Heves Megyei Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-23-24 / 275. szám

HÍRLAP, 1991. november 23-24., szombat—vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 13 Félterpeszben „Mert az feltétel volt, a megírás. Semmi magnó, semmi spontaneitás. Hetekig, sokszor hónapokig készült a végleges változat — gyötrődések, elaka­dások, változtatások, nagy szöszölések közepette. Annak nyomasztó tudatában, hogy állandóan a sarkukban vagyok, vallató csendőri szeretettel.” Ennyit árul el a Félterpeszben című riportkötet ke­letkezésének körülményeiről a szerző, Keresztúry Tibor. A JAK-füzetek ötvennegyedik darabja a Debrecenben élő irodalomkritikusnak az Alföld cí­mű folyóiratban publikált interjúiból áll. Azt is mondhatnánk, generációs alapon válogatta az in­terjúalanyokat, hiszen több-kevesebb eltéréssel az ötvenes években születetteket kérdezte: Eszter- házy Pétert, Zalán Tibort, Csengey Dénest, Szőcs Gézát, hogy csak néhányat említsünk a tizennégy közül. írókról, költőkről van szó tehát, akik nagyjá­ból egy időben születtek, de világnézetük, alkotói módszerük, műfajuk más és más. Miért kerültek mégis egymás mellé? Erről a Móricz Zsigmond- ösztöndrjas szerző így ír az előszóban: „S hogy miért éppen ők tizennégyen? Mert pél­dául Rakovszky Zsuzsa elment Amerikába. És mert — más-más okból — ők nekem valamennyien fontosak. Jórészt általuk történik hosszú évek óta, ami számomra az irodalomban a legizgalmasabb, a legelevenebb.” A könyvet az óvatos alaposság, a tisztesség jel­lemzi. Semmi váratlanság, semmi meglepetés. Ehe­lyett a kérdező tudatos felkészülése segít át a bukta­tókon. Nagyon tájékozott, nagyon tiszteletteljes. Mindenképpen elolvasásra méltó a könyv még ak­kor is, ha néha — épp ebből az óvatosságból faka­dóan — megérinti az olvasót az unalom szele. Tárgyszerű életrajzi melléklet és fotók egészítik ki a kötetet, melyet a Magvető adott ki 1991-ben. — Jámbor — A hét végén így alakulnak a piaci árak. Egerben a tojás 8, a burgonya 16-18, a sárgarépa 20-35, a zöld­ség 28-50, a fejes káposzta 10, a kel 20, az uborka 100-160, a paprika 100-130, a karalábé 30, a paradicsom 80-110, a zeller 36-40, a cékla 20, a lilahagyma 20, a vöröshagyma 16, a fok­hagyma 120-130, az alma 20-50, a körte 40-80, a szőlő 160-200, a tök 20, a mák 150-200, a fekete retek 40, a karfiol 80, a bab 100- 110, a lencse 120, a saláta 25 fo­rint. Gyöngyösön a tojás 9-10, a burgonya 20, a sárgarépa és a petrezselyem 30-40, a vörös­hagyma 20, a fejes káposzta 10- 14, a kel és a saláta 20, a karalábé Téli árak 30, a karfiol 60-80, a paradi­csom 120, a paprika darabja 10- 18, az uborka 150, a retek 20-24, a zöldhagyma 25, a fokhagyma 150-180, a paraj és a sóska 100, a zeller 30, az erdei gomba 100, az alma 30-40, a körte 50-60, a sző­lő 70-80, a dióbél 300-460, a bab 120-140, a savanyú káposz­ta 40-50, a mák pedig 140 forint­ba kerül. Hatvanban a tojás 7, a burgo­nya 16-20, a sárgarépa 25, a zöldség 30-40, a vöröshagyma 20, a fejes káposzta 8-10, a kel 20, a karalábé darabja 8, a para­dicsom 120-160, a zöldpaprika 40-70, a retek 15-25, a fokhagy­ma 150, a gomba 150-180, az al­ma 25-40, a körte 40-60, a héjas dió 110, a savanyú káposzta 40, a mák 110 forint. Hevesen a tojás 7, a burgonya 16-17, a sárgarépa 15-20, a pet­rezselyem 25-30, a vöröshagyma 16-20, a