Heves Megyei Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-13 / 37. szám
,EZ MINDIG IS GAZDAG VIDÉK VOLT” (4. oldal) HEVES EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, 1992. FEBRUÁR 13. CSÜTÖRTÖK MEGYEI HÍRLAP PÉTERYÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA III. ÉVFOLYAM 37. SZÁM ÁRA: 9,60 FOREN! üroii roraam KW \z Fóliavásár! Amíg a készlet tart! 21 Ft/m2 Áruházunkban Eger, Nagyváradi u. 17. Ki Magyarország legszebb asszonya? Magyarország legszebb asszonya címmel szépségversenyt rendez tavasszal az ART xX művészetpártoló alapítvány — tájékoztatta a sajtó képviselőit tegnap Szilágyi Zoltán, az alapítvány kuratóriumának titkára szerdán. A Mrs. Hungary versenyre 25 évnél idősebb, gyermekes, „kiegyensúlyozott családi körülmények között élő” hölgyek jelentkezhetnek a Heti Magyarország című lapnál. A döntő tizenöt résztvevője egyhetet tölt majd edzőtáborban manökenek, sminkesek és fodrászok társaságában. A gálaestet a tervek szerint a Magyar Televízió is közvetíti. Határsértők 53 országból Januárban 2142 határsértőt fogtak el a magyar határszakaszokon, 33 százalékkal többet, mint 1991 első hónapjában — mondta az MTI érdeklődésére Krisán Attila, a BM Határőrség szóvivője. Összesen 53 ország állampolgáraival szemben kellett a határőröknek intézkedniük. Nagy többségük Romániából érkezett, de szokatlanul sok volt a pakisztáni, a török, a bangladesi, a Sri Lanka-i és a nigériai határsértő is. Az idegenrendészeti eljárás során 895 külföldit szállítottak ideiglenes körletbe. 214 személyt őrizetbevétel mellett kiutasítottak az országból, s 569 külföldi tartózkodási engedélyét megvonták. Ma már civilként Leszerelnek a katonák A honvédségtől több mint 17 ezer, a határőrségtől pedig háromezer fiatal szerel le ma, csütörtökön. A honvédelmi miniszter korábbi döntése alapján ekkor szerelnek le azok a kétgyermekes sorkatonák is, akik mar legalább hat hónap szolgálatot teljesítettek. A leszerelők már a laktanyában megkapják személyi igazolványukat, tehát onnan civilként távoznak. Egyébként több mint kétezer, tavaly februárban bevonult fiatal szerelt le 12 hónapnál korábban családfenntartói, egészségi, tanulmányi vagy más fontos okok miatt. Nem szerelhetnek le viszont azok a sorkatonák, akik kórházi kezelés alatt állnak, illetve szolgálati idejük alatt fogdafenyítést kaptak. Az újabb bevonulás február 26-án és 27-én lesz. Féktelen „csurkisták”? A koalíció sodortatja magát, „Antall József képtelen megfékezni a csurkistákat” — mondta Szabó Lajos Mátyás, az MSZP Budapesti Tanácsának elnöke sajtótájékoztatóján. Felháborodását fejezte ki a köztársasági elnök személyét ért sorozatos támadások miatt, majd a Fővárosi Közgyűlés munkáját és az oktatási törvénytervezetet ostorozta, amely ebben a formájában — „ a rendteremtés jelszavával a XIX. századi porosz iskolarendszert hozná vissza”. Szén, brikett, koksz: árcsökkenés is elképzelhető A hatósági árak megszüntetése nem jelenti azt, hogy a szén, a brikett és a koksz fogyasztói ára a közeljövőben megemelkedik, sőt árcsökkenés is elképzelhető — mondotta Bakay Árpád, a szaktárca államtitkár-helyettese. Brikettből túlkínálat van, a kokszot teljes egészében importáljuk, a hazai szénbányák értékesítési gondokkal küzdenek, miközben az import szén olcsóbb a hazainál. Amikor a kereslet-kínálat szabja meg az árakat, semmi sem indokolja az árak emelkedését. A hatósági árak megszüntetése várhatóan csupán a propán-bután gáz árát érinti, mivel a magyar termelés nem elegendő. Törököket fogtak — kamionban rejtőztek Tizenhét törököt fogtak el kedden, Rajkán a határőrök, valamennyien egy török rendszámú kamionban rejtőzködtek, s Csehszlovákia felé kívánták elhagyni az országot. Egyelőre még tart a vizsgálat: miként érkeztek hazánkba a törökök, kamionnal, vagy más módon. Mindenesetre valamennyiüket Győrbe szállították, ahol őrizetben vannak. Békésbe várják a kormányt Már az elmúlt év végén híre járt, hogy kihelyezett kormányülés lesz Békésben; a legújabb értesülések szerint nem kihelyezett kormányülésre, hanem a kormány Békés megyei megbeszélésére kerül sor, várhatóan márciusban. A találkozást a köztársasági megbízott a helyi önkormányzatok és a megyeháza helyzetelemzéseire és igényeire alapozva szervezi. Meginvitálják a testvérvárosokat is Hatvan is expót rendez...? A fenti kérdéssel kopogtattunk be tegnap a hatvani önkormányzat város-üzemszervezési irodavezető-helyetteséhez. S mihamar kiderült Sütő Györgyné szavaiból, mennyire igaz a közmondás, miszerint nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél. — Valóban megkereste a város vezetőit a téli hónapokban az a kft., amely a Hungexpo előkészítésével is foglalkozik. E cég felajánlotta, hogy — valós igény esetén — szívesen megszervez Hatvanban is egy kisvárosi kiállítást, amilyen tavaly Gyöngyösön, Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, Pécsen már lezajlott — igen szép sikerrel. Nos, ami a fejleményeket illeti: a képviselő- testület vállalkozáspolitikai és városfejlesztési bizottságai Wagner Dénes, valamint Béres László elnökök vezetésével megvitatták a témát, s a hatvani expo nyári megrendezése mellett foglaltak állást. — Elég a sikerhez ez a kettős állásfoglalás ? A különböző szervezetek támogatását nem kérték? Egyáltalán, mikor kerülhet sor a város szempontjából kétségtelenül hasznosnak ígérkező vállalkozásra? — Természetesen a bizottsági vezetők már megvitatták a témát a helyi ipartestület irányítóival is, akik szintén úgy vélekedtek, hogy egy jól előkészített, sokarcú kiállítás pezsgést hozhat a város életébe, tükröztetvén a település szellemiségét, alkotóerejét. De olyan értelemben is döntés született, hogy a hatvani expót június 27-e és július 5-e között a legkívánatosabb lebonyolítani. — Kiknek a részvételére, köz- szereplésére számítanak? (Folytatás a 3. oldalon) Amióta különvált Kál, Kompolt és Kápolna, mindig a felszínre törnek valamilyen indulatok. Legújabban a Kompolt és Kál határán húzódó utca (ez látható Perl Márton felvételén) ügye borzolta fel a kedélyeket... Kál és Kompolt újabb vitája Már övön alul is ütnek a versengésben Kál és Kompolt oly közel van egymáshoz, hogy a látogatók — ha nem figyelmesek — nem tudják megmondani: most éppen melyik faluban tartózkodnak. Származik is ebből az állapotból sok ribillió, vita, veszekedés, harag és hivatalos levelezés, annak ellenére, hogy a két polgármesteri hivatal egy épületben van. A mélyben meghúzódó problémák első szikrái már akkor kezdtek pattogni, amikor a volt nagyközségi tanács megszűnt, szétszakadtak, önálló polgár- mestert és önkormányzatot választottak. A területbirtoklás, a közös létesítmények fenntartása, elosztási gondja feszítette a húrokat, s ma már acsarkodó hangokat is lehet hallani. visszásságai miatt — az egyik oldal Kálhoz, a másik pedig Kom- polthoz tartozik — szeretnének a jövőben közigazgatásilag is hozÚgy látszik, e lejtőn a helybeliek nem tudnak megállni. A másikat hibáztatják, mondván, ők béketűrők, hajlanak a kompromisszumra, a baráti egyezkedésre, de a szomszéd nem. Jó volna mindezt elhinni, de pillanatnyilag ennek jeleit a legkevésbé sem lehet felfedezni. Most például három újabb ügyben lángolt fel az indulat a két önkormányzat között, miközben a többi sincs megnyugtatóan megoldva. Az első a gázbevezetés, a másik a Kompolti út lakóinak kérelme, a harmadik pedig az elkészült közös egészségház üzemeltetése. — Mi igaz a kiélezett vitákról szóló mendemondából, hiszen a Tárná mentén élők mosolyogva vagy pedig sajnálkozva adják tovább, mesélik ismerőseinek? Tompa Vilmos, Kál polgár- mestere: — Ez év január 20-i dátummal kérelem érkezett hivatalunkba 36 kompolti lakástulajdonos aláírásával, hogy utcájuk, a Kompolti út rendezetlensége és zánk kapcsolódni. Önkormányzatunk helyt adott a kérelemnek, azzal a szándékkal, hogy az említett utca villany- és vizvezeték- ................ ' ' " altnak kínálatokat a szomszéd község végeztette el, s százaiéi e nnek 50 lékát Kál — lakosságarányosan — megtérítette. Ehhez a mi önkormányzatunk nem kért a lakosságtól hozzájárulást, míg a kompoltiak több mint négyezer forintot a vízhez, ezret pedig községfejlesztés címen vetettek ki. Ezt a kiélezett helyzetet tovább nehezítette, hogy még az utcai ház- számsor sincs kigondolva, a káli posta kézbesíti a leveleket a kompoltiaknak is, mert ellenkező esetben csak három nappal később kapják meg. (Folytatás az 5. oldalon) Beszélő viszony, de... Töigyessy Péter a találkozóról Tölgyessy Péter, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke tegnap az MTI-hez nyilatkozatot juttatott el az Antall Józseffel történt megbeszéléséről. Közölte: „Véleményem szerint az egészséges politikai élet természetes velejárója a politikusok közötti beszélő viszony. Ennek teljes körű helyreállítása már elnökké választásom előtt is célom volt. Megválasztásom óta a magyar közélet számos szereplőjével beszélgettem kötetlenül Göncz Árpádtól Orbán Viktorig, Surján Lászlótól Oláh Sándorig, Horn Gyulától Palotás Jánosig. A közélet nem letezhet ilyen beszélgetések nélkül, sőt hiányuk a politikai kultúra beteges tünete lenne. Ez a beszélő viszony nem változtat az SZDSZ kritikai álláspontján: a demokratikus jogállam melletti kiállásán, a tekintélyelvű törekvésekkel való következetes szembefordulásán. Tardos Márton helyében én nem vállalkoztam volna arra, hogy egy olyan beszélgetés tartalmáról nyilatkozzak, amelyen nem vettem részt, hiszen egy hosszabb beszélgetés tartalmát hallomás után nehéz visszaadni”. Mintegy hét forinttal Drágul a 2,8-es tej is Hamarosan megdrágul a 2,8 százalék zsírtartalmú tej is, azt követően, hogy a Parlament döntése értelmében már ez a termék is szabadáras lett. Fogyasztói ára a jelenlegi 21 forintról várhatóan mintegy 28 forintra növekszik. Az MTI érdeklődésére a Budapesti Tejipari Vállalatnál elmondták, hogy a termelői áremelést csak azt követően lehet érvényesíteni, ha az ártörvény megjelenik a Magyar Közlönyben. A drágulás érinti a poharas iskolatejet is, amely jelenleg még 7 forintba kerül, s naponta 70-80 ezer darabot állítanak elő a fővárosi gyermekek számára. Fidesz-vád a HM-nek címezve: Für is manőverezett A honvédelmi tárcánál sorozatosan megszegték a legelemibb számviteli előírásokat, nem vezették valósághűen és naprakészen a könyvviteli nyilvántartást, miközben több milliárdos pénzügyi tranzakciók révén jelentős és tisztázatlan eredetű többlet halmozódott fel a HM letéti számláján — így összegezhető- ek Wachsler Tamás fiatal demokrata képviselő honvédelmi tárcával szembeni vádpontjai, amelyet tegnap, sajtótájékoztatón ismertetett az újságírókkal. A képviselő az általa egybegyűjtött tetemes mennyiségű dokumentumanyagból, valamint az Állami Számvevőszék múlt héten elkészült vizsgálati jelentéséből idézve megállapította: 1988-tól múlt év novemberéig, azaz a vizsgálat lezártának időpontjáig a Honvédelmi Minisztérium letéti számláján milliárdos tételek forogtak, mindenféle ellenőrzés nélkül. Wachsler Tamás arra a következtetésre jutott, hogy különböző pénzügyi manőverek és reexport-ügyletek révén több mint 2 milliárd forintnyi, úgymond rejtett tartalék keletkezett a tárcánál. Ezt a jelentős tételt a tárca illetékesei — különböző cégekhez helyezve ki a pénzt — eltitkolták a központi költség- vetés és a törvényhozás elől. A fideszes képviselő véleménye szerint különféle manőverek Für Lajos minisztersége alatt is kimutathatók. (MTI) Már 440 ezer munkanélküli Január végén az előzetes adatok szerint 440 ezer munkanélküli volt az országban, mintegy 10 százalékkal több, mint 1991 decemberének végén — mondták az MTI érdeklődésére a Munkaügyi Minisztériumban azzal kapcsolatban, hogy Kiss Gyula, a szaktárca vezetője erről a Magyar Rádiónak nyilatkozott. A jelenlegi munkanélküliségi szint 8,15 százalékos rátának felel meg az új számítási módszer szerint. Ennek lényege, hogy az aktív keresők száma — 4,8 millió — helyett a gazdaságilag aktív népességet — 5,4 millió — veszik figyelembe, beszámítva ezzel a foglalkoztatott nyugdíjasokat, illetve a GYES-en és GYED-en lévőket. Ezt a számítási módszert egyébként számos országban alkalmazzák. Miként azt is, hogy a munkanélküliek létszámának megállapításakor nem veszik figyelembe azokat, akik átképzésen, közhasznú munkán vesznek részt, illetve még tanulnak. Velük együtt egyébként mintegy 450 ezer lenne a nyilvántartott állástalanok száma. Egy évvel ezelőtt, 1991 janu- áijában egyébként még „csak” 100 ezren voltak munka nélkül, tehát a növekedés négy és félszeres. A szövetkezeti törvény végrehajtását FM Országszerte nagy tanácstalanság és tájékozatlanság tapasztalható a szövetkezeti és az átmeneti törvény végrehajtásával kapcsolatban — mondotta tegnapi sajtótájékoztatóján Sárossy László, a Földművelődésügyi Minisztérium államtitkára. Ennek megszüntetésére a minisztériumban egy 15 tagú munkabizottságot hoztak létre, amelynek feladata a tájékoztatás, a jogszabályok értelmezése, és széles körű információs tevékenység végzése lesz. A magyar mezőgazdaságban példa nélküli a mostani váltás, ám sajnos számolni kell azzal is, hogy az embereket becsapják, illetve lesznek akik becsapva érzik magukat — hangsúlyozta az államtitkár. Holott az átalakulás lényege: senkit sem köteleznek arra, hogy magánvállalkozó, magángazdálkodó legyen, sőt az új földtulajdonosok akár úgy is dönthetnek, hogy valamiféle szövetkezetei alakítanak. A minisztérium semmilyen formát nem szorgalmaz, nem erőszakol, de úgy gondolják, hogy a közös gazdálkodásnak hazánkban van jövője. A várható veszélyekről szólva megállapították: jelenleg legfontosabb a falvak békéjének megőrzése. Nem szabad például megengedni, hogy az aktív és a nyugdíjas tagság szembekerüljön egymással.