Heves Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-28-29 / 75. szám

HÍRLAP, 1992. március 28-29», szombat-vasárnap______________________________HÉTVÉGI MAGAZIN______________________________9.

Ki adott, kinek, mennyit, miért?

„Wörthergate” — jelent meg az új szóösszetétel az osztrák sajtóban, jelezve, hogy a belpolitikai botrány a szépséges Wörthi-tó vidékéhez kötődik. A helyszín Klagenfurt, a főszereplő egyfelől a karin- tiai főváros menesztett alpolgármestere, Walter Candussi, másfelől a jobboldali Szabadságpárt vezérkara — Haider pártfőnök és gazdasági főembere, Gemot Rumpold. No, és nem utolsósorban a Profil című hetilap, nevezetesen annak riportere, Alfred Worm, aki az egész ügyet kirobbantotta.

Az eredeti leleplezés nagyon egyszerűen összefoglalható: az újságíró bizonyítékokat szerzett arra nézve, hogy Haider 500 ezer schilling „lelépési” díjat ajánlott fel a számára kellemetlenné vált Can- dussinak, ha önként távozik hivatalából. Történt mindez tavaly márciusban, a klagenfurti községtanácsi választások idején, amikor elterjedt a hír: Candussi páncélszekrényében Haidert kompromittáló dokumentumok várnak nyilvánosságra hozatalra.

A „tárgyaláson” a Profil szerint hárman voltak, Haider, Rumpold és Candussi, aki az ajánlatot elutasította, a pénzt nem kapta meg, s lemondásához nem járult hozzá. Nem sokkal ezután Haider — fizetség nélkül is — menesztette.

A Profil első cikke után Haider a tőle megszokott stílusban azonnal bírósággal, perrel, a lap betiltásával, becsületsértési eljárással fenyegetőzött. Megszólalt mindenki, akinek lehetett valami mondanivalója, minden lehetséges fórumon, lapokban, televízióban, rádióban. Amikor a Profil meghátrálás helyett újabb bizonyítékok feltárását harangozta be, Haider visszavonulót fújt. Igaz, napokkal korábban, mint ahogy a Profilban ténylegesen megjelent volna a jegyzőkönyv a három férfiú beszélgetéséről, amelyben jócskán esik szó erről a félmillióról, már szószerinti idézetek láttak belőle napvilágot. S hogy mi derül ki a párbeszédekből? Haider szerint az, hogy a pénzt Candussi követelte; Rumpold szerint, hogy Candussi az összeget kevesellte, Candussi szerint, hogy az a beszélgetés kivégzés volt, az ő politikai kivégzése, amin 500 ezer schilling mit sem változtatott volna. A kívülálló számára annyi egyértelmű: a vita a pénzről folyt, amit Candussi visszautasított.

Haider új története: igen, tudta, hogy Candussi katasztrofális anyagi helyzetben van, és segíteni akart rajta. Különben is, tiszteletdíj járt neki, mert az FPÖ-iskolán tanított...

Karintia — ahol mellesleg a Szabadságpárt igen népszerű — lázban ég. A vélemények persze megoszlanak, de nagyon sok a súgás-búgás a hasonló esetek tömegéről, a fenyegetésekről, zsarolásokról a párton belül. Egy biztos: a feddhetetlenség, a kérlelhetetlen erkölcs, aminek nevében Haider a hagyományos osztrák pártokat, azok korrupciós botrányait támadja, ezek után nehezen hihető, hogy az ügynek lesznek-e komolyabb következményei, hullanak-e fejek, azt egyelőre nem tudni. Politikai megfigyelők mindenesetre arra is emlékeztetnek, hogy a képlet nem olyan egyszerű: amikor Haider- nek tavaly nyáron távoznia kellett a karintiai tartományi főnöki posztról a harmadik birodalom dicsőítése miatt, ez nemhogy ártott volna népszerűségének, még használt is. Ügyes húzásokkal mindig lehet a bukásból mártíromságot csinálni. Az elmélet ehhez már kész: sötét erők munkálkodnak Haider pártvezérsége, valamint az FPÖ elnökválasztási esélyei ellen.

Szétverték a kurd drogkartellt

legfiatalabb az USA leggazdagabb embere

Bill Gates, a Microsoft nevű számítógép-programozó cég társalapítója e pillanatban az Egyesült Államok leggazdagabb embere: a cégben való részesedése 6,4 milliárd dollárt ér — jelentette Seattle-ből a The Times című londoni lap. Bill Gates mindössze 36 éves, és a 77 éves John Klugetól, a Metromedia Communications tulajdonosától hódította el nemrégiben a címet.

Az elmúlt évben a Microsoft- részvények árfolyama majdnem megkétszereződött, és ez 3,6 milliárd dollárt tett hozzá Gates egyharmados részesedésének értékéhez. Az árfolyam a közelmúltban 114,75 dollárral zárt a New York-i tőzsdén, és elemzők szerint ez év végéig elérheti a 130 dollárt. Akkor Gates „érteke” 7,37 milliárd dollár lesz.

A szemüveges Gates kimaradt a Harvard Egyetemről, és 1974- ben alapította néhány barátjával a vállalatot. Első, kereskedelmi forgalomba került programját két évvel korábban szerkesztette meg: szülővárosa, Seattle közúti forgalmának szabályozására. Ezt 20 ezer dollárért vette meg a város. Programjai ma mintegy 40 millió számítógépet működtetnek szerte a világon. Tavaly szerkesztett új programja, a „Windows 3.0” hatvan százalékkal növelte a cég bevételét és 56 százalékkal profitját.

Bill Gates, aki 1987-ben lett először milliárdos, a legfiata- labbként Amerika történetében, mindeközben elég ócska ruhákban jár, és azt állítja, hogy ha „végtelen nagyságú” összeggel rendelkezne, akkor is csak ugyanazt a hamburgert rendelné. Sok pénzéről „csak” Pors- chéja, Ferrarija és Seattle-ben épülő kastélya tanúskodik.

A Maxwell-család maradék pénzéért sorbaálló brit nyugdíjasok és nemzetközi nagybankok mögé hamarosan felsorakozik Bulgária is.

A novemberben elhunyt, s azóta mind több bűnös pénzügyi manőverrel vádolt brit sajtócézár, Robert Maxwell kelet-európai üzleti kapcsolatai röviddel a második világháború után kezdődtek. Első kiadóvállalata, a Pergamon Press kelet-európai tudományos publikációk köpéséből gazdagodott meg. A nyolcvanas évek elején a már milliárdos Maxwell új lehetőségre lelt egyes öregedő kommunista vezetők megkörnyékezésében.

A BBC tévé nyomozó riportja szerint Maxwell kihasználta, hogy Todor Zsivkov és világszerte politikai páriaként kezelt kormányzata semmire sem vágyott jobban, mint egy kis nyugati elismerésre, vagy legalább annak otthon mutogatható látszatára. Robert Maxwell 1981-ben Londonban kiadta Todor Zsivkov válogatott műveit. A brit sajtómágnás maga írt előszót, s ebben

— egyebek közt — azt állította, hogy Bulgária „boldog és virágzó nemzet, a bolgár kommunista párt bölcs vezetése alatt”.

Nem maradt el a hála. 1990 áprilisban a bolgár pénzügyminisztérium eladott Maxwellnek egy csupa-lakosztály szállodát Szófiától 30 kilométerre, pontosan 6 millió 78 ezer leváért. Ez 150 ezer angol fontnak felel meg

— egy két-három szobás londoni lakás árának a külvárosban. Maxwell nyugati üzletemberek találkozóhelyének rendezte be a szállodát, naponta 200 dollárt kasszírozott a vendégektől, s öt évre adómentességet kapott a bolgár kormánytól. Az épület most átmenetileg szakszervezeti

í üdülő, s a bolgár kormány köve- j : teli a piaci vételárat, ellenkező J ? esetben végleg elkobozza a szállodát.

