Heves Megyei Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-14 / 113. szám

2. VILÁGTÜKÖR HÍRLAP, 1992. május 14., csütörtök Tényfeltárók Karabahba Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden egyhangúlag jóváhagyta egy tényfeltáró küldöttség sürgős menesztését a polgárháború súj­totta Karabahba. Feladata an­nak tanulmányozása, hogyan működhetne közre a világszer­vezet az EBEÉ-béketerv megva­lósításában, és milyen humanitá­rius segítséget nyújthatna a nem­zetközi közösség a konfliktusban érintett lakosságnak. Korrupt de Klerk kabinetje? Az Afrikai Nemzeti Kongresz- szus (ANC) lemondásra szólítot­ta fel de Klerk elnök kormányát. Korrupcióval és politikai gyil­kosságokban való bűnrészesség­gel vádolják a kabinetet. Harcok Chinvaliban Legalább húszán meghaltak és harmincán megsebesültek hétfő óta Dél-Oszétia fővárosá­ban, Chinvaliban a grúz milíciák és a helyi önvédelmi erők össze­csapásaiban. Goriból grúz mili- cisták érkeztek Chinvali környé­kére, ahol újabb támadásokat készítenek elő a dél-oszét fővá­ros ellen. Kína nem változtat Hongkong rendjén Li Peng kínai kormányfő ked­den megerősítette azt az ígéretét, hogy Peking nem nyúl Hong­kong társadalmi rendszeréhez 1997 után, amikor a Gyöngy-fo- lyó torkolatában fekvő brit koro­nagyarmat visszakerül eredeti gazdájához, Kínához. Visszaadott földi maradványok Az észak-koreai hatóságok szerdán Panmindzsonban átad­ták az amerikai illetékeseknek a koreai háború alatt eltűnt 15 amerikai katona földi maradvá­nyait. Észak-koreai közlés sze­rint a jövő héten újabb 15 holt­testet juttatnak vissza az Egye­sült Államoknak. Izraeli légitámadás Az izraeli légierő szerdán tá­madást intézett a Hezbollah (Is­ten Pártja) síita muzulmán ter­rorszervezet dél-libanoni állásai ellen. A gépek még hajnalhasa­dás előtt hajtották végre küldeté­süket, s rajtaütésük során meg­rongálták a szervezet Bej rúttól negyven kilométerre délre fekvő állásait. Belgrádban meglepődtek, majd vádaskodni kezdtek Az EK a felelős a polgárháborúért? A belgrádi kormány meglepő­nek minősítette az Európai Kö­zösségnek az új jugoszláv állam diplomáciai elszigetelését célzó erőfeszítéseit, csakúgy, mint az Európai Biztonsági es Együtt­működési Értekezlet (EBEÉ) döntését a jugoszláv tagság rész­leges felfüggesztéséről. Á kor­mány keddi nyilatkozatára és a külügyminisztérium ugyancsak aznapi közleményére a hírügy­nökségek szerdán azzal össze­függésben tértek vissza, hogy a jugoszláv vezetés az Európai kö­zösséget tette felelőssé a boszniai polgárháborús feszültségért. Belgrád emlékeztetett arra, hogy az EK április 12-én elismerte Bosznia-Hercegovina független­séget, holott a köztársaság há­rom etnikai közössége még nem jutott egyezségre a délszláv állam jövőjével és rendjével összefüg­gő döntő kérdésekben. Ennek az EK-határozatnak a nyomán lángolt fel a fegyveres harc a köztársaságban — így Belgrád, amely az EK és az EBÉÉ állásfoglalásai kapcsán nyomásgyakorlásról, a nemzet­közi tapasztalatokban alkalmat­lan módszerről, a nemzetközi joggal, a kétoldalú megállapodá­sok alapelveivel ellentétes gya­korlatról beszél. Branko Lukovac jugoszláv külügyminiszter-helyettes Indo­néziában sürgette az