Heves Megyei Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-01-02 / 27. szám
HÍRLAP, 1992. február 1—2., szombat—vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN Versenyfutás az örökmozgó energiáért Az angliai Oxfordshire-ben fut versenyt Európa Amerikával az örökmozgó energiáért. A fúziós energia előállításán fáradozó Joint European Torus Team (Európai Torus Munkacsapat) új kísérletre készül az oxfordshire-i Culhamben. Deuterium helyett triciumot akarnak felfűteni 100 millió fokra, s remélik, hogy így az amerikaiaknál hamarabb jutnak el az egyensúlyi állapothoz, melyben a fúziós reaktor legalább annyi energiát termel, mint ameny- nyit fogyaszt. Gyors kislexikon: a jelenlegi atomerőművekben uránizotópok hasadása közben szabadul fel energia. Ehhez a természetben véges mennyiségben található uránércet dúsítani kell. Az elképzelt fúziós reaktorban hidrogénizotópok egyesülnének héliummá, hasonlóan ahhoz, ami a Napban történik. A szükséges hidrogénizotópok korlátlanul nyerhetők ki vízből, így tehát ez végtelen energiaforrás lenne, ha — mint tervezik — a jövő évszázad közepére sikerülne megteremteni a kereskedelmileg is használható fúziós reaktort. A megoldandó problémák azonban egyelőre ugyancsak végtelennek látszanak: ilyen mindenekelőtt a 100 millió fokos hőmérséklet és a kellő nyomás előállítása, hogy az atomok elérjék az egyesüléshez szükséges plazmaállapotot — anélkül, hogy kiszabadulnának a szerkezetből. Földi anyagból azonban olyan tartályt nem lehet készíteni, amely ekkora hőmérsékletet és nyomást elbírna. Ezért az izzó hidrogénizotóp-halmazt — a plazmát — mágneses mezőkkel akarják egyben tartani és lebegtetni a reaktorban. A torus alakú reaktor, az úgynevezett tokárnak terve, csakúgy, mint az amerikai és a szovjet kísérletekben, Szaharov szovjet professzor ötvenes évek elején kidolgozott elvi vázlatán alapul. Ha sikerül fenntartani a 100 millió fokos hőmérsékletet és a nyomást, akkor a reaktorban elvileg több energia termelődnék, mint amennyi a fenntartáshoz kell, sőt, a folyamat — természetesen az üzemanyag pótlásával — önfenntartóvá válik. Fél- kilónyi hidrogénatom annyi energiát termelne, mint 4-5 millió liter olaj. Egyelőre azonban a kutatók már annak is örülnének, ha sikerülne megközelíteni, vagy legalább a másodperc törtrészéig fenntartani a szükséges hőmérsékletet. Eddig a hidrogén egyik nem sugárzó izotópjával, a deutériummal kísérleteztek. A culhami reaktorban azonban hamarosan megpróbálkoznak egy másik hidrogénizotóp, a radioaktív tricium és a deuterium egyesítésével, mert így — vélik — viszonylag kisebb, persze, még mindig 100 millió fokhoz közeli hőmérsékletre lenne szükség. Ettől várják legalább az energia-egyensúlyi állapot megteremtését, egyelőre ugyancsak nagyon rövid időre. Az Angliában dolgozó európai kutatók szerint, ha a brit kormány megadja az engedélyt a radioaktív triciummal való kísérletezésre, akkor előbbre fognak tartani, mint amerikai kollégáik, akik a Princeton Egyetemen épített tokamak fusion test reactoron (tokamak fúziós kísérleti reaktor) dolgoznak hasonló gondokkal küszködve. Bárki győz is azonban a mostani versenyben, az bizonyos: az örökmozgó energiára még legalább fél évszázadot várni kell. Öngyilkos gyerekek Bulgáriában Bulgáriában évente 1200- 1500 gyermek kísérel meg ön- gyilkosságot, azaz az öngyilkos- sági kísérletek 40 százalékát kiskorúak követik el. A riasztó adatokat a szófiai Esti Hírlap hozta nyilvánosságra egyik legutóbbi számában az UNICEF felméréseire hivatkozva. A szomorú statisztikák szerint 1990-ben 16 gyermek vetett véget az életének önkezével a 14. életév alatti korosztályból. A bolgár pszichológusok szerint az öngyilkos gyerekek között három csoport különböztethető meg egyértelműen. Az elsőbe azok tartoznak, akik „demonstratív” módon hajtják végre tettüket, céljuk a figyelemfelkeltés, de semmi esetre sem a halál. A második csoportba az „impul- zív” elkövetők tartoznak, akik felindulásból, hirtelen elhatározással akaiják eldobni életüket. A harmadik a legveszélyesebb kategória, mert az ebbe a csoportba tartozók nemcsak „játszanak a halál gondolatával”, hanem tettüket jól kitervelik, alaposan előkészítik, s céljuk valóban a halál. A bolgár elemzések kimutatták, hogy szerencsére az első és a második csoportba tartozók teszik ki az öngyilkossági kísérletet elkövető gyerekek többségét. Valamennyi öngyilkossági kísérlet tulajdonképpen jelzés arról, hogy a gyermekkel valami olyasmi történt, amit nem képes egymaga feldolgozni, megoldani, s segítséget kér környezetétől, elsősorban a családjától. A felnőttek számára sokszor banális okokra vezethetőek visz- sza a bolgár gyerekek öngyilkos- sági kísérletei. Volt, aki azért nyúlt a méregpohárhoz, mert szülei ellenezték, hogy 13 éves korában 17 éves barátnője legyen. Volt, aki azért akarta eldobni életét, mert hármast kapott földrajzból. De majdnem a kórbonctani intézetbe került olyan kislány is, aki nevelőapja szexuális zaklatása elől akart a halálba menekülni. A kiskorúak a pubertáskor előtti és alatti időszakban általában három komoly problémakörrel kerülnek szembe — vallják a bolgár pszichológusok. Az „én-komplexus”, a szex és az önmegvalósítás bonyolult kérdéskörével, amelyeket csak a környezetből áradó szeretet és megértés segítségével képesek feldolgozni az átlagosnál érzékenyebb lelkivilágé gyerekek. Aki végső elkeseredésében az öngyilkosságba akar menekülni, de életét megmentik, az a legtöbbször azt a kérdést szegezi neki a kezelőorvosoknak, hogy tettét ugyan nem akarja megismételni, de mondják meg neki, hogyan érje el, hogy szeressék. A fejlettebb országokban tanácsadó-hálózatok működnek a hasonló problémák megoldásának segítésére. Bulgáriában ez egyelőre luxus — nyilatkozta egy bolgár szakértő —, s nem azért, mintha Bulgáriában nem lennének jó szakemberek, de az emberek egyszerűen nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy specialistához forduljanak, amikor az első aggasztó jeleket észreveszik — ha észreveszik — gyermekük viselkedésében. Bulgáriában most az iskolai pszichológusok hálózata kiépítésének feladatát tűzték napirendre, aminek az a célja, hogy minden oktatási intézményben működjön pszichológus, s szakértők szerint jó lenne, ha minden kerületben, járásban működhetne pszichológiai szolgálat. E hálózatok kiépítését indokolják a statisztikák, amelyek szerint jelenleg már átlagosan mindennap 3 kiskorú követ el öngyilkossági kísérletet Bulgáriában. Minőségi kábítószert — Lengyel- országból! Kevesen tudják, hogy Lengyelország újabb világelsőségre tett szert — mint egy igen keresett és drága kábítószer, az am- phetamin gyártója és exportőre. Különösen a szexuális fantáziára gyakorolt hatása miatt igen nagyra becsült szintetikus anyagból becslések szerint évente több száz kilónyit állítanak elő titkos laboratóriumok Lengyel- országban, az Interpol szerint jobb minőségűt, mint bárhol máshol a világon. Sokáig azt hitték, hogy alapanyagát Németországból csempészik Lengyelországba, júliusban azonban a ló- dzi kábítószercsoport tisztjei rábukkantak egy titkos laboratóriumra, ahol a Nyugaton ismertnél sokkal tisztább BMK-t, az am- phetamin előállításához szükséges anyagot gyártottak. Több sikerről a lengyel Államvédelmi Hivatal nem is számolhat be. A keringő hírek ellenére, amelyek tudni vélik, hogy az amphetamin gyártásának központja a tengerpart, elsősorban Szczecin, de állítólag Wroclawban is előállítják, még egyetlen ilyen laboratóriumot sem sikerült felderíteni. Az amphetamin szigorúan exportcikk — olyan drága, hogy egyelőre nincs hazai piaca. Hollandiából nyúlt át azonban a kábítószer-maffia „segítő keze”, amelynek köszönhetően a lengyel nagyvárosokban hasist és marihuánát már lehet kapni, 100 ezer zlotyért grammját, ami jobb étteremben egy szerény ebéd ára, vagyis nem hozzáférhetetlen. A mind több lengyel narkós azonban egy igazi lengyel találmányon „él”, amely a prózai „kompót” nevet viseli. Ezt a mák szárából és gubójából főzik, és különböző vegyszereket adnak hozzá, hatása az ópiuméhoz hasonló. Az igazi kábítószer-kereskedőket nem érdekli, mert nehéz nagy mennyiségben előállítani, és kétnapi állástól elveszti kábító hatását. Ha a lengyel piac még nem igazán érett a meghódításra, tranzitútvonalként mind szívesebben használják. A múlt nyáron tartóztatták le nigériai állampolgárok egy csoportját, akik Lengyelországban éltek, amikor elfogták két futárukat a varsói repülőtéren egy-egy kiló, nejlonba csomagolt heroinnal a gyomrukban. Az igazi nagy fogás az október elsejei volt — 33 millió dollár értékű kokaint foglaltak le a Polonia lengyel kereskedelmi hajón. A majd 110 kilónyi kábítószert Kolumbiából importált bab hegyei alól bányászták ki — az Interpol jelzése alapján. Elaprózott farmok „Aki egyszer belép a szövetkezetbe, az nem hagynatja azt ott soha” — mondja a kelet-európai újságírónak különösen érdekesnek hangzó megjegyzést Aruga Fumiaki, a japán Zencsu szövetkezeti szervezet vezérigazgatója, aki nemrégiben elkalauzolta a Tokióban dolgozó újságírók egy csoportját Nngata kormányzóságba, Japán egyik éléskamrájába. Százezer forintnyi belépési díj ellenében válhat a japán farmer szövetkezeti tággá, és azután évente mindössze ötvenezer forintnak megfelelő összeget kell fizetnie azért, hogy ezzel a létesítményi fejlesztéshez hozzájáruljon. Ennek fejében díjtalanul veheti igénybe a közös szolgáltatásokat, használhatja a gépparkot, a rizsfeldolgozó üzemet, és csak akkor fizet némi használati dijat, ha különleges szövetkezeti szolgáltatást vesz igénybe: a házasságát rendezted meg mondjuk a szövetkezettel. Megőrzi egyéni földtulajdonát a japán szövetkezeti tag, és az évi hozzájárulása alapjan használhatja a milliós értékű közös berendezéseket, építhet a szövetkezet hitelüzleteit lebonyolító számítógépre, a hűtőházra, áruházakra, egyebekre. Még ez a biztos szövetkezeti háttér sem kímélheti meg a japán farmert az átállástól, hiszen létében látszik meginogni mostanában az évszázadokon át biztos megélhetést nyújtó rizstermesz- tés. Ha a szigetországnak nem sikerül elfogadtatnia a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokon, hogy a rizst kezeljék Különleges, a japánok alapvetően fontos terményeként, akkor a japán rizskultúrát könnyen elsöpörheti a nemzetközi konkurencia. Ilyen viharos fordulattól azonban egyelőre nem tartanak a japán falu lakosai, tudják ugyanis, hogy a rizskérdés nem egyszerűen termelési téma, hanem hatalmi, politikai ügy. „Ha beengedi a kormány az országba a külföldi rizst, nem fogok az LDP-re szavazni — mondja Odzsijama falu egyik farmere, és hasonló meggyőződéssel fogalmaz egy másik is, aki történetesen a kormányzó Liberális Demokrata Párt tagja, és azért szavazott bizalmat a párt képviselőjének, hogy garantálja a hazai rizspiac biztonságát. Tudják a falusiak, hogy ők a japán kormánypárt legfőbb támaszai, még ha mindössze csak néhány százaléknyi ma már a japán agrárnépesség. A családtagokkal, a városokban lakó és részben ott is dolgozó családtagokkal azonban az arány eléri a 10-15 százalékot is, viszont mindazokat beleszámítva, akik az országban a nemzeti tradíciókat, családi hagyományokat még szeretnék őrizni, már biztos megvan a többség. Ennek elvesztései nem akaija kockára tenni a japán kormánypárt a japán mezőgazdaság drasztikus megváltoztatásával. Hogy a japán agrárszektor tényleges politikai súlya az ágazat gazdasági erejéhez képest túlméretezett, nem jelenti egyben azt is, hogy a japán farmer kivételes helyzetet élvez. A nii- gatai parasztember ugyanolyan aldozatvállaló, szorgalmas és kész is a gyors változások elviselésére, mint bármely másik iparágban dolgozó japán ember. Egyvalamihez ragaszkodik csak a földjén kívül mereven: ez pedig az a kis közösség, a helyi szövetkezet, ahol érzi, befolyása van a dolgok menetére. Ezzel a ragaszkodással magyarázza ajapán mezőgazdaság egyik legfőbb gondját a japán szövetkezeti szervezet vezetője. Mint megjegyezte: „Nem tudom, a magyar vagy ajapán mezőgazdaság van-e rosszabb helyzetben. Az önöké, ahol a nagyüzemi gazdálkodás gondjaira keresik a megoldást, vagy a miénk, ahol rendkívüli nehézségekbe ütközik a nagyobb üzemek kialakítása”. Niigata prefektúrában a farmok átlagos mérete nem éri el az 1 hektárt, ami egyik legfőbb korlátja a termelékenység javításának. Akadályozza ez a teljes profilváltást is, hiszen — mint mondja — nem alakítható ki golfpálya vagy síterep a hegyes videkű földeken, meg ha erre igen nagy is a kereslet. Törvény is tiltja, hogy a mezőgazdasági földet kivonják a művelés alól. A második világháború utáni éhínséges években hozták a művelési kötelezettségről szóló törvényt Japánban, ami hozzásegítette az országot az önellátásának fokozásához, de ez a törvény még ma is, a jólét idején is érvényben van. „Sem a kormányzat, sem a szövetkezeti irányítás nem akar változtatni a rendeleteken, mert fejleszteni akaija a mezőgazdasagot, védeni a japán rizstermesztési tradíciókat’ — mondja erről a szövetkezeti vezető. Az elaprózott földtulajdon tehát sokáig lesz még jellemzője a japán mezőgazdasagnak, aminek azonban korszerűségét a közös háttéripar, a szövetkezeti keretekben folyó „high tech” feldolgozás, csomagolás, kereskedelmi és pénzügyi szolgáltatások adják. Jelenleg mintegy három és fél ezer szövetkezet működik az országban, tíz éven belül számuk ezerre fog csökkenni — mondja a mezőgazdasági vezető. Ez, vagyis a nagyobb méretű egységek kialakítása felel meg a gazdasági racionalitásnak — hangsúlyozza Aruga Fumiaki —, hiszen nagyobb teljesítményű, drágább számítógépeket kell üzembe helyezni a nitelüzletek végzéséhez, több százmillióba kerülnek a korszerű rizsfeldolgozó berendezések, s mindezt csak nagyobb, tehetősebb szövetkezetek képesek finanszírozni. Nagyobb, esetleg több települést ötvöző szövetkezetek kialakítása a cél, de ezt megvalósítani igen nehéz. „Félnek a kisebb japan települések lakosai attól, hogy gyengül a szövetkezetük működésére gyakorolt befolyásuk, ha az a mainál jóval nagyobb lesz” — mondja a japán szakember-vezető, s óva int attól, hogy Magyar- országon ezzel a folyamattal ellentétes irányú változások történjenek. Marathon egykor és ma... Marathon ma kis falu az országút mentén, a marathoni futóverseny starthelye. Erről a történelmi helyről indultak a versenyzők az első nyári olimpiai játékokon, 1896-ban a cél, az athéni olimpiai stadion felé. Akkor még alig közlekedtek autók, ma ellenben a görög zöldek hatalmas plakátja figyelmeztet: „Marathon — 1991!” A plakáton egy gázálarcos futó üldöz egy légzőkészülékes sportolót, a háttérben a sűrű szmogban fuldokló Athén látható. Semmi túlzás nincs benne, évekkel ezelőtt ugyanis egyetlen verseny során 32 német atlétát szállítottak kórházba füstmérgezéssel. Ma már a klasszikus marathoni táv nem tartozik a hivatalos versenyszámok közé, és Attikában évenként csak amolyan „össznépi” futóversenyeket rendeznek. Ennek ellenére gyakran látni futókat a pályán, főleg a cél közelében, ők csak rövid távot futnak, és kizárólag a kamerák kedvéért. Az autóbuszok ezrével ontják a külföldi turistákat, és mi lehetne csábítóbb annál, mint a papa, a mama vagy a gyerek a célvonalban, mögöttük az olimpiai stadionnal. Amúgy különben nem sok történik a stadionban, az 1996-os olimpiai játékokat — az első marathoni futás századik évfordulóján — az amerikai Atlantában, a Coca-Cola hazájában rendezik. Évek óta már a görög marathoni versenyeket sem itt, hanem északabbra, Szaloniki közelében bonyolítják le. A Marathon — Athén szakasz gyakorlatilag halott, Ma- rathonnak már csak a mítosza él. A klasszikus marathoni futópálya az első öt kilométer után letér az autóútról, és elhalad Tombosz mellett, ahol egy tíz méter magas emlékoszlop alatt nyugszik az a 192 athéni, akik életüket adták a hazáért a 600 hajóval érkezett perzsák ellen, az i. e. 490-ben vívott győztes csatában. A perzsa sereg egyes történetírók szerint 200.000 főnyi, mások szerint háromszázezres volt, velük szemben alig tízezer athéni állt csatasorba. A végzetesnek tűnő túlerő láttán Miltia- desz görög vezér leggyorsabb futóját indította útnak Spártába, hogy segítséget kérjen. Filippi- desz, a futár — ahogy Hérodotosznál olvashatjuk — nem egészen két nap alatt tette meg a kétszáz kilométeres utat, de dolga- végezetlenül tért vissza — a szövetséges Spárta a legkülönbözőbb kifogásokkal tért ki az elől, hogy az athéniek segítségére siessen. Az athéni falanx megfutamította a perzsákat, akik gyorsan hajóra szálltak, hogy még idejében elérjenek a védtelenül hagyott Athénhez. A görögök azonban megelőzték őket, mire a támadók elhajóztak. Hérodotosz még ugyanabban az évszázadban részletesen leírta mindezt, csak arról az athéniról nem tesz említést, aki a legenda szerint Marathonból megállás nélkül futott Athénba, hogy megvigye a győzelem hírét, és megérkezve holtan rogyott le. Ez a legenda hatszáz évvel később egy Lukianosz nevű szír írnoktól származik, és elterjedésében része volt a római Plutarkhosznak is. A legendás hőssé vált futó neve azonban mindmáig ismeretlen. Egyesek szerint ugyanaz a Filippidesz volt, akit Spártába küldtek, mások szerint Diome- don, ismét mások szerint Ariszti- on volt a neve. Aki ma — futva, vagy esetleg autón — teszi meg a távot, az Athén határában reménytelennek tűnő közlekedési dugóba kerül. Golfok, FIAT-ok, Fordok, Mazdák, Volkswagenek, Renault-k, Hondák tülekednek a fojtogató szmogban. A cél azonban nincs már messze. Tábla figyelmeztet: az olimpiai stadionhoz jobbra kell letérni... igaz, még csak a 35- ös kilométerkőnél tartanak. A marathoni táv azonban nem szentírás. Az ókori Marathon 37 kilométerre volt Athén központjától, és 1896-ban kerek 40 kilométert tettek meg a versenyzők. Az azóta hivatalosan megállapított 42.195 méteres távot Londonban határozták meg az 1908- as olimpián. Hogy miért? A királyi család tagjai windsori kastélyuk ablakából akarták a rajtot végignézni. Az amúgy is megerőltető távot tehát több mint két kilométerrel meghosszabbították... Az Akropolisztól alig egy kő- hajításnyira feltűnik az óhajtott cél, az olimpiai stadion, amely 1896-ban ugyanabból a márványból épült, mint a Parthenon. A dúsgazdag görög Avroff pontosan ugyanazon a helyen építtette fel, ahol az ókorban a pánathéni játékokat tartották. A márványból készült padokon 70.000 néző foglalhat helyet, és ennyien ünnepelték 1896-ban a görög Szpiridont, aki az újkori olimpiák első aranyérmét szerezte a marathoni futásban. Akkoriban a szabályok még nem voltak olyan szigorúak, mint ma. Szpiridon, ez a vidám pásztor például állítólag futás közben nemegyszer jóllakott sajttal, és kortyolgatott borából is, a harmadiknak célba ért ugyancsak görög versenyző pedig a táv egy részét kocsin tette meg. Nem volt ilyen szerencsés viszont az olasz Pietri Dorando, aki az 1908-as londoni olimpián elsőnek szakította át a célszalagot, de diszkvalifikálták, mert két angol úriember támogatásával tudott csak célba érni, és ráadásul rábizonyították, hogy doppingszerrel élt. Nagy baj, ha kevés a menyasszony Hihetetlen, de igaz, hogy Irakban, ahol Szaddám Húszéin nem éppen szelíd uralma kurdok százezreit kényszerítette menekülésre, egy másik nemzeti kisebbséget — a mindössze 153 főt kitevő zsidóságot — létében fenyeget, hogy kevés a zsidó menyasszony. Az iraki zsidók csaknem kétezer-ötszáz évvel ezelőttre, a babiloni fogság idejére vezetik vissza történetüket, és azt vallják, hogy Irak a hazájuk, nem óhajtanak Izraelba kitelepülni. A második világháború előtt még százhatvanezren voltak. Most viszont „kihalóban levő közösség” — amint az 50 éves nőtlen Aron Beck szomorúan elmondotta a Reuter brit hírügynökség tudósítójának. Az iraki zsidók utoljára 1978-ban ünnepeltek házasságkötést.... A közösség elnöke, a 78 éves Rauben Nadzsi Éliusz szerint, akik Irakban maradtak, azért tették ezt, mert az irakiakkal egyenjogú polgárok, nem szenvednek hátrányos megkülönböztetést semmilyen vonatkozásban sem. A Bagdadban élő néhány tucat zsidó szombat esténként senkitől sem háborgatva gyűlhet össze ájtatosságra a zsinagógában. Az 1943-ban épült zsinagógát különben két évvel ezelőtt egyenesen Szaddám Húszéin utasítására felújították. Beck szerint az iraki elnök „kiváló ember, aki tudja, hogy mit tesz.” A közösség tagjai közül csak kevesen hajlandók politikai kérdésekről véleményt mondani. Akik mégis, azok kifejtik, hogy a palesztinoknak saját állammal kell rendelkezniük, és Izraelnak el kell fogadnia az ide vonatkozó ENSZ-határozatot. A menyasszonyhiány ellenére az iraki zsidó közösség fiatal férfitagjai nem mondtak le a házasodásról. Szalem Daud Ezra Nisszan 25 éves könyvelő elmondotta, megteheti, hogy külföldre utazik, ott megházasodik, és azután visszatér Irakba. Arra a kérdésre, vajon szá- míthat-e arra, hogy talál olyan zsidó lányt, aki hajlandó lesz hozzámenni feleségül, és azután vele együtt visszatérni Irakba, bizakodóan válaszolta: „Ez nem lehetetlen...”
