Heves Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-26 / 73. szám

HÍRLAP, 1992. március 26., csütörtök SPORT 7. Asztalitenisz Jenei premierjén: Remény a bennmaradásra Beniczky Magdolna „útban” három győzelme felé, a „navigátor” Balogh Béla edző tanácsaival (Fotó: Szántó György) ÁFÉSZ VM.—Tolna II. 10-8 NB I/B-s női asztalitenisz- csapatmérkőzés, Eger. Győzött: Beniczky 3, Pataki 3, Kacsándi 2, Patrik 1, és a Pata- ki-Kacsándi páros. Nagy várakozás előzte meg a megyeszékhely I. osztályú csa­patának szereplését. A párosok játéka után 1-1 volt az eredmény, ezt követően a lányok Beniczky és Patrik vezérletével mind job­ban pingpongoztak. A lelkes kö­zönség 9-7-es hazai vezetésnél fergeteges biztatásba kezdett, ami hozzásegítette a 2 pont meg­szerzéséhez az ÁFÉSZ csapatát. Kiemelkedő teljesítményt nyúj­tott Pataki Diana, aki a közel­múltban a magyar bajnokságon és az ifjúsági 20-ak versenyén egyaránt 15. lett. Három mérkőzéssel a bajnok­ság zárása előtt ezzel a győzelem­mel még van remény a bentma- radásra. A szakosztályvezetés szerint a hátralévő találkozókból ha kettőt megnyernek, szinte biztos, hogy a következő szezont is az élvonalban kezdhetik. Körzeti labdarúgó-bajnokság MAGYAR­ORSZÁG­AUSZTRIA 2-1 (0-1) Labdarúgó-válogatottak ba­rátságos mérkőzése, Budapest. A két nemzet legjobb tizen­egyei ezúttal mérkőztek meg 131. alkalommal a Népstadion­ban. A magyar kispadon először ült a nagyváradi Jenei Imre, mint szövetségi kapitány. Tollaslabda Szabd Zoltán érmei A közelmúltban több orszá­gos versenyen is indult a hevesi 5-ös számú iskola tollaslabdázó- ja, Szabó Zoltán, aki minden egyes alkalommal érmekkel tért haza. A Szivárvány-kupa serdülő ranglistaversenyen egyéniben második, párosban Szabó Rol- landdal az oldalán ugyancsak második, míg a szegedi Szombati Szilviával első lett. Röplabdában ma 17 órakor: Folyt. köv. Azaz, folytatás következik. Lassacskán a teleregények hosszúságával vetekszik a női röplabda NB I-ben az Eger SE és a Tungsram hetek óta tartó pár­harca. Az újabb „epizódban”, ma délután öt órakor a városi sportcsarnokban ismét találkoz­hatunk valamennyi szereplővel. Az immáron bajnokcsapat és az ezüstérmes együttes tagjaival. A szereposztás csak annyiban változott, hogy ezúttal a Magyar Kupában, annak is a selejtezőjé­ben^) mérkőzik meg egymással a honi mezőny minden kétséget kizáróan legjobb két csapata. A visszavágót szombaton 17 óra­kor rendezik meg a Megyeri úti csarnokban. Aki továbbjut, min­den valószínűség szerint a BVSC-vel találja magát szem­ben, s ha ezen az akadályon is túljut, jöhet a Vasas. Lévén, hogy a szebb napokat is megélt an­gyalföldi csapat kikövezett úton, kényelmesen elmasírozhat — bár eredményeiket ismerve ez sem biztos — a döntőig. De egyelőre maradjunk a mai mérkőzésnél. Annál is inkább, mert az ezüstérmes csapatot most köszöntheti először a kö­zönség. Az a páratlan, sokat iri­gyelt szurkolósereg, amely a fi­nálé második meccsén jelenlété­vel, odaadd lelkesedésével nyil­vánította ki rokonszenvét a csa­pat iránt. A zsúfolásig megtelt körcsarnok egyben jeladás is volt: ennek a városnak szüksége van a röplabdasportra. Egy si­kersportágra, amely mágnesként vonzza a nézőket a lelátóra, ön­feledt buzdításra ragadtat időset, fiatalt, a férfiakat és a hölgyeket egyaránt. Ha ráérnek, jöjjenek ki ma délután a sportcsarnokba, hogy ünnepeljük együtt az ezüstérmes egri lányokat! Holnap a Dobó téren Az Abasár nagy napja Patán A Gyöngyös körzetben a ta­vaszi második fordulóban a lista­vezető Gyöngyöspata súlyos ve­reséget szenvedett az Abasártól. Benedek Ferenc, a hazaiak edző­je így kommentálta a történte­ket: — Jókor jött a pofon... Ezzel a vereségükkel a pataiak lecsúsz­tak az élről a negyedik helyre, a rendkívül tömör élmezőnyben. Az eredmények (zárójelben az ifjúságiak): Adács-Gyöngyös- solymos 1-0 (3-0), Gyöngyös­tarján-Atkár 2-3 (1-2), Ápc- Szücsi 2-0 (15-01), Gyöngyöspa­ta-Abasár 0-3 (6-1), Visonta Kapitány-Hatvani Lokomotív 1-1 (0-151), Ecséd-Gyöngyös- oroszi 1-2 (-), Visznek-Petőfibá- nya 1-1 (1-1), Karácsond-Vá- mosgyörk 0-1 (-). A bajnokság állása: 1. Apc 17 12 2 3 39-13 26 2. Vámosgy. 17 9 7 1 35-11 25 3. Atkár 17 10 5 2 41-21 25 4. Gy.-pata 17 11 3 3 36-20 25 5. P.-bánya 17 10 4 3 34-18 24 6. Gy.-oroszi 17 7 5 5 21-18 19 7. H. Löki 17 6 5 6 27-28 17 8. Szűcsi 17 6 4 7 29-30 16 9. Abasár 17 6 3 8 24-26 15 10. Visonta K. 17 3 9 5 18-24 15 11. Adács 17 5 5 7 26-28 14 12. Gy.-solym. 17 3 7 6 20-23 13 13. Visznek 17 6 1 10 35-42 13 14. Gy.-tarján 17 3 6 8 18-34 12 15. Karácsond 17 5 - 12 17-43 10 16. Ecséd 17 - 2 15 17-63 2 Az ifjúságiak élmezőnye: 1. Gyöngyöspata 30, 2. Petőfibá- nya 29, 3. Atkár 26. Az Éger körzet I. osztályában a tavaszi nyitányon jó iramú mérkőzésen a baktaiak Andor- naktályán is nyerni tudtak. A Felsőtárkány csak üggyel-bajjal győzte le a jól játszó parádiakat. Az eredmény (zárójelben az if­júságiak): Egerbocs-Balaton 4-2 (4-9), Egercsehi-Mátrade- recske 0-2 (2-1), Kisnána-Isten- mezeje 3-0 (2-1), Felsőtárkány- Parád 1-0 (4-1), Egerszólát- Noszvaj 4-2 (1-1), Apella ISZE- Szilvásvárad 0-1 (2-1), Andor- naktálya-Egerbakta 2-3 (0-2). A bajnokság állása: 1. Egerszólát 14 11 1 2 38-13 23 2. F.-tárkány 14 10 2 2 31-14 22 3. Kisnána 14 8 4 2 36-14 20 4. Egerbakta 14 8 4 2 29-18 20 5. Egerbocs 14 6 6 2 32-23 18 6. M.-der. 14 7 3 4 28-23 17 7. Andornakt. 14 5 3 6 20-19 13 8. Sz.-várad 14 5 3 6 20-21 13 9. Balaton 14 4 4 6 20-23 12 10. Istenm. 14 4 3 7 19-35 11 11. Noszvaj 14 3 4 7 30-33 10 12. Apella 14 3 1 10 18-35 7 13. Párád 14 2 1 11 15-41 5 14. Egercsebi 14 1 3 10 17-51 5 A II. osztályban a markaziak kiütéses győzelmet arattak a sza- lókiak ellen, csakúgy, mint a lis­tavezető péterkeiek a Hevesara­nyossal szemben. A Novaj II.- Nagyvisnyó találkozó elmaradt, mert a vendégek busza útközben meghibásodott. Az eredmények: Markaz­Egerszalók 7-0, Mátraballa- Maklár II. 0-2, Demjén-Szajla 1-6, Pétervására II.-Hevesara- nyos 5-2, MCKSZ Kerecsend- Vécs 0-2. A bajnokság állása: 1. P.-vására II. 13 11 2­45-12 24 2. Vécs 13 9 3 1 46-21 21 3. H.-aranyos 13 7 3 3 41-23 17 4. Makiár II. 13 7 3 3 33-18 17 5. Szajla 13 5 3 5 38-34 13 6. Bükkszék 12 5 3 4 26-25 13 7. Novaj II. 12 4 5 5 15-14 13 8. Gémjén 13 5 3 5 30-31 13 9. Márkáz 13 5 2 6 20-20 12 10. Egerszalók 13 3 2 8 21-43 8 11. M.-bállá 13 2 1 10 10-27 5 12. Kerecsend 13 2 1 10 14-40 5 13. Nagyvisnyó 12 2 1 9 18-49 5 A Bodony visszalépett. Az első forduló április 8-án lesz Magyar Kupa: megyei párosítás Április 8-án, 16.30 órai kezdéssel kerül sor me­gyénkben a labdarúgó Magyar Kupa első forduló­jára, amelyben nem kevesebb, mint 18 összecsapást láthatnak az érdeklődők. Az első körben NB Il-es, NB III-as csapataink, valamint a megyei bajnokság első hét helyezettje (Füzesabony, Gyöngyöshalász, Heves, Poroszló, Novaj, Selyp, Tenk) nem lépnek pályára, pihenővel kezdik a megyei selejtezőt. A következő, április 22-i fordulóban viszont már ők is „beszállnak”. Az első forduló párosítása : Bükkszék-Istenme­zeje, Vécs-Gyöngyöspata, Boconád-Karácsond, Erdőtelek-Besenyőtelek, Hatvani Lokomotív-Ap- ci TE, Szilvásvárad-Felsőtárkány, Parád-Gyön- gyöstaiján, Abasár-Mátraderecske, Szücsi-Vá- mosgyörk, Visznek-Visonta Kapitány, Adács-Tar- naörs, Tamaméra-Kompolt-Kál, Egerbakta-Do- moszló, Noszvaj-Maklár, Gyöngyösoroszi-Recsk, Atkár-Boldog, Kisnána-Pétervására, Andornaktá- lya-Sirok. «Ilii ■ ■ ' = MICRO AGE kiállító.; keretén belül = = bemutatja Önnek: = ~ MT-CASSA márkanevű számítógép alapú,; Jjj; — hálózatba köthető, vonalkódos pénztárgépéit, zz = FufnSlI 24 ti* nyomtatóit = 286-os AT,40 MB merevlemez + ZZ mono monitor + MANESMANN TALLY = 9 tűs mátrixnyomtató kedvezményes áron. zz azoknak, akik komolyan gondolják. Birkózás Március 15-e tiszteletére Gyön­gyösön rendeztek meghívásos or­szágos versenyt. Kötöttfogásban a diák „B” korcsoportos versenyzők mutatták be az edzéseken elsajátí- tottakat. A Heves megyei versenyzők eredményei: 32 kg: 1. Győri G. (GYSE), 2. Domboróczki Gy., 3. Kun M. (mindkettő E. Vasas). 35 kg: 2. Za­lai Gy., 3. Horváth B. (mindkettőE. Vasas). 38 kg: 1. Papp L. (E. Va­sas). 41 kg: 1. Papp S. (E. Vasas), 3. Bozsik K. (F. abony). 45 kg: 2. Ja- • • -5. (E. - • * - (E sas), 2. Sánta A. (GYSE). 55 kg: 2. kab Zs. (É. Vasas), 3. Győri A. (GYSE). 50 kg: 1. Szabó P. fE. Va­Stalmayer A. (E. Vasas). 60 kg: 2. Zilai A. (GYSE). 66 kg: 1. Virág L. (E. Vasas). 2. Bakos T. (GYSE). 73 kg: 1. Berecz Gy., 2. Miklós Sz. (mindkettő E. Vasas), 3. Hajnal A. (GYSE). +73 kg: 1. Halkó J. (F. abony). 2. Pálok 1. (Egri Vasas). A GYSE a legtöbb tusgyőzelmet elért versenyzőnek tiszteletdijat ajánlott fel, amit Győri Gábor ka­pott, míg a legtechnikásabb ver­senyző különdiját Sánta Attila ve­hette át. Rallye-varázs Egerben A Hargita-kupán Szabó Z. nem talált legyőzőre, s szintén az élen végzett Szombatival a ve­gyes párosok mezőnyében is. A Szabó Z. — Szabó L. duó a har­madik helyen végzett. A fővárosban bonyolították le az országos bajnokságot, ahol a hevesiek tehetséges sportolója harmadik lett, s ugyancsak bronz­érmet nyert a gyöngyösoroszi Horváth László is. Szabó Z. egyéni harmadik helyezése mellé párosban Szabó R.-rel szerzett egy újabb bronzérmet, Szomba­tival a vegyes párosban pedig a második lett. Ide tartozó hír, hogy április 11-én, délelőtt fél 11-től Kom­pokon országos harmadosztályú felnőtt ranglistaversenyt rendez­nek. A Heves Megyei Hírlap sport- újságírója, Budai Ferenc nem ki­sebb feladatra vállalkozott, mint hogy bepillantást nyújtson a ha­zai rali világába, megismertessen a kulisszatitkokkal, bemutassa azokat a versenyzőket, akik ked­véért tízezren „zarándokolnak” egy-egy bajnoki futamra. Kollégánk januárban látott munkához. Nyakába vette az or­szágot, és felkeresett két tucat pi­lótát. Sztorik, élmények, kudar­cok, bukások. A riportkönyvben — melynek címe Rallye-varázs — huszonnégyen mesélnek pá­lyafutásukról, a rali varázsáról, napos és árnyékos oldaláról. A könyv bemutatója és egy­ben sajtótájékoztatója pénteken lesz a megyeszékhelyen. Ehhez kapcsolódva a Dobó téren dél­előtt 11 órától délután fél háro­mig az érdeklődők szemügyre vehetik a bodonyi-egri ralipáros, Farkas János és Bakó István Lancia Delta Integrale verseny­autóját és az ugyancsak Lancia tréningautóját. Ézzel párhuza­mosan több cég — amelyek pat­ronálják a versenyzőpárost —- bemutatja termékeit a főtéren. Ez alatt az idő alatt érdemes lesz benézni a Dobó téri Delika- tesz üzletbe is, ahol a Philip Mor­ris meglepetéssel szolgál. Holnap tehát Rallye-varázs Egerben! tm f V

Next

/
Thumbnails
Contents