Heves Megyei Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-12 / 265. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1991. november 12., kedd Látószög Örömeink Kis hazánkban nem először van már *'jogászdivat”, s volt idő, amikor a közgazdászokat éltettük. Mostanság pedig a történészekre esküszünk, a múltbanézés került az érdeklődés előterébe, fényébe. A visszatekintés lett a legfontosabb. Bű­nöket kutatunk, és elfeledett érdemekre emlékeztetünk lép- ten-nyomon. Felelősségre vonásokat sürgetünk, anyagi, er­kölcsi kárpótlásokat, elismeréseket szorgalmazunk. A régit idézgetjük — s dicsőítjük is, ha arra érdemesnek tartjuk. Hagyományokat élesztünk, avatnak és szentelnek kö­rülöttünk. Címert, zászlót, táblát, emlékművet, szobrot kö­szöntünk, ünnepiünk. Ami igen tiszteletreméltó, hiszen múl­tunk ismerete nélkül szegényebb a jelen, s nem gondolhatunk a jövőre. Ha leszámolást éppenséggel nem is akar mindenki, az elszámolás szükségszerű. Tisztább, könnyebb lelkiismeret­tel ki-ki szaporodó gondjainkat is derűsebben viselheti. A to­vatűnt idők tapasztalataiból, elődeink példáiból erőt is ment­hetünk. S ha szükség lehet valamikor erre az erőre, manapság különösen az van. Tagadhatatlanul szépek is ünnepségeink, amelyekkel újra meg újra tele van a nyomtatott sajtó, a rádió, a televízió. Meg- ragadóak, felemelőek. Méltóságteljesebbek, látványosab­bak, mint amelyekhez a legutóbbi évtizedekben többnyire szoktunk. Elhomályosítják azokat, talán ki is szorítják me­móriánkból. Csak az a baj, hogy meglehetősen egyoldalúak. Alig vagy nem is rendezünk ünnepséget például állásteremtés, új üzem, gyár, vagy — mondjuk — sikeres termékváltás, kiemelkedőbb üzletkötés alkalmából. Mert ilyesfélékre valahogy kevésbé törekszünk. Szóval, jó lenne mással is foglalkoznunk. Két múltbanézés között napjaink sorsformálóbb kérdéseiről szeretnék én is leg­alább egyszer-egyszer hallani, főleg pedig írni. Igencsak örülnék, ha sok egyébbel is törődnénk. Nem nyugodnánk be­le oly könnyen abba, hogy így elrontották, ennyire csúffá tet­ték ezt a gazdaságot, amiből élünk, s kilátásunk is alig lehet a helyzet javulására. Sokkalta jobban repesne a szívem az örömtől, ha türelmetlenebben, kitartóbban keresgélnénk a kátyúból kivezető utat, napi gondjainkra a megoldást. Boldo­gabb lennék szabad hazánkban, demokratikus társadal­munkban, ha a máért, a holnapért akarnánk és tennénk vala­mennyien többet. Történelmünk szüntelen boncolgatása közben — ha nem is helyette — határozottabban törekedhet­nénk az infláció, a növekvő munkanélküliség, a hovatovább legjelesebb vállalatainkat, üzemeinket sem elkerülő pusztulás fékezésére, megállítására, a külső, az idegen segítség utáni ki­áltozás csendesítésére, elhagyására. Az általános jólétre. A jelen igazibb örömeivel lenne valóban magasztos a múlt minden eredménye, dicsősége, valamennyi ünnepünk. Gyóni Gyula Mozart-requiem Hangverseny, egyperces csenddel Az Ofszágos Filharmónia idei harmadik hangversenyén az Eg­ri Szimfonikus Zenekar Mozart Requiemjét szólaltatta meg. Közreműködött a MOVENDO Vegyeskara (karigazgató: Sza­bóné Vass Márta), az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Ve­gyeskara (karigazgató: Szepesi Györgyné) és a Budapesti Kó­rus. Szólót énekeltek: Váradi Marianna (szoprán), Kovács Anna-Mária (alt), Prevoz János (tenor) és Pálfi Lászfó(basszus). A mű elhangzása előtt a zenetör­téneti bevezető végén elhangzott az a kérés, hogy taps helyett — halottainkra emlékezve — egy­perces csenddel adózzunk eltá- vozottaink emlékének. Ez a csendre szólító felhívás szokatlanságánál fogva ütötte meg az