Heves Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-12 / 61. szám
HÍRLAP, 1992. március 12., csütörtök EGER ÉS KÖRZETE 5. Nemzeti jelképeinkről Az egri Ifjúsági Ház népszerű sorozatának, a Történelem, művészet, műveltség címűnek következő — izgalmas — előadására kerül sor ma délután 5 órától. Nemzeti jelképeinkről beszél a hallgatóságnak dr. Endrey Antal, a Nemzeti Újság felelős szerkesztője. Egy életút — ötven percben Petőfi, avagy „Sors, nyiss nekem tért...” címmel rendhagyó játékra invitálja az érdeklődőket Balogh András, a Gárdonyi Géza Színház művésze. Az előadó — aki műsorát maga szerkesztette — ötven percben eleveníti fel Petőfi kalandos, érdekes életútját. A programra vasárnap délután 4 órakor kerül majd sor a Megyei Művelődési Központ 102-es termében. Grafikák, szobrok, fotók A Forrás Gyermek-szabadidőközpont nemrégen indított útjára egy képzőművészeti sorozatot, amelynek keretében a megyében élő általános iskolások és rajztanáraik mutatkoznak be. A legfrissebb tárlat az egri 2-es számú gyakorló általános iskolások és művésztanáruk, Mátyásné Hrk Mária munkáit tárja a látogatók elé. A kiállítás március 20- ig tekinthető meg. Ugyancsak ebben az intézményben — az egész esztendő folyamán — megtekinthetők Homoki Nagy István természetfotói is. Curtis-kör Régi hagyományai vannak a zenehallgatásnak az Ifjúsági Házban. A különleges zenei csemegék kedvelői a Curtis-körbe tömörültek, hogy szervezett keretek között hódolhassanak szenvedélyüknek. Szombaton délután fél 6-tól a Joy Division és a Cocteau Twins muzsikái forognak a korongon. Utalványok tejre és tejtermékekre A polgármesteri hivatal szociális ügyekkel foglalkozó irodája elkészítette a helyi segélyezést szabályozó rendelettervezetet. Ennek értelmében a rászorultak részére már kipostázták a tej- és tejtermékekre vonatkozó utalványokat. A jegyeket a rendszeres szociális segélyezettek az év első feléig, a nevelési segélyben részesülők pedig három hónapra kapták meg. Az iroda feladatkörébe tartozó ügyek száma és az ügyfélforgalom fokozatosan emelkedik. Ehhez a munkához nagy segítséget nyújtottak a délutánonként gyakorlaton náluk lévő egészségügyi szakközépiskolás diákok, akiket ügyviteli feladatokra is megkértek. Találkozás Neumann János lányával „Apám a matematikát művészetnek tekintette” Teller Ede Neumann Jánosról: „Hároméves fiammal annak saját nyelvén tudott beszélni, és néha eltűnődtem, hogy velünk, a többiekkel való kapcsolata nem volt-e egy kissé hasonló.” Illusztris vendéget üdvözölhettek a Neumann János Köz- gadasági Szakközépiskola és Gimnáziumban az elmúlt hét végén: az iskola névadójának lánya, dr. Marina von Neumann Whitman kereste fel az intézményt. Látogatásakor részt vett egy meleg hangulatú kerekasz- tal-beszélgetésen a tanulókkal és tanárokkal. így alkalmunk nyílt Neumann Jánost, a közel harmincöt éve elhunyt világhírű tudóst, matematikust magánemberként is jobban megismerni. Neumann János tudományos munkája mellett mindig szakított időt a családjára is. Gyerekei, csakúgy, mint a környezetében mindenki, keresték a társaságát, hiszen sokat tréfálkozott velük, időnként versikékkel nevettette meg őket. — Hogy segített-e nekünk a matematikában? — ismételte elgondolkodva a kérdést dr. Marina Neumann Whitman. — Nem, a matematikát ő művészetnek tekintette. De velünk, gyerekekkel is a magunk nyelvén tudott beszélni. A tudomány keretét is szinte észrevétlenül lopta be a szívünkbe. Készített mechanikus játékokat nekünk, mint például a pohár vízbe magától hajolgató