Heves Megyei Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-13 / 88. szám
HÍRLAP, 1992. április 13., hétfő HATVAN ÉS KÖRZETE Volt egyszer egy tábor.,.! Jövője a hatvani önkormányzaton múlik Volt egyszer egy tábor...! Igen, e pillanatban csak így fogalmazhatnak a hatvaniak a 16 esztendeje épített ifjúsági tábor esetében, amely a Delelő út végén, vízparton, dús lombú fák között húzódik meg, s amíg volt gazdája, pezsgett itt az élet. Tíz faháza ötven fiatalt fogadott falai közé hosszabb-rövidebb időre, két fő épülete — az irodákon kívül — olyan konyhát, ebédlőt foglalt magában, amely akár száz éhes gyomrot kiszolgált egy-egy étkeztetésnél. Mi több — a korszerűsítésre figyelemmel —, két esztendeje szinte minden anyag megvan ahhoz, hogy némi költség befektetésével elvégeztessenek a faházak kiváltására alkalmas épület munkálatai. Csak hát! Nincs immár fenntartója, működtetője a több millió forint értékű létesítménynek, s második esztendeje nem tud eleget tenni rendeltetésének. Jó- szerint a szinten tartás sem biztosított, hiszen egy szál udvari munkás tesz-vesz az üdülőtelepen, illetve három éjjeliőr vigyázza mind a berendezést, mind az építmények egészségét. Merthogy vannak bitangok, akik akár pár szál deszkáért, akár néhány csaptelepért végig feltörnék a tábor lakatlan épületeit. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a helyi önkormányzat ne gondolna a létesítményre. Csak éppen igen döcögősen halad az ügy rendezése. Hetek óta húzódik például a leltározás, de nem tudni, hogy mikor ér véget. Az sem dőlt el, hogy a képviselő-testület kire bízza a tábor működtetésének, bérbeadásának és -vételének megpályáztatását. Pedig amíg nincs az élén új gazda, aki érzi, tudja, hogy mit ér ez a kis üdülőparadicsom, addig nem lesz kikelet a Delelő úton. Nem dolgunk, hogy beleszóljunk az önkormányzat ügyeibe. Legalábbis az intézkedések tekintetében. Bizonnyal jól tudják a képviselők és a velük együttműködő szakértők, hogy mit kell, illetve mit kellene tenniük, hogy ez a létesítmény ismét visz- szanyerje régi rangját. Csak éppen az ügykezelés vontatottsága támaszt bennünk kérdőjeleket. Áprilisban járunk már derékig, küszöbön a zölden kibomló, igazi tavasz, a gyümölcsöt érlelő újabb nyár, de vajh: egy újabb szezon is úgy fog áthullámozni a tábor felett, hogy a házak közt csak a kóbor ebek fordulnak meg, vagy pedig lesz bérlője, fenntartója, működtetője és soksok vendége az intézménynek? (moldvay) Válasz cikkünkre Mi történt a hatvani könyvesboltban ? Április 1-jei számunkban „Áru-e a kultúra?” címmel jelent meg egy írás Bacsa Tibor tollából. Erre reagál hozzánk küldött levelében Kaszás Tiborné, a cikkben említett könyvesbolt vezetője. Lássuk, ő hogyan élte meg a történteket... „Boltunk — írja —, amely immár 10 éve áll a lakosság szolgálatában, privatizálásra került. Ezért volt szükség a bolt készletének leértékelésére, amely elég jelentős mértékű, mintegy 70 százalékos volt. Érthető volt tehát az az óriási érdeklődés, amely akcióinkat kísérte. Mi, a bolt dolgozói alaposan felkészültünk a vásárlói rohamra. Készletben, választékban a legkényesebb igényeket is kielégíthettük. Reggel 8 órától este 20 óráig tartózkodtunk a boltban, hogy a másnap reggeli nyitásra megint feltöltött polcokkal váijuk vásárlóinkat, melyek között voltak iskolák, óvodák, intézmények, és természetesen egyedi vásárlók. A nyitvatartási idő 8.30-17.30- ig van, ezen idő keretén belül kellett megoldani a vásárlók kiszolgálását. Mivel az érdeklődés nem mindennapi volt, a vásárlókkal nem tudtunk kellőképpen foglalkozni, ezért — és vagyonvédelmi okból is — nem egészen mindennapi megoldáshoz folyamodtunk. Hogy eleget tudjunk tenni a fentieknek, a következő módszert alkalmaztuk: miután megtelt az eladótér vásárlóval, az ajtót becsuktuk, és a kint lévők türelmét kérve, folyamatosan engedtük be vevőinket. Miután ez a feladat is egy szakembert kötött volna le, így segítségül hívtam egy fiatalembert (az öcsémet), akit megkértem, hogy udvariasan végezze ezt a munkát. Ez a rendszer remekül működött, mint ahogy azt kedves vásárlónk, Bacsa Tibor is tapasztalhatta. Mindaddig a percig, amíg erőszakkal nem akart az üzletbe menni. Ekkor a „cerberus” megkérte, hogy legyen türelemmel, amíg szabad bevásárlókosár lesz, illetve ha siet, akkor később is felkeresheti az üzletet, hiszen az akció több napig tart. Bacsa úr ekkor kijelentette, hogy ő a városi közművelődési munkabizottság tagja, ám így sem kapott zöld utat. Bizonyára ez igen rosszulesett neki, mert feljelentéssel, újságcikkel fenyegetőzve elviharzott. Vajon „miért” nem vette észre, hogy háromnegyed öt lévén még tömegek igyekeznek az üzletben magukhoz venni a „földi jót”, ami természetesen a nyitvatartási időn túl (háromnegyed hatra) ért véget. Mi még ekkor foghattunk hozzá a bevétel „át- nyálazásához”, amit még a postára is el kellett biztonságban juttatni. Az újságcikk meg is jelent, nem kevés szomorúságot okozva a bolt kollektívájának. De talán nem is ez a leglényegesebb, hanem az, hogy egy ilyen jellegű írás jó nevű boltunk hírét veszélyezteti. Az objektív tájékoztatást talán nem én vagyok a leghi- vatottabb ebben az ügyben adni, de meggyőződésem — ha közben vétünk is hibákat —, boltunk jó színvonalon szolgálja ki a vásárlókat. Erről Bacsa Tibor úr is — akinek közművelődési munkáját jól ismerjük — meggyőződhetett az „esetet” követő napon, amikor is ugyanilyen nyitvatartási rend mellett sikerült megvásárolnia a keresett árut.” A kerekharaszti kápolnáért A hatvani önkormányzat március 26-i ülésén foglalkoztak Kerekharaszt városrész lakóinak kérésével, hogy egy önálló kápolnát építhessenek. Mint minden építkezés, ez is komoly anyagi terheket ró majd a városra, de már társadalmi munkát, pénzbeli adományokat is felajánlottak az ott lakók, csak hogy tervüket megvalósíthassák. E nemes kezdeményezésből a „legkisebbek” is kivették a részüket, hiszen április 11-én szombaton, majd 12-én vasárnap délelőtt a cipőgyár ebédlőjében gyermekelőadást tartottak, amelynek bevételéből — a játékvásárlás mellett — az épülő kápolna költségeibe is besegítenek. Az óvodások lázasan próbálták a Hófehérkét, amelyet aztán eljátszottak az érdeklődő pajtásaiknak. A kora tavaszi időjárás hatására György napja előtt kihajtották az állatokat a legelőre, így már legel nyáj Pap-malma környékén... A művelődésügy jelene és kilátásai Közérdeklődésre számot tartó esemény meghívóját küldte szét a minap a Hatvani Galéria. Nem kevesebbet vállaltak, mint hogy a város egykori szülöttjét, dr. Zelnik Józsefet, a Magyar