embert. A közönség tud­ja, hogy hangversenyen ül a bazi­lika nem egészen kényelmes padjaiban, át akarja adni magát Mozart mindent átfogó muzika­litásának, annak a drámának, amit ő sok mindentől zaklatottan életének utolsó heteiben átélt, és papírra vetett. Mert volt sok ti­tokzatosság már a requiem meg­rendelője és megrendelése körül is. Szorongató körülmények sű­rűsödtek a zeneszerző körül. Felmérte, hogy kemény a fel­adat, a hangtömböket igen hatá­sossá kell alakítania, mert a fizet­ség sok mindentől függ. Ez más­kor eszébe sem jut a hallgatónak, s most, e csendes perce felkérés kizökkentette őt megszokott fe­gyelméből. Mert hát miért is ez a szokatlan liturgia? Még mindig ötvenhatra hajiunk vissza. Ép­pen a napokban mesélte el ne­kem egy ottani sebesült felesége, hogy az egyik legjobb barátom zsebéből zöldség kandikált ki, amikor ötvenhat december 12- én ott beszélgetett a Széchenyi utcán, és sorozatot kapott. Innen kezdve, erről a helyről, órából is vándorolnak elibénk az árnyak: a műegyetemisták, az óbudaiak, a várbéliek, a pestiek, egriek, sal­gótarjániak, a halálra elképesz­tően fiatalok, szépek, szerelme­sek, ezek az erősek az élethez és gyengék, védtelenek a halálhoz. Beugrik a mozgóképsorba az a fiú is, akinek kivárták a tizen­nyolcadik év egészét, hogy meg­ölhessék. Miért? Miért? Hatalo­mért? Vakságból? Őrültségből? Miközben ezek az egyre csak idejáró gondolatok, emlékek, is­merősök teszik nyugtalanná a néma ülést a bazilika oszlopai között, Mozart zenéje viaskodik. Reqiem aeternam dona eis, Do­mine! Adj, Uram, örök nyugo­dalmat nekik, és az örök világos­ság fényeskedjék nekik! (Et lux perpetua luceat eis.) És nekünk? Itt harsog, zúg, dübörög, szétfe­szíteni igyekszik a hatalmas fala­kat az a háborgás, amit Mozart csal elő a hangszerekből, az em­beri tüdőből-torokból. Hangsze­rekből? A máskor oly szelíden aranyszívű zenész ebben a szá­mára is búcsúzásban erélyesen felemeli a hangját, amikor irga­lomért esdekel. De a Kyrie elei­son, az Offertoriumon át a Sanc- tusig erélyes panaszkodásnak is tűnik, felzaklatnak a dobok, mint a rögök a koporsóra hullva, bár tudjuk, olykor sokáig teme- tetlenek az igazán nagyszívű és fiatal hősök. Harsognak a rezek, mert az emberi indulat nehezen fér meg a hegedűk által megszó­laltatott keretekben. Keretek­ben? Hol van itt a kép és a keret közötti választóvonal? És hol van, merre marad el a mi nyugal­munk, kései szánakozásunkban, magunkra maradottságunkban? Kérdések, amikre nem érke­zik megnyugtató, feledtető vá­lasz, csak a zene árad, sodoija a lelkünket előre, felfelé, ha nem is a megvigasztalódásig, de arra a pontra bizonyosan elvezérel, ahonnan már belátni a függése­ket, az összefüggéseket, azokat a határokat, amikhez alázattal kell közelítenünk. Kéréssel, amiben esendőségünk, minden nyomo­rúságunk, benti magányunk el­dadoghatja jobbik önmagunkat. Ha már erre a pontra figyelmez­tet ez a nagy sirató zene. Gémesi Géza állt a karmesteri pulpitusnál. Nem először ve­zényli együttesét, megszoktuk nála, hogy alapos felkészülés után engedi közönség elé zené­szeit. A mű iránti alázata, no meg a feladat is arra ösztökélte, hogy kiegyensúlyozott hangzás töltse be a bazilika nagy térségét. így esett meg, hogy az emberi hang uralkodott ezen az estén. Mindez a megállapítás semmit nem von le a hangszeresek érdeméből. De mert — e sorok írója énekkari múltjából, gyakorlatából tudja —, az emberi hang sokkal plasz- tikusabban fejezi ki az emberi só­hajt, a szenvedélyt, az izgalmat, a lélek háborgását és a keserűség ezer változatát, egészen fel az igazságkeresés csodálatos kény­szeréig, mint