Heves Megyei Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-23-24 / 121. szám
HÍRLAP, 1992. május 23-24., szombat-vasárnap 7. Út az „eksztázisig” Az alkohol, a nikotin, valamint a hasis, a heroin és társaik rendkívül veszélyesek, mert az ember könnyen rabjuk lesz, és az akár az illető halálához is vezethet. Dr. Winfried Sander, a hannoveri Egészségügyi Főiskola docense azonban hozzáteszi: minden élvezeti szerről le lehet szokni, ha megvan az ehhez szükséges akarat és a szenvedélybetegek megfelelő külső támogatást kapnak. Az alkohol hatása sokféle lehet, és az egyszerű becsípéstől az öntudatlanságig teljed. Általában napi 100 grammnál több tiszta alkohol halált okoz, bár ennek mennyisége nagyban függ a fogyasztó erőnlététől és táplálkozási szokásától. (Churchillról mondják, hogy élete egyes szakaszaiban konyak, pezsgő és whisky formájában napi 180 gramm tiszta alkoholt fogyasztott.) A rendszeres ivászat a májat károsítja, de az agyteljesítmény csökkenéséhez is vezethet. Férfi betegek esetében gyakori az ezzel összefüggően kialakult impotencia. Az alkoholfogyasztás egyik ismert velejárója a magas vérnyomás is, amelyet kezelni kell. Aki nem ismer mértéket és önnön szervezetének a tűrőképességével sincs tisztában, köny- nyen testileg-lelkileg az ital rabjává lesz. Ha az alkohol függőségébe kerülő ember huzamosabb ideig nem jut hozzá a megszokott mennyiséghez, az őrültség jeleit lehet rajta észrevenni, amelyek fájdalommal járnak. A nikotin — amennyiben csak néhány szál cigarettáról van sző — élénkít vagy nyugtató hatású. A gyakori dohányzás viszont előbb-utóbb infarktushoz vagy (tüdőjrákhoz vezet. Rendkívül gyakran kell a dohányosokat érszűkület miatt is kezelni, hiszen a nikotin a véredények térfogatát csökkenti. Akinek a szájában állandóan cigaretta lóg, már testilelki függőségbe került. A gyantából nyert hasis és a kender virágából készített marihuana felhőtlen boldogságérzést kelt — és ezáltal érzéki csalódást okoz. A kábítószer-élvezők gya"kran pánikba esnek, ami a lelki zavarok és a kialakult függőség eredménye. Az európai feketepiacon egy grammnyi bódulat 350-600 forintnak megfelelő összegbe kerül. A heroint a kerti mákból nyerik. Eleinte erősen eufóriás állapotot okoz, valamint gátolja a fájdalomérzést. A heroinélvezők nem ismernek félelmet. A fél grammnál nagyobb mennyiség szokott halált okozni. A fehér por rabjai — amennyiben rendszeresen heroint fogyasztanak — az őrültség jeleit mutatják, emellett pedig valamennyi gátlásukat elveszítik. Az erős fizikai függőségbe sodró szer grammonkénti nemzetközi feketepiaci ára hatezer forintnál kezdődik. A kokain erősebb a heroinnál, és élvezőjét eleinte fergeteges jókedvre hangolja, majd gátlástalanná teszi. De veszélyes azért is, mert üldözési mániát, kóros levertséget és máj károsodást vált ki. Szívritmuszavart, görcsöket és légzési panaszokat is okozhat. E tiltott drog grammját a kábítószer-kereskedők legalább 15 ezer forintért kínálják. A Crack a heroin és a sütőpor keveréke. Hatása is hasonló a kokainéhoz, de annál sokkal erősebb és gyorsabb. Grammját legalább 5000 forintnak megfelelő összegért adják. Az LSD az anyagabonában található gombák mérgéből készül. Hallucinációt okoz, ezáltal növeli a balesetek számát. Az LSD-t szedők félelemben élnek. Áldozatai akár az őrületig is eljuthatnak, arról már nem is beszélve, hogy lelki roncsok lesznek. Egy-egy adag feketepiaci ára 100-250 forint. Az Ecstasi (’’eksztázis”) mesterséges élvezeti szer, amely szintén hallucinációhoz vezet, de ehhez légzési és szívműködési zavarok is járulhatnak. Az áldozat rendszerint kómába kerül, mindemellett rettegésben