Heves Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-28-29 / 75. szám
HÍRLAP, 1992. március 28-29., szombat-vasárnap HATVAN ÉS KÖRZETE 5. Politikaelméleti szabadegyetem A TIT Hatvan Városi Szervezete népszerű sorozatának következő foglalkozására március 30-án, hétfő este 6 órakor kerül sor az Ady Endre Könyvtár és Közösségi Házban. Ezúttal Kovács Gábor filozófiatörténész tart előadást „Morál és politika az európai kultúrában” címmel. Véradónap Petófibányán Az idei terv szerint a napokban kerül sor Petőfibányán az első térítésmentes véradónapra, melyet ebben az évben még kettő követ majd. Negyvenen ajánlották fel segítségüket, s így 16 liter vért adtak át a hatvani kórház vértranszfúziós állomásának. Az utóbbi idők létszámleépítései, a munkahelyek megszűnései egyre nehezítik a véradómozgalom tevékenységét. Ennek ellenére még sikerült biztosítani a gyógyításhoz szükséges mennyiséget a Zagyva-parti város kórháza számára. Játszóházi hétvége A hatvani városi művelődési központ április 4-én, szombaton délelőtt 9-től 12 óráig a legkisebbeket válj a játszóházi hétvégére. A mesefilmek vetítésén kívül lesznek különböző társasjátékok, textilfestés, és a gyerekek megismerkedhetnek a batikolási technikákkal. V. Kedei Zoltán kiállítása A Marosvásárhelyről áttelepült festőművész, V. Kedei Zoltán — aki most Lőrinciben él — kiállítása nyílt meg tegnap Egerben, a Megyei Művelődési Központban. A tárlatot délután hat órakor Silkó Róbert lőrinci képviselő ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A festmények április 20-ig láthatók, naponta 10-től 18 óráig. Merre tart a történelem? A Bibliaiskolák Közössége és a petőfibányai művelődési ház közös rendezvénysorozata keretében március 30-án, hétfőn délután 5 órakor Sonnleitner Károly, a Bibliaiskolák Közösségének munkatársa tart előadást „Merre tart a történelem?” címmel. Szó lesz a bibliai próféciák megismeréséről hétköznapi életünkben, arról, milyen korban élünk, és mi a teendőnk a Biblia szerint. A csányi plébániatemplom Az egy homlokzati tornyos, egyhajós csányi templomot Szent György tiszteletére 1949. november 17-én szentelte fel dr. Czapik Gyula egri érsek. E templomot a németek által 1944-ben felrobbantott, XVIII. századi eredetű templom helyére (annak maradványait felhasználva) építette fel a helyi lakosság. A templom kapuja a homlokzat közepén nyílik, felette egy félköríves záródású ablak, még feljebb egy másik félköríves záródású ablak engedi be a napfényt. A nyolc darab félköríves ablakkal ellátott torony tetőzetét 1988-ban készítette el Kovács János nyíregyházi ácsmester. (Az 1950-es években felépített torony eredetileg egyszerű lapos tetejű volt, később pala fedéssel fedték.) A „Heves megye műemlékei” című mű szerint a templom hajójának legértékesebb berendezései közé tartozik a XVIII. sz. végéről való, XVI. Lajos stílusú keresztelőmedence, a XIX. századi klasszicista stílusú szószék, és a XVIII. század végéről származó, barokk volutákkal összetevődő, balda- chinszerű kereteléssel ellátott, hordozható körmeneti kép. E kép kétoldalú, az egyik oldalán a gyermek Jézust tartó Mária, a hátoldalon pedig Pieta- ábrázolás látható. Említést érdemel a templom mögött álló XVIII. századi Nepomuki Szent János- szobor. A zömök arányú, papi ruhát viselő, a fejét jobbra hajtó szent mindkét kezével a feszületet tartja. A település Szent György tiszteletére szentelt, első katolikus kőtemplomát először 1696-ban említik az iratok, majd 1711-ben ismét olvashatunk róla. (Az utóbbi adat lelőhelye: O.L. Grassalkovich L. P. 429. Hatvani uradalom iratai l.lad. fase. 1. no. 16.) 1732-ben is említik a templomot, melynek ekkor már filiája a vámosgyörki templom. Az 1774- ben már omladozó, szűk templom helyett új templom építésébe kezdenek a csányiak. 1776-ban folyamatban van a templom építése, az építőmester a gyöngyösi Rábl Károly (a jászberényi templomot is ő építette). A templom építéséhez nagy összeggel járult hozzá Grassalkovich Antal özvegye és Szabó János plébános. A templom „csinosítására” még 1848-ban, Hevessy Kabos plébános idején is adakozott a helyi közbirtokosság. A templom további sorsának, kálváriájának adatait Pádár Sándor csányi lakos (a Hatvány Lajos Múzeum Baráti Körének másodtitkára) gyűjtötte össze. Tőle tudjuk, hogy az 1916-1926 közötti képviselő-testületi jegyzőkönyvek szerint dr. Bertók István plébános többször sürgette az I. világháború során hadi célokra elvitt harang pótlását. A II. világháború sem kímélte a templomot; 1944. november 17-én hajnali 2 órakor robbantották fel a szovjet csapatok elől visszavonuló németek. Eredetileg csak a tornyát akarták felrobbantani, ugyanis az jó stratégiai pontnak bizonyult, onnan jól be lehetett látni a környéket. A templom tízmillió pengő értékű kárt szenvedett, ebből 349 ezer 650 pengő volt a berendezés kára. (Pádár Sándor felvétele) A templom újjáépítése a Rákosi-korban, a XX. századi magyarországi nagy vallásüldözés idején történt. Emberfeletti erőfeszítéssel, országos gyűjtőd ttal, helyi egyházadókból és adományokból teremtette elő a helyi lakosság az újjáépítés anyagi feltételeit. Az építés „hajtómotorja” Kusner István plébános, érseki tanácsos volt. A munka nagy lendülettel folyt, 1949-ben megépítették a mennyezetet és a tetőszerkezetet, rendbehozták a templom belsejét, elvégezték a vakolást, a cementlapozást és a meszelést. A Szűz Máriát és a Sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló freskókat Takács István gyöngyösi mester alkotta 1965-ben. Sajnos, Kusner plébános már az 1960. február 28-i harangszentelést sem érte meg, még 1959-ben, a harangok készítésének évében elhunyt. (A „Béke” nevű nagyharang, a „Vihar” nevű középső harang, és a lélekharang Budapesten készült Slezák Ráfael utódja műhelyében.) A templomnak jelenleg nincs saját plébánosa, a csányi hívek lelki életét Forenszki József horti esperes-plébános úr gondozza. A csányi búcsút eredetileg április 24-én, Szent György napján tartották, de a dinnyések miatt áttették őszre. Április 24-én az ú.n. „kis búcsút” tartják. Demény-Dittel Lajos Ezüst fokozat a hatvani Suli-Színháznak Az elmúlt hétvégén rendezték meg Egerben a diákszínjátszók megyei minősítő versenyét. A találkozón a hatvani Suli-Színház ezüst fokozatot ért el Bevégezet- len ragozás című műsorával. * (Fotó: Szántó György) Bisztró és kultúra Egy horti kísérlet margójára Hort község polgármestere, Kassa László hívta fel figyelmünket egy igen érdekes és érdemes vállalkozásra. Mégpedig a helyi bisztró, valamint a művelődési ház nemrég kötött frigyére, ami kiutat jelenthet a kultúra pénztelenségéből. Sikerült is egy asztalhoz ülnünk a művelődés hajlékának megbízott vezetőjével, Erdős Andreával, valamint Winter Lasz/dbisztrófőnökkel, s disputánkból érdekes kép alakult ki a helyi művelődés jelen útjáról. Mi ennek a lényege? Nos, Erdős Andrea például egyáltalán nem idegenkedik attól, hogy a felújítás alatt álló művelődési ház olyan diszkókat szervezzen, amelyen nemcsak Domoszlai Imre, Dudás Mihály és más lemezlovasok szórakoztatják az ifjúságot, hanem kitelepül a falak közé a bisztró is, továbbá — együttműködve a megyei művelődési központtal — hetente kétszer színvonalas műsorral ajándékozzák meg a közönséget. Winter Lászlóék pedig a bisztró forgalmából anyagiakban részesítik az intézményt. Ugyanez történik friss szerződésük alapján a nagylétszámú helyi esküvők, lagzik lebonyolítása kapcsán is. A bisztró képtelen lenne arra, amit a művelődési ház 250 négyzetméteres, tág termében megvalósíthat, s ha kell, alkalmi jellegű műsorral gazdagítja az egybekeltek örömünnepét. De rendeztek itt már közösen jótékonysági bált is az öregek napköziotthona javára, hogy a haszon ötven százaléka a magukra maradott idősek ellátására fordíttassék. Ami pedig a kiszolgálást illeti... Városi éttermekével vethető össze, arról nem is beszélve, hogy a bisztró nem „utazik” a vendégek zsebére, haszna a tisztesség keretei között mozog. Erdős Andrea — a friss egyezség gyümölcsöző voltában bízva — már merész távlatokban gondolkodik. Nagy és szép épületében területi jellegű kulturális eseményeket szeretne fogadni. Próbalépés volt e tekintetben az adácsiakkal közösen lebonyolított falunap, amelybe besegített a helyi általános iskola és az óvoda is. De nem idegenkedik a művelődés hajlékának vezetője attól sem, hogy a közeljövőben immár ruha-, cipő-, könyvvásárokat fogadjon, s ezek hasznát a könyvtárral közösen rendezendő gyermeknapra fordítsák. így tesznek majd az évente ismétlődő arató- és locsolóbálok közös rendezésénél is, különben nem hordhatnák például gyöngyösi úszótanfolyamra a kisiskolások csapatait, ami szintén bevett szokássá vált Horton. Mit fűzzünk mi az itt elmondottakhoz? Örülünk, hogy egymásra talált két, különböző profilú vállalkozás, mert együttműködésükből a feleknek komoly előnye származik. Előnye úgy, hogy esztétikus környezetben bonyolódhatnak le a bisztró lakodalmai, szórakoztató műsorai, a művelődési ház pedig ezek neki jutó hasznából pótolhatja a helyi önkormányzat mindeddig kevésnek bizonyuló anyagi támogatását. (moldvay) Lesznek-e lilák a Friderikusz-showban? Tény, hogy a szűcsieknek már nagyon elegük van az egészből: egycsapásra országszerte híressé vált a falu amiatt, hogy több családnak belilult a haja. A polgár- mesternek az nem fér a fejébe, amikor pár évvel ezelőtt súlyos árvíz pusztított Szűcsiben — az égvilágon senkit sem érdekelt a falubélieken kívül. A lila fejekre viszont csőstül jöttek az újságírók, találgattak, szabadjára engedték a fantáziájukat: mi lehet a rejtély kulcsa. Mint a lapunk tegnapi számában megjelent hivatalos közleményből is kiderül, ismeretlen eredetű mosópor okozta a haj színeződést nemcsak Szűcsiben, Ecséden is. A házaló nevét, aki a háztartási szert árulta, még nem sikerült pontosítani — folyik a nyomozás. Viszont, ha minden igaz, „show” lesz a dologból. Az egyre népszerűbb Friderikusz Sándor ugyanis Szűcsiben járt, hogy meginvitálja televíziós műsorába az „érintetteket”. Amikor a jegyzőnővel beszélt, az ötletként javasolta neki: a hecc kedvéért ő is használja az ominózus porban mosott törülközőt. Milyen jól mutatna, ha a műsorvezető is foszforeszkálna, mint az ecsédi gyerekek a diszkóban. A fáma szerint Friderikusz ettől mereven elzárkózott. Hát, ki tudja? Egy „tücsök- bogár-evőtől” ez már nem is volna olyan nagy kunszt... — mi — Nem könnyű a vállalkozóknak (sem)... Jó régen adtunk már hírt arról, hogy pavilonsor építését kezdték meg Horton. Akkoriban még nem gondolták volna a vállalkozók, akik nekivágtak, hogy úgy épülnek majd a házacskák, mint a Luca-széke. Hónapokra leállt az építkezés, s legutóbbi ottjár- tunkkor újra láttunk embereket dolgozni. Molnár István: — Ha minden igaz, két hét múlva talán már nyithatok. A földszinten fagyizó lesz, az emeleten kozmetika. A lányom dolgozik majd ott. Nézze, én kőműves vagyok, de azt azért nem hittem volna, hogy az ötlettől a megvalósulásig másfél év is eltelik. Ha rajtam áll, már csak a szakmám miatt is három hónap alatt tető alá hozom az egészet. — Végül is mi nehezítette az építést? — Meg sem tudom számolni, hány helyről utasítottak vissza a Starthitel ügyében. Eleinte még csak-csak biztattak, aztán vissza az egész. Annyira bürokratikus a rendszer, hogy a pénzintézetek sem tudják, hogy lesz, mint lesz. Végül aztán háromnegyed év múltán megkönyörült rajtunk a hatvani OTP. Dehát addig pénz htján nemigen tudtunk mit csinálni, csak állt az építkezés. — Érdemes maga szerint 1992-ben vállalkozni? — Hát, ez bizony a jövő titka. Annyira bizonytalanok az élet- feltételek, hogy szinte egyik napról a másikra élünk. Nekem is, mint kőművesnek, talán még az idén lesz munkám, talán még meg tudok élni. Nincs mit tenni, bele kell ugrani a bizonytalanba. — És az üzlet majd segít? — Reménykedünk. De az is igaz, hogy úgy számoltuk, ha napi ezer forint bevételünk lesz, abból csak a rezsi jön ki. Nagy jövedelemre igazán nincs kilátás. M. M. Bemutatkoztak az akvarell mesterei Hatvani premier után A közelmúltban a Hatvani Galériában mutatkozott be — egy igen reprezentatív kiállítás keretében — a Magyar Akvarell Társaság, amely nemrég alakult e festészeti műfaj megújítása, népszerűsítése végett. A mindkét szint termeit megtöltő tárlat, ahogyan nyitóbeszédében Kra- tochwill Mimi műtörténész is hangsúlyozta, értékes megnyilvánulása annak, hogy bizonyos művészeti kifejezési formák képesek megújulni, a rohanó idő emberével szembesülni, ha igazán értő mesterek vállalják népszerűsítésüket. S itt valóban a mesterségbeli tudásra kell helyeznünk elsődlegesen a hangsúlyt! A vízben köny- nyen oldódó festékkel történő ábrázolást, amely vászon helyett famentes papírra kerül, magasfokú szakmai tudást és lendületet feltételez. Ez már az egyiptomi halottaskönyvekben fellelt, azonos technikájú művekből is kitetszik, hogy aztán Dürernél, majd a XVIII. századi angol festészetben érkezzen a csúcsra. De az akvarell fölfedezhető a vérbeli magyar kolorista, Márffy Ödön műveinek sorában is, amelyek közül kuriozitása okán bátran említhetjük az Ady Énre líráját gazdagító Csinszka, a festő későbbi felesége több akvarell- portréját. Nem állítjuk persze, hogy a most Hatvanban szereplő művészek az akvarellt kiteljesítő angolok, vagy éppen Márffy fölé nőttek. Azt viszont nyugodt lélekkel vethetjük papírra, hogy a műfajok közt ingázó Vecsési Sándor, Szakáll Ágnes, Meggyes László, Fazekas Magdolna, vagy annak tematikáját a portrétól a Duna- parti tájig szélesítő Székelyhídi Attila, Szily Géza, Simsay Ildikó, Légrádi Zoltán, Tóth Tibor, Marosvári György olyan eleven, olyan színekben tobzódó világot tárnak e hatvani kiállítás látogatói elé, amely ritka teljesítmény a különböző művészetek elüzle- tiesedésének időszakában. Arról nem is beszélve, hogy mélyreható élménnyel ajándékozza meg a kiállítás vendégeit. A Hatvani Galéria új, az akvarell feltámadását segítő, ennek útját egyengető tárlata egyébként május 10-ig tart nyitva. (m. gy.) Marosvári György: Támaszra szorulva (Fotó: Perl Márton)
