Heves Megyei Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-03 / 283. szám
SPORT 7. HÍRLAP, 1991. december 3., kedd Röplabda NB I. Ökölharc helyett legyen foci A Tungsram nem verhetetlen Az év utolsó mérkőzését játsz- sza holnap délután 5 órakor az Eger SE NB I-es női röplabdacsapata. S nem is akármilyen meccset láthat búcsúzóul, a januári folytatás előtt a közönség! Az a Tungsram látogat a megye- székhelyre, amely ez idáig csupán egyszer kapott ki, a Vasas „csípte” meg őket. Persze hasonlóan tiszteletet parancsoló a házigazdák eredménylistája is. Az ESE két vereséget szenvedett el, az egyiket pont a lámpagyáriaktól, a másikat a Debrecentől. így tehát a bajnoki tabella első és második helyezettje csap össze szerdán a körcsarnokban. Lassacskán körvonalazódik, hogy melyik is lesz az a hat csapat, amely jövőre az úgynevezett Szuper Ligában szerepelhet. A menők a várakozásnak megfelelően ott vannak az élbolyban, egyedül csak az a meglepetés, hogy a jó nevekből álló BSE — ha csak menet közben nem történik valami — kiszorul ebből az elitgárdából. Azontúl, hogy az együttesek már fél szemmel a következő szezonra is tekintenek, nem mindegy, hogy ki milyen pozícióban várja majd a rájátszást. Ebből a szempontból fontos az Eger — Tungsram meccs. A hazai győzelem ugyanis biztosíték lehet arra, hogy az egri lányok a számukra kedvező második helyről várják a play off-ot. A Tungsramot mindössze egy veresége és imponáló 31-6-os játszmaaránya ellenére nem kell fetisizálni. Legyőzhetők, s az Eger képes lehet arra, hogy lehűtse egy kicsit a fővárosi együttest. Ehhez az kell, hogy a lányok testileg-lelkileg felkészülten lépjenek pályára, s az egészséges önbizalomtól hajtva ki-ki a lehető legjobb formát hozza ki önmagából. No és ne feledkezzünk meg a hazai környezetről, a szurkolókról, akik olyan hajtóerőt adhatnak buzdításukkal a csapatnak, amely felér a láthatatlan hetedik játékossal. A legutóbbi bajnokin Kurucz nem játszott, aminek az a magyarázata, hogy vérszegénységet állapítottak meg nála. Egy hetet kihagyott, szerdán viszont ott lesz a többiek között, orvosi felügyelet mellett pályára lép a Tungsram elleni találkozón. Kosziba edző véleménye szerint Mónika — és a csapat — olyan komoly edzésmunkát végzett nyár óta, hogy ha pszichésen nem kapcsol ki, észre sem lehet venni nála az egyhetes pihenőt. A bajnok és a bronzérmes minden bizonnyal pompás ösz- szecsapása, a forduló rangadója holnap 17 órakor kezdődik a körcsarnokban. A góltotó nyertesei Folytatás tavasszal A hét végi Eger-Hajdúnánás NB Il-es labdarúgó mérkőzés 1-0-ás eredményét nyolcán találták el. Köztük sorsoltuk ki a Johnnie Walker koktélbár három darab 300 forintos bonuszát, amelyet ételre, italra lehet beváltani. Nyerteseink: Bihari Tamásné Eger, Attila u. 27., Fialkovics István Eger, Rákóczi út 40., Vincze István Andomaktálya, Hámán K. u. 25. Gratulálunk, ne feledjék magukkal vinni a személyi igazolványukat! A bajnokságok befejeztével játékunk is „pihenőre” tér. Terveink szerint tavasszal folytatjuk a góltotót. Az elnök Hízót áldozott Egerbaktán, a Mátra étteremben tartotta meg Eger Város és Körzete Labdarúgó Szövetsége évzáró bankettjét. A megjelenteket Mat a József, a házigazda polgármester köszöntötte, majd Csomós Béla titkár értékelése következett az őszi szezonról. Megtudhattuk, hogy az I. osztályban az utolsó pillanatig csak 13 csapat jelentkezett, a noszva- jiak közvetlenül a rajt előtt küldték el nevezésüket. AII. osztályban nem voltak létszámgondok, hiszen négy új együttes is nevezett, a Demjén, az Egerszalók, a Makiár II. és a Novaj II. Végül mégis ebben az osztályban fogyatkozott meg a mezőny a harmadik forduló után. A bodonyi önkormányzat megvonta támogatását a focistáktól, ezért visz- szalépésre kényszerültek. A játék színvonala hellyel- közzel megfelelt a várakozásnak, sőt sikerként könyvelhető el, hogy az Egerbakta, a Felsőtár- kány és a Szilvásvárad gárdája a megyeiben szereplőket is kivert a Magyar Kupából. A fegyelmi helyzet viszont már távolról sem volt ilyen rózsás, nem