Heves Megyei Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-27 / 278. szám
HÍRLAP, 1991. november 27., szerda PIACGAZDASÁGI FIGYELŐ 9 Kész az argentin privatizációs menetrend Carlos Menem argentin elnök közleményben ismertette az 1993. előtt magánkézbe adandó állami vállalatok és szolgáltatások listáját, valamint az árverések várható időpontját. A privatizálás postai szolgáltatásokat, a vízműveket, a nagyobb erőműveket, a vasúti közlekedést, a földalatti közlekedési rendszert, a hajózást és az YPF nevű vállalathoz tartozó olajmezőket érinti. A közlemény értelmében az érdeklődők az argentin tartozásokat megtestesítő bizonylatokkal is részt vehetnek az aukciókon. Menem arról is határozott, hogy egyes vállalatokat és szolgáltatásokat — közöttük a védelmi minisztériumhoz tartozó létesítményeket — csak a kongresz- szus engedélyével lehet eladni, illetve átruházni. Domingo Ca- vallo pénzügyminiszter közölte, hogy a magánbefektetők, akik az állami vállalatok részvényeinek kevesebb mint 51 százalékáért licitálhatnak, minden bizonnyal hatékonyabban fogják működtetni a vállalatokat, s így megnő az értékük a teljes privatizáció előtt. Az argentin kormány 1990- ben már magánkézbe adta a telefonszolgáltatást és az ország állami légitársaságát. A két vállalat összesen 350 millió dollár értékű készpénzért és 7 milliárd dollár értékű hitelbizonylatért kelt el. (Reuter) Néhány mondatban Leépít a francia acélipar A következő két év során a francia acélipar újabb 6700 munkahelyet szándékozik felszámolni, közölte az Usinor-Sacilor elnöke, Francis Mer az üzemi tanáccsal. Az államosított francia acélipar 1975 óta már több mint 75 ezer munkahelyet kényszerült megszüntetni, ami több mint a felét teszi ki az alkalmazotti állománynak. (FÁZ) A Siemens kelet-európai ügyletei A Siemens 200 millió márka összértékű szerződések alapján Csehszlovákiát, Lengyelországot EWSD típusú nyilvános digitális telefonközpont-rendszereivel fogja ellátni. A megrendelések, amelyek 620 ezer új telefonvonal üzembe helyezését jelentik 1992 folyamán, a céget vezető pozícióba juttatják az új kelet-európai demokráciák kommunikációs piacán. (FT) Francia és német autók sikere A Renault és a Peugeot jól szerepelt az elmúlt hónapban a brit piacon. A Renault 52.7 százalékkal tudta növelni eladásait a múlt év azonos időszakához képest, és ezzel piaci részaránya 6.1 százalékkal emelkedett az egy évvel ezelőtti 3.1 százalékról. A Peugeot és a Citroen 10.9 százalékra növelte részarányát a tavaly októberi 9 százalékról. (A Peugeot-csoport eladásai ugyan 6.2 százalékkal estek, de ez a teljes brit piac 22.5 százalékos visszaesésével áll szemben.) A német BMW októberi eladásait 17.8 százalékkal tudta fokozni és a piac 3.6 százalékát tudta megszerezni a tavaly októberi 2.4 százalékkal szemben. (FT) A Westinghouse szállít Kozlodujba Az amerikai Westinghouse Elektrical Corp. fog a a radioaktív hulladékok feldolgozására szolgáló berendezéseket szállítani a bulgáriai Kozloduj atomerőműbe. A bolgár BTA hírügynökség jelentése szerint egy kormánybizottság számos pályázat közül az amerikai ajánlat elfogadása mellett döntött amelynek megvalósításához 11 millió dollárra van szükség. Ennek egy része már biztosítva van. A berendezés megépítése 15 hónapig fog tartani. (HB) „Berill” A sokszínű vállalkozás Violetta Divatcenter Egerben A választott fantázianév találóskérdésnek is beillene: mit jelent a Berill? Lehet egy ritka, szépen csengő női név, egy különös kristály, de egy vállalkozás elnevezése is: „Berill” lakás és üzletfelszerelés! — Mit gyártanak? — Mindent, amivel széppé, ízlésessé és gazdaságosan kihasználttá lehet tenni egy lakást, vagy egy üzletet. Manapság a vállalkozások korát éljük és ha csupán egy tyúklépésnyit is sikerült mindössze megtennünk ezen az úton, azt és annyit már megtanultunk, hogy a tér, a forma, a színek előkelő helyet foglalnak el az életünkben. Egy csöppet sem mindegy, hogy miként rendezzük be, milyen bútorokkal az előszobát, a fürdőszobát, milyen virágtartókat, falipolcokat szereltetünk fel a lakásunkban, netán a holnap nyíló butikban, amely ha kicsi is, szűk is, de azért praktikusnak, ízlésesnek kell lennie. A régi boltok behemót polcai, ládái, árutartói felett eljárt az idő, helyettük a színes, megnyerő, könnyű szerkezetek hódítanak és terjednek széltében-hosszában. E fantázianév kitalálói és e felszerelések gyártói Laczkó István és Vojtekovszki Lajos üzemmérnökök, korábban egy egri gyár dolgozói, akik új életet kezdtek, vállalkoztak. Mindketten fiatalok, családosak! — Hogyan kezdődött? Laczkó Istvánt — aki a társával együtt az 1989-ben indult vállalkozás mindenese — a bérelt műhelyből, a szerszámai mellől szólítom el. — Nehezen. Kölcsön-adap- terrel, kevés pénzzel, de reményekkel, bizakodással telve és — amint lenni szokott — kudarcokkal, csalódásokkal is tűzdelve. Egerben úgyszólván lehetetlen volt iparunk számára a csillagászati árak mellett megfelelő telephelyet találnunk. így kerültünk Makiárra, ahol az elöljáróság jószándékkal segíteni is próbált, de az általunk kinézett és alkalmas közterületet végül is nem sikerült megszereznünk, így magánterületet vásároltunk, ahol — ha minden jól megy — jövő tavaszra felépül a modem, háromszáz négyzetméteres szerelőcsarnok. Nézem a prospektust, a színes fotókat és úgy tűnik, hogy a Berill termékcsalád formavilága szép, kínálja magát, nem is szólva arról, hogy valamennyi darabját az Iparművészeti Lektorátusnál zsűrizték — mi több — a védett termékek kategóriájába tartoznak. — Említsen néhány volt megrendelőt! — Mátrtafüszért diszkont, pipereüzlet, Oázis Videotéka, Violetta Divatcenter és még jó néhány Egerben és szerte a megyében. Most Egerben a Posta ügyfélszolgálati iroda és hírlapbolt belső berendezését készítjük... Ilyen merészség láttán, amikor két fiatal mérnök, úgyszólván a semmiből éjt nappallá téve, fordít egy merészet a szekere rúdján és „vállalkozik” egy jobb jövő reményében, adódik a kíváncsi kérdés: — Milyen segítséget nyújt a kormányzat, a hatóságok? — Egyedül a Foglalkoztatási Alap pályázati sikerében reménykedhetünk, miután korábban a Starthitelre nem volt szerencsénk, azon egyszerű oknál fogva, mert a „hárommilliós” beruházásunkat nem fogadták el garanciaként. Egyéb zálogjogot nem tudtunk felmutatni, így maradt a keserves kezdés, a rengeteg munka... A remény tehát ezúttal a már említett pályázat elnyerésében van, ami „kilencszázezer” forintot jelentene alacsony kamatú hosszabb idejű törlesztéssel, de azzal a kötelezettségvállalással, hogy a vállalkozók „hat” munkást foglalkoztatnak majd az induló új üzemükben. — És a további tervek? — Szeretnénk az elkövetkezendő években fejleszteni a most épülő csarnokot es újabb hatezer négyzetméteres területtel bővíteni a mostani több mint ezer négyzetmétert... A látottak és hallottak — a nehéz indulás ellenére is — reményekkel biztatnak és törekvéseiket a község vezetői is támogatják már csak a munkaerő-foglalkoztatásra való tekintettel is. Sikerük közös érdek... Szalay István A Mátra Füszért Diszkont Áruház pipere üzlete, Gyöngyösön I”íolnap abból élünk, amibe ma befektetünk. Felelősség terhel, hogy a lehetséges hasznot kitermeljük. Ehhez a munkához tapasztalat, rugalmasság és erő kell. Ez pedig csak a tehetséges emberek sajátja. Övék a holnap. A Merkantil Bank Váltó- és Vagyonbefektető Rt. arra vállalkozik, hogy összekösse a mát a holnappal. Bankunk megmondja Önnek mi az az érték, amibe ma befektethet és biztosítja azt is, hogy az holnap értékesebb legyen. Partnereink: • privatizáció vagy egyéb átalakulás előtt álló cégek • önkormányzatok • lakossági és intézményi befektetők. A Befektetési Igazgatóság összetett szolgáltatásai mögött egy különleges bank áll. Holnap is. MERKANTIL BANK RT 1 KREATÍV EMBEREKNEK I KREATÍV MEGOLDÁSOK MERKANTIL BANK BEFEKTETÉSI IGAZGATÓSÁG BUDAPEST V, OKTÓBER 6, U. 5. TEL,: 117-2880