Heves Megyei Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-22-23 / 45. szám
HÍRLAP, 1992. február 22-23., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 9. A közönség a piramisokkal Az egyiptomiak öröksége A piramis az ember szolgálatában Gyógyítás — ősi módszerekkel Késmárki Zoltán Milyen kár, hogy az elmúlt 40 esztendő során azt kódolták sokak agyába, hogy minden velünk kezdődött, és elődeink hagyatékával felesleges bíbelődni. Akik bedőltek ennek a politikai színezetű ostobaságnak, csak most jönnek rá, hogy mennyit vesztettek, hiszen azok a tapasztalt, okos, bölcs ősök önzetlenül kínálták ajándékaikat nekünk is. Mint például azok — valószínűleg fejlettebb civilizációból érkezett ufonauták lehettek —, akik az egyiptomi piramisokat emelték, s a késői utódokra testálták az ezernyi izgalmas rejtély megfejtését. Ezek egyike az, hogy e kolosszusokat afféle gyógyítóhelyként is hasznosították a fáraók. Köztük a híres Kheopsz is. 1. Kétségkívül akadnak tamás- kodók. Az ő dolguk, ugyanakkor az is tény, hogy számos képzett szakember próbálta ki ezt a varázserőt, hangsúlyozva, hogy a méretarányosan kicsinyített változat mindarra képes, mint monstrum mintája. A sajátos ismeretanyag talán legtájékozottabb honi tudorával, a rózsafai Késmárki Zoltánnal találkozhattak az érdeklődők — az Egri Helyőrségi Klub, a Hevesi Napló és az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület szervezésében — február 13-án délután, a HEMO első emeleti dísztermében. Azt hiszem, a legkíváncsibb én voltam, aki a riporteri szerepkört vállaltam. Érthető, hiszen előzőleg csak telefonon tárgyaltunk, és ezek a beszélgetések seregnyi kérdést vetettek fel bennem. Végre elérkezett a válaszadás ideje. No meg a nem is tagadott kísérleteké. Rögvest bebizonyította: igen járatos az inga világában. Precízen bemérte aurámat, hogy később igazolja: mennyire feltöltött energiával. Aztán hazamentünk: lakásomban mint radiesztéta mutatkozott be fiával, a szuperszenzibilis Andrissal, aki minden műszer nélkül jelezte a káros sugárzások csomópontjait. A kontroll hitelesítette azt, hogy nem tévedett. Az ebédnél folytatódott a diskurzus. Először is rá kellett döbbennem: ritka adottságú karakterrel vetett össze a sors, akinek számos sejtését cáfolhatatlan tények nyomatékolták. 2. A közönség is — voltak vagy háromszázan — osztozott értékítéletemben. A hallgatóságot lebilincselte szerénységével, világos, közérthető magyarázataival, s azzal is, hogy kiemelte: alapvetően racionális alkat, olyan típus, aki szigorúan ellenőrzött minden adatot, s csak ezután fogalmazta meg meglátásait. Hogy mi derült ki szinte kézzelfoghatóan? Az, hogy a kezelésre jelentkezők biomezeje lényegesen megnövekedett, vagyis ezt a többletet a bűvös szerkentyű produkálta. Természetesen szó esett arról is, hogy a betegségek okozta fájdalmak ekként is enyhíthetők, illetve megszüntethetek. Előírás az, hogy tökéletes legyen a tájolás, s ne maradjon el a meglehetősen pontos diagnózis sem, hiszen csak így mérhető fel, hogy milyen sikereket szült az effajta, ez a kissé szokatlan orvoslás. 3. Egyre-másra emelkedtek a kezek, okos felvetések sorjáztak, vagyis olyan légkör formálódott, amely mostanság meglehetősen ritka, olyan atmoszféra, amely közös gondolkodást, megnyugtató szellemi harmóniát sugall. Hirtelen elröppent az a bő két óra. Ráadásul nemcsak elégedetten búcsúztunk, hanem azzal köszönhettünk el, hogy hamarosan ismét összejövünk. Ugyanitt, hasonló titoklesre... Pécsi István A feltaláló tanácsokat ad (Fotó: Szántó György) Az extraszensz ingyenes ajanlata — Enyhülnek a fájdalmak — Több alkalommal is Távszeánsz — nemcsak egrieknek Kezdési időpont: vasárnap este hat óra Olvasóink már megismerkedhettek az ukrán extraszensz, a megyeszékhelyen élő Anatolij Majevsz- kij rendkívüli képességeivel. Jó néhányan minderről személyesen is meggyőződhettek, ha orvoslásra jelentkeztek nála. Az univerzum, illetve Isten, — ki-ki válassza a neki leginkább tetsző minősítést — energiáját közvetítő személyiség nemrégiben figyelemre méltó javaslattal, ötlettel jelentkezett. Azt vállalta, hogy — az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület szervezésében —február 23-án 18.30-tól 18.35-ig távszeánszot rendez az Egerben, illetve a megye- székhely 25 km-es körzetében élők számára. Ennek részleteiről kérdezve, az alábbiakat fogalmazta meg: Tisztában vagyok azzal, hogy sokan szorulnak támogatásra, és azzal is, hogy számosán anyagi nehézségekkel is küszködnek, épp ezért kísérlem meg ezt a támogatást. A lényege az, hogy a fentebb jelzett időpontban — aki ettől nem húzódozik — koncentráljon arra, hogy segítségre számíthat, engedje el magát, lazítson, és figyelje a hatást. — Mi várható? — Ez alatt az öt perc alatt e körben aktivizálom a biomezőt, s ennek hatására javulást remélhetnek a különböző betegségekben szenvedők. A fájdalmak mindenképpen enyhülnek, azaz határozottan ígérhetem, hogy az érintettek megkönnyebbülnek. Csak azt kérném, hogy tapasztalataikat írják meg levélben a Hevesi Napló Szerkesztőségének címére: Eger, Vörösmarty út 26. Annál is inkább, mivel ezeket hasznosítva oldanám meg a folytatást. Meggyőződésem, hogy valamennyiük javára. (pán) „Farsangol a Oh részegesek, torkosok...! A farsangi időszak az egyházi év két nagy ünnepkörét, a Karácsonyt és a Húsvétot köti össze. Ennek megfelelően kezdő napja január 6-ika, vízkereszt, vagy másképpen a három királyok ünnepe, és eltart egészen hamvazószerdáig, a húsvéti ünnepkört bevezető nagyböjt kezdetéig. Húsvétvasámap azonban év- ről-évre másik napra esik. Időpontja a tavaszi napéjegyenlőséget — március 21-ikét — követő első holdtölte utáni vasárnap, így a farsangi időszak is változó, hiszen hamvazószerda éppen 40 nappal előzi meg a feltámadás ünnepét. A tényleges farsang azonban mindössze három napra korlátozódik: farsangvasárnapra, farsanghétfőre és húsha- gyókeddre, persze az ünnep kurta idejét a népi gyakorlat előszeretettel nyújtja meg a hamvazószerda utáni „torkoscsütörtökig”. Ennek hátterében minden bizonnyal az áll, hogy a középkori Európában a nagyböjti időszak hossza is még változó volt. Bár II. Orbán pápa a XI. században már csak 40 napban határozta meg a farsangot, IV. Béla királyunk idején még e héten csütörtökön is szabad volt húst enni. Ez a gyakorlat rögzült valószínűleg a néphagyományban. A moldvai magyarság hagyománya mondát őriz arról, hogy miért rövidebb a katolikus böjt. Eszerint Szent László király a tatárok elleni harcok miatt nem ért haza farsang vasárnapjára, ezért a pápától kapott engedélyt arra, hogy az ünnepet még kétnapi mulatsággal megtoldhassa. Sőt a szabófalviak úgy tartják, hogy Szent László egyenesen Istentől kért engedélyt a még kétnapi vigassághoz. A nagy farsangi tobzódás valóban kedvelt mulatsága volt a régi magyar királyi udvaroknak. A források feljegyzik például, hogy II. Ulászló király 1494-ben „húshagyó lakomán” (Carnis privium) vendégelte meg a budai polgárokat, mitsem törődve a kincstár nehéz helyzetével. Thököly Imre fejedelemről pedig azt írják, hogy farsang utolsó napján még háború idején is rendezett táncmulatságot. így volt ez a protestáns prédikátorok és a katolikus papok feddő szavai ellenére. Telegdi Miklós római katolikus püspök a XVI. században a farsagni feslettség miatt érzett keserűségének így adott hangot: „Oh részegesek, oh torkosok, oh ti farsangosok... ez világi emberek magokról elfeletkezvén Bac- chusnak áldoznak, hasoknak és torkoknak szolgálnak, tobzódásra és részegségre adják magokat, álorcákban és farsangruhákban... játszanak.” Az itt említett „álorcák” szó az ünnepi karneválra utal, bár ez a magyar néphagyományban soha nem vert gyökeret. A karnevál a francia, spanyol és olasznyelvű Európában virágzott, nem időszakot jelölt hanem álarcos bált, jelmezes felvonulást. Maga a szó csak későn bukkant fel a magyar nyelvben, olyannyira, hogy Csokonai Vitéz Mihály a Dorottyához írt jegyzeteiben szükségesnek tartja értelmét is megmagyarázni. Magyarország katolikus falvaiban „farsang hirdetéssel”, ko- lompolással, ostorpattogtatással kezdődik ez az időszak, rögvest a vízkereszti házszentelés után. Számtalan szórakozási alkalom követi a pincézéstől a disznótorig, a lakodalomtól az alakosko- dó játékokig. A leglátványosabb utolsó három napra a farsangvasárnap előtti „kövércsütörtökön” készülnek fel: az asszonyok ételeket készítenek, a legények muzsikusok társasáságban járják a lányos házakat, hogy megtáncoltassák a fehémépet, és adományokat gyűjtsenek a farsangi bál költségeire. A hangulat hús- hagyókedden éri el tetőfokát. A farsang a lakodalom mellett a legfontosabb táncalkalom. A csíki székelyek „hétfogásos táncára” is ekkor kerül sor. Kikérők, hívogató legények járták a lányosházakat, s ahol a leánynak már akadt kérője, ott a legyén bokrétát kapott a kucsmájára. A hívogatókat szalmával ajándékozták meg a gazdák, ennek árából fedezték a mulatság költségeit. A „hétfogásos tánc” szombat estétől kedd éjfélig tartott, közben rövid pihenők választották el az egyes „fogásokat”. Tyúkverés, rabvágás Cibere és Konc-király A farsang egyik legjellemzőbb népszokása a kántálással egybekötött adománygyűjtés. Ez a karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor és Márton- napon is megfigyelhető szokás egykor a falusi tanítók jövedelmének kiegészítését szolgálta. A falu fiatalsága jár ilyenkor köszöntőket mondani, amit szalonnával, hurkával honoráltak, de előfordulhat az ajándékok között tojás, kalács vagy éppen pénz is. Ezekből készültek a „zabálóhét” étkei. A Bács-Kiskun megyei Bátyán úgy tartják, hogy „kövércsütörtökön” kilencszer kell jóllakni a jövő évi jó termés érdekében. A moldvai csángók inkább adományokat visznek ilyenkor a szegényeknek, mint ahogy a palócok is ezt teszik. „Kövércsütörtökön” néhol a halottakról is megemlékeznek. Görög katolikus vidékeken farsang szombatja a „halottak szombatja,’’feltehetően az ortodox liturgia egyik eleméről van ebben az esetben szó. A kántálást Honton „szőki- csézésnek”, a Nyitra megyei Zsérén „sárdózásnak” nevezik. A baranyi farsangozók énekeiben a regölés elemei figyelhetők meg. Általános jellegzetesség, hogy az egyéni céllal kántálók maszk nélkül, míg a közös célra gyűjtők maskarában, maszkosán járják a falut. A múlt században még lakodalmakban és farsangkor egyaránt megjelent a „tyúkverés” szokása. A Drávaszögben hús- hagyókedden került erre sor. Földbeásott vagy póznához kötözött tyúkot kellett a bekötött szemű versenyzőknek agyonütniük. A próbálkozók esetlensége sok nevetésre adott okot. Akár sikerült, akár nem, mindenképpen vacsora lett a tyúkból. E szokás egyik miskolci változatában a „kakasnyakvágás” előtt parodisztikus bíróság elé állítják az állatot, ahol is azután halálra ítélik. Ez eredetileg áldozati rítus lehetett. A fentiekkel mutat formai rokonságot a „rabvágás”. Sajónémetiben két férfit rabnak öltöztetve állítanak bíróság elé, fejükre olvassák a faluban történt lopásokat és más bűnöket. Ezután halálra ítélik őket, majd a fejükre helyezett cserépfazék ösz- szetörésével életre kelnek, futásnak erednek, s meg sem állnak a kocsmáig. A „bíróság” sokszor versbe szedve mondta el a vádjait és az ítéletet is. A múlt században még általános volt az „áltemetés” is, amit forrásaink a farsang temetéseként említenek. Erdélyben asz- szonyruhába bújt legényt „sirattak el”, de előfordult, hogy megölt állatot, Gömörben például rendszerint „varjútemetésre” került sor. A Csallóközben „dőrejárás” néven ismert az a maszkos felvonulás, amiben zsáneralakok és állatalakoskodók egyaránt elő- fordunak. Az előbbire példa a drótos tót, vagy a bátyus zsidó, az utóbbira a medve vagy disznó alakoskodók. A legismertebb magyarországi népszokásra, a busójárásra farsangvasárnap kerül sor. A szájhagyomány szerint a busók a törökök ellen harcolva maskaráikkal elijesztették a támadókat. Valószínűbb azonban, hogy a busójárás eredeti értelme e a termékenységi rítusokban keresendő. A farsang régen a lakodalmak ideje volt. Erre utal az álesküvő tréfás játéka (például a Vas megyei Katafán), éppúgy, mint az ilyenkor szokásos vénlánycsúfo- lók. Szegeden hamvazószerda délelőttjén jártak a tuskóhúzók, maskarában, kötéllel vonszolva maguk után egy darab fát, hangszerekkel és fémedényekkel csapva nagy zenebonát. Főleg a pártában maradt lányok házait kerülgették. E szokás változata a bihari „szűzgulyahajtás”, vagy a „kongózás” is. Itt tréfás rigmusokkal invitálják a vénlányokat — Szatmárban, Beregben az öreg legényeket is — szűzgulyába. A csípős válasz — szintén rigmusba szedve nem maradhatott el. A farsangi hagyomány vetélkedő-játékai a legrégebbiek. A középkori lovagi viadalok paro- disztikus formái közül kiemelkedik Cibere vajda és Konc király harca. Főleg Erdélyben és Magyarország déli részén maradt fenn a középkori irodalom e két alakja, akiknek küzdelmében a böjt és a lakoma küzdelme fejeződik ki. Konc király kolbászból, hurkából, sonkából álló serege vízkeresztkor és húshagyókor vív csatát Cibere vajda babból, halból, hagymából álló hadával. Vízkeresztkor Konc király győz, húshagyókor viszont Cibere a sonkát úgy a folyóba hajítja, hogy Nagyszombatig ki sem tud onnan jönni. Csíkménaságon két legény — egy sovány és egy kövér — vív harcot egymással. A „párviadal” a sovány Cibere győzelmével ér véget, és Konc király „halála” egyben a farsang végét is jelenti. Rékai Miklós Ferenczy Europress