Kulturális Kamara elnökét ültették szembe az érdeklődőkkel. Hogy a szíves invitálásra szóló — A magyar művelődésügy jelene és kilátásai című —, nem sok biztatóval kecsegtető tájékoztató, avagy a saját városuk szűkebb gondjai iránt aggódó „szakmai oldal” kérdései izzasztották-e meg jobban az előadót, nem tudni. Annyi bizonyos, hogy a bevezetőben elhangzó „történelmi áttekintés” során többen hitetlenül csóválták a fejüket. Hogy Magyarország tízszer annyit áldoz filmgyártásra vagy éppen színházi támogatásra, mint például Finnország. Hogy nálunk a szórakoztató műfaj két zenés színházát — az Operát, az operettszínházat — is allami támogatásból tartják fenn, míg az USA- nak csak egyre „futja”. Persze, rögtön árnyaltabbá válik a kép, ha a „kinti” polgárság kultúrafinanszírozó adakozását, a mi — szinte nem létező — polgárságunk lyukas zsebével hasonlítjuk össze. És az „állam bácsi” mindinkább kivonul ebből az ágazatból is. Ne feledjük, a „nagy” kirakat mellett ott vannak a vidéki művelődési házak, könyvtárak, amelyek ma a létükért küzdenek. Azt a gyöngyösi és egri kolléga is bizonyította, hogy igenis, még ilyen helyzetben is van állampolgári igény a kisközösségek, egyesületek működésére. A civil társadalom önszerveződő képessége majd megteremti az új működési kereteket — mint például Hatvanban —, kialakítja azokat a formákat, amelyet meg tud tölteni önmaga számára tartalommal. Biztató, hogy a kamara érdek- képviseleti céljairól szólva Zelnik József elmondta: jelentős pénzeket tudtak „kicsikarni a nagy kasszából”, így azt különbözőpályázatok kiírásával vissza tudják juttatni a művelődésbe. Másrészt többször állást foglaltak már abban, hogy a privatizáció során állami kezelésből magánkézbe jutó volt kulturálisművelődési ingatlanok vételárát vissza kell juttatni a kulturális szférába. Nem téziseket, jóslatokat, kinyilatkoztatásokat hallottunk itt, sokkal inkább egy józanul gondolkodó ember helyzetelemzését a XX. század végének Magyarországáról, Kelet-Közép- Európájáról. Hiszen ezt a régiót szeretné bekapcsolni a világ „kulturális vérkeringésébe” az a magyar műholdas kísérleti adás is, amit a napokban indítottak be... De természetesen — igazi lokálpatriótaként — a város művelődéséről, életéről is szólt. A felújításra szoruló Grassalkovich- kastély méltó helyet adhatna a „legendás” Hatvany-gyűjte- ménynek, amelyről orosz művészettörténészek adtak hírt nemrég. Reméljük, ez a felbecsülhetetlen értékű anyag végre hazakerül, és az örökösök jóvoltából itt lelhet végső otthonra. Akik ezen a több mint kétórás találkozón részt vettek, képet kaphattak a magyar művelődés — nem éppen rózsás — helyzetéről, a kulturális „túlélés” lehetőségeiről, amelyek — alapítványok, pályázatok formájában — „mentőövet” adhatnak a rászorulóknak, nekünk, mindnyájunknak... (B. T.) A gyerekekért — Szűcsiben Jótékonysági bált rendeztek az elmúlt hét szombatján Szűcsiben, a művelődési házban. Az összejövetelen az óvodások, valamint kisiskolások adtak műsort. A befolyt pénzösszegből kerti játékokat kap az óvoda. Mtízeumbarátoknak A Hatvani Múzeumbarátok Köre április 22-én, szerdán tartja rendkívüli közgyűlését a Hatvány Lajos Múzeum előadótermében. Á tanácskozáson értékelik az elmúlt időszak munkáját, újraválasztják a vezetőséget és megvitatják