Heves Megyei Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-25-26 / 98. szám
HÍRLAP, 1992. április 25—26., szombat—vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 11. Gombás sertésszelet Hozzávalók: 75 dkg sertéscomb, 40 dkg gomba, 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 4 ek. olaj, só, bors, pirospaprika, 1 dl víz, petrezselyem, majoránna. A húst vágjuk vékony szeletekre, klopfoljuk ki, majd sóval, borssal, pirospaprikával dörzsöljük be. A gombát és a hagymát tisztítsuk meg, majd vágjuk ösz- sze. Lapos, nagy méretű tűzálló tálban melegítsük fel az olajat (4 perc). Tegyük bele a hússzeleteket. Ügyeljünk arra, hogy a hússzeletek egymás mellé kerüljenek. Ha nem férnének el, egymás után süssük ki a szeleteket. Sütési idő 6 perc takarás nélkül, ha nagyon fröcskölne, papírtörülközővel takaijuk le. Sütés után a húst vegyük ki, és takarjuk le alufóliával. A húslébe tegyük be a hagymát, és pároljuk 3 percig, keverjük bele a pirospaprikát, a gombát, a petrezselymet és a majoránnát. 5 percig letakarva pároljuk. Helyezzük vissza a hússzeleteket, öntsük fel 1 dl vízzel vagy fehérborral, és letakarva süssük 20 percig. Félidőben a tálat 180 fokkal fordítsuk el. Amennyiben a levet túl hígnak találj uk, lisztes vízzel sűríthetj ük. Pihentessük 5 percig a mikrobán. Cikória sonkával Hozzávalók: 1 rúd cikória (kb. 50 dkg), 1 ek. vaj vagy margarin, kevés só, bors, 4 ek. víz, 15 dkg sonka. A cikóriát tisztítsuk meg, a vastag részeket vágjuk ki, és szeleteljük fel. A sonkát apró kockákra vágjuk fel. A cikóriát helyezzük lapos, hosszúkás tűzálló tálba, fűszerezzük meg, öntsünk rá vizet, tegyünk rá vaj- vagy margarindarabkákat, majd szórjuk meg a sonkakockákkal. Fol- packkal letakarva tegyük be a mikroba, és süssük 10 percig. Félidőben az edényt 180 fokkal fordítsuk el. Tarhonyakészítés Hozzávalók: 15 dkg tarhonya, 2 ek. olaj, 1 kk. só, kb. 0,5 liter víz. Az olajat tűzálló tálban melegítsük fel (5 perc). Tegyük hozzá a tarhonyát, keverjük jól meg, és 5 percig főzzük takarás nélkül. Sózzuk meg, és öntsük fel meleg vízzel — nehogy a tál megrepedjen — úgy, hogy a víz 1 ujjnyival lepje el a tarhonyát. Keverjük jól meg, és 10 percig főzzük letakarva. Célszerű a tarhonyát a főzés után 2-3 percig a mikrobán pihentetni. Marhahústekercs Hozzávalók: 6 szelet marhafelsál (80-100 dkg), mustár, só, bors, pirospaprika, csemege- uborka, 5 dkg szalonna, 3 ek. olaj, 1 dl víz, 1 dl vörösbor. A kiklopfolt hússzeleteket fűszerezzük sóval, borssal és paprikával, majd kenjük be mustárral. Helyezzünk rájuk uborka- és szalonnacsíkokat, majd mindezekre hagymaszeleteket. A hússzeleteket göngyöljük össze, és fogpiszkálóval tűzzük meg. A mikrobán forrósítsuk fel az olajat, majd helyezzük bele a hústekercseket. Az elősütést nyitott edényben végezzük, majd az olajat óvatosan öntsük fel vízzel és vörösborral, takarjuk le az edényt, és folytassuk a sütést. Félidőben az edényt 180 fokkal fordítsuk el. Ha marhahús helyett disznóhúst használunk, vörösbor helyett sörrel kell felönteni, úgy is nagyon finom. Csokoládés-diós sütemény Hozzávalók: 2 tojás, 5 ek. tejszín, 4 dkg cukor, 10 dkg dió, 2 dkg zsemlemorzsa, 2 ek. rögtön oldódó, édesített kakaópor, 1 ek. rum. A tojásfehérjéből készítsünk kemény habot, a diót daráljuk meg. A