Heves Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-28-29 / 75. szám
4. SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1992. március 28—29., szombat—vasárnap „A rendszer azon alapszik, hogy kéz kezet mos" Lengyel Lászlóval arról, miért csak jobb híján beszél rendszerváltásról A 80-as évek végének egyik legismertebb reformközgazaá- sza, Lengyel László ma is a régi. Hallgatóságát lenyűgözi gondo- latgazdagsaga, mert mindenki vágyik ra, hogy a mindennapi jelenségeken túl lássa azt is, hogy milyen is körülöttünk a világ, s merrefelé haladunk. A héten az egri főiskola vendége volt a közgazdász-politológus, aki a Pénzügykutató Rt. elnök-vezérigazgatója. A privatizációról szóló elemzése után kértünk tőle interjút. — Az imént úgy fogalmazott, hogy csak jobb híján nevezi rendszerváltásnak azt, ami hazánkban történt. Elmondaná, hogy miért? — Itt valóban történt egy váltás, de az nagy kérdés, hogy milyen. Az nem igaz, hogy a kommunista diktatúrából es a szilárd állami tulajdonból mentünk volna át egy szabadpiaci gazdálkodásba es a demokráciába. Szerintem már nem egy kommunista diktatúra, hanem egy sajátos, furcsa, oligarchikus berendezkedés volt a Kádár-rendszer. Gyenge volt a központi állami irányítás, osztott volt az állami tulajdon, vagy nagyrészben nem is letezett. Amire most átmentünk, az nem a piacgazdaság és nem is a demokrácia. Tettünk lépéseket a piacgazdálkodás felé — ahogy már az előző rendszer is —, s a demokrácia felé is elindultunk, de még nem értünk el odáig. A berendezkedés — ami most kezd kialakulgatni — bizonyos szempontból, zökkenőkkel ugyan, de a késő Kádár-kornak egyfajta folytatása. Ezt tanúsítja, ahogy a nagyvállalatokkal vagy a nagybankokkal viselkedik a kormány — a telefonos, kézivezérléses irányítás kipróbálása —, ahogy beülnek a közigazgatás képviselői az igazgatótanácsokba, ahogy az osztott tulajdon tovább él — tehát felemás állami és vállalati, mindenki és senki tulajdona alakul ki —, vagy ahogy a rendszer azon alapszik, hogy kéz kezet mos. Te is elnézed az én csalásaimat, én is elnézem a tieidet: az adócsalástól a költségvetési alkukig így megy. Sok tekintetben mindez emlékeztet a Kádár-korszak késői korszakára, amikor a tetejébe a reform és az ellenreform is havonta váltotta egymást. Történtek piaci lépések, haladtunk a demokrácia felé, aztán megint vissza. Ez a fajta rángatózás nagyon érződik ma is az országban. Ezért rendszerváltásról beszélni elég felemás dolog. — Elméleti előkészítője volt ennek a történelmi váltásnak, aminek most az ellentmondásait sorolja. Annak idején a Fordulat és reform című tanulmány egyik szerzője volt, amely egyik gondolati elindítója volt azoknak a folyamatoknak, amelyek idáig vezettek. Lehet, hogy történelmietlen a kérdés, de fölteszem: alakulhatott volna-e mindez másként? — Erre szokták a barátaim azt mondani, hogy nohát, ezt megkaptad, ezért aztán érdemes volt. Nem egészen erre gondoltam, amikor a Fordulat és reformot írtuk, és sok más dolgot is csináltunk. Én azt hiszem, hogy nem történhetett másként, a történelem ilyen értelemben nem naf yon ismeri a visszamenőleges orrekciókat. De az biztos, hogy lehetséges volna valamiféle kiigazítása a kezdeti — ha tetszik — tévedéseknek. E rendszer új kormányzói másként viselkedtek volna, ha magukévá