Ez azonban Maxwell és a BKP ügyleteinek csak a látható része. Nem látható, hova tűnt már sokA „Pisztoly” becenévre hallgató főnök kurd szokás szerint utolsónak érkezett az eljegyzésre: piros selyemöltönyben és kí- gyóbőrcipőben. A 23 éves Mehmet D. azonban német aráját már nem ölelhette meg, a hamburgi étterem bejárata előtt rendőrök vetették rá magukat, s miközben zsebéből kiemelték fegyverét, gyakorlott kezek bilincset kattintottak csuklójára.

A rendőrök a hamburgi közjáték előtt még „Pisztoly” valódi nevét sem tudták. Csak a hangját hallották a telefonban, amint osztogatta parancsait. Mehmet D. veszte is a telefon lett: alattvalóit nem meghívókártyán, hanem szóban hívta meg az eljegyzésre.

„Pisztoly” volt a kurd heroinkai korábban 200 millió dollár a bolgár központi bank valutatartalékából. Az összeget 1988 áprilisban Maxwell kezére bízta a bolgár kormány azzal, hogy fektesse be a brit részvénypiacon. Maxwell a piaci szintnél kétszer nagyobb megbízási dijat is kapott. A pénzt a London and Bis- hopsgate International Investment Management nevű, Max- well-magántulajdonban levő befektetési cég kezelte — ugyanaz, amely most Londonban bírósági felszámolás alatt van, mert nem tud elszámolni a nyilvános Max- well-részyénytársaságok nyugdíjalapjainak pénzével. A bolgár parlament gazdasági bizottsága nyomozza a pénz sorsát, de nem sok sikerrel, mert a szófiai BKP- székház leégésekor az idevágó dokumentumok is megsemmisültek — állította a BBC.

Másfelől lehet, hogy a Max- well-vagyon brit csődgondnokainak is lesz követelni valójuk Bulgáriától. Maxwell ugyanis — mondta a BBC-nek egy bolgár szakértő — sok millió fontot érő csekkeket adott át a bolgár kormánynak olyan ügyletekre (például fekete-tengeri szállodavásárlásra, nyomdák vásárlására), amelyekből végül nem lett semmi. Vagy mégsem a bolgár kormánytól kell követelni a pénzt? A BBC szerint erős a gyanú, hogy egyes Maxwell-pénzeket Bulgárián át síbolták tovább máshova, így tüntetve el a nyomokat.

Gyors megoldás nem várható. Todor Zsivkov nyilatkozott volna a BBC-nek Maxwellről, ha kap 5000 dollárt, de nem kapott — nem nyilatkozott. A BKP KB Politikai Bizottságának égjük volt tagja, Ognyan Dojna, aki annak idején sokat tárgyalt Max- well-lel, elvileg könnyebben elérhető: Londonban lakik, s már egy éve az egyik Maxwell-rész- vénytársaság, az MCC kiadói cég nemzetközi osztályán dolgozik, évi 100 ezer font fizetésért. De ő sem nyilatkozott, mert köti a céghűség. Maxwell eredetileg

kartell németországi főnöke, több tucat segítő, szállító, laboráns és fiókvezető dolgozott a keze alá. „Az elmúlt öt évben a banda a Balkán-útvonalon át legalább két tonna heroint csempeszett be Németországba. Először sikerült egy egész láncolatot kikapcsolni: kezdve a kis utcai kereskedőtől egészen a Big Boss- ig” — közölte a német kábítószer-üldözés egyik legnagyobb fogása után Michael Weiss, a SOKO 912 (a török-kurd társaság lefülelésere alakított nyomozócsoport) főnöke. A hamburgiak a düsseldorfi tartományi bűnüldözőkkel és a török hatóságokkal is együttműködtek: Németországban és Törökországban 65 embert tartóztattak le, köztük hat németet.

Afrika-szakértőnek alkalmazta, de most Kelet-Európával foglalkozik.

A BBC szerint a kapitalista korrupcióval való ezen első bolgár találkozás most lelepleződő nyomai valószínűleg nem csinálnak nagy kedvet a bolgároknak a párttalan piacgazdasághoz. S miért volt hálás az izraeli kormány Maxwellnek? Egy lehetséges magyarázattal szolgált nemrégiben a Daily Mirror című brit lap, amelyet 1984 óta Maxwell adott ki.

