Heves Megyei Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-16-17 / 269. szám
HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP, 1991. november 16—17., szombat—vasárnap Harald Gerlach (Németország) Vonaton Örökös késések, veszteglések a megszokott jelzések között. Mohón kanalazza ki levesét a forgalmista, mielőtt a karambol bekövetkezik. Őrháztól őrházig buijánzik szaporán a fű, benő mindent. Mindig mi húzzuk a rövidebbet. Menetrend Utasok a rohanásban: vonatra várnak, mely sosem közlekedik. Kalauzok lyukasztgatják a jegyeket. Érvényét veszti a szignál. Állnak a várakozók, akik sosem utaznak el. Átállítva a váltók. Nincs szolgálatban a fény a nedves vágányok közt, nem világít meg semmit. Kocavadászat Beásva vár a csukaszürke zsinórhúzó, szemközt a kiválasztott áldozatokkal. Lapul a három nyelvre betanított vezémyúl, elbűvölő ugrásra kész. Porfoszlányokkal fellobogózva érkezik a kocsisor. Igen, igen, szólal meg az idős főerdész, könnyebb az öldöklés, ha gyakorolják. Állatkert Megháromszorozva a rácsok. Kezesek a fenevadak. Lekopott az idő agyara. Az őrök és a gondozók megkapták szerepüket. Menj és keresd a kockázatot! (Cseh Károly fordításai) Postakocsi Rudolf Koller Malers festménye. (Zürich, Művészház) „Boldogasszony Anyánk..." A magyar Mária-kultuszról ii/1. Szent István megkoronázásával kezdődött a második évezred, a „gesta Dei Hungarorum” ezeréves története, a magyar kereszténység, amelynek legkedveltebb szentje: a mennybe fölvett Boldogasszony, vagyis a magyarok Nagyasszonya. A magyar Mária-kultusz a pogánykori Boldogasszony mítoszából és a kereszténység Mária-tiszteletéből táplálkozik. Őseink hite szerint a virágzó és termő, a diadalmas asz- szonyiság megtestesítője, a patriarchális törzsi magyarság ellenpontja a Boldogasszony, aki gyermekeiről, eledelről, gabonáról, jószágról gondoskodott, és a termékenységet, a jóságos, ajándékozó kedvet, a bőséget jelképezte. (A gyermekágyas nő ma is Boldogasszony ágyát fekszi, az újszülött örömére a Boldogasz- szony poharát szokás kiinni.) Bár a magyar kultúra lényegét tekintve keresztény kultúra, vagyis a kereszténység által létrehozott kultúra, mégis számtalan pogánykori elemet őrzött meg mindmáig, sokszor krisztianizált formában. Szent Gellért előrelátó okossággal rendelte el, hogy a Szűzanyát nyelvünkön Boldog- asszonynak nevezzék. Mária szeplőtelen fogantatásában analógiát találtak eleink Emese turul madártól történő fogantatásával, az Árpád-nemzetség genezisével; Gábriel arkangyal Mária- üdvözletével pedig Emese álma rokonítható. Az ősmagyar hit istenasszonya, a Boldogasszony típusa a hitves, a feleség, az anya, aki gyerekeket szül, nevel, családi teendőket végez, süt, főz, mos, takarít, ha kell, várat véd, életeket jó útra vezet. Körülötte áldás az élet, megtörik az átok, tisztasággá változik a szemét, otthonná a rom, aki mindent óv, megújít, megszépít, lélekkel telít, a mú- landót, romlót boldog mosollyal L eveleim többségét idős emberek írták. Mindegyik egy ablak, amelyik az életből kifelé tekint, felemlegeti a múltat, kétségek között vátja a jövőt. És mégis mennyire különböznek egymástól. Egy dolog talán, amelyben megegyeznek az, hogy a reánk szakadt öregség valamennyi élő ember számára elkerülhetetlen, és bár biológiai jelenség, életünk legnehezebben elviselhető szakasza. Az öregségnek