madár, amely — emTermészetgyógyászok hétvégéje Az elmúlt hét végén a természetgyógyászok megyei egyesülete egésznapos rendezvényt tartott az egri Neumann János Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola aulájában. Rer- lexológusok és a reiki hívei kínáltak itt természetes gyógymódokat. Különféle gyógyteakkal, a biomezők mérésevei, mozgásterápiával, jógával, akupresszúrá- val és akupunktúrával kísérletezhettek az egészséges életmód hívei. (Fotó: Perl Márton) Marina von Neumann Whitman (képünkön jobb szélén) ma az amerikai General Motors Corporation elnökhelyettese. Az édesapjáról elnevezett iskolában apjával kapcsolatos személyes élményeit osztotta meg a diákokkal (Fotó: Perl Márton) lékszem — egyik kedves játékunk volt. De együtt fújtunk szappanbuborékot, amikor ő a felületi feszültséget vizsgálta. Szinte hihetetlen, hogy tudományos munkája mellett mindig időt szentelt ránk is. Igaz, csodáltuk, hogy rendszerint már hajnali négykor elkezdett dolgozni. Azt mondta, reggel négy és nyolc között tud igazán a legtöbbet alkotni. — Megszakadt-e a kapcsolata Magyarországgal?— kérdezte az egyik diák. — Egyáltalán nem. Erre talán az első útlevélképem a legjobb bizonyíték, ami hathetes koromban készült rólam. Ekkor jártam először Magyarországon a szüleimmel, és azt követően is több alkalommal voltunk itt. Apám nagy tudósként is vallotta, hogy a magyar iskolában kapta az alapokat, és hogy a magyar tudomány döntő módon járult hozzá pályája alakulásához. Szerette a magyarokat. Gyakran hangoztatta, hogy „a magyar ember olyan, aki mögötted megy be a forgóajtón, és előtted jön ki.” Bizonyára büszke lenne arra, hogy ezt az iskolát róla nevezték el, és itt az oktatás is az ő nyomdokain halad. Pappné Haton Ildikó Egy diákkonyha „veszélyben” Élelem nélkül? A címben foglalt kérdés egyelőre még nyitott, de a szerkesztőségünkbe érkezett csaknem száz aláírás jelzi, hogy a félelem nem alaptalan. A 4-es számú gyakorló általános iskolában üzemel a Panoráma Kft. Juventus elnevezésű diákkonyhája, ahol a csaknem fél ezer tanuló mellett sok nyugdíjas is meleg ebédhez jut. Nemcsak a jó minőségű, finom ételék miatt ragaszkodtak a konyhához, hanem azért, mert haza is vihették azt. Hosszútávon biztosítottnak látták mindennapi betevőjüket, mígnem az egyik nap azt hallották, hogy a főiskola vezetősége felmondta a vendéglátó kft.-nek a konyha bérletét, üzemeltetését. Ennek értelmében a Panorámának az év végéig el kell hagyni a helyiségeket, mivel a főiskola az ebédlőből tantermet kíván kialakítani. Az időseknek és a gyermekek szüleinek is bizonyára nagy gondot jelent majd az étkeztetés. A nyugdíjasoknak — jobb híján — más konyhánál kell majd igénybe venniük ezt a szolgáltatást. A városban kevés olyan diákétterem működik, ahol helyben főznek, és ahol friss ennivaló kerül az asztalra. A nyugdíjasok azért is ragaszkodnának ehhez a juttatáshoz, mert többségüknek a lakásához igen közel van az iskola, arról nem is beszélve, hogy az itteni szakácsok nem túl fűszeresen, zsírosán főznek — az egészséges táplálkozásnak megfelelően —, hogy a higiénikus körülményeket már ne is említsük. Az sem lényegtelen dolog, hogy az ebéd ára — a többi konyhákéhoz hasonlítva — a kisnyugdíjasoknak is megfizethető. A tanterem átalakítása ellen ugyan nem ágálnak, nem is tehetnék ezt meg, csak kiszámolták, hogy az átalakítás, bontás, helyreállítás, a modern eszközökkel felszerelt konyha megszüntetése bizony több millió „kidobását” jelent a főiskolának. Kérésüket továbbították a