Jichak Samir izraeli kormányfő számos titkos és kevésbé titkos csatornán keresztül igyekezett jóviszonyba kerülni a Szovjetunióval, a diplomáciai kapcsolatok felújításáért és a szovjet zsidók kivándorlásának elősegítéséért. 1990 végén Samir Maxwell segítségét is kérte. A brit sajtómágnás éppen Moszkvába utazott, Mihail Gorbacsowal találkozni. Samir igen bizalmas levelet bízott Maxwellre, amelyben kérései és ajánlatai — diplomáciai kapcsolatok, kivándorlás, közel-keleti béketárgyalások, saját moszkvai utazasa — mellett megígérte, hogy mozgósítani fogja Izrael nyugati barátait Gorbacsov megsegítésére.

Eljött a Maxwell — Gorbacsov találkozó előestéje, s Maxwell izgatottan telefonált Moszkvából Londonba, a Daily Mirror szerkesztőségébe. A levelet ugyanis otthon felejtette. A szerkesztők a takarítónő segítségével behatoltak Maxwell egyik közeli lakásába, s az éjjeliszekrényben meg is lelték a történelmi súlyú levelet. Ezután a szupertitkos iratot nyilvános telefonon lediktálták Moszkvába Maxwell titkárnőjének, aki másnapra — még idejében — letisztázta a dokumentumot.

Szép az izraeli kormánytól, hogy hálát érez, de ha csak Max- wellen múlik, lehet, hogy semmi sem lett volna az izraeli — szovjet kibékülésből. Inkább a brit újságíróknak lehetnek hálásak, hogy nem akkor, hanem csak most hozták nyilvánosságra a titkot.

A nyersanyag kurd mákültetvényekről származott. A feldolgozást a helyszínen végezték, a fehér port kamionokban eldugva szállították Németországba. Legnagyobb raktárukat a Bonn melletti Wachtberg lovaglóiskolájában rendezték be, a raktárvezető egy 27 éves török lovászfiú volt. A heroin innen került a frankfurti, a hamburgi és a müncheni elosztókhoz.

A hamburgi rendőrség szerint egyedül tavaly augusztus és november között 240 kiló heroin került az északnémet kikötővárosba. Egy kiló „H” a feketepiacon 70 ezer márkát ér. A bevétel egy részéből valószínűleg fegyvert vásároltak, így támogatták az illegális kurd szervezetet, a PKK-t.

Vannak furcsa dolgok...

Ki hallott a csökkent látású autósról, aki megtanította vakvezető kutyáját, hogy ugasson, ha a gépkocsi veszélyes helyzetbe kerül? S ki hallott arról az emberről, aki nem tudta, hogy az arcába lőttek, míg három nappal később röntgenképen meg nem pillantotta a pisztolygolyót? A rendőrség szerint álmában érte a lövés. A konyhában találtak egy cédulát, ezzel a szöveggel: „Bili, beléd lőttek. Hívd a 911-et.” (Az Egyesült Államokban a rendőrség telefonszáma.)

Ezek ugyebár furcsa dolgok. De Chuck Shepherd számára minél rosszabb valami, annál jobb. A 46 éves jogászprofesszor, aki a fővárosi George Washington egyetemen tanít, gyűjti és közli a tudomására jutó furcsa eseteket, hogy bebizonyítsa: a valóság sokszor túlszárnyalja a fantáziát. Shepherd 10 évvel ezelőtt kezdte gyűjteni a furcsa, de igaz ügyeket. A legérdekesebb esetekről beszámolt barátainak, akik viszonzásképpen megírták neki az általuk tapasztalt különös történeteket. A Washington City Paper című hetilap 1988-ban leközölt néhány esetet Shepherd gyűjteményéből. Egy Kansas City-ben működő sajtóügynökség, az Universal Press Syndicate hamarosan felfigyelt a furcsa hírekre, s ma a Hírek Furcsa Dolgokról című rovat 150 amerikai lapban jelenik meg hetenként.