tölti a napjait. S ha valaki ebből fél grammnyit elfogyaszt, annak — általában — már nincs visszaút. Hogyan élt a nagypapa? „Gyerekek, van közietek olyan, aki meg tud fejni egy tehenet?” — Hitetlenkedő fejrázás, a farmerbe öltözött 10-12 éves, láthatóan városi társaságból aztán végül mégis akad bátor vállalkozó. Hogyne, nagyon kell a tej, a kenyérhez, amit mindjárt sütni fognak. Bonn közelében, egy Kommem nevű kistelepülés múzeuma egyhetes bentlakásos, ki tudja, minek nevezhető rendezvényeket szervez — társasutazás ? tanfolyam? tanulmányút? — városi iskolásoknak, kizárólag azzal a céllal, hogy a mai nagyvárosi kényelmet erre az egy hétre kitörölje az emlékezetükből, és visszavigye őket a nagyapák nem olyan komfortos, de kétségkívül sokkal romantikusabb életébe. Az iskolák boldogan fogadják az ajánlatot, és a gyerekek hosszas és alapos előtanulmányokat végeznek. Elolvasnak mindent, ami csak fellelhető arról, hogyan éltek 100-150 évvel ezelőtt az egyszerű falusi emberek. Amit azután elolvastak, azt a kommerni skanzen-múzeumban meg is nézhetik; ki van állítva az összes eszköz, a falusi hétköznapok minden szerszáma. Dé ez még mind semmi ahhoz képest, hogy azután be is állnak ebbe az életbe, a korántsem dísztárgynak tekintett kiállítási darabokat maguk is kezükbe veszik, baltával aprítják a tüzelőnek valót, készítik a kezdetleges gépeken a nyerget, szenet égetnek, a mindennapi élelem alapanyagát maguk állítják elő. Az az egy hét, amit eltöltenek, többnyire kevés. Még maradnának, és csöppet sem fáj, hogy az élet lényegesen kényelmetlenebb, hogy hiányoznak a saját kellékeik, este nem néznek televíziót, már csak azért sem, mert a szokatlan fizikai munkától holt fáradtan zuhannak az ágyba. Ez az ágy azért nem olyan kemény, mint talán az ősöké volt: a gyerekek azért mégiscsak korszerű felszereléssel érkeznek, mindegyiküknek van hálózsákja például. A munkát a múzeum e feladattal megbízott munkatársa szervezi meg, s mi tagadás, mindenkinek jut elfoglaltság. A különböző évszázados házakban különféle kisműhelyek működnek, s persze, ott vannak a házkörüli állatok, a baromfiudvar, az istállók, ahol, csakúgy mint régen, semmiféle segédeszköz nem áll rendelkezésre. Ne feledjük, ezek a nyugatnémet nagyvárosokból érkezett gyerekek a vidéki nagymamánál is jószerével ugyanazt a városi környezetet találják, a falusi életforma a maga hamisítatlan egyszerűségével már csak nosztalgia. És a jelek szerint erre a legifjabbaknak szükségük van. Az egy hét hamar elröpül, a gyerekek talán még maradnának is. Egy azonban biztos: amikor a nagymama, vagy dédmama arról beszél, hogy bezzeg az ő fiatalkorában — az már nem ugyanolyan reakciót vált ki a gyerekekből, akik egy ilyen egyhetes utat a múltba végigcsináltak. 1 UFO-lesen_____________________________________________________| A nyomok az epszilon Booteshez vezetnek A XX. században számos tudományos kutatás célja értelmes civilizációk létezésének bizonyítása. Sokan úgy vallják, hogy az itt bemutatandó bizonyítékok nem kézzel foghatóak, de mégis érdemes velük foglalkozni és rajtuk elgondolkodni. 1927-ben két amerikai kutató, Jang és Tylor rádióhullám-terjedési vizsgálatok közben érdekes megfigyelésre tett szert. A világűrbe kisugárzott rádiófrekvenciás jelek különböző késési idővel érkeztek vissza. Érdekes megfigyeléseiket több ízben is publikálták tudományos szaklapokban. 