a hangszer, ezért most a szólistákat és a kórust in­kább füleltem. (Ha már a requie- met ennyire aktualizálták, én nem gyűrhettem vissza gondola­taimat elindulási helyükre.) így keletkezett az emlékezés fekete­fehér filmjével egybeszakadó él­ményem ezen az estén, amit so­káig nem fogok elfelejteni. Gon­dolom, a bazilikát zsúfolásig megtöltő hallgatóság sem. Dies irae, dies illa... Bizony az a nap eljön. Az és még sok minden. F. A. Csizma az asztalon ? Mostanság Egerben (megle­het, máshol is) a kultúra és a gaz­daság fura viszonyban van egy­mással. Ebben a városban az üz­letnem támogatja a kultúrát, ha­nem kiszorítja, és éppen azokról a helyekről, amelyek eredetileg a köznek, a művelődésnek a köz művelődésének lettek szánva! Az egri Ifjúsági Házba manapság leggyakrabban vásárolni jár a honpolgár: külföldi jótékonysági bálákban turkálni, bútort nézni és iskolaszert venni, s az épületbe óvatosan „beoldalgott” butikok­ban vásárolni. Hasonló akciókat szerveznek az MMK, a tisztiklub termeiben. A volt Bródy mozi­nak pedig egyenesen léte nemléte forog kockán, így hát kezelői úgy vélték, a hajdani templom a showműsorok — s előre még meg nem határozható nívójú, de elad­ható kultúrbizniszek — otthona lesz. Az üzlet megeszi a kultúrát, miközben azok, akik megszál­lottan mégis a magas értékek ter­jesztését tekintik missziójuknak helységekért kilincselnek, s te­rembéreken alkudoznak. Nincs jogom kárhoztatni sen­kit: a művelődési intézmények vezetőit sem, akik bérbeadással, vállalkozásokkal teremtik meg az alapot a „ másik munkához ”, s főként nem az üzletek tulajdono­sait, akik a városközponti jó he­lyeket keresik a bolthoz, azért hogy megéljenek, s tisztes hasz­not kaszírozzanak be. Mégis, vannak magasabb szempontok, és értékek. Egy ideig vonzó az árukínálat bősége, de ha vásár- csarnokká alakítjuk a kultúra hajlékait, egyszerre csak azon kapjuk magunkat, hogy lelki, szellemi táplálék nélkül marad­tunk. A boltba ugye nem műve­lődni jár az ember. A csizma az asztalon, s nem tudunk hol ebé­delni. Marad az éhkopp, meg a kese­rűség... Jámbor Ildikó A torinói lepel szobra Első hallásra meghökkentőnek hangzik, de igaz: Pauer Gyula szob­rász a torinói lepel anyagában található nyomok, kirajzolódások alaki és anyagi elemek alapján bronzból teremtett egy olyan Jézus­szobrot, amely élőben ilyen formát is mutathatott volna a szemlélő­nek, ha az időből kilépve elfogulatlanul, hitében és élményekben higgadtan szemlélődve gondolkodott volna el arról, amit jelenség­nek, történelemnek, a létezés és a Teremtés viszonyának foghatunk fel. Az Alkotmánybíróság közbeszól Nincs többé igazgatóválasztás Nem kétséges, hogy a művészt az győzhette meg végső soron, ami a torinói lepelről olvasható. (Víz László munkája tíz kiadást ért meg eddig nálunk.) A torinói halotti lepelként ismert temetési kendőt 1578. óta őrzik az emlí­tett városban.: „a 436 x 110 cm méretű lenvászon egy megkín­zott és keresztrefeszítéssel kivég­zett férfi mezítelen testének elsó- és hátsó oldali, lenyomatszerű, de optikailag negatív képe látha­tó” — áll a leírásban. Hogyan vándorolt ez a kendő 1578-ig? Még felderítésre váró feladat. Nos, ebben az évben itt járt a pápa. Hogyan jut el egy művész az ideától a teljes megvalósításig, milyen erők, belső motívumok hozzák abba a kegyelmi állapot­ba, míg kipattan benne-belőle az idea, hogy ezt a testet a lenyoma­tokból ki kell olvasni, meg kell kísérteni a forma visszaadását, és lehetőleg úgy, hogy a lenvásznon található utalások az egykori testre mindazt elmagyarázzák majd a nézőnek, ami megtörtént vagy megtörténhetett? Az idea