Az esetek néha a butaságot, máskor az okosságot illusztrálják. Az előbbire példa az a tizenéves fiú, aki saját magába lőtt, hogy „megtudja, milyen érzés az”. Az okosságot példázza annak a rabnak az esete, aki floridai börtönéből felhívta saját börtönparancsnokát. Alaszkai börtönigazgatónak mondva magát, meggyőzte floridai „kollégáját”, mennyi bonyodalommal járna kiadatása Alaszka állam büntetés-végrehajtási hatóságainak. A meggyőzött igazgató szabadon bocsátotta a rabot.

Maxwell-morzsák

Woody Allen-premier Párizsban

A világpremier, egy-egy művészeti alkotás első megjelenése korántsem ritka dolog Párizsban. Az azonban még a kultúra elismert központjában is ritkaság, hogy egy amerikai rendező alkotása előbb kerüljön a párizsi, mint a New York-i mozik műsorára. Woody Allen azonban mégis Párizst választotta új filmje, az „Árnyak és ködök” premierjének színhelyéül — talán azért, mert a francia fővárosban nagy és lelkes tábora van, legutóbbi filmjét, az „Alice”-t állítólag többen tekintették meg Párizsban, mint az Egyesült Államok egész területén. De a döntés oka az is lehet, hogy ez Allen „legeurópaibb” műve, nemcsak azért mert — bár meghatározatlan helyen, de egyértelműen — a két világháború közötti Európa valamelyik városában játszódik, de azért is, mert itt nyíltan utal az európai művészet nagy alakjai iránti vonzalmára. Témaválasztása, fő alakjai Franz Kafka műveire emlékeztetnek, fekete-fehér filmje hol a korai harmincas évek nagy német filmművészeinek — elsősorban Fritz Lángnak —, hol korunk két nagy öregjének, Fellininek és Bergmannak alkotásaira utal, a zene Kurt Weil Koldusoperájából került át.

Az Árnyak és ködök természetesen ismét egy gyötrődő kisember lelki és valóságos válságának filmje, ahogy az szinte minden Woody Allen alkotás közös jellemzője. A történetet akár kriminek is lehetne tekinteni: nyomozás egy ismeretlen gyilkos után, aki az éjszakai ködben embereket tesz el láb alól. Ám a film egészének ez csak keretet ad. A történet Max Kleinmann — a „beszélő név” sem véletlen —, egy kisember különös kalandja. A titokzatos gyilkos felkutatására alakult különleges csoportok egyike az ő szolgálatára is igényt tart, s „nyomozása” során, amelynek egyébként sem értelmét nem látja, sem saját szerepét nem érti abban, elvetődik az élet két sajátos peremterületére: egy cirkuszba és egy bordélyházba, de a rendőrségre és máshová is. Van bizonyos „happy end” is a filmben: a jelentéktelen kisember végül a cirkuszban találja meg élete értelmét, de nem ez a lényeg: az éjszakai világ sajátos ködképei azok, amelyek a nézőre leginkább hatnak Klein- mann megértéséhez.

Az új film valódi sztárparádé. A női főszerep természetesen ezúttal is Woody társáé, Mia Far- row-é, de főszerepet kapott a nagytehetségű, bár ritkán látható amerikai színésznő, Lily Tomiin, Jodie Foster, sőt, egy rövidke szerepre — egy csábos artistanő alakítására — Madonna is vállalkozott, igen jól. Nagyszerű a férfisztárok listája is: John Malko- vich, John Cussack, Donald Ple- asance alakítanak fontosabb szerepeket. Kleinmann természetesen maga az író-rendező: Woody Allen.

Az Árnyak és ködök bemutatójának estéjén hosszú sorok álltak a premiermozik pénztárainál: Párizs érdeklődéssel várta a világhírű amerikai filmművész új alkotását.

Ausztria

Címervita

kabaréstílusban

Szinte még el se kezdődött az új esztendő új vitája, ezúttal Ausztria címeréről, máris groteszk vonásokkal gazdagodott. Hány osztrák látott már életében sast?

