Heves Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-22 / 18. szám
HORIZONT HÍRLAP, 1992. január 22., szerda 4. A városatyák tekintete előtt... Kié a művészet? Kié a művészet? A kérdés any- nyira triviális, hogy nem merjük feltenni újra és újra, pedig néha — mint most is, rendszerváltás idején — szükség van erre. A művészet természetesen a közönségé. De itt és most kikből áll a közönség? Kik azok, akik igénylik a vizuális művészetet, figyelemmel fordulnak felé, akik befogadják, elfogadják, azzal csupán, hogy megnézik, elidőznek előtte, véleményt formálnak róla. Egy mű közönsége legelsősorban is abban a közvetlen környezetben születik, „nevelődik”, ahol a mű létrejött, ahol bemutatják, ahol egészen pontosan értik, miről szól. Ez alkotásonként és alkotónként persze más és más. A műalkotás, az igazán jó mű, egyetemes. De hatását mégis apránként fejti ki, lépésről lépésre, tekintettől tekintetig. Képek a falon... Ma sajátos a helyzet Magyar- országon. Több mint negyven esztendő felülről irányított szocialista kultúrpolitikája határozta meg és deformálta a képzőművészek és a közönség viszonyát. A hivatal értékelt, vásárolt, szelektált, megkülönböztetett. Jóformán a hivatali posztokon helyet foglaló alkalmazott hozzáértésén és jóindulatán múlott, hogy kit menedzseltek és kit hallgattak el. Remekművek éppúgy bekerültek ebbe a körbe, mint a fércmunkák. Az egyezségek zárt ajtók mögött zajlottak, s a vásárolt művek intézmények termeit vagy valamelyik funkcionárius irodájának falát díszítették. A felajánlott dijak nemcsak a létrehozott minőséget értékelték, hanem a bennfentességet, a személyes kapcsolatot is honorálták. Néha meg a nyilvánosságot hangosabban követelők csitítására szolgáltak. Ma még egyáltalán nem bizonyos, hogy a jövőben másként lesz. Csak remélni lehet, hogy az állami mecenatúra nem urambátyám alapon szerveződik. A demokratikus keretek megvannak ahhoz, hogy ez másként legyen. Ám ez elegendő-e? Ma a tömegek vizuális kultúrája a „hátrányos helyzetű” iskolai rajzoktatáson, de főként és elsősorban a televíziós reklámokon és a köznapi (nagyon szélsőséges eltéréseket mutató) környezeti tárgykultúrán alapszik. Nem véletlenül érzi úgy néha a köznapi ember, hogy vizuális környezetszennyezés áldozata. Kell a sok szép és igaz műalkotás. Nagy igény és szükség van az új találkozásra, a kiállításokra, a tudatos vizuális nevelésre minden korosztálynál. Egyáltalán, beleszóljon a hivatal? A demokratikus közhatalom feladata ma a művészettel kapcsolatosan csak az lehet, hogy segítse, minden eszközzel szorgalmazza ezt a kontaktust jó mű és közönsége között. Ez szolgálja a polgárok jó közérzetét, s az állam- igazgatás hivatalai ezért szerveződtek, tehát ez (is) a dolguk. Eger város és Heves megye önkormányzata 1991 decemberében megyei kiállítást rendezett a régióban élő művészeknek, szám szerint huszonnégynek. A lehetőség nyitva állt mindenki előtt, aki az előző öt évben született érvényes, jó művel: festménynyel, grafikával, szoborral, kisplasztikával állt elő. Vannak közöttük olyanok, akik szorosabban kötődnek a lakóhelyükhöz, s mondandójuk is kapcsolatos ittlétükkel. Másokat csak a lakóhelyük fűz ehhez a közösséghez, de művészi üzenetük távol áll, mesz- szebbre tekint. Megint mások csak épphogy ideérkeztek, jó né- hányan pedig éppen ellenkezőleg: szellemi vagy éppen érdek- védelmi közösségbe tartoznak. Felkészültségük, művészetfelfogásuk is eltérő. Közülük — viszonylag sokan — harmincasnegyvenesek. Ez nem véletlen. A művészi „beérést” és tudatosságot késleltetik az itteni körülmények (ezért hiányoznak most még a huszonévesek). Az idősebb korosztályból pedig sokan — akik más ok miatt nem kötődtek ide — tudatosan eltávoztak. Az érvényesülés, a „szem előtt levés” útja közép-kelet-európai metódus szerint a főváros-központúság volt, s még az ma is. Még inkább vonatkozik ez a külföldi kitekintés lehetőségeire. Egy magyar művész — a szocializmusban — kettősen bezárt sorsra volt kényszerítve: elszigetelték a Nyugattól, így az új áramlatoktól, s elszigetelték saját közönségétől. Ittlétük, folyamatos ittlevésük Heves megyében ezért különösen fontos. Az elkövetkező években még inkább feladatuk, hogy „üzeneteikkel” formálják a helybeliek gondolkodását, világlátását, környezetét: akár köztéri, akár eladott munkákról, akár kiállított tárgyakról van szó. Figyelem és nyilvánosság Legelőször a művészek méltóságát és önbecsülését kell megerősíteni. Folyamatos figyelemmel, nyilvánossággal. Ez a menedzserek dolga. (Ám ez az embertípus ma még csak formálódik, mint ahogy mecénásokat sem találni minden bokorban.) Az önkormányzat választott szakemberei, a városatyák és a hivatal munkatársai menedzserként dolgoznak: a közösség, a helybeli lakosok nevében, érdekében — és ez kiemelendő —, a közösség pénzén. Felelősségüket ez is aláhúzza: jól kell sáfárkodjanak a rájuk bízott értékekkel s anyagiakkal is. Mit várhatnak ezért cserébe? Igazságot a művekben. Forma, eszköz és műfaj dolgában pedig változatosságot. Nem kérhetik számon egyik alkotótól sem, hogy miről fessen, mit mintázzon. De ha munkájuk hosszú időn keresztül felelős, figyelmes, előbb-utóbb megmutatkozik a létrejött műveken a város, a vidék szellemi érintése: a genius loci. A városatyák tekintete, a folytonos figyelem felelősség is. Felelősség a művésznek is, aki ha időről időre nem tud megfelelni a feléje irányuló közösségi figyelemnek, elvárásnak, önkéntelenül a pálya szélére sodródhat. De felelősség a mindenkori vezetőknek is: ha a közösség értékeivel rosszul sáfárkodnak, a vidék szellemiekben elszegényedik, tudósai, művészei elmennek, a régió kultúrája visszaszorul, elsorvad. Átalakulóban a gazdaság, nagy az általános létbizonytalanság Heves megyében is. Mégsem szabad egy percre sem megfeledkezni a művészetről, muszáj segíteni és ébren tartam a kulturális cselekvést. Magunkat raboljuk meg, ha nem így teszünk... Jámbor Ildikó Gyógyítanak az ősök is... Az orvos-csontkovács — műhelytitkairól Ismerősként, talán barátként is mutathattam be a közönségnek — január 8-án délután — Igor Akszenovicsot, a novoszibirszki egyetem kutatóintézetének docensét. Ez érhető is, hiszen a nyilvános riport előtt — ezt az egri Helyőrségi Klub, a Hevesi Napló és az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület szervezte — már jó néhányszor találkoztunk, beszélgettünk, s lapunkban is beszámoltam áldásos orvos-csontkovácsi tevékenységéről. S természetesen korábban ott voltam a kezelőasztalon is, többek között azért, hogy megszabaduljak a lumbágó okozta kínoktól, az ízületi fájdalmak gyötrelmeitől. Emellett — minek tagadjam — vonzott a kíváncsiság, az érdeklődés, az az óhaj, hogy személyesen győződjek meg ritka képességeiről. 1. Hallgatóban nem volt hiány, hiszen több mint háromszázan jöttek el, hogy ízelítőt kapjanak műhelytitkaiból. Szinte valamennyien támogatásra szorulók, olyanok, akik majdhogy marokszámra szedték a különböző medicinákat, ám a terhes kórtól mégsem szabadultak meg. Elnéztem ezt a póztalanul egyszerű, szimpatikus embert. Meglepett alig leplezett lámpaláza, idegessége. Rá kellett döbbennem, hogy erre a programra éppoly lelkiismeretesen készült, mintha tudós berkekben mutatkozna be. Csodálkozásom később csak fokozódott, hiszen néhány perc után kiderült: vérbeli ismeretterjesztő, olyan személyiség, aki a legbonyolultabb összefüggéseket is közérthetően világítja meg. Mellőzve az idegen szavakat, a csak bennfentesek számára nyilvánvaló kifejezéseket. Előadásblokkját remekül tömörítetté, s gondoskodott a szemléltetés eszköztárának hadbavetéséről is. Videofelvételek kalauzoltak bennünket egykori munkahelyére, láthattuk őt diagnosztizálni, operálni. Nyomon követhettük annak az útnak az állomásait, amely a jelenbe ívelt. Mindehhez diaképek társultak, egyértelmű- sítve megállapításait. Olyannyira, hogy számos közhasznú tudnivalóval gazdagodtunk. 