Heves Megyei Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-11 / 290. szám

HÍRLAP, 1991. december 11., szerda SPORT 11. A Heysel-tragédia nyomán Végkielégítésre — 200 millió francia frank A belga kormány hivatalosan bejelentette: végkielégítést fizet­nek az 1985-ös Heysel-tragédiá- ban életüket vesztettek család­tagjainak, hozzátartozóinak, to­vábbá azoknak a személyeknek is, akik maradandó sérülést szen­vedtek el a gyászos emlékezetű futballmérkőzés botrányos rend­bontásai, összecsapásai során, vagy annak következménye­ként. Ismert: 1985 májusában, a brüsszeli Liverpool — Juventus BEK-döntőt megelőzően (a vé­res jelenetek folytatódtak a mér­kőzés során is) az angol szurko­lók tömegverekedést provokál­tak. Az összecsapásokban 39 ember veszítette életét. A belga kormányzat hosszú tárgyalásokat folytatott, és most jött létre a végleges megegyezés. Ennek értelmében a végkielégí­tés összege 200 millió francia frankra, azaz 6,1 millió dollárra rúg. A belga kormány vállalja a legnagyobb rész kifizetését ebből az összegből, de fizet az ország futballszövetsége is. Hogy a kor­mány és a szövetség pontosan mennyit folyósít, ez nem derült ki. Az viszont igen, hogy az Eu­rópai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a 6,1 millió dollár 15 százalékát utalja majd át. Bornemissza Gergely-emlékverseny Egerszólát volt a legjobb A hét végén a megyeszékhely adott otthont a Bornemissza Gergely leány röplabda torná­nak, amelyre kilenc csapat neve­zett. A színvonalas összecsapá­sok a 4-es iskola és a közgazda- sági szakközépiskola tornater­mében zajlottak. A döntőben hallatlanul izgalmasan alakult a küzdelem a keresztbeverések folytán. Végül, jobb játszmaará­nyuknak köszönhetően az eger- szóláti lányok vívták ki az elsősé­get. A verseny végeredménye: 1. Egerszólát (Horváth Ildikó, Tu- za Éva, Fejes Heni, Kerékgyártó Melánia, Hanus Judit, Pető Edi­na, Linkecs Andrea, Bata Rená­ta. Edző: Zvara József.), 2. Eger SE, 3. Nyíregyháza, 4. Miskolc, 5. Pétervására, 6. Ernőd, 7. Egri 4-es isk., 8. Tarnalelesz, 9. Bél­apátfalva. A legjobb támadónak járó különdijat az egerszóláti Horváth Ildikó vehette át, míg a legjobb mezőnyjátékosnak Szál­kái Ritát (ESE) választották. A legsportszerűbb csapat a Nyír­egyháza lett. * A híradás szűkszavú, ami vi­szont meghúzódik mögötte az rendkívül örömteli. Arra gondo­lunk, hogy — elsősorban Zvara József testnevelő munkájának köszönhetően — remek kis csa­pat kovácsolódott össze ebben az ezer körüli lélekszámú faluban. A sportág vonzerejét nyilván az Eger SE bajnokcsapatának nim­busza adja, ezért kezd el mind több diáklány röplabdázni me­gyénkben. Korábban a lelesziek villogtak, az utóbbi években vi­szont egyre egyértelműbb a „ha­talomváltás” ténye. A szóláti lá­nyok egyik tornát a másik után nyerik meg, maguk mögé utasít­va még nagyvárosok együtteseit is. Pillanatnyi boszúságot talán még Egerben is okozott ennek az apró községnek a gárdája, hiszen ki örül annak, ha megleckézte­tik? Márpedig tény, hogy Mol­nár Endre lányai, akik az ESE színeit reprezentálták ezúttal a második helyre szorultak. Sokat mégsem érdemes mérgelődniük, mert az csak használhat az egri röplabdának, ha az utánpótlás a környező falvakban is szervező­dik. Nem tudni, hogy a ma még csak ügyes lányoknak nevezet­tek közül holnapra ki bizonyul majd istenáldotta tehetségnek, aki az egriek babéijait gyarapít­ja. A bélapátfalviakról és a pé- terkeiekről már nem is beszélve, hiszen az ő soraikból is kikerül­het valaki. Hol van az