Heves Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-03 / 53. szám
2. VILÁGTÜKÖR HÍRLAP, 1992. március 3., kedd A kambodzsai békéért Hétfőn megérkezett a kambodzsai fővárosba hűsz indonéz katonatiszt, az ENSZ eddigi legköltségesebb és legnagyobb szabású békéltető akciója első lépcsőjének keretében. Az indonéz kontingens a kétmilliárd dollárba kerülő, 22.000 katonai, rend- fenntartó és civil világszervezeti tisztségviselőt magában foglaló békefenntartó erő része. Ennek feladata a négy rivális hadsereg lefegyverzése és az 1993. májusi választások lebonyolításának ellenőrzése. Örmény rakétatámadás Az örmény ellenállók hétfőre virradóra rakétatámadást intéztek az azerbajdzsánok lakta ka- rabahi város, Sasa ellen. A bakui közlés jelentős károkról számolt be, áldozatokról azonban nem tett említést.. A várost az utóbbi napokban ért támadások arra engednek következtetni, hogy örmény részről Susával szemben ugyanazt a taktikát követik, mint azerbajdzsán oldalról az örmények lakta Hankendi (Sztyepa- nakert) ellen: porig rombolni a várost, és fizikailag megtörni az ellenállást. Az államközösségi haderők egyik szóvivője hétfőn Moszkvában megerősítette, hogy a karabahi székvárosban állomásozó gépesített lövészezredet a Kaukázuson túli katonai körzet egy másik térségébe vezénylik át. Palesztin elutasítás A washingtoni Közel-Kelet konferencián résztvevő palesztin delegáció elutasította azt az izraeli javaslatot, amely korlátozott önkormányzatot helyezett kilátásba a megszállt területeken élő palesztinoknak. A Reuter hír- ügynökség értesülései szerint a palesztin delegáció úgy véli, hogy a tárgyalásokon képviselt izraeli álláspont nem hivatalos, és csak a küldöttség tagjainak nézeteit tükrözi. Az izraeli tárgyalóküldöttségnek csütörtökön átadott, de csak vasárnap nyilvánosságra kerülő palesztin válasz szerint Izrael „apartheidhez hasonló rendszert” kíván létrehozni az általa megszállt területeken. Szlovák partnerekkel Véleménycsere a hősi vízi erőműről A Szlovák Nemzeti Tanács Külügyi Bizottságának küldöttsége Jan Petko alelnök vezetésével tárgyalást folytatott a magyar fővárosban. A magyar tárgyalódelegációt Csóti György, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának alelnöke vezette — tudatja az Országgyűlési Sajtóiroda az MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye. A dokumentum kiemeli: „A megbeszélések során a magyar fél tájékozódott a szlovák politikai pártok álláspontjairól Szlovákia lehetséges államjogi felépítését illetően, a készülő alkotmánytervezetről”. Véleményt cseréltek a bősi vízi erőmű komplexumáról, melyet „szlovák részről nem kívánnak a közelgő választási események középpontjába állítani”. A magyar küldöttség kifejtette: semleges szakértők bevonásával szakmai kérdésként kívánják kezelni az ügyet, a végső megoldásig szeretnék, ha a szlovák fél felfüggesztené a munkálatokat. A közleményből kiderül: a résztvevők „információkat hallgattak meg az 1991 novemberében, Pozsonyban elfogadott kisebbségi nyilatkozat realizálásának esélyeiről, melyet 47 európai kereszténydemokrata párt és mozgalom képviselői írtak alá”. Tirinda Péter, a szlovák küldöttség tagja, parlamenti képviselő sajnálatát fejezte ki, hogy a nyilatkozat eddig csak kivonatosan jelent meg szlovák nyelven. „Mohó Buzogány” A vihar elvonult, a katonák maradtak Egy évvel a Sivatagi Vihar elnevezésű Öböl-háború befejezése után még mindig jelentős létszámú amerikai haderő tartózkodik a helyszínen — jelenti az AP amerikai hírügynökség. A szövetséges koalíció régóta felbomlott, de az Egyesült Államok katonáit továbbra is készenlétben tartják Szaúd-Arábiában. Vannak ott a többi között Patriot rakéták, amelyek rakétatámadások elhárítására szolgálnak, s állomásoznak lopakodók és más harci repülőgépek is. Jeff Sammons a szóvivője annak a parancsnokságnak, amely a floridai McDill légitámaszpontról irányítja az Öböl környéki katonai műveleteket. Mint közölte, nem tűztek ki semmilyen időpontot az amerikai haderők visszavonására. Washingtoni vélemény szerint Bush elnök szándékosan tartja bizonytalanságban a világot a katonák hazatérésének időpontjáról. A hadsereg szóvivője elmondta, hogy pontosan 24.823 főnyi amerikai szárazföldi, tengeri es légi haderő, valamint egy tengerészgyalogos alakulat van még az Öböl térségében. A háború idején ez a szám 541 ezer volt. Az amerikaiak egyébként a napokban 13 napos közös hadgyakorlatot kezdenek kuvaiti csapatokkal „Mohó Buzogány” fedőnévvel. Ez csak egyike a tervezett hasonló hadgyakorlat-sorozatnak. A Pentagonban dolgozó, magukat megnevezni nem kívánó magas rangú amerikai tisztek szerint három oka van annak, hogy nem vonják ki a csapatokat Szaúd-Arábiából: 1. Szaddám Húszéin uralmon maradása és ellenállása annak az ENSZ-határozatnak, amely szerint meg kellene semmisíteni az iraki rakétákat és minden más tömegpusztító fegyvert. A Bush- kormányzat az ENSZ-célok teljesítését kívánja a katonák helyszínen tartásával előmozdítani. 2. A szaúdi kormány rossz érzései Szaddám Huszeinnel kapcsolatban. Két Patriot rakétaegységet éppen a szaúdi kormány kérésére küldtek a múlt év szeptemberében a helyszínre. 3. Folyamatban levő tárgyalások Washington és a szaúdi kormány között arról, hogy amerikai katonai felszerelés állandó jelleggel maradjon a királyságban. Ez megkönnyítené és meggyorsítaná az amerikai segélye nyújtást válság esetén. A Pentagon eredetileg egy egész páncélos hadosztály szamára elegendő hadianyagot szándékozott Szaúd-Arábiában hagyni, most azonban a légierő gyors bevetéséhez szükséges felszerelés raktározására tért át. Magukat a repülőgépeket nem állomásoztatják ott nagy számban, tekintettel a szaúdiak érzékenységére, csupán alkatrészeket és más szükséges felszerelést. Feldühítette Busht — elbocsátották A texasi San Antonióban az Egyesült Államok és hat latin-amerikai ország drogellenes csúcsértekezletét lezáró sajtóértekezleten történt, hogy Brian Karem, a KMOL-tévé tudósítója kétségbe vonta az értekezlet hasznosságát, és „tréfának” nevezte azt. Ez a közbeszólás láthatóan felbőszítette ugyan George Bush elnököt, de elnézést kért vendégeitől a „kis kitérőért”, és nem fojtotta bele a szót a tudósítóba. Annál inkább megtette ezt a KMOL-tévé vezetősége — Brian Karemet ugyanis másnap rövid úton elbocsátották állásából. Ron Harig, a televízió igazgatója szerint azzal az indoklással, hogy a tudósító „szívóskodott és agresszív volt”. Maga Karem az eset után úgy nyilatkozott, hogy elbocsátása „rossz fényben tünteti fel az amerikai alkotmányban deklarált szólás- szabadságot”. Kijelentette: „Úgy gondolom, hogy háborúban és békében egyaránt jogomban áll kimondani a gondolataimat, és védelmezem azt a jogomat, hogy az Egyesült Államok elnökének kérdést tegyek fel arról, amiről csak akarok”. 1990. júniusban különben egy bíróság hat hónapi börtönbüntetésre ítélte Brian Karemet, mert nem volt hajlandó megnevezni azt az illetőt, akinek segítségével telefoninterjút készített egy gyilkosságért börtönbe zárt elítélttel. Végül azonban 13 nap elteltével szabadlábra helyezték, miután az illető feloldotta őt a titoktartás kötelezettsége alól, mire ő megnevezte forrását. Gazdálkodó szervezetek, figyelem! Kedvező befektetési lehetőség A KINCSTÁRJEGY-AUKCIÓ A legutolsó aukciókon elérhető éves hozamok az alábbiak voltak: 90 napos 30 napos maximum: 31,56% 31,07% átlagos: 31,47 % 30,94 % minimum: 31,00% 30,81% Az aukciókon bármely jogi személy részt vehet. Páros héten 30 napos, páratlan héten 90 napos aukciót tartunk. Az ajánlati lapokat minden héten szerdán 9-ig kérjük eljuttatni az MNB Heves Megyei Igazgatóság Közgazdasági Osztályára. További információ: a 20-127 vagy 13-444/113-as telefonon kérhető. V Bosznia-Hercegovina Úttorlaszok a fővárosban Bosznia-Hercegovina fővárosában vasárnap lezárult a köztársaság függetlenségéről tartott népszavazás. Hétfő reggel óta