Heves Megyei Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-04-05 / 81. szám
HÍRLAP, 1992. április 4—5., szombat-vasárnap SPORT 15 Segélykiáltás a röplabdacsapatért Az Eger SE röplabdaszakosztályának vezetősége a következő nyílt levél közzétételére kérte lapunkat: Nyűt levéllel fordulok Eger Megyei Jogú Város képviselő- testületéhez, az Eger Sportjáért Alapítvány kuratóriumához, valamennyi Egerben működő gazdálkodó szervezet vezetőjéhez, Eger város és Heves megye sportszerető közvéleményéhez. Még egy év sem telt el azóta, hogy az Eger Sportegyesület röplabdás lányai sporttörténelmet írva, páratlanul bravúros menetelés után magyar bajnoki címet nyertek, s máris minden eddiginél sötétebb viharfelhők gyülekeznek a legeredményesebb szakosztály feje felett. Még ma is nehéz meghatottság nélkül emlékezni azokra az 1991. május 10-i pillanatokra, amikor másfél ezer diadalittas ember tomboló ünneplése közepette a Magyar Röplabda Szövetség elnöke és dr. Ringelhann György polgármester átnyújtotta Eger első bajnokcsapatának a bajnoki aranyérmeket és a bajnoki serleget. A Kemény Ferenc Sportcsarnok falait csaknem szétvetette az utolsó pont megszerzése után még egy órával is tartó eufórikus hangulatú örömujjongás. A diadal ünneplése elmúltával minden korábbit felülmúló súllyal zuhant rá a bajnokcsapatra az anyagi gondok terhe. Különböző okok miatt — melyek csak részben voltak anyagiak — a kezdő csapatból mindössze két játékossal számolhatott az aranykovács, Kasziba István. Csaknem nulláról indulva kellett kezdeni a csapatépítést, s hiába jelentkezett nálunk több válogatott szintű játékos, az anyagiak hiányában érdemben nem tudtunk átigazolásokról tárgyalni. A bajnoki címmel járó megtisztelő kötelezettségek csak növelték a gondokat. A Bajnokcsapatok Európa-kupájában való indulás szponzori háttér nélkül csak az elmúlt évihez hasonlóan, a pályaválasztói jogról való lemondással volt megoldható. Az 1991-92-es bajnoki évben megszerzett ezüstérmet ezen körülmények figyelembevételével kell és lehet értékelni. Azt hiszem, kevés alkalommal fordult még elő a magyar sport történetében, hogy egy bajnokcsapat egyetlen cipőben, és csaknem végig egyetlen, fakultra mosott mezben játssza valamennyi mérkőzését. Biztos vagyok benne, hogy az egész magyar mezőnyben egyetlen csapat sem dolgozott annyit — a csarnok tetőszerkezete cseréjének téli időszakra történt ütemezése miatt —, sokszor szinte nagykabátban edzve, mint ez a gárda. Egyetlen csapat sem tett annyit a végső győzelemért, mint az egri lányok. Igazán büszkék lehetünk rájuk. Ez a csapat az elmúlt években kilenc játékost adott a nemzeti válogatottnak. A csapat mögött álló szakmai hátteret jól jellemzi, hogy az elmúlt évben az egri juniorcsapat edzője egyben a juniorválogatott edzője, s az egri felnőttcsapat edzője a felnőttválogatott szövetségi kapitánya volt egy időben. Ez a csapat, ahonnan az elmúlt bajnokságban az év edzője és az év játékosa kikerült, s amely országszerte s országhatárainkon túl is öregbítette a város hírnevét. Ez a csapat, amelyet — Egerről lévén szó — együtt és egy sorban