Heves Megyei Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-13 / 292. szám

HÍRLAP, 1991. december 13., péntek MEGYEI KÖRKÉP 3. A Nebáncsvirág az egyik legnépszerűbb operett, Hervé zeneműve mindig nagy közönségsikert arat. Még akkor is erre kell készülni a mai egri premieren, ha a színészbabona szerint nem szerencsés pén­tekre, és 13-ára bemutatót tenni. Bár, ami azt illeti, Luca napja kivé­telnek számít. Ezért aztán valószínűleg kellemes este elé néz a közön­ség a Gárdonyi Géza Színházban. Felvételünkön egy látványos jele­net látható a darabból, középen a főszereplő: Vásári Mónika. Fortuna Egerben Igazán szerencsésnek mond­hatja magát három egri játékos: a novemberi 6-os lottó húzásakor kegyeibe fogadta őket Fortuna istenasszony. Mint a Barkóczy utcában lévő — az átépítés alatti Széchenyi utcai — lottózó mun­katársai elmondták, ide került a főnyeremény, az 5 + 7-es találat­ra most kifizetett csaknem 3,4 millió forint. S hogy ehhez még külön „társult” a ráadás, egy Fordszemély autó, az csak azt jel­zi, hogy az illetőnek — aki egyéb­ként három szelvénnyel játszott — ugyancsak örömteli esemé­nyekkel zárult ez az esztendő. S hogy Fortuna szereti Egert, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a múlt havi sorsoláskor két ötös is ebben a városban ta­lált gazdára: 57-57 ezer forint­tal. Önálló lett, mielőtt eladták volna Síbörze a keriben A hagyományokhoz híven idén is rendeznek Egerben sí- és korcsolyabörzét. Ezúttal decem­ber 15-én, vasárnap délelőtt 9-től 12 óráig váiják az érdeklő­dőket a Pozsonyi úti kereskedel­mi szakközépiskola aulájában, ahol megunt vagy kinőtt téli sportfelszerelések csereberéjére nyílik lehetőség. Ezüstvasárnapi buszmenetrend Az Agria Volán tájékoztatja az utazóközönséget, hogy de­cember 15-én — ezüstvasárnap — 8 és 13 óra között az 5-ös, a 11-es és a 12-es számú egri autó- buszjáratok szabadnapi (szom­bati) menetrendnek megfelelően közlekednek. így az 5-ös járatok 50 helyett 40, a 11-esek 60 he­lyett 30, a 12-es számú járatok pedig 20 helyett 15 perces időkö­zökkel követik egymást. Magyarnóta- és operettest Ma este 19 órai kezdettel ma- gyamóta- és operettest lesz a horti művelődési házban. A ren­dezvényen fellépnek: Boháti La­jos, Hatvani Kiss Gyöngyi, Győ­ri Szabó József, Antal István és Búvári Lívia. Filmklub Hatvanban Felnőtt videofilmklubot tarta­nak a hatvani Ady Endre Városi Könyvtár és Közösségi Házban, ma este 6 órától. A fdmbarátok Andrzej Vajda: Hamu és gyé­mánt című alkotását tekinthetik meg. Bevezetőt mond Kakuk Je­nő, főiskolai tanár. Karácsonyi koncert Az egri Eszterházy Károly Ta­nárképző Főiskolán karácsonyi koncertet rendez hétfőn este 6 órakor a főiskola vegyeskara, ze­nekara, valamint a közművelő­dési titkárság. A műsoron — a többi között — J. S. Bach, vala­mint Corelli-művek is szerepel­nek. Gyermekkönyvhét Hevesen A hét végén folytatódik a he­vesi Gyermekkönyvhét rendez­vénysorozata. Ma Meséről me­sére címmel az alsótagozatosok vetélkedőjére kerül sor, majd holnap családi szombat elneve­zéssel délelőtti játékra várják az érdeklődőket, ahol a szülők a gyerekekkel együtt szórakozhat­nak. Ezeknek az eseményeknek a Hevesi Gyermekkönyvtár ad ott­hont. Orvosbűcsűztató Huszonöt évig volt körzeti or­vos Horton dr. Prohászka Tiha­mér főorvos, akit nyugdíjba vo­nulása alkalmából ma búcsúztat­nak a helyi általános iskola tanu­lói, akiknek gyógyítója volt. Ek­kor köszönik meg áldozatos munkáját szomszédai, a Bajcsy- Zsilinszki utca lakói is, jó egész­séget kívánva neki a nyugdíjas élethez a falu lakói nevében. (Folytatás az 1. oldalról"j Legelőször egy minisztériumi megbeszélésen terelődött törvé­nyes útra az egri malom ügye, amikor megegyezés született ar­ról, hogy nem válik ki állami vál­lalatként a malom, hanem meg­vásárolja egy kft. Addig mindig valahogy „feljebbről” jöttek a dolgok, mint az elvárható, ta­pasztalható volt, hogy ki milyen módon „segít be”. Aztán meg­kezdődött az egyezkedés az el­adásról, és ez mind ez idáig tart... Legutoljára azt ígérték, hogy el­küldik a megvásárlásra vonatko­zó szerződéstervezetet. Ennek a határideje holnap lejár. Nagy a csend. Gyanús, hogy egy úiabb fordulattal megint csak az állami vállalatként való kiválásról esik majd szó... Beszélgetőtársaimmal meg­egyeztünk, hogy ezen a bizonyos holnapon újra érdeklődöm: megjött-e a szerződéstervezet. Nos: nem jött meg... * * * Meghallgattuk az ügyben érintett másik felet, Szarvas Béla képviselőt. Ő már újabb fejle­ménnyel is szolgált: a minisztéri­umban történt egy újabb tárgya­lás, aminek eredménye: a mal­mot „kiengedi” a minisztérium, január elsejével, önálló állami vállalatként. Viszont március 31- ig mindenképpen privatizálni kell az egri malmot. Ezzel kap­csolatban néhány kérdést intéz­tünk az MDF-es képviselőhöz. — Sikerként könyveli el, hogy végül is állami vállalatként levál­hat a malom? — Nem érzek túl nagy örö­möt: borzasztóan nehezen ment a dolog. Változtatni kell ezeken a módszereken, hiszen így hóna­pokba telik, míg érvényesülhet a dolgozók akarata. Szükség van a rivatizációs törvényre, ez nem étséges. — Miért jobb az, hogy most állami vállalatként válik ki a ma­lom, nem pedig egy adás-vétel eredményeképpen lesz vala­kié...? — A tiszta kivásárlásnál meg kell állapodnia a vevőnek és az eladónak. Úgy tűnt, ez a GMV vezetőivel lehetetlen, hiszen hosz- szú hónapok óta nem sikerült közös nevezőre jutni. Most az Állami Vagyonügynökség dönt a privatizációról. — És ön továbbra is pályázik az igazgatói pozícióra? — Egy állami vállalatnak semmiképp nem lennék a veze­tője, azt én hivatalnoki munká­nak tartom, és nincs hozzá ked­vem. Amennyiben a kft. megvá­sárolja a malmot, lehetséges, hogy pályáznék, de ezen még gondolkodnom kell... * * * A Szarvas Bélával történt be­szélgetés után újból felhívtam Sasvári Tivadart. Hogy miért? Azért, mert ebben az ügyben va­lahogy szubjektívvá válnak a té­nyek, és más szempontokból más-más megítélés alá esnek. Nos, Sasvári Tivadar elmondta: egyelőre szóbeli utalás történt ar­ra, hogy az egri malom mégis­csak állami vállalatként „távo­zik” a Gabonaforgalmi es Ma­lomipari Vállalatból. ígérték, hogy telefaxon is küldenek erre vonatkozó utasítást, ezt egyelőre még nem kapták meg. Éppen ezért nem változtatnak azon a döntésükön, hogy december 11- én két országos napilapban meg­jelentetik a hirdetést, miszerint: eladó az egri malom... A cikk végére ezzel akár pont is kerülhetett volna, ám néhány napja újra csörgött a telefon. Ve- liczky József, az üzemvezető-he­lyettes és munkástanács-vezető jelentkezett, és bejelentette: pa­píron is megkapták a minisztéri­umtól az önálló állami vállalat kialakítására vonatkozó utasí­tást. Arra a kérdésre, hogy mi­lyen a hangulat most a malom­ban, Veliczky úr azt mondta: nem rosszabb, mint az egész or­szágban. Sőt, a kedélyek mára megnyugodtak, jöhetnek a mun­kás hétköznapok... Doros Judit Katonák robbantották a megfagyott szenet Fagycsata a Gagarin Hőerőműben A hét eleji rendkívüli hideg veszélyeztette a vi- sontai Gagarin Hőerőmű üzemét, ahogy szakszerű­en megfogalmazzák: a „lignitbázisú villamosener- gia-termelést”. A vállalat szakemberei készültek a télre, de az erőmű úgynevezett félszabadtéri kivite­lű, és a sarkvidéki levegő hirtelen lehűlést okozott. Ezért a 200 megawattos blokkok szénbunkereibe befagyott a tüzelőanyag. Ebben még az is közreját­szott, hogy a csapadékos novemberi időjárás miatt az átlagosnál magasabb volt az eltüzelésre szánt lig­nit, nedvességtartalma. Emiatt a fagyással járó ne­hézségek hamarabb jelentkeztek. Az erőmű mete­orológiai állomásán ugyan 10 fokig esett le a hőmé­rő higanyszála, de a szénbunkereknél — a szél s a huzat miatt — ennél tartósan hidegebb volt. Az erőmű tüzelőanyag-ellátásnak biztosítása ér­dekében az abasári katonai alakulat katonái az el­múlt napokban folyamatosan robbantották a szén­bunkerekbe befagyott lignitet. Az erőmű szakem­bereivel közösen — éjszakánkénti rendkívüli erőfe­szítéssel — végül is biztosítani tudták a szénellátást. Szerencsére az időjárás tegnap megenyhült, így sta­bilan termeltek a 200 megawattos erőművi blok­kok, sikerült felterhelniük. Érthetően, az erőmű vezetőinek, termelésirányí­tóinak a szeme ezekben a napokban többször pil­lant a megawattmérő műszerre, mert a Gagarinnak termelni kell a villamosenergiát. Természetesen, ha megint 10 fok alá megy újra a hőmérő higanyszála, a katonák megint jönnek, és robbantanak, (k.) Megyei választmány alakult A termelők érdekeit képviselik Napjainkban különösen nagy szükség van a mezőgazdasági termelők érdekvédelmére. Ezt hangsúlyozták tegnap délelőtt Egerben, azon az alakuló ülésen, amelyen létrehozták a megyei Ipari Növénytermelők Választ­mányát. Tájékoztatójában Sipos András a Heves Megyei Agrár- Érdekvédelmi Szövetség főmun­katársa szólt az országos termék- tanácsok megalakulásáról, az or­szágos választmányok működé­séről. Beszámolt a már korábban létrehozott megyei gabona, vala­mint kertészeti növények vá­lasztmányának eddigi tevékeny­ségéről is. Hangoztatta, hogy az orszá­gos terméktanácsok érdekegyez­tető fórumokként tevékenyked­nek, míg a választmányok elsőd­leges feladata, hogy szektorsem­legesen a termelők érdekeit kép­viseljék. Ezt követően megalakí­tották a megyei Ipari Növényter­melők Választmányát, melynek elnöke Horváth Sándor a horti Kossuth Termelőszövetkezet termelés vezetője lett. Tagjainak Holló Józsefet Detkről, Ballók Istvánt Tiszanánáról, Szalai Ist­vánt Poroszlóról, Dr. Gál Lajost Kömlőről és Makó Sándort a Hevesi Állami Gazdaságból de­legálták. Az országos termékta­nácsba Vincze Istvánt, a tiszafü­redi Hámán Kató Termelőszö­vetkezet termelési elnökhelyet­tesét javasolták, aki Heves, Jász- Nagykun-Szolnok, Szabolcs- Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye termelőit képviseli majd. Csendélet az egri piacon. A képen nem szeméttelep látható, hanem csak eSy hússzállítő hűtőkocsi belseje. így érkezett a napi áru a hentesüzlet­nek. Szóval: , »Európa” még messze van... (Fotó: Gyóni Gyula) Megvásárolhatók az új termékek Bogimul és a hajnövesztő szer Nemrégen derült ki Balogh Gyula, azaz ß ogam ;7 h aj n övesz­tő szeréről, hogy valóban hatásos és forgalmazható. A neves felta­láló a közelmúltban saját céget alapított, hogy ezt és a többi ter­mékét — például a potenciafo­kozó tablettákat — saját maga gyártassa. A kiváló természetgyógyász- szal december 17-én, kedden délután 4 órától készít nyilvános riportot — a HEMO és az Egri Egészség-és Környezetvédő Egyesület szevezésében — Pécsi István lapunk olvasószerkesztő­je, az Egri Helyőrségi Művelődé­si Otthon I. emeleti dísztermé­ben. Az érdeklődők ezt megelő­zően a különböző termékeket csökkentett áron meg is vásárol­hatják. Az ingyenes belépők a rendez­vény kezdetéig naponta reggel 9-től este 7-ig vehetők át a HE­MO portáján, illetve irodájában, a Kossuth Lajos u. 12. szám alatt. J .................. I SZOMA-EVENTUS j GAZDASÁGI MUNKAKÖZÖSSÉG AZ 1992. ÉV ELEJÉN az alábbi szakképzéseket indítja: FELSŐFOKÚ MANAGER ASSZISZTENS-HOSTESS A VASVILL ^ PRESENT KFT. KARÁCSONYI VÁSÁRA: EGERBEN az Ifjúságai Házban december 18-ig, MAKLARON a Művelődési Házban december 17-19 között. — munka melletti tagozaton (900 óra) KÖZÉPFOKÚ VÁLLALKOZÓI ÜGYINTÉZŐ — számítógépkezelői (550 óra) — idegennyelvi oktatással (800 óra) Részletes felvilágosítás: személyesen munkanapokon: 8-14 óráig Eger, Bartók Béla tér 6. Telefon: 36/13-792. ^ ÁRUHÁZUNK (Eger, Nagyváradi u. 17. Tel.: 24-600) ajánlata: — japán ipari gyorsvarró, interlock, overlock, varrógépek, hímzógépek, háztartási varrógépek, fiún ollók). — Különböző' háztartási és elektromos készülékek. — Több típusú Elamat ipari kompresszorok, kéziszerszámok. — Színes televíziók, videomagnók széles választéka! Ezüst és aranyvasárnap áruházunkban a magánszemélyeknek 10 % engedményt adunk! KARÁCSONYFA­VÁSÁR Füzesabonyban! December 9-től naponta 8 órától Mátyás király út 38. (A Kulacs mellett) Ezüst- és Lucfenyők nagy választékával várjuk L kedves vásárlóinkat! J Ne feledje: A SAMSUNG MINTABOLTBAN (Eger, Bástya u. 38. Tel.: 12-636) SAMSUNG-AKCIÓ és TEFAL háztartási eszközök vására! J Ütőn Európa99 felé...

Next

/
Thumbnails
Contents