fejes káposzta 7-10, a karalábé 16-20, a zöldpaprika 25-40, az alma 25-30, a körte 35-40, a szőlő 25-30, a dióbél 300-350, a fokhagyma 100-200, a gomba 140-150, a cékla 25, a bab és a mák 90-100, a savanyú káposzta 25, a zeller 35, a retek 15, a karfiol 45, az uborka 100- 130, a narancs és a banán 110, a citrom pedig 90 forintba kerül. Bélyeg­gyűjtőknek November 20-án a posta 12 forint névértékű bélyeget ad ki az ENSZ által meghatározott egyetemes emberi jogok érvé­nyesítése érdekében. Varga Pál grafikusművész tervrajza alapján az új amiét szimbolikus virágot ábrázol, amelynek levelei parag­rafusjelekből formálódnak, szir­mai pedig az Egyesült Nemzetek Szervezetének emblémájává ala­kulnak. A bélyeg 362 ezer foga­zott és kétezer-ötszáz fogazatlan példányban, ofszeteljárással a Pénzjegynyomdában készül. A Magyar Posta e témakörben 1968-ban az emberi jogok éve alkalmából, 1979-ben az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 30. évfordulójára egy-egy forin­tos bélyeget bocsátott ki. Bélyegkincstár. Immár ötödik éve, hogy a posta hétezer pél­dányban kiadta Bélyegkincstár elnevezésű albumát, amely mű­vészi grafikák között a múlt év­ben megjelent valamennyi bé­lyegünket tartalmazza, egyben tájékoztató szöveggel magyaráz­za a bélyegképet, illetve a kibo­csátás alkalomszerűségét. Fila- téliai érdekesség, hogy a nemzeti címerünket ábrázoló bélyegek hologramos változata található benne. A korábbi albumokat úgynevezett feketenyomatok gazdagították, amelyeket — a példányszámtól függően — ma­gasan értékelnek. Újdonságok Ausztria: Julius Raab politikus emlékére bélye­get adtak ki. Kanada: Nők, fiata­lok, veteránok a második világ­háborúban, négycímletű sor. Németország: A szerb kisebbség meséi, bélyegpár, négyértékű sor. Thaiföld: Bélyegkiállítás előhírnökéül, hétcímletű sor. Törökország: kerámiák, bélyeg­pár. Vatikán: Európai püspökök zsinata, három bélyeg. HIRLAP-/íö|?tór 1991. november—december hó Napok Névnapok Ft. kát. naptár Protestáns naptár 25. hétfő Katalin Katalin Katalin • 26. kedd Virág Konrád Csongor 27. szerda Virgil Virgil Tünde 28. csütörtök Stefánia Jakab Stefánia 29. péntek Taksony lllumináta Noé 30. szombat András, Andor András András 1. vasárnap Elza Blanka Elza Jeles napok November 25-e Katalin napja. Sok helyen szokás ilyenkor levágott ágakat, az ún. Katalin-ágat vízbe állítani, hogy az új esztendőre kizöl- düljön. Katalin napját leginkább Franciaországban szokták megülni. Németországban hajdan igen szép mézeskalácsokat sütöttek ezen a napon, az ún. „Katalinkát”. Téli évnegyedet kezd András (november 30.). Mivel ezekben a na­pokban már nagyon hosszúra nyúlnak az éjszakák, ősidőktől való „pogány” szokások emlékeképpen fonókban és kukoricafosztókban ekkor próbálják a fiatalok jövendő élettársuk személyét és nevét kitu- dakolni. Ez természetesen sok babonás szokással van kapcsolatban. A kereszténység ezeket a „pogány” szokásokat igyekezett mintegy „megszelídíteni”, magáévá tenni, s ezért a szentek nevéhez kapcsolta őket. Természetesen itt sem hiányoznak a parasztregulák. András különben az első disznóöléses nap. Vásárok Bélapátfalván: november 25-én országos áltat- és kirakodóvásár. Füzesabonyban: november 25-én országos átlát­ás kirakodóvásár. Gyöngyösön: december 1-jén autóvásár. * * * Felhívjuk figyelmüket, hogy