1927 decemberében Kari Stornier egyik tudós kollégájával megismertette a nagy késési idejű rádióvisszhangokkal kapcsolatos méréssorozat dokumentumait. Sokaknak az volt a véleménye, hogy a Holdról visszaverődő rádiójelekről van szó. Az indoklás így hangzott: a Hold épp olyan távolságban van, hogy a rádiójelek kb. három másodperc alatt járják meg az utat oda és visz- sza. Olyan feltételezések is születtek, hogy a Föld körül elhelyezkedő elektronfelhőről verődnek vissza a jelek. Sőt, még azt sem tartották lehetetlennek, hogy ebben az elektronfelhőben egy időre csapdába eshetnek a rádióhullámok, majd újból visz- szaverődnek a Földre. 1928 elején egy kísérletsorozatot készítettek elő a szakemberek, amelynek célja a hosszú késleltetésű rádióvisszhangok titkának a megfejtése volt. Miért késnek a jelek és honnan jönnek? Az eindhoveni Philips-laboratóri- umból 31 cm-es hullámhosszon, 10 kilowatt teljesítménnyel adták le a rádióimpulzusokat. Először 3 rövid impulzust (jelet) bocsátottak ki, majd 2 másodperc szünet után újból a jelek következtek. Később a jelcsomagok közötti időt megnövelték 5, 15, 20, végül 30 másodpercre. Á tudósok jól hallották a később beérkező rádióvisszhangokat, és kezdték feljegyezni őket. A rendkívüli az volt, hogy a visszaérkezett jelek nem szabályos késési idővel, 3, 5, 15 másodpercenként érkeztek, hanem bizonyos intervallumban, teljesen szabálytalanul. A hosszú idejű megfigyelések alatt rengeteg jelsorozatot kaptak. A megfigyeléssorozat hiányossága — sajnos — az volt, hogy füllel hallgatták a rádióvisszahangokat, és stopperórával, másodperc pontossággal mérték a jelek beérkezési idejét. Sok évtizeddel később — a hetvenes évek elején — Danken Lanen csillagászhallgatónak sikerült összegyűjtenie a már rég elfelejtett Störner-féle mérési adatokat. Miután Danken meglehetősen jól áttanulmányozta az asztalán púposodó anyagot, egy koordinátarendszert készített. Á függőleges tengelyre rajzolta fel az impulzusok (jelek) sorszámát, a vízszintesre pedig a késési időket. A sorszámok és a hozzájuk tartozó késési idők által meghatározott pontok egy ismert csillagképet — az Ökörhajcsár-1 (Bootes) — rajzolták ki. Ugyan az ábrán megjelenő Bootes csillagkép csillagai közül hiányzott az epszilon jelű csillag, de ez még érdekesebbé tette a vizsgálatokat. Danken azt a következtetést vonta le, hogy üzenetküldők fel akarták hívni a figyelmet a Bootes epszilon jelű csillagára. A másik érdekesség az volt, hogy a csillagkép legfényesebb csillaga — az Arcturus — nem a mai csillagtérképeken feltüntetett helyén szerepelt, hanem egy kissé messzebb. Ennek az a magyarázata, hogy a csillagoknak van úgynevezett saját mozgásuk. Ez azt jelenti, hogy a galaxis központja körül keringő csillagok hol közelednek egymáshoz, hol távolodnak egymástól. Ennek következtében a csillagképek alakja — idővel — megváltozik, azonban ezek a változások szabad szemmel egy emberöltő alatt nem vehetők észre. Az Arcturus a legnagyobb saját mozgással rendelkező csillag. Ennek ismeretében kiszámolható az, hogy mikor tartózkodott „ott” — abban a helyzetében —, ahol a diagramm mutatja. Amint később kiderült, az ábra a 13 ezer évvel ezelőtti csillagképet ábrázolta. Danken úgy gondolta, hogy a jeleket természetesen valahol a Naprendszerben, a Hold pályája közelében keringő idegen szonda küldhette, amelyet távoli, értelmes civilizáció indított a kozmoszba az értelmes élet felkutatására. Feltételezhető, hogy a távolról érkezett szonda olyan „értelmes”, hogy ki tudja választani azt az égitestet, ahol már kialakult — vagy kialakuló- félben van — egy technikai civilizáció. Olyan pályára áll, ahol esetleg több tízezer éven keresztül is nyugodtan vizsgálhatja a kiszemelt bolygót. Amikor a megfigyelt bolygón olyan magas szintet ér el a technikai civilizáció, hogy ennek valami jele mutatkozik — például elkezdenek rádiózni —, akkor az űrszonda a