Heves Megyei Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-11 / 290. szám

HÍRLAP, 1991. december 11., szerda HEVES ÉS KÖRZETE 5. Emlékmű Tarnabodon a templomkertben az idén avatták fel azt az emlékmű­vet, amelyet a második világháborúban elesett helyi polgárok tisz­teletére állítottak. Kiskörétől Szolnokig javult a Tisza vízminősége A nyilvánosság előtt — környezetünk védelméről Nemrég fórumot tartottak — az országban elsőként — Jász- Nagykun -Szolnok megye szék­helyén, Szolnokon. A Közép-Ti- szavidéki Környezetvédelmi Fel­ügyelőség hívta vitára a legna­gyobb parlamenti pártok képvi­selőit, a környezetvédelemmel foglalkozó szakembereket, ma­gánszemélyeket, sőt a környe­zetvédelmet, mint tantárgyat ta­nító tanárokat is. Azzal a céllal jöttek össze, hogy véleményt cseréljenek időszerű kérdések­ről: így a levegőtisztaságról, a zajártalmakról, a vizek minősé­géről, a veszélyes hulladékokról. A találkozó nagy visszhangot váltott ki1 nemcsak szakmai kö­rökben, hanem a közvélemény­ben is, jelentőségéről Kovács Gyuláné dr.-tói, a felügyelőség igazgatójától érdeklődtünk. — Nem titkolt szándékunk volt — jegyezte meg —, hogy szemléletet formáljunk ezen a fó­rumon. Az elhangzottak ugyanis egyértelműen a környezetvéde­lem fontosságának tudati össze­függéseire mutattak rá. Az elő­adok kiemelték: kétségtelen, sok pénz kell a környezetvédelem­hez, de ezzel együtt legalább any- nyira lényeges, hogyan élünk és védjük környezetünket. Nagyon fontosnak tartjuk ezt az elkez­dett párbeszédet az állampolgá­rokkal a nyilvánosság előtt. Mert nem csupán a környezetvéde­lemben érintett szakmai szerve­zeteknek van ebben felelőssé­gük, hanem mindannyiunknak a teendők megosztásában. — Ezek szerint nem csupán az állam szerepét kell újragondolni, hanem az állampolgárokét is eb­ben a témakörben... — Kétségtelen, hiszen egy- egv településen az állampolgá­rok összefogása óriási jelentősé­gű, mert képesek meggátolni például a veszélyes hulladékok elhelyezését adott helyen. Ter­mészetesen szó esett a fórumon arról is, hogy milyen a Tisza vizé­nek minősége, hiszen sokféle szennyeződés befolyásolja azt. Azt örömmel adtuk közre, hogy ez a Tisza Kiskörétől Szolnokig terjedő szakaszán viszonylag ja­vult. Persze, ez sok mindentől függ. Tavasszal például Románi­ából érkezett szennyeződés a Szamoson, s ez a kiskörei táro­zón keresztül úszott lefelé. Azt sem hallgattuk el, hogy Szolnok­nak nincs megfelelő szennyvíz- tisztítója, tehát elhanyagolt inf­rastruktúrájú Jász-Nagykun- Szolnok megye székhelye. Jó lenne, ha ezen az önkormányzat is elgondolkodna. Felvetődött a Zagyva folyó állapota is, amely időszakonként — főleg cukor­kampány idején, illetve paradi­csom- és borsófeldolgozaskor — szennyeződéssel telik meg a Mátravidéki Cukorgyárakból, il­letve a Debreceni Tartósítóipari Kombinát Hatvani Konzervgyá­rából. Jó lenne, ha ezen is sike­rülne a jövőben változtatni. — Tudomásunk szerint sokan felvetették a zajártalmat is. — Különösen a vasútállomá­sok közelében elhelyezkedő te­lepülések lakói vannak ettől ve­szélyeztetett helyzetben. így pél­dául Szolnokon és térségében, s ugyancsak Vámosgyörkön, ahol a sínek közelében sok a lakóépü­let. Tisztában vagyunk azzal, hogy nincs könnyű helyzetben a MÁV sem, de hosszú távon megoldást kell, hogy találjanak a zajártalmak mérséklésére is. Azt hiszem, hogy fórumunk elérte célját, sikerült ráirányítani a fi­gyelmet környezetünk védelmé­nek fontosságára. Örülünk, hogy ott voltak az önkormányzatok képviselőin kívül a térségben te­vékenykedő legnagyobb környe­zetkárosítók: a Tiszamenti Vegyi Művek, valamint a Jászberényi Hűtőgépgyár illetékesei is. Ter­mészetesnek tartjuk, hogy ez csak a kezdetet jelentette, mert 1992-ben további folytatás kö­vetkezik. Szeretnénk rendszeres­sé tenni ezeket a találkozókat, és közösen megbeszélni a teendő­ket, a feladatokat. (m. k.) „Sikeres” bűnügyek... Az utóbbi időben több ügyben is sikert értek el a Hevesi Rendőr- kapitányság rendőrei... Nemrégi­ben történt például, hogy az egyik délelőtt egy jól öltözött férfi csön­getett be egy hevesi lakásba, ahol nem tartózkodtak otthon. Mint­egy fél órával később az előbb említett dr társa ajtófeszítés útján akart behatolni a lakásba, de eb­ben a közben megérkező tulajdo­nos megakadályozta. Mire az előbb említett úr társa menekülni kezdett, ám a sértett — szomszéd­jával együtt — a tettes után szaladt, és segített nekik a rendőr is. A pol­gármesteri hivatal előtt végül is megcsípték a tettest. A betörest el­követni szándékozó budapesti la­kos nem ismerte el a bűncselek­mény elkövetését, ám jellemző, hogy nein tudta megmagyarázni, mit keres Hevesen, illetve a kisze­melt lakásnál. Körülbelül 100-150 ezer forint értékű aranyékszer volt nála, ennek tulajdonjoga még nem tisztázott... Úgy látszik, a környéken valaki nagyon szereti a juhokat: ez a kö­vetkeztetés pedig abból szárma­zik, hogy az elmúlt hetekben több ilyen jellegű lopás is történt. No­vember vegén egy tarnazsadányi juhtenyésztő tett feljelentést, mi­szerint két anyajuhát ellopták. A forrónyomos üldözés következté­ben Balogh Lászlói, zászlós, Tor­ba Róbert r. őrmester, valamint Lados László r. őrmester elfogta és előállította az elkövetőket. Még ugyanezen a napon egy hevesi egyéni gazdálkodótól loptak el ju­hokat, s itt a kiérkező rendőijárőr tagjai fogták el az elkövetőket. Heves város gondjai a kormány asztalán (11/2.) Támogatás a felzárkózáshoz Az elmúlt héten kezdtük el sorozatunkat, ebben azokról az elkép­zelésekről írtunk, amelyek hozzásegítik Heves városát és környékét a gazdasági fellendüléshez. Decemberben döntenek az átalakulásról Részvénytársaságban látják a holnapot Hétfő óta játékvásár Karácsonyra készülődve hétfő óta játékvásárt rendeznek a he­vesi szabadidőközpontban. Ma­gáneladók kínálják különféle termékeiket az ünnepekig az ér­deklődőknek. Még karácsony előtt — a korábbi nagy érdeklő­désre való tekintettel — a Debre­ceni Kötöttárugyár termékeiből is bemutatót, illetve árusítást tar­tanak az említett helyszínen. Negyvenéves a háziipari szövetkezet Jubileumi közgyűlésre készül a Hevesi Népművészeti és Házi­ipari Szövetkezet kollektívája. Az alapítás 40. évfordulóját kö­szöntik december 19-én délelőtt 10 órakor. Erre meghívják a szö­vetkezet összes dolgozóját és nyugdíjasait is. Áttekintik az el­múlt négy évtized főbb állomá­sait, eredményeit, majd foglal­koznak a leendő új szövetkezeti törvénytervezet alapján a várha­tó átalakulással is. Télapó-műsor A Hevesi Zeneiskola színvo­nalas Télapó-napi műsort rende­zett a 4-es Számú Általános Is­kola tanulóinak. A zeneiskola igazgatóhelyettese, Bállá Lajos- né és Szabó István zenetanár szervezésében több növendék lépett fel. Az ajándékcsomago­kat, amelyeket a 4-es iskola ta­nulói nagy örömmel vettek át, a hevesi Épület Kft. ajánlotta fel a gyermekeknek. Gyermekkönyvhét Ma is folytatódnak a hevesi té­li gyermekkönyvhét rendezvé­nyei. Délután fél 3-kor irodalmi vetélkedőt rendeznek 7. és 8. osztályos tanulók részére, hol­nap pedig — ugyancsak ebben az időpontban — játékdélutánra kerül sor, amelyen a felső tagoza­tos diákok vesznek részt. Az ösz- szejövetelt dr. Oláh János né ve­zeti. Információs rendszer Rendkívül fontos feladat a meglévő információs rendszer korszerűsítése. A szakemberek megfogalmazták, hogy az adat­átvitel és az adatfeldolgozás gépi és programrendszere egységesí­tést igényel, s ez csak állami fi­nanszírozás mellett hajtható vég­re. Ennek során ki kell alakítani az úgynevezett városi adatbázi­sokat, s ennek folytán a környe­ző községeket ki kell szolgálni mind a helyi, mind a regionális, mind pedig az országos adatok­kal. Súlyos probléma a bűnözési hullám növekedése: elengedhe­tetlennek tartják az önvédelmi csoportok alakítását (a rendőr­ség szakmai irányítása melett), ám az önkormányzat anyagi fe­dezetével, s ez utóbbihoz külön forrásra lenne szükség. Ugyancsak probléma, hogy az ivóvíz minősége érezhetően romlott, ezért arra kérik a szak­minisztériumot, hogy a szüksé­ges technológiák beszerzésére már az idén támogatást adjon: középtávon pedig egy regionális vízmű felépítéséhez járuljon hoz­zá. A környezetvédelmi bajok egyik fő csomópontja az, hogy elengedhetetlenné válik Heves, valamint másik két város és húsz község (azaz hatvanezer ember) érdekében egy regionális, szi- lárdhulladék-égető mű létreho­zása. A tervek között szerepel az is, hogy a városban egy ökológiai intézetet működtessenek. Ennek lenne a feladata a természeti erő­források feltárása és menedzse­lése, a környezeti, gazdasági és társadalmi értékek összhangjá­nak megteremtése, valamint a hulladékhasznosító és -égető mű felügyelete. Munkaügyi központok Az elmúlt részben szó esett a város munkaerőhelyzetéről. A tanulmány azonban hangsúlyoz­za, hogy a kívánt változtatás csakis több tárca együttműködé­sével érhető el. A vonzáskörzet­ben élő — és életviszonyaiban mindinkább leépülő — cigányet­nikum helyzete azonnali segítsé­get igényel. Ezért arra kérik a Munkaügyi Minisztériumot, hogy a fejlesztési feladatokra „válságkezelő prevenciós” cél­megjelölésű összeget bocsásson az önkormányzat rendelkezésé­re. Ugyancsak segítséget kémek a vállalkozási kedv élénkítése és a vállalkozás biztonságának megteremtése érdekében. Mind­ezt az indokolja, hogy az elmúlt évtizedek alatt ez a terület „ha­lott” volt, s a módszerek és az el­járások nem fejlődhettek megfe­lelően. Az anyag megállapítja, hogy új munkaügyi központok is kel­lenek. így Hevesen regionális központ működne, amely haté­konyan és ténylegesen oldhatná a feszítő gondokat. Ezek mellett a magán- és kisvállalkozókra is jelentős szerep hárul, ezért ezen a területen is indokolta megyétől az új gazdasági centrumok hatás­körébe rendelni a támogatás, fi­nanszírozás és működtetés anya­gi eszközrendszerét. Szociális segítség Az egészségügyi ellátás téma­körében a tanulmány a hőforrás­ra épülő kórház, ambulanciás szanatórium és az úgynevezett Senior-ház kérdésével is foglal­kozik, kérve a kormány támoga­tását. Arra kérik a Népjóléti Mi­nisztériumot: tegye lehetővé, hogy a tényleges privatizáció ke­retében, valóságos versenyhely­zet megteremtésével járuljon hozzá a felzárkózáshoz, és segít­se elő új egészségügyi, üdülési bázis kialakítását. A város önkormányzata mind az igények, mind a lakosság ösz- szetétele (a cigányság magas részaránya) miatt aktívan gon­doskodik a szükséges bölcsődei­óvodai ellátásról, s természete­sen támogatást kér a pénzügyi (normatív) megítélés tekinteté­ben. Ezen a téren ugyanis a tár­sadalmi segítség elengedhetet­len, elsősorban ez a rendszeres segélyezésben és az étkezési ked­vezményben részesülőket érinti, de mindez vonatkozik a munka- nélküliek és a nyugdíjasok köré­re is. Az anyag végül új banki intéz­ményrendszer létrehozását kéri úgy, hogy a régi érdekében eljáró és a város rendelkezésére bocsá­tott állami pénzalappal — állami kezességvállalás mellett — a fej­lesztések finanszírozhatók le­gyenek. Az idén július 16-án bízták meg a Hevesi Városgazdálkodási Vállalat vezetésével Balassa Zoltánt. Azóta csaknem fél év telt el; ennek a rövid időszaknak az eredményeiről, valamint a jö­vőre vonatkozó elképzeléseiről kérdeztük... — Amit kaptam: felduzzasz­tott létszámú, nehézkesen műkö­dő, piacot vesztett Vállalat... — mondja. — Első intézkedéseim közé tartozott az átszervezés, a megfelelő létszám kialakítása, ez csaknem 30 százalékos leépítést jelentett. Gondot okozott továb­bá a felső és középszintű vezetők munkamorálja, fegyelmezetlen magatartása, feladat- és hatás­körük rendezetlensége. Az új „első vonal” kiépítésével ezeket fokozatosan felszámoltuk. Bőví­tettük tevékenységi körünket, új piacokat kerestünk, a meglévő kapcsolatainkat pedig szoro­sabbra fűztük. Ebben kiemelt szerepe volt és van jelenleg is az itt maradt, lelkes kollektívának, nem kevésbé a városi polgármes­teri hivatal vezetésének. — Tudomásunk szerint, jelen­leg sem kis gondot jelent az Arany János úti bölcsőde-óvoda tetőtér-beépítése. — Valóban így van, az emlí­tett épület lapos tetős, emiatt gyakori volt a beázás. Ezért olyan döntés született, hogy ma­gas tetős „ráépítést” valósítsunk meg. Ezzel csaknem egyidejűleg szeretnénk kialakítani a tetőtér­ben hét, egy plusz félszobás, il­letve két, egy plusz két félszobás lakást, amelynek tervei elkészül­tek. Ám a beruházás előkészíté­sében felmerült hiányosságokat a szakaszosan rendelkezésünkre bocsátott tervek fokozták. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy a kivitelezési munkákat kezdeményezésünkre augusztus 9-én a polgármesteri hivatal leál­lította. Ugyanakkor megbízást adtak az Agrober Heves Megyei Irodájának a tervek teljes átdol­gozására, messzemenően figye­lembe véve az eddig elkészített munkákat. Jelenleg a téliesítés és az állagmegóvás tart, majd az el­fogadott és átdolgozott tervek alapján folytatjuk tovább az úgy­nevezett második ütemet. Tudo­másom szerint, a polgármesteri hivatal levélben kérte a megyei önkormányzat jogi irodáját: vizsgálja ki az ügyet, s tegyen ja­vaslatot a felelősségre vonásra. — Milyennek látja a vállalat jövőjét? — Az infláció, a hitelkamatok növekedése, az anyagok, gépek, alkatrészek, energiahordozók árának állandó emelkedése nem kis nehézséget okoz. Ám az ön- kormányzat és a lakosság érde­ke, hogy vállalatunk megfeleljen az elvárásoknak ilyen körülmé­nyek között is. Tehát a piacon versenyképes maradjon, és a ke­zelésére bízott vagyont növelni tudja. Ezeknek a céloknak csak privatizációs átalakulással tu­dunk megfelelni. Éppen ezért tervezetet dolgoztunk ki rész­vénytársasággá alakulásra. Ja­vaslatot tettünk 60-40 százalé­kos vagyonmegosztásra. Az rt. alapító, fő részvényese természe­tesen az önkormányzat lenne. Egyrészt ezzel biztosítható, hogy a testület a részvénytársaság stratégiai irányításába a közgyű­lésen keresztül beleszólhasson. Ugyanakkor a vállalati hányad érdekeltté tenné a dolgozókat, mivel hatékony gazdálkodás ese­tép lehetőség nyílna a nyereség- bor osztalék fizetésére. — Mikor döntenek az átala­kulásról? — Szeretném előrebocsátani, hogy a részvénytársaság alakítá­sának alapvető célja a dolgozói, egyéni érdekeket is ötvöző szer­vezeti forma létrehozása. Jó len­ne elérni, hogy hosszabb távon városunk üzemeltetése olcsóbb legyen. A megfelelő érdekeltségi viszonyokkal rendelkező szerve­zeti forma esetén jelentős nyere­séget tudnánk elérni, amelyből a legnagyobb tulajdoni hányaddal rendelkező részvényes — az ön- kormányzat — más területekre, például szociális, kulturális és sportcélra több pénzt áldozhat­na. Az átalakulással kapcsolatos tervezetünket előbb bizottságok tárgyalják meg, majd — előrelát­hatólag még decemberben — tes­tületi ülésen döntenek a formáról és az időpontról. Bízunk abban, hogy a választott út helyes, és hasznára lesz úgy Hevesnek, mint az itt maradt dolgozóknak. Mentusz Károly — A MÁTRA FÜSZÉRT DISZKONT ÁRUHÁZAIBAN MINDIG TÖRTÉNIK VALAMI. TÖBB EZER CIKK DISZKONTÁRON KAPHATÓ! Jelentős árengedmények: — a Csebokszári nagy ABC-ben, — a Rózsa Károly úti ABC-ben, — és a Baktai úti ABC-ben Akciós áron kaphatók: — Kristálycukor — Omnia kávé 250 g. — Bakonyi májas — Folpack fólia — Habszifon készülék — Palackozott borok — Egyes kozmetikai áruk HENKEL- ÉS UNILEVER-AKCIÓ! Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat!

Next

/
Thumbnails
Contents