Heves Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-04-05 / 3. szám
HÍRLAP, 1992. január 4—5.» szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 13 Lélek és irodalom A pokol színei Az esztendő utolsó napjai — gondolom, mások is így tapasztalták — alkalmasak a lelki számvetésre is. Mérlegeljük a cselekedeteinket, mit tettünk jól vagy rosszul az eltelt évben, s mit kellene másképp tenni az elkövetkezőkben. Kevés időnk van manapság az elmélyülésre, ezért aztán jól jön egy olyan könyv, mint Popper Péteré, segíti az önmagunkkal való szembenézést. A pokol színei című kötet a könyvkiadásban változatos kilencvenegyes év újdonsága. A Relaxa nevű (vélhetően fiatal, nemrég alapított) kiadó jegyzi, s a pszichológus szerző régebbi sikeres írásait gyűjti egybe: egy táncjáték forgatókönyvét Kék balett címmel. Az Útvesztőt, egy színdarab formájában megírt álkrimit (ahogyan a szerző nevezi), s az Isten komédiásai című lélektani színjátékot. Végül pedig a hetvenes évek végén nagy sikert aratott, szellemes esszét a művészetről és a művészekről, a Színes pokol című lélektani tanulmányt. A szerzőt — mint az újságíró-iskola kedvelt előadóját — volt alkalmam személyesen is hallgatni, s már akkor csodáltam szellemes és csevegő stílusáért, és azért a könnyed, de mégis mélyreható látásmódért, amellyel képes eligazodni lelki kuszaságaink között. Úgy vélem, mindazok, akik szánnak időt a töprengésre, az önmagukban való elmélyülésre, örömet lelnek ebben a könyvben: a felismerés és a ráismerés örömét. Leleménnyel — de nem feltétlenül tudományos egzaktsággal tipizálja a szerző embertársait: például az egyik írásban majom- és tigrisemberekre, azaz kiszolgálókra és uralkodókra (a távolságtartás végett egyik szereplőjével mondatja el mindezt), vagy — mint a Színes pokolban — a színészeket komédiásokra és varázslókra. Igaz vagy nem igaz a két felosztás? Mint minden leegyszerűsítés, ez sem abszolút igazság, de közelebb visz ahhoz. S erre jelenleg igen nagy szükség van! (jámbor) A hét végén a következőképpen alakulnak a piaci árak megyénkben. Egerben a burgonya 20, a fejes káposzta 12, a kel 30, a zeller 40, a karalábé és a sárgarépa 30, a karfiol 100, a cékla 30, a vöröshagyma 20-24, az uborka és a paradicsom 300, az alma 50-60, a fokhagyma 160-180, a savanyú káposzta 40, a mák 150, a gomba 110-150, a citrom és a narancs 100, a banán 70-80, a kiwi 30- 40, a füge 120 forintba kerül. Hatvanban a tojás 8-10, a burgonya 18, a sárgarépa 20, a zöldség 30, a vöröshagyma 20, a fejes káposzta 10, a kel 20, a karalábé Hevesen olcsó a kiwi 5, a fokhagyma 150, a gomba 150, a téli alma 25-30, a körte 60, a szőlő 120, a héjas dió 150, a tisztított 350, a szárazbab 120 forint. Gyöngyösön 8 forint a tojás, 20 a burgonya, 30-40 a zöldség és a sárgarépa, 25 a vöröshagyma, 20 a fejes káposzta, 250 a paradicsom, 10 forint a paprika darabja. A kelkáposztát 40, a fejes salátát 30-40, az uborkát 250, a zöldhagymát 30, a gombát 160, az almát 35-40, a dióbelet 400 forintért mérik. Hevesen meglepően olcsó a kiwi, 15 forintért adják darabját. A tojás 7,20-7,50, a burgonya 18-20, a sárgarépa 15, a petrezselyem 20-25, a vöröshagyma 25-30, a paradicsom 180-200, a savanyú káposzta 25-30, az alma 20-30, a héjas dió 150-200, a bab 90-100, a zeller 30-40, a cékla 25-30, a retek 25, a körte 35-50, a citrom 90, a narancs 90- 100, a banán 80-90 forintba kerül. Telefonos lelki elsősegély-szolgálat Egerben Hívható: pénteken este 7-től szombat reggel 7-ig, szombat este 7-től vasárnap reggel 7-ig. A hívás ingyenes. Telefon: 36-14-321. összeállt az idei filmszemle programja HÍRLAP- naptár 1992. január hó Napok Névnapok R. kát. naptár Protestáns naptár 6. hétfő Boldizsár Vízkereszt Vízkereszt 7. kedd Attila Ramóna Rajmund Attila 8. szerda Gyöngyvér, Keve Péter Szörény 9. csütörtök Marcell Alexia Marcell 10. péntek Melánia Vilmos Ágota 11. szombat Ágota Tasziló Melánia 12. vasárnap Ernő Ernő Veronika Túra — programként A Bükki Vörös Meteor SE természetjáró szakosztálya január 5-én, vasárnap a hevesi dombságba vezeti túráját. Az útvonal a következő lesz: Kerecsend — demjéni kaptárkő — egerszalóki hőforrás — Mak- jánvár — egri szabadidőpark — Mezőgép. A túra útvonala 16 kilométer. Találkozás: 8.50 órakor az egri autóbusz-állomáson. A túravezető: Nemes Gyula. Környezetvédelmi ellenőrzés f lljabb teher az autósoknak A 23. Magyar Filmszemlén — amelyet február 7-12. között rendeznek meg — a stúdiók előrejelzései szerint több mint 60 játék-, dokumentum-, gyermek- és ifjúsági, valamint rajzfilmet, illetve videoalkotást vetítenek. A közönség mintegy 20 magyar film ősbemutatóját láthatja. A filmszemle elnökének Illés Györgyöt kérték fel. A filmszemle rendezőitől kapott tájékoztatás szerint erre az időszakra készül el a többi között Sára Sándor Könyörtelen idők, Szabó István Kedves Emma, drága Böbe és Zsigmond Vilmos A tékozló apa című filmje. A filmes esemény sok tekintetben különbözik majd a korábbiaktól. Filmverseny nem lesz, viszont számos olyan kísérő rendezvény színesíti a szemle programját, amelyek nemcsak a magyar film népszerűsítését, hanem — bizonyos értelemben — annak gazdasági támogatását is szolgaija. A szervezők külön is felhívták a figyelmet a Magyar film a világban című fotódokumentum-kiállí- tásra, amely a legsikeresebb magyar filmművészek és a vállalkozások bemutató tárlata lesz a Metró mozi halijában. A Béke Radisson Szállóban a magyar művészek díszlet- és jelmezterveiből rendeznek bemutatót. E nemrégiben újjáépített körúti szálloda lesz egyszersmind a magyar filmszemle központja is. Ide várják a filmszemlére érkező mintegy 80 külföldi és az esemény iránt érdeklődő magyar újságírókat. A filmszemle várhatóan legnépszerűbb újítása kifejezetten a közönséget érinti: az esti ősbemutatók Kivételével a filmszemle vetítéseire szóló mozijegyek 20 százalékát a nyugdíjasok kapják — térítésmentesen. A jegyek egyébként a filmszemle minden vetítésén kedvezményesek lesznek, a diákok külön engedményt is kapnak. A közlekedési miniszter rendeletben vezette be, hogy megkezdik a gépkocsik környezetvédelmi ellenőrzését. Eszerint valamennyi járműnek évente, a katalizátorosoknak pedig háromévente kell átesniök a kötelező felülvizsgálaton, amelynek dija 350 forint. A már forgalomban lévő gépkocsik szűrését első alkalommal 1992. május 1-jétől 1993. április 30-áig abban a hónapban kell elvégezni, amely a forgalmi engedélybe bejegyzett érvényesség naptári hónapjával megegyezik. E hónap utolsó napjat követően a jármű már csak érvényes környezetvédelmi igazolólappal vehet részt a közúti forgalomban. A rendelet meghatározza, hogy az egyes jármüveknél legfeljebb mekkora lehet a kipufogógáz megengedett szennyezőanyag-tartalma. Vásárok Gyöngyösön: 5-én autóvásár. Hatvanban: 12-én autóvásár. Hevesen: 12-én autóvásár. * * * Felhívjuk figyelmüket, hogy a vásárok időpontjában elő fordulhatnak változások! A hétvége időjárása Változatosan felhős időre számíthatunk az előttünk álló hétvégén. Ma csapadék kialakulására nem kell számítanunk. Vasárnap kisebb záporeső, a Mátrában havas eső lehet, jelentős mennyiségű csapadék nem valószínű. Enyhe lesz az idő. Ma sok napsütésre van kilátás, de a zártabb völgyekben köd kialakulása lehet. Hajnalban megyénkben 0 és -4 fokig csökken a hőmérséklet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában +5, +9 fok között várható, a ködös helyeken és a Mátra magasabb részein 2 fok körüli hő- mérsékleti csúcsérték valószínű. Jövő heti prognózis Az időjárás változékony jellege előreláthatólag a jövő héten is megmarad. Többször erősen megnövekszik a felhőzet, és a megye területén továbbra is számítani kell záporokra, a Mátrában hózáporokra, enyhébb és hidegebb időszakok váltakoznak, hosszan tartó kemény hideg azonban továbbra sem valószínű. Hajnalban általában 0 és -5 fok között alakul a hőmérséklet, a Mátrában azonban ennél hidegebb is lehet. Kora délután +1 és +6 fok közé melegszik fel a levegőMagyar vetőmagok kistermelőknek Jó minőségű, ám a külföldinél lényegesen olcsóbb vetőmagot szeretne kínálni az idén a Kertimag Kereskedelmi Kft. a hazai kistermelőknek. Ennek érdekében bővül a tulajdonosok köre, és így a cég törzstőkeemelést hajtott végre január 1-jétől. A mintegy 90 millió forint értékű törzstőkét 120 millió forintra emelték. A hazai fajták népszerűsítése érdekében a kecskeméti Zöldségtermesztési Kutatóintézet fajtáit — többek között paprikát, paradicsomot, uborkát, vöröshagymát, zöldborsót — kínálja majd a Kertimag Kft. kizárólagos forgalmazási joggal országos üzlethálózatában. A magyar fajtákat emellett külföldön is forgalmazzák. Erre már érdeklődés is mutatkozik a cég határon túli üzletfeleinél, például a holland Be- jo, illetve a dán Denfeld cégnél. A hazai kistermelők jobb vetőmagellátása érdekében a Kertimag Kft. bővíteni szeretné diszkontáruház-láncát is. A vetőmagokból a kistermelőknek az idén tavaszig jelentős — mintegy 30- 40 százalékos — árengedményt adnak. Vételi Eladási Pénznem árf. 1 egységre Ft-ban Angol font 140,31 143,11 Ausztrál dollár 56,64 57,88 Belga frank (100) 239,31 243,97 Dán korona 12,66 12,92 Finn márka 18,08 18,48 Francia frank 14,43 14,71 Görög drachma (100) 42,65 43,49 Holland forint 43,74 44,60 ír font 131,30 133,90 Japán yen (100) 60,25 61,45 Kanadai dollár 64,89 66,29 Kuvaiti dinár 263,44 268,94 Német márka 49,29 50,25 Norvég korona 12,51 12,75 Olasz líra (1000) 65,07 66,35 Osztrák schilling (100) 700,26 713,86 Portugál escudo (100) 55,84 56,94 Spanyol peseta (100) 77,41 78,93 Svájci frank 55,08 56,16 Svéd korona 13,4,8 13,74 USA-dollár 74,95 76,51 ECU (Közös Piac) 100,09 102,05 ^ HÉTVÉGI ORVOSI ÜGYELET EGER ÉS KÖRNYÉKE RÉSZÉRE: Andornaktálya, Nagytá- lya, Makiár, Kerecsend, Demjén, Égerszalók, Egerszólát, Ostoros, Novaj, Felsőtárkány, Noszvaj, Bátor, Hevesaranyos, Égerbocs. HELYE: Eger, rendelőintézet, Knézich K. u. 1-3. Szombat reggel 8-tól hétfő reggel 8-ig. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig az egri gyermekek részére. HELYE: megyei kórházgyermekosztály földszintje, Eger, Árva köz 1. Telefon: 10-841. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton reggel 7 órától 13.30 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától 20 óráig, vasárnap 8 órától 20 óráig a Technika Házában. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig, a 10-133-as telefonsza- mon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig,és a 12-570- es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. GYÖNGYÖS ÉS KÖRNYÉKE RÉSZÉRE: Karácsond, Gyöngyösoroszi, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstaiján, Gyöngyöspata, Szűcsi, Rózsaszentmárton részére. HELYE: Gyöngyös, Széchenyi u. 1. szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: 11-727. HATVAN ÉS KÖRNYÉKE: körzeti orvosi ügyelet szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8-tól másnap reggel 8 óráig. HELYE: Hatvan, rendelőintézet, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton reggel 6.30-tól 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8.30-tól 11 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton reggel 8 órától 12 óráig, vasárnap és munkaszüneti napon reggel 8 órától 10 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-199. HEVES ÉS KÖRNYÉKE RÉSZÉRE: Boconád, Tarnabod, Tárnáméra, Tarnazsadány, Tarnaörs, Erk, Zaránk, Átány, Hevesveze- kény, Tarnaszentmiklós, Pély, Erdőtelek, Tenk részére. HELYE: Heves, Vöröshadsereg u. 32. sz. alatt szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: 11-831. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton és vasárnap reggel 8 órától 12 óráig a Tanácsköztársaság tér 2-4. sz. alatt, a fogorvosi rendelőben. RECSKEN: szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Recsk, Párád, Parádóhuta, Bodony, Parád- sasvár, Mátraderecske, Mátraballa, Sírok, Sirok-Kőkútpuszta részére. HELYE: Recsk, Táncsics u. 9. Telefon: segélykérő. VÁMOSGYÖRKÖN: Vámos- györk, Adács, Atkár, Gyöngyösha- lasz, Nagyréde, Visznek részére. HELYE: Vámosgyörk, Petőfi u. 25. IDEJE: szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: segélykérő. VISONTÁN: Visonta, Ábasár, Detk, Ludas, Márkáz, Nagyfüged lakosainak. HELYE: Visonta, Petőfi u. 9. szám alatti rendelőben szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: segélykérő. ÁLLANDÓ KÉSZENLÉT: Mátraszentimre, Mátraszentlászló, Mátraszentistván községek részére. HELYE: Mátraszentimre orvosi rendelő, Arany János u. 7. Telefon: segélykérő. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: szombaton 8 órától vasárnap 20 óráig. EGRI: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-460. GYÖNGYÖSI: Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 13-991. HATVANI: Hatvan, Vágóhíd. Telefon: 11-901. HEVESI: Heves, Fő út 10. Telefon: 11-917. FÜZESABONYI: Petőfi Mgtsz, Füzesabony, Zrínyi u. 32. Telefon: 41-533 RECSKI: Recsk, Kossuth L. u. 218. Telefon: Recsk 15. TARNAMÉRAI: Tarna-Holding Agrárszövetkezet központi iroda, Tárnáméra, Boconádi u. 50. Telefon: Tárnáméra 6. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást. ÁLLATKÓRHÁZI ÜGYELET: pénteken 19 órától hétfő reggel 7.30 óráig. HELYE: Éger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-460. HÉTKÖZNAPI ORVOSI ÜGYELET EGERBEN: felnőtt betegek részére délután 18 órától reggel 8 óráig. Napközi sürgősségi ellátás ugyanott (11-16 óra között). HELYE: rendelőintézet déli szárnya, Knézich Károly u. 1-3. Telefon: 11- 000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától másnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: megyei kórház, Árva köz 1. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: «felnőtt betegek részére délután 19 órától reggel 7 óráig. NAPKÖZI ÜGYELET: 12-14 óráig. ÜGYELET HELYE: Széchenyi u. 1. Telefon: 11-727. HATVANBAN: délután 17 órától reggel 8 óráig, a város lakóinak napközben 12-16 óráig is. HELYE: rendelőintézet Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: délután 19 órától reggel 7 óráig Heves, Vöröshadsereg u. 32. Telefon: 11-831. FÜZESABONY ÉS KÖRNYÉKÉN: este 18-tól reggel 6-ig Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezotárkány, Szihalom, Mezősze- mere, Egerfarmos részére. HELYE: Füzesabony, Rákóczi u. 42. Telefon: 41-020. BÉLAPÁTFALVÁN: Bélapátfalva, Balaton, Bükkszentmárton, Mikófalva, Bekölce, Egercsehi, Szűcs, Mónosbél, Szilvásvárad és Nagyvisnyó részére. HELYE: Bélapátfalva, Lenin u. 24. IDEJE: este 6-tól reggel 6-ig. Telefon: segélykérő. PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖRNYÉKE: este 7-től reggel 7-ig. Pé- tervására, Erdőkövesd, Váraszó, Istenmezeje, Szederkénypuszta, Ivád, Kisfüzes, Bükkszenterzsébet, Fedémes, Tarnalelesz, Szentdomonkos, Bükkszék, Terpes, Szajla részére. HELYE: Pétervasára, Kossuth u. 2. Telefon: segélykérő. TISZANÁNA: Tiszanána, Kömlő, Kisköre, Poroszló, Újlő- rincfalva, Sarud. Este 7-től reggel 7-ig. Tiszanána, Vöröshadsereg u. 106. Telefon: segélykérő. VERPELÉT: este 7-től reggel 7-ig. Verpelét, Feldebrő, Aldebrő, Tófalu, Kápolna, Kompolt, Kál, Nagyút, Tarnaszentmána, Vécs, Kisnána és Domoszló részére. HELYE: Verpelét, Szabadság tér 2. Telefon: segélykérő. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonsza- mon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. Megyénk templomainak vasárnapi miserendje Egerben Bazilika: 6, 7, 8.30, 10, 11.30 és 18.30 óra Kórház Szt.Anna-kápolna (Széchenyi u.29.): 7 óra, valamint a kórházi betegeknek is, 10.30 óra (akik az utcán át tudják a templomot megközelíteni). Fájdalmas Anya-templom (Szajcz Leó u.7.): 7, 9 és 18 óra Szent Bernát-templom (Széchenyi u.15.): 7, 8, 10 és 19 óra. Nagyboldogasszony-templom (Kossuth u.14.): 8, 9,11.30 és 17 óra Jézus Szíve-templom (Makiári út 91.) 6.30, 8.30 és 17 óra. Lajosvárosi-templom (Aradi u.): 7, 9 és 18 óra Minorita-templom (Dobó tér 4.): 12 óra K isboldogasszony-templom: fél 8 és 9 óra Eger Felnémet-templom: 8 és 9.30 óra Istentisztelet az egri református templomban (Deák F. út 56.) de.10 órakor, hitoktatás du.15 és 16 órakor a gyülekezeti teremben (Markhót F.u.2.), s ugyanott istentisztelet 17 órakor Gyöngyösön Gyöngyös-Felsőváros Szent Bertalan-templom: 7,8.30,10 és 18 óra Temetőkápolna: 15 óra Gyöngyös-Alsóváros: 7, 8.30, 10 és 18.30 óra Gyöngyöspüspöki: 11 óra Hatvanban 6.30, 8, 10, 11.30 és 18 óra Újhatvanban: 7, 9 és 18 óra