tojássárgáját a cukorral keverjük össze, adjuk hozzá a tejszínt, a darált diót, a zsemle- morzsát, a kakaóport és a rumot. Jól dolgozzuk össze. A tojásfehérjéből készült habot óvatosan keverjük bele. Öntsük a masszát kerek, kivajazott tűzálló tálba, és a mikrobán 6 percig süssük. Félidőben 180 fokkal fordítsuk el a tálat. Hagyjuk 6 percig pihenni, majd bontsuk ki a formából. Tejszínhabbal vagy vaníliás öntettel tálalhatjuk. Csokoládékrém Hozzávalók: 10 dkg keserű csokoládé, 6 dkg vaj vagy margarin, 3 tojás, 1 ek. neszkávé, 3 ek. cukor, 2 ek. konyak, 1/4 liter tejszín, 1 ek. reszelt csokoládé. A csokoládét törjük össze, a tojásfehérjéből készítsünk kemény habot, verjük fel a tejszínt. A csokoládét és a vajat (margarint) tegyük 1 literes tűzálló tálba, és a mikrobán olvasszuk fel (kb. 3 perc). A felolvadt csokoládét és a vajat megolvasztjuk, a tojássárgáját, a cukrot, a kávéport és a konyakot dolgozzuk ösz- sze. Ezt a masszát keverjük az olvasztott csokoládéba. Tegyük a mikroba, és 4 percig főzzük. Félidőben jól keverjük meg. Főzés után a tojásfehérjéből készült habot, valamint a tejszínhabot lassan keverjük a csokoládékrémhez. Öntsük poharakba, és hagyjuk teljesen kihűlni. Tálaláskor tejszínhabbal és reszelt csokoládéval díszítjük. Medalion „Volt az anyámnak egy nagyon szép és értékes medalronja. Emlékszem, már gyermekkoromban is az volt a vagyam, hogy egyszer — ha majd nagy leszek — nekem adja ezt az ékszert. Később is célozgattam rá, de azt mondta: majd ha férjhez mész! A sors azonban úgy hozta, hogy a húgom ment előbb férjhez, és nem én, így az övé lett az én vágyálmom. Egy világ dőlt össze bennem, és — ha hiszi, ha nem — azóta nem tudok jó szívvel ránézni az anyámra, megcsaltnak érzem magam. Dac tamadt fel bennem! A múltkor beteg volt; üzent, hívott, segítsek neki, de én visszaüzentem: hívja Pannit, akinek a medalliont adto/Biblia- olvasó vagyok, jól tudom, vétkezem, de meg akarom büntetni az anyámat! Nem szenilis, nem any- nyrra öreg még, hogy ne kellett volna tudnia, hogy nekem mit ígért. Vagy nincs igazam? A testvéremet nem különösebben érdekli ez az ékszer, egyszer már kínálta is, de nekem könyörado- mányokra nincs szükségem. Egy szó, mint száz: felborult a lelki nyugalmam, egy világ dőlt bennem össze. ” Szándékosan idéztem a sorait. És a válaszom? Önmarcangoló lelkiismert-furdalása helyettem beszél! Ám ha tőlem is szeretné hallani: egy édesanyát — még ha ez esetben másképpen is cselekedhetett volna — nincs joga egy gyermeknek gyűlölni és büntetni. Gondolja csak el, hogy maga mennyi szomorúságot okozott neki élete során, de bizonyos va- yok benne — ha a szükség úgy ózná —, az édesanyja mindkét gyermekéért is az életét adná. Vagy akad-e olyan drága ékszer, amelyik értékesebb az anyai szívnél? És ha már említette a Bibliát; azt nem elég csupán olvasni... Ugye, sejti? Sőt, tudnia kell, hogy az effajta „büntetés” különben sem a maga dolga. Siessen jóvá tenni mulasztását, és szeresse nagyon az édesanyját! Szerezze vissza neki is, önmagának is a lelki nyugalmát... A vadóc — Öt éve meghalt a férjem, és egyedül élek, jobban mondva Jancsi fiammal, aki azóta bizony már alaposan felcseperedett, és igazi vadóc lett belőle, mint az olyanokból, akik apa nélkül serdültek. Másfél éve összejöttem egy