Heves Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-04-05 / 3. szám

1992. január 4-5., szombat-vasárnap

HÉTVÉGI MAGAZIN----------i

9

.

\

k

i

I

i

\

!

ft

!

i

1

>

i

I

Járt már a Fóka-szigeten?

A turizmus nem ismer határokat. A napokban Moszkvából híre érkezett annak, hogy meg akarják nyitni a turizmus számára azt a dácsát, amelyben Mihail Gorbacsovot és feleségét a puccsisták augusztusban három napon át fogva tartották. Most pedig arról tudósítanak a médiák, hogy élelmes vállalkozók többmilliós beruházással turistaparadicsommá szeretnék változtatni a Dél-Afrika csücskén, Fokvárostól tíz kilométerre fekvő Fóka-szigetet.

Az európaiak évszázadokon át arra használták a sziklaszigetet, hogy megszabaduljanak leprásoktól, lázongó rabszolgáktól és más, kényelmetlenné vált alakoktól. Az utóbbi évtizedekben pedig az apartheidpolitikát folytató dél-afrikai kormány a politikai foglyok hatalmas börtönévé változtatta a szigetet. Itt, a Maximum Security Prison magánzárkájában töltötte 28 éves börtönbüntetésének nagy részét Nelson Mandela, a 466/64-es számú rab, a dél-afrikai színes bőrűek szabadságküzdelmének legendás vezetője. Egykori zárkájától most azt remélik, hogy turisták tízezreit vonzza majd.

Dél-Afrika szenvedéstörténetének megrázó tanúja ez a mindössze öt négyzetkilométer kiterjedésű mészkősziget, amelyet a közvetlenül az Antark- tiszról érkező Benguela-áramlás jéghideg vize nyaldos. Partjainál megszámlálhatatlan tengerész szenvedett hajótörést az évszázadok során. A Jóre- ménység-fokot megkerülni akaró portugál hajósok fél évezreddel ezelőtt szálltak itt először partra. Röviddel azután az európai felfedezőknek az a gondolata támadt, hogy büntetőgyarmattá változtassák ezt a fókák és pingvinek lakta kopár szigetet.

Az első politikai foglyok egyike, akit 1658-ban a szigetre száműztek, egy hottentotta törzsfőnök volt. Kétszáz évvel később hollandok és angolok ide száműzték mindazokat a bennszülött törzsfőnököket, akik Fokföld gyarmatosításának ellenszegültek. De hajóskapitányok is erre a szigetre tették ki hajójuk legénységének kényelmetlenné vált tagjait. A világhírű angol felfedező, James Cook egyik kísérője a szigeten töltött néhány napról 1775-ben ezt jegyezte fel naplójában: „Kopár, homokos pusztaság, ahol sok gyilkost és gazembert őriznek”.

Az elmúlt évszázadban azután sok leprást tettek ki a szigetre, abban a reményben, hogy a sós tengervíz meggyógyítja majd őket. Külön „lepra-rendőrség” őrizte a partokat, hogy megakadályozza a gyógyíthatatlan betegek szökését maguk fabrikálta csónakokon.

A szigetlakok idegölő magányának és szenvedéseinek enyhítésére a látogatók közül többen megkísérelték, hogy alkoholt és hasist csempésszenek a Fóka-szigetre — jelentette 1887. januárban a helyi újság, a Robben Island Times. A hetente egyszer megjelenő újság (ára egy penny, mottója: „Tévedni emberi dolog”) néhány éven át rendszeresen megjelent, és beszámolt az időjárásról, hírt adott gazdájuktól megszökött papagájokról, figyelmeztetett a partok körül ólálkodó emberevő cápákra, és jelezte a fekete kígyók vándorlását, amelyeket a hatóságok kétszáz évvel korábban a mérhetetlenül elszaporodott patkányok kiirtása végett telepítettek a szigetre.