megírva, hogy a tehetségek csak a flaszte­ren nevelkedhetnek? (buttinger) Sakk ob I. Vereség a kiesési rangadón SeM-KSE — Nagykanizsa Ob I-es sakkcsapatbajnoki mérkőzés, Eger. Győzött: Lengyel, Gál D. Döntetlent ért el: Seres, Schrancz, Egyed, Báli, Kecskés, Hevesi. Erre a mérkőzésre a kanizsai­ak három játékossal erősítették, aminek biztos vendég győzelem lett az eredménye. Nehéz hely­zetbe került az egri együttes, hi­szen a tavaszi folytatást az utolsó helyről várja. Párizs — Peking: 25 nap Az idén ugyan elmaradt, de jövő szeptemberben már minden bizonnyal megrendezik a Párizs — Peking autosmaratonit, amely a maga nemében unikumnak számít. Az 1992 szeptemberére tervezett, 340 kocsit felvonultató maratoni rajtja Párizs. A mezőny Moszkván keresztül tart a kínai főváros felé, ahol majd a célt ren­dezik be. A nemzetközi autós-verseny­naptárban is jelentős helyet el­foglaló eseményt eredetileg 1991-ben bonyolították volna le, ám „közbejött” a szovjet katonai puccskísérlet. A 16 ezer kilomé­teres viaskodás szervezői szerint most már attól sem kell félni, hogy a résztvevők Szovjetunión való keresztülhaladását valami megzavarná, akadályozná. Az elképzelések szerint a pári­zsi rajt napja 1992 szeptember másodika. A legjobbak huszon­öt nap múlva Jutnának be Pe- kingbe. A Hírlap tippjei 50. hét 1. Nürnberg — Schalke 04 1.X 2. Kaiserslautern — 1. FC Köln 2, X 3. Lazio — Milan 2 4. Sampdoria — Juventus X 5. Hertha — Meppen 1 6. Braunschweig — St. Pauli 1 7. Fortuna Köln — Hannover X, 2 8. Uerdingen — Oldenburg X 9. Darmstadt — Saarbrücken 1, X 10, Homburg — Halle X, 1 11. Erfurt — Chemnitz 1 12. Mainz — 1860 München X,1 13. Leipzig — Mannheim +1 mérkőzés: 1 14. Freiburg — Jena X Szavicsevics: 5,8 millió dollár A hír igaz! Ami eddig talán ki­csit „kacsának” számított, most megerősítést nyert olasz részről: a Világ Kupa-győztes jugoszláv Crvena Zvezda hajlandó meg­válni válogatott középpályásá­tól, Dejan Szavicsevicstol. A középpályásra az olasz AC Milan vetett szemet. — Nagy szükségünk lenne a jugoszláv labdarúgóra — nyilat­kozta a Gazzetta dello Sportban Silvio Berlusconi, a milánói pi­ros-fekete klub tulajdonosa. — Utasítást is adtam már Alfredo Breidának arra: tárgyaljon a belgrádi klub vezetőivel arról, hogy hajlandóak-e eladni a jeles futballistát. A játékosszerző Breida termé­szetesen még nem tudott igazán elmélyülni a Szavicsevics-féle vétel minden apró részletében, mert a jugoszláv BEK-győztes klub vasárnap még Tokióban járt, s ott vívta meg — győztesen — a Világ Kupa-dóntőiet a chilei Colo Coío ellenében. Annyi már kiderült az olasz lapok jóvoltá­ból, hogy a futballista vételárát 5,8 millió dollárra becsülik. A ju­goszláv játékos megvásárlása né­mileg meglepetésnek tűnhet, hi­szen az AC Milánban futballozik már három holland kiválóság (Ruud Gullit, Frank Rijkaard, Marco van Basten), továbbá a mexikói tinédzser, Pedro Pineda is. Jog szerint a milánóiaké a hor- vát csatár, Zvonimir Boban, akit azonban a Milan nem is olyan ré­gen kölcsönadott a Barinak. Szavicseviccsel tehát hatra bő­vülne a Milan-légiósok száma, holott adott mérkőzésen, egy időben az olasz bajnokságban is legfeljebb csak három külföldi szerepeltethető. Hogy az AC Mi­lan pénzt nem sajnálva mégis Szavicsevicsre vetette ki hálóját, az azzal magyarázható, hogy az 1992/93-as bajnoki idénytől kezdődően Olaszországban állí­tólag engedélyezni fogják csapa­tonként négy külföldi szerepel­tetését. Már rég vágytunk erre Pólóssiker a fővárosban 1-2) G.: Seress 5, Kőteleky 2, Bajzát 2, Szász. A döntőben: Eger SE -Tungs­ram 5-5 hosszabítás után 8-7 (1- 1, 0-0, 2-1, 2-3, 3-2) G.: Seress 3, Szász 2, Szabolcsi, Nyakas, Kőteleky. A bajnokság végeredménye: 1. Eger SE (Farkas Gergő, Seress Tibor, Banhidy Attfla, Nagy Ádám, Sipos László, Árvái Atti­la, Szabolcsi Zoltán, Nyolcas Dániel, Kőteleky Richárd, Szász Olivér, Bajzát Zoltán, Vajda Gergő, Majoros Balázs. Edző: Szilágyi Péter. 2. Tungsram, 3. FTC, 4. UTE, 5. KSI I. 6. KSI II. Semmit nem akarunk elkiabálni, távol álljon tőlünk, hogy dicshim­nuszokat zengjünk. Mégis abból kell kiindulni, hogy a legkisebbek el­sősége is siker a javából. Főképp, ha számba vesszük, hogy a korábbi évek során egy ilyen tornán mar fenn is tartották volna az utolsó he­lyet az egrieknek. Az Eger SE utánpótlás-csapatainál bizony napi­renden voltak a fájó, tíz-húsz gólos vereségek, de zúgolódni, elége­detlenkedni mégsem volt képe senkinek sem. Mindenki tudta, hói ezek a gyerekek a csikorgó fagyban is nyitott uszodában készülne! míg ellenfeleik kivétel nélkül fedettben. A különbség akkora, mintha valaki egy raliversenyen Trabanttal kívánná felvenni a versenyt egy ilyen-olyan autócsodával. Ilyen körülmények között csupán vágyni lehetett a dicsőségre, de az esélyek — valljuk be — nem az egriek mel­lett szóltak. A legkisebbek bizonyították, hogy mit jelent a lelkesedés, edzőjük Szilágyi Péter pedig azt, hogy mit jelent a hozzáértés. Kom­mentár nélkül még csak annyit: a 11 evesek részére rendezett bajnok­ságban az Eger SE-ben öt 1981-es születésű kapott helyet a csapat­ban. (b. I.) Január elsején Sporthivatalból — igazgatóság Kezdetben vala az Országos Testnevelési és Sporthivatal. Ezt felváltotta — nem túl hosszú idő­re — az Állami Ifjúsági és Sport- hivatal, majd következő lépcső­ben megalakult az Országos Sporthivatal. Remélhetőleg új korszak vette kezdetét akkor, amikor ismét OTSH néven je­gyezték be a nemzeti sportirá­nyító szervet, s egyszer és min­denkorra nyugvópontra jutott az elmúlt évtizedben változtatások sorát megélt intézmény. Ezek az átalakulások nem hagyták érintetlenül a tanácsi berkeken belül működő megyei sporthatóságokat sem. Előbb osztályként funkcionáltak, majd hozzájuk „csapták” az ifjúsági ügyeket is, majd amikor 1990 vé­gén létrejöttek a helyi önkor­mányzatok, hónapokig nem volt gazdája — papíron — a megye sportjának. A megyeházán a ti­zennégy osztályból 4 iroda szer­veződött, s a sport — sok más mellett — kirekesztődött ebből a körből. Aztán május 1-jén megalakult a sporthivatal, amely magába foglalta a korábban Sportként is­mert irodát. Pályázat útján vá­lasztották ki vezetőjéül Kovács Jánost, az egyik helyettesi tisztet pedig egy régi „motoros” Békési József vállalta el. Az addigi pénzügyi, szervezési feladatkör a hivatal megalakulásával kibő­vült, hiszen májustól a sport- szakmai teendőket is ellátták. Ám ez is csak egy köztes álla­pot volt. Erre az évre még a teljes költséget a megyei önkormány­zat állta, ebből tartották fenn a hét fős apparátust, és ebből a 13 millióból jutott a diáksportra, a szabadidősportra és a sportegye­sületek támogatására is. Hogy mi változik 1992 január elsejétől? A sporthivatal helyett sport- igazgatóság viszi tovább a me­gyét érintő ügyeket. Nemcsak névtáblacsere történik. A hivatal a megyei önkormányzat felügye­lete alá tartozott, az igazgatóság jogi státuszát tekintve az OTSH fenhatósága alatt áll. Az intéz­mény vezetőjét a sporthivatal el­nöke nevezi ki, a működéshez szükséges pénzt az OTSH