emlegetnek az egri várral, az egri borral. Ez a csapat, amelyik az elmúlt négy évben két bajnoki bronzot, egy Magyar Kupa bronzot és ezüstöt, egy magyar bajnoki aranyat, valamint ezüstöt szerzett. Ez a csapat, amelyik az elmúlt négy évben egy Duna-kupán, két CEV- kupán és a BEK-ben képviselte a város színeit. Ez a csapat, amelyiket idegenbeli mérkőzéseire, hétköznap, munkaidőben is többen kísérnek el, mint ahány hazai nézője a magyar női röplabdamezőny bármelyik csapatának van. Ez a csapat, amelyik ez évben kivívta az Európai Szuper Ligában és az Európai Röplabda Szövetség nevét viselő CEV-ku- pában való indulás jogát. S ez a csapat, amelyik felett ezen sorok írója vészharangot kénytelen kongatni. Méltányos-e, hogy ez a csapat évek óta, napról napra filléres gondokkal küzd? Méltányos-e, hogy négy év óta hónapról hónapra játékost és vezetőt emésztő, idegeiket sorvasztó gond, hogy miből utazunk, miből fizetünk játékost, rendezőt, játékvezetőt? Méltányos-e, hogy a város és a megye legeredményesebb szakosztálya nem részesülhet az Eger Sportjáért Alapítvány ho- zadékából? Méltányos-e, hogy a csapat vezetői az esetek többségében hiába kopognak támogatást kérve különböző gazdálkodószervek vezetőinek ajtaján? Méltányos-e, hogy a városi ön- kormányzat alig több mint egymillió forintot szánt legeredményesebb, a tömegeket leginkább megmozgatni tudó sportolói számára? Ezekre a kérdésekre — azt hiszem — egyértelmű s határozott választ tudunk adni. Az egri röp- labdázónők többszörösen bizonyították, hogy méltók a támogatásra. A nyilvánosság erejében bízva, kérem Eger Megyei Jogú Város képviselő-testületét, az Eger Sportjáért Alapítvány kuratóriumát, az Egerben működő gazdálkodó szervezeteket és azok vezetőit, Eger város és Heves megye sportszerető közvéleményét, hogy hallják meg végre a röplabdaszakosztály segélykiáltását, s eddigi eredményeihez méltó támogatásban részesítsék a csapatot! A városi képviselő-testülettől azt kérjük, hogy nyújtson további támogatást a szakosztály részére az alapítványi kuratóriumtól, hogy az alapítványi vagyon hozadékából részesedhessen a röplabda is, a gazdálkodó szervezetektől, hogy közvetlenül, illetve — ha az alapítványi kuratórium olyan döntést hoz — az alapítványhoz való csatlakozással segítsenek megmenteni Eger röplabdasportját! A közvélemény hallassa hangját, álljon a csapat mellé úgy, ahogy a bajnoki mérkőzések során annyiszor tette! Bizonyos vagyok abban, hogy ez a csapat — ha életben marad — még nagyon sok örömet fog szerezni a sportbarátoknak, és dicsőséget a városnak. Dr. Seress Gábor Eger SE Röplabdaszakosztály vezetője A szakosztályvezető szemérmesen elhallgatja, hogy ha minden marad a régiben, továbbra is a létbizonytalanság veszi körül az együttest, akkor mivel számolhatunk. Jómagam, aki betekintést kapok a csapat életébe, sajnos tudom, hogy mi vár rájuk, ha sikolyuk nem talál nyitott fülekre. Nem kell hozzá egy év, és Egerben a feledés homályába merül a röplabda. Illetve lehet, hogy lesz felnőttcsapat, de legjobb esetben is valahol az indultak még kategóriában jegyzik majd. Azért, mert pénz nélkül képtelenség profi sportot csinálni. Legyen szó bármilyen sportágról, arról már nem is beszélve, ha csapatsportról van szó. A lányoknak — a juniorokat kivéve, de előbb-utóbb talán nekik is —ez a foglalkozásuk. Ebből élnek, ha csak szerényen is. Számolni pedig ők is tudnak. És gondolnak a jövőjükre. Ha ingoványos a lábuk alatt a talaj, nem várják meg, hogy „elmerüljenek” a mocsárban. De ez a megállapítás az élet minden területére áll. És így gondolkozik a csapat edzője is, aki az elmúlt két szezon során minden kétséget kizáróan tanúbizonyságát adta annak, hogy szakmája mestere. Pironkodva olvastam a szakosztályvezető levelét. Ide jutott hát az a csapat, amely a legnagyobb szurkolótábort mondhatja magáénak ? Ilyen szegény lenne ez a város, a városi büdzsé, hogy ne tudjon segítő kezet nyújtani? Pironkodom és szégyenkezem is egy kicsit. Mert ha ne adj’ Isten, mégis kénytelenek kimondani azt, hogy nincs tovább, hogyan magyarázzuk meg, hogy feloszlott egy sikercsapat? Meg lehet-e ezt egyáltalán magyarázni? Aligha. És végezetül. A röplabdaszakosztály évi ötmillió forintból produkálta a szakosztályvezető által említett halom érmet — közte a bajnoki címet és az ezüstérmet. (budai) Melbourne-i magyarok gesztusa A Magyar Rádióba invitálták péntek délelőttre Schmitt Pált, a MOB elnökét. Váratlanul, gyorsan jött a meghívás, de váratlan volt az ok is: csütörtökön este érkezett haza Ausztráliából Győri Béla, a Vasárnapi Újság felelős szerkesztője, aki a Magyar Olimpiai Bizottságnak szóló küldeményt hozott magával. Egészen pontosan egy csekket 5550 ausztrál dollárról, amelyet a melboume-i magyarok gyűjtöttek össze a város Magyar Központjában rendezett sportbálon, a rendezvény résztvevőinek befizetései révén. Az ajándék címzettje Schmitt Pál, a — befizetők minősítése szerint — szerény összeg rendeltetési célja pedig a magyar olimpikonok, a barcelonai felkészülés, a sikeres olimpiai szereplés segítése. A körcsarnokban... Ismét birkózás A Dobó István- és Pneumatika-kupa nemzetközi junior kötöttfogású birkózóverseny után a sportág egyik szintén hagyományos eseményére kerül sor ezen a hétvégén, az egri körcsarnokban. A több évtizedes múltra visz- szatekintő Bornemissza Gergely ifjúsági kötöttfogású seregszemle idei küzdelmeit rendezi a magyar és a megyei birkózószövetség együttesen, a verseny egyben a korosztály 1992. évi országos bajnoksága is. Ez utóbbi tény csak növeli a kétnapos küzdelemsorozat jelentősegét, hiszen az itt elért helyezések minősítik leginkább a magyar ifjúsági korú birkózókat. Ezért feltehetőleg az egy héttel korábbitól is nagyobb küzdelmekre lehet számítani. A selejtezők szombaton 12.30-kor kezdődnek, és tartanak az esti órákig. A döntőket vasárnap, 9 órától rendezik. Bízvást még ezen a napon is érdekeltek lesznek az egri birkózók. Tornyi: cseberből vederbe? Az NB I. huszadik fordulójában „új” edző debütál. Felettébb kíváncsiak a diósgyőri szurkolók arra, vajon a Tatabányával az őszi hét forduló során mindössze négy pontot begyűjtő, később — közös megegyezéssel — távozott vezetőedző, Tornyi Barnabás miként folytatja szakvezetői ténykedését? Mert az akkor még Bányász néven szereplő tatabányaiak szereplése minden volt, csak nem emlékezetes Tornyi irányításával. Most az iljú szakvezető másutt próbál szerencsét, Vlád Lászlót váltva a kispadon, a Diósgyőri FC szénáját igyekszik rendbe tenni. A DFC feladata nem különösen nehéz, a BVSC-NOVÉP tizenegyét fogadja saját pályán. A kérdés azért haloványan felvethető: Tornyi, cseberből vederbe? I9S FUTBALL- WflUfSfj FOCI- LABDARÚGÁS - FUTBALL FOCI - LABDARÚGÁS - FUTBALL Lelki masszázs Hatvanban Nem vár különösebben nehéz feladat a hét végén a Hatvan-De- ko NB Il-es labdarúgócsapatára, amely úgy tűnik, gyökeret ver az osztályzós második helyen a Keleti csoportban. Mi és a szurkolók így vélekedünk, ám merőben más a véleménye a Budafok elleni hazai mérkőzésről a csapat trénerének, Tóth Dénesnek. — Úgy félek ettől a meccstől, mint a tűztől — mondta tegnap délelőtti telefonbeszélgetésünkkor. — Nem akarunk a Videoton cipőjébe lépni, éppen ezért egész héten lelki masszázst tartottam a csapatnak. Kemény, kiélezett mérkőzésre számítok, hiszen ez a Budafok már nem az őszi BMTE-Törley. Azt hiszem, ez látszik a tavaszi eredményeikből is. A budafokiak egy hete döntetlent játszottak a Debrecennel, és pontjaikat tekintve nincsenek reménytelen helyzetben, hogy elmeneküljenek a kiesőzónából. Ezért mindenképpen szeretnének pontot szerezni az idény meglepetéscsapatának otthonában, Hatvanban. A Dekónál mindenki egészséges, így kellemes gondjai vannak az edződuónak a csapat összeállításakor. Nézve az Eger SE tavaszi eredményeit, a logika szerint vasárnap ismét győznie kellene Varga Zoltán csapatának. Egy góllal mindenképp. A vezetőedző távolléte miatt segítője, Zsidai József arról számolt be, hogy a hét első edzését megelőzően kibeszélték a békéscsabai vereséget, levonták annak tanulságait, és attól kezdve a Kaba elleni összecsapásra készültek. Az edzéseken a pontrúgások gyakorlására fektették a fő hangsúlyt, arra számítva, hogy lesz módjuk „éles” körülmények között is gyakran megcélozni a vendégek kapuját. Hazai pályán nem szabad hibázni, foglalta össze a lényeget a pályaedző, hiszen akkor még a jelenlegi kilencedik helyezésnél is lejjebb csúszhatnak. A találkozó előtt ezúttal már nem lesz ösz- szetartás Tardoson. A heti program zökkenőmentesen zajlott, szerencsére nincs sérült, ám ennek ellenére nem kizárt, hogy lesz változás a kezdő tizenegyben. A Békéscsabán kiállított Csató két mérkőzésre szóló eltiltását egyébként három hónapra felfüggesztették. Visszavágásra készül a Nagyréde A labdarúgó NB III. huszadik fordulójában megyénk csapatai közül csak a Nagyréde játszik hazai pályán, a többi utazik. Rédé- re a Szolnoki Cukor együttese látogat, és az erőviszonyok ismeretében szoros küzdelemre számíthatunk. Ősszel, az akkor lendületben lévő Nagyréde vitatható körülmények között vesztett Szolnokon. A vereséget követően egyre hátrább csúszott a bajnoki táblázaton a TSZHSE, és jelenleg a kiesés ellen küzd, ezért lenne égetően szüksége a cukorgyáriak elleni két pontra. Ebben bizakodik Szén József szakosztályvezető is, aki a következők szerint látja a csapat pillanatnyi helyzetét. — Legutóbb Balassagyarmaton már egyértelműen javuló formát mutattak a fiúk, és ha nem maradnak ki a gólhelyzeteink, a másik pontot is megszerezhettük volna. Reméljük, hogy tovább fokozódik a csapat harci kedve, és akkor sikeres lesz a hétvégénk. A kisebb-nagyobb sérülések mellett gondot jelent, hogy a bevonult katonák nem tudnak edzésre járni. Nagy Vilmoseáző, akit a téli bajnoki szünetben szerződtettünk, jól együtt dolgozik a csapattal. Láthatóan visszatér a játékosok önbizalma is, bár esetükben gyakorta inkább a túlzott akarás volt gátló tényező. — Mennyiben volt váratlan Nagylaki távozása? — Számítottunk arra, hogy eligazol tőlünk, de csak a szezon végén. Mivel Recsken kapott munkahelyet, tudomásul kellett venni, hogy már most elment. Idegenben vendégeskedő csapataink mindegyikének nehéz dolga lesz a hét végén. Kevés esélye van a pontszerzésre a Tar- nalelesznek az SBTC otthonában, a Heréd győzelme nem számítana viszont óriási meglepetésnek az St. Tűzhelygyár pályáján. Mi a magunk részéről kiegyeznénk egy döntetlenben a T örökszentmiídós-Bélapátfalva és a Dunakeszi-Gyöngyös összecsapásokon. Rangadó Füzesabonyban A megyei bajnokság 20. fordulója megint kínál egy érdekesnek ígérkező meccset. Ezúttal azok a novajiak látogatnak a listavezetőhöz, akiknek egyre köny- nyedebben fut a szekerük. Igaz, az első tavaszi forduló domoszlói kisiklása óta a bajnokaspiráns is sikerrel vette valamennyi akadályt, legutóbb Poroszlóról is két ponttal távoztak. Pázmándi Gáspár, az FSC mestere szerint többek között ez a kilencven perc is megalapozta a jó öltözői hangulatot. A múlt heti mérkőzéssel kapcsolatban any- nyit kívánt megjegyezni, hogy góljaikat — a megjelent tudósítással ellentétben — nem tartja a szeréncse „szülötteinek”, hiszen formás akciók nyomán estek, szélről belőtt labdákat értékesítettek tanítványai. Heti felkészülésükben az okozott némi zavart, hogy a Jászberény lemondta a szerdai edzőmeccset, de a foglalkozásokon egymás közötti játékkal igyekeztek ezt pótolni. A csapatnál mindenki harcra kész, de egy esetleges sérülés sem okoz különösebb fejfájást, mert olyan tudású focisták ülnek a kispadon is, akik pótolni tudják a kiesőket. Az edző nagyon reménykedik abban, hogy sikerül otthon tartani a két pontot, és a jövő héten Tenkről sem kell lehajtott fejjel távozniuk. Ehhez azonban az egész együttesnek tudása legjavát kell nyújtania. Ami a vendégeket illeti, ők sem panaszkodhatnak az utóbbi időben. A Selypet fölényesen verték, utána Péterkén is az ő zsebükbe kerültek a pontok. A Domoszló ellen már csak kínkeservesen nyertek egy sovány gó- locskával, ám így is megőrizték előkelő helyezésüket. Szerdán az Eger SE-vel gyakoroltak, vélhetően abonyi taktikájukat sulykolták, gyors csatáraikat, Szabót, Horváthot és Bartuskátpró- bálták támadásba dobni. Számukra nagy a tét, hiszen a szoros élbolyban egy-egy vereség akár nagyobb zuhanást is eredményezhet. * Tippjeink: Füzesabony-Novaj 1, Domoszló-Tenk 2, Gyön- gyöshalász-Kompolt-Kál 1, Selyp-Boldog 1, ESE II.