úttorlaszok zárják el a fővárosából kivezető összes útvonalat. Az AFP tudósítója szerint éjfélre a nagyrészt szerbek lakta újváros körül emeltek barikádokat. A boszniai főváros utcái kihaltak, a városi közlekedés teljesen megbénult. A rádió felhívásokat sugároz, amelyben arra kérik az eltorlaszolt városrészek lakóit, hogy ne menjenek dolgozni, és gyermekeiket ne küldjék iskolába. Szarajevóban hétfőre virradóra hárman életüket vesztették a lövöldözések következtében, s heten megsebesültek — közölte a városi klinika. Sokan most azért vannak életveszélyben, mert a barikádok és a közlekedési bojkott miatt nem tudnak eljutni a kórházhoz, jóllehet, sürgős kezelésre szorulnának. Rijad Külügyminiszteri értekezlet Vasárnap Rijadban megkezdődött az Öböl menti Országok Együttműködési Tanácsának külügyminiszteri értekezlete. Az AFP jelentése szerint a hat ország — Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Ku- vait, Omán és Bahrein — politikusai a Perzsa-öbölben zajló eseményeket vitatják meg. Kuvait külügyminisztere felszólalásában hangsúlyozta: Irak továbbra sem hajija végre az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott határozatokat, s ezért a világ országainak még nagyobb nyomást kellene kifejteniük Bagdadra, hogy megsemmisítse tömegpusztítófegyvereit. Tripoli engedett Tripoli kész kiadni egy semlef es országnak azt a két líbiai tit- osügynököt, akiket az Egyesült Államok és Nagy-Britannia azzal vádol, hogy ők robbantották fel 1988 decemberében a skóciai Lockerbie felett a PanAm New Yorkba tartó járatát. A döntésről Ibrahim Mohammed al-Basari líbiai külügyminiszter azután számolt be, hogy Kairóban vasárnap találkozott Andrej Kozi- rev orosz külügyminiszterrel, majd Eszmat Abdel Megiddel, az Arab Liga főtitkárával. Brzezinski Közép-Európáról A Nyugatnak több támogatást kell nyújtania A Nyugatnak nincs politikai és erkölcsi joga arra, hogy a közép-kelet-európai új demokráciáktól a nagymértékű, tartós munkanélküliség elfogadását igényelje. Magyarországnak, Lengyelországnak és Csehszlovákiának nagyobb támogatást kell nyáj tani, és be kell őket vonni valamelyik nyugati biztonsági szervezetbe, mert a biztonsági vákuum ebben a kényes térségben mindenkinek árt. Erről irt Zbiegniew Brzezinski, a Fehér Ház volt nemzetbiztonsági tanácsadója. Az ismert politológus vasárnap a The Washington Postban megjelent cikkében rámutatott: a Kelet-Európa, s a volt Szovjetunió vonatkozásában folytatott nyugati politikában sok a retorika, a látványos gesztus, de hiányzik a konkrét stratégia. — A Nyugatnak, s pénzügyi intézményeinek nagyobb érzékenységet kell tanúsítania az átmenet közép-európai társadalmi problémai iránt — mutatott ra Brzezinski. Elfogadhatatlan, hogy 1992 végére Magyarországon, Csehszlovákiában és Lengyelországban 15-20 százalékos legyen a munkanélküliség, s e milliókat ne védje semmiféle szociális háló. Mind a nemzeti össztermék, mind az életszínvonal hanyatlik, így várhatóan csökken majd a demokrácia vonzereje, a hit a piacgazdaságban, a bizalom a Nyugatban. A különbség az egy fore jutó nemzeti jövedelemben a nyugati szomszédokhoz viszonyítva hosszú távon is riasztóan nagy marad majd. Brzezinski szerint a Nyugatnak stratégiai érdeke, hogy a három ország a pluralista demokrácia sikeres modellje legyen, hiszen ezzel Oroszországot is segítenék bevonni az európai keretekbe. Ezért a legkevesebb, hogy a Nyugat a három közép-európai országnak segítsen az ideiglenes szociális háló megteremtésében, ugyanakkor nem adhat dogmatikus gazdaságpolitikai tanácsokat: nem minden állami tulajdon rossz, s egyes esetekben nem is pótolható mással. A vegyes gazdaság szilárdabb, társadalmilag építőbb lehet, különösen olyan országokban, ahol hiányzik a hazai tőke, s az ország fő ipari-technológiai értékeinek idegen kézbe adása erősítheti az idegengyűlöletet s a társadalmi feszültségeket — írta. Elévülési törvény Ma hirdeti ki döntését az Alkotmánybíróság A Zétényi-Takács-féle törvényt a Parlament tavaly ősszel fogadta el, de a köztársasági elnök élt törvény adta jogával, és aláírás előtt alkotmányossági aggályainak megfogalmazásával az Alkotmánybírósághoz fordult. A testület hétfőn még apróbb finomításokat végzett a határozattervezeten, s várhatóan mai teljes ülésén hirdeti ki döntését. A határozathirdetésen az alkotmánybírósági törvényben felsorolt közjogi méltóságokon — a köztársasági elnökön, a miniszterelnökön, az Országgyűlés elnökén, a Legfelsőbb Bíróság elnökén, a legfőbb ügyészen es az igazságügy-miniszteren — kívül csak meghívottak: parlamenti képviselők, külföldi követségek képviselői, valamint a sajtó munkatársai vehetnek részt az üléAz Országgyűlés szeptember 2-án sürgősséggel vette fel az őszi ülésszak napirendjére Zété- nyi Zsolt és Takács Péter MDF- es képviselők törvényjavaslatát, amely a Büntető Törvénykönyv módosítását szorgalmazta annak érdekében, hogy az emberölés, a hűtlenség és a hazaárulás büntethetősége ne évülhessen el, ha e bűncselekményeket 1944. december 21. és 1990. május 2. között követték el, és az állam politikai okból nem érvényesítette büntetőigényét. A módosító törvényjavaslat felett viharos vita dúlt parlamenti pártok képviselői között. A kormánypártok a dokumentumot elfogadásra alkalmasnak ítélték, míg az ellenzéki pártok közül a Fidesz és az MSZP elutasította, a szabaddemokraták pedig tartózkodó álláspontra helyezkedtek. Az MDF-képviselők egyebek között azzal érveltek, hogy a maf yar jogrendben nem példa nél- üli a megszűnt büntethetőség újraélesztése, továbbá az igazságtétel ügye, és ezen belül az elszámoltatás a pártok többségének választási programjában szerepelt. Az SZDSZ helytelennek tartotta a törvényjavaslat beterjesztését, mert sebeket tép fel, és nem járulna hozzá a magyar társadalom megtisztulásához. A nemzetnek nem a 35 évvel ezelőtt elkövetett bűnökre, hanem a mai életre kellene koncentrálnia. Az FKGP támogatásáról biztosította a törvényjavaslatot, de aggályait fejezte ki, hogy a politikai felelősséggel „szemben nem jól működik” a büntetőjog. Az MSZP egyik legfőbb kifogása az volt, hogy a törvény kivételes jellegű szabályozást valósít meg, s kétséges az is, hogy 30-40 évvel ezelőtt elkövetett bűncselekmények miként bizonyíthatók. A Fidesz véleménye szerint a törvényjavaslat nem felel meg sem az alkotmánynak, sem a nemzetközi jognak, sem pedig a nemzetközi egyezményeknek. A tervezet hibája, hogy az igazi bűnösök kibújhatnak a jog gyűrűjéből, s csak néhány emberen statuálnak példát. KDNP támogatta a javaslatot, mivel úgy vélték, szükség van az indulatoktól, bosszú- vagy re- vansvágytól mentes felelősségre vonásra. A múlt mielőbbi lezárását javasolták, a bűnözők néven nevezésével. A parlamenti határozathozatal során az eredeti tervezetet két pontban módosították: a hazaárulás és az emberölés mellett a halált okozó testi sértések esetében is kezdődjön újra az elévülési határidő. Megváltoztatták a jogszabálytervezet címét, „Az 1944. december 21. és 1990. május 2. között elkövetett és politikai okokból nem üldözött súlyos bűncselekmények üldözhetosé- géről szóló törvény”-re. Az Országgyűlés 1991. november 4-én a törvényt 197 igen szavazattal, 50 ellenében, 74 tartózkodás mellett elfogadta. Göncz Árpád, a köztársaság elnöke 1991. november 18-án indítvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben a törvény alkotmányellenességének előzetes vizsgálatát kérte, ugyanis azzal kapcsolatban több oldalról alkotmányossági aggályok merültek fel. Az Alkotmánybíróság december 17-én a zártkörű ülésen meghallgatta az indítványt benyújtó köztársasági elnököt, az Országgyűlés elnökét, az igazságügy-minisztert és a legfőbb ügyészt. Az elévülési törvénytervezet alkotmányellenességének vizsgálatával a testület azóta tizenegy alkalommal foglalkozott, és az indítvány részleteire is kitelj e- dő rendkívül alapos vizsgálatot folytatott.