A századfordulóra benépesedett a Fóka-sziget: száz rab, ötszáz szellemi fogyatékos, ezer leprás és mintegy ötszáz hivatalos személy lakta családostól. Ez utóbbiaknak mozijuk és tánchelyiségük is volt, s feljegyezték, hogy a sziget egyik kormányzójának lánya a legszívesebben egy kifogástalan modorú gyilkossal táncolt.

A rabok a legkülönfélébb munkákat végezték: fókákat ütöttek agyon és dolgoztak fel, megtisztították a sziklákat a rájuk rakódott guanótól, pingvintojásokat gyűjtöttek, követ törtek, kagylókból enyvet főztek. Az őrök szabadidejükben sportoltak, különösen a tenisz, a rugby, a krikett, a kosárlabda és a célbalövés volt népszerű. Az utóbbi időben golfpályát is építettek.

A köd-duda még ma is szinte megszakítás nélkül szól a zord éghajlatú szigeten. A drótkerítésen kívül élő szigetlakok el is nevezték „gyermekcsinálónak” — mert nem tudtak tőle aludni, és ezért éjszakánként mással foglalkoztak... Amióta a dél-afrikai kormány szakított az apartheidpolitikával, gyors egymásutánban szabadulnak a rabok a Fóka-szigetről. De hogy valóban vonzó lesz-e a turisták számára, azt majd csak a jövő fogja megmutatni.

A jósnők tudják, mit hoz 1992...

Az év vége, az új év eleje szokás szerint a jósnők és a magukat asztrológusoknak nevező áltudósok konjunktúrájának időszaka. A múlt év vége sem volt kivétel. Se szeri, se száma nem volt a jóslatoknak, amelyek teljes bizonyossággal megmondják, mi fog történni 1992-ben. A jövendőmondókat csöppet sem zavarja, hogy tavalyelőtt nem látták előre sem a jugoszláviai háborút, sem a szovjet birodalom széthullását, sőt, még Elizabeth Taylor legújabb házasságát sem. Az AFP francia hírügynökség összegyűjtötte azokat a jóslatokat, amelyek közük a világgal, hogy mi lesz 1992-ben. Ezekből ismertetünk néhányat.

Jeane Dixon, az Egyesült Államok nemzeti pythiája, aki hírnevét annak köszönheti, hogy tíz évvel előre megjósolta Kennedy meggyilkolását, az alábbiakat jelentette be: zavargások lesznek

Hongkongban, természeti katasztrófa az év elején Irakban, viszont a kereskedelem fellendülése és nagyarányú részvényemelkedés a tőzsdéken az esztendő vége felé. A francia Indira hosz- szan tartó konfliktusokra számít Jugoszláviában, míg honfitársa, Elisabeth Teissier „a csillagok állásából” egy felvilágosult diktatúra bevezetésére következtet a Szovjetunióban. Borúlátó az izraeli Yona Kam is, aki e hónapban kirobbanó súlyos nemzetközi válságot észlel kristály gömbjében, beleértve a diktatúrát Ukrajnában és fegyverhasználatot az Intifada keretében. Vele ellentétben az indiai Bhattachaijee szerint világos, hogy 1992-ben sem a Szovjetunióban, sem a Közel-Keleten nem lesz semmiféle komolyabb válság. Az olasz Fra- te Indivíno, akinek asztrológiai naptára nagyon népszerű hazájában, határozottan állítja, hogy

Itália ajtaján átok kopogtat, egy újfajta adó formájában. Brazfliá- ban minden jövendőmondó egybehangzóan állítja, hogy a japánok és az amerikaiak 1992 végén vagy 1993 elején feltalálják az AIDS elleni vakcinát, s hogy bekövetkezik a Mars meghódítása, de csak egy földöntúli küldöttség nálunk tett hivatalos látogatása után. Ami az államférfiakat illeti: a legtöbb jós szerint Bush elnököt újraválasztják egészségi problémái ellenére, s viharos események után Gorbacsov is vezető pozícióban marad. Szad- dám Huszeinra viszont nem sok jó vár, egy államcsíny után valamelyik Maghreb-országba kell menekülnie.