az idei munkatervet. Újra a „báli balhéról” A petőfibányai művelődési ház igazgatójának kérésére ezúton közöljük, hogy az intézményben áprilisban nem volt semmilyen rendezvény. Az április 6-i lapszámunkban megjelent „báli balhé” — a leírtaktól eltérően — tehát nem a házon belül, hanem az előtte lévő téren zajlott le. Helytörténeti előadás A hatvani városi művelődési központ helytörténeti előadás- sorozatában április 15-én, szerdán délután 3 órakor Németi Gábor, a Hatvány Lajos Múzeum igazgatója, történelemtanár szól Hatvan földjének a honfoglalás előtti lakóiról. Angol nyelvi tábor A TIT hatvani egyesülete szervezésében angol nyelvi táborra invitálják az általános iskolák felső tagozatos tanulóit. A június 29-től július 5-ig tartó kurzus a fenyőharaszti kastélyszállóban lesz. A szervezők ezúton hívják fel a figyelmet, hogy a táborra a városkörnyéki iskolák tanulói is jelentkezhetnek a TIT- irodában, április 24-ig. Locsolóbál Apcon Az apci Ady Endre Művelődési Házban április 17-én, pénteken este 8-tól éjjel 2 óráig húsvéti locsolóbált rendeznek. Ä jó hangulatról Pásztor Miklós és zenekara gondoskodik. A humanizmusról A hatvani városi művelődési központban április 14-én, kedden délután 5 órától rendhagyó irodalomórát tart Cs. Varga István irodalomtörténész a humanizmusról. Az itáliai élménybeszámolóval egybekötött előadást a Janus Pannonius és humanista költőtársainak verseiből összeállított rövid műsor zárja. Emlékpark Lőrinciben Mint ismeretes, Lőrinci város képviselő-testülete döntött a település központjában lévő, ún. „öreg temető” emlékparkká történő átalakításáról. Á munkálatok az idén elkezdődnek. Ha valaki máshová szeretné szállítani elhunyt hozzátartozóját, június 30-ig még megteheti. A terület rendezésének anyagi feltételei biztosítottak. A képviselő-testület levélben kereste meg a kertészeti egyetemet, kérve, hogy dolgozzanak ki terveket az összkép kialakítására. Az már bizonyos, hogy a központi emlékmű elkészítésére Nagy László selypi fafaragó művész kapott megbízást. Tervei szerint a mintegy 3,5 méter magas szobor két, egymásnak háttal álló nőalakot ábrázol, akiket egy kisgyermek ölel át. A háttérben kőből készült, félkör alaprajzú falon helyezik el az elhunytak emlékét megörökítő márványtáblákat. Nincs még döntés a temető központjában lévő szovjet emlékmű sorsát illetően. A képviselők egy része amellett foglalt állást, hogy az obeliszk maradjon a helyén, hiszen emberek nyugszanak alatta. Mások ez ellen azzal érvelnek, hogy a többi hant is halottakat takar, a síremlékeket mégis felszámolják, illetve beépítik azokat egy közös kompozícióba. Egy biztos: az orosz betonkolosszus tetején vöröslő csillag, valamint a kétkezi munkákat elképező szerszámok már a szülőhazájukban sem számítanak magasztos szimbólumnak, ittlétüket tehát semmi nem indokolja. A harcokban elesett szovjet katonák márványtáblái felkerülhetnének az emlékfalra, a többi hősi és más halott emléklapjai mellé. A város vezetése szeretné, ha a terület igazi zöld szigetté válna sétányokkal, padokkal, rendezett környezettel. Minden fát, bokrot meg kívánnak menteni. A lakosság kulturált környezetben jöhetne ide pihenni, emlékezni, vagy — a halottak napján — gyertyát gyújtani az elhunytakért. Tori Ottó Húsvét előtt - Boldogon