bizto­sítja. Hogy ténylegesen egy-egy igazgatóság mennyi pénzt fordít­hat a megye sportjára, az már a közgyűlésen múlik, hiszen a tá­mogatás öszegét ez a testület ha­tározza meg. Nem titok, hogy a Heves me­gyei önkormányzat jövő évi költ­ségvetésében 6,2 millió forint szerepel a sport címszó alatt. Ez A sportigazgatóság a hagyományok ápolása jegyében jövőre is sze­retné megrendezni a Dobó ökölvívó emlékversenyt (Fotó: Szántó György) lényegében véve ugyanannyi, mint amennyit a megyei „kalap­ból” fordítottak a sportra, igaz azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az infláció 1992- ben „megdézsmálja” ezt. A tervek szerint 2,2 millió jut­na a diáksportra, 3,3 milliót kap­nának a sportági szövetségek és 690 ezer forint gyarapítaná a szabadidősport kasszáját. A fel­tételes mód indokolt, hiszen nem lehet tudni, hogy a testület meny­nyit szavaz meg véglegesen a me­gyei sport életben tartására. A 6,2 millió több is, kevesebb is le­het, ám mi mindannyian, akik is- meijük a magyar sport gyötrel­meit, mindennapos megélhetési gondjait azt szeretnénk, ha a képviselők tennének, mintsem elvennének ebből a szerény ösz- szegből. Többen megkérdőjelezték a szövetségeknek szánt támoga­tást, mondván, tartsák el őket a szakosztályok. Akik ilyen véle­ményen vannak, talán elfelejtik, hogy pont a szakosztályok, a klu­bok a legszegényebbek. Nem is beszélve a falusi sportkörökről, amelyek nagyon nehezen képe­sek ellensúlyozni a tsz-ektől ka­pott korábbi segítséget, de ott is kicsúszik a talaj az egyesületek lába alól, ahol egy nagyüzemre — például Sírokban, Recsken — épült a helyi sport. A jelenlegi helyzet átvészeléséért épp azok tehetnek a legtöbbet, akik közsé­güket, településüket képviselik a megyei közgyűlésen. Nem mehetünk el amellett a felvetés mellett sem, hogy egyál­talán szükség van-e a megyei sportigazgatóságokra. Ez a kér­dés azon a közelmúltban meg­rendezett sportújságíró-tanács­kozáson is felmerült, ahol meg­hallgathattuk Gallov Rezsőnek ezzel kapcsolatos véleményét is. Az OTSH elnöke egyértelműen kiállt az igazgatóságok mellett, holott olyan vélemények is el­hangoztak, hogy ha már a szö­vetségek önállóak, miért kell fö­léjük ültetni egy apparátust. Hogy miként látják ezt a leen­dő Heves megyei igazgatóság ve­zetői, Kovács János (leendő) igazgató és helyettese Békési Jó­zsef? Mint elmondták, ha nem ala­kult volna meg az igazgatóság ki kellett volna találni egy olyan szervezetet, amely elvégzi a rá­juk váró munkát. S máris sorol­ták. A huszonhárom megyei szö­vetség adminisztrációs, pénz­ügyi, adóügyi teendőit ők látják el, vagyis egyfajta szolgáltatást nyújtanak. Csokorba gyűjtik, ösz- szehangolják az éves verseny- naptárt, rendezvényeket, köztük továbbra is a hegyiversenyt és a Dobó-kupa ökölvívó tornát szervezik. A polgármesteri hiva­talokkal szoros együttműködés­re törekszenek, pályázat útján segítik például a tornaterem-épí­tési akciót, de ugyanígy lehet pá­lyázatokat benyújtani más, a sporttal, egészségmegőrzéssel kapcsolatos területekre is. Vagy­is a pénzelosztási funkció már a múlté. Egy megyei szervezet nélkül mozaikokra hullana a sport, je­gyezték meg beszélgető társaim. Nos, a lehetőség adott, hogy ez ne történjék meg. Most már csak a megyegyűlésen a sor december 20-án, hogy formához megsza­vazzák a pénzt, a tartalom alap­ját. B.F. Csak röviden... A Gyöngyös Körzeti Labda­rúgó Szövetség játékvezetői bi­zottsága Gyöngyösön a Kedves étteremben tartotta évzáró érte­kezletét. Az év játékvezetőjének Jámbori Károlyt