hozzám illő férfivel, aki feleségül is venne, de boldogságunk akadálya az én vadóc fiam. Valamelyik este „beivott,” és elmondott mindennek, amiért férjhez akarok menni! Fenyegetőzött, és „megparancsolta”, hogy az az ember többé be ne tegye a lábát a házunkba, mert nem áll jót magáért! Én szeretem azt a férfit, ő is engem, de az utóbbi időben — a fiam viselkedése miatt — mintha megingott volna benne az akarat. Lehet, hogy menekül a reá váró kellemetlenségektől? Mondja, mit lehet tenni ilyen helyzetben?” Eddig a levél! Nos, keveset tudok a fiúról, és abban sem vagyok bizonyos, hogy amikor „komolyra” fordult kettejük között a helyzet, vajon bevonták-e őt a beszélgetésbe, egyáltalán, tudta-e, hogy miért, milyen szándékkal környékezi ez az idegen a mamát? Hiba, ha ezt elmulasztották volna! Nagy hiba! Hát még, ha el is küldték otthonról moziba — ide, oda —, hogy „ne legyen zsindely a háztetőn!” Ugye, érti? Legelőször is maga beszéljen a fiúval! De nem ám úgy, hogy én vagyok az anyád, az úr a hazban, en parancsolok... Az effajta szövegeket rosszul viselik a kamaszok. Mesélje el a saját életét is neki, azt a borzalmat, amikor váratlanul elveszítette a férjét, az ő édesapját. így talán sikerül. Ha a férfi finom lelkű ember, később ő is közeledhet, hadd érezze ez a gyerek, hogy ő is fontos lesz mindkettőjüknek... . Szerelmes a lányom Olyan ijedten ír erről, mintha maga soha nem ismerte volna a szerelmet. „ Tizenöt éves sincs, de már úgy csókolózik, mint ahogyan a filmeken látja...” Jobban örültem volna, ha arról számolt volna be, hogy a lányát hogyan készítette fel a nagylánvsagra! Mert a csókok után mások is sorra jönnek! Erre miért kellene kioktatnom egy harminc évesnél fiatalabb asszonyt? Igen, a védekezésre gondolok, arra, hogy ne érjék a csókoknál még nagyobb meglepetések! Ha nem tette volna eddig, sürgősen beszélgessen el a lányával úgy, mintha a barátnője lenne, arról is, hogy tegnap meg gyerek volt, és most sem felnőtt még, mint ahogyan a Ferikéje sem az, és lehet, hogy az első szerelmet sok-sok követi még. Nem vagyok benne biztos, hogy az iskola megtette a magáét, pontosabban szólva, úgy tette volna meg, hogy annak foganatja is legyen a gyermek lelkében. Szerintem ez az édesanyák dolga... uránus Privatizáció olasz módra „Eladókjó karban lévő állami vállalatok. Irányár: 15 000 milliárd líra. Fizetés részletre, akár államkötvényekkel is” — ilyesfajta hirdetések hamarosan megjelenhetnek az olasz újságokban. A kormányzati előterjesztés közelmúltbeli végső parlamenti jóváhagyása után megkezdődhet ugyanis a kiterjedt olasz állami ipar magánkézbe adása. Ez a bizalmi szavazással összekötött jóváhagyás tulajdonképpen a költségvetési törvényt egészíti ki, amennyiben a kormány az 1992- re szóló költségvetésben 15 000 milliárd líra bevételt irányozott elő a privatizáció révén, anélkül, hogy erre a szükséges törvény megszületett volna. A parlament egyik utolsó aktusaként most ez megtörtént, s így — az Európa-szerte elterjedt divatnak megfelelően — Olaszország is neKivághat az állam f azdasági szerepvállalása csök- entésének. A törvény értelmében részvénytársaságokká alakíthatók át a nagy állami vállalatok, mint az IRÍ-csoport kohászati és gépipari vállalatai, az ENI (a kőolaj- és földgázipari holding), az élelmiszer- és alumíniumipart tömörítő EFIM, az Alitalia Légitársaság, az állami filmgyártó és -forgalmazó, továbbá a vállalatszerűén gazdálkodó költségvetési intézmények, mint az állami dohányipar, a posta, az államvasutak és az elektromos művek. Nemkülönben a jelenleg tisztán állami tulajdonú nagy kereskedelmi bankok (BNL, Banca Commerciale, Banco di Roma) és biztosítok (INA). A részvénytársaságok a tőzsdén vagy azon kívül is értékesíthetők. A kormány gazdasági bizottsága és a pénzügyminisztérium közösen állapítják meg azokat a gazdaságpolitikai irányelveket, amelyek érvényesítendők a privatizációnál. Magyarán eldöntik: eladható-e es milyen mértékig egy-egy stratégiai cég. A törvény a parlamentnek is fenntart beleszólási jogot. Vagyis a vita, amely nőnapokig dúlt ajprivatizáció körül, nem dőlt el végleg. A törvény tükrözi azoknak a nézetét is, akik akár teljes magánkézbeadást is elfogadhatónak, sőt, kívánatosnak tartanak, mint a liberálisok vagy Guido Carli kincstárügyi miniszter (a privatizáció fő harcosa a kormányban). És azokét is, mint a szocialisták, akik szerint az állam nem mondhat le a stratégiai iparágak kézben tartásáról, s leg- feljebn 49 százalékos magánre- szesedést tartanak elfogadhatónak. A kompromisszumos törvény úgy szól, hogy a kormány esetről esetre dönt, és a parlament felülbírálhatja a döntést. A megszülető részvénytársaságokban a kormány nevezi ki az állam képviselőit a tulajdonosi jogokat gyakorló igazgatótanácsba. Többszörös biztosíték áll tehát rendelkezésre ahhoz, hogy egy- egy fontosnak ítélt vállalat vagy ágazat a kormányzat és az állam fennhatósága alatt maradjon, ha a politikai vezetés ezt így akarja. Az állami intézmények, az ipar és a bankvilág vezető posztjainak osztogatása a kereszténydemokraták sok évtizedes politikai hatalmának egyik kulcsa. Cseppet sem meglepő, hogy csak nagy körültekintéssel mondanak le róla. S egyáltalán nem biztos, hogy lemondanak. A privatizáció mégis elkerülhetetlen, mert az olasz állam- adósság tűrhetetlen méretű. A költségvetési egyensúlyt helyre kell állítani, ha Olaszország nem akar lemaradni az egyesült Európa pénzügyi uniójáról. Az idei 15 000 milliard csak az első lépcső a több évre tervezett nagy adósságleépítéshez. Egyszerűen nincs más út, mint a családi ékszerek kiárusítása, bármennyire nehezére esik is ez a hatalomosztogató politikai vezetésnek. „Valóságos forradalom, ami elindul az olasz gazdaságban ezzel a törvénnyel* — jelentette ki büszkén Guido Carli a beterjesztéskor. Az olasz állami ipar és a bankszektor a legkiteijedtebb a fejlett Európában, megközelítőleg a gazdaság egyharmadát teszi ki. Ennek fokozatos leépítése valóban a legnagyobb változások egyike, ami a háború óta Olaszországban végbe megy. De vajon reális-e az elképzelés? A sajtóban és a parlamentben sokan kétlik ezt. 15 000 milliárd értékű részvény elhelyezése a pénzpiacon még jólmenő cégekkel sem biztos. Az eddig legsikeresebb brit privatizációnál például több év kellett ilyen érték átadásához. „Hol van a kellő vásárlóerő és kereslet ekkora részvénytömeg elhelyezéséhez?” — tettek fel a kérdést a parlamenti vitában az ellenzők és bírálók. Az eleve kétséges, hogy a halódó olasz tőzsdén ez a belföldi kereslet megjelenik. A kispénzű megtakarítók jelenleg államkötvényekbe fektetik megtakarításaikat az évek alatt kialakult gyakorlatnak megfelelően. Az állam ezekből a papírokból teremtette elő évről évre a kolosz- szális költségvetési hiány fedezetét. Az adósságot most hegyként örgeti maga előtt. Ha az állam- ötvényekbe fektetett pénzt váltanák át állami vállalatokból vehető részvényekre, tulajdonképpen nem sokat javulna a helyzet. Tehát külföldi befektetők megjelenését kell várni és remélni. Az olasz állami vállalatok nincsenek rosszul menedzselve. Az IRI és az ENI, de az ENEL elektromos művek is tartósan nyereséges és piaci értékük 13- 15 000 milliárdra tehető becslések szerint. Ezek a cégek így étvágy geijesztőek lehetnek amerikai, japán vagy német befektetőknek, csakhogy ekkor felmerül majd a jogos aggály: átengedhető-e a külföldi konkurenciának például az olasz kőolajipar vagy más stratégiai ágazat? Az olasz privatizáció ügye egyelőre koránt sincs tehát lefutva. Nem beszélve egyéb felmerülő kérdésekről. Mi lesz az állami vállalatok alkalmazottainak szerzett jogaival a jövendő vegyes vagy magántársaságokban? A szakszervezeteknek van mondanivalójuk ehhez. Hogyan történik a vagyonértékelés? „Csakis külföldi vagyonértékelők bevonásával a szükséges tárgyilagosság érdekében” — mondja a pénzügyminisztérium. A külföldi befektető nyilván nem is bízna másban, s nem fogadná el az olasz kincstár vagy bank értékelését. A miniszterelnöknek a törvény értelmében három hónap elteltével a parlament elé kell állnia az első kiárulandó cégek listájával és a privatizáció pontos menetrendjével. A továbbiakban pedig minden év március 31- én jelentest kell tennie a haladásról. Idén március 31-én formailag még az Andreotti-kormány van hivatalban, de már csak egy héttel a választások előtt. A privatizáció lényegében a jövendő kormány feladata és hatásköre lesz. Égy bizonytalansággal több: lehet, hogy a választások utáni kormányt a privatizációt meglehetősen ellenségesen kezelő szocialisták alakítják meg. Késsel a tévében Sajátos módon akarta kifejezni véleményét egy ismeretlen férfi nemrégiben az Antenne-2 francia tévé egyik élő adásában: a közönség soraiból késsel rohant oda a műsorvezetőhöz, és — saját gyomrának szegezve a kést — követelt magának nyilvánosságot. Az incidens elejét a közönség is láthatta, de ekkor a kép elsötétült, s az Antenne-2 csak másnap reggeli híradójában vetítette a folytatást: a férfi előbb zavaros szavakkal támadta a tervezett oktatási reformot, majd a műsorvezető felszóh'tására letette a kést az asztalra, és kisétált a kamera elől — mint kiderült, a stúdió rendészei kivitték onnan. A francia tévé ismert személyisége, Bemard Pivot esti műsorában éppen Michel Tournier írót és Andrej Koncsalovszkij rendezőt interjúvolta, amikor a negyven év körüli férfi odasétált a közönség soraiból a műsorvezető elé, kezében késsel. Saját gyomrának szegezte a kést, jelezve, ha nem engedik szólni, harakirit követ el. Pivot felszólította, hogy kezdjen beszélni, közben a rendezők elvették a képet, a műsor főcímét vetítették be. A reggel sugárzott felvételről derült ki, hogy az őrült néhány percig beszélt, de utána Pivot kérésére letette a kést, és elindult kifelé. Az adás néhány perces szünet után — mintha mi sem történt volna — folytatódott. Mindennap bekopogunk Önhöz!