A szívügyek területéről: Rainer monacói herceg ismét megnősül, Madonna botrányos életrajzot ír, Károly herceg és Diana házassága pedig végre megszilárdul — Indira szerint.

Lesz vagy nem lesz?

A bécsi Operabál kérdőjele

Ezúttal úgy tűnik, nem nyeli le a felső néhány ezer — no, meg az idegenforgalomban érdekeltek — olyan könnyedén, hogy megfosztják a hagyományos február elejei bécsi Operabáltól. Tavaly mindenki belátta: az Öböl-háború gyásza közepette nem ildomos mulatozni. Áz idén azonban Helmut Zilk, Bécs polgármestere meglepően nagy vihart kavart azzal az indítványával, hogy tekintettel a jugoszláviai polgárháborúra, ’92 februárjában se legyen Operabál Bécsben.

Az első bátortalan bólogatá- sok után — „Horvátországban nap mint nap ártatlanok halnak meg”, szólt az indoklás — legelőször az idegenforgalomban érdekeltek emelték fel szavukat. Bécs egész jó eredményt könyvelhetett el az idei évre a vendégéjszakák tekintetében — pedig éppen az Operabál lemondása és jó néhány további rendezvény Öböl- háború miatti kimaradása következtében siralmasan indult az 1991-es év. A szállodatulajdonosok megelégelték az álmatlan

éjszakákat, és hevesen vitatják a polgármester indítványának indokoltságát. Lényegében arra hivatkoznak, hogy bármennyire fájdalmas is a jugoszláviai polgárháború, a lakosság — közelség ide vagy oda — kevéssé érzi mindennapjaiban a gyászt. Hiába, az olaj drága kincs — az év elején, amikor Irak Kuvait elleni támadásakor nagyjából ugyanez forgott kockán, a bécsi gyerekek bizony mindennap imádkoztak az Öböl-háború áldozataiért.

Hans Mayr, Bécs alpolgármestere, átérezve a bál lemondásának gazdasági következményeit, kompromisszumos megoldást ajánl. Miért ne lehetne „magánkeretek” között megtartani az Operabált? Legfeljebb államfők és más magas rangú hivatalos személyek nem vennének részt. A dolog persze, pont itt hibá- dzik: ha nincsenek ott az előkelőségek, akkor más pénzes vendégek számára sem olyan vonzó a bál. És persze, tudni kell, hogy nemcsak az Operabálról van szó. A lemondás nyomán kártyavárszérűén omlana össze Bécs igen impozáns farsangi bálprogramja, amely a tisztekével kezdődik január 17-én, s aztán jönnek sorban, minden hét végén egyszerre több is. Báloznak a filharmonikusok, a gyógyszerészek, a műszakiak, a csendőrök, a jogászok, s ki tudja még, ki mindenki.

A vita nagy arányokat öltött. Nem csoda hát, ha a Der Standard című tekintélyes bécsi napilap egyenesen vezércikket szentelt nemrégiben a témának. Véleménye az, hogy akár lesz Operabál, akár nem, egy dolog elviselhetetlen: ez a hatalmassá dagadt vita. Olyan ízléstelen mel- lékzöngékkel, mint annak mérlegelése: vajon elég nagy-e a jugoszláviai konfliktus, avagy inkább csak helyi jellegű. A Der Standard egyébiránt megoldást is kínál: igen, legyen Operabál, és aki a részvételt összeegyeztethetetlennek tartja lelkiismeretével, ám maradjon otthon. Nem kötelező elmenni. Még a polgármesternek sem...

Borostyán helyett más kincsek

A türingiai Jónás völgyét robbanások rázzák meg. Különleges alakulat próbálja felnyitni a második világháború vége táján kivájt alagútrendszer egyik, a háború végén berobbantott bejáratát. Buchenwaldi foglyokkal próbálták berendezni Hitler pótbunkerét, arra az esetre, ha menekülni kellene Berlinből.