elképesztően merész, még akkor is, ha jól tudjuk, hogy ilyen ese­tekben a szobrászban munkálko­dó sokfajta erő, készség egy- irányba terelődhetnek. Mert van a történelmi esély a vallomásra — a pápa által is szentesítve eset­leg. St. Auby Tamás a mű kataló­gusában ezt úja: „A megjelení­téshez használt eszközök: anyag, forma, fény... E három eszköz a torinói leplen látható nyomok alapján egy tárggyá, s e tárgy — funkciót kapva — szoborrá szer­veződik.” A lepel kétdimnenziós képet tár elénk, innen lép tovább, kö­zelít hozzánk ez a szobor, ahogy sok-sok közbeiktatott és odaol­vasható jelentéssel, jelentésvál­tozással megbirkózva kialakítsa bennünk azt az élményt, mely szerint a sírban, holtan, vérében fekvő férfitest, a megnyúlt, nyu­galmi állapotában ilyen forma­halmaz is lehetett. A művész nem hagyja el a lenvászon való­ságát. Az most is takarja a testet, áttetszőén, fátyolszerűen, rejtve is, kivallva is a harmóniát, az em­beri test szépségének, csodájá­nak kiteljesedését addig, amíg s amivel érzékeltetni lehet az isteni erő, a Messiás jelenlétét. Felmerül a szemlélőben a gon­dolat: a Veronika-kendő, a vera iconica léte — úgy, ahogyan lát­ható, elemzésre, kutatásra alkal­mas; nem több-e, más-e, mint ez a szobor, amely egy adott, kivé­teles pillanatban született; szob- rászi ötlet, s még ha remekmű is, az utángondolásnak, az utánér­zésnek a bizonyítéka? Ezen a ponton indulnak be azok a kér­dések, amikre kinek-kinek ma­gának kell válaszolnia, ha szem­besül ezzel a feltétlenül ihletett, a hit és az élmény mélyéből előve­zetett alkotással. Pauer hisz a nagy művészi hivatásában, hite­lében. Hisz Istenében is, aki a Megváltás művét Fia által valósí­totta meg. Tehát tudnia kell, kel­lett, amikor nekilátott a Veroni­ka-kendő „átképzéséhez”, hogy Isten-alakot formál, a halott test lenyomatáról idézi az eleven Is­tent. A művet a művész és Buda­pest a Vatikánnak adományozta. Látható még hetekig az Ecclesia- ban, a Ferenciek terén lévő bolt­ban. Nehéz jó látószögből felfog­ni a hatást. Viszonylagos körüljá­rás után érezzük, hogy a bronz a lepelről lemásolt foltokkal együtt milyen eleven jelenség. Nem tudom, nem is akarom megítélni, hit nélkül kinek, mit magyaráz meg ez a Jézus nekünk (Fotó: Perl Márton) az Istenemberről, aki itt járván a Pantokrátor, a Mindenható szándéka szerint emberi formát öltve szétfeszítette, helyére tette a történelem kereteit. Csak az alatt a három év alatt széthintett tanításával? Hogyan szólhat egy szobor? Kihez, hogyan, miről és mi­kor? Ki találkozik vele majd igazán abban a római múzeum­ban? Farkas András Nem kis vihart kavart az el­múlt időszakban az a miniszteri rendelet, amely a nevelőtestület hatáskörébe utalta az iskolák ve­zetőinek kiválasztását. Az alkotmánybírók most köz­beszóltak. Szerintük az 1990- ben elfogadott önkormányzati törvény a települések önkor­mányzatainak hatáskörébe utal­ta a közszolgáltatások — és így az oktatási, nevelési intézmények — vezetőinek kinevezési hatás­körét is. Alacsonyabb rendű jog­szabály — mintamilyen az 1986- os miniszteri rendelet is volt — annak ellenében nem intézked­het. Helyesnek látják azonban megtartani a tantestület javaslat­tételi, véleményezési jogát, amely ha nem is helyettesítheti, de megkönnyítheti a kinevezés­ről vegsősoron döntő önkor­mányzati testületek dolgát. Eh­hez azonban új jogi szabályozás­ra lesz szükség, amelynek terve­zetét már elkészítette a művelő­dési kormányzat. Kik jelentkezhetnek e fontos posztra, és milyen alapon bírál­ják majd el a jelentkezőket? Er­ről Szűcs Miklóst, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium fő­osztályvezetőjét kérdeztük meg. — Az igazgatói posztra pályá­zóknak természetesen rendel­kezniük kell a megfelelő felsőfo­kú végzettséggel és legalább öt éves szakmai gyakorlattal. Be kell nyújtaniuk egy vezetési programot, amelynek tartalmaz­nia kell a helyzetelemzést és az iskola fejlesztésére vonatkozó el­képzelését. — Milyen szerepe marad ezek után a nevelőtestületnek? — A pályázatokat három tagú bizottság ismerteti a nevelőtestü­let, illetve a szülők képviselőivel. A pályázatokról a nevelőtestület titkos szavazással, minősített többséggel dönt. A szülők véle­ményét szintén titkos szavazással alakítják ki, és írásban juttatják el a bizottsághoz. Ha a jelölt bel­ső „személy”, viszonylag köny- nyebb a helyzet, ha külső pályá­zó dolgában kell dönteni, akkor meg kell teremteni a kölcsönös megismerkedés lehetőségét is. Ezek után a tantestület szakmai véleményt mondhat a jelöltről, a jelöltekről, s az önkormányzati képviselő-testület ennek ismere­tében dönthet a kinevezésről. — Ebben a folyamatban meny­nyit nyom a latba a nevelők véle­ménye? — Az önkormányzatoknak meg kell ismerniük a többségi és a kisebbségi véleményeket, de ha úgy látják jónak, akár a többségi velemeny ellenére is dönthet­nek. — Előfordulhat olyan szélső­séges helyzet, amikor a nevelő- testület semmiképpen sem tudja elfogadni az önkormányzat dön­tését. Ilyenkor van-e módja a „fellebbezésnek ’’? — Hát... Csak akkor, ha a döntés eljárási jogszabályt sért. Ilyen esetekben a köztársasági megbízott felülbírálhatja az ön- kormányzati döntést. S. P. - L. B. Ferenczy Europress ■ HEVES MEQYEI „ lyuiMirAÜry! VI KÖZPONT ■■ 3301 EGER, KOSSUTH L. U. 9. TEL: 30/12-258 Klnndeltségek dinéi: Eger, Klapka u. 9. T.: 36/13-149. Gjóngyüs, Kossuth üt I.T.: 37/13-046. Hatvan, Kossuth tér 1 T.: 33/11-301. Hetes, Tandakvifdrsastíg tér 3. T.: 39/11-416. Füzesabony, Rákóczi ül 62. T: 39/41-055. réta vására, Kossuth L.u.1. T: 36/63-449. uüSJSJmÍ íiuu EGRI NYOMDA: Eger, Vincellériskola u. 3. Felvételre keres 1 fő magyar szakos pedagógust 2-3 műszakba, korrektori munkakör betöltésére. Jelentkezni a fenti címen, személyügyi osztályon lehet. ESZTERHÁZY KÁROLY TANÁRKÉPZŐ FŐISKOLA: Eger, Eszterházy tér 1. Pályázatot hirdet a 2. sz. Gyakorló Általános Iskolájába egy magyar nyelv és irodalom szakos szakvezetői állásra. A pályázónak egyetemi végzettséggel és leg­alább 5 év szakmai gyakorlattal kell rendelkeznie. Az állás elfoglalásának ideje: 1992. február 1. Bérezés: szolgálati időnek megfelelően + működési pótlék. A kinevezésre kerülő tanár feladata: a magyar nyelv és irodalom tantárgyak magas szintű oktatása, a tanulók számára szabadidős tevékenységek szervezése és a fő­iskolai hallgatók gyakorlati tanításának irányítása. Az állással kapcsolatban ér­ül a gyakorló iskola igazgatójánál lehet: Eger, Barkóczy u. 5. A pályázatot a főiskola személyügyi hivatalában kell benyújtani. A pályázat beadásának ha­tárideje: a hirdetés megjelenésétől számított két hét. MUNKANÉLKÜLIEK FIGYELEM! Az Észak-magyarországi Regionális Át­képző Központ szervezésében az alábbi tanfolyamok indulnak 1991. november végén, ill. december elején. A tanfolyam megnevezése és helye: Falusi vendéglá­tás (Gyöngyös) Környezetvédelmi asszisztens (Eger) Mezőgazdasági Kárszakér­tő (Eger) Nőiruha-készítő (Egercsehi) Számítógépes ügyviteltechnika (Eger) Vállalkozások ügyintézője (Hatvan) Jelentkezni lehet a Munkaügyi Központ ki- rendeltségein az illetékes ügyintézőnél (akinél járadékos) 1991. november 20-ig. ESZTERHÁZY KÁROLY TANÁRKÉPZŐ FŐISKOLA: Eger, Eszterházy tér 1. Testnevelés Tanszéke nyugdíjas férfi munkaerőt alkalmaz