Heves Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-06 / 56. szám
HEVES "ä" HÍRLAP ÍGÉR, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY. XétfEF I ŐRINCI, PÉTERVÁSARA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1992. március 6., péntek A Nap kél: 6.15 órakor, nyugszik: 17.37 órakor. A Hold kél: 6.29 órakor, nyugszik: 20.02 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon LEONÓRA valamint INEZ nevű kedves olvasóinkat A mai LEONÓRA nevünk az Eleonóra rövidítéseként vált önálló névvé, és benne az „eleos” görög szó rejtőzik, ami „irgalmat” jelent. Első előfordulása angol nyelvterületre esik Elinor formában. Beethoven egyetlen operájának, a Fideliónak hőse Leonora. A német balladakincs első hajtását a „Leonore” című költemény jelenti. Beceneve a Nóra, Ibsennek nagyszerű társadalmi drámáját hozza emlékezetünkbe. 1990. óta szerepel naptárunkban az INEZ, a spanyol „Ines”, amelyet az ősi Ágnes spanyolba átvitt formájának tartanak. Jelentése a görög „hagnos” szó után annyi mint „kegyes, áhítatos”. Az előkelő hangzású nevek viselőjéhez különleges csokor illik: fehér szegfűket és fréziákat állítsunk össze, díszítsük ezüst levelű Pilea cadiari hajtásokkal. Még a következők ünnepük ma névnapjukat a naptáron kívül: Ag- néta, Elvira, Felicia, Felicitász, Fridolin, Gotlib, Ilona, Koriolán és Perpétua. Fények Tömeggyilkosság Tíz hajléktalant vertek agyon a kolumbiai Barranquil- lában ismeretlen tettesek. A rendőrség közleménye szerint a guberálókat becsalogatták a város egyik egyetemének területére, ahol a gyilkosok agyonkínozták áldozataikat, hét férfit és három nőt. A rendőröket az egyik túlélő vezette a helyszínre. A Reuter jelentése szerint a tömeggyilkosságot valószínűleg „a társadalomtisztító különítmények” egyike hajtotta végre. Ezek a csoportok évente több száz, a társadalom peremére szoruló embert — utcagyerekeket, koldusokat, kábító- szereseket — gyilkolnak meg. (MTI) Utasszállító tengeralattjáró Az egykori szovjet hadiipar polgárosítása keretében a turizmus céljait szolgáló utasszállító tengeralattjárót adtak át szerdán az oroszországi Szeverodvinszk hajógyártó üzemében. A Tájfun osztályú tengerelattjárók sorába tartozó járművet egy kaliforniai idegenforgalmi cég vásárolta meg — sőt továbbiakat is rendelt a volt szovjet hadiüzemtől. Pandarománc A berlini állatkertből Londonba került pandamaci, Bao Bao gyengéd érzelmeket táplál ketrecszomszédja, Ming Ming pandahölgy iránt, és ebben a jelek szerint a két ketrecet elválasztó rács sem zavarja őt. „Bao Bao szívhez szólóan dörmög, és készségesen nyalogatja a rácson keresztül Ming Ming bundáját” — nyilatkozta Rudolf Reinhardt, a berlini állatkert illetékese, hozzátéve, hogy a két pandamaci közt szó sincs agresszivitásról, és a londoni kollégák „teljesen bizonyosak” a medvenászban. Ming Ming (A Ragyogó) ugyanis még ebben a hónapban fogamzásképes állapotba kerül, és akkor Bao Bao-nak (Kincsem) alkalma lesz