Heves Megyei Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-14 / 267. szám

6. HORIZONT HÍRLAP, 1991. november 14., csütörtök Ahogy a hírlapcsoport vezetője látja Mi érdekli az embereket az újságokból? — Úgy tudom, hogy Ön nem kevesebb, mint hetven-nyolcvan újság — napi-, hetilap stb. — elő­fizetését gondozza az egyre nehe­zebb gazdasági körülmények kö­zött is igen eredményesen Eger­ben. Ha nem tartja indiszkréció­nak: melyiket olvassa legszíve­sebben és leggyakrabban? — Akár hiszi, akár nem: a He­ves Megyei Hírlapot. — Ez igazán jólesik. Okáról is hallhatnánk... ? — Nézze! A mai embereket elsősorban az érdekli, hogy kö­rülöttük, szűkebb hazájukban mi történik. Ezt vagy ezeket pedig csak a megyei lap képes nap mint nap közölni, tudatni velem, illet­ve velük. A nagyvilág híreire ott van a rádió, tévé és a heti-, havi­lapok. Forgó Istvánnénak első mun­kahelye az egri posta. A rajtot 1973-ban vette, s hogy a folyta­tás is jól sikerült, azt többek kö­zött mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ez év január 1-jétől a városi hírlapcsoport vezetőjének nevezték ki. — Tulajdonképpen mi a „fő csapás, fő iránya ” munkájában ? — A munkám helyett én a munkánkat hangsúlyoznám. Mert csak beosztással ezen a pá­lyán sincs eredmény. A döntő a csapatmunka. A városban dol­gozó negyvenkét kézbesítőé és a hat kollégámé, akik az admi­nisztrációt végzik. Most is együtt örülünk, hogy végre jobb körül­mények közé kerültünk. A csa­pat ugyanis átköltözött a volt Postabankba. — Avasson be egy kicsit a pos­tások hétköznapjaiba... — Legfontosabb tennivaló­ink: a lapok pontos kézbesítése, valamint at előfizetők számának stabilizálása és növelése. — Szintén csak „hallomás­ból” tudom: az utóbbiak, már­mint a stabilizálás és a példány- számnövelés az idén is Egerben sikerült a legjobban. (Fotó: Perl Márton) — Igen. Nem panaszként mondom, de nagyon sok munka áll mindkettő mögött. Kézbesí­tőink — többek között Zahovecz Erika, Balázs Lászlóné, Janko- vics Csaba — igencsak rátettek egy „lapáttal”. Ezért kell és ezért illik elsősorban közös munkáról beszélni. ■—- Jó csapatot jó kapitány nél­kül nehéz elképzelni... — Lehet, de győzni mégis a csapat győz... — Kanyarodjunk vissza a pos­tához. Egy-egy lapáremeléskor — sájnos volt, s van benne ré­szünk — hogyan tud „üzlettartó” lenni egy postás? — Kizárólag pontos, precíz munkájával. S ha ez még párosul a kulturált viselkedésükkel, meggyőző érvekkel, akkor az ol­vasó, előfizető előbb-utóbb megbocsát. Szóval így élünk, így dolgozunk nap mint nap. Szó nincs róla, hogy nem hibázunk, de a szándékunkhoz kétség nem férhet. Persze lehet, hogy téve­dek, tévedünk. — A tények azt bizonyítják: aligha... koós — Miért szeretem a finneket? A címben feltett kérdésre akadnak állandó válaszaim. Mert rokonaink, ők is szeretnek minket. Vagyunk annyira kellő távolságra egymástól területileg, hogy családi perpatvar ne kere­kedhessék közöttünk. Aktuális válaszom épp most született a fenti problémában: szeretem a finneket azért is, mert okosan csinálnak sok mindent, jól szer­veznek, és lehetőleg alaposan. Itt van például a kauniaineni kama­rakórus magyarországi utazása. Kauniainen hétezer lakosú kisváros Helsinki szomszédságá­ban. Négy iskolájuk és több tan­intézetük van, többek között ze­neiskolájuk. Természetesen ze­nekaruk és kamarakórusuk, har­mincnyolc taggal. Karmesterük Rolf W. Ahlberg — orvos, de nem minden alapozás nélkül vál­lalta a karmesteri pálcát. Ave Mariája pedig meggyőzte az egri hallgatóságot, hogy magas fokon műveli a zenei gondolatok le­jegyzését, nincs áthallás ebben az igencsak népszerűén jámbor té­mában. Ennek az Ahlberg úr ál­tal vezetett kórusnak három le­mezfelvétele készült eddig, jár­tak már Svédországban, Fran­ciaországban, hogy hazai fellé­péseiket most ne is említsük. Amikor eltervezték, hogy az idén ősszel Magyarországra jön­nek, egy tizenhat oldalas műsor­füzetet adtak ki magyar, finn és svéd nyelven, amelyben nem­csak a hangversenyek műsor­rendjét, pontos idejét, a fellépő együtteseket, azok adatait közöl­ték, a szólistákig bezárólag, a magyar szöveget is hibátlanul használva a legutolsó vesszőig, de felsorolták összes énekesüket szólam szerint, mellékelték a programban szereplő művek szövegét a befejező szám, W. A. Mozart Missa brevisének latin li­turgiájáig. Nem felejtették el a kemény kartonborítón azt is ki­nyomtatni, hogy elindulásuk előtt, főpróbaszerűen október 12-én rendezték meg hazai kö­zönségük előtt a széles reperto­árról tanúskodó bemutatót. Te­hát már egy hónappal az egri fel­lépés előtt teljesen készen álltak itt eléneklendőszámaikkal. Még a műsorfüzet fordítójának a ne­vét is megtudhattuk a kiadvány­ból: Éva Poikonen-nek hívják. Mindezt akkor tudtam csak meg, amikor a bazilika bejáratá­nál a testes kis nyomdai terméket kézhez kaptam. De addig nem bajlódtam vele, amíg a koncert véget nem ért, egyébként sem jó, ha az ember figyelmét „mellékes szempontok” elterelik. S való­ban jól tettem, hogy csak a zené­re összpontosítottam. Egyházi alkotások soroltak egymás után, Palestrina, Heinrich Schütz, Il­ii ritten, Mendelssohn, Mozartaz európai szerzők közzül, de bele­vegyítve a hangulatba és a rit­mus-dallam világba az északi Si- beliustól, Egil Hovlandtól, Kaj- Erik Gustafssontól, Sven Erik Backtől egy-egy alkotást. És hogy még színesebbé váljon ez a kínálat, finn népdalok is belelej­tettek ebbe a szépen irányított áramlásba. Britten karácsonyi éneke éppúgy áhítatot teremtett, mint Schütz barokk fohásza a vi­lágot szerető Istenről, akár Ilma- ri Krohn és Kari Erik Svedlung népdal-kompozíciója. A 43. zsoltár Mendelssohn-átélésben éppúgy a liturgikus világ emberi méltóságát, alázatát erősíti, mint ahogyan a Missa brevis Kyrie-je, Glóriája, Credoja, Sanctusa, Be- nedictusa, Agnus Dei-je: a Cre­do utáni Amen végigzengése so- kadszorra is meghatja az énekre, a köznapi gondoktól megszaba­dulni kész embert. Hadd legyen ez alkalommal profán befejezése ennek a beszá­molónak: a műsorfüzetből ki­tűnt, hogy hat oldalon keresztül hirdetéseket is közöltek ezek a jó finnek. A pénzt ugyanis erre az útra, erre az elegáns előkészítés­re, a próbákra meg sok mindenre valahonnan elő kellett szerezni. A hétezres város önkormányzata — gondoljuk — nem nézte tétle­nül, mire is vállalkoztak W. Ahl­berg és társai, élükön a kitűnő orgonistával, Ingmar Hokka- nennel. Dicsérni kell a négy szó­listát is a Mozart-miséből: Barb- ro Smeds-Lindholmot, a szop­ránt, Anita Nerdrumot, az altot, Jukka Vahtola tenort és Henry Ljungquist basszust. Műélvezet­re és okulásra kitűnő alkalom volt ez a bazilikái találkozás a finn énekkarral! Tanulság: a né­pek barátkozásában mindig a művészek, a szellem emberei jár­nak elöl. (farkas) Az elbizonytalanodás jelei a bíróságokon Az elbizonytalanodás jeléi mutatkoznak a bíróságokon, ezért stabilitásra van szükségük. Ezt Flucknédr. Papácsy Edit he­lyettes államtitkár mondta az Igazságügyi Minisztérium sajtó- beszélgetésén. A megbeszélés fő témája az Országgyűlés napi­rendjén lévő, a bíróságokról szó­ló törvénymódosítás esetén vár­ható változások voltak. A helyettes államtitkár hang­súlyozta: a bíróságokra vonatko­zó szabályozás reformjának az előkészítése már 1989-ben meg­kezdődött. Az országgyűlési képviselők által most tárgyalt törvényjavaslatot a korábbi el­méleti vitaanyagnak, valamint a bírók többsége véleményeinek a figyelembevételével készítette az Igazságügyi Minisztérium. A törvény kezdeményezésének célja: a bírói függetlenség garan­ciáinak kiépítése. A javaslat több alapvető területen módosítja, il­letve kiegészíti a hatályos szabá­lyozást. Például: következetesen szétválasztja a bíróságok ítélke­zési és igazgatási tevékenységét, korszerűsíti a vezetési rendszerét; garanciális elemekkel egészíti ki a bírók jogállásával kapcsolatos szabályozást; létrehozza az or­szágos és a megyei bírói tanácso­kat, meghatározza az igazság­ügy-miniszternek a bíróságok­kal kapcsolatos igazgatási jogo­sítványait, ide értve a bírói kine­vezésekkel összefüggő jogkörét, és általánossá teszi a bírósági ve­zetők pályázati rendszerét. Fluckné dr. Papácsy Edit kije­lentette: a mostani törvényjavas­lat még nem érinti a bírósági szervezeti rendszert, ugyanis en­nek korszerűsítéséhez további tudományos előkészítő mun­kákra van szükség. Mindez szo­ros összefüggésben van az egész magyar jogrendszer átalakításá­val, ami pedig hosszabb időt és egymásra épülő intézkedéseket igenyel. Napjainkban továbbra is jel­lemző a bírók pályaelhagyasa. Jelenleg a 2028 bírói állásból csak 1688 van betöltve. A bírók hiányát tekintve a legrosszabb a helyzet Budapesten. A pályázati rendszer bevezetésének elhúzó­dása miatt a vezetők elbizonyta­lanodtak, néhányan már le is mondtak. A tárca vezetőinek azonban arról nincs konkrét tu­domása, hogy az „elévülési” tör­vény várható hatálybalépése mi­att bírók mennének el az igaz­ságszolgáltatás területéről. HANG-KÉP Az emberség szigorával E sorok diktálása előtt néhány perccel olvastam az MTI hír­anyagában, hogy Gustav Husak, a, CSKP hajdani teljhatalmú és vakbuzgóan, veretesen marxis­ta-leninista, illetve kommunista főtitkára nemrégiben kórházi ágyán meggyónt, és felvette az utolsó kenetet. Ezután már sem­min sem csodálkozom. A Végén kiderül, hogy a bolsevik álmot, a sztálini eszmét, s annak különbö­ző változatait — parfümözött vagy anélküli kiadásban — nem szolgálta senki. Csak úgy létezett. Ez rendben is lenne, de hát ezekben az évtizedekben — a blokk országaiban — százezrek, milliók üldöztettek, sanyargat- tattak, s az istenadta nép meg várta sorsának jobbra fordulását. Mostanság összecsapnak az indulatok az igazságtétel ügyé­ben. E témakörrel számos műsor foglalkozott. Természetesen mindegyik sajátos megközelítés­ben. A legutóbbi 168 óra prog­ramját hallgatva jó néhány néző telefonált a szerkesztőknek, azt sejtve, hogy a bíróság elé állítan- dók pártját fogják. Talán az érin­tettek is meghökkentek. Elkép­zelhető: nem is volt ilyen szándé­kuk, csak hát efféle kicsengésűvé formálódtak az egyes blokkok. A jelzés mégis érdekes, mivel arra utal, hogy felszakadtak azok a hajdani sebek, s az érvek immár nemcsak jogi síkon ütköznek. Az Ismét — a javából!-ban megismételték a Göncz-interjút, azt, amelyben államelnökünk kételyeit hangoztatja. Merre a kiút? Arrafelé, ahol a tárgyilagosság, a higgadtság ho­nol, ahol a gyilkosságra — bár­mikor iskövették el azt — nem lé­tezik menlevél, mert a bibliai Ne ölj! parancsa minden korra vál­tozatlanul érvényes. Aki ítélkezik, egyszer maga is ítéltetik, ezért az emberség sza­vára kell figyelmeznie. Verdiktet csak úgy mondhat, ha. arra is gondol, hogy az elkövetkező nemzedékek tudatába vésődik a jelen minden történése, állásfog­lalása. Azokéba, akiknek jussuk kell hogy legyen a hamisítatlan demokrácia, a félelem, az ellen­ségeskedés nélküli légkör. Egyszóval az a jövő, amelyet annyian sóvárgunk... Kihagy az emlékezet? November 4-én este vetítették A legvidámabb barakk című do- kumentumfilm-sorozat első egy­ségét, azóta már túl vagyunk a másodikon is, azaz elég informá­ció gyűlt össze a mérlegeléshez. A vállalkozás kétségkívül tisz­teletre méltó. Elismerés jár az öt­letért mind a förgatökönyvírók- nak, mind a szerkesztőknek, s persze a rendezőnek is. Valamennyien arra töreked­tek, hogy megszólaltassák az egykori hatalmasságokat, azokat a levitézlett politikusokat, akiket ha nem is becsültünk sokra, de kényszerűségből elfogadtunk. Újra találkozhattunk velük. Ezúttal csak a képernyőn. Sze­rencsére a mögöttük már fel nem sorakozó erőszakszervezet nél­kül. Mindnyájukat cselekedete­ikről faggatták. Mint például az izgalmas, s részleteiben még mindig nem tisztázott problémá­ról, a Rajk-perről. Végtére is nem csalódtunk bennük. Azt adták, amire tőlük számít­hattunk. Mentegetőztek, s lehe­tőleg mindenért azt a Kádár Já­nost okolták, aki már nem cáfol­hatja őket. Gáspár Sándor, a nemrégen még díszelgő SZOT- főnök, MSZMP PB-tag elját­szotta a naiva szerepét. Hangsú­lyozta: ő elhitte a letartóztatott belügyminiszter bűnösségét. Annál is inkább, mert bevallotta. Hajmeresztő füllentés. Mindösz- sze tízesztendős voltam akkor, s én — igaz, „kizsákmányoló” gye­rekeként — sokakkal együtt tud­tam, hogy ártatlan. A „nagyfő­nök” azonban nem. Mindenesetre bizonygatta, igazolgatta. Attól sem zavartatva magát, hogy ellentmondásokba keveredett. Attrakciójával mégis megbu­kott. Nincs már hajbókoló, ho­zsannázó, tapsoló... Marad viszont a gyónás. Pécsi István Kié volt az egri Megyei Művelődési Központ épülete ? Már hónapok óta dúl az áldatlan vita Eger város és Heves megye önkormányzata között az egri Me­gyei Művelődési Központ nagy értéket képviselő épülete birtoklásának megszerzése körül. A közel­múltban az egri kábeltelevízió adásában látottak alapján méltán érdeklődésre tarthat számot a fogas­sá nőtt kérdés: kié is volt valójában az egri Knézich Károly utcában álló kétemeletes épület a szocialista korszak beköszöntésével bekövetkezett államosítás előtt? A televízióban láthatóan egy városi közgyűlés előtt, netalán utána, a riporter egy városi képviselő­vel beszélgetést folytatott. Horváth úr örömmel kö­zölte, hogy a megyei levéltárban sikerült megtalál­nia a művelődési ház alapító okmányát, s felvillant a képernyőn az épület 1929-es építési tervdoku­mentációjának xeroxmásolata is. (Tudnivaló, hogy az épület 1929-ben készült el.). A képviselő úrral való beszélgetés során elhangzott, hogy az épület­ben a „legényegylet” működött, s a riport kapcsán merőben új megállapításként a kérdéses objektum­mal kapcsolatban Horváth úr az egri „ipartestüle­tet” is említette. Ez utóbbi olyannyira meglepte a ri- ortert, hogy valamiképpen oly módon tette fel a érdést: mi lenne a képviselő úrnak jobb, ha ott az ipartestület, avagy a művelődési központ kapna he­lyet. Azt hallhattuk, hogy ez a teljesen új, s doku­mentummal alátámasztott tény alapján felterjesz­téssel él a város a vagyonügynökséghez. Méltán jogosan merül fel ennek utána a nagy kérdés: valójában ki építtette az épületet, s ki volt annak államosításáig jogos tulajdonosa. Idézzük fel tehát a történelmi tényékét: a „legényegylet” és az ipartestület körül keringő históriát. A kérdéses — ma kétemeletes — épület az egri székesfőkáptalané volt. A káptalannak ott műkö­dött már a XVIII. században a „Csonka”, avagy másként „ Csonkamecset” nevű kocsmája. Egerben már a XIX. század dereka utáni években létezett egy igen hasznos katolikus egyesület: a „Ka­tolikus Legényegylet”. Levéltári adatot találtam ar­ra nézve, hogy 1862. március 21-én a felsőbb ható­ság kimutatást kért a várostól, hogy minő egyesüle­tek vannak Egerben. A válaszból tudjuk, hogy már akkor funkcionált a „ Katolikus L egényegylet , élén az ellenzéki magatartásáról közismert Lengyel Miklós nagypréposttal, kanonokkal. Lengyel ka­rtonokot a szabadságharc leverése után letartóztat­ták, halálra ítélték, s csak kétévi börtön után szaba­dult. Ez az egyesület tömörítette a katolikus keres­kedelmi és ipari szakmában dolgozó fiatalokat, igen nemes kulturális feladatot látva el a megye- székhelyen. Az egyházi ingatlanon, a káptalani kocsma fundusán érseki és káptalani pénz felhasz­nálásával építtették meg a Katolikus Legényegylet székházát. Miután a Katolikus Legényegyletet a belügyminiszter a többi egyesülettel együtt felosz­latta, az értékes épületbe az újonnan életre hívott Építőipari Nemzeti Vállalat költözött, s legjobb emlékezetem szerint Csirmaz Dezső lett annak igazgatója. Az épületet később a város kapta meg, s ott a vá­rosi művelődési ház munkálkodott. De már I960 körül megyei módszertani funkció keretében főis­kolai tanárok közreműködésével gazdagodott az in­tézmény. A várostól később a megyei tanács vette át, illetve kapta meg a Katolikus Legényegylet székhá­zát. A tiszta és vitathatatlan igazság tehát az, hogy az épület nem a legényegyleté, hanem a Katolikus Le­gényegyleté volt, s mint ilyent, egyházi szervezetű intézménynek kell tekinteni, amint ezt általában minden régi egri polgár tudja és ismeri. Ilyenként tartja számon az egri katolikus egyház, sőt még a megyei önkormányzat is, amint azt dr. Vas Géza fő­jegyző említette nekem. No és most lássuk az Egri Ipartestület birtoklási kérdését. A vitatott objektumhoz az ipartestületnek semminemű köze nem volt sohasem. Ha valakit ér­dekel, tájékoztatom, hogy annak a székháza a Szé­chenyi és a Maczky Valér utcák sarkán álló egyeme­letes épület volt, az, amelyben most több párt is szé­kel, de láttam ott már bankot, sőt az utóbbi időben egy üzletet is. A második világháború után, az ipar­testület feloszlatását követően az épület adott ott­hont a városi rendőrkapitányságnak. Természetesen mi a legcsekélyebb mértékben sem kívánjuk beleavatni magunkat az egri Katoli­kus Legényegylet székháza birtokolhatósága felett húzódó vitákba, mivel mi csupán a meztelen törté­neti tényeket kívánjuk tájékoztatásul közreadni. Sugár István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents