Heves Megyei Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-27 / 49. szám
4 HORIZONT HÍRLAP, 1992. február 27., csütörtök & i „Isten igéjét nem lehet bilincsbe verni” (2 Tim 2,9) Egy magyar Hamburgból A vallási műsorok vitájához László Kova Ismét fellángoltak a harcok, indulatok szegény hazánkban, és most — sokak meglepetésére — az a csöndes tábor is felbolydult, amelyet keresztény türelme és szelídsége időnkint már a gyámoltalanság látszatába kevert. A rádió és tévé vallásos műsorainak „átrendezéséről” zajlott egy hónapon át a vita. A parlamentből indult ki december közepén, aztán átcsapott a sajtóba és a szélesebb közvéleménybe is. Végül hivatalos tárgyalások és bizonyos megegyezések, ígéretek csöndesítettek le a háborgó indulatokat. Ismét van tehat módunk és okunk elmélkedésre a tanulságokon — hazai helyzetünkről, demokráciánk és a rendszer- váltás furcsaságairól. Az előzményekből ismeretes, hogy a diktatúrában a televízió egyáltalán nem sugárzott vallásos műsorokat, csupán a Petőfi Rádió vasárnap reggeli adásában volt 25 perc biztosítva különböző vallásé istentiszteletek közvetítésére. (Hogy milyen áron, milyen ellenőrzés és cenzúra mellett, külön kérdés!) Az átmeneti időszakban, a Németh-kormány alatt született aztán egy megállapodás, amely a televízióban is adott időt a katolikus, protestáns, izraelita, illetve a szabad- egyházaknak összesen heti 60 percben vallási műsorokra. Hogy e minimális kereteket a rendszerváltás már régen kinőtte és további rendezésre lenne szükség, mindenki érezte, és ezért a beharangozott újévi változásoktól ezt joggal reméltük. Annál is inkább, mert a bővítésre vonatkozó igényt a püspöki kar már 1990 októberében, majd ’91 tavaszán hivatalosan kérte. De minden előzetes tárgyalás, vagy tájékoztatás helyett most januárban ránk szakadt a hidegzuhany. Nemhogy bővült volna a tv és rádió vallási műsorrendje, de az eddigi jó műsoridők „csúszkálni” kezdtek, és az adások kivétel nélkül rosszabb időpontokra kerültek. Ehhez társult az a látszólag „csak” technikai változás, hogy a rádió vallásos műsorait a Kossuth adó URH- sávjára helyezték át. Ezt az országhatárokon túli magyarok egyáltalán nem tudják fogni, de hazánkban is jó nehány terület került hasonló helyzetbe. Arról nem is szólva, hogy a lakosság szegényebb és idősebb rétege általában nem rendelkezik az URH-vételre alkalmas, drágább készülékekkel. Ezért mondhatta az MDF-es református lelkész-képviselő, hogy „az ateizmussal folytatott küzdelem az új rendszerben is tovább folytatódik, és az ateisták ebben a harcban különösen ravasz és alattomos módon járnak el. Sávváltoztatással próbálják korlátozni, megbéklyózni Isten igéjének hirdetését. Az alkotmány- ügyi bizottság elnöke alkotmányellenesnek minősítette az intézkedést, mert „az államnak a lelkiismereti jogokat tisztelnie kell”. Az MDF-elnökség állás- foglalása szerint „a Magyar Rádió vezetése sajnálatos módon szembehelyezkedett a demokratikus átalakulással.” A KDNP elnöke, Surján László miniszter pedig 65 képviselő írásbeli és a lakosság szeles rétegének kétségtelen igényére hivatkozva tiltakozott, es kijelentette: „Egy létező választási akaratot és nyilvánvaló tömegtámogatást nem tudom, meddig lehet még egyeseknek figyelmen kívül hagyni... Ma