A pótbunkert Hitler sohasem használta. Méreggel és önkezével vetett véget életének, társával, Éva Braunnal együtt. A pótbunker Borisz Jelcin orosz elnök közelmúltbeli bonni látogatása után került az érdeklődés homlokterébe. Jelcin titokzatoskod- va jelentette ki, hogy tudja — ám nem mondja meg —, hol van elrejtve a borostyánszoba, amelyet a művészet iránt kevéssé érdeklődő, ámde kiváló katona, I. Frigyes Vilmos ajándékozott Nagy Péternek. A műremeket, egy szobát csupa borostyánból, német katonák bontották le Leningrad ostromakor a város környéki Carszkoje Szelóban, a Ka- talin-kastélyban, és szállították Königsbergbe (a mai Kalinyin- grádba). A ládáknak itt veszett nyomuk.

Eddig legalább 100 „biztos” nyomon indultak el neves kutatók és amatőr szerencsevadászok — mindhiába. A borostyánoslá- dák keresése közben azonban

előkerültek egyéb kincsek. Feltételezve, hogy a nácik a Németországgal nem ellenséges országokba menekítették ki kincseiket, ha erre volt idejük, a nyomozók 1964-ben eljutottak Isztambulba. Egy poros raktárban 28 ládát találtak, s mivel általában 28-ban adják meg a borostyánszoba részeit rejtő ládák számát is, a kincskeresők máris kezüket dörzsölték. Nagy volt a csalódottság, mert a ládákból először náci propagandaanyag került elő, zászlók és értéktelen képek. Igaz, az utolsó négy láda borostyánbányának bizonyult: megtalálták a legteljesebb és elveszettnek hitt porosz borostyángyűjteményt, reliefeket, mozaikképeket borostyánból, borostyánskatulyákat.

Halállal végződött egy müncheni diák kutatása. 1963-ban ereszkedett le az ausztriai Toep- ütz tavának mélyére, mivel mindenki azt rebesgette: a tó mélyén a nácik rablott kincsei rejtőznek, köztük a Katalin-kastély éke. A diák talált is ládát, ám amikor felnyitotta, hamisított brit papírbankók csaptak az arcába. A müncheni megfulladt. A toeplit- zi tó mélyén heverő ládákba több millió „értékű” brit fontot gyömöszöltek, a nácik parancsára nyomtatták a hahnemühlei papírgyárban.

Georg Stein amatőr történész

a Hamburg melletti Stelléből szerencsésebb volt, ám a nagy borostyánfogás neki sem sikerült. Stein akönigsbergi kastélyban látta a borostyánszobát, s magánnyomozása közben eljutott Recklinghausenbe, az ottani ikonmúzeumba. Ládák itt is voltak, de a borostyánszoba helyett a pszkov-pecsorai kolostorból ellopott ikonok, arany és ezüst kegytárgyak, nemeskő- és eyöngyberakású főpapi ruhák kerültek elő. A britek a rablott holmi értékét akkor, 1972-ben, 160 millió márkára becsülték.

A borostyánszoba értéke felbecsülhetetlen. S miközben már filmet is akarnak forgatni a borostyánszoba történetéről, újabb szemtanú jelentkezett. Egy 61 éves, nevét el nem áruló úriember állítja Gerából, hogy a kincs a Balti-tenger mélyén hever. 15 éves volt, amikor szemtanúja

herautókra rakták, hogy a helyi kikötőből egy másikba, Pillauba (a mai Baltyijszkba) vigyék, onnan pedig hajón Németországba. „Mivel a borostyánszoba az évtizedek folyamán sehol sem bukkant fel, igen nagy a valószínűsége annak, hogy valahol Königsberg és Pillau között hever a mélyben” — mondja a bácsi. A borostyánszobához nemcsak történetek, de mondák is tapadnak.

i

I

I

I

0

I

\

3

Szent Antal állkapcsa

Ujja megmaradt, a nyelve is, amellyel csodálatos prédikációit mondta a XIII. században, és amelyet külön őriznek, de Szent Antal állkapcsát — a drágakövekkel díszített ötkilós színarany tartóval együtt — elvitte a közelmúltban három fegyveres rabló Páduában, a csodatevő szent ereklyéit őrző székesegyházból. A világ egyik legnépszerűbb zarándokhelye ez, évente 4 millió keresi fel Szent Antalt. Ennél többen csak a római Szent Péter- bazilikában és Lourdes-ban, a Mária-kegyhelyen fordulnak meg.

