Heves Megyei Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-16 / 294. szám
VILÁGTÜKÖR 2. HÍRLAP, 1991. december 16., hétfő Mihail ragaszkodik... Mihail Gorbacsov szovjet elnök a Time amerikai hetilapnak adott interjújában, amelyet a lap hétfőn megjelenő számában közöl, cáfolta a közeli lemondásáról szóló híreket. A szovjet vezető azon meggyőződésének adott hangot, hogy az átmeneti időszak idején feltétlenül az elnöki poszton kell maradnia — jelentette vasárnap a TASZSZ. Érvénytelen az EFTA-EK megállapodás Érvénytelennek nyilvánította és újratárgyaltatja az Európai Közösségek bírósága az EK-ÉF- TA megállapodást az úgynevezett európai gazdasági tér létrehozásáról — jelentette szombaton a dán rádió. Az EK-bíróság szerint — írja a Reuter — az egyezmény által létrehozott jogi ellenőrzési rendszer összeegyeztethetetlen a közösség alapító okmányának, a Római Szerződésnek vonatkozó tételeivel. Mi is Gorbacsov? A politikai helyzetelemzés magasiskolája, ahogyan az amerikai nagykövet — „Nem tudom, melyik országban vagyok moszkvai nagykövet” — jellemezte az egykori Szovjetunió és benne Gorbacsov mai helyzetét. Mi is Gorbacsov helye a mai világban? Államfő, állam nélkül, aki annak idején jól látta, hogy alapvető változások nélkül halálos betegség a szovjet birodalom „fertőző” merevgörcse. S meggyőzte a világot: a legkomolyabban gondolja, hogy a bizalmon és együttműködésen alapuló biztonságnak kell felváltania a mindent megmérgező kölcsönös elrettentést. Ezt elnevezte peresztrojkának, s néhány év alatt felforgatta vele az egész világot. Utol is érte a nagy látnokok elkerülhetetlen végzete: próféta lett mindenütt, kivéve otthon. Mit látott rosszul? Nem hitte, hogy mennyire kevés az együtt gondolkodó és együtt cselekvő szövetségese, s milyen sokan vannak azok, akik mindenre hajlandók a berozsdásodott rendszerből adódó előnyeik megvédéséért. Csak a történelem ad végső választ: a jó stratéga Gorbacsov vezette taktikai hibák sorozatán át zsákutcába az országot, vagy a kiváló taktikus nem tudta átvágni a szovjet gordiuszi csomót, mert nem volt hozzá megalapozott stratégiája. A végeredmény egyébként ugyanaz. S mégis? Bármi volt, lett és lesz a címe, a rangja ma az, hogy Gorbacsov. Szaharov, a tudós mondta róla, amikor hatalomra került: „Ebben az emberben van valami”. Van. Ezért lett egyike azoknak a keveseknek, akik meghatározták az emberiség jövőjét. Függetlenül attól, hogy mi lesz a személyes sorsa. (Ferenczy Europress) Magyar Néppárt Szlovákiában A Szlovák Köztársaság belügyminisztériuma hivatalosan értesítette Popély Gyulát, a szerveződő Magyar Néppárt előkészítő bizottságának szóvivőjét, hogy a párt hatósági bejegyzése megtörtént. Ez azt jelenti, hogy Szlovákiában hivatalosan is létrejött a magyar nemzeti kisebbség 1945 óta első politikai pártja, amely kellő következetességgel és célirányosan, a keresztény er- kölcsiséggel és az európai szellemiséggel összhangban fel szándékozik vállalni a magyar nemzetrész jogainak és érdekeinek sokoldalú védelmét. A Magyar Néppárt programja a következő négy alappilléren nyugszik: 1. A keresztény erkölcsi értékek. 2. A nemzeti megbékélés eszméje. 3. A környezetkímélő szociális piacgazdaság. 4. A demokrácia. (MTI) Elnöki mélyszántás" Latin-Amerikában 99 Eredményes, sikeres körutat teljesítettünk Latin-Amerikában. Tárgyalásaim alkalmával mindenütt a kapcsolatok élénkítésének szándékával találkoztam. Most már a kormányzati intézményekre, az ejjyes szakminisztériumokra vár, hogy magot vessenek az „elnöki mélyszántással” előkészített talajba. Biztos vagyok abban, hogy a vetés után hamarosan aratni fogunk otthon Magyarországon, és itt Latin- Amerikában egyaránt — összegezte tapasztalatait négy dél-amerikai országot — Chilét, Ecuadort, Ko lumbiát, Venezuelát — érintő látogatásának végeztevei Göncz Árpád köztársasági elnök, Az államfő a kíséretében lévő magyar újságírók kérdéseire válaszolva hangsúlyozta: mind a négy érintett országban szívélyes fogadtatásban részesítették, s mindenütt egyetértéssel fogadták az előterjesztett magyar javaslatokat. Mi több, számos új indítvány is elhangzott az együttműködés elmélyítésére. A gyakorlati tennivalók összegzésére jövőre mind a négy államból magas szintű küldöttségeket me- nesztenek Magyarországra. Különösen örvendetes, hogy a delet ációkban a tervek szerint helyet apnak a dél-amerikai országok üzleti köreinek képviselői is. így a politikai és gazdasági kapcsolatok teljes keresztmetszetet megvizsgálhatják, amire még nem volt példa. Az út kulturális vonatkozású eredményei közé tartozik, hogy legalább két ország — Ecuador es Kolumbia — nemzeti héttel mutatkozik be jövőre a magyar közönség előtt. A komoly eredmények közé sorolható az is, hogy jövőre megnyílik Kolumbiában a Szent István nevét viselő műszaki egyetem. A felsőfokú oktatási intézmény vezetője és szervezője egy Magyarországon végzett kolumbiai diák. „Összességében mindent elvégeztünk, amit ezen a szinten el lehetett végezni, talán egy kicsit túl is teljesítettük a tervet” — mondta az államfő, majd hozzátette: a magyar delegációban résztvevő Bogár László külgazdasági államtitkár és Tomaj Dénes külügyi helyettes államtitkár személye garancia arra, hogy a tárgyalásokon elhangzott javaslatok nem sikkadnak el, s ahhoz a tárcához kerülnek, amely azokat érdemben hasznosíthatja. A kapcsolatépítés igazi színtere • • Megnyílt! Önt is vájja! Készséggel kiszolgálja az Észak-magyarországi TÜZEP miskolci építőanyagtelep ének fenyőfurészáru-lerakata. Első osztályú áruk reklámáron! Viszonteladóknak, közületeknek: 25 és 50 mm-es deszka, palló és fűrészelt gerenda 17-500 Ft/m3-l-Áfa, 32, 40, 45 és 63 mm-es vastagságban 16.000 Ft/m3+Áfa nagykereskedelmi áron, 5 m3-t meghaladó vásárlás esetén. Magánvásárlóknak, felhasználóknak: 19.890 Ft/m3+Afa fogyasztói áron! Nagy tételben vásárlókkal áralku! A fuvarozással se legyen gondja, a telep kedvező áron megoldja! Legnagyobb telep: legnagyobb választék! Nyílászárók, szigetelőanyagok széles skálája és minden más építőanyag egy helyen: A miskolci TÜZÉP-telepen! (Vágóhíd út 9. Tel.: 46/47-811) azonban a remények szerint a magánszféra lesz. Az állami érintkezéseknek is éppen a magánkapcsolatok bátorítását, elősegítését kell szolgálniok. Nagy jelentősegű eseményként értékelte a magyar államfő caracasi látogatását Carlos Andrés Pérez. A venezuelai államfő a hivatalos tárgyalások után nyilatkozott a magyar sajtó képviselőinek. A köztársasági elnök kiemelte, hogy Latin-Amerikában és Közép-Európában hasonló folyamatok játszódnak le, a két régiónak számos közös problémával kell megbirkóznia. (Az egyik ilyen közös gond az adósságszolgálat teljesítése. Venezuela adósságállománya mintegy 25 milliárd amerikai dollárra rúg, s számítások szerint a jelenlegi elnöki periódus végére, 1993-ra a summa csaknem 32 milliárdra növekszik. A tetemes adósság kezelését illetően Pérez elnök kiemelte, hogy az államnak a mak- ro-ökonómiai összefüggések mellett a szociálpolitikai feszültségek enyhítésere is tekintettel kell lennie, s ezt a gondolatot a jelek szerint a Világbank vezetői is osztják.) Mindez még időszerűbbé teszi a kapcsolatok fejlesztésének kölcsönös igényét. Ennek egyik fontos állomása lesz a magyar-venezuelai gazdasági vegyes bizottság felállítása. Ä testület várhatóan jövőre ül ösz- sze első alkalommal. Ami a nemzetközi politikát illeti, Magyarország és Venezuela hasonlóan ítéli meg a világpolitikai folyamatokat. A két ország együttműködésének a nemzetközi színtéren különösen érdekes, új formája lehet az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagjaként betöltött státus. Ennek kapcsán Pérez elnök hangsúlyozta: Venezuelát elsősorban az a törekvés vezérli, hogy ne alakuljon ki egypólusú világrend. (MTI) Egerszólát község polgármestere PÁLYÁZATOT HIRDET 1992. január 1-jétől betöltendő védőnői állásra. Pályázati feltételek: szakirányú főiskolai végzettség, büntetlen előélet. A pályázatot 1991. december 27-ig lehet megküldeni Egerszólát község polgármesterének. Cím: Egerszólát, Egri út 2. ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI JÜZÉP^ AUTÓK GÉPEK BERENDEZÉSEK BANKGARANCIA NÉLKÜL IS, Első Hevesi Befektetési Kft. Levélcím: 3384 Kisköre, Arany J. út 1. sz. Tel: 39/11-388. Ellátogat Ukrajnába, Belorussziába, Kazahsztánba, Kirgíziába Baker tájékozódó körútja Többnapos tájékozódó kőrútjának első állomására, Moszkvába érkezett tegnap James Baker amerikai külügyminiszter. A breszti hármas szövetség életre hívása óta ő a legmagasabb rangú nyugati politikus a volt Szovjetunió fővárosában. Bakert az oroszországi vezetésen kívül fogadja Mihail Gorbacsov szövetségi elnök, hivatalos tárgyalópartnere Eduard Sevardnadze, a szövetségi külkap- csolatok minisztere és Jevgenyij Sapos- nyikov védelmi miniszter is. Emlékezetes, hogy az amerikai külügyminiszter a hét közepén politikai nekrológgal felérő beszédben méltatta Gorbacsov történelmi szerepét. Egy korábbi, szintén ezen a héten adott nyilatkoKilenc nap múlva karácsony (Folytatás az 1. oldalról) — Rettenetes — mondja a harmincas úr az egyik egri nagyáruház büféjénél. Épp az előbb itta meg a kávéját. — Nagy a tülekedés, rosszak a szolgáltatások, ráadásul a városban sehol sem lehet gitárt kapni. Nemcsak ezt, még azt sem értem, minek ez a sok bódé szerte a piacon, a főutcán, az üzletek mellett, előtt, szóval mindenhol. Ezek eléggé drágák, a szegényeknek nincs annyi pénzük, hogy ott vásároljanak, a gazdagok pedig már nem vásárolnak ott — fejti ki befejezésül. Kicsit odébb, egy másik áruház bejáratánál egy fiú ül egy nagy színestévés doboz tetején. Mögüle mikrohullámú sütőket, videojátékokat, CD-játszókat cipelő családok bukkannak elő. Mások, az utca túloldalán, teli szatyrokat visznek, „ lehetne több keze az embernek ”, sóhajt fel valaki, megint mások már megvették a fenyőfát, azt csapták a hónuk alá. Egy szakadt illető, aki viszonylag részeg is, a kutyáját kergeti bottal. A kutya ugat meg vinnyog, ám ez senkit nem érdekel, nem ezért jöttek. A könyvesboltba alig lehet bejutni, az édességbolt viszont majdnem teljesen üres. — Fiatalember, nem tudja, mennyi az idő? — állít meg egy hatvan körüli néni. — Alig bírok megmozdulni, lejártam a lábam, mégsem találtam meg, amit kerestem. Úristen, mindjárt dél? Rohanok főzni — siet el. A másik idős hölgy csupán sétál. — A férjemmel csak holnap kapjuk meg a nyugdijat, így most nincs miből költekezni — világosít fel, mikor szóvá teszem, hogy nem látok nála ajándékokat, még csak egy nejlonszatyrot sem. — Viszont én szeretem ezt a nyüzsgést, nézegetem a kirakatokat. Olyan ünnepi a hangulat, mindenki jár-kel, vásárol. Más ez, mint a többi napok, érezni, hogy nemsokára karácsony lesz. Na, majd a jövő héten, aranyvasárnap, meglesz a pénz, jövök... A szerkesztőség közelében van egy kis ajándékbolt, oda járunk cigarettáért, egyébként vasárnap zárva tart, tegnap azonban kinyitott. — Az ünnepek miatt? — érdeklődtem. — Igen — bólintott a tulajdonos -, de csak néhányan voltak, és szerintem ezek is csak melegedni jöttek be, körbenéztek, aztán nem vettek semmit. * * * — Te szívesen vásárolnál ma, az ezüstvasárnapon? — kérdeztem még reggel a feleségemtől. — Engem nem zavar a tömeg, mindenféle kedvezmények is vannak most, szóval, ha volna miből, igen — nézett rám kissé megrovóan, hogy tán jó lenne olykor előre gondolkozni, és nem elkölteni minden pénzt épp karácsony előtt. Rénes Marcell Tegnap Békésen az FKGP országos vezetésével egyetértő Békés megyei kisgazdaszervezetek képviselői visszahívták tisztségéből a megyei pártvezetést, s állást foglaltak az országos vezetés azon döntése mellett, amely az eddigi elnököt, Zsíros Gézát kizárta a pártból. A megyei kisgazda pártszervezetek egyharmadának javaslatára az országos vezetés által összehívott megyei választmány új elnöknek Bakos Istvánt választotta meg, aki korábban az FKGP országos ügyvezető alelnöke volt. A békésivel egy időben a Zsíros Géza által összehívott békéscsabai gyűlésen mintegy száz megyei választmányi tag közül 73 vett részt (Békésen 66-an szavaztak, miután néhányan Békéscsabáról átmentek Békésre). A békéscsabai kisgazdafórumon a résztvevők határozatukban arra kérték föl Zsíros Géza megyei pártelnököt, hogy a megyei kisgazdaszervezetet önálló jogi személyként jegyeztesse be a cégbíróságon. f MEGJELENT A ROMANA LEGÚJABB SZÁMA! Keresse a hírlapárusoknál! Illetve előfizethető: HELIR BP. 1900. zataban pedig először mondta ki: a Szovjetunió nem létezik többé. Útja során a tervek szerint ellátogat Ukrajnába, Belorussziába, Kazahsztánba és Kirgíziába is, hogy első kézből szerezhessen információkat a Szovjetunió helyén formálódó új államközösség alapelveiről, az alapító tagok elképzeléséről. (MTI) Két kisgazdavezetés