választották. A fővárosban díjlovagló ver­senyt rendeztek, amelyen a pará- diak két versenyzője vett részt. Az A6-os és L2-es feladatokban Csapó Gábor szerezte meg az el­sőséget Csillám nevű lován. He­tesy Nándor Flamingó nyergé­ben második lett. Nyíregyházán teremlabdarú- gó-tomát bonyolítottak le, ama­tőr csapatok részvételével. Az egri Unicornis szálló együttese (ifj. Hargitai Dénes, id. Hargitai Dénes, Nagy Zsolt, Szabó Zol­tán, Szabó Áttila, Márkus Lajos, Székely Károly) szerezte meg az első helyet az öt csapat vetélke­désében. Ender után Otto is nyilatkozott Az egykori keletnémet úszó­csillag, az 1976-os olimpián négy aranyérmet szerzett Kornélia Ender a The Times lapnak adott elmúlt heti nyilatkozatában úgy vélekedett: lehetséges, hogy tud­tán kívül doppingszereket ka­pott. A „Daily Telegraph” újabb német úszósztárt szólaltatott meg, Kristin Ottót, a szöuli nyári játékok hatszoros aranyérmesét. Az interjú aktualitását az adta, hogy nemrégiben 20 volt NDK- beli edző elismerte: az úszósike­rekhez doppingolás útján jutot­tak el. Kristin Otto úgy véli: az 1988- as olimpián elért fantasztikus tel­jesítménye sokévi kemény edzésmunka eredménye volt. Ugyanakkor arról is szólt, elkép­zelhető, hogy tudtán kívül tiltott teljesítménynövelő szerek is hoz­zásegítették a sikerekhez. — Rendkívül dühös leszek akkor, ha mások hibájáért a sportolókat vonják felelősségre. Senki sem veheti el tőlem a hat aranyérmet! — mondta Otto, majd így folytatta: — Mark Spitzhez hasonlóan tehetségem­nek és kitartásomnak köszönhe­tem eredményeimet. Fontos len­ne megtudni, mi is történt valójá­ban. Meg kell kérdezni a hivata­los személyeket! A doppingvizs­gálatokon sohasem „buktam meg”, ennek ellenére nem tu­dom, mit tehettek ételeimbe, ita­laimba. A csapatok érdeke Késésben a tagkönyv- csere A Heves Megyei Labdarúgó Szövetségtől kaptuk az informá­ciót, hogy az MLSZ által előírt tagkönyvcsere jó előre kidolgo­zott menetrendjét a felborulás veszélye fenyegeti. Az időponto­kat, amikor e célból várják a csa­patok képviselőit, lapunk is köz­zétette, ám az a legnagyobb jóin­dulat ellenére sem állítható, hogy olajozottan haladnának a dol­gok. A szövetség ugyan mindent megtesz, ám a klubok úgy tűnik nem képesek partnerek lenni. Pedig már szeptemberben érte­sültek a teendőkről, ám az azóta eltelt három hónap nem egy eset­ben kevésnek bizonyult. A na­pokban a szövetség ügyintézői kiszálltak Hatvanba, de kényte­lenek voltak dolgukvégezetlenül távozni, mivel az öt csapat egyike sem tudta a játékosok fényképét és a szükséges adatokat rendel­kezésre bocsátani. Annál érthe­tetlenebb ez a késlekedés, mivel az új tagkönyvek elkészítése el­sősorban a klubok érdeke, hiszen csak így vehetnek részt a bajnok­ságok tavaszi folytatásában. A HELASZ elnöksége kéri a csa­patok vezetőit, hogy az előre meghatározott napon intézzék el a tagkönyvcserét, mert különben a torlódás miatt könnyen zátony­ra futhatnak a tervek. Komoly sikert ért el a Buda­iest vízilabda-bajnokságon, az Eger SE gyermek csapata. Úgy izerezték meg az elsőseget, hogy valamennyi fővárosi ellenfelüket egyőzték, s a döntőben a Tungs- am legifjabbjait is maguk alá gyűrték, 2x3 perces hosszabbítás itán. Az egri fiatalok nem csu- lán a mérkőzéseken jeleskedtek, íanem a bajnoksághoz hozzátar- ozó úszóversenyen és a techni­kai gyakorlatok során is kitettek nagukért. Az eredmények: Eger >E - KSII. 9-6 (2-1, 5-1, 1-1, 1-3). G.: Seress 6, Vajda 3. Eger 5E -FTC 10-2 (2-0, 5-0, 2-0,

Next

/
Thumbnails
Contents