teszik azt, amit mi, akik a Fordulat és reformot írtuk, és általában a 80-as évek közgazdász-szakértői tudtunk: ez nem bolsevik típusú, egyközpontú, erős állam volt, amit adott esetben kézbe lehet kapni. Nem ebben lehetett az igazi változásokat elérni, a gazdaság erős pozíciói nem ott voltak, hanem jelentős mértékben a nagyvállalatoknál és bankoknál. Az Antall-kormány több mint másfél év után jött rá erre az igazságra, addig pedig abban a hitben cselekedett, hogy egy erős kormánynak és államnak a tulajdonosa, és egy szilárd kommunista kormányzást örökölt. Ezért a levegőt bokszolták. Úgy érezték, hogy jaj de erősek vagyunk, közben nem oda ütöttek, ahol a valóságos hatalom van. Egyszerűen nem értették meg a gazdaságnak a mozgatórúgoit, s nem is Lengyel László: — Az ellenzéki pártokat sem kímélem... tudták igazából befolyásolni. Ennek persze, előnyei is vannak, mert lehet, hogy rosszabb intézkedéseket hoztak volna. A 80-as években már szakmailag azt is fel lehetett tárni, hogy a vállalati, banki és vállalkozói körben fölhalmozódott egy olyan tudás, amely nem párt- és ideológiai alapon működött, már kialakult a hozzáértés. Nem a vezérigazgatót kell érteni alatta, hanem a mögötte álló fiatalabb menedzsergárdát. A banki vezetésben pedig a fiatal bankárok vagy a vállalkozók egy-másfél évtized alatt hatalmas ismeretanyagot halmoztak fel. Olyat, amelynek semmi köze ahhoz, hogy parttagok voltak-e vagy sem, ebben az értelemben nem függtek ez a Kádár-rendszertől, csak annyiban, hogy azalatt tanulták meg. Ezt nem használtuk fel pozitívan, ez a kormányzat nem élt ennek a körnek a szakmai és vállalkozói vágyaival. Ez nagyon nagy hiba. Ezt most látjuk, amikor kiábrándultán néz ez az elit a politikai vezetőkre, mondván: nem ezt vártuk. — Csalódottan beszél ezekről az elszalasztott lehetőségekről. Ezek szerint a kutatások eredményei és az elméletek nem sokat érnek, s nem épülhetnek be a társadalomba? Mindent a saját kárunkon kell megtanulnunk? — Ebben a vonatkozásban ugyanarról a késleltetésről van szó, mint az előző rendszerben. Nem állítanám, hogy a Kádárrendszer egyáltalán nem vette figyelembe azt, amit egy szakma mondott. Az előzőleg emlegetett Fordulat és reformnál maradva: féléves, egyéves késéssel a nem túlságosan kínos elemeket megpróbálták átvenni, alkalmazni. Ez is pozitívum volt, mivel ilyesmire nem került sor a többi, hasonló helyzetben lévő országban. A mai rendszernek, az MDF-kormánynak is az a baja, hogy egy-másfél év múlva a vízcsapból is az folyik majd, amit az előbb mondtam. Most már nincs az a miniszter, aki ne hangsúlyozná, hogy ugyan már, ez nem egy erős kormány, miért mondja ezt az ellenzék, valójában gyengék vagyunk. Pontosan ez a baj, ezeken az egy-másfél éveken, ezeken a késleltetéseken múlik, hogy nem tudnak időben reagálni. Azt a kockázatot nem vállalják, amely részben piaci, részben pedig hatalmi. Akkor kell népszerűtlen döntéseket hozni, akkor kell belevágni ügyekbe, amikor még csak előjeleket látunk. Ezzel szemben nem kockáztattak, nem vállalták el, amit el kellett volna. Amit ma mondok — attól félek —, azt másfél év után a madarak is csiripelik. — Nagyon magabiztosan fogalmaz, de lehet-e valójában pontos prognózisokat készíteni? Az elmúlt év nyarának végén azt jósolta, hogy hosszú, forró