-Recsk 1, Sírok-Poroszló X, Pétervásá- ra-Maklár 1, Heves-Tarna- örs 1. Pályáról pályára Labdarúgó NB I., szombat: Diósgyőr — BVSC 16.30, Vác — Vasas 16.30, Tatabánya — Videoton 16.30, MTK — Rába ETO 16.30, Veszprém — Kispest-Honvéd 16.30, UTE — Pécs 18.30, Siófok — Haladás 18.30, FTC — Zalaegerszeg 18.30. Labdarúgó NB II. Keleti csoport, szombat: Szolnok — Békéscsaba, Debrecen — Bag. Vasárnap (16.30): Eger SE — Kaba, Fekete (Áriám, Nagy I.), Hatvan-Deko — BMTE Törley, Sóthy (Hanyecz, Pamminger), Kecskemét — Miske, Nyíregyháza — Kazincbarcika, Salgglass — Hajdúnánás, Szarvas — Szeged. NB III. Mátra-csoport, szombat, 15.30: St. Tűzhely — Heréd, Holl, Törökszentmiklós — Bélapátfalva, Makovinyi, SBTC — Tamalelesz, Farkas, Dunakeszi — Gyöngyös, Markoth, Jászberény — Balassagyarmat, Sajóbábony — Rákóczifalva. Vasárnap (15.30): Nagyréde — Szolnoki Cukor, Mohácsi, Gödöllő ST — Kohász. Megyei bajnokság, szombat (15.30): Füzesabony — Novaj, Mezei, Eger SE II. — Recsk, Po- lonkai, Heves — Tamaörs, Szolnok m. jv., Selyp — Boldog, Bartos, Sírok — Poroszló Pest m. jv. Vasárnap (15.30):'Pétervására — Makiár, Borsod m. jv., Domoszló — Tenk, Várallyay, Gyöngyöshalász — Kompolt, Kóczián. Sportműsor Szombat Birkózás: Bornemissza Gergely ifjúsági kötöttfogású emlék- verseny, Eger, körcsarnok, 12.30. Kézilabda: E. Finommechanika — Balmazújváros NB Il-es férfimérkőzés. Sírok, sportcsarnok, 11. Gyöngyösi SE — Salgótarján NB Il-es férfimérkőzés, Gyöngyös, Kócsag út, 11. Füzesabony — Olefin NB Il-es női mérkőzés Füzesabony, 10.30, ETK — Derecske NB Il-es női mérkőzés Eger, Leányka u., 15. Megyei bajnokság, férfiak: Szi- halom — Füzesabonyi Dózsa 16., E. Forgácsoló — Gyöngyös- solymos, 17. Kosárlabda: Egri TK — Gyógypedagógia NB Il-es női mérkőzés, Eger, Leányka u., 11. Vízilabda:Egá Vízmű — Ybl Miklós Főiskola, OB I/B-s mérkőzés Eger, Sportuszoda, 13.15. Eger SE — Szolnok országos ifjúsági és serdülő mérkőzés 12, ill. 11. Labdarúgás: Berva-kupa meghívásos kispályás torna Heves, Berva-pálya, 9. Vasárnap Atlétika: Komiéi Károly-em- lékverseny Gyöngyös, Fő tér, 11. (Nevezés a helyszínen, 9-től 10.45-ig). Fuss az egészségedért! Hatvan, ipari szakmunkásképző intézet parkolója, 10. (Nevezés a helyszínen, 9-től 9.45-ig). Birkózás: Bornemissza Gergely ifjúsági kötöttfogású emlék- verseny, Eger, Körcsarnok 9. Kézilabda: Dormánd — Egri TK megyei férfimérkőzés, 16. Labdarúgás: Eger körzeti bajnokság I. osztály (15.30): Egerszólát — Balaton, Apella — Egerbocs, Andornaktálya — Istenmezeje, Egercsehi — Párád, Kisnána — Noszvaj, Felsőtár- kány — Szilvásvárad, Mátrade- recske — Egerbakta. II. osztály (15.30) : Pétervására II. — Bükkszék, Kerecsend — Makiár II., Márkáz — Szajla, Mátraballa — Hevesaranyos, Demjén — Nagy- visnyó, Egerszalók — Vécs. Gyöngyös körzeti bajnokság (15.30) : Vámosgyörk — Gyön- gyöstaiján, Adács — Karácsond, Apc — Átkár, Gyöngyössoly- mos — Gyöngyöspata, Visonta — Szűcsi, Ecséd — Abasár, Visznek — H. Lokomotív, Petőfibá- nya — Gyöngyösoroszi. Heves- Füzesabony körzeti bajnokság (15.30) : Kömlő— Pély, Tiszaná- na — Kisköre, Szihalom — Erdőtelek, Átány — Besenyőtelek, Sarud — Tárnáméra. * >