Heves Megyei Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-02-03 / 257. szám

VILÁGTÜKÖR HÍRLAP, 1991. november 2-3., szombat-vasárnap Madridi konferencia Bonyodalmak a színhellyel Elmarad a katonai díszszemle a Vörös téren Parádé I. Péter cár emlékére Bush kampánykezdete George Bush amerikai elnök csütörtökön este a texasi Hous­tonban az 1992-es elnökválasz­tási kampány első rendezvényén vett részt. Bush hivatalosan csak januárban jelenti be indulását a novemberi szavazáson, de a vá­lasztási pénzgyűjtő kampány houstoni nyitánya, amelyen Dán Quayle alelnökkel együtt vett részt, nem hagyott kétséget a vál­tozatlan republikánus páros in­dulása felől. Első: a Demokratikus Unió Varsóban nyilvánosságra hoz­ták az október 27-i parlamenti választások hivatalos végered­ményét, amely szerint Tadeusz Mazowiecki volt miniszterelnök pártja, a Demokratikus Unió lett az első: 62 helyet szerzett a Szejmben. A lengyel parlament alsóházában a Demokratikus Baloldal Szövetsége 60 helyhez jutott, míg a Katolikus Választási Akció 49-hez. Kínában még fontolgatnak A Kínai Országos Népi Gyű­lés (parlament) állandó bizottsá­ga következő ülésszakára halasz­totta döntését az atomsorompó- egyezményhez való csatlakozás­ról. A testület azzal indokolta ezt, hogy az ügy további alapos megfontolást igényel. A határo­zathozatal elodázása meglepe­tést okozott pekingi diplomáciai körökben, mert azt feltételezték, hogy a bizottság vita nélkül elfo­gadja a kormány csatlakozási in­dítványát. Szovjet csapatkivonás Vasárnap megkezdődik a szovjet csapatok kivonása Észt­országból — jelentette a Krasz- naja Zvezda pénteki számában. A vezércikk óv attól, hogy túl gyorsan hajtsák végre a balti álla­mokban állomásozó központi alakulatok kivonását, mert véle­ménye szerint ez felbontaná a katonai egyensúlyt Európában. Teljes bizonytalansággal zá­rult a közel-keleti békekonferen­cia első háromnapos szakasza Madridban. A felek nem tudtak megállapodásra jutni a kétoldalú tárgyalások megkezdésének idő- pontjáról és helyéről annak elle­nére, hogy a két társelnök, James őakeramerikai és Borisz Pankin szovjet külügyminiszter az ülés kényszerszünetében mindent megpróbált ennek érdekében. Végül a társelnökök kénytele­nek voltak bejelenteni: állás­pontjuk szerint az érdemi tárgya­lásokat az eredetileg megjelölt határidő szerint meg kell kezde­ni, de annak helyéről nem jött létre megállapodás. Baker záró­beszédében annak a nézetének adott kifejezést, hogy ez a kérdés Megszűnt az Agromas Jogutód nélkül megszűnt a KGST volt szakosított szerveze­te, az Agromas. Az erről szóló dokumentumokat Dobogókőn írták alá az öt volt tagország — Bulgária, Cseh és Szlovákia, Ma­gyarország, Lengyelország és a Szovjetunió — kormánymegha- talmazottai. Mint ismeretes, az Agromast 1965-ben Magyarország és Bul­gária hozta létre, hogy a kertésze­ti, mezőgazdasági gépek fejlesz­tését összehangolja. Később csatlakozott hozzájuk a három másik ország. A KGST feloszla­tásával természetszerűleg a sza­kosított szervezetek is befejezik működésüket. A megszüntető okmánnyal egyidejűleg az egyes országokat képviselő Kertészeti és mezőgazdasági gépgyártó vál­lalatok képviselői jegyzőkönyv­ben rögzítették egy úgynevezett Agromas Egyesülés létrehozásá­nak szándékát. Ez nem jogutód­ja a korábbi szervezetnek, bár Lengyelország kivételével a töb­bi négy ország képviselteti ma­§ át. A társaság profilja külön- özni fog a korábbitól, a kapcso­lat- és piacépítés lesz a feladata. semmiképpen sem válhat akadá­lyává annak, hogy a kétoldalú tárgyalások megkezdődjenek. A konferencia összehívói an­nak idején a felek beleegyezésé­vel azt jelezték, hogy a kétoldalú tanácskozásoknak egyfelől Izra­el, másfelől külön-külön Szíria, Libanon, illetve a közös jordá- niai-palesztin delegációk között vasárnap, november 3-án kell megkezdődniük. A színhelyvitát az robbantotta ki, hogy Samir iz­raeli miniszterelnök követelte: azokat a helyszínen, a térség or­szágaiban folytassák, a nyitóülé­seket pedig Jeruzsálemben tart­sák meg. Ezt minden arab fél el­utasította. Korábban az volt az elképzelés, hogy a megbeszélé­seket Madridban kezdik meg, s a spanyolok meg is teremtették ehhez a feltételeket. A záróülésen elhangzott fel­szólalások, amelyeket a válasz jogán mondtak el a résztvevők, semmiféle érdemleges változást nem tükröztek a felek álláspont­jában. Az arab küldöttségek képvi­selői kivétel nélkül úgy fogal­mazták meg a tárgyalás célját, hogy annak biztosítania kell a „területet a békéért” elv érvény­re juttatását. A tanácskozás leginkább elő­remutató lépésével a palesztin küldöttség szolgált. Abdel-Safi a záróülésen megismételte, készek elfogadni a Bush elnök megnyi­tójában ismertetett megoldást, az átmeneti önrendelkezést. ma különösen felkorbácsolta a kedélyeket, a szolgáltatás költsé­geinek jelentős áremelése miatt. Majd a fogyasztók támogatása végett olyan döntés született, hogy az önkormányzat az 1991- es esztendőben egymillió 22 ezer forintot biztosít az érintett fo­gyasztóknak, s az összeg elosztá­sa a térfogattól függően történik. Éjfél előtt még egy téma fért a testület munkájába, ez pedig a rendszert, a korszerű technika számos előnyét élvezhetnék a térségben. Megszűnhetne a be­tegek kartonjainak jelenlegi ke­zelése, tárolása, hosszú távú ar­chiválása, az anyagok, adatok vesződséges keresgélése, szállí­tása, a leletek mozgatása. Több idő jutna a tényleges orvosi mun­kára, sokkal inkább a betegekkel foglalkozhatnának a nővérek, asszisztensek is; a páciensekkel összefüggő valamennyi informá­ció minden szolgálati helyen azonosan állna rendelkezésre. Nem kellene feleslegesen utaz- tatgatni többé a gyógyulásukat keresőket, egységesebb, gyor­sabb lenne az ellenőrzés. Csupán a párhuzamos és ismételt külön­féle vizsgálatok kiküszöbölésé­vel lényeges költségcsökkenés történne. További számottevő eredményjavuláshoz vezethetne f Fotómodell- ^ és manöken­előkészítő tanfolyamot indít gyermek, tini és felnőtt korosztályok számára a Mátra Mű­velődési Központ és a Dioro Divatstúdió. Jelentkezni 3 éves kortól lehet. Felvételi megtekintés: november 3-án 15 órá­tól (12 éves kor alatt), 16 órától (12 éves kor fölött). A foglalkozásso­rozatra hétvégeken kerül sor és nagyszabású di­vatbemutatóval zárul. Mátra Művelődési Köz­pont Gyöngyös, Barátok tere 3. Telefon: 37/12-282. V J Moszkva lakosai ebben az esz­tendőben is várakozással tekin­tenek egy november elejei parádé elé. Csakhogy ezúttal a látvá­nyosság nem az októberi forra­dalomra fogja őket emlékeztetni, hanem arra, hogy 270 esztendő­vel ezelőtt vette fel 1. Péter a cári címet. Az Izvesztyijában megje­lent tudósítás szerint a felvonu­lást a Rosszija Molodaja (Fiatal Oroszország) elnevezésű szerve­zet rendezi. L Péter a nagy északi háborúban Svédország fölött aratott győzelme után nyilvání­totta magát cárnak. Az északi háború 1721-ben a nystadi béke­kötéssel ért véget. Ezzel szemben az idén novem­ber 7-én nem lesz katonai dísz­szemle a moszkvai Vörös téren — első ízben 74 esztendő alatt. Az AFP francia hírügynökség értesülései szerint valószínű, hogy a moszkvai kommunisták külön gyűlésen emlékeznek majd meg a bolsevik hatalomát­vételről. Az orosz keresztényde­mokraták és a Demokrata Párt viszont istentiszteleten emlékez­nek meg a kommunizmus áldo­zatairól. Még a tanácskozás előtt a vá­rosatyák egy csoportja a Mátra­aljai Szénbányák Vállalatot is felkereste. Mielőtt magára a tes­tületi ülésre tértek volna, új funkciójában is köszöntötték képviselőtársukat, a városi tiszti főorvossá nemrég kinevezett dr. Mózer Albertet. A képviselők ugyanekkor Matus Miklós titkár előterjeszté­sében a helyi ipartestületi tevé­kenységről tájékozódtak, igen alapos és hosszú vitában rende­letet alkottak az új gyöngyösi — kommunális, idegenforgalmi — adók bevezetéséről. A határozat szerint a jövőben kommunális adó címén a magánszemélyek építményenként, lakásbérleti jo­gonként, telkenként évi kettő­ezer, garázsonként ezer forintot fizetnek. Míg az idegenforgalmi adó a belföldieknél 10, a külföl­dieknél 20 forint naponta. Elfo­gadták Keresztes György polgár- mester indítványát a jövő évi költségvetés alapelveire, s kü­lönböző pénzügyi kérdésekkel foglalkoztak. Végül több más mellett úgy döntöttek, hogy a Panoráma Szálloda és Vendéglá­tó Vállalattól megvásárolják ok­tatási célokra — tanműhelynek — a Gyöngyös éttermet, illetve tárgyalnak majd az építők ha­sonló célra hasznosítható létesít­ményének átvételéről is. Gy. Gy. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik édesanyánk KUSZENDA MIHÁLYNÉ temetésén megjelentek és részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Mély fájdalommal tudat­juk, hogy szeretett férjem, JUHÁSZ MIHÁLY életének 67. évében elhunyt. Temetése 1991. november 4-én 15 órakor az egri Lajosvárosi temetőben lesz. A gyászoló család A Mátra—Nyugat-bükki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság PÁLYÁZATOT hirdet kereskedelmi osztályvezetői munkakör betöltésére. A kinevezés határozott időre szól, amely alkalmasság esetén meg­hosszabbítható. Tevékenységi kör: Irányítja, szervezi a fatermékek, fa­feldolgozási termékek forgalmát, ér­tékesítését, piackutatást végez a ter­mékek belföldi és exportelhelyezése céljából. Jelentkezés feltételei: — felsőfokú szakmai végzettség (erdő­mérnök, faipari mérnök, vagy külkereske­delmi végzettség), — legalább 5 éves vezetői gyakorlat, — erkölcsi feddhetetlenség, — előnyt jelent az idegennyelv-tudás. A pályázatot részletes szakmai önéletrajzzal, végzettséget tanúsító bizonyítványmásolattal, bérigény­megjelöléssel a Mátra—Nyugat­bükki Erdő- és Fafeldolgozó Gazda­ság Humánpolitikai Osztályához le­het benyújtani 1991. november 30­>g­(Cím: Eger, Kossuth L. u. 18. Tel.: 36/13-166) Noé bárkájának A bibliai Noé bár­kájának legendájá­val találkoztak egy örmény expedíció tagjai, akik az Ara- rát-hegyen és kör­nyékén folytattak kutatásokat A rkagyij Karahanjan neves geológusprofesszor vezetésével. Vizsgá­latuk tárgya a Baja- zet-völgyben találha­tó: egy natalmas, ha­jó formájú szikla­tömb — hossza 160, legnagyobb szélessé­? e 52, magassága 13- 7 méter. A „hajó” közelében két külön­legesen megmunkált kisebb szikla áll, amelyek horgonyra hasonlítanak. Ősi örmény írá­sokban a tudósok már korábban nyo­mára bukkantak egy ismeretlen rendelte­tésű, a lelethez ha­sonlónak leírt objek­tumnak, de senki sem tudta, hol talál­ható. 1968-ban az iráni-török határ körzetét erős föld­rengés rázta meg, s az ezt követő földcsu­szamlás során buk­kant elő a „sziklaha­jó”, amely azóta is foglalkoztatja a szak­emberek képzeletét. Egyesek a leg­egyszerűbb magya­rázatot támogatják: azt, hogy a lelet ter­mészetes képződ­mény. Más feltételezések szerint templom le­hetett, az ősi Noé- kultusz sajátságos jelképe. Sőt van, aki azt is el tudja képzel­ni, hogy igazi hajó volt: a Baj azét-völ­gyet és környékét 10- 15 ezer évvel ezelőtt hatalmas tó bontot­ta, s ennek hullámain úszott „Noé kőbár­kája”. Visszatérnek a máltai lovagok Csaknem kétszáz évvel azután, hogy Napóleon elűzte őket, a mál­tai lovagok visszatérnek a földközi-tengeri szigetre, ahol hírnévre tet­tek szert. A lovagok úgy hagyták el Máltát, mint legyőzött hadfiak, s úgy tér­nek vissza, mint emberbaráti szolgálatot ellátó lovagrend. És meg­ígérték, hogy részben helyreállítják a híres Sí. Angelo-erődöt, egykori főhadiszállásukat Valettában. A 900 éves lovagrend, amely egykor rettegett haderőként védelmezte karddal a kereszténységet, most a jótékonykodást tekinti feladatának. A lovagok 268 esztendőn át voltak Málta urai, és örök dicsőséget szereztek maguknak, amikor 1565-ben három hónapos ostrom után elvonulásra késztették Nagy Szulejmántörök szultán hadait. 1798 jú­niusban Bonaparte Napóleon három napot adott a lovagoknak a szi­get elhagyására, miután Valetta kapitulált a francia csapatok előtt. A sziget kormányzata ebben az évben megállapodást írt alá a Mál­tai Lovagrenddel, amelynek értelmében használatba vehetik a St. Angelo-erőd néhány építményét. A lovagok vállalták ennek fejében, hogy helyreállítják az erőd Szent Anna-kápolnáját és azt a házat, amelyben a rend mindenkori nagymestere lakott. Önkormányzati ülésekről jelentjük (Folytatás az 1. oldalról) A továbbiakban is a lakosság széles rétegeit érintő témák sze­repeltek napirenden. így foglal­koztak a képviselők a lakásépíté­si, -vásárlási támogatás, a lakás- kölcsön-törlesztési támogatás, a vállalkozók által beépített közte­rületi földek értékesítése, az épí­tési telkek értékmegállapítása és a távhő-szolgáltatási díj támoga­tása kérdéskörével. Ez utóbbi té­Helyi adókról határoztak Gyöngyösön Mintegy százezren élnek Gyöngyösön és vonzáskörzeté­ben, ahol a lakosság kórházi, szakrendelési, körzeti és gondo- zásos ellátását nagyrészt a Bugát Pál Kórház, kisebb részben pe­dig a városban, illetve a környező településeken szétszórt intézmé­nyek végzik. Még az említett nagy gyógyintézet minden osztá­lya sincs központi telephelyen, s akad vizsgáló, laboratórium is, ami innen néhány kilométernyi­re működik. Másutt van néhány készletraktár is, mint ahol példá­ul a pénzügyi-gazdasági irányí­tók dolgoznak. Mindez — hang­súlyozni sem kell — meglehető­sen átláthatatlanná, nehézkessé, nem utolsósorban költségessé te­szi a mindennapi munkát. Ha az egészségügyi szolgálta­tásban is segítségül hívhatnának egy színvonalas számítógépes r AKCIÓ " A REÁL Kft.-nél! RK-02 Rotációs kapa 27.800 Ft-ért Husqvarna fűrészgépek már 27.400 Ft-tól Black & Decker elektromos fűrész 12.890 Ft-ért Csillagkerekek (különböző típusúak) 1190 Ft-ért Továbbá ajánlunk olasz gyártmányú BLITZ fűrészgé­peket és EASY aggregátoro­kat 30%-os kedvezménnyel. Tájékoztatjuk vevőinket, hogy megkezdtük az LKT típusú erdészeti traktorok, alkatrészeinek forgalmazá­sát eredeti gyári alkatré­szekkel. Szívesen állunk rendelkezésükre különféle gumiabroncsok beszerzé­sében is. (Pl: AVIA, KAMAZ, UAZ, LKT típusok.) KERESSE FEL BOLTUNKAT! Címünk: Eger, Bródy S. út 4. V Tel: 111-473. J sokat hánytorgatott lengyelpiac városközpontból való kitelepíté­se volt. De az alapos bizottsági előkészítésnek köszönhetően végül is hamar megszületett a döntés, miszerint a városköz­pont szégyenfoltja december 1-jétől a vásártérre kerül. Az ot­tani árusítóhelyek kialakítására viszont félmillió forintot biztosít az önkormányzat. Moldvay Győző a munkahelyekig lebontott, téte­lesen és naprakészen követhető gyógyszerfogyasztás, csaknem szükségtelen lenne a mostani eléggé tetemes nyomtatvány- és irodaszer-felhasználás. Mindez­zel s másokkal a mintegy 26 mil­lió forintba kerülő korszerű in­formatikai rendszer — amely egyébként jelenleg még páratlan hazánkban, s az országos háló­zatra is csatlakoztatható — két esztendő alatt megtérülne. Az érdekes témát a város kép- viselő-testülete — az elképzelt rendszert vizuálisan is tanulmá­nyozva — csütörtökön a lapzárta után befejeződött ülésén tárgyal­ta. Dr. Nagy János orvos-igazga­tó előterjesztéséről megoszlot­tak a vélemények, nem vitatták a törekvés jogosságát, de a szüksé­ges milliók előteremtésében ké­telkedtek. \ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A THERMO Kis­szövetkezet vezető beosztású dolgozót keres- gázipari felsőfokú végzettség- acél, KPE minőség­ellenőrző vizsga- 5 év vezetői gya­korlat feltételekkel. A pályázatot rész­letes szakmai ön­életrajzzal Eger, Dobó út 30. Pf. 269. kéijük le­adni 1991. novem­ber 11-ig. V ______________j

Next

/
Thumbnails
Contents