Földről kisugárzott jeleket kezdi visszasugározni. Éz nagyon praktikus módszernek látszik a figyelem felkeltésére, ugyanis az általunk kibocsátott rádióhullámokat képesek vagyunk venni. Csakhogy az idegen szonda ezzel még nem igazán hívja fel magára a figyelmet. A visszasugárzott jelekhez valami plusz információt kell tenni. Ezt pedig a késési idők változtatásával lehet elérni. Sajnos, még ma sem tudjuk igazából, hol van ez a szerkezet, ha egyáltalán létezik. A legrövidebb késési időből arra következtethetünk, hogy a Holdon, netán annak pályája környezetében keringhetett. Az 1928. október 24-én küldött jelsorozatnál, amikor a kibocsátottjelek (impulzusok) közötti szünetet 30 másodpercre növelték, akkor már egy más csillagképi ábrát kaptak, a Herkulest. Ez alkalommal érkeztek még olyan, ún. gyenge rádióvisszhangok is, amelyekből — ha pontjait a grafikonon ábrázoljuk — egy egyenes rajzolódott ki. Vajon a véletlen műve az, hogy a kapott egyenes iránya az epszilon Bootes csillag irányába mutat? Valószínűleg nem. Van még egy harmadik ábra is, amelyet az 1928 októberi jelsorozatból kaptak. Ez a Göncölszekeret ábrázolja, mégpedig a 12-13 ezer évvel ezelőtti formájában. A mellékelt ábrákból jól látható, hogy a csillagkép alakja az idők folyamán lassan-lassan megváltozik. Ezeket a rádióvisszhangokat 1930 májusában egy Indokí- nába küldött — a napfogyatkozást megfigyelő — ekszpedíció is tisztán „hallotta”. Első látásra nagyon úgy néz ki, mintha „valakik” az epszilon Bootes, más néven az Izar nevű csillagra akarták volna felhívni a figyelmet. Talán azért, mert a csillag körül keringő bolygón élnek a szonda építői, és így akarták megmutatni kozmikus otthonukat. Ez az állítás mára megdőlt. Ugyanis a csillag nagyon messze, 250 fényévnyire van tőlünk, s nagyon valószínű, hogy ilyen távolságból nem küldenek szondát Naprendszerünk felderítésére. De másképp is értelmezhető az üzenet. Vagyis: a Napunkat honnan kell nézni ahhoz, hogy a Bootes csillagképben az epszilon jelű A grafikonon az adott sorszámú jelhez tartozó késési idők a Bootes csillagképet rajzolták ki. A csillagkép csillagai közül az epszilon jelű csillag hiányzott. —L i Az 1928 októberi jelsorozatnál a Herkules csillagképet kapták csillag helyén lássuk? Egy képzeletbeli utazással mindez köny- nyen megvalósítható, ha gondolatban eltávolodunk a Naprendszertől, mindaddig, amíg — helyes irányba távolodva — olyan távol nem leszünk a csillagunk50000 évvel ezelőtt *- .*---------* J elenleg *----------* *--------5 0 000 év múlva A csillagok saját mozgása miatt hosszú idő alatt egymáshoz viszonyított helyzetük megváltozik tói, hogy azt az Izar (epszilon Bootes) helyén pillantsuk meg. Vagyis „ők” — a szonda készítői — nem azt akarták a jelzéseikkel megmutatni, hogy hol vannak, hanem azt, hogy hol látják Napunkat a bolygójukról. Ebből pedig ki lehet már következtetni azt, hogy kozmikus társaink hol találhatóak a galaxisunkban! Eredményül a déli éggömbön a Fornax csillagképben levő, alfa jelű csillagot kapjuk. Ennek a — Napunkhoz nagyon hasonló tulajdonságokkal rendelkező — csillagnak a közelében elképzelhető olyan bolygó, ahol az élet- feltételek kedvezőek voltak még az értelmes élőlények kialakulásához is. A közelben található még az epszilon Eridani, ami köztudottan Nap-típusú csillag. Nagyon úgy néz ki, hogy a beérkező rádiójelek és digrammok alapján feltételezhető — még a tudományos világ számára is — egy értelmes civilizáció létezése. Bár ezt teljes bizonyossággal mégsem jelenthetjük ki — mondják a szakemberek —, amíg a jövőben nyomára nem akadunk a feltételezett kozmikus űrszondának... , V. Tana Judit