2. Aztán már megkönnyebbülten felelt a kérdésekre. Jelezte: a meszesedés minősítés csak megnevezési egyszerűsítés, hiszen a reumának százon jóval felüli fajtája létezik. Különösképp tetszett hitvallása. Az, hogy a ma tudását ötvözni kell a messzi, a távoli elődök magvas bölcsességével, önzetlen hagyatékával. Ezért sajátította el a kínai, a tibeti akupunktúrás és kiropraktikai fogásokat, vállalkozva arra is, hogy továbbfejleszti, atomkori elemekkel munkálja még hatékonyabbá valamennyit. No nem fennhéjázás- sal, büszkélkedve, hanem lebilincselőszerénységgel. Ez annyira igaz, hogy az egészségüket visszaszerzett résztvevők álltak fel, s megkapó erővel bizonyították azt, hogy szinte csodákra képes. Különösképp a más módon szinte aligha megszüntethető gerincferdülések esetében. Kiemelte: senkit sem vezet félre, mindenkivel az első vizsgálat után közli, hány százalékos javulás garantált. Egyet fixre ígért: az elviselhetetlen gyötrődés száműzését, azt, hogy szinte megújulva távoznak a páciensek. Csak kuriózumként utalt rá, hogy az általa kiötlött elektrosti- mulátor nemcsak segítőeszköz, hanem — erre számosán lelkesen felfigyeltek — az eredményes fogyasztást is szolgálja. A speciális mellényt — a szerkentyűvel együtt — felmutattam. Nem a szenzációért, hanem elsősorban amiatt, hogy a gyártás menetrendjéről érdeklődjem. Hát, ami azt illeti, a lent ülők megelőztek... A teljességhez az is hozzátartozik, hogy mindennek ára is van, de hát ha a tét a felépülés, akkor senki sem spórolós. Ehhez hadd soroljak két biztató hírt. Az egyik: a távolról érkezett vendég itt szándékozik megtelepedni, dolgozni, a másik: attól sem húzódozik, hogy a Gondviselés Alapítvány inspirálására évente húsz nála kopogatót ingyenes ellátásban részesítsen. 3. Igazában akkor lélegzett fel, amikor vacsorára invitált minket. Elárulta azt is, rendeződtek a hivatalos ügyek, azaz nincs akadálya annak, hogy magyar földön, s az általa megszeretett barokk városban teljesítse küldetését. Következhetett a jelképes koccintás. Részünkről a köszönettel fűszerezve.’/! csinnadratta nélküli humánumért... Pécsi István Amerikai segítség bevezetéséhez A családorvoslás hazánkban A családorvoslás az általános orvosi gyakorlat optimális munkamódszere, amelyben az orvos feladata az egyén, a család és az őt választó populáció elsődleges, személyes es folyamatos ellátása. Többek között ezeket a megállapításokat tartalmazza az a dokumentum, amely leendő magyar és már praktizáló amerikai háziorvosok kecskeméti megbeszélésén született. A családorvoslás intézményének hazai kialakítása — mint köztudott — az egészségügyi reformkoncepciónak csak az egyik, de igen jelentős szelete. Ezt a tényt a gyakorlatból is ismerő amerikai háziorvosok és háziorvoslással foglalkozó szakemberek ezért úgy döntöttek, hogy — amennyiben a hazai szakemberek is igényt tartanak rá — tapasztalataik átadásával segítenek felkészülni e nem kis kihívást jelentő változásra. A vállalkozás nem volt csekély — emelte ki Varga Zoltán, az USA-ból érkezett családorvosok egyike —, hiszen az amerikai egészségügyi dolgozók a gyakorlatból tudjak: az egészségügy hatékony működésének alapfeltétele egy jól képzett családorvosokból álló hálózat. Fennállt tehát a kérdés: hogyan valósítható meg mindez itthon? Az amerikai szakemberek leszögezték, nem azért jöttek hazánkba, hogy egy kész rendszert a magyar viszonyokra adaptáljanak. Céljuk elsősorban azoknak a képzési, továbbképzési és munkájuk során szerzett gyakorlati tapasztalatoknak az átadása volt, amelyek hatékony segítséget nyújthatnak a magyar családorvosi rendszer kialakításában. A megbeszélésen egy olyan alapdokumentum született, amely — mutatott rá Gógl Árpád, a Magyar Orvosi Kamara Oktatási Bizottságának elnöke — a háziorvosi rendszer kialakításának tartalmi kérdéseire is választ ad. Az anyag elsőként definiálja a családorvoslás specifikumait, felsorolja mindazokat a feladatokat, amelyeket munkája során az orvosnak el kell látnia, valamint kijelöli a családorvosok tevékenységének határait. Ezzel pedig — hangsúlyozta Gógl Árpád — sikerült kijelölni annak a hosszú évekre nyúló procedúrának az első lépéseit, melyben a Családorvosi es Háziorvosi Intézet egyaránt alapvető feladatot lát majd el. r \ ßdaA eyy «uofc Érzelmes csodabogarak V J N em is olasz film az, amelyikben nincs spagetti, szex vagy operaária. Ám ha ezek mindegyike helyet kap a történetben, akkor már majdnem biztos, hogy inkább egy vidám paródiát látunk. Ámeny- nyiben ennél pontosabb.meghatározást kívánunk, nem kell mást tenni, vessünk egy pillantást a moziműsorra, s máris megtudhatjuk, hogy burleszk került elénk ezúttal. Kívánhatunk-e többet a mozitól, mint hogy kivegyen minket másfél órára a székünkből, és elvigyen máshová? Mert ha két karaterúgás közben az otthoni mosatlan edény jut az eszünkbe, akkor feltehetően nem érezzük jól magunkat, akkor feltehetően a tucatfilmek egyikével kerültünk már megint közelebbi kontaktusba. Anélkül, hogy minősíteném például a „Leszámolás Kis-Tokióban” című akciófilmet, úgy vélem, jobban jártak, akik a hétvégi mozikínálatból ehelyett Mauri- zio Nichetti filmjét választották. Az érzelmes csodabogarak sokan vannak. Nem csupán a két főszereplő, bár ők a leginkább. Rájuk van „kihegyezve” a sztori: egy hangeffektusokat produkáló, kicsi, nagy bajuszos, szemüveges emberre — már ahogy kinéz, az maga a paródia — és egy nőre, aki foglalkozását tekintve, finoman fogalmazva: „szociális nővér”, de ha ennél pontosabban akarjuk körülírni, akkor össze kell szednünk magunkat, ó az, aki a bennünk bujkáló, ám tudatosan elfojtott ösztönök kielégítésére vállalkozik. így lesz a fenekéből tortaalap egy buja szakács kívánságára, s osztja meg reggeli készülődését két, szemlélődésre vágyó mérnökkel. Az Isten is egymásnak teremtette ezeket, csettintünk rögtön nagy érzékkel, na meg mert elolvastuk a műsorelőzetest. Viszont bonyodalom kell, nem túl kusza, de azért érdekes. Mi több: hajmeresztő. S mert a szinkrongyártó a rajzfilmekhez gyárt hangokat, maga is rajzfigurává válik. És hiába szerelmes fülig a „szociáliskielégítőnővérbe”, rajznyelvével hogyan elégíthetné ki annak időközben felhor- gadt vágyait? Sebaj, ez csak egy rövid ideig lehet probléma, a szerelem mindent legyőz, omnia vincit..., és egy ilyen rajznyelv például méteresre is nyújtható, csak a ceruzával kell hosszabban szántam. Ez a szuper benne, nincsenek korlátok, csupán a nő méretei adottak, minden más fantázia szerint variálható. De erről már szemérmesen hallgatnak az alkotók, a függöny legördül, a filmnek vége, haza lehet menni. Aztán vigyázzunk, ha túlságosan viszketni kezd a kézfejünk, inkább nyomjuk a hideg víz alá, nehogy egyszer csak levakarjuk a bőrt, s alatta meglássuk a saját rajz-kezeinket, amelyek önálló életet kezdve, leválnak rólunk. Mert onnantól aztán nem lehetünk urai semminek, legfeljebb a következményeket viselhetjük el férfiasán. Doros Judit Európa egyik legjellegzetesebb „íze” Magyar — Francia Társaság alakul Hatvanban A szó igazi értelmében európainak az tarthatja magát, akiben megvan a közelebbi és távolabbi szomszéd iránti érdeklődés, s akiben él még a kíváncsiság a