Heves Megyei Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-12 / 291. szám
HÍRLAP, 1991. december 12., csütörtök GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 5 Abasári segítség a kisvállalkozóknak Kiállítási kalendárium Decemberben három tárlat is látható Gyöngyösön — az állandó kiállításokon kívül természetesen. A Richter Gyógyszertár Csörgő Judit tűzzománcainak adott otthont, az alkotások december első felében láthatók. A Vachott Sándor Városi Könyvtárban Csikós András festőművész munkáit nézhetik meg az érdeklődők. A 4. Számú Általános Iskolában pedig, a Kápolna-galériában Fekete Zsolt erdélyi festőművész képeivel ismerkedhetnek meg a tárlatlátogatók. December 15. és 18. között a Mátra Művelődési Központban az ott működő kiscsoportok vonultatják fel idei teljesítményüket. így például a virágkötészeti tanfolyam hallgatói, a kézimunkázok, a bélyeg- gyűjtők mutatkoznak be, valamint Gedeon András selyemvirágkompozícióit, Buborék István babaházait és bababútorait, Révész Erzsébet ruhatervező iparművész pedig saját modelljeit állítja ki a nagyközönség elé. Az idén 15 esztendős a viszneki Csibészke Bábegyüttes. A jeles jubileumot nemrégiben ünnepi bemutatóval köszöntötték Egerben, ahol felvételeink is készültek. A vártnál jobban nőtt a betétállomány az idén az Abasár és Vidéke Takarékszövetkezetnél, a pénzintézetben elhelyezett összeg már a III. negyedévben meghaladott minden eddigit — újságolta leplezetlen örömmel Kovács László elnök. Ha a hagyományosabb — könyves — formában van is némi csökkenés, nem tapasztalták, hogy pánikszerűen menekítették volna ügyfeleik a forintjaikat, míg az értékjegyek iránt kimondottan fokozódott az érdeklődés. Úgy látszik, hogy errefelé is egyre inkább az utóbbi tőkeelhelyezéssel szimpatizálnak az emberek, kiváltképpen a rövid lekötésekhez van kedvük. Mellette pedig a vállalkozói számlák vezetése a legjellemzőbb a forgalmi változásokra. Tavaly óta háromszáz körülire emelkedett azok száma, akik — főleg Abasáron, Gyöngyössoly- moson és Mátraszentimrén — a takarékszövetkezetre bízták folyószámláikat. Kölcsönösért jónak bizonyul ez a kapcsolat a körzetben is, hiszen a számlapénz voltaképpen kamatozó betét, ugyanekkor a bank számára természetesen hitelforrás. Mert a megtakarítások ellenére is szükséges a kölcsön a mindennapi életben, főként az üzleti világban. Olyannyira igényli a piac, hogy a pénzintézet saját forrásaiból is növelte már a lehetőségeket. Kereken ötmillió forintot különített el, hogy kedvezményesebben is segíthessen olyan törekvéseket, amelyek közvetve — kisvállalkozáson keresztül — szolgálják a lakossági érdekeket. Pályázat alapján az igazgatóság dönti el minden esetben a kérelmek jogosságát, támogathatósá- gát. Ilyenformán melléálltak már mini ABC-nek, gázcseretelepnek, különféle szórakoztatóegységek létesítésének. Kapott pénzt varrónő, köztisztasági iparos és például különleges, egéEgy névtelen — bár ennek ellenére aggódó — mátraszentim- rei állampolgártól kaptunk nemrégiben levelet. Azt írja: „Született egy döntés az iskolabővítésről, megalapozatlan anyagi fedezet mellett. A meglévő iskola fölé ráépítést is terveztek. A falu legnagyobb megdöbbenésére brutálisan leverték a palát most, október közepén, az esős időszak beálltakor. Persze tetőanyag nincs, és pénz sincs rá, így az iskolát evakuálni kellett. Az épület meg csak ázik és ázik, és tönkremegy. Kilátás sincs a megoldásra. Ez a polgármester és ez az önkormányzat véleményem szerint nem boldogul. Segítsenek!” Nem nagyon szeretjük a névtelen leveleket, hiszen ha valós problémáról szólnak, akkor senkit sem érhet az a vád, hogy rágalmaz, befeketít. Mindenesetre megkérdeztük a mátraszentimrei polgármestert, Szabad Lajost: valóban olyan súlyos-e az iskola helyzete a községben. Elmondta, hogy a gyermekek jelenleg a kultúrház három termében tanulnak, amelyek fűthetőek, teszen sajátos célok megvalósítását elhatározó idegenforgülmi vállalkozó is. Ugyanakkor a lakosság közvetlenül is megkapja, amit kér. Még a manapság igen ritka építési kölcsönöktől sem zárkózik el a takarékszövetkezet — bizonyság, hogy kereken 45 milliós ez a hitelállomány —, ráadásul a tagságának másodhoz képest a kamatot is mérsékli. Fogyasztási hiteleivel a körzeti bank a területéről is kilépett, így már a gyöngyösi, pásztói áruházakban történő vásárlásokat is megelőlegezi vagy kiegészíti a pénzével. Az sem szegi különösebben az aba- sáriak kedvét, hogy sajnos meglehetősen sok az indokolatlan „kintlévőség”, a késedelmes törlesztés, több adósnál már a behajtást is el kellett rendelni. Gond, hogy a letiltás eszközéhez nem nyúlhatnak, mert a törvény alkotmányellenesnek nyilvánította időközben, de a megszokott szolgáltatást a továbbiakban is folytatni akarják. Mindemellett munkájuk színvonalát is időről időre növelik. Hálózatfejlesztésük során az utóbbi években három új üzletházat is építettek, nyitottak. Gyöngyösoroszi, Mátraszentim- re után éppen nemrégiben gazdagodott Gyöngyössolymos is ilyen tetszetős, korszerű létesítménnyel, míg az abasári központot bővítették. Modernebb az ügyviteli technika is, Abasár mellett már legújabb kirendeltségükről sem hiányzik a számítógépAz élénk pénzforgalom és tisztes nyeresége — úgy érzik — csak egyféle jutalma fáradozásaiknak. Elismerés az is — s felér az imént említettel —, hogy öt ki- rendeltségük területéről hárman élvezhetik önkormányzati képviselőként a lakosság bizalmát. Három településen nemcsak a pénzével van jelen a takarékszövetkezet. (-ni) hát gördülékenyen megoldották erre az átmeneti időre a tantermek gondját. Valóban igaz, hogy az iskolát bővítik, a régi szárny is kap egy emeletet, valamint épül egy kétemeletes új épület. S hogy miért kell 35 gyereknek ilyen sok helyiség? Nos, az önkormányzatnak van egy terve, amely szerint asztmás gyerekek tanulnának Mátraszentimrén, az ország legmagasabban fekvő falujában. Mivel nemcsak a megyénkből, hanem más helyről is érkeznének betegek, ezért szükség van a kollégiumi elhelyezés megoldására. A „saját” gyerekeiket is szeretnék visszahozni Mátrafüredről, és akkor a mostani hat osztály helyett mind a nyolc osztályt helyben tanítanák. A polgármester reményei szerint jövő tavasszal befejeződik az iskola építése, akkor visszaköltözhetnek a gyerekek. Annál is inkább logikusnak látta a mostani elköltöztetésüket, mert az építkezés számos veszélyforrást hordoz magában, biztonságosabb, ha ez alatt az idő alatt a kul- túrházban folyik az oktatás. D.J. Versenyző pavilonok Gyöngyösön magániparost, „szövetkezetei”, részvénytársaságot versenyeztetett a város utcai árusító asztalok — „pavilonok” — kivitelezésében. Mindhárom vállalkozás gyártmányai kinn vannak már a közterületen, hogy részt vegyenek az ünnepi vásárban. A fogyasztóknak jó alkalom a találkozás a szavazásra is: mindjárt a legszebb kirakodó- egységet is kiválaszthatja — amiből később majd több készülhet az utcakép színesítésére. Kisnánai segélyek A kisnánai önkormányzat mintegy kétmillió forintot fizetett ki az idén a lakosság szociális segélyezéseként. Az összeg minden eddigi hasonló kiadást meghalad. Készül a ludasi mentőbázis Megvalósul a ludasi elképzelés: lesz új mentőbázis a község határában a nagy forgalmú, veszélyes 3-as út közelében. A kijelölt helyen már áll a konténer- épület, a következőkben pedig a berendezésére, felszerelésére is sor kerül. Adácsiak Füleken Az adácsi színjátszók a szlovákiai Füleken töltötték az elmúlt hét végét. Az együttes a legendás vár tövében lévő kultúrházban a Mágnás Miskacíműoperettel lépett a külföldi közönség elé. Gyógyszerszoba Gyöngyöspatán Soha nem volt önálló gyógyszertára Gyöngyöspatának, ha medicina kellett, leginkább Gyöngyösre vagy Pásztora mentek érte. A község régi kérését csak e héten sikerült teljesíteni. A helyi önkormányzat a nagynak talált tűzoltószertárból „csípett el” egy részt — anélkül persze, hogy az önkéntes testület védelmi bázisának funkcióját a legkevésbé is csorbította volna. A tűzoltók további munkájához sem hiányzik az a mintegy félszáz négyzetméteres terület, amelyen a „patikát” kialakították. Az új, korszerű egészségügyi létesítmény patai iparosok munkájával készült, s a gyöngyösi Richter Gyógyszertár fiókjaként működik, hétfőtől péntekig nyitva tartva. A kijáró gyógyszerész munkája is igazodik az orvosi rendelés idejéhez, s a fogászati kezelésekre Szűcsiből érkezőkre is tekintettel van. Meddig épül a mátraszentimrei iskola? Bóvlisor Közeledik a karácsony, az ajándékozás ünnepe. Ilyenkor az ember igyekszik szeretteinek lehetőleg szépet, jót, ha nem is mindig értékeset vásárolni. Gyöngyösön a Fő térre is kitelepültek az árusok. Lehet itt kapni műanyag pénztárcákat, ilyenolyan szőrmókokat, meccsbox- nak álcázott silány kisautókat, rágógumit, törökmézet, s még megannyi kacatot. Az emberben ezek láttán felvetődik néhány kérdés. Például az, hogy vajon hol árulják portékáikat az iparművészek, fazekasok, bőrdíszművesek, üvegformázók — talán valamelyik városszéli parkolóban? Hogyan érdemelték ki a (Fotó: Szántó György) vásári árusok, hogy Gyöngyös szívében kapjanak helyet? Többet fizetnek, mint egy népművész? Mindenesetre azt leszögezhetjük: az az árukínálat, ami a Fő téren látható, cseppet sem méltó a karácsony hangulatához... , (doros) Karácsonyi bemutató (Tudósítónktól) Kétrészes műsor keretében mutatja be a Vidróczki Néptáncegyüttes a legújabb koreográfiáit december 14-én. Az év végi szokásos gálaműsor szombaton este 6 órakor kezdődik a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban. A színpadon minden korosztály képviselteti magát: a néptánciskolások, a közvetlen utánpótláscsapat és a felnőtt táncosok egyaránt, összesen 80 gyerek, 30 táncos és a „kis” zenekarral együtt 19 zenész szórakoztatja majd a nézőtábort. (A rendezvényen már kapni lehet a jövő évi pártoló tagsági igazolványokat: az idei évhez hasonlóan, jövőre is egy külföldi vendégszereplésen való részvételt sorsolnak ki a támogatók között.) A műsoron egyébként olyan számokat mutat be az együttes, amit még nagyközönség nem látott, mostanáig csak fesztiválon mutatták be. Gál Katalin Markazi ünnepek A település két új képeslapjának egyikén látható szép templom is színhelye lesz a község további ünnepeinek Markazon. A jövő esztendő jelesebb napjainak köszöntéséről nemrégiben határozott az önkormányzati testület. A képviselők állásfoglalása alapján március 75-éíelsősorban a fiatalságnak szánják. Részvételükkel terveznek fáklyás felvonulást, koszorúzást, amit dalok éneklése, zenekíséret tehet feledhetetlenebbé. Május elsején eddig sem volt hagyománya a helyi rendezvényeknek, s ezen a jövőben sem kívánnak változtatni. Továbbra is tisztességes, szorgalmas, aktuális munkával töltik az időt reggeltől estig. Ugyanakkor augusztus 20-án már régebbi tradíció, hogy államalapító első királyunkat, Szent Istvánt és az új kenyeret ünnepük Markazon is. Öt év óta az egész falu eseményévé terebélyesedett a program, amit csak színesíteni, gazdagítani szabad. Október 23-án az általános iskola keretei között idézik továbbra is az ’56-os forradalom eseményeit, s méltatják jelentőségét, az emlékek előtt tisztelegni kívánó felnőtteket sem kirekesztve. Ugyanekkor a templomban ünnepi misét tartanak. A karácsonyvárás hangulatát ünnepi programmal is emelik Domoszlón. A községi művelődési házban december 14-én 17 órától a Gyöngyösi Játékszín Molnár Ferenc: Doktor úr című bohózatával kíván kellemes órákat szerezni a közönségnek, a változatos rendezvénysorozat mintegy nyitányaként. A jövő héten — 19-én — csütörtökön 14 órától ügyeskedő gyerekeket várnak a klubkönyvtárba, ahol ez alkalommal karácsonyi asztali díszeket készíthetnek, és megismerkedhetnek az ilyentájt hagyományos ajándékok csomagolásának fortélyaival is. December 20-án lesz az óvodások fenyőünnepsége a művelődési házban, ahol természetesen szüleiket, nagyszüleiket is szívesen látják. A következő nap estéjén kerül sor a hagyományos karácsonyi bálra, míg 25-én 15 órától az általános iskolások kedveskednek ajándékműsorukkal a csillogó karácsonyfa köré érkezőknek. Karácsonyváró programsorozat Domoszlón