el nem kö­telezett mozgalom iszlám orszá­gait, hogy elfogultságtól mente­sen ítélkezzenek a boszniai vál­ságról. Lukovac szerint nem helytálló az a több állam — pél­dául Egyiptom és Algéria — áltál hangoztatott vélemény, hogy az elhúzódó csatározásoknak Boszniában csak a muzulmán la­kosság lenne az áldozata. (MTI) Elözönlik, Budapestet a kínaiak Budapest, a hagyományos ke­let-nyugati átkelőhely, manap­ság a térség Jeggyorsabban nö­vekvő kínai ~ közösségének ad otthont — írta a The Independent című brit lap szerdai számában Adam Lebor fővárosunkról. A kínaiakat a magyar gazda­ság, Ausztria és Németország közelsége és a nemrég még libe­rális magyar bevándorlási politi­ka vonzza, és már legalább 10 ez­ren telepedtek le az országban. Ám az utóbbi hónapokban Ma­gyarországon felcsaptak a nacio­nalista erzelmek, amelyeket megfigyelők szerint hallgatóla­f osan bátorít a kormányzó jobb- özép MDF. A budapesti rendőr­ség lecsapott a vélt illegális be­vándorlókra, és sok kínai panasz­kodik faji jellegű rendőri zakla­tásra. Törvényesen tartózkodó kínai turistákat internáltak, bőr­fej űek támadják a nem fehér kül­földieket, és kínai üzletemberek is állítják, hogy nem kapnak munkavállalási és tartózkodási engedélyt, miután sok ezer dol­lárt fektettek be vegyes vállala­tokba. Ennek komoly következ­ményei lehetnek a külföldi tőkét kereső Magyarország számára — írta a The Independent. Véres hajsza Lengyelországban Egy halott és négy sebesült az eddigi mérlege annak a véres hajszának, amely kedden kezdő­dött, és nem tudni, mikor él vé­get Lengyelországban. Mint a néhány nappal ezelőtti géppisztolyos rendorgyilkosság­nál, most is autó tolvaj ok keve­redtek tűzharcba a rendőrökkel. Egy, a Varsó alatti Sochaczew- ben ellopott Polonezzel három férfi több rendőrségi útblokádot áttörve eljutott Zyrardówba, ahol a rendőrök tüzet nyitottak az autóra, és az egyik rablót meg­sebesítették a lábán. Ennek elle­nére azok ismét áttörtek az aka­dályokon, többször tüzet nyitva a rendőrökre, akik közül kettőt megsebesítettek, majd egy fának ütközve összetörték a kocsit. Ek­kor fegyverrel megállásra kény­szerítették egy német állampol­gár autóját, akit kidobtak a ko­csiból, s új szerzeményükkel az autópályán elindultak Varsó felé, folytatva ámokfutásukat. Egy újabb rendőrségi blokád át­törését követően egy katowicei illetőségű Mercedes taxit állítot­tak meg. A taxist agyonlőtték, két utasát megsebesítették. Egész Lengyel- országban riadókészültségbe he­lyeztek valamennyi rendőrőrsöt, kétezer rendőr keresi a gyilkoso­kat helikopterek segítségével. Az ország valamennyi főútvona­lán akadályokat állítottak fel, és ellenőrzik a gépkocsikat. Carnogursky levelének ellentmondásai A megalománia káros hatásai Ján Carnogursky szlovák kormányfő Mádl Fe­renc magyar miniszterhez intézett — és kedden el­juttatott — leveléből, a levélről közzétett CTK-hír- rel ellentétben, nem az derül ki, hogy Carnogursky „a bős-nagymarosi erőművet érintő összes kérdés­ről” kívánna tárgyalni a magyar féllel, hanem csu­pán az általa „időszerűnek” minősített kérdésekről. Az MTI prágai tudósítója hozzájutott a levél fény­másolatához. Ebből világossá válik, hogy a szlovák miniszterelnök egy helyen „a bős-nagymarosi erő­műrendszer problematikájáról” indítványoz meg­reményét fejezi -nagymarosi vízi- erőmű-rendszer építésével és üzemeltetésével kap­csolatos összes időszerű kérdésről”. A levélből te­hát nem lehet arra következtetni, hogy Ján Camo- gursky kiterjesztette volna a szerinte lehetséges tár­gyalási témakört az építkezés leállítására, illetve az 1977-es szerződés megszüntetésére. Két jobboldali prágai napilap — a Cesky Deník és a Telegraf — egybehangzóan állapította meg szerdai számában: a bősi kérdéskört nem lehet poli­tikamentessé tenni. A Cesky Deník ehhez hozzátet­te: azért sem, mert már kezdettől fogva politikai kérdés volt. A lap egyébiránt a „szocializmus mega­lomániás építményének” nevezte a bősi vízlépcsőt. A pozsonyi Národná Obroda szerint a bősi erő­mű kérdésében Szlovákiában szinte teljes a nézet- azonosság. A lap szerdai számában úgy ítélte meg, hogy „Magyarország csalódott, amiért hiábavaló­nak bizonyultak a három évig tartó diplomáciai erőfeszítések, illetve a Csehszlovákia címére el­hangzott fenyegetések — mert a bősi erőmű üze­melni fog”. Az újság szerint a csehszlovák szövetsé­gi kormány reagálását aligha lehet előre megjósol­ni, de „tekintettel arra, hogy a mindenáron békél­tetni akaró szövetségi kormánytagok némelyike kapott egy-két pofont Magyarországtól, a helyes az lenne, ha a szövetségi érdek nem különbözne a szlovák érdektől”. (MTI) Kérdőjelek Visszaköszön a történelem? Ismétli magát a történelem? Azt úja a Die Welt-ben Carl Gustaf Ströhm, a kelet-délkelet- európai történelem és aktuálpo- litika szaktekintélye, hogy „már­is folynak a találgatások, ame­lyek szerint az új Oroszország nem adta fel a klasszikus balkáni igényeket”, és — a franciákkal, a románokkal és a görögökkel együtt gyakorlatilag a szerbeket támogatja a véres délszláv drá­mában. Ez — folytatja — a „Né­metországtól való aggodalmakra alapozódhat, nehogy a németek — így Mitterrand — hátsó udva­ruknak tekintsék a Balkánt”. Amint az többször megtörtént a 19-20. században. Ismétlődik a történelem? Mi- lovan Gyilasz, aki Tito barátjá­ból lett a régi Jugoszlávia fel­bomlásának vátesze, úgy nyilat­kozott, hogy a világhatalmi hely­zet gyökeres fordulatával „a na­cionalizmus erői kerekedtek fe­lül, s a kelet-európai térségben olyan ideológiák kerültek előtér­be, amelyek a múlt század dere­kán váltak uralkodóvá”. Ez csak anakronizmus volna? Tény, az élet mifelénk most nem igazodik a történelmi dra­maturgia örök életűnek hitt sza­bályaihoz: a tragédiák ismétlőd­nek, mégpedig súlyos sorstragé­diák formájában, rémisztőén sok halottal. S még csak azt sem tud­juk, hány felvonásosak ezek az álmodern drámák? (FEB) Az óvatos tőke állandó jelenlétre tör A svéd — magyar kapcsolatokról A svéd-magyar kapcsolatokban jelentős élénkülés figyelhető meg: mindkét országban megvan a készség arra, hogy éljen a magyarországi rendszerváltozásban és az új svéd politi­kai törekvésekben rejlő lehetőségekkel. Svéd és magyar diplomaták e napokban egyaránt kiemelik, hogy az Európai Közösség felé fordulással új közös elem jött létre e viszonyban. Ennek mintegy mutatója a magas szintű személyes érintkezések sora: Szabad György par­lamenti elnök áprilisi, Kádár Béla külgazdasági miniszter mostani stockholmi, majd Mar­garetha af Ugglas svéd külügyminiszter május 19-i budapesti látogatása. Svédország nagy jelentőséget tulajdonít a magyarországi gaz­dasági beruházásoknak: 1991- ben az ötödik helyen állt a kül­földi befektetők között. Áru- szállításainak értéke tavaly 25 százalékkal bővült az előző évi­hez képest, s meghaladta a 179 millió dollárt. A magyar kivitel értéke 150 millió dollár volt. Ma­gyarországon már lényegében minden jelentős svéd nagyválla­lat jelen van: az Elektrolux, az IKEA, a Mölnlycke, az NCC, a Skanska, a Volvo, az SKF, a Mecman, a Flygt, a Tetrapak, az Aga Gas, az Astra, az Atlas Cop­co, az Alfa Laval. A hagyományosan óvatos svéd tőke tartós jelenlétre törek­szik. Az Electrolux, a világ leg­nagyobb háztartásigép-gyártó cége a Lehel hűtőgépgyár meg­vételével nyilvánvalóan jelezte: távlatilag is kedvezően ítéli meg a magyarországi lehetőségeket. Ennek a szemléletnek köszön­hető, hogy egyre több svéd válla­lat helyezi át kelet-európai irá­nyító központját Bécsből Buda­pestre. Ebben közrejátszik az a svéd vélemény, hogy Magyaror­szág — tudatosan építve az 1968- as reformtörekvésekkel szerzett előnyökre — pénzügyi-gazdasá­gi infrastruktúrája folytán térsé­gében pénzügyi-gazdasági köz­ponttá válhat. Svéd diplomaták szerint is az ország belpolitikai helyzetének szilárdsága hat leg- ösztönzőbben a pénzvilágra. A kölcsönös érdeklődés má­sik fontos területe a kül-, illetve a biztonságpolitika. Ötven év óta először nemrégiben került sor az első kapcsolatfelvételre a két or­szág honvédelmi minisztériuma, illetve vezető katonái között. Svédország mind a gazdaság, mind a külpolitika kulcsterülete­in kiváló partnere Magyaror­szágnak — mondja Hajdú And­rás nagykövet. Stockholmban behatóan elemzik a kelet-közép- európai helyzetet, a délszláv vál­ság alakulását, a volt Szovjetuni­óban lejátszódó aggasztó esemé­nyeket. Biztonságpolitikájukban ez előtérben álló terület, és szo­rosan egyeztetnek az EBEÉ-or- szágokkal és az Északi Tanács­ban. Svédország veszi át az EBEÉ elnöki tisztségét ez év de­cemberétől, amikor Stockholm­ban tartják az EBEÉ-országok külügyminisztereinek értekezle­tét. Szakértői csoportok foglal­koznak az ottani események elemzésével. Az MTI tudósítójá­nak alkalma nyílt találkoznia az­zal a magas állású diplomatával, aki külügyminisztériumi háttér- tanulmányokat terjeszt elő a vi­szályveszélyes európai és közép­ázsiai nemzetiségi körzetekről. Legutóbb csoportjával megfor­dult Üzbegisztánban, Kirgizisz- tánban és Kazahsztánban. A diplomata azzal is kivívta munkatársai elismerését, hogy beigazolódott egy korábbi tanul­mányának baljós következtetése a moldovai Dnyeszter menti terü­letről: kirobbant a nemzetiségi viszály, a moldovai-orosz fegy­veres harc. írt az albán kérdésről, Koszovó helyzetéről is, amely­nek bonyolultsága szerinte még a bosznia-hercegovinai helyzetnél is ágasabb-bogasabb. De fel kell készülni arra is, hogy esetleg tör­ténik valami a Vajdaságban — jegyzi meg. Biztos afelől, hogy az EBEÉ keretében ilyen vagy olyan formában foglalkoznak majd minden európai kisebbség kérdésével, s minthogy a magya­rok alkotják a legnépesebb ki­sebbséget, nyilvánvalóan szük­séges ismerni történetüket, hely­zetüket a szomszédos országok­ban. Mindenképpen fontosnak tartja például, hogy különös fi­gyelemmel kísérjék a székelyek­nek, ennek a Románia közepén egy tömbben élő kisebbségnek a sorsát, mert tudják, hogy Romá­nia még mindig folytatja az elro- mánosítást. Nem számolnak sú­lyosabb viszállyal, rendkívüli eseménnyel, de a helyzet ismere­te elengedhetetlen számukra. De azt is próbálja elképzelni, hogy mi történhet, ha netán Szlovákia kiválna Csehszlováki­ából. Munkatársaival nem poli­tika kialakításával foglalkoznak, csupán háttér-információt ad­nak — néha egy nagyon is csak feltételezett helyzetben való mi­heztartás végett a svéd EBEÉ- elnökség ideje alatt. Flesch István Tizenkét év fegyház a kémnek A Fővárosi Bíró­ság katonai tanácsa Szántó Rudolf zász­lóst bűnösnek mond­ta ki kémkedés bűn­tettében, ezért fő­büntetésként 12 év fegyházra, mellék- büntetésként pedig 10 év közügyektől el­tiltásra ítélte. Az íté­letet dr. Hildenbrand Róbert hadbíró ezre­des, a katonai tanács elnöke hirdette ki nyilvánosan szerdán, a korábbi zárt tárgya­lások után. A katonai ügyész tudomásul vette, Szántó Rudolf és ki­rendelt védője, dr. Miklós Lajos felleb­bezett. Az ítélet nem jogerős. (MTI) Mezítlábas hercegnő a mecsetben Az Egyiptomban tartózkodó Diana hercegnő, Károly brit trón­örökös felesége szerdán látogatást tett az A l-Azhar mecsetben, az isz­lám egyik legősibb szent helyén. A zöld-fehér mintás selyemruhát vi­selő Lady Di, fején virágmintás kendővel, mezítláb lépett be a mecset­be. (Az iszlám törvényei ugyanis előírják, hogy nők csak fedettfővel, s bárki halandó csak mezítláb léphet a mecsetbe.) AzAl-Azharmecset, az iszlám legnagyobb vallási-vallásoktatá- si központja, mintegy félmillió diák hitbéli oktatásáról gondoskodik. A mecsetet Marokkóból származó siíta muzulmánok, a fatimidák építették 969-ben. Amikor 1171-ben a szunnita muzulmán Szaladin al-Ajubi elfoglalta Egyiptomot, eltörölte a siíta muzulmán tanítást. A mezítlábas hercegnő hosszú ideig hallgatta nagy figyelemmel az ulemmák Korán-magyarázatát, és gyakran tett fel nekik kérdése­ket. Kairóból Lady Di még a szerdai napon Asszuánba repült, ahol megtekint egy mozgássérülteket gondozó rehabilitációs központot, majd csónakkirándulást tesz a fáraók filaéi templomához. A brit trónörökös felesége pénteken fejezi be ötnapos egyiptomi látogatását. Tájékoztatjuk ügyfeleinket és leendő ügyfeleinket, hogy A PRESIDENT TEAM BT. országos hálózata megkezdte működését. Az egész ország területére budapesti és vidéki bázisainkon munkafelvétel történik az alábbi tevékenységi körökben: Üzleti partnerek információs szolgálata. Adatgyűjtések, információszerzések. Adósságközvetítés, adósságbehajtás. Tőkeközvetítés. Tőkeigénylők és -befektetők ellenőrzése. Ingatlan- és érték- közvetítés. Személy- és objektum- védelem. Személyek kísérése. Megrendeléseket írásban a budapesti központba kérjük megküldeni 1082 Budapest, Szigony u. 1. President Team BT. Megrendeléseket vidéki bázisaink is elfogadnak. Kérjük, figyeljék a helyi újságok hirdetéseit. \ S

Next

/
Thumbnails
Contents