világirodalma van, tudományos munkák, tapasztalati leírások százezrei kísérlik meg évezredek óta élethűen bemutatni az élet alkonyát, mégis a sok hasonlóság mellett a különbözőség az, ami szembetűnő. Ez derül ki a leveleimből is. — Amíg nem csapott rám az öregség, azt gondoltam, hogy csupán másokat érint. Minek is tagadnánk, hogy az évek okozta változások éppen az emberi nemnél a legszembetűnőbbek, és még a jól „konzervált” öregek sem képesek becsapni a világot; legföljebb önmagukat ámítják. Valaki azt úja, hogy emberi sorstragédiánk egyike, hogy mind születésünkben, mind öregségünkben — szemben az állatokkal — mi vagyunk a leggyámoltalanabbak és a legmegváltozottabbak. Az állat vénségében lesoványodik, elgyengül, de nem változik meg... Ezúttal nem a tudományos fejtegetések, sokkal inkább az öregek tucatjainak közreadott gondolatai legyenek a mérvadók, amelyek alátámasztják a gerontológiai eredményeket, de rádöbbentenek arra is, hogy az emberi élet kétségtelenül leginkább lehangoló szakaszát; az öregséget különbözőképpen lehet megélni. — Immár kétszer kíséreltem meg véget vetni az életemnek, mert nem bírom elviselni, hogy én a nemzetközileg is számontar- tott sportember, miként válók izomnélküli csontvázzá... őrzi, és adja vissza az életnek. Ellentétpárja a Szépasszony mítosza, amelynek típusai a szépasz- szonyok, azok a tündérek, akik mezőt, erdőt, rétet bejárva minden szépet megérintenek, minden édeset felszippantanak, mindenkit elbűvölnek, de tündöklésük nyomán hervadás, meddőség, pusztulás marad. A hitves, a feleség típusával szemben ők az élvező nő, a szerető típusát képviselik. A keresztény Mária-tisztelet szervesen forrt össze pogánykori elődjének kultuszával. Kálmány Lajos, Bálint Sándor bizonyította, a nép képzeletében a szeplőtelenül fogant Mária nem vehette át a pogánykori istenanya minden feladatát és funkcióját, különösen a termékenységhez, a termékenység-varázsláshoz kötődőket, ezért ezeket Mária anyjához, Szent Annához kapcsolták, akit egyszerűen Ürnőnek szólítottak, amint ezt Szent Gellért legendái is tanúsítják. A Mária-kultusz már a kezdetektől hatott az államélet stílusára is. Szent István koronafelajánlása a Napbaöltözött Asszony, a Patrona Hungáriáé kultuszának irányszabó jelképe. A székesfehérvári koronázó bazilikát Boldogasszony tiszteletére szentelték, és egy Szent Anna-kápolna is hozzátartozott. (Majdnem 500 éven át itt 36 királyt, 13 királynét koronáztak meg, egészen 1539- ig, János király és Izabella megkoronázásáig.) A budai várhegyen 1255-ben emeltek templomot Szűz Mária tiszteletére, amelynek Schulek Frigyes tervei alapján átépített épülete a budavári Nagyboldogasszony-temp- lom, más néven Mátyás-templom. A kereszténység egyetemes tradícióinak és a magyar nemzeti hagyományoknak a tudatos ösz- szekapcsolására példa a Boldog- asszony és Szent István kultu— Sokan megvetnek azért, mert hetvenöt éves létemre még mindig „dolgozom” a ház körül valamit, ha — amit teszek — egyáltalán annak lehet nevezni. Engem a munka éltet! Vallomásoknak is beillő megnyilatkozások, ha úgy tetszik; életízű recept valamennyi az élet utolsó harmadának a tűrhető elviseléséhez. — Tudom, hogy az évek nem egyforma súllyal nehezednek reánk, de állítom, hogy önmagunk is nagyon sokat tehetünk azért, hogy a súlyok elviselését minél felkészültebben, minél edzettebben fogadjuk. A napi programok megvalósításában könyörtelen vagyok önmagamhoz, és bár túl vagyok hetvenen, de engem még nem láttak kócosán, mosdatla- nul, rosszul öltözötten kilépni az ajtón... Egy hajdan szép asszony életbölcsessége ez, levele úgyszólván ajándék lehet a változtatha- tatlanba beletörődőknek, a halálváróknak. Egy rózsaszín bontók akad a kezembe, benne a reszkető kézzel bár, de gondosan, szépen megírt levél: — Nevessen ki, tartson szenilis bolondnak, de higgye el kérem, hogy engem a „kutyám” tanított meg élni. Hogyan? Egyszerűen úgy, hogy tudomásul vétette velem, hogy ő szeret, és szolgál, nekem viszont „kutyakötelességem” róla gondoskodszának összefonódása. A hagyomány szerint Szent István halálát augusztus 15-re, Nagyboldogasz- szony napjára tették, ekkor templomi emlékezés és törvénynap is volt. Szent László a törvénykezés napját augusztus 20- ra helyezte át, így alakítva ki egy közös teljes Mária- és Szent Ist- ván-kultuszhetet. A kereszténység történetének minden nagy korszaka kialakította a maga jellegzetes Mária- képét. A bizánci Istenszülő Anya (Theotokosz, oroszul: Bogoro- gyica), majd a középkor királynétípusa után — a bencések rajongása a mennyei udvar királynéjához kötődik —, a reneszánsz anyaságtól sugárzó Madonnáig az istenanya hivatását, kételyeket legyőző hűségét örökítették meg. A mariológiából ismeretes, hogy Mária Krisztosz Pantokrator és az emberek között közbenjáró, mert az ő közbenjárását érezték a leghitelesebbnek. A humanizálódás bizonyítéka, hogy míg a 14. századig a képeken Mária térdepel Gábriel előtt az angyali üdvözletkor, később Gábriel térdepel Mária elébe. Giotto Szent család képén együtt van az égi és a földi szféra, Mária a szamáron ül, József csak a szamarat vezeti. A bencés rendből kinövő cisztercitáknál az Irgalmasság Anyjának, a Bűnösök menedékének hódolata terjedt el, amint ezt az Oltalmad alá futunk kezdetű imádság is mutatja. (Egy legenda szerint Mária palástja alá fogadja a cisztercitákat az égi dicsőségben is.) A magyar gótika időszakában főképpen a ferencesek és dominikánusok nyomán honosodott meg a szegények pártfogója, a Szent Ferenc-i Mária- kép, a Jézus Anyja, híveinek égi pártfogója, közbenjárója, az anyai öröm, a karácsonyi misztérium hordozója, aki Madonna, de egyben Hétfájdalmú Szűz is. nőm. Senkim sincs már rajta kívül, csupán engem felejtett itt az idő, és én mindennap — essen bármennyire is nehezemre — teljesítem a feladataimat... Valamelyik borítékból egy fü- zetlapnyi szöveg kerül elém, tulajdonképpen egy naplórészlet, amely egy magasan képzett értelmiségi, számomra is nagyértékű véleményét tartalmazza: — Ha nem jutna eszembe naponta többször is, hogy hány éves vagyok, valójában észre sem venném; vágyaim és kívánságaim talán még sohasem voltak olyan követelőzőek, mint éppen most. Idős nő vagyok, de — amennyire a pénztárcámtól telik — iparkodom jól kinézni, hadd forduljanak meg még az orvosi rendelőben is utánam a betegtársaim. Ruhám, kinézetem nem a „papagájt” utánozza, de egy tolláit folyton igazgató gerlét igen... Egy idős úr leveléből hadd idézzek még egy-két sort: — Élni tudni kell! — szokás mondani. Miért éppen a legkritikusabb kor az öregség lenne az, amikor el kellene feledkeznünk erről. Hogy mit tartok a legfontosabbnak? — Örüljünk minden apróságnak, ami csak valamit is számít... Elrakom a leveleimet, amelyek közül így „november” körül néhányat idéztem, és előszedek egy-két híres könyvet, amelyből kiderül, hogy gyakran nem afiaA sajátosan olasz Madonna-kultuszhoz fogható jelentőségű a magyarság számára a századokon át kiteljesedő Boldogasz- szony-kultusz. A török veszedelem idején a barokk-kor a Keresztények meg- segítőjét hangsúlyozza. Zrínyi invokációja nemzeti, barokk eposzunkban a keresztény múzsához, Máriához szól, tőle kér és vár segítséget. János jelenéseinek egyik passzusa alapján terjedt el a lábát félholdon — később bőségszarun — tartó Szűz Mária képe, akivel a Napbaöltözött Asszony tiszteletét azonosították. Az a jelenet, amint a Napbaöltözött Asszony lábával eltapossa a bűnt, jelképesen magyar híveinek ellenségét, látható a szegedi és a csíksomlyói kegyhely Mária-képén is. Nem véletlen, hogy a Lorettói Szűzanya tiszteletét és a Mária dicsőségét, asszonyi misztériumát magasztaló lorettói litánia oly népszerű lett nálunk is. (A legenda szerint a törökök elöl Mária-hajlékát Názáretből menekítő angyalok Lorettóban pihentek meg.) Szent István felajánlását II. Ferdinánd a 17. század elején megismételte, a Napbaöltözött Asszony kegyeibe ajánlotta országát, tiszteletére pedig Bécs- ben emléktemplomot alapított. Bécs 1683-as ostroma, aztán hazánk felszabadítása a török iga alól a Segítő Szűzanya tiszteletét erősítette meg népünkben, amely Passauból elindulva az egész közép-európai térséget meghódította. A pápa elrendelte Mária nevének megünneplését világszerte. A török alól felszabaduló Péterváradon mecsetre épült a Havi Boldogasszonya kegyhely. (Névadása a májusi hóesésre utal.) A törökök fölötti diadal örömére rendelte el a pápa az egyházban a Rózsafűzéres (Olvasós) Boldogasszony egyetemes ünnepét. (Folytatjuk) Cs. Varga István talon zseni igazán „nagy” emberek azok, akik a legokosabban tudják leélni életük alkonyát. Wagner irtózott, rettegett az öregségtől, és ezeket írta: ”Az én koromban már nincs elég élet az ember arcán ahhoz, hogy festőre merje bízni a romjait. ” Leonardo da Vinci hatvan esztendős korában az öregség páratlan allegóriáját alkotta meg saját arcából, eljutott szellemi erejének tetőpontjára, mégis tele volt önmarcangolással. Rembrandt élete során többször is megfestette önmagát, néha mégis így töprengett: "Ugyan, mit tettem én a festészetért?” A legkegyetlenebb arckép, amelyet valaha idős ember készített önmagáról Michelangelótól származik. Egyebek között azt panaszolta, hogy munkái megtörték, kifacsarták. Úgy érezte, hogy csontokkal, idegekkel teli testében, „bőrzsákjában” egy darázs zümmög, és arca madárijesztőhöz hasonlít: mezőn kiaggatott rongy, amelytől még a varjak is megijednek. Panaszait így fejezi be: „Egyik fülemben pók mászkál, a másikban tücsök ciripel, a hurutomtól sem aludni, sem horkolni nem tudok...” Az öregségnek senki nem örül, természet, életszemlélet dolga, hogy ki miként fogja fel az elkerülhetetlen valóságot, amelyet állandó önmarcangolásunk- kal vágyaink teljesülhetetlensé- gével, illetve folytonos panaszainkkal csak tovább nehezítünk. Egy nyolcvanhoz közel — idős tanár — levele maradt a zsebemben, abból idézek egy sort: „Néptanító voltam, restellném, ha éppen azt nem tanultam volna meg, hogy amíg az ember él, addig „éljen”, és ne a sebeit nyalogassa...” Szalay István November