polgármesteri hivatalhoz, a tanárképző főiskola vezetőjéhez, de válasz az említett helyekről — egyelőre — még nem erkezett. ígérjük, figyelemmel kísérjük a 4-es iskola diákkonyhája körüli elképzeléseket, és később visszatérünk a témára. Mibe került Egernek a szovjet katonai megszállás? Sok mindenről szó esett már történészek munkáiban és laß unk hasábjain is a második vi- igháborút lezáró, hajdanában úgynevezett „szovjet felszabadí- tas”-ról, azaz a Vörös Hadsereg megszállásáról. Ám mimózalélekkel el kellett kerülni azt a kényes kérdést: mibe is került Eger városának a megszálló szovjet csapatok falaink között való tartózkodása. Időszerűnek ítéljük tehát végre, hogy — a fennmaradt városi számadástöredékek tükrében — röpke bepillantást nyújtsunk a borsos számlaösszegek, elszámolások szinte véget nem érő labirintusába. A város végső elszámolást nem készített, ae a fennmaradt s egymásba kapcsolódó, összefolyó, hatalmas summára rúgó pengőösszegek, világosan beszélnek — visszaidézve a különböző rendű s rangú szovjet parancsnokok követeléseit. Tudnunk kell, hogy a városnak el kellett látnia az ellenőrző bizottságot, az intendatúrát, a szovjet parancsnokságot, s az ide vezényelt szovjet helyőrséget. Egy adat szerint 1946 januárjában a helyőrség parancsnoka Tovbin ezredes volt, de a tisztikarban találjuk Valujev és Pantiliev kapitányokat, valamint Perelovszki hadnagyot. A város vezetőivel szemben támasztott igények szinte kimeríthetetlen mennyiségre rúgtak. Igen tanulságos lehet, ha egy 1945-ös szovjet katonai igénylistát tekintük át. íme: 1200 ágy, 1500-1500 szék és hokedli, 850 éjjeliszekrény, 3000 evőeszköz, 1000 pohár, 1500 fazék, 180 darab 10 személyes nagy fazék, 300-300 mély és lapos tányér, tükör 65, sezíon 75, íróasztal 75, fekete iskolatábla 35, tiszti ebédlőasztal 30, vízmelegítő üst 65, számológép 65, ablaküveg 1500 négyzetméter, tűzifa 750 köbméter mész 900 mázsa, tégla 30 ezer. A természetben átadott élelmiszereknek se szeri, se száma; tyúk, liba, tejtermék, dió, zöldségféle, burgonya, s természetesen bor, különféle húsok. De még a fűszerekről sem feledkeztek meg: majoránnából és fokhagymából, stb. nem csekély mennyiséget volt kénytelen adni nékik a város vezetősége. De nem hiányzott a hosszú-hosszú sorból még az uborkásüveg, a súrolókefe, sőt, egy esetben még futballcipőket is kellett vásárolni a városházának a „felszabadító” hadak katonái számára. A számadástöredékek sorában található egy 1946. január 25-én készült városi elszámolás a Vörös Hadsereg Egerben tartózkodó különböző alakulatai részére átadni kényszerült különböző anyagok értékéről. Nem lesz haszontalan megismerkedni e sokmilliós summa részleteivel. Városi és megyei parancsnokság: 12.527.525 pengő 82 fillér S ei laktanya: 13.562.429 1 fillér ”t)rosz kórház:” 9.508.674 pengő 60 fillér Ellenőrző bizottság: 4.071.414 pengő 90 fillér Intendatúra: 223.232 pengő 09 fillér Pl Iá; „ Orosz szavazóbizottság: ” 115.660 pengő Átvonuló alakulatok: 116.633 pengő 80 fillér Csak ebből az egyetlen elszámolásból csinos kis összeg kerekedett ki: 40.125.571 pengő 2 fillér! Külön megjegyzik a város fennmaradt számadásai, hogy a szovjet katonaság által elfogyasztott víz és villany több elszámolásban sem került kimutatásra. A város tulajdonát képező Korona Szállodába is befészkelték magukat a szovjet katonai egységek, s azt a város csak nagy-nagy nehézségek árán, igen erősen leromlott állapotban tudta visszaszerezni — nem jelentéktelen bú- torzati hiányokkal. A cikkünk elején név szerint