kevesebb, mint 56 esetben villant a bírók kezében a piros lap. Alkalmanként a szövetség türelmét is próbára tették a magukból kivetkőzött „szurkolók”, akik tulajdonképpen saját csapatukat sújtották minősíthetetlen viselkedésükkel. A bíróverés sem hiányzott eszköztárukból, amiért a Nagyvisnyótól és a Demjéntől megvonták a pályaválasztói jogot. A pályákon garázdálkodók kezére játszott az a körülmény is, hogy a rendezői gárda nemegyszer csupán papíron létezett. Volt olyan is, amikor elvegyültek a nézők között, és amikor a legnagyobb szükség lett volna határozott fellépésükre, pont akkor váltak kámfofrá. Hermann Miklós, az I. osztály csapatainak képviselője hozzászólásában felemlegette Szabó László szilvásváradi szakosztályvezető levelét, amelyet az ősz folyamán a szövetségnek postázott. A képviselő éles szavakkal illette a sportvezetőt, azzal vádolva, hogy csapata eredménytelenségét a többiek sportszerűtlenségével és a bírók részrehajlásával magyarázta. Németh Károly szilvásváráéi klubelnök visz- szautasította a bírálatot, mondván, hogy a levél októberben íródott, s akkor még nem kezdődött el az együttes vesszőfutása. Maga az érintett Szabó László hangoztatta, hogy tollát a jó szándék vezette, és a játék tisztasága érdekében emelt szót. Nem újdonság, hogy egy ilyen rendezvényen az átkos pénzszűkét is gyakorta emlegetik. A forintokból olyan kévés van, hogy olykor már néhány ezer is életmentő lehet a falusi egyesületeknek. Minél nehezebb a helyzet, annál súlyosabban esik a latba a helybeli sportemberek segítőkészsége. Kovács János, a megyei sporthivatal vezetője említette azt az esetet, amikor az egyik elnök családja hízóját is feláldozta, csak hogy kihúzza a csávába került sportklubot. Mi ez, ha nem megszállottság! Figyelmeztető, a falusi sportot léteben fenyegető jel, hogy az ilyen példák már olyan ritkák, mint télen a kéményen fészkelő gólya. Buttinger László Ki vezet majd? Tiszta részeg volt, azt sem tudta, hogy.mit fúj! Ötméteres lest engedett el! Nem adott meg két jogos tizenegyest! — ilyen és ehhez hasonló vádak hallhatók, többnyire a vesztesektől és szurkolóiktól. Bűvész, aki betapasztja a közönség száját, s addig nincs is nagyobb baj, amíg a sípmester megőrzi a hidegvérét, és nem szól vissza. Nem is ajánlatos neki, mert könnyen megeshet, hogy eltángálják. Veszélyes foglalatossággá vált a bíráskodás, főképp az eldugott falusi pályákon, ahol gyakran elszabadulhatnak az indulatok. Jellemző, hogy az ősszel hárman felhagytak mesterségük gyakorlásával, s ebben jócskán közrejátszhatott a félelem is. Egyre kevesebben akadnak olyanok, akik vállalják az ócsárlást, a válogatott szidalmakat, esetenként a pofonokat. Egy fordulóban 19 játékvezetőre lenne szükség, de a létszám szinte soha nem teljes. Mégis nemhogy szóba jöhetne valamiféle veszélyességi pótlék azoknak, akik hétről hétre a bőrüket, de legalábbis az önérzetüket viszik vásárra, még az egyébként szerény javadalmazásuk is bizonytalan. Elképzelhető, hogy jövőre a bírói díj is adókötelessé válik. Ki vezet majd akkor?! Nem fenyeget a másodosztály „réme” Tagadhatatlan, megzavarta a bajnokság beindításának előkészületeit az az átányi kezdeményezés, amely a megyei másodosztály megszervezésére irányult. Érthető, hogy ez a szándék elsősorban a körzeti szövetségeknél keltett riadalmat, mert a megvalósulás elszipkázta volna akár a mezőnyök felét is. Többen úgy vetekedtek, hogy azok a csapatok törekedtek erre, amelyek kiestek a megyeiből, és a visszakerülésre nem sok esélyt láttak. Az ő vezetőik szervezkedtek, még azon az áron is, hogy esetleg szétzilálják a megye labdarúgóéletének alapját, a körzeti rendszert. Dr. Vass Géza, a megyei szövetség elnöke szintén olyan hazardírozásnak tartotta ezeket a kísérleteket, amelyet nem gondoltak át teljes felelősséggel. Értelmetlen a nosztalgiázás, hiszen a hetvenes évek óta gyökeresen megváltozott a helyzet. A visszatérés a múlthoz csak úgy lenne lehetséges, ha feláldoznák a körzeti bajnokságok jól bevált szisztémáját. Nem beszélve arról, hogy alaposan meg is csajpolná a résztvevők kasszáját, mert mondjuk a Petőfibá- nyának Szilvasváradra kellene utaznia, ami a mostani borsos árakon komoly érvágást jelent. A megyei szövetség elnöksége nem véletlenül döntött a másodosztály létrehozása ellen ebben az évben. Az elnök személyes véleménye, hogy a következő esztendőkben sem lát esélyt ennek a gondolatnak a kivitelezésére. Noah sírt örömében A vasárnap délután is ülésező francia szenátus megszakította tanácskozását, a köztársasági elnök és a miniszterelnök táviratot küldött, a külügyminiszter és még fél tucat minisztertársa nyilatkozott, de nem valami fontos politikai esemény miatt, hanem valamennyien a francia teniszezők Davis-kupa győzelmét ünnepelték. A gallkakasos csapat 59 év után jutott el ismét a világraszóló és váratlan sikerhez, az amerikaiak legyőzésével. A válogatott mestere, Yannick Noah egyszer éppen az Egyesült Államok ellen játszott Davis-ku- a döntőt, de a franciák akkor ikaptak. Vasárnap este sírt a lyoni stadionban — de ezek örömkönnyek voltak. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 48. játékhetére 3.303.490 darab szelvény érkezett be. 13 plusz egyes és 13 taiálatos szelvény nem volt. A nyeremények: 12 taiálatos szelvény 13 darab, nyereményük egyenként 746.487 forint, 11 taiálatos szelvény 252 darab, nyereményük egyenként 15.404 forint, 10 taiálatos szelvény 2571 darab, nyereményük egyenként 2265 forint. A következő hétre átvitt nettó jutalomösszeg 3.082.552 forint. Szüksége van a segítségünkre? Hívja a 36/13-818 telefonszámot! \ Számítógépszerviz Eger, Állomás tér 2/a. Redőny, reluxa, Harmonihaajtó, térelválasztó. Újdonság: redőny biztonsági kivitellel, automatával. Megrendelhető: tel: 36/14-994. Vidékre is és közületitek is. \ ■ / KARÁCSONYI AJÁNDÉKAKCIÓ! <g SAMSUNG l l I Azok a vásárlók, akik december 8-ig tv-t, videót, music-centert, mikrosütőt vásárolnak, 14 KARÁTOS ARANYLÁNCOT kapnak ajándékba! Gyöngyös, Szt. Bertalan u. 2. (volt jármubolt) /IMPER F/ÜZLETHAZYl Telefon: 37/12-085 Kínálatunkból: CK 5312 55 cm-es TV 35.900 Ft VK 1260 LCD video 29.900 Ft OTTHONÁBA SZÁLLÍTJUK A NAGYVILÁGOT! Olcsón, gyorsan, kényelmesen vásárolhat árukatalógusunkból különféle műszaki cikkeket, háztartási gépeket, eszközöket. Házhoz szállítás postán, utánvétellel. Kérje INGYENES katalógusunkat a postahivatalokban vagy levélben a 2041 Budaörs 1, Pf. 106. címen. Ez a legolcsóbb! Hirdetését feladhatja Gyöngyösön a Rózsa u. 1. sz. alatt, valamint a megye összes postahivatalában. Kápolna Község Önkormányzata pályázatot hirdet: VEZETŐ ÓVÓNŐI állás betöltésére. Pályázati feltétel: — szakirányú felsőfokú végzettség — 5 éves szakmai gyakorlat — büntetlen előélet Az állás betölthető: 1992. január 1-jétől. Bérezés megegyezés szerint. A pályázatokat a megjelenéstől számított nyolc napon belül a Kápolnai Polgármesteri Hivatalban (Kossuth út 12.) lehet benyújtani. V______________/ TM BIZSU- KARÁCSONY BIZSU- KIÁLLÍTÁS ÉS -VÁSÁR Eger, Ifjúsági Ház Széchenyi út 16. 1991. december 2-8-ig 9-18 óráig. A KIÁLLÍTÁSON MEGVÁSÁROLHATÓK AZ 1992. ÉV BIZSUDIVAT SZTÁRJAI EZ FANTASZTIKUS Rendkívüli árengedmény! Igazi karácsonyi ajándék. Gála Kereskedelmi Vállalat Egri Lerakata értesíti tisztelt partnereit, hogy 1991. december 16—31-ig Kérjük kiskereskedelmi partnereinket, szíveskedjenek megrendeléseiket időben feladni, hogy a karácsonyi áruellátást biztosítani tudjuk. MINDEN KEDVES PARTNERÜNKNEK EZÚTON KÍVÁNUNK KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS EREDMÉNYEKBEN GAZDAG ÚJ ÉVET! TUNGSRAM ..egy ragyogóbb világért TUNGSRAM MÁRKABOLT EGER, Kisasszony út 34. Nyitva: naponta 8-16 óráig, tel.: 11-522/22 december hónapban minden szombaton, ezüst- és aranyvasárnapon 8-13 óráig kedvezménnyel árusítunk. AJÁNLATAINK: — energiatakarékos kompakt fénycsövek, — halogén fényrendszerek, — halogén asztali és állólámpák — kontállux szerelvények, normál és színes égők, — UV-lámpák és fénycsövek, — általános villanyszerelési anyagok, — Men 1,5 mm 9 Ft/m — Mai 2,5 mm 5,5 Ft/m ÁFA-val Nálunk a legolcsóbban, ragyogó lehetőség, ne hagyja ki!