A lisszaboni születésű ferences rendi szerzetest alig néhány évvel 1231-ben bekövetkezett halála után szentté avatták. Páduában pedig, működésének fő színterén gótikus bazilikát emeltek tiszteletére. A drágaköves ereklyetartót 1249 óta őrzik itt Szent Antal földi maradványaival. A rablók aligha tudnak bármit kezdeni vele. Túlságosan ismert ahhoz, hogy túladhassanak rajta, így csak két feltételezés marad: valakik gátlástalan gazdag műgyűjtő megbízásából követték el a hívőket megbotránkoztató rablást, vagy pedig váltságdíj kikényszerítése reményében.

Szent Antalhoz azok fohászkodnak általában, akik elveszítettek valamit, és azok róják le obulusukat, akiknek meghallgatásra talál a fohásza. A közbenjárását kérő „Si Ovaeris” kezdetű imát most azért mondhatják a hívők Páduában és szerte a világon, hogy segítsen a Szent megtalálni saját állkapcsát. Sokan bíznak Szent Antal eme újabb csodájában, amire feljogosítja őket az ereklyékkel kapcsolatos számos tapasztalat.

Szentek maradványainak eltulajdonítása ugyanis nem új dolog. Az első hasonló esetet ezer esztendeje jegyezték fel: 1087- ben a dél-olaszországi Bari városából származó tengerészek lopták el Törökországból — ahol mártírhalált halt — városuk vé- dőszenljének, Miklós püspöknek (a gyerekek szeretett Mikulás bácsijának) maradványait. Miklós püspök csontjai őrzésére is bazilikát épített a város, s ez Bari gyönyörű dísze ma is.

Az elmúlt években előfordult számos esetben viszont nem any- nyira a kegyelet munkált, mint inkább hibbant elmék vagy váltságdíjat zsarolók igyekezete. Aquilában például 1988-ben elvitték V. Celesztin pápa maradványait a székesegyházból. Az a hír járta, hogy 500 millió líra váltságdíjat követeltek érte. A rendőrség azonban két nap múlva rátalált a csontokra. Ugyancsak váltságdíjat követeltek Szent Lucia maradványaiért, amelyeket furcsa mód a velencei Jeremiás-templomban őriznek,

és nem Nápolyban, ahol a híres dal szól róla. Egy hónap múlva azonban ezek az ereklyék is megkerültek váltságdíj fizetése nélkül.

Szent Julianuszt, Pollina védőszentjét szintén elrabolták, s mikor megkerült, a község plébánosa gyűjtést kezdeményezett a megrongált drága téka helyre- állítására. 110 millióba került állítólag, de a környékbeliek azt suttogták: váltságdíjra kellett ez a rengeteg pénz.

Az ékköves arany ereklyetartók általában felbecsülhetetlen kincset érnek. Felbecsülhetetlenek, mert ismert tárgyakról van szó. Milánóban egy régiségkereskedőnél évekkel később megtalálták például az 1974-ben eltűnt tartót San Galgano ereklyéivel. Nem került meg viszont Aquinói Szent Tamás ezüst ereklyetartója, amely 1978-ban Ná- polyból tűnt el. Ä nyomozók biztosra veszik, hogy a nagy szent valamelyik tisztelője magángyűjteményét gazdagítja azóta. Ezzel szemben Szent Domonkos 1971- ben Torinóból eltűnt ereklyéit valószínűleg egy zavart elméjű vihette el, mert tíz évvel később postán visszaküldte őket.

Szent Antal körül a páduai ferencesek óriási üzletet építettek ki az elmúlt századok alatt. Nyolc nyelven adják ki a Szent

Antal üzenete című kiadványt, amely 12 millió példányban eljut a világ 150 országába. Évente 150 ezer levelet írnak mindenfelől a páduai szenthez. A bazilikában képeslapok, könyvek, színes prospektusok, magnó- és videokazetták kaphatók. Nem is beszélve a különböző kegytárgyakról és zsibárusi portékákról, amelyek mind a népszerű szent alakja köré fonódnak: kulcstartók, fülbevalók, nippek. 4 ezer líra (200 forint) a kis műanyag búra, amelyben Szent Antal a hóesésben prédikál.

350 ezer h'ra (20.000 forint) a fára festett ikon, ugyancsak a szent képmásával. A páduai főtér presszóiban szépen fogy a „Szent Antal-süti” és -likőr. Évi 15 milliárd lírára tehető a bazilikához érkező adományok, felajánlások összege. A lapok némelyike aggódva vagy malíciával kérdezte a rablás másnapján: vajon csökken-e a látogatók száma a szenzációs eset után? A derék ferences szerzetesek azonban nagyon nyugodtak. Biztosak benne, hogy Szent Antal népszerűsége nem változik azzal, hogy ereklyetartója helye üres maradt a bazilikában. „Áz adományok pedig jótékony célra fordíttatnak az utolsó fillérig” — biztosítják az aggódó kérdezőket szelíd mosollyal.

Válási szokások Amerikában

Az amerikai válási és újrahá- zasodási szokásokkal kapcsolatban hozott nyilvánosságra érdekes adatokat az egyik amerikai kormányzati intézmény. Például azok között, akik már egyszer elváltak, de ismét megesküsznek, a nők kerültek többségbe, s nagy részük idősebb, de még független férfihoz megy feleségül.

Az amerikai Országos Egészségügyi Statisztikai Központ felmerése szerint 1988-ban 2,4 millió házasság köttetett az Egyesült Államokban. Ennek több mint tíz százalékánál elvált férfiak vettek feleségül addig férjnél még nem volt hölgyeket, ám nagyobb számban voltak azok a nők, akik már egyszer elváltak, és eddig még a boldogító igent ki nem mondo férfiakkal kötöttek újból házasságot.

A központ 1964 óta végez ilyen felméréseket, s ez volt az első alkalom, hogy az arány így alakult. Szakértők szerint ennek oka részben az, hogy a férfiak egyre később kötnek először házasságot. 1974-ben például a nősülő férfiak átlagéletkora még 22 év körül volt, míg 1988-ra ez már 25 és fél évre emelkedett. Ezzel együtt megváltozott az egyedüllétnek is a természete — mondják. Azok a férfiak, akik később nősülnek, már nem az iskolából vagy egyetemről választanak párt, hanem munkahelyen vagy társaságban találkoznak lehetséges jövendőbelijükkel. A nők

nagy része azonban ekkorra már férjhez ment.

Másik ok lehet az, hogy a második világháború utáni úgynevezett „baby boom” generáció egyre idősebbé válik. Áz 1940-es évek vége és a hatvanas évek eleje között 63 millióan születtek Amerikában, s annak a generációnak a fiatalabb tagj ai számban felülmúlják a korábban születetteket. Figyelembe véve, hogy a fiatalabb férfiak átlagban valamivel még fiatalabb nőket vettek feleségül, ez azt jelentette, hogy az idősebbek számára nem marad elegendő számban fiatal hölgy házasságra. Ennek következtében közülük több az idősebb és az elvált nők felé fordul. Szakemberek szerint ezek az adatok azt jelzik, hogy változik a válás intézményének társadalmi megítélése is, a válás talán jobban elfogadhatóvá vált, s kisebb akadályt jelent az újraházasodás előtt. Az sem kizárt, hogy sok esetben már nincs is nagy különbség aközött, hogy valaki még nem volt házas, vagy már elvált, amikor (újabb) házasságot kíván kötni.

Érdekes megfigyelni azt is, hogy rendkívül magas az újrahá- zasodók aránya. Például az ösz- szes házasságkötést figyelembe véve 54 százalék eseteben fordult elő az, hogy mind a menyasz- szony, mind a vőlegény először mondta ki a boldogító igent.