utódról gondoskodni. A pandafiút tavaly novemberben küldték Berlinből két évi „szerelmi szabadságra” a Temze partjára. Megérkezése óta két filmes folyamatosan rögzíti a két panda közeledési kísérleteit. Amennyiben Bao Bao utódot nemz, úgy az első Nagy-Britan- niában születő pandamaci a berlini állatkertbe kerül. A pandamedvék 97-163 napig hordják ki ivadékaikat, és azután egy vagy két parányi utódot hoznak a világra. Az újszülöttek körülbelül fél évig maradnak anyjuknál. Kínán kívül eddig Mexikóváros, Madrid és Tokio állatkertjében sikerült pandákat tenyészteni. Várható időjárás ma estig: Változatlanul tavaszias, enyhe és napsütéses marad az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között lesz. ( mozi ) EGRI URÁNIA Du. 3 órakor: A Filmszemle alkotásaiból! Könyörtelen idők Du. 5 és este 7 és 9 órakor: Esernyőtrükk Színes, szinkronizált francia filmvígjáték EGRI BRÓDY Du. 5 órakor: Filmklub A diadalív árnyékában EGRI PRIZMA Du. 5 és este 7 órakor: Dzsungelláz GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. 4 és este 6 órakor: Vadak ura Színes, amerikai film Este 8 órakor : Csapd le csacsi! Színes, magyar filmszatíra HATVANI APOLLÓ Du. 4 és este 6 és 8 órakor: Visszakézből Színes, szinkronizált amerikai film HATVANI KOSSUTH Este 6 órakor: Lucky Luke FÜZESABONY Vörös zsaru HEVES Doc Hollywood ( színház ) Gárdonyi Géza Színház 16 és 19 órakor A padlás (Bérletszünet) KÖZLEMÉNY 20 %-os SZŐNYEGVÁSÁR márciusban is! A SULÁK szőnyegboltokban március 21-ig folytatódik a sikeres februári akció! Az árengedmény a szőnyegpadlókra is érvényes. Boltjaink: Eger, Mekchey 2. (Szarvas tér) tel.: 36/10-280, Gyöngyös, Vasutas u. 1. tel.: 37/11-730. SZUPEREXPRESSZ AKCIÓ! AKCIÓ! Csavarok-kötőe- lemek 20.000 Ft feletti vásárlása esetén 20 %-os árengedményt adunk! Bélyegzőre is kiszolgálunk. Csavar-csapágy szaküzlet Eger, Rajner K. u. 16. Telefon: 11- 536. *27950/1H _________________________ H ajdúszoboszlón üdülőövezetben családi ház eladó. Érdeklődni: 36/13-758, 17 órától. “27433/3K Reflexológia (talpmasszázs) tanfolyam indul gyógynövényismerettel március 13-án 16.30 órakor Egerben az Ady Leánykollégiumban (Széchenyi út 17). Tanfolyam- vezető: Juhász István. “27693/1K Szenzációs tapétavásár Egerben a Harangöntő út 2-ben! Kanadai papírtapéták Rasch habtapéták 30-60 % engedménnyel amíg a készlet tart! “27780/2K ________ Trabant Combi 4 ütemű 15 hónapos első kézből eladó. Tel.: 36/57- 135 Havasi~27876/2K___________ Szil vásvárad központjában levő fagylaltozó kerthelyiséggel ápr. 1 -jétől bérbe adó. Érdeklődni: Szil- vásvárad, Miskolci út 88. *27880/ik Egyéni vállalkozók, BT-k, Kft-k figyelem! Komplex számviteli szolgáltatást nyújtó irodánk vállalja könyvvezetéseiket. Várjuk jelentkezésüket. „Patent” jeligére Eger, Pf. 182.*27910/1K Medina szőlő eladó. Tel.: 36/24- 825.“27918/1H Anyagbeszerzők figyelem! Popszegecsek féláron 4,8 x 10-es, 12- es méretben, továbbá kötőelemek kedvező áron. 10.000 Ft felett 5 % kedvezmény. “27932/2K________________ Önk ormányzatok figyelem! Eladó újszerű állapotban levő Lamis 418 típusú olasz gyártmányú járda és úttakarító gép, kátyúzó felépítmény, útpadkahenger. Érdeklődni: Hatvan, Radnóti tér 20. (A kenyérgyár mögött) Tel: 38/11 -452.“27984/ 1H_________________________________________ Eladó kétéves fixplatós Kamaz 8007-es Atlas daruval, Máz cementszállító szerelvény, Weimar rakodógép, Desta 1,25 t-ás targonca, ötéves platós Barkas, IFA tehergépkocsik és egyéb gépek. Érdeklődni: Hatvan Radnóti tér 20. (a kenyérgyár mögött) Tel:38-11-452 munkaidőben, 38-12-378 este.*27985/2H_________________ Szakképzett felszolgáló lányok jelentkezését várom sörözői munkára. Komédiás Söröző Eger, Pacsirta Út 46. “28016/1K _____________ F igyelem! Nőnapi cipővásár 40 %-os leértékeléssel, amíg a készlet tart, február 5-től: csütörtök, péntek 9-17 óráig, szombat 8-12 óráig. Eger, Szálloda út 5. föld- szint. “28034/1K__________________________ K arambolos 1200 Lada eladó. Érd.: Andornaktálya, Petőfi út 29. szám alatt pénteken-szombaton- hétfőn. “28068/1K______________ Zárt ARO diesel 4x4 terepjáró 6 éves betegség miatt sürgősen eladó. Érd.: Mátraderecske, Kossuth út 50. Tel: Recsk 98. “28069/1 k BMW 1,6 benzines eladó. Kettő darab Barkas platós felújításra szorulnak eladók vagy szgk-ra cserélem. Érd.: Eger, Jankovits 1/A. kerékpárüzletben. “28070/ik Előnevelt F1 -es tarka csirke eladó március 7-től Makiár, Berki tanyán. “28077/1H__________________________________ 2,5 szobás üres lakás kiadó. Érdeklődni: március 14-15-én, 13-15 óráig Eger, Rákóczi út 50. V/15. “28080/1H__________________________________ Használtruha-vásár március 7-8- án. Párád, Kossuth út 57. sz. alatt. “28081/1H__________________________________ Vásároljon az Ertank Shopban! Édesség, kristály, ajándék, selyemvirág, szekfű, rózsa 55 Ft/db, szőrmeáru március 8-ig 20 %-kal olcsóbban a NŐNAP alkalmából. Nyitva: 7-17 óráig, szombat, vasárnap is. Ertank benzinkút mellett, Füzesabony, 33. sz. főút mel- lett.“28082/1K_________________ Egertől 6 kilométerre zártkerti gyümölcsös és kőház eladó. Érd.: 36/24-874.“28Q88/ih______________ E ger belvárosában 2 szobás 63 m2-es gázfűtéses lakás eladó. Ér- deklődni: 36/24-874. “28089/ih Ostoros, Honvéd út 8. 900 m2 telek ikerház építésére is alkalmas eladó. Érd.: nappal 36/16-354, es- te 15-281 tel.“28090/iK_________________ K EDVEZMÉNYES póló és egyéb ruházati áruk vására az Egri MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁBAN március 6-án, (péntek) délután, március 7-én (szombat) délelŐtt.“28093/1K______________ 4 éves Kuvasz házőrző kutya eladó. Érd.: 36/15-435.