másik és a másság iránt... E gondolat vezérelte azokat a hatvani polgárokat, akik elhatározták, hogy megalapítják városukban a Magyar-Francia Társaságot. A kapcsolatfelvétel első lépéseit már megtette egyikük, nevezetesen Vass György, a budapesti szervezet tagja, aki tavaly novemberben egy magyar társadalmi küldöttség tagjaként Tours- ban járt. A társaság megalapításának céljáról kérdeztük: — Miért éppen a francia kapcsolatfelvételre esett a választás? — Európa nagyobb és kisebb népek hazája. Ha úgy tetszik, hasonlatos egy salátástálhoz, amelyen minden alkotórész megőrzi saját ízét. Az ízharmóniához éppen úgy kellenek az angol, német, francia, mint a cseh, magyar, román, litván vagy lengyel ízek. Nehéz lenne elvitatni azonban azt, hogy a sokféle íz közül az egyik legjellegzetesebb a francia. Földrészünk nemigen képzelhető el Franciaország nélkül. Kultúrájuk ráütötte a maga pecsétjét Európára — Szentpétervártól Bécsig, Berlintől Bukarestig. Ennek a kultúrának s ennek a népnek a jobb megismerése végett szeretnénk most Hatvanban megszervezni a Magyar-Francia Társaságot. — Milyen tapasztalatokkal tért haza Tours-ból? — Ebben a kétszázezres városban már nemcsak magyar egyetemisták, hanem középiskolások is tanulnak, s ottani családoknál laknak. A Szent Márton Társaság nemcsak egyházi, hanem világi szálakat is keresvén, már régóta tart kapcsolatot magyarországi társaságokkal, intézményekkel, tavaly pedig egy francia-magyar társaság alakult „Association Amities Touraine- Hongrie” néven, amelynek a magyar származású Mme Judith De Gerando-Charpentier az elnöke. Kiderült, hogy az ottaniak szívesen megismerkednének városunk és környékének lakóival, közösségeivel, szokásaival, intézményeivel... — A hatvani társaság milyen utakat keres majd? — Elsősorban a helyi közösségek, személyek és intézmények közötti kapcsolatokra gondolunk. Nagyon fontos eleme ennek a folyamatnak a családok közötti közvetlen kapcsolatteremtés éppúgy, mint az iskolák közötti tanulócserék, vagy mondjuk kiállítások cseréje. S nemcsak arra gondolunk, hogy nyári üdüléseket szervezzünk, hanem arra is: a mi gimnáziumunk fogadjon tours-i diákokat, akik itt tanulnak — és viszont. A hatvani Magyar-Francia Társaság célja a kapcsolatok felvétele és ápolása. Rendszeres találkozókat szervezünk a francia élet, a francia kultúra, az ottani hétköznapok megismerése érdekében. Ebbe éppúgy beletartozik majd a történelem, az irodalom, a művészet, mint a francia konyha vagy divat. A tagságnak nem feltétele a nyelvtudás, de természetesen jó, ha van. Ha kellő számban összejövünk, rövid időn belül indítanánk egy praktikus ismeretekre irányuló nyelvtanfolyamot is, hiszen egy másik nép igazán jó megismerése mégiscsak nyelvének valamilyen fokú elsajátítása révén lehetséges. — Kikre számítanak? — A társaság tagja lehet minden 14. életévét betöltött magyar vagy külföldi állampolgár és jogi személy, aki az alapszabályban foglaltakat elfogadja, támogatja és a tagsággal járó kötelezettségeket vállalja. Á tagsági díj jelképes lesz, s a társaság tagjai igazolványt kapnak. A működési terület nemcsak Hatvan, hanem vonzáskörzete is. A rendezvényeink nyitottak lesznek, a társaság így is részévé kíván válni a város és környéke szellemi, kulturális életének, színesítve, gazdagítva azt. Már több intézmény jelezte érdeklődését, ugyanígy üzemek, vállalatok is. Jó partnernek ígérkezik a hatvani, a selypi cukorgyár, hiszen francia érdekeltségük van. Selypről is többen érdeklődtek: a második világháború alatt itt több száz francia hadifogoly volt. Végül is mindenkit, aki kedvet érez hozzá, várunk a társaság alakuld ülésére, amely január 23-án, csütörtökön délután 5 órakor lesz a hatvani Ady Endre Városi Könyvtár és Közösségi Házban. M M * * I *
