Heves Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-06 / 4. szám

HÍRLAP, 1992. január 6., hétfő SPORT 7. Röplabda NB I. A sportág: Kasziba lottója Urvancova (balról) a legjobbkor érkezett Egerbe Óriási fejlődésen, minőségi változáson ment át a csapat — mondja Kasziba István edző Soha rosszabbat, foglalhat­nánk össze az Eger SE NB I-es női röplabda csapatának elmúlt évi szereplését. A honi röplabdá­zás története során vidéki csa­patként első ízben nyerték meg a bajnokságot. Mintegy ráadás­ként a csapat trénere, Kasziba István lett az Év edzője, Fésűs Erzsébet pedig az Év játékosa. Az új szezonban bajnokhoz mél­tóan zárta az első menetet az ESE, hiszen a Tungsram mögött rosszabb játszmaarány miatt áll­nak a második helyen. — Kasziba István karácsony­fáján a röplabda milyen helyet foglalt el? — Életemet annyira átszőtte ez a sportág, hogy bárhol va­gyok, bárhova megyek, a levegő­ben mindig ott van a röplabda. Elég, ha csak a piacon veszek egy kiló narancsot, amikor a kezem­be nyomják a zacskót, sok sikert kívánnak a következő mérkőzés­hez. Egyszóval harmincegy év óta mindig világít egy lámpa a karácsonyfán, amelyik a röplab­dát jelképezi. Ez hol halvá­nyabb, hol erősebb fénnyel izzik. Kétségtelen, hogy 1960 óta — ekkor voltam életem első röplab­daedzésén — most világított a legfényesebb. 1991 nagyon sike­res esztendő volt, bár amikor Ka­tarban edzősködtem, ott is nyer­tünk bajnokságot, de az érzelmi töltés Égerben mindent felül­múlt. — Milyen az elismertsége ma a hazai röplabda-berkekben az Eger SE-nek? A bajnoki címet sok helyütt ímmel-ámmalfogad­ták el. — Háromféle megítélés léte­zik. Van egy, amely úgy tartja, könnyű vakok között a félsze­műnek császárnak lenni. Ez eléggé kívülálló summázat. A szakmán belül kezdetben az öröm volt a mérvadó, hiszen első vidéki csapatként nyertünk baj­nokságot. Az idő múlásával az­tán az irigység is felütötte a fejét. A harmadik csoportba sorolom magát a várost, ahol is érdeme­ink már vannak, sajnos forintja­ink egyelőre még kevésbé. De a szurkolók, az egriek pártfogása sokat jelent. — A bajnokcsapat gyakorla­tilag kicserélődött. Minek örült volna jobban, ha marad a régi garnitúra, vagy ez a vérátömlesz­tés pezsgést hozott a csapatban? — A tavalyi együttessel szak­mai fejlődést borzasztó nehéz lett volna produkálni. Koránál fogva egy idősebb, rutinosabb csapat volt, velük tartósan na­gyobb mennyiségű munkát már nem tudtam volna elvégeztetni. Azt már tavaly tavasszal tudtuk, how változtatnunk kell, hiszen Zsóka terhesen játszott, úgy, hogy a végén már nem is léphe­tett volna pályára, de letagadott egy hónapot, csakhogy ott lehes­sen a legnehezebb mérkőzése­ken is. Nem mondom, tizenki­lencre húztunk lapot, amikor Vojth Ildit elhoztuk Debrecen­ből, mert bár mindenki azt mondta, hogy tehetséges, ezt bi­zonyítania is kellett. De ugyan­így kockáztattunk Brecher Zsu­zsival, aki ma már meghatározó­an tud játszani a csapatban, pe­dig mielőtt Egerbe került, soha nem játszott végig egy szezont. Szendrői Ildi fiatal kora ellenére elég hullámzó pályafutás után érkezett hozzánk. A végére hagytam Urvancovát, aki ugyan már nem