*28094/ik ífTERMÉSZET- N f Az ENCI \ GYÓGYÁSZ-NAP! Március 7-én, szombaton nőícipő-boltba Egerben a Neumann megérkeztek legújabb szakközépiskolában tavaszi modelljeink! a Természetgyógyászok Elegáns cipők és szandálok Megyei Egyesülete széles választékával várjuk egésznapos programmal kedves vásárlóinkat! várja Áraink már 1.100 Ft-tól a téma iránt érdeklődőket. Nyitva tartás: Természetgyógyászati hétfőtől-péntekig 10-18 óráig eszközök és termékek szombaton 10-13 óráig. bemutatója, kóstolók, Eger, Hadnagy út., [ingyenes gyógyászati kezelések. Napsugár u. sarok. /f t .. V Függönyvásár a Paszománytól!/ Legolcsóbban nálunk vásárolhat! 30 féle függönyből válogathat. Araink: 156-650 Ft/m. Nagytételben 10 % kedvezmény. Lakástextilbolt Eger, Deák F. út 59. Nyitva: h-p, 9-17 óráig szombaton 9-12 óráig„ Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE Felelős szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán * Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ, az AS-M Heves megyei irodavezetője. * Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301. (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Hirdetés: 20-880. Telex: 063-349. Telefax: 36/12-333 * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 245, negyedévre 735 forint. * Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9109 MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.30 Hangszemle. 9.00 Hírek. 9.05-10.55 Napközben. (ÉLŐ) URH-n: 11.00 Freud az esztétikai gondolkodásban, (ism.) 11.30 A református egyház félórája. — 11.00 Hűek. 11.05 Válogatott perceink. 11.35 A tulipánhagymák. Hajnóczy Péter noveUája. 12.00 Déli Krónika. 13.00 Hírek. 13.05 Falurádió, (ism.) 13.20 Népdalok. 13.45 Hitélet. URH- n: 14.00 Cigányfélóra, (ism.) 14.30 Kálvária. Andries Poppe rádiójátéka. 15.00 Hírek. 15.05 Hír-vidék. Körzeti stúdiók műsora. 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. — 14.00 Hírek. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 15.00 Hírek. 15.05 Kossuth- klub. 16.00 Délutáni Krónika. 16.20 Pillantás az európai diszkókba. 17.00 Hírek. 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. URH-n 19.00 Szlovák nyelvű műsor. 19.30 Román nyelvű műsor. 20.00 Német nyelvű műsor. 20.30 Horvát és szerb nyelvű műsor. — 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág. 19.35 Az én Arany Jánosom. 20.00 Hírek. 20.05 Zenefórum. 20.30 Határok nélkül. Irodalomról. 21.00 Hírek. 21.05 Kossuth-klub. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Fórum. 23.00 Hírek. URH-n: 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 8.00 Sportreggel. 8.15 Rivaldafényben. 9.00 Hírek. 9.05 Zeneszó. 11.00 Hírek. 11.05 Napóra. 12.00 Nóták. 13.00 Hírek. 13.05 Mit üzen a Rádió? 13.30 Idősebbek hullámhosszán. 14.00-17.00 Péntektől péntekig. Ajánlóműsor sok muzsikával. (ELŐ) 17.00 Hírek. 17.05 Napóra. 18.00 Rockhullám. 18.30 Utcarádió. Riportműsor. 19.00 Hírek. 19.05 Népdalok, népdalfeldolgozások. 19.30 Kölyökrádió. 20.00 Nem élhetek nélküled. Vaszary János hangjátéka. 21.00 Hírek. 21.05 Ifjúsági műsor. 21.30 Hangváltás. Zenés műsor. 22.00 Filmpremier! 22.30 Jazz. 23.00 Hűek. BARTÓK 9.05 Pódium. 10.00 Hűek. 10.05 Irodalmi műsor. 10.38 A kamarazene kedvelőinek. 12.05-14.00 Hangverseny délidőben. 14.00 Hírek. 14.05 Bankett Blitviában. Hangjáték. 15.02 Szervánszky Endre összes rádiófelvétele. 15.29 James King operaáriákat énekel. 16.00 Hírek. 16.05 Elfelejtett irodalom? 16.20 Romantikus muzsika. 17.00 Mi újság a régizene világában? 18.00 Flírek. 18.05 Erkel: Bánk bán. Három- felvonásos opera. 20.18 Hírek. 20.23 Regensburgi tavasz 1991. MISKOLCI RÁDIÓ 6.55 Műsorismertetés, információk, időjárás 7.00 Kossuth krónika 7.15 Észak-magyarországi krónika 7.30 Önt illeti a mikrofon 7.45 Gazdaságközeiben... 8.00 Hírek, tudósítások, lapszemle 8.15 Csak mondom Kiss László jegyzete 8.30 Arcképcsarnok 8.45 Tájak, sorsok, életképek 8.55 Műsorösszefoglaló 15.0017.00 Kereskedelmi adás ( televízió ) TV 1 8.35 Sorstársak. 8.50 Segítség! 9.00 Dallas. Amerikai filmsorozat. 9.55 Szomszédok, (ism.) 10.25 Friderikusz-show. (ism.) 11.45 Képújság. 16.00 Délutáni egyenleg. 16.10 Fülöp-szigetek. Dok.film. (ism.) 16.40 Bemutatjuk Debrecen Konzervatóriumát. Riportműsor. 17.15 Nők negyven felett.17.45 Pénzvilág. 18.00 Ablak. 18.55 Keresztény életkérdések. 19.00 Játék. 19.15 Esti mese. 19.25 „Traffic jam”. Zenei műsor. 20.00 Híradó. 20.35 Dallas. Amerikai filmsorozat. A tékozló anya. (ism.) 21.30 Panoráma. 22.40 Az erkély. Francia film. TV 2 6.00-9.00 NAP TV. 12.00-14.50 Szieszta. Szórakoztató műsor. KELLEMES DÉLUTÁNT! 15.00 Foci angol módra. 15.20 Bagem sama. Cigánymagazin. 15..45 Gyerekeknek. KÖZKÍVÁNATRA! 16.15 Sissi. Osztrák filmsorozat, (ism.) 18.00 Híradó. 18.15 Öt színes karika. 18.43 Ötöd-ölő. JÓ ESTÉT! 19.05 Repülőtér. NSZK tévéfilmsorozat. 20.00 Hogy volt...! 50 perc színházról. 20.50 A tudomány határain. 21.20 Havazás lennék... Sanzonműsor. 21.42 Körül-be- lül: Karinthy Ferenc. 22.00 Esti egyenleg. 22.25 Napzárta előtt... 22.50 Zenekari próba. Olasz film. (ism.) SZLOVÁK 1 8.00 Piac, kereskedelem, pénzügyek. 8.30 Események, kommentárok. 9.00 A nap percei. 10.05 Labdarúgó kupanap. 10.25 Riporterek stúdiója, (ism.) 11.15 Screen- sport. 11.55 A nap percei. 16.30 Romale. Cigánymagazin. 17.05 Katonák műsora. 17.45 360 fok. Dok.film. 18.15 Vagyonjegyes privatizáció. 18.25 Piac, kereskedelem, pénzügyek. 19.00 Tornázzunk! 19.10 Esti mese. 19.30 Tévénapló. 20.05 Flashdance. Amerikai film. 22.00 Bosco Gurin. Cseh dok.film. 22.35 Események, kommentárok. 23.10 A memphisi Beale Street Blues együttes műsora. 23.55 Hírek. SZLOVÁK 2 9.00 Turistamagazin, (ism.) 9.25 Vitaműsor, (ism.) 12.57 Szünidei matiné. 15.45 Spielt mit! 16.15 Alles Gute! 16.30 American English. 17.00 Entrée libre. 17.30 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal. 18.00 Esti mese. 18.10 Ángol frazeológia gyerekeknek. 18.20 Emlékművédelem Plovdivban. Dok.film. 18.55 Regionális adás. 19.10 Számítógépes játék. 19.30 Tévénapló. 20.05 Viccparádé. 20.45 Heuréka II. Magazin műsor. 21.15 900 másodperc a könyvekről. 21.30 A kísértet. Animációs film. 21.40 Időszerű események. 22.08 Sporthírek. 22.20 Zenei fórum. 23.20 Mozgássérültek magazinműsora. TV 5 7.00 Francia híradó 7.40 Francia nyelvlecke 8.00 Kanadai híradó 9.00 A törvény nevében (ism.) 10.00 Az évszázad haladása (ism.) 16.15 Nem kell álmodozni! (ism.) 17.15 Főzőcske 17.40 Francia nyelvlecke 18.00 Játék 19.00 Állatbarátok műsora 19.30 Belga híradó 20.00 Riportok 21.30 ’90 sztárjai — varieté 23.20 Hírek az arab világból 23.35 Meneküljön, aki akar — magazin SUPER SHANNEL 10.00 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete 13.30 A holnap mögött 16.00 Élő videoshow 18.00 Wyatt Earp (am.sor.) 18.30 Én, a kém (am.sor.) 19.30 Belföldi tudósítások 20.00 Sport 21.00 Természetfilm 21.30 Der Spiegel — magazin 22.00 Hírek 22.35 Európai riportok 22.45 Piacgazdaság 23.00 Törvénytelen testvér (am.film) PRO 7 5.45 Richmond Hill (sor.) 6.30 Rajzfilmek 8.00 Muppet-show 8.30 Harry csodálatos büntetése (am.sor.) 9.00 Doogie Howser (ism.) 9.35 BenCropp(ism.) 10.35 Táncol a kongresszus (filmvígj.) 12.25 Kőkemény ötös (ism.) 13.30 Navarro módszere (ism.) 14.55 Pefry Mason (am.sor.) 15.55 Egyenlő igazság (am.sor.) 16.55 Rajzfilmek 19.00 „Colt” a biztonság kedvéért (am.sor.) 20.00 Híradó 20.15 Cocoon II. (am.film) 22.25 Álarcosbál (am.sor.) 23.25 Rémület az Élm utcában rV.(am.horror) 1.05 Hírek 1.15 Különleges osztag (ism.) 2.05 Mozgó kórház (am.sor.) 2.30 Hírek 2.40 A Triffidek napja (ism.) 4.30 Hírek 4.30 Bajnokok (angol sorozat) RTL PLUS 6.00 Halló Európa — jó reggelt, Németország! 9.05 Murphy atya (am.sor.) 9.55 Gazdag és szép (am.sor.) 10.20 Dr. Marcus Welby (am.sor.) 11.10 Kedves Bili nagybácsi (am.sor.) 11.35 Játék 12.00 Családi párbaj — játék 12.30 Hammer (am.krimisor.) 12.55 Hírek 13.00 Borzasztó kedves család (am.sor.) 13.30 Kaliforniai klán (am.sor.) 14.20 A Springfield- sztori (am.sor.) 15.05 Dallas (am.sor.) 15.55 CHIP’S (am.krimisor.) 16.45 Rizikó — játék 17.10 Forró nyeremény—játék 17.45 Játék 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.15 214-es repülőszázad (am.sor.) 20.15 Trópusi hőség (am.sor.) 21.10 Kastély a Wörthi- tónál (NSZK sor.) 22.10 Sípszó — focishow 23.05 Tutti-Frutti 23.35 Hírek 0.10 Lányok vigyázz! (osztrák erotikus film) 1.30 Party girl (am.krimi) 3.10 David Copperfield és az operaház fantomja (fr.dok.film.) 4.00 Forma-1 (ism.) SAT 1 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hírek 9.05 Visszetérés Edenbe (ism.) 10.00 Az igazság nevében (ism.) 10.55 Hunter (ism) 11.55 Szeren- cserék (ism.) 12.40 A nap tippje 12.45 Teleborze 13.00 Hírek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (am.sor.) 14.30 Varázslatos Jeannie (am.sor.) 14.55 Hírek 15.05 Falcon Crest (am.sor.) 16.00 Cagney és Lacey (am.krimisor.) 16.55 Hírek 17.05 Minden, semmi, vagy — játék 18.15 Bingó — játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Nagy gond (am. film) 22.05 A kíméletlen (francia krimi) 23.45 Hírek 23.35 Szélhámosság (am.erotikus film) 1.25 Sport — tenisz