a vásárok kitűzött idő­pontjában előfordulhatnak változások! A hétvége időjárása Változóan felhős, az átlagosnál kissé enyhébb idő lesz a hét végén, kisebb esőkre lehet számítani, bár mennyiségük Heves megyében nem lesz számottevő. Néhány órás napsütésre mindennap számítha­tunk. Hajnalban kevéssel fagypont feletti, kora délután 6,11 fok kö­zötti hőmérsékletek valószínűek. Jövő heti prognózis Néhány fokos melegedésre van kilátás a hét folyamán. Eleinte változóan, a hét második felében időnként erősen felhős lesz az ég, akkor kisebb esők is lehetnek. A hajnali hőmérsékletek eleinte +1, +4 fok között, később 5 fok körül alakulnak. A hőmérséklet csúcsér­téke kezdetben 7, 12 fok között várható, a hét végére 1-2 fokkal emelkedhet. T Valuta- 'l ytrfolyamoly Pénznem Vételi Eladási árf. 100 egységre Ft-ban Angol font 13550,26 14388,42 Ausztrál dollár 5939,16 6306,54 Belga frank 227,64 241,72 Dán korona 1206,88 1281,54 Finn márka 1741,06 1848,76 Francia frank 1371,40 1456,22 Görög drachma a) 41,34 43,90 Holland forint 4162,30 4419,76 ír font 12526,96 13301,82 Japán yen (1000) 585,17 621,37 Kanadai dollár 6689,86 7103,66 Kuvaiti dinár árfolyamjegyzés szünetel Német márka 4691,68 4981,88 Norvég korona 1194,37 1268,25 Olasz líra (1000) 62,08 65,92 Osztrák schilling 666,18 707,38 Portugál escudo 53,56 56,88 Spanyol peseta 74,24 78,84 Svájci frank 5290,91 5618,19 Svéd korona 1282,83 1362,18 USA-dollár 7547,49 8014,35 ECU (Közös Piac) 9570,75 10162,75 a) Bankközi és vállalati elszámolásoknál alkalmazható árfolyam: Görög drachma 42,58 42,66 A Hungaroton karácsonyi újdonságai Karácsonyi újdonságaikról, a vállalat hazai és külföldi eredmé­nyeiről számoltak be a közel­múltban a Hungaroton vezetői. Komolyzenei kiadványaik közül világpremier Liszt Ferenc eddig lemezen még kiadatlan művei­nek megjelentetése Piano Con­certo címmel. Ugyancsak szen­zációnak számít a Liszt De Pro- fundis még ismeretlen változatá­nak és Handel Floridante című operájának a kiadása. Ezen túl több érdekesség is a piacra kerül. Ilyenek többek között Földes László (Hobo) József Attila-ösz- szeállítása Mártha István zenéjé­vel, Erdélyi Zsuzsanna gyűjtése az archaikus imádságokból, Mary Zsuzsa és Antal Imre első önálló nagylemeze, valamint Hofi most készülő Szíveslátás cí­mű lemeze. A könnyűzenei ki­adványok között üdvözölhetjük az Első Táncdalfesztivál 1966, az LGT-összkiadás, Led Zeppe­lin, Benkó Karácsonyi Mise és a Julianus barát című lemezeket. A Hungaroton vezetői beszá­moltak arról a tervükről is, hogy a vállalat közel 700 ezer darab­ból álló eladhatatlan készletét le­selejtezik, és ennek egy részét hazai piacon, másik részét pedig a határainkon túli magyarlakta területeken kívánják — nagyon olcsón — értékesíteni a követke­ző év első hónapjaiban. HÉTVÉGI ORVOSI ÜGYELET EGER ÉS KÖRNYÉKE RÉ­SZÉRE: Andomaktálya, Nagypá­lya, Makiár, Kerecsend, Demjén, Égerszalók, Egerszólát, Ostoros, Novaj, Felsőtárkány, Noszvaj, Bá­tor, Hevesaranyos, Égerbocs. HE­LYE: Eger, rendelőintézet, Knézich K. u. 1-3. Szombat reggel 8-tól hét­fő reggel 8-ig. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig az egri gyermekek részére. HELYE: megyei kórház­gyermekosztály földszintje, Eger, Árva köz 1. Telefon: 10-841. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton reggel 7 órától 13.30 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától 20 óráig, vasárnap 8 órától 20 óráig a Technika Házában. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti na­pokon reggel 8 órától másnap reg­gel 8 óráig, a 10-133-as telefonszá­mon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig,és a 12-570- es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. GYÖNGYÖS ÉS KÖRNYÉKE RÉSZÉRE: Karácsond, Gyön- gyösoroszi, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstaiján, Gyöngyöspata, Szűcsi, Rózsaszentmarton részére. HELYE: Gyöngyös, Széchenyi u. 1. szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: 11-727. HATVAN ÉS KÖRNYÉKE: körzeti orvosi ügyelet szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8-tól másnap reggel 8 óráig. HELYE: Hatvan, rendelőintézet, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton reggel 6.30-tól 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8.30-tól 11 óráig. HÉLYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: szombaton reggel 8 órától 12 óráig, vasárnap és munkaszüneti napon reggel 8 órától 10 óráig. HE­LYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-199. HEVES ÉS KÖRNYÉKE RÉ­SZÉRE: Boconád, Tamabod, Tár­náméra, Tarnazsadány, Tamaörs, Erk, Zaránk, Átány, Hevesveze- kény, Tarnaszentmiklós, Pély, Er­dőtelek, Tenk részére. HELYE: Heves, Vöröshadsereg u. 32. sz. alatt szombat reggel 7-től hétfő reg­gel 7-ig. Telefon: 11-831. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton és vasárnap reggel 8 órá­tól 12 óráig a Tanácsköztársaság tér 2-4. sz. alatt, a fogorvosi rendelő­ben. RECSKEN: szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Recsk, Pá­rád, Parádóhuta, Bodony, Parád- sasvár, Mátraderecske, Mátraballa, Sírok, Sirok-Kőkútpuszta részére. HELYE: Recsk, Táncsics u. 9. Tele­fon: segélykérő. VÁMOSGYÖRKÖN: Vámos- györk, Adács, Atkár, Gyöngyösha- lasz, Nagyréde, Visznek részére. HELYE: Vámosgyörk, Petőfi u. 25. IDEJE: szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: segélykérő. VISONTÁN: Visonta, Abasár, Detk, Ludas, Márkáz, Nagyfüged lakosainak. HELYE: Visonta, Pető­fi u. 9. szám alatti rendelőben szom­bat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: segélykérő. ÁLLANDÓ KÉSZENLÉT: Mátraszentimre, Mátraszentlászló, Mátraszentistván községek részére. HELYE: Mátraszentimre orvosi rendelő, Arany János u. 7. Telefon: segélykérő. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: szombaton 8 órától vasárnap 20 óráig. EGRI: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-460. GYÖNGYÖSI: Gyöngyös, De­ák F. u. 17. Telefon: 13-991. HATVANI: Hatvan, Vágóhíd. Telefon: 11-901. HEVESI: Heves, Fő út 10. Tele­fon: 11-917. FÜZESABONYI: Petőfi Mgtsz, Füzesabony, Zrínyi u. 32. Telefon: 41-533 RECSKI: Recsk, Kossuth L. u. 218. Telefon: Recsk 15. TARN AMÉRAI: Tama-Hol­ding Agrárszövetkezet központi iroda, Tárnáméra, Boconádi u. 50. Telefon: Tárnáméra 6. Az ügyeleti helyekhez tartozó ál­latorvosi körzetekről a területileg il­letékes állatorvos ad tájékoztatást. ÁLLATKÓRHÁZI ÜGYE­LET: pénteken 19 órától hétfő reg­gel 7.30 óráig. HELYE: Eger, Szö­vetkezet u. 4. Telefon: 12-460. cfp HÉTKÖZNAPI ORVOSI ÜGYELET EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére délután 18 órától reggel 8 órá­ig. Napközi sürgősségi ellátás ugyanott (11-16 óra között). HE­LYE: rendelőintézet déli szárnya, Knézich Károly u. 1-3. Telefon: 11- 000. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: este 19 órától másnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől S íntekig 13.30 órától 15.30 óráig. ELYE: megyei kórház, Árva köz 1. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: felnőtt bete­gek részére délután 19 órától reggel 7 óráig. NAPKÖZI ÜGYELET: 12-14 óráig. ÜGYELET HELYE: Széchenyi u. 1. Telefon: 11-727. HATVANBAN: délután 17 órá­tól reggel 8 óráig, a város lakóinak napközben 12-16 óráig is. HELYE: rendelőintézet Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: délután 19 órától reggel 7 óráig Heves, Vöröshadse­reg u. 32. Telefon: 11-831. FÜZESABONY ÉS KÖRNYÉ­KÉN: este 18-tól reggel 6-ig Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezotárkány, Szihalom, Mezősze- mere, Egerfarmos részére. HELYE: Füzesabony, Rákóczi u. 42. Tele­fon: 41-020. BÉLAPÁTFALVÁN: Bélapát­falva, Balaton, Bükkszentmárton, Mikófalva, Bekölce, Egercsehi, Szűcs, Mónosbél, Szilvásvárad és Nagyvisnyó részére. HELYE: Bélapát­falva, Lenin u. 24. IDEJE: este 6-tól reggel 6-ig. Telefon: segélykérő. PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖR­NYÉKE: este 7-től reggel 7-ig. Pé- tervására, Erdőkövesd, Váraszó, Is­tenmezeje, Szederkénypuszta, Ivád, Kisfüzes, Bükkszenterzsébet, Fedémes, Tarnalelesz, Szentdo­monkos, Bükkszék, Terpes, Szajla részére. HELYE: Pétervasára, Kos­suth u. 2. Telefon: segélykérő. TISZANÁNA: Tiszanána, Kömlő, Kisköre, Poroszló, Üjlő- rincfalva, Sarud. Este 7-től reggel 7-ig. Tiszanána, Vöröshadsereg u. 106. Telefon:, segélykérő. VERPELÉT: este 7-től reggel 7-ig. Verpelét, Feldebrő, Aldebrő, Tófalu, Kápolna, Kompolt, Kál, Nagyút, Tamaszentmána, Vécs, Kisnána és Domoszló részére. HE­LYE: Verpelét, Szabadság tér 2. Te­lefon: segélykérő. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti na­pokon reggel 8 órától másnap reg­gel 8 óráig a 10-133-as telefonszá­mon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. Megyénk templomainak vasárnapi miserendje Egerben Bazilika: 6, 7, 8.30, 10,11.30 és 18.30 óra Kórház Szt.Anna-kápolna (Széchenyi u.29.): 7 óra, vala­mint a kórházi betegeknek is, 10.30 óra (akik az utcán át tudják a templomot megközelíteni). Fájdalmas Anya-templom (Szajcz Leó u.7.): 7, 9 és 18 óra Szent Bernát-templom (Szé­chenyi u.15.): 7, 8, 10 és 19 óra. Nagyboldogasszony-templom (Kossuth U.14.): 8, 9,11.30 és 17 óra Jézus Szíve-templom (Makiá­ri út 91.) 6.30, 8.30 és 17 óra. Lajosvárosi-templom (Aradi u.): 7, 9 és 18 óra Minorita-templom (Dobó tér 4.): 12 óra Kisboldogasszony-templom: fél 8 és 9 óra Eger Felnémet-templom: 8 és 9.30 óra Istentisztelet az egri reformá­tus templomban (Deák F. út 56.) de.10 órakor, hitoktatás du.15 és 16 órakor a gyülekezeti teremben (Markhót F.u.2.), s ugyanott is­tentisztelet 17 órakor Gyöngyösön Gyöngyös-Felsőváros Szent Bertalan-templom: 7,8.30,10és 18 óra Temetőkápolna: 15 óra Gyöngyös-Alsóváros: 7, 8.30, 10 és 18.30 óra Gyöngyöspüspöki: 11 óra Hatvanban 6.30, 8, 10, 11.30 és 18 óra Újhatvanban: 7, 9 és 18 óra lelejonos lelki elsősegély-szolgálat Egerben Hívható: pénteken este 7-től szombat reggel 7-ig, szombat este 7-től vasárnap reggel 7-ig. A hívás ingyenes. Telefon: 36-14-321.

Next

/
Thumbnails
Contents