tartozik a csitrik közé, ám ő is új ember, ráadásul me­netközben érkezett. Valahogy úgy tudnám összefoglalni, hogy a nyár elején egy rendkívüli fel­adatot kellett rendkívüli embe­rekkel megoldani. Én egyre va­gyok büszke, hogy óriási fejlődé­sen és minőségi változásán ment át a csapat. Úgy érzem, hogy a hatoslottón megterveztem a jö­vőheti lottószámokat és mind a hat bejött. — Fésűs Zsóka az új évben el­kezdte az edzéseket. Neki hol lesz a helye ebben a kialakult csapat­ban? — A lányokkal megbeszél­tem, hogy hivatalból senki sem, még Zsóka sem kap helyet a csa­patban. Neki vissza kell küzde­nie magát a kezdőbe. Azt szeret­ném, hogyha a feladó mellett mindig a legjobb formában lévő öt játékos szerepelne. — Sértődés nélkül menni fog ez? — Sértődés csak akkor lehet, ha a legjobbat lehozom a pályá­ról. Ez a csapat nem egy sértődős fajta. Nincs duzzogás, ha egy-egy mérkőzés után leülünk és meg­mondom valakinek, hogy nézd öreglány, gyengén játszottál a mérkőzésen. — Milyen bánásmódot alkal­maz a játékosokkal szemben? — Felnőttként kezelem őket, mert a feladat, ami előttük áll az is felnőttet igényel. Persze egy ti­nédzserrel elhitetni, hogy fel­nőtt, egészen más bánásmódot követel, de a legtöbb esetben rá- érzek erre. Szerencsére a lányok jó alapokat kaptak, technikailag képzettek. A csapatra szabott technikát megtanulták. A figyel­met is kondicionálni kell, hisz sorsdöntő kérdés, hogy mennyi­re tud összpontosítani a játékos. A csapattal most már ott tartok, hogy ötvenet is megcsinálunk egyazon feladatból, s ha negy­venkilencnél netán hiba van, újra kezdjük az egészet. — A cseresor hogyan viseli a sorsát? — Akkor van probléma, ha valaki azt hiszi, hogy a kezdő ha­tosba való. Az edző akkor sze­rencsés, ha a csereember nem úgy próbálja ezt bebizonyítani, hogy minden álnokságot elkö­vet, hanem a munkájával akarja kivívni ezt. Na most nálunk két lány érzi úgy, hogy ott lenne a he­lye, de az eredmények miatt fejet hajt a többiek előtt. Tímár Edit külön kategória, mert ő bebizo­nyította, hogy rá nagyon komo­lyan lehet számítani. Ő a csapat Joly Jokere, aki a center posztot kivéve már mindenhol játszott — és nem is akárhogy. — Az a csapatépítés, amit el­kezdtek a nyáron, néhány nappal (Fotó: Szántó György) a bajnoki folytatás előtt, hol tart, illetve mikor ér a csúcspontjára? — Félúton vagyunk. Pozíci­ónk azért kedvező, mert utat tör­tünk, ami most már kipróbált és bevált útnak tűnik. Érzésem sze­rint eljutottunk egy olyan szintre, amiről az ugrás már nem lesz túl látványos, de hihetetlenül stabil­lá teheti a csapat teljesítményét. A hátralévő mérkőzések többsé­ge a könnyebbek közé tartozik — egyet-kettőt kivéve —, így már most megengedhetem magam­nak, hogy a legnehezebb feladat­ra, a rájátszásra készüljünk. — Aladinnak a csodalámpá­ban volt az ereje. Miben rejlik a csapat és miben rejlik Kasziba István ereje? — Azt szeretem, ha mindenki úgy érzi, ő nyerte meg a mérkő­zést. Ez vonatkozik edzőre, játé­kosra, vezetőre, sőt az újságíró­ra, a szurkolóra is. Az én fela­datom, hogy vezetője, edzője le­gyek a csapatnak. Megmondtam a gyerekeknek is, nekem az a kö­telességem, hogy még szigorúb­ban, még keményebben dolgoz­tassam okét, mert ismét van san­szunk arra, hogy döntőt játsz- szunk, netán bajnokságot nyer­jünk. Én egy pillanatig sem lazít­hatok, mert azt visszaolvassák a fejemre. Hogy miben lakozik az erőnk? Azt hiszem, az elhiva­tottság az ami hajt bennünket, és az a közeg, amiben itt élünk, va­lósággal sugallja, hogy szükség van ránk, hajtsunk, nyeljünk, hogy együtt örülhessenek ve­lünk. Ezért csináljuk szívesen, nap nap után, s ezért érezzük azt, hogy jó Egerben röplabdásnak lenni. Budai Ferenc Mi került az NB lll-asok osztályozókönyvébe? Csak részsiker a negyedik hely Nagy Vilmos a Nagyréde edzője Vannak csapatok, ahol úgy alakulnak az események, hogy a bajnokság két félideje közötti időszakra esik az edzőkeresés nem mindig egyszerű művelete. Olvasóinknak nem kell bemutat­ni a kiváló válogatott labdarúgót Csuhay Józsefet, aki annak ide­jén Egerben kezdte pályafutását, majd a Videoton és a Bp. Hon­véd játékosa lett. Utolsó csapata a finn másodosztályú Hanko volt, szerződése lejártával innen tért haza. A népszerű focista egy hónapja nyitotta meg üzletét a megyeszékhelyen Foci Klub Bü­fé néven, de azért a sportpályától sem akar elszakadni. Tárgyalt többek között a Nagyrédei TSZH SE NB III-as együttesével is, ám az aláírásig nem jutottak el. Mint Rozovits Jánostól, a ré- dei szakosztályvezetés tagjától megtudtuk szombattól egy gyöngyösi testnevelő, Nagy Vil­mos irányítja a felkészülést, aki korábban az NB III-as Recsk kis- padján ült. Szakmai felkészültsé­gében bízva megkísérlik, hogy tavasszal elkerüljék a kiesés ve­szélyét, és közelítsenek a közép­mezőnyhöz. A címben szereplő megállapí­tást nem mi találtuk ki, Albert Csaba, a Bélapátfalvi Építők NB III-as labdarúgó csapatának edzője summázta ekként véle­ményét. A gyenge kezdés miatt hiába lendült egyre jobb formá­ba az Építők, sokáig csak a Mát- ra-csoport középmezőnyében foglalt helyet az őszi szezon ide­jén. Mivel az idény második fe­lében valóban kiemelkedőt nyúj­tottak — nyolcból hét mérkőzést megnyertek — nem véletlen, hogy feltornázták magukat a ne­gyedik helyre, noha két forduló­val a vége előtt még csupán nyol­cadikok voltak. Természetesen, a bajnokság első félideje volt beszélgetésünk témája, amelynek során Albert Csaba — tavaly nyáron került Ózdról Bélapátfalvára — érté­kelte csapata teljesítményét. — Mi az értéke ennek az elő­kelő helyezésnek, ami a helyi fut- balltörténetben ritkaságnak szá­mít? — Nem szeretném, ha bárkit a csapat házatáján elbizakodottá tenne ez a valóban szép ered­mény, amit részsikernek tartok. Kétségtelen, hogy megdolgoztak a fiúk az elismerésért, főleg a fizi­kai felkészülés során végeztünk kemény munkát. Ezzel együtt hangsúlyozom, hogy várjunk még az ünnepléssel. — Lényeges fordulat állt be az együttes játékában az ősz máso­dikfelében. Talán az idény köze­péig húzódott az edző és a csapat ismerkedése? — Jellemezni sok szempont­ból lehet a kezdeti időszakot, de az biztos, hogy elszaladt néhány forduló, amíg kialakult a kedve­zőbb hadrend, és megteremtő­dött az általam elképzelt erőnléti alap. Lényeges az is, hogy jó szel­lemű társasággal dolgozhatok együtt, így természetesen az összjáték is eredményesebb. Ma­gam is sajnálom, hogy a szép so­rozatba egy fiaskó becsúszott, de szerintem a mezőny kimagasló­an legjobb csapatától kaptunk ki Jászberényben, ez pedig nem szégyen. — Elemezze kissé részleteseb­ben az egyes csapatrészek és játé­kosok produkcióját. — A kapus posztján a hosszú kihagyás miatt kezdetben voltak problémáim Tóth-tál, de a végé­re szépen felzárkózott a többiek­hez. A védelem játékán még van javítanivaló, pedig a múlthoz ké­pest sokat fejlődött. A tanulság az, hogy hátul jóval nagyobb fe­gyelemre van szükség. A tények sorába tartozik, hogy mi kifezet­ten támadó szellemben focizunk, és ebben benne van az ellenfelek növekvő gólszerzési lehetősége is. A góllövés terén másodikok vagyunk a listavezető mögött, védekezésben viszont csupán a hetedik helyre sorolhatjuk ma­gunkat. Közzéppályásaink telje­sítményét az átlagosnál jobbnak ítélem meg. Szabó L. nem csak a kapitányi szalagot húzta fel a karjára, a pályán is egyre inkább a többiek karmestere lesz. Csa­nádi látványosan fejlődik, és Szi­lágyi is hasznosabb itt, mint egy sorral előrébb. Nálunk aligha­nem Mikó az ősz meglepetése, hiszen nagy hasznára volt a csa­patnak, nemcsak góljaival, ha­nem mezőnyjátékával is. Leh­nen )ó adottságainál fogva még többre is képes lehetne, ez a plussz csakis rajta múlik. A góljai nagyon fontosak számunkra. — Változik-e esetleg a célki­tűzés? — Mi úgy kezdtünk, hogy az első tíz hely valamelyikén végez­zen a csapat, de ezzel inkább a biztos bennnaradást akartuk magunknak garantálni. Jónak tartom most is az eredeti célkitű­zést, nem lenne helyes, ha vál­toztatnánk. — Mennyire látszik megnyug­tatónak az anyagi háttér? — E tekintetben nem vagyok illetékes nyilatkozni. Annyit vi­szont elmondhatok, hogy a veze­tés minden olyan feltételt bizto­sított eddig, amiben az indulás­kor megyegyeztünk. A helyzet persze távol áll az ideálistól egyre kevesebb focistát tud már foglal­koztam a cementgyár. Nem be­szélhetünk ma már táborozások­ról sem, jó ha úgy-ahogy rend­szeresen látogatják az edzéseket. Jelentős hajtóerő a szurkolók buzdítása, s ők a maguk részéről ugyancsak helyt álltak. Ha lát­ták, hogy küzd a csapat, akkor még a kudarcok időszakában sem bántották a fiúkat. Többen idegenbe is elkísértek minket. — Mi lesz a további program ? — Az évzáró értekezletet no­vember 27-én tartottuk, a felké­szülést pedig holnap kezdjük el. Albert Csaba edző a beszélge­tés során önkéntelenül is elárul­ta, hogy reálisan látja a csapata helyzetét. Személye új jelenség megyénk labdarúgásában, ta­pasztalhatóan szívvel-lélekkel dolgozik azért, hogy a Bélapát­falvi Építők minél több örömet szerezzen a helybeli és a megyei focirajongóknak. Fesztbaum Béla Duplán eminensek Engedjék meg, hogy egy kis nyelvészkedéssel kezdjem. Az eminens egy meglehetősen két­arcú szó. Ha úgy akarom, gunyo- ros mellékzöngéje is lehet, ilyen­kor az ember lelki szemei előtt egy éjjel-nappal a könyvek fölött görnyedő diák jelenik meg. Bár a jelző voltaképpen dicsérő, ez esetben mégis inkább szánalom ébred bennünk. Máskor viszont valóban a nagyrabecsülésünk ki­fejezésére használjuk, mindenfé­le élcelődés nélkül. Mindenkit biztosítok, hogy ebben az írás­ban ez utóbbi értelemben fordul elő. Mert azok az idők már réges- régen lejártak, amikor még a képtelenségek közé sorolták azt, hogy valaki szellemi és fizikai té­ren egyaránt kiemelkedőt pro­dukáljon. Volt úgy, hogy kifeje­zetten károsnak tartották a test­mozgást, merthogy elvonja az időt és a figyelmet a tanulástól. Manapság viszont, amikor a diáksport feltámadásában már nemcsak reménykedünk, hanem a megújhodás biztató jelei is lé­teznek, előbb-utóbb az iskolák­ban is nagyobb becsülete kell hogy legyen a sportnak. A tan­testületeknek is be kell látni, hogy a sport és a tanulás, nem­hogy szemben állnának, hanem kifejezetten kiegészítik egymást. A magyar sportélet szerencsé­re mindig bővelkedett olyan egyéniségekben, akik mindkét területen képesek voltak kiválót nyújtani. Kapásból sorolhatjuk a neveket, kezdve századik olim­piai aranyunk tulajdonosával, a birkózó dr. Hegedűs Csabával, és folytatva az állatorvosi diplo­mát szerzett dr. Faragó Tamással ésdr. Hargitay Andrással. Ők és a többiek világraszóló eredmé­nyeikkel becsületet szereztek a sportnak az iskolában, és elisme­rést vívtak ki a tanulásnak a sportpályákon és a medencék környékén. A róluk szóló cik­kekből kiderül, hogy útjuk nem volt könnyű, a pirkadat már az edzőtermekben találta őket, s es­te sem bújhattak hamar az ágy­ba, mert várta őket a tanulnivaló. A szórakozásról és egyéb kikap­csolódási lehetőségekről már jobb, ha nem is beszélünk. A ve­lük folytatott beszélgetésekből az is kitűnik, hogy a többség nem tekintette áldozatnak ezt az élet­formát, hanem természetesnek vették vállalásukat. így volt ez korábban is, amikor a pártállam­ban az értelmiség nem tartozott a kegyeltek közé, s nem biztos, hogy a tanulás volt a legjobb be­fektetés. A rendszerváltás bőví­tette az intelligencia lehetőségeit is, már nem a jól menő lángossü- tők világában élünk, már egyre inkább megéri diplomát szerez­ni. Szerencsére mind többen gon­dolkoznak hasonlóképpen me­gyénk sportolói közül is. A volt egri úszók közül Bart a Mónikán gödöllői agrártudományi egye­temre jár, Renn Gábor pedig Miskolcon a műszaki egyetemen negyedéves. Az ESE úszó- és ví­zilabda szakosztályában folyó nevelőmunkát dicséri, hogy az idén is öten kezdték el tanulmá­nyaikat felsőfokú tanintézetek­ben, valamennyien vízilabdások. Thummerer Ildikó és Koncz Krisztina szeptembertől az egri tanárképző főiskola hallgatói, Balogh Nándort, Németh Istvánt és Udvardi Tibort pedig a fővá­rosba szólították terveik. A Magyar Köztársaság jó ta- nulója-jó sportolója lett az úszó Madaras Norbert és a birkózó Virág Csaba és Gáspár Kriszti­án, mindannyian egriek. Életük­kel, sikereikkel hamarosan meg­ismerkedhetnek olvasóink. Jó lenne, ha egyre többen kö­vetnék példájukat, egyre többen lennének duplán eminensek, akik pályafutásuk befejeztével az egész ország javára kamatoz­tatják tudásukat, csakúgy mint sportolóként tették. (buttinger) TOTÓ A Totó 1. játékhetének nyer­tes tippsora a következő: 2, X, 2, X, X, X, 1, X, 2, X, 1,1,1, X

Next

/
Thumbnails
Contents