Magyarországon nehezebb kerszténynek lenni, több támadásnak van kitéve az ember, mind a Kádár-korszak végén... A rádió- és televízió-törvény megalkotása mielőbb szükséges? És végül a Parlamentben hangzott el január 23-án, hogy „keresztény-keresztyén magyarok százezrei hazánkban és a határokon kívül akadályoztatva vannak hitük ápolásában. Miközben a társadalom erkölcsi válságban szenved, az evangéliumot nem hallhatják a tömegek.” De biztos-e^ hogy „százezrekről” van szó? És „ tömegek ” valós „igényéről”?Sajnos, a szenvedélyes szócsatákban még ezt is kétségbevonták egyesek. Az MSZP elnöke a Parlamentben „sokal- lotta” a vallási adások eddigi idejét is. Több újság, rádiós szakemberek az adaspercek százait emlegetve érveltek a tiltakozások ellenében, azt állítva pl. hogy a Nyugathoz képest nálunk jobb a helyzet (persze, csak ha e műsorokba a vallásos zeneműveket, orgonaszót, vagy templomismertetéseket is beleszámítják). Ezzel szemben az Európai Televíziós Szövetség 1991. november 15-i kimutatása szerint Magyar- ország a 12. helyen áll 3200 perces évi vallásos műsoridejével a nyugati országok mögött. Ugyancsak botrányos volt a Kossuth adó január 28-i esti Ráadásműsora — arrogáns, lekezelő hangjával az egyházak kérésével szemben és pontosan az aznap megindult tárgyalásokat kommentálva. Felmerül a kérdés: melyik nézet hivatalos a rádióban? A megegyezésre törekvő, a nemzet javát szolgáló magatartás, amelyről a tárgyaló elnök biztosította az egyhazak vezetőit, vagy a kommentátorok felelőtlensége, amely még a súlyos órákban sem képes legyőzni világnézeti ellenszenvét? Hasonló rosszindulatról tanúskodott több újság, pl. a Népszava január 24-i cikke, amely hazug statisztikák adataival próbált félrevezetni: „Tudjuk, hogy az ország felnőtt népességének csak egyötöde vallásos... És azt is tudjuk, hogy a kemény ateisták mintegy 25 százalékot jelentenek.” Nos: a vallásosság mérése, amely legbensőbb világunkat érinti, egy külön szaktudomány tárgya, amiről az itt nyilatkozók nem sokat sejthetnek — kijelentések alapján ítélve. A második álh'tás pedig elképesztő felelőtlenség, hiszen még az elmúlt rendszer pár százezer párttagjáról is közismert, hogy ők sem voltak mind ateisták, és legkevésbé meggyőződé- ses, „kemény ateisták*. (Ezt a kérdést még a pártvezetés is bizonyos tapintattal kezelte, főképp a vége felé.) A cikk záradéka is rosszindulatú: „Elégedetlenség van bőven! Csakhogy az elégedetlenek most nem igehirdetésre vágynak, hanem földi táplálékra.” Nos: ezt mondja az evangélium, Isten parancsa és az igehirdetés is, de kissé hitelesebb módon a több joggal. Pl. a Pápa magyarhoni szavaival: Az egyház feladata, hogy szolgálja az egyes emberek és a közösség javát, megmutassa az élet igazi értelmét, és minden lehetséges módon megossza azok nehézségeit, akik szükséget szenvednek ...A földi érdekek és a lélek vágyai nem zárják ki egymást, de összhangba kell őket hozni egymással. Az egyházakkal szemben most megnőttek a társadalom elvárásai, főképp a megrendült er- kölcsiség és emberiesség újjáte- remtése irányában. Csakhogy e hivatás teljesítését egyesek úgy képzelik, mint a tévé minapi „Jo- nás-könyve” feldolgozásában, ahol a próféta félbolondként nyargalász körbe a városokban, és a járókelők gúnyolódásától kísérve prédikál megtérést, erkölcsöt, Isten ítéletét — hasztalan. Nos, ilyen eszköztelenül azért nem megy. Akitől várunk valamit, annak rendelkezésére kell bocsátani a szükséges eszközöket. Ha a tévének és rádiónak van mindeme ideje, több csatornája és pénze is (nála Istennek!), ne sajnalja és ne számolgassa kicsinyes, kínos pontossággal a vallásos műsorokra szánt perceket sem! És főképp ne próbálja korlátozni, mert Isten igéjét kétezer év óta még senkinek sem sikerült tartósan nilincsbe vernie... Dr. Koncz Lajos HANG-KÉP Nyugalom nélkül Ha valakit láz gyötör, méghozzá tartósan, akkor ezt megsínyli szervezete. Különösképp, ha elmarad az orvosi beavatkozás, a hatékony medicinák adagolása. Sorscsapásoktól gyötört kis országunk több mint három esztendeje vergődik ilyen állapotban. A kórt csak súlyosbítja az, hogy jószerével még a pontos diagnózisig sem jutottunk el. Égetően szükséges lenne a kezelés, dehát csak az állapot rosz- szabbodik. Remény sincs arra, hogy feloldódjanak a folyvást feszültebbé váló ellentétek. A hon mind frissebb indulatoktól hangosodik. Egyre aggasztóbbak a gazdasági nehézségek. Lassan milliók szegényednek el, vészesen gyarapszik a munkanélküliek száma, s közben a hitet és nézetet váltott kaméleonok kft-ékbe menekítik azt a pénzt, amit a korábban is kisemmizett munkások és parasztok megkerestek. A politika szférájában is viharok dúlnak. Orrfacsaró színjátékok, komédiás jelenetek váltják egymást. Olyannyira, hogy szinte mindnyájan elfordulunk attól a porondtól, amelyre mi választottak, rendeltük a közéletű han- goltságúnak vélt embereket. Hovatovább senkit sem érdekel már az, hogy kié lesz a rádió, a televízió, csupán azt igényeljük, követeljük, hogy tárgyilagosan, sumákolás nélkül informáljanak bennünket. Sajnos, ez az óhaj sem teljesül, mert nekünk kell kinyomozni a felszín mögött rejlő szándékokat. Ebből a szempontból némileg biztatóbbnak tűntek a hét vége programjai. Hírek, riportok sora foglalkozott a Tor- gyán-féle lépéssel. Ez alkalommal a kollegák kizárólag a megszólaltatásra törekedtek, s ránk bízták az ítéletalkotást. No, ez sem könnyű, legfeljebb akkor, ha a jog reguláira hallgatunk, így eljuthatunk addig, hogy eggyel csökkent a koalícós partnerek triásza. Kár, hogy ezt onnan bentről vehemensen vitatják. Legalább annyira, mint az önmagukat kívülre parancsolok. Egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz? Ne döntsük még el, mert hamarosan úgyis kiderül, csakhát az az elszomorító, hogy nem az efféle tusakodásért lelkesedtünk, amikor az urnák elé vonultunk, s az se igazi vigasz, hogy legközelebb megfontoljuk, hogy kikre voksolunk. Ne feledjük el ugyanis, hogy a következő menetben mindenekelőtt tőlünk függ az, hogy kiknek előlegezzük a bizalmat. Mert hát — megfizetjük az iskolapénzt érte — ezt is meg kell tanulni... Szinte semmi Számomra majdhogy közömbös, hogy lesz-e új alelnöke a tévének, s távozik-e a régi főnök. Azt hiszem igazam van, mert ezt az Augiász istállóját egy vagy két személy aligha takarítja ki. így aztán — százezrekkel összhangban — csak azt hangsúlyozhatom, hogy változatlanul dühítő az a szinte semmi, amit az egész gárda nyújt. Meghatónak szánták a búcsút a szombaton vetített — ezt hála Istennek tényleg utoljára láttuk — Krimiben tudós? játékos bűnügyi vetélkedő gazdai, szervezői. Megvallom nem búslakodtam, hiszen legalább ezt az ajánlatot kihúzhattam a szürkeségről árulkodó kínálatlistáról. Sokba került ez a garantáltan nem egyedi jellegű vállalkozás. A szerény feladványokat magas díjakkal méltatták, s közben a nézők unatkozhattak, vagy örvendezhettek mások Mazdájának. Ha tovább futtatják, ez a próbálkozás is megbukik. Még akkor is, ha kétségkívül eredeti Antal Imre tologatta olykor nem is eredménytelenül felfelé a mércéét. A-gond csak az, hogy a többi silányság a jövőben is ránk zúdul. Mondjuk olyan sete-suta filmek, mint a vasárnap esti Kalózok, ez a francia-tuneziai-ameri- kai produktum, amelynek kommersz voltát még az ügyes rendező, a tehetséges Roman Polanski sem leplezhette. Már csak azért sem, mert társszerzője volt a forgatókönyvnek, azaz saját bakijait hatványozta. Türelmes nép vagyunk, fizetjük az emelt dijat, a máshonnan ellesett, illetve elcsent utánzásokért, másolásokért. S közben füstölgünk. Vajon meddig bírjuk cérnával? Pécsi István László Kova 1963-ban Egerben szerzett diplomát Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola — egyszerűbben: a Líceum — dísztermében nyílt meg egy Hamburgban élő festőművész, dr. Kovács László — művésznevén: László Kova — kiállítása. Budapest után most Egerben, majd Debrecenben jut el a közönséghez egy olyan képekből álló sorozat, amely László Kovát, a lírikust — hiszen ő költő is —, a felhevített színek biztos kezű mesterét, az érzelmek tanárát mutatja be. E fenti megállapításunkat igazolják, olykor túl is hangsúlyozzák azok az alkotások, amelyek a százados falak között megjelennek. Legfontosabb témái ugyanis a virágok, a női test hajlékony ábrázolhatóságai köré csoportosulnak, bizonyítva, mennyire a szépség felfedezése jelenti az igazi életörömöt László Kova számára. Művészi fejlődésében fontos szerepet játszott a litográfia, a vonalaknak az az érzékeny rendje, amely egyáltalán alkotásra csábíthatta a két diplomával rendelkező fiatalembert. Feljegyzendő, hogy 1963-ban diplomázott az egri tanárképzőn, Jakuba mester irányítása mellett, de 1968-ban a Budapesti Közgazdasági Egyetemen doktorált. Sőt, 1972-ben kiadja saját verseit saját illusztrációival. 1974-ben települ át önkéntesen Németországba, 1980-82 között a Hamburgi Képzőművészeti Főiskola vendéghallgatója Günther Cordes-nél. 1983-tól — saját bevallása szerint — Bujdosó Ernő, Dienes Gábor, Korga György, Szily Géza technikai megoldásait tanulmányozta. Miközben 1964-től csoportos és egyéni kiállításokon szerepel sok-sok német városban, többek között Lübeckben is, ahol az íróklub tagja. Ennyi információ zuhant rám a kiállítás napján és az azt követő napokban. Olvastam német szaklapokban László Kova acryl-technikájáról, arról is, hogyan fűti fel a színeket, miként kezdenek lebegni az egzotikus virágok a festő ábrázolásában, mi teszi igazán sajátságossá és meglepetésszerűvé csendéleteit. Ha tulipánokat hoz a szemünk elé, a látványnak csak az egyik része — igaz, a jelentősebb — a virág kelyhe, szára, levele, de a teret színezi-kitölti-gazdagítja az az alaktalan légiesség, amit nyilvánvalóan azért fűz össze színekből, vonalakból, mert valami módon mégiscsak tudomására kell adni a nézőnek, hogy a természet által szemünk elé pöty- tyentett látnivalókból kiárad az a sokszor nem is néven nevezhető hatás, nem is egészen pontosan megfogalmazható valami, ami hangulati elemeket indít el. Ilyenkor az az érzése, gondolata, netán eszméje a térben bóklászó emberfiának, hogy itt a részletek beszélnek az egész helyett. És mintha jobb is lenne, ha csak erre a részletrendszerre összpontosítanánk, mert az Egész, a Teremtés iszonyatos súlyú Egésze úgy sem fogható fel. És ha lenne is belőle valami igazán megközelíthető, azt hamar eleresztenénk, mert a mi képességünk csak arra jó, hogy a nekünk tetsző, vagy megközelíthető elemeket vegyük szívünkre, fogadjuk el eszünkkel, raboljuk meg a szépségét, a lényegét mindannak, amit kedves ajándékként cipelünk, cipelhetünk tovább azon a vándorúton, amire jegyet váltottunk. Vagy amire jegyet nyomtak a kezünkbe. Kovács Lászlónál egy női arc, a száj lélegzésre, vagy nevetésre nyíló nagy „Ó” betűje, a vállak és a női mell hajlékonysága, bája, harmóniát lehellő valósága — a téma. A klasszikus fogalmat duruzsolhatjuk magunkban a képek között botorkálva, azt a bizonyos kalokagathiát, azt a szépen élést, a szépen cselekvést, amit ez alkalommal a szépnek élés kötelezettségére fordítanánk át. Ez a művész azért született erre a világra, hogy ne vegye tudomásul a köznapi mocskot, a szennyet, de szólója, értője és ábrázolója le- gyen-lehessen a szépnek, az összhangnak. Következésképp az igazságnak is, mert a szép formában a szépség erejével és őszinteségével csak az igazság felé lehet törekedni. Van abban talán valami megható is — a művész erkölcsi és művészi alapállásán túl is —, hogy ötven évesen szülőhelyére, Pestszenterzsébetre, az anyai ház közelébe vitte-hozta munkáit, majd utána a művésszé nevelő alma materhez, Egerbe. És ha summmáznánk az alkotóról és alkotásairól futó benyomásunkat, értékítéletként is azt mondanánk: ez a vándor, ez a kétnyelvű poéta most áll a hegy előtt, a meredek gyökerénél. Az élet tetszetős részleteiből össze kell raknia azt a térképet, az ösvénynek, a meredek útnak azt a vonal- és színrendszerét, amely feljuttatja- feljebbjuttatja őt a csúcsra. Most technikákban, viszonylatokban gondolkodik, a kifejezési lehetőségek ezer változatát próbálja, szavakban, színekben, felperdülő vonalakban, vonzódásokban és taszíttatásokban — nem véletlenül jut eszünkbe Goethe —, hogy aztán egyszer csak mindent — vagy sok mindent — félretéve azt az egyetlenegyet meglelhesse, amibe mindent belesűríthet. És ez nemcsak kívánság részünkről és nem is alaptalan jós- lási kényszer. A fontos életszakaszhoz az izmok edzve vanFarkas András ... a női test hajlékony ábrázolhatósága... (Fotó: Szántó György) // \ A PIRAMISKER KFT. alábbi feliratú bélyegzője 1992. február 1-jétől érvénytelen: PIRAMISKER KFT. 3300 Eger, Bethlen G. u. 14. GONDNOKSÁG Az „Egri Csillagok” Mg. Termelőszövetkezet rr% rr szőlőültetvényeket ad bérbe. Bérleti díj 15.000 — 35.000 Ft/év/ha. Érdeklődni munkaidőben 10-844 es telefonszámon I vagy Eger, Hadnagy u. 6. sz. V. _______________________^ f Váijuk ^ azon orvosok, fogorvosok, fizetővendéglátók, autószerelők, kozmetikusok, fodrászok jelentkezését, akik Eger idegenforgalmi térképén szerepeim kívánnak. Érdeklődni: tel.: 36/10-086