ősz elé nézünk. Ez a jóslata nem vált be... — Ez tévedés, ezt a kijelentést csak a nevemhez fűzték. A „hosz- szú, forró őszt” Csurka István mondta ki. Én arról írtam, hogy nagyon félnék az ősztől, na bankvezető, vállalati igazgató vagy kormányzati ember Tennék. Úgy látom, hogy ez így helytálló volt. Csak az ősz összes problémáját „átlökték” az év első felébe, a csődöktől kezdve a bankproblémákon át az agrárgazdaság válságáig. Vagyis úgy próbálták a konfliktust kezelni, ahogy a Kádár-rendszerben is tették. A közvetlen összeütközés vállalása helyett igyekeztek eltakarni, még nagyobb konfliktust előidézve. Éppen ezért úgy fogalmaztam ősszel — ez elég nagy feltűnést is keltett, mert a televízió is közvetítette —, hogy még nincs válság. Kupa Mihály fel is kapta a fejet, hogy miért hangoztatom ezt, talán kormányparti lettem? Azt szögeztem le, hogy még nincs válság, de a kormány behúzza magat ebbe a csőbe, mert egyszerűen nem tud elmenekülni a vállalati csődök elől. Ez a nagy probléma. Egyébként igazából nem lehet prognózist készíteni, mert nagyon sokrétű ez a gazdasági és a politikai rendszer, és nem feltétlenül ésszerűen mozog. Nem a sakkjátszma szabályai szerint történnek a dolgok, a ló hirtelen a futó módjára lép. Ha valaki ezt ki tudja számítani, az tényleg óriási dolog. El is ismerem, hogy nagyon sokat tévedtem, tavaly is, például az infláció mértékének előrejelzésében. Én magasabbra, legalább öt százalékkal többre jósoltam. De e nélkül végül is nem lehet ezt a szakmát csinálni, a tévedés kozkáza- tát is vállalni kell egy szakértőnek. — A politikai palettán hol helyezi el magát, ellenzékinek tartja-e alapállását? — Függetlennek tartom maf am. Ettől még az ellenzék is és a ormány is azt mondja, hogy menjek a fenébe... Mert — mint előadásaimban szoktam hangsúlyozni — az ellenzéki pártokat sem kímélem a magam durva módján: ott sincsenek programok, alternatívák. Az ellenzéknek példamutatóan kéne kormányoznia Budapesten, hogy azt mondja: az országot nem vezettem, de itt van a főváros, vagy például Eger városa, így kell irányítani, szavazzatok rám. Most pillanatnyilag úgy látom, hogy az önkormányzatok szintjén sincs alternatíva. Sőt, másolják a kormányzati intézkedéseket, ugyanabban a gondolkodásmodban működnek. — A mostani beszélgetésünkből már az önt kevésbé ismerőnek is kiderülhetett, hogy sajátos színt képvisel a magyar olitikai és közgazdasági gon- olkodásban. Sokszor fogalmaz képszerűen, s elemzéseiben mindig helyet kap a „közember” szemlélete. Miért közelíti meg így a problémákat? — Ez a 80-as évek legnagyobb tanulsága. Mi gondolkozhatunk óriási reformokban, de igazán az a döntő, hogy azok a százezrek, milliók hogy élik át az egyes gazdasági lépeseket, hogyan reagálnak, milyen a gazdasági és politikai neveltetésük. Éppen ezek az előadások — amelyekből egy évben 70-80-at is tartok a 70-es évek közepe óta — győztek meg, hogy fontosabb, mit gondol Ózdon egy vasmunkás, vagy Egerben egy főiskolás, mint az, mi jár a miniszter fejében. A miniszterek gazdasági elgondolásai nem tükrözik az országét. A százezreké, millióké viszont igen, s erről kell írni és beszélni. — Eszmefuttatásait hallgatva az ember könnyen elkedvetlenedik, mert sok baljós jelet fűz össze, s találóan mutat rá az ellentmondásokra. A végén azért mégiscsak felcsillan egy kis derűlátás szavaiból. Talán éppen azért, amit az imént elmondott? — Valóban, az optimizmusomat erre alapozom. Magyarországon gazdaságilag racionálisan gondolkodnak az emberek. Ez döntő különbség Kelet-Európa többi országához képest. — Köszönjük a beszélgetést! Gábor László Utazás ’92 A választás örömteli érzése Az ember úgy van vele, hogy bármennyire isjó neki, azért néha szeretne eltűnni a megszokott helyéről: elutazni messzi, de legalábbis ismeretlen vidékekre. Hátha még nem is olyan jó neki ott, ahol van. Sokak szerint a kelet-európai kommunizmus sorsa is azzal pecsételődött meg, hogy az emberek utazgatni kezdtek, és meglátták, hogyan is lehetne élni. — Hát itt banán van, kint vannak a ládák az utcán a bolt előtt, és senki sem lopja el... — ilyeneket telefonált haza Bécsből az egyik magyar utazó a 60-as éven vegén. Aztán szép lassan kiderült az, aminek ki kellett derülnie. Utazni persze, a kommunizmus után is kell, kipihenni a hatásokat, vagy feledtetni az évközi történéseket. Az utazás a szabadság maga, a szabadság pedig népszerű, korántsem véletlen tehát, hogy a turizmus az egyik legjövedelmezőbb üzletág. Az idén tizenötödik alkalommal megrendezett turisztikai seregszemlén több mint háromszáz kiállító kínálta utazási ajánlatait és szolgáltatásait. Nemcsak a nagy és kisebb utazási cégek, hanem szállodák, panziók, vendéglátóhelyek is kialakították a maguk standjait. A BNV A-pavi- lonjában 7500 négyzetméteren zajlott le ez a nagyszabású bemutató. Heves megyét három iroda és két szálloda — a Hotel Hubertus és a szilvásváradi Hotel West — képviselte. Az Egertourist kiállítóhelyén Mikáné Berentés Erzsébet irodavezető mondta el, hogy számos kedvezményes ajánlattal jöttek ide. Főként Heves megyei üdüléseket szerveznek, így például egynapos kirándulásokat Egerbe, Szilvásváradra, a Mátrába, a Tisza-tó mellé, valamint Bükkszékre. Belföldről és külföldről is sokan érdeklődnek ezen utak iránt, s ez az érdeklődés nagyobb, mint tavaly. A Donetti Tours standján Fischer Katalin ügyvezető igazgató fogad, akitől megtudom, hogy az egri iroda mellett nemrégiben nyűt meg a fővárosi kirendeltségük. Ők a szokásosnak mondható ajánlatok mellett egy specifikus területtel kívánnak foglalkozni : ez pedig a nyugat-európai és a skandináviai falusi turizmus megszervezése. Ezek lényege, hogy vagy kiscsoportban vagy egyénileg szervezik meg az utat, s az ottani szép parasztházakban üdülhetnek a turisták. Csallány Géza, az egri székhelyű Flott Tours manager-igazga- tója először cégéről szól néhány szót, amelyről azt kell tudni, hogy azért ismerik Egerben viszonylag kevesen, mert főleg beutaztatással foglalkoznak. Lenf yelországból, Csehországból és zlovákiából, Németországból és Ausztriából fogadnak egyéni és csoportos utazókat, s főleg az ifjúsági turizmus tartozik a profiljukba. Népszerűek a vízparti üdüléseik (Kisköre, Tiszafüred), s az idén több hegyvidéki program közül válogathatnak az érdeklődők. A kiállításon persze, azok az országok szerepeltek a legnagyobb kínálattal, amelyekbe legtöbb honfitársunk jut el. Az olasz pavilon például tájegységek szerint rendezte be standjait, megismertetve az érdeklődőket minden elképzelhető tudnivalóval. A sikerhez az is hozzátartozik, hogy az olasz lányok a kiállításon az átlagosnál is nagyobb hatást gyakoroltak a férfi látogatókra; sötétkék kosztümükben és gyönyörű, vörös, rúzsozott szájukkal tették még vonzóbbá Italiát. Az átlagosnál nagyobb fegyverzettel vonult fel Görögország, Spanyolország, Ausztria és Németország is, míg — bármennyire is divatba jött mostanában — a Távol-Kelet, nyilván a távolság, tehát az árak miatt kisebb tömegeket vonzott. A pénz egyébként itt is alapvető motívumnak számít a kiválasztásnál, de az a bőséges kínálat, ami ezt a bemutatót jellemezte, módot adott a válogatásra is. Nemcsak az utazási irodák között lehetett választani, hanem azt is eldönthettük, hogy milyen módon utazunk az adott országba, csökkentve ezzel a költségeket. Például a Francia Idegenforgalmi Hivatal segítsé- ével az egyénileg utazók is kap- attak igen sokat érő információkat — ingyen — különböző, az igényeknek megfelelő szálláshelyekről. Aztán a bérelhető lakóautók, hajók, buszok is az egyéni kezdeményezőkedvre és a megtakarításokra alapoznak, persze, a megfelelő haszon ellenében. Ebben a műfajban azért mégiscsak az „építsen hajót magának” akció bizonyult a legliberálisabb utazásszervezési módszernek. A pénz hiánya miatt honfitársaink egyre gyakrabban döntenek úgy, hogy Magyarországon töltik el szabadságukat. Akármilyen áremelések is zajlanak nálunk, azért még mindig olcsóbb itthon a nyaralas, mint Nyugat-, vagy Dél-Európában. Bar ez az állapot korántsem tekinthető végérvényesnek. Kelet-Európa országai viszont — az egyre „nyugatiasabb” árak miatt — nem tűnnek túl népszerűnek a magyar közönség szamára, meg lehet például említeni azt a bizarr ajánlatot, amely egy csehszlovákiai útért 56 ezer forintot kér el, mialatt ennyiért Tanzániában üdülhetünk majd két hetet, vagy hatvanegynéhány ezerért már Bangkokban tölthetünk el boldog és izgalmas napokat. S igaz, hogy Csehország nagyon szép, denát, ugye, a paraméterek... Az Utazás ’92 kiállítás tehát f ondolkodásra, kombinálásra is észteti az utazni vágyókat, hiszen a játék lényege az, hogy a lehető legkevesebb pénzből minél többet Tássunk a világból. A választás lehetősége pedig (mint látjuk) még akkor is örömmel töft el bennünket, ha egyébként egy tapodtat sem mozdulunk... Havas András A szponzorok szűkmarkúak, de az állam támogat... Néha érdemes beavatni az olvasót egy inteijú készítésének körülményeibe. Hedy dAncona asszony, Hollandia jóléti, egészségügyi és kulturális miniszterének magyarországi látogatása ilyen volt. Röpke egy órára érkezett Noszvajra, a De la Motte- kastélyba, azért hogy megnyisson egy holland — magyar múzeumi konferenciát. Mar-már úgy tűnt, hogy az utána tervezett in- terjú a rövid idő miatt meghiúsul. Aztán a papíron előre rögzített megnyitó beszéd rövidített elmondása után, mégiscsak megtartották a sajtótájékoztatót. Izgatott volt a vendég, s izgatottak az újságírók. A miniszterasszony olykor belenézett a jegyzeteibe, s noha többféle lehetősége lett volna, az angol nyelv használata mellett döntött. Felváltva, sokszor a kérdéseket is megelőzve igyekezett megfelelni a, jelenlévők érdeklődésének. Úgy gondolom, mégis így, szilánkokban is érdekes az, amit Hollandia a miénkétől eltérő kulturális, szociális és egészségügyi helyzetéről megtudhattunk. D Ancona asszony magyarázkodással kezdte: rövid látogatásának oka, hogy a múlt szombati nagyméretű rasszizmusellenes demonstráción neki is ott kellett lennie, mert a kisebbségek ügye az ő tárcájához tartozik. Ezzel kapcsolatban szögezte le: számukra nagyon fontos a sokkultúrájú társadalom kialakítása foglalkoztatási és oktatási területen is. A békés együttélés, az egymásból való „profitálás” miatt is. Szerinte „nem árt” a kultúráknak a külső hatások általi megújhodása. — Minket, magyarokat elsősorban az érdekel, hogy Önöknél milyen gazdasági háttere van a kulturális szférának? — A kulturális intézmények — balettek, zenekarok, múzeumok — 85-90 százalékban államilag támogatottak, az adófizetők révén. Tehát a pénz az állami költségvetésből származik. Ennek egy bizonyos hányada (kb. 15 százaléka) a múzeum- és színházlátogatók pénze. Sokan beszélnek a szponzorálásról: egy olyan félkapitalista társadalomban, mint Hollandia, a kultúrára szánt pénz mindössze 1-3 százalékát adják támogatók. Nálunk az úgynevezett szponzorok elsősorban nem a kultúrában, hanem a sportban, vagy az olyan rangos eseményekben érdekeltek, mint pl. egy Van Gogh-, vagy egy Rembrandt-kiállítás. Nyilván nem szponzorálnak egy modern balettet, vagy egy közepes színházi társulatot, vagy akar a nemzeti színházat. Ezzel kapcsolatban a politikusnő leszögezte, hogy véleményé szerint mennyire fontos a nemzeti identitás kérdése egy nyitott Európában: a Maast- richtban aláírt egyezménnyel első ízben tettek hozzá egy új kulturális bekezdést a Római Egyezményhez, mely szerint minden országnak joga van saját kultúrpolitikához. Nem kevésbé fontos a kultúra támogatásának módja. Az a mód, amit a politikai rendszer diktál, hiszen a nemzeti, regionális és helyi parlamentek, illetve a kormányok is támogatnak, de ők nem állítanak fel minőségi sorrendet. — Milyen szempontokat érvényesítenek az egyes kulturális területek támogatásában? — Az állam a művészeti testületek javaslata, minőségítélete alapján adja a támogatást. Ebben a szisztémában szigorúan kettéválik a politika és a pénz. De nemcsak a kultúra egyes területeire fordítunk gondot, hanem a nemzeti kultúrákra is. A kis nyelvek megvédése is fontos: ezért mi Flandriával együtt — ellentétben az Egyesült Királysággal, Franciaországgal, Olaszországgal, stb. — sok kis nyelvet őr- zünk-védünk. Azonos a cél, a közös kulturális örökség védelme, amit csak az Európa Tanács tagállamaival együttműködve lehet megvalósítani. Ebben a helyzetben — nekünk is vannak gazdasági problémáink — a kultúra több mint fontos. A Magyarországon lezajlott változásokban a művészek és az értelmiségiek vezető szerepet játszottak. Ez nemcsak itt van így, hanem egész Közép-Európában. De a kultúra a gazdasági befektetések szempontjából is fontos: egy város kulturális struktúrája vonzó lehet az ipar, a biztosító- társaságok, stb. számára. (jámbor) s A SIPOTEKA X Könyvesbolt ajánlata: Larousse Enciklopédia I. Nagy egészségkönyv Dr. Joseph Murphy — Tudatalattid csodálatos hatalma A kaland, játék, kockázat c. sorozat legújabb része Locsolkodó versek Előjegyeztethető Alfréd Brehm — Az állatok világa (18 részes sorozat) Alexandra Ripley — Scarlett Larousse Enciklopédia II. Április 1-jétől már két SIPOTÉKA könyvesboltban vásárolhat! SIPOTÉKA könyvesboltok: Eger, Hatvani kapu tér 8. Tel.: 16-998