Rántott csirke, az a mi madarunk — mondta Peter Pilz, a zöld (alternatív) párt bécsi vezetője. Robert Jungk, a zöldek (párton- kívüli) elnökjelöltje ugyancsak sasellenes, de már csak koránál fogva (78 éves) sem hajlamos az iróniára. Békegalamb — ez jelképezi a legjobban Ausztria megváltozott szerepét.

Valójában a vita nem a madárról szól, hanem a sarlóról és kalapácsról, amelyet a kitelj esztett szárnyú sas Ausztria címerében a karmai között tart.

Az osztrák politika fenegyereke, a szabadságpárti Jörg Haider vetette fel december utolsó napjaiban, hogy a munkásság és a parasztság e két szimbólumát a kommunizmus túlságosan lejáratta, így éppen ideje megszabadítani tőlük az osztrák címert. Haider ötlete nyomán azonnal fellángolt a vita.

A vezető politikusok, Vranitzky kancellár és Waldheim köztársasági elnök alapjában egyetért Haider kifogásaival. Vranitzky szerint az ötletgazdag és elméletekben jártas művészeknek azon nyomban hozzá kell látniok az új kifejező jelkép megalkotásához. Megszólaltak azután neves címerszakértők, történészek, akik világosan kifejtették, hogy mennyire nincs az osztrák címer sarló-kalapácsának semmi de semmi köze a kommunista jelképekhez. Madárügyben pedig sokan hivatkoznak arra, hogy bár a sas a harc jelképe, de mégis oly sok ország tartotta meg szimbólumaként.

Megszólalt és védelmébe vette a jelenlegi címert Heinz Fischer, a parlament ^szociáldemokrata) elnöke: már evekkel ezelőtt volt szó a címerváltoztatásról — mondta. Végül mégis az 1919-re visszanyúló hagyomány mellett döntöttek, pedig akkor igazán lett volna ok elhatárolódni a kommunizmustól. Ma, amikor az már összeomlott, ugyan mi értelme lenne a változtatásnak?

A sarló és kalapács Ausztria címerében az első köztársaság idején, 1919-ben tűnt fel — a sas fején a téglafalkoronával egyetemben. Az előbbiek a parasztságot és a munkásságot, az utóbbi pedig a polgárságot jelképezte, mint az új államforma pilléreit. 1934-ben a sas kétfejű lett, téglafalkorona helyett glóriát kapott (kettőt), s eltűnt a sarló és kalapács.

Amikor 1945-ben a második köztársaság létrejöttekor visszakerültek a helyükre, a címer egy újabb jelképpel is kiegészült: az elszakított lánc a felszabadulást jelentette.

A szakítást Németországgal — s kimondatlanul ugyan, de sokan mégis úgy vélik ma Ausztriában: Haidemek nem annyira a sarló és kalapács fáj, inkább ezt a szimbólumot érzi sérelmesnek.

Ez mellesleg beleillik nézeteibe, Ausztria németségének hangsúlyozásába.

Pilz rántottcsirke-ötlete felhördülést keltett. Vezércikkek ostorozzák, amiért nevetségessé teszi a vitát, s ezzel az osztrák politikát.

Tudományos érvek sorakoznak a sas mellett, amely, igaz, a harc jelképe, ám oly sok ország marad meg mégis e szimbólum mellett. Hogy Pilz komikusnak tűnő ötlete mennyiben fojtja el csírájában Haider ötletét, az hamarosan kiderül. Az osztrákokat mindenesetre nem annyira az ideológia izgatja, mint inkább az, mibe kerülne egy ilyen játék.

Nos, nem kevésbé. Becslések szerint mintegy 3 millió schilling lenne csak az állami zászlók cseréje. (A köztársasági elnök rezidenciáján, a Hofburgon lobogó kétszer három méteres zászló önmagában 3 ezer schillingbe kerül, s ilyenből van még jó néhány). No, de címer ékesíti a hivatali helyiségeket is, és megany- nyi igazolványt, dokumentumot, nem is beszélve a bankjegyekről és pénzérmékről. Ezzel együtt a költségek háromjegyű milliós ösz- szegre rúgnának. Es ez már senki számára egyáltalán nem olyan vicces, mint a rántott csirkés jelkép...