Heves Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-13 / 10. szám

HÍRLAP, 1992. január 13., hétfő SPORT 7. A kormány ígérete: 1996-ra minden iskolának lesz tornaterme Valami mozdulni látszik... Szakmai konferencia Egerben Egyesületi vezetők, testnevelő tanárok, szabadidősporttal foglalkozók, sportorvosok, iskolaorvosok, gyógytestneve- lők vettek részt azon a szakmai konferencián, amelyet az Országos Testnevelési és Sporthivatal, valamint a Heves Megyei Sportigazgatóság együttesen rendezett Egerben. A városháza dísztermében Kovács János megyei sportigazga­tó köszöntötte a mintegy 130 meghívottat, majd dr. Ringel- hann György, a megyei jogú város polgármestere nyitotta meg hivatalosan is a tanácskozást. Általános vitaindítót dr. Jakabházy László, az OTSH elnökhelyettese tartott. A vitaindítóban az került hangsúlyozásra, hogy a legfel­sőbb hazai sportvezetésnek kife­jezett célja az átfogó sporttör­vény alapos előkészítése, és a Parlamenttel történő mielőbbi elfogadtatása. Jakabházy doktor a hasznos eredmények között vette számba, hogy a mai Ma­gyarországon a sport mentes mindenfajta pártirányítástól, ugyanakkor a testnevelés ügye minden részletében cselekvőén foglalkoztatja a kormányzatot. A tervek szerint 1996-ra minden is­kolának lesz tornaterme, azon túl legalább száz tanuszoda is meg­épül. Az általános iskolában megvalósul a mindennapos test­nevelés. A konferencia résztvevői a to­vábbiakban szekcióüléseken folytatták munkájukat. Az OTSH illetékes szakembereinek irányításával külön tanácskoztak az iskolai testnevelésről és a diáksportról, külön a gyógytest- nevelésről és ugyancsak más te­remben a szabadidősport-rekre­áció kérdéseiről. Ezeknek az üléseknek kifejezett célja volt, hogy a lehető legélesebben ve­tődjenek fel azok a problémák, amelyek megoldást sürgetnek. Abban mindenki egyetértett, hogy a lakosság egészségi állapo­ta, fizikai felkészültsége rendkí­vül alacsony szinten van. Minde­nekelőtt az iskolai testnevelés­ben kell döntő változásokat elér­ni, hiszen ha a gyermek nem szokja meg a rendszeres sporto­lást, akkor később felnőttként már nehéz ránevelni a testneve­lésre. Általában fontos, hogy a sportolással kapcsolatban gyö­keresen változzon meg a szemlé­let. Indokolatlannak látszik az a panasz, hogy nincs létesítmény, holott a jelenlegi igények ötszö­rösét is kielégítenék a meglévő nyitott és fedett sportpályák. A gyógytestnevelés fejleszté­sének tárgykörében leginkább arról vitatkoztak az érdekelt szak­emberek, hogy mi legyen az is­kolaorvosok szerepe, továbbá is­kolán belül vagy azon kívül, egyéb más helyen történjen a sa­játos gyógyítás. Megállapították, a gyógytestnevelésben a tanár­képzést is korszerűsíteni kell. Különösen hosszúra nyúlt a diáksportot vitató szekcióülés munkája. A változtatás érdeké­ben tettre kész testnevelők feltét­lenül terítékre akarták vinni gondjaikat. Az itteni téma külön részletezése is indokoltnak lát­szik, ezért a közeljövőben vissza­térünk majd a tanácskozáson el­hangzott, leginkább figyelmet érdemlő gondolatokra. Összegzésül, a vitavezetők új­bóli plenáris ülésen foglalták ösz- sze a tapasztalatokat. Az OTSH vezetői elégedetten nyugtázták, hasznos javaslatokat gyűjtöttek munkájukhoz. Járva a megyéket, úgy érzik, hogy a sportmozga­lom elindulhat egy régen óhaj­tott új úton. Dr. Jakabházy Lász­ló meggyőzően mondta: rövide­sen azt csinálhatja majd a testne­velő, amit legjobban szeret, és amit legjobban tud. Még egy kis türelmet kért az OTSH elnökhe­lyettese, de nem többet, mint ezt az esztendőt, amikor törvényes alapja lesz a magyar sportnak. Időközben, feltehetőleg május­ban, a polgármesterekkel és az iskolák igazgatóival is megbeszé­lik majd a sporttal kapcsolatos teendőket. A jól rendezett konferencia időben nem hosszú, de mégis gazdag programja végén önkén­telenül is előszivárogtak a szék­sorok közül a gyorsan megfogal­mazott vélemények. Miszerint a résztvevők alkotónak, előrevi­vőnek ítélték meg a tanácsko­zást. Többen is úgy gondolják: valami mozdulni látszik, az el­hangzottak hitet adnak a cselek­véshez, a közös munkálkodás­hoz. Merjük remélni, hogy a felve- • tett problémák, javaslatok, véle­mények rövidesen „visszakö­szönnek” majd valamilyen mó­don a sporttörvényben. Fesztbaum Béla RÖP-TIPP Völgy Panzió, Szépasszony-völgy Tutti Avanti olasz és vegetáriánus étterem Szeráj topless bár és a Eger SE — BSE — A beküldő neve: ....................................................... Címe: .......................................................................... A lapból kivágott szelvényeket pénteken délig kérjük a Hírlap címére (Eger, Barkóczy u. 7.) beküldeni. A helyesen tippelők kö­zött a Völgy Panzió két darab, egyenként ezerforintos bonuszát sorsoljuk ki. A nyertesek a Hírlap sportrovatán vehetik át a nyere­ményszelvényeket, személyi igazolványuk felmutatásával. Az őszi rangelső füzesabonyi labdarúgócsapat. Álló sor (balról jobbra): Pázmándi Gáspár edző, Pol­gár László, Hídvégi Gábor, Bocsi Zoltán, Novák Tamás, Sipos Lajos, Nagy Péter, Sima Tibor, Varga László. Guggolnak: Tamasi Sándor, Baranyai Attila, Pelyhe Csaba, Novák Zoltán, Csóka Péter, Gál István, Fehér Gyula. A kora őszi felvételről hiányzik Both Csaba és Palkó János. Országosan is bravúrosnak számít Már nemcsak álom Abonyban az NB III. A megyei labdarúgó-bajnokság őszi szezonjában olyasmit vitt vég­hez a Füzesabony gárdája, ami ezen a szinten országos viszonylat­ban is páratlan. Nem elég, hogy szinte arcátlanul nagy előnnyel, ti­zenhárom ponttal vezetik a mezőnyt, ehhez még százszázalékos tel­jesítmény is járul. A tizenöt mérkőzésen egyetlen ellenfél sem volt képes még a pontrablásra sem, s ezzel egyik megyei listavezető sem büszkélkedhet az országban. Akárcsak azzal sem, hogy mindössze négyszer zörrent a hálójuk az alatt az 1350 perc alatt, amíg pályán voltak. Hat év után joggal éledtek fel újra az NB III-ba való feljutás reményei, s ilyesmit a bajnokság félidejében bátran kijelenteni — igencsak ritkaságszámba megy. Bokáig érő hólepel borítja az abonyi pályát, amely messziről úgy fest, mint egy téli csendélet a falon. Áztán egyszer csak apró, fekete pontok jelennek meg, és gyorsan haladnak a nagy fehér­ség közepe felé. Közelebb érve már a labda is jól kivehető. Ki gondolná, hogy ilyenkor már edzésre járnak? Kísérőm — Szi­getvár}’ László ottani tudósítónk — felhívja a figyelmet a kapuk előtti kis buckákra, amelyek alatt az új gyeptéglák rejtőznek. Áz öltözőben találjuk a mes­tert, Pázmándi Gáspárt, aki csak jöttünkre emeli fel a fejét jegyze­teiből. Először arról kérdeztük, hogyan került az abonyi kispad- ra. — Tavasszal vettem át a csa­patot, s a szűk játékoskeret elle­nére nyolc meccsen át veretlenek maradtunk. Az akkori szakosz­tályvezetés magunkra hagyott, egyedül Galó Jenő bácsi foglal­kozott velünk. Akkor azt tartot­tam legfontosabb feladatomnak, hogy tartsam a lelket a fiúkban. Buzdítottam őket, hogy dolgoz­zanak keményen, mert ha jön­nek az eredmények, a törődés is nagyobb lesz. — És nagyobb lett? — Egy maroknyi vállalkozó a hóna ala nyúlt a csapatnak, lép­ten- nyomon éreztük a szinte atyai gondoskodást. Trombitás István, Geda Sándor, Radics Jó­zsef, Ipacs József, Hídvégi Sán­dor, Veres Kálmán és még szá­mosán olyan biztos hátteret te­remtettek, hogy csak a focira volt gondunk. Ez az összefogás adta őszi menetelésünk alapját. — Nem vonom kétségbe, de gólt azonban mégsem lőhettek... — Erre nem is volt szükség, hiszen a már tavasszal formálódó gárda olyan játékosokkal egé­szült ki a bajnoki rajt előtt, mint a hatvani Sima Tibor és & siroki Sí­pos Lajos. Nyomasztó gondunk volt a kapushiány, amely a bol- dogi Varga László ideigazolásá­Az MBSZ az elmúlt napok­ban értesítette a birkózószakosz­tályokat arról, hogy versenyzőik milyen minősítéseket értek el az elmúlt esztendőben. Megyénk­ből az Egri Vasas SE-ben a fel­nőttek közül Gyöngy Attila a magyar bajnokság ötödik helye­zettje, és Dezsereczki István, mint másodosztályú magyar baj­nok szerzett I. osztályú minősí­tést. A megyeszékhely utánpót­lás-birkózói közül Szalai Gabor, Virág Csaba, Gáspár Krisztián, Sütő Dénes és Prokaj Adorján lett ifjúsági, Ruß Arnold pedig serdülő aranyjelvényes. A Gyöngyösi SE színeiben val megoldódott. Két román fo­cista, Both Csaba és Palkó János is érkezett hozzánk. Ezek a lab­darúgók, úgy érzem, pótolni tudtak a korábban Tenkre távo­zott Jónást, Mudriczkit és Vin- czepapot. — Ennél jobban már nem is sikerülhetett volna az ősz. Mi az abonyi titok nyitja? — Sokat segített közvetlenül a rajt előtt a tiszacsegei edzőtábor, ahol napi három edzéssel készül­tünk. Szerintem elsősorban jobb erőnlétünkkel múltuk felül ve- télytársainkat. Amikor ők már levegő után kapkodtak, mi még akkor kezdtünk belejönni. Be­vallom, engem is meglepett az az egyenletes teljesítmény, amit a csapat nyújtott. Mindig mondo­attam magamban, hogy nem lé­ét állandóan a csúcson lenni, jönnie kell a holtpontnak, de hál’ istennek, csak nem jött. — Óriási fegyvertény ez a ti­zenöt meccsen át tartó veretlen­ség. Annál is inkább, mivel — a pálya felújítása miatt — az utolsó négy rangadót idegenben vívták. Önmagáért beszél, hogy senki sem tudta megfogni az éllovast. — Pedig nagyon fájt ránk a fo­guk, mindenki a mi babérjainkat akarta megtépázni. Nyerni tud­tunk Gyöngyöshalászon, Heve­sen, Selypen és Egerben is, bár ez utóbbi egy kicsit meleg volt. Baranyait kiállították a második félidőben, és az egriek több gól­helyzetet is teremtettek. — Kik voltak a meghatározó egyéniségek? — Az az agresszív védő-letá- madó stílus, amit játszottunk, mindenkitől teljes odaadást és tudása legjavát követelte meg. Gólerőssegük alapján Fehér Gyulát és Nagy Pétert kell külön kiemelni, hiszen ők szerezték góljaink kétharmadát. A többiek nélkül persze ők sem boldogul­tak volna. — Megállíthatja valaki tavasz- szal a Füzesabonyt? Bódi József felnőtt I. osztályú minősítése biztos, de a szakosz­tály jogosnak látszó észrevétele nyomán valószínű, hogy Baranyi Tamás részére is megítélik maid a rangos minősítő jelzőt. Szak­osztályainkban természetesen számos birkózó ért el fentiektől alacsonyabb minősítésű fokoza­tot valamennyi korosztályban. Az MBSZ azonban csak a fenti­ekről ad hivatalos értesítést. Sportági hír, hogy Kun József, az Egri Vasas edzője munkahe­lyéről ugyan nyugdíjba vonult, de a szakosztályon belül tovább­ra is a finomszerelvénygyári bir­kózók utánpótlását neveli. — Valami nagy-nagy össze­omlásnak kell ahhoz bekövet­kezni, hogy bárki elvegye tőlünk a bajnoki címet. A tavaszi mécs­eseket már NB 111-as szemüveg­gel és igényességgel fogjuk néz­ni. Polgár László csapatkapitány véleményére is kíváncsiak vol­tunk: — Nem titok, hogy szeret­nénk pontveszteség nélkül baj­nokok lenni. Van is rá esély, hi­szen tízszer hazai környezetben mérkőzünk, és nagyon együtt vagyunk. Sima Tibor így vélekedett er­ről: — Már az NB Ill-at kell meg­alapozni, ezért sokkal nehezebb lesz, mint az ősz volt. Minden meccsre kétszeres figyelemmel fogunk készülni. Trombitás István szakosztály- vezető is a csapat nagy erényé­nek tartja, hogy nem egy félidős, sokszor a hajrá perceiben is újíta­ni tud. A fiatal társaság, egy-két poszton megerősítve, a maga­sabb osztályban is megállhatja a helyét. Ehhez viszont kevés a já­tékosok akarata. — Döbbenetes az az érdekte­lenség, ahogy az önkormányzat áll dolgainkhoz. Alig látni vala­kit a meccseken közülük, csak szavakban szeretik és értékelik a sportot. Elgondolkozhatnának azon, hogy önös érdekeik a fon­tosabbak, vagy az, hogy város­hoz méltó legyen a sportélet. Ha rajtuk múlna, még a körzetiben focizhatnának a fiúk. A nyáron mi, szponzorok újíttattuk fel a pályát, az öltözők, mellékhelyi­ségek úgy festettek, mint a pati­ka. Most érdemes megnézni, hogy milyen elhanyagolt min­den, a sportlétesítmény személy­zete semmivel sem törődik. Az NB III. jóval nagyobb áldozatot követel a város vezetésétől. A szurkolók szeretete sok mindenért kárpótol, még ha a fo­rintokat nem is helyettesítheti. Egyikük, Kóródi András levelet küldött a szerkesztőségünkbe, s az ebből kiragadott rövid idézet­tel zárjuk írásunkat: „Köszönjük a fiúknak, Páz­mándi edzőnek, Geda Sándor szakosztályelnöknek, és min­denkinek, akinek része volt ben­ne, azt a sok örömet, amit a soro­zatos győzelmekkel okoztak. To­vábbi jó munkát és sikerekben gazdag új évet kívánunk!” Buttinger László Ez TOTÓ 2, X, 1,1,1,1,1, X, 2, 2, X, X, X, 1 A volt túsz tiszteletére Hősnek kijáró üdvözlésben volt része az amerikai Thomas Sutherland-nek. A 60 esztendős férfiú Skóciában született, ké­sőbb vándorolt ki az Újvilágba. Ő az, akit tavaly novemberben engedtek szabadon a túszok so­rában foglyulejtői. A Falkirkban született egykori futballistát Bej­rútban rabolták el 1985 júniusá­ban. Sutherland 1948 és 1950 kö­zött játszott a Glasgow Rangers együttesében, s mivel most két­hetes vakációját tölti szülőhazá­jában, nem hagyhatta ki a Ran­gers — Hibernian bajnoki talál­kozót, melyen egykori csapata 2:0-ra nyert. — A labdarúgás még mindig jelentős szerepet foglal el éle­temben, noha magam természe­tesen már nem játszom — mond­ta Sutherland. — Nagyon jól­esett, hogy a Rangers-vezetők meghívtak erre a 90 percre. Ä közönség óriási vastapssal köszöntötte az egykori túszt, aki a Rangers klubszíneiben (kék­fehér) pompázó sálban foglalt helyet az elnöki díszpáholyban. Fel a fejjel, szomszéd Élethalálharcát vívja a ma­gyar gazdaság, és vele párhuza­mosan küzdenek fennmaradásu­kért a vállalatok, valamint szö­vetkezetek által finanszírozott szakosztályok és sportegyesüle­tek. Néhány hete még úgy gon­doltuk, az a legnagyobb gond Di­ósgyőrben, hogy tűz pusztított a sporttelepen, és egyes létesítmé­nyek porrá égtek, de sajnos a veszteség jóval nagyobb. Mintáz elmúlt hét híradásaiból értesül­hettünk róla, szomorú sporttör­téneti pillanatként rendkívüli közgyűlés határozott a DVTK megszűnéséről. Az ok: december végéig a klub adósságának mér­téke meghaladta az 50 milliót, és remény sincs arra, hogy helyre­álljon az egyensúly. A magyar sportnak, de azon belül a vidék sportjának nagy vesztesége az 1910-ben alakult DVTK megszűnése. Az ország északi részének sportbázisa ítél­tetett halálra. Ez még akkor is igaz, ha részeiben bízvást megta­lálják majd a szakosztályok a to­vábbélés legalább szerény lehe­tőségét. Mi innen, Heves megyéből, mindig büszkék voltunk a diós­győrisportolók eredményeire, hi­szen az egészséges rivalizálás mellett mégiscsak a szomszéd, a közeli ismerős jóvoltából örül­hettünk. Őszintén sajnáljuk, hogy ily tragikusan megrendült a sport helyzete a borsodi „főváros­ban ”, de a régi ismeretség belül­ről azt diktálja, ne adjuk fel a re­ményt. Mert ahol úgy szeretik és értik a sportot, mint Diósgyőr­ben, ott nem lehet teljes az elha­lás. Szívből kívánjuk szomszé­dainknak, hogy nagyobb vér- veszteség nélkül találják meg a segítséget nyújtó szponzorokat, és mielőbb szálljunk ismét harc­ba a küzdőtereken. Lehet, hogy új színben, de a régi szívvel. Most mi is így szurkolunk: Hajrá, Di­ósgyőr! (fb) Három I. osztályú, öt aranyjelvényes már biztos Birkózóminősítések Ez lesz ám a mérföld! „Miami Mile” — ez a verseny neve. Az Egyesült Államokban sorra kerülő nagyszabású nemzetközi egymérföldes futóviadal akár egy olimpiai döntőnek is beillene! Nem a szám, az egy mérföld miatt, ha­nem a nevezési lista alapján lehet ezt okkal állítani. A jövő vasárnap, Miamiban lebonyolítandó eseményre ugyanis négy olyan sportember is nevezett, akinek nevét hallván illik az atlé­tabarátoknak felkapni a fejüket. Á brit Steve Cram, a kenyai Peter Rono, továbbá két amerikai futó, Steve Scott és Joe Falcon lesz ott a startvonalon. Cram három olimpián járt már, jelenleg ő tartja a miami „álomfutásra” is feladatot jelentő mérföld világrekordját (3:46.32 perc). Az afrikai Rono az 1988-as szöuli nyári olimpián az 1500 mé­teren szerzett bajnoki aranyérmet, 3:51.41 perces mérföldes egyéni legjobbja nem rossz! Scott sem szégyenkezhet! Amerikai csúcstartó, minden idők egy­mérföldes eredménylistáján övé a negyedik hely (3:47.69 perc), míg Falcon 3:47.69 perces teljesítménye — Scott mögött — minden idők második legjobb ideje az Egyesült Államokban. Azután olyanok is csatlakoznak a „nagy négyhez”, mint az amerikai Terrance Harring­ton és Eric Henry, no meg a Szomáliái Jama Aden és a kanadai Marc Olson is. Pompás egyéniségek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents