Heves Megyei Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-07 / 261. szám
6 HORIZONT HÍRLAP, 1991. november 7., csütörtök Zarándoklat Lourdes-ba Az egri főegyházmegye főbb templomaiban kihirdettek, hogy a nyár folyamán egyházmegyei zarándoklat indul Lourdes-ba, erre a híres francia Mária-kegy- helyre. Felkerestük Czakó Istvánt, az Egri Bazilika plébánosát, hogy a zarándoklatról részletesebb információt kapjunk. — Kanonok úr, az egyházmegyei zarándoklat gondolata hogyan vetődött fel? — A nyáron a belvárosi plébániáról egy autóbusszal végigutaztuk Franciaországot. Ellátogattunk Lourdes-ba is. Estefelé érkeztünk meg, a szállóban megvacsoráztunk, majd lementünk a bazilika elé, hogy részt vegyünk a körmenetben. Mire odaértünk, a körmenet már megindult. Megálltunk, és vártuk, hogy hol tudunk becsatlakozni. Á szívünk megdobbant, amikor magyar zászlót láttunk a körmenetben közeledni. A zászló körül lévők mosolyogva hívtak, ismertek, miskolciak voltak, két busszal érkeztek. Hozzájuk csatlakoztunk. Akkor elgondolkoztam azon, hogy Lourdes-ban nem látszik a magyar katolicizmus súlya, mert mindig ötven-száz magyar tartózkodik a kegy helyen, róluk a zarándokok alig tudnak, és ők sem tudnak egymásról. Pedig a magyar katolicizmusnak számarányánál és intenzitásánál fogva egyaránt volna helye az európai katolicizmus térképén. A lour- des-i Mária-tiszteletünknek pedig különösképpen meg kellene jelennie. Egyszer előadást tartottam Lourdes-ban a magyarok Mária-tiszteletéről, és megemlítettem, hogy nincs magyar templom, melyben a lourdes-i Máriának ne lenne szobra. Minden magyar hívő titkolt vagy nyílt szíve vágya, hogy egyszer Lourdes-ba eljusson. El kell tehát menni, de úgy, hogy legyen súlya is a magyarok megjelenésének. — Tudhatnánk valamit az utazás részleteiről is? — Természetesen. Különvonattal mennénk. Egy vonat tekintélyes számú zarándokot szállíthat. A zarándokok pedig vihetnének magukkal zászlókat, lobogókat. így impozánsan megjelenhetnénk Lourdes-ban. A vonat Miskolcról, illetve Egerből indulna. Az egri kocsit (kocsikat) a különmozdony vinné el Füzesabonyba, és ott egy szerelvénnyé kapcsolnák össze a két városból érkező szerelvényt. Útvonalunk: Ausztria, ÉszakOlaszország, a francia tengerpart, a Riviéra, a Pireneusok északi oldala Lourdes-ig. A zarándokok Lourdes-ban szállnának ki. Ez sokkal kényelmesebb volna, mint az autóbusz, és sokkal kevesebb időt igényel. Kényelmesebb is, mert a vonatban fel lehet állni, járkálni lehet. Úgy tervezem, hogy hazafelé egy fél napra megállnánk valahol. A zarándokok megnézhetnének egy francia várost, esetleg a ciszterek szigetét (L’ il de St. Honorat) Cannes-nal szemben. Ez még nagyon bizonytalan. Az indulás ideje is. Szerény véleményem szerint a legcélszerűbb az volna, ha július 1-jén indulhatnánk, és július 7-én térnénk vissza. — És mibe kerülne az út? — 29.500 forint. Ebben benne van a vasúti útiköltség és három nap szálloda Lourdes-ban, félpanzióval. Az utazási iroda 3500 forintért költőpénzt is biztosítana. — Ez meglehetősen magas ár... — Egy vasúti jegy Párizsig 25.000forint. Lourdes még mesz- szebb van. A szálloda pedig (félpanzióval) három napra 4500 forint. Magyarországon sem kap ennyiért senki ellátást. Lourdes nem a szomszédban van. Az élmény pedig egy életre szól. — Ki vezetné a zarándoklatot? — A terv az, hogy maga az érsek úr. Nem természetes, hogy egy egyházmegyei zarándoklatot maga a főpásztor vezeti? Biztosíthatom, hogy nagyon szívesen is teszi. — Hol és meddig kell jelentkezni? — A jelentkezéseket november 20-ig várjuk. Az egriek számára legcélszerűbb a belvárosi plébánián jelentkezni (Telekessy út 6.), a vidékiek számára a sajat plébániájukon, de a Belvárosi Plébánia mindenkit fogad. — Kanonok úr többször feltételes módban szólt az utazásról. Miért? — Mert az utazás azon múlik, lesz-e elég jelentkező. — Kanonok úr is megy? — Igen. (g-1.) Pódiumon — a helyi irodalomért A Hevesi Napló első száma nemrég jelent meg. Bevallottan azt a célt tűzte maga elé, hogy a helyi irodalmi és művészi törekvéseknek biztosítson fórumot. A szerkesztőket a közelmúltban meghívták Hatvanba, a művelődési házba, hogy pódiumműsor keretében hoznák közelebb az olvasókhoz ezt az orgánumot. A kíváncsiságot az is ébreszthette, hogy a Hevesi Napló független folyóiratként létezik, az elpárolgott állami mecenatúra helyét a szponzorok vették át, akik ugyan nem hatalmas összegekkel, de a megjelenést biztosító adományokkal éltetik a Naplót. Pécsi István felelős főszerkesztő ezen a műsoron a múltra csak a megértés kedvéért hivatkozott, hiszen ma már mindenki reméli, hogy azok a bizonyos árnyak a kézi vezérlés korszakából véglegesen visszahullottak a tegnapba. A lap jelene az önzetlen munka a heljn irodalom szolgálatában, a szerkesztőbizottságban Páskándy Gézával és Szakonyi Károllyal, akik tevékeny támogatásukkal, írásaikkal, barátságukkal az eltelt években is osztoztak a szerkesztők gondjaiban, célkitűzéseiben. Az est tengelyében az első szám versei és prózái állottak. Losonczy Ariel, a Gárdonyi Géza Színház művésznője olvasta fel Apor Elemér, Lőrinczy István, Magyari Barna, Fajszán Irén verseit, érzékeltetve azt a sokszínűséget, amit ezek az írások hordoznak. Hatásosan adta elő a főszerkesztő által írt és kiadásra váró regénynek, a Beszédes betűknek egy részletét, amely Ács Klára, a neves pszichografológus sorsából vett drámai jelenetet elevenített fel. A köpönyegforgatásról szóló, fáió- an aktuális írását Farkas András mondta el. A klasszikus anakre- oni forma nem leplezhette el egészen a mai sérelmeket, a köztünk élő alak- és szerepváltoztatókat. A műsor külön meglepetéseként értékelte a közönség is, hogy Basilides Barna, a Szabad Európa Rádió munkatársa, lelkes versmondó vállalkozott arra, hogy a kialakult hangulat hatására elmondja József Attila versét. A Dunánál filozófiáját úgy tolmácsolta, az erkölcsi nitel, a logika és az átélés olyan szintjen, amire emlékezni fognak azok a hatvaniak, akik erre az órára meglátogatták a művelődési házat a Grassalkovich-kastélyban. (f i) HANG-KÉP Elégtételadás Az elmúlt napokban emlékezett az ország az 1956-os forradalomra és szabadságharcra. Ebben az időszakban — s ez voltaképpen érthető — felszakadtak a régi sebek, s némileg fokozódtak a korábban szunnyadozó indulatok is. Ebben sincs semmi különös, ugyanis e periódusban vetődött fel — meglehetősen megkésve — az igazságszolgáltatás mindeddig tisztázatlan problémája. Számos műsor taglalta ezt a problémát. A szerkesztők, a megszólaltatottak vérmérsékletük, kötődésük szerint reagáltak. Véleményem szerint a legtár- gyilagosabb álláspontot Göncz Árpád képviselte, aki A mikrofonnál a köztársasági elnök című programban Wisinger István kérdéseire válaszolt. Többek között jelezte, hogy a túlpolitizált társadalom kissé kiábrándult. Tisztelettel adózott az egykori, az eufóriától áthatott majd két hét hőseinek és áldozatainak. Hitelesen tehette, hiszen akkor ő is a nemes ügyért munkálkodott. Kiemelte: jelenünk hű kíván lenni ahhoz az örökséghez, amelyet kötelességünk hatékonnyá formálni. Nyilatkozott az elszámoltatással kapcsolatban is. Szerinte ezt közvetlenül létrejötte után tárgyalhatta volna a szabadon választott, a voksaink nyomán alakult Parlament. Megnyerőén, árnyaltan értékelt. Szerinte — s ebben egyértelműen igaza van — a kommunisták soraiban is akadtak becsületes, tisztességes emberek, akik nem ordítottak együtt a sakálokkal. Nem kifogásolta a múltmérlegelést. Azt viszont hozzátette, hogy sérelmet ne újabb sérelemkeltéssel orvosoljunk, hanem az ártatlanul meghurcoltak jóvátételével. Kár, hogy nem ezzel kezdődött az a folyamat, amelyet csak rendezett jogi keretek között, illetve világos normarendszer kötelmei szerint szabad, illetve lehet vezényelni. Aligha vétózható szemlélet ez. Annál is inkább, mert a szubjektivizmust feltétlenül száműzni kell. Természetesen nem menthetők azok, akik gátlástalanul ke- gyetlenkedtek, gyilkoltak, hiszen megszegték a Tízparancsolat örök etikai intelmét, a ne ölj verdiktjét. S nem jár menlevél azoknak sem, akik hatalmukkal visz- szaélve mások javára tollasod- tak, loptak, csaltak, herdálva azokat az értékeket, amelyeket milliók produkáltak. Hazánk első embere ekképp összegzett: kizárólag az számít, ki, milyen ember. Pártállásától, elveitől függetlenül. Kell-e ehhez kommentár? Kamaszok a vészbíróság előtt Mintha pótolni akarná mulasztását a televízió, ugyanis jó néhány történelemvallató blokkal jelentkezett. Ezek közül legmegrázóbb a Panoráma és a Kapu című havilap riport-doku- mentumfilmje volt. Az alkotók olyan, még mindig titkos okmányokhoz jutottak, amelyek leleplezik a Kádár-rezsim diktatórikus, bosszúszomjas arculatát. Döbbenetes adalékok sorjáztak egymás után. Beszéltek azok az 1957-ben 13-14 esztendős ifjak, akiket a szadista pufajkások lényegében ártatlanként szedtek össze, hiszen zömük semmit nem lázadt az úgynevezett szocialista államrend ellen. Az egyik pisztolyt talált, s azt őrizte, a másik hallgatott minderről. A harmadik felvette a nemzetőr karszalagot, mindenekelőtt azért, hogy őrizze a nyugalmat. Vérlázító bűnlajstrommal szembesültünk. Az egészben az a szörnyű, hogy ezekből a gátlástalan ítélkezőkből hiányzott az emberség legkisebb szikrája is. Kibontakozott előttünk az az aljas komédia, amely rafináltan zajlott, hiszen senki sem sejtette, hogy mi történik, mert kifelé a konszolidáció jelszavait harsogták, s a kulisszák mögött féktelenül kegyetlenkedtek. Nem parancsra cselekedtek, hiszen önként vállalták ezt a tobzódást. Nem gondolva hasonló korú fiaikra, lányaikra. Az különösképp elrettentő, hogy a lelkiismeret ma sem munkálkodik bennük, hiszen megtagadták a szembenézést. Addig sem jutva el, hogy legalább megkövessék a sanyargatottakat. Azokat, akik most is toleránsak, holott vádolhatnának. Nem lózungokra, hanem erkölcsi regulákra hivatkozva... Méghozzá megfellebbezhetetlenül... Pécsi István tartam, a bonyolult, többszálú cselekményszövés is. Szcenikaiig átgondolt játék jött létre. A teljes színpadot kihasználták mélységében és magasságában: így több, jól elkülöníthető játékteret hoztak létre, amelyben a könnyen mozgatható és a világosan megfogalmazott díszletekkel a térbeli és időbeli változásokat is egykönnyen érzékeltethették. A színekben is megkomponált produkció bábjai anyagukban és szépségükben megfeleltek a mese költőiségének. Hasonlóképp illeszkedett a zenei kíséret (melynek hangzásvilága eltér attól, amit megszoktunk az egri bábszínpadon.) A szereposztás nagyon tudatosan segítette a Lázár Ervin-i mondandót. Tündér Tercia (Albu Erzsébet) és a legkisebb boszorkány (Molnár Éva) hangja „árulkodott” igazi mivoltukról. Golen Mária Anya-Banyája, Havassy György Sárkánya jellemábrázoló erejű. Lázár Atilla színészi alkata, hangjának karaktere megfelelt a főhős, Király Kis Miklós szerepének. Stuth Zsuzsa és Béres Deák Katalin alakították a boszorkányokat, Tóth Erzsébet a Csillag anya, Fricu Viorel a Táltosok, és Ferenczy István a Kiscsillag szerepében vette ki részét az összmunkából. Az előadás megérdemelt sikert hozott mind- annyiuknak. Professzionális siker ez, mert ugyan hazai, de a feladat nagysága miatt csúszós pályán játszottak — egyenletes energiával. Jámbor Ildikó Bábszínházi premier: A legkisebb boszorkány A boldogság kétarcúsága Egész emberi életünk a világban való helykereséssel telik. Vágyunk a boldogságra, arra a sokszor elérhetetlennek tűnő teljességre, amely ember és a másik ember, ember és környezet harmóniájában jöhet létre. Mindent elkövetünk ezért, leküzdjék az akadályokat, kiálljuk a próbákat, s amikor úgy látjuk, célhoz értünk, akkor vesztettük el csak igazán azt, amit kerestünk. Lehet, hogy nem is így van. Lehet, hogy az emberi boldogság csak hangulat, csak szellő, mely néha- néha megérint, s szépségét és örökkévalóságát a soha be nem teljesült vágyakozás adja. Az igazi mese — miként minden ember teremtette, megélt tapasztalatból, őszinte igazságkeresésből fakadó műalkotás — az élet alapkérdéseiről szól. Lázár Ervin most sem hagyott cserben bennünket, felnőtteket és gyerekeket: nem tágított az igazságtól. Egy népmeséi alapanyagból írt bábjátékot. Meghagyta az izgalmas cselekményt, nem nyúlt a jellemek „acélvázához”, a történet mégis megemelkedett, belecsempészte a saját játékos fanyar-édes felnőtt költőiségét: az emberi élet teljességére törekvő főhős, Király Kis Miklós a legszebb lány, Tündér Tercia keresésére indul. Leküzdi az akadályokat, a boszorkányos (emberi) cselvetéseket, a (szomjas) sárkányt, a kíváncsiságot, az összes gyarlóságot, ami emberben létezik. A világszép tündért megtalálja és elveszíti, és újból megtalálja. S mikor már karjaiban tartKirály Kis Miklós a táltoson (Fotó: Szántó György) hatja élete tökéletesnek vélt párját, akkor kell ráébrednie: lehet, hogy az a szellő, amellyé az észre sem vett, szeplős, folyton útban lévő legkisebb boszorkány változott, többet ér mindennél... A Gárdonyi Géza Színház tagozata, a Harlekin Bábszínház november 3-án mutatta be két részben ezt a csodálatos mesejátékot. Több volt ez, mint az évad első bábszínházi premierje. Ősbemutató, egy közös alkotás végeredménye, s újbóli — forró hangulatú — bizonyítás is. Nagy kihívásnak kellett megfelelni. A nívós irodalmi anyag, s az Állami Bábszínházból meghívott vendégrendező, Lengyel Pál és kollégái — Koós Iván dramaturg, Orosz Klaudia tervező, Darvas Ferenc zeneszerző — elvárásainak, s mindenekelőtt az egri közönségnek, az együttes saját múltjának. A próbatételt növelte a megszokottnál hosszabb időA három boszorkány Iskolatörekvések Minőségi változások az egri „négyesben” Nemcsak hogy elkezdődött, már javában tart rs az új oktatási év — az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola 4. Számú Gyakorló Általános Iskolájában sem különösebben zavaró talán, ha az igazgatót, Papp Lászlót „kinti” érdeklődés zökkenti ki egy kicsit a megszokott „kerékvágásból”. — Mit hozott és mit tartogat a képzés mostani időszaka? — „Tavaly” óta elsősorban a minőségi változásokat említhetem — válaszolja a kérdésre. — Határozott törekvésünk az erőteljesebb nyelvi képzés, s ennek során az ősszel, az angol után először indítottunk elsőseinknek további korai nyelvoktatásként már franciát is. A két angolos osztály mellett próbálkozunk harmadik csoportunkban a franciával, hogy a megszokottnál két évvel hamarább kezdett tanítással a gyermekeket nyolcadikos korukra elvezessük a középfokú nyelvvizsgáknak legalább a közelébe. Sajnos, a nyelvi labort a mai napig nélkülözzük, de igyekezetünkhöz úgyszólván megkapunk minden módszertani segítséget. A Francia Intézet is könyveket, meglehetősen változatos hanganyagot adott, ami határozottan könnyíti a munkát. Nevelésünk egészének eredményesebbé tételére folytatjuk az alsó tagozatos osztályok bontásait. Az a célunk, hogy az előzőeknél lényegesen kisebb csoportokban foglalkozhassunk tanulóinkkal, s az ismeretanyagok átadására, elsajátítására megfelelőbb feltételeket teremtsünk. Az eddigi 3638-as helyett létrehozott vagy létrehozandó, maximálisan 24- es létszámok mindenképpen ideálisabbak törekvéseinkhez. Máris igazolni látszanak ezt harmadikosaink, negyedikeseink, valamint az idei elsőseink, s bízunk abban, hogy jövőre a következő harmadik évfolyam sem hoz rosszabbat kezdeti tapasztalatainknál. Mire a jelenlegi nagy létszámú felső tagozatos osztályok „kifutnak” intézetünkből, minden további csoportunk mentes lesz a zsúfoltságtól. — A korszellem — mint hírlik — más területen is hódít. — Nos, igen. Iskolánknak is van már számítógépe, mi több: az egri főiskola számítástechnikai hallgatói az új tanévben járnak hozzánk először tanítási yakorlatra. Reméljük, hogy ölcsönösen kamatoznak ezek a találkozások. A foglalkozásokhoz — némi átköltözéssel — megkezdtük a szaktantermeink kialakítását. Gyarapszik majd a berendezés is, a már meglévő gépek mellé újabbakra van kilátásunk. — Iskolájuk a sportról is régóta nevezetes. — Valóban, iparkodunk magunkról hallatni a sportban is, több értékes elismerést kaptunk már érte. S nem titkoljuk: szeretnénk e területen is gyarapítani eredményeinket. Következő sikereinkért az új tanévben egy kicsit tovább bővítettük a diáksportkor kínálatát, hogy úgy mondjam: valamelyest kiléptünk vele a tagsághoz még nem tartozó tanulók és a szülök irányába is. Részint bizonyos sportágakban — a kosárlabdában, a labdarúgásban, a röplabdában, az úszásban, a tornában — teremtünk lehetőséget a rendszeres testedzésre, másrészt pedig a kondicionáló foglalkozásokban, az aerobicban, a jazz-balettben. Elképzeléseinket szolgálja a természetjárás, a kerékpározás népszerűsítése, s a már az első osztályosoknak biztosított kü- löntorna is. Azon szerencsésebb iskolák közé tartozunk, amelyeknek saját üdülőtelepük is van. A Mátrában, Parádfürdőn lévő nyári táborunknak már a „téliesitése” is elkezdődött. A Magyar Természetbarát Szövetség pályázatának 100 ezer forintos díjából és szülői segítséggel láttunk a munkához. Tetőtér-beépítéssel kétszintes lesz az új szálláshely, ahol alkalomadtán egy-egy teljes osztály elfér majd a falak között. Amikor pedig részünkről kihasználatlan a létesítmény — mint tettük már eddig is táborunkban — idegeneket fogadunk némi bevétel reményében. Hiszen a mai, szűkösebb világban nekünk is minden pénz jól jön működésünkhöz, fejlődésünkhöz. — S mi az, amiről még csupán beszélgetnek? — Szóba került már nálunk is a 12 osztályos iskolává történő átalakulás, s valószínű, hogy előbb vagy utóbb megvalósul a terv. Elképzeléseink azonban egyelőre csak bontakoznak. Később mondhatok róla magam is többet. Gy. Gy.