megemlített négy szovjet tiszt a felvett jegyzőkönyvben megjegyezte a szálloda átvételekor, hogy az átvett ingóságok visszaszolgáltatására „írásbeli nyilatkozatot” nem adhat, de tiszti szavát adja. ” Csak 1946. február 27-én sikerült nagy nehézségek árán visz- szaszereznie a városnak a Korona Szállodát; s az átvett 322 ágyból csupán 170 darabot találtak a hotelben, azt is „erősen elhasz- náltan, a többi hiányzott”. A városnak ráadásul a megszálló Vörös Hadsereg katonaságának szórakoztatásáról is gondoskodnia kellett. Erről egy 1946. május 7-én kelt elszámolás félre nem érthetően tanúskodik. Ekkor ugyanis egy, a meglehetősen kíméletlen használat következtében hangját vesztett zongora hangolásáértis a városnak kellett fizetnie. Hogy végül hány pengővel maradtak adósok a szovjet megszállócsapatok, azt a fennmaradt levéltári iratokból nem lehet megállapítani, de néhány városi elszámolás azért fennmaradt és számunkra beszedés tanúbizonyságul szolgálhat. így például 1944 decembere, 1945júliusa és 1946januárja között a várostól kipréselt, legkülönfélébb szolgáltatások summája 12.528.525 pengőre rúgott... Hogy minő mértékben kellett kiszolgálnia a városi hatóságnak a különböző katonai hatóságokat és parancsnokságokat, frap- pánsul látszik bizonyítani, hogy a már említett futballcipők, tükrök és számológépek mellett nem kevesebb, mint 100 fényképkeretre is bejelentették igényüket. Két adat kívánkozik még közreadásra. 1947. március 10-én adta vissza a Vörös Hadsereg a laktanyát magyar kézre. A másik pedig arról tájékoztat, hogy 1945. szeptember 24-én a városi hatóság kimutatása szerint a megyeszékhely lakossága csupán 29.117 főből állott. S erre a kis városra nehezedtek a szovjet katonaság által bejelentett — hatalmas pénzügyi terhet jelentő — követelések. S csak próbálta volna mindezt a városi hatóság nem teljesíteni... Sugár István Mégsem lesz gyermek Ki mit tud?... Egy hónappal ezelőtt már mi is közhírré tettük: a Magyar Televízió meghirdette az általános iskolai korosztály számára a gyermek Ki mit tud?-ot. A szervezésbe bekapcsolódott a Pedagógusok Szakszervezete, amely alapítványt hozott létre a tehetséges gyermekekért. Eredetileg úgy nézett ki, a két kezdeményező jószándék találkozik. Aztán elkezdődött a hétköznapi munka. A felhívások megjelentek a sajtóban, s az iskolai csoportok, egyéni versenyzők készülődtek... A fordulatot a március 9-én Budapesté, a Pedagógus Szak- szervezet székházában megtartott előkészítő értekezlet hozta, melyen nem képviseltette magát megfelelően a Magyar Televízió. Az egyetlen jelenlévő producer is csak volt tévés dolgozónak mondhatta magát, tehát nem tárgyalhatott jogszerűen az intézmény nevében. Ráadásul a tévében amúgy is zűrzavaros állapotok uralkodnak, ez kiderült az értezleten is, amelynek nem lett volna célja ezek ismertetése — tudtuk meg Snekszer Károlyné művészeti főelőadótól, aki a Megyei Művelődési Központ megbízottjaként volt jelen a fórumon. Hosszas vita és szenvedélyes érvelés után a jelenlévők — a szakmai hátteret biztosító művelődési és oktatási intézmények képviselői — úgy döntöttek: inkább nem szervezik meg a Ki mit tud?-ot ebben a tanévben. Ezt kívánja a gyerekek és az ügy érdeke. Végül is abban maradtak, hogy ez év őszén — amikor vélhetően tisztázódnak a szervezeti, jogi, személyi és anyagi feltételek — ismét visszatérnek az ötletre. Lehet, hogy 1992-93-ban ősztől tavaszig mégiscsak lesz gyermek Ki mit tud? Addig azonban a szervezők a jelentkezők türelmét és megértését kérik. — Jámbor —
