Heves Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-20 / 68. szám
2. VILÁGTÜKÖR HÍRLAP, 1992. március 20., péntek Lehetségesek a felderítő repülések Becsben a tárgyalófeleknek sikerült megállapodásra jutniuk az úgynevezett „Nyitott égbolt” szerződés szövegtervezetében, amelyet így szombaton parafál- hatnak az érintett országok képviselői. Az Észak-Amerikát, teljes Európát, valamint egyes ázsiai körzeteket is lefedő megállapodás értelmében a résztvevő országok kölcsönösségi alapon felderítő repüléseket végezhetnek egymás légterében. Rendkívüli állapot Örményországban Örményországban az azeri blokád következtében kialakult rendkívül súlyos gazdasági helyzet miatt csütörtök hajnaltól rendkívüli állapotot rendeltek el — jelentette be az örmény belügyminisztérium. Jereván egyben figyelmeztetett arra, hogy ha Azerbajdzsán nem oldja fel az Örményország ellen életbe léptetett blokádot, akkor a háború elkerülhetetlenül kiterjed Kara- bah határain túlra is. Szabadlábon a főszerkesztő Az illetékes prágai bíróság csütörtökön úgy döntött, hogy félmillió korona összegű óvadék ellenében szabadlábon védekezhet Zdenek Porybny, a Rudé Právo című lap főszerkesztője. A hétfő reggel őrizetbe vett Porybnyt azzal gyanúsítják, hogy 1990 októberében a jogszabályok megkerülésével hozta létre a Boris részvénytársaságot, a Rudé Právo című független, baloldali napilap kiadására. Államfőnk az Egyesült Államokban A KGB egykori tábornoka beismerte Kórház a magyar gyermekekért Göncz Árpád köztársasági elnök szerdán ellátogatott a New York-i Schneider gyermekkórházba, ahol évek óta sikerrel mű- tenek, gyógyítanak szív-rendellenességgel született magyar gyermekeket is. Az államfő köszönetét mondott a kórház névadó alapítójának, valamint Joseph Amató- nak, a jeles szívsebésznek és az amerikai Rotary Klub tagjainak, akiknek áldozatkészsége lehetővé tette, hogy az elmúlt két évben egész sor magyar gyermek egészségét adják vissza. Göncz Árpád, aki magánlátogatáson tartózkodik az Egyesült Államokban, csütörtökön a nagy magyar származású lakossággal is rendelkező Ohio állam fővárosába, Columbusba utazott. Előadást tartott a helyi külpolitikai tanács tagjai előtt, majd ma ő mond beszédet Ohio állam egyetemének évzáró ünnepségén. Ä több tízezer diákot tanító intézmény díszdoktorává avatja a Magyar Köztársaság elnökét. (MTI) Szovjet ügynök dolgozott a Vatikánban A szovjet titkosszolgálatnak, a KGB-nek éveken keresztül volt kémje a Vatikánban. „Erről nem lehetett lemondani” — jelentette ki a Rómában működő KGB-ügynökök egykori főnöke, Borisz Szo- lomatyin tábornok, aki 1976 és'82 között dolgozott Olaszországban. „A Vatikán valódi nagyhatalom, és ezért kell megfigyelés alatt tartani” — idézte a római politikai folyóirat, a „Panorama” a szovjet tisztet. A vatikáni egyházfő személye különösen azután kezdte el érdekelni a KGB-t, hogy 1978 őszén a lengyel Karol Wojtylát választották pápává. Azt azonban Szolomatyin visszautasította, hogy a pápa elleni 1981-es merénylet a KGB és a bolgár titkos- szolgálat közös akciója lett volna. A tábornok nem árulta el, ki volt a Szovjetunió közös ügynöke. De sokat sejtetett, amikor azt mondta: a vatikáni kémkedéshez elég lett volna egy kulcsfontosságú pozíciót betöltő Monsignore. Optimális eredményeket azonban úgy lehetett ott elérni, ha az ügynök a vatikáni államtitkár irodájában vagy az ún. rejtjelező hivatalban dolgozik, és így betekinthet a katolikus egyház diplomáciai levelezésébe. Különösen az utóbbi beosztás fontos, mert ott fejtik meg a világ minden részéből érkező rejtjelezett közleményeket, és onnan továbbítják a titkos híreket a nunciusoknak, a különböző országokban akkreditált vatikáni nagyköveteknek. (FEB) Ha hirdeti magát, nem is igazi Jön a Messiás! Az izraeli Ben Gurion repülőtér közelében elkezdtek építeni egy házat, amelyben a zsidók által évezredek óta várt Messiás fog lakni. Mint a Reuter brit hír- ügynökség írja, egész Izraelt elárasztották sárga-piros plakátokkal, röpcédulákkal és gépkocsikra szerelt elektromos feliratokkal, amelyek azt hirdetik: „Készülj a Messiás fogadására!”. Ezt az akciót egy Habad nevű ultra-ortodox csoport szervezi, New Yorkban élő vezetője, Schneerson rabbi utasítására. A rabbi a XII. században élő zsidó filozófus, Maimonides tanítására hivatkozik, amely szerint a Messiás háború, féltékenység, betegség és halál időszakában fog megérkezni. Schneerson, akit a Talmud egyik legnagyobb ismerőjének tartanak, közölte több mint százezer követőjével, hogy a Messiás eljövetele közvetlenül küszöbön áll. Ő maga — mondotta — nem teszi be a lábát Izraelbe mindaddig, amíg a Messiás meg nem érkezik. Ez a kijelentés már túl sok volt egy Habad-ellenes ultra-ortodox csoport vezetőjének, Eliezer Schach96 éves rabbinak. Haragra gerjedt, és hamis Messiásnak nevezte Schneersont. „Olyan Messiás, akinek hirdetésekre van szüksége, nem Messiás” — jelentette ki. Ez a viszály hatással lehet a júniusi izraeli parlamenti választásokra is. Mind a két rabbinak tábora van, és az ultra-ortodox szavazatok eldönthetik egy izraeli koalíciós kormány sorsát. (MTI) Tokióban az orosz külügyminiszter A téma: a Kuril-szigetek Szöulból csütörtökön hivatalos látogatásra a japán fővárosba érkezett Andrej Kozirev orosz külügyminiszter, aki tokiói tartózkodása során mások között találkozik Mijadzava Kiicsi miniszterelnökkel és japán kollégájával, Micsio Vatanabéval. A találkozók elsőszámú témája a Kuril-szigetekkel kapcsolatos japánorosz területi vita rendezése. Elutazása előtt Andrej Kozirevet Szöulban fogadta Ro Te Vu dél-koreai elnök. Elsősorban a kétoldalú kapcsolatokat érintő kérdéseket vitatták meg. Ezen belül tárgyaltak Borisz Jelcin orosz elnök szöuli útjának előkészítéséről, a két ország között barátsági és együttműködési szerződés megkötéséről, a kereskedelmigazdasági kapcsolatok fejlesztéséről. NŐI MÉRETES SZABÓSÁG Eger, Hadnagy út 13. (Tihaméri Itp.) Rövid határidővel és kedvező árakon vállaljuk kosztümök, blúzok, nadrágok, stb. készítését, valamint javítását is. Várjuk kedves megrendelőinket! ( NYÚLTENYÉSZTŐK, ^ FIGYELEM! Az ÁGENS BT. 40—50 anyás nyúltelepek létesítését szervezi. Felvásárlás a helyszínen, fizetés készpénzben. Tápot házhoz szállítjuk, szállítási költségtérítés nélkül. Levélcím: 3301 Eger, Pf. 320. \ // V JOBB, ^ MINT OTTHON! VIDEOBÁR Gyöngyösön. Hangulatos, kellemes környezetben nézheti a kiválasztott filmet és közben fogyaszthat. Filmkölcsönzés már 60 Ft-tól! Nyitva: 9—24 óráig. Tel.: 37/13-031 Gyöngyös, Vértanú u. 1. (2-es kórház mögött) ^ Hullatott szarvasagancsot 750 Ftlkg áron felvásárolunk. WILDSPED BT. Mátrafüred, Pálosvörösmarti út 38/1. Tel.: 37/13-768 este 18—19 óráig. J rí- ........ ..................^ H úsvéti vásár a HABI MAMIBAN! Kismamaruhák, nadrágok, gyerekdzsekik, kabátok, CSAK MOST szabadidőruhák 2700 Ft helyett 1690 Ft-ért, 1050 Ft helyett 820 Ft! Amíg a készlet tart! Eger, Knézich K. u. 24• ^ Tel.: 36/13-908 / Megrendülve tudatjuk, ^ hogy GYÖRGY GÁBOR az ÉMÁSZ nyugdíjas művezetője 1992. március 17-én elhunyt. Temetése Verpeléten lesz 1992. március 21-én 11 órakor. A gyászoló család MEGALAKULT a TAURUS Belkereskedelmi Szervezetének Nyíregyházi Regionális Központja. Az export értékesítés mellett egyre nagyobb hangsúlyt kívánunk helyezni a belföldi piacra! Ezért szeretnénk bővíteni szolgáltatásainkat partnereink gyors, megbízható kiszolgálásával, korszerű vevőszolgálati munkával. Forgalmazzuk a TAURUS által gyártott: 13* mezőgazdasági abroncsokat (radiál-.diagonél-,implement-); S3- tehergépjármű-abroncsokat (acélradiát-, diagonál-); 13- targoncaabroncsokat; 13’ személygépkocsi-abroncsokat; *3» a lanti abroncsok tömlőit és más tömlőket; 13- tömlővédő szalagokat; Z3> újrafutózott tehergépjármű-abroncsokat. A TAURUS megbízható márka az egész világon. Győződjön meg róla Ön is! TAURUS Abroncs Üzleti Egység Belkereskedelmi Regionális Központ NYÍREGYHÁZA Telefon/telefax: 142)13215 Telefon: (42) 42 122/375. m. s I o Jusson eszébe a MINI MASIN, ha gázkészülék bekötéséhez KHS Z-5/A típusú- NYOMÁSSZABÁLYOZÓRA,- vízmelegítőhöz KAZÁNTESTRE,- GÁZCSAPOKRA és THERMO ELEMEKRE,- GÁZKÉSZÜLÉK-ALKATRÉSZEKRE van szüksége, ha építkezéshez GÉPET akar KÖLCSÖNÖZNI, HA IRATFŰZÉST nyugati színvonalon kíván. MINI MASIN: KIS DOLGOKBAN IS NAGY! Eger, Széchenyi u. 56. Tel.: 36/20-799 BARKÁCS- ÉS LAKBERENDEZÉSI V BOLT az újhatvani piactéren megnyílt. Kínálatunkból: — kisbútorok, — lakásfelszerelési cikkek, — lambéria, kerítéselemek, profillécek, — pozdorja-, dekorit- és laminált lemezek. Nyitva tartás: naponta 8—17 óráig, szombaton 8—12 óráig. Várjuk kedves vásárlóinkat! Tavaszi bevásárló-hétvége az egri SULÁK Szőnyegboltban! Eger, Mekchey u. 2. (Szarvas tér). Tel.: 36/10-280 Rendkívüli ÁRENGEDMÉNY 20+5 % március 21., 9—13 óráig, március 22., 9—13 óráig. NE FELEDJE! Ha szőnyeg, akkor SULÁK szőnyeg! A Ferroglobus Vas- és Acél TEK V. VISZONTELADÓ telepei megtalálhatók az ország minden pontján! FERROGLOBUS Időt, energiát takarít meg, ha az általunk ajánlott telepek közül az Önhöz LEGKÖZELEBBIT keresi fel! Kápolnai ÁFÉSZ 18.sz. Vastelep 3350 Kál, Fóut-alsó 7-9. Telefon: 7 Budapest és Vidéke MÉH Vállalat 2700 Cegléd, Külső-Jászberényi út Telefon: (20) 11-661 Észak-magyarországi MÉH Vállalat 3200 Gyöngyös, Bornemissza u. 5. Telefon: (37) 12-293 3100 Salgótarján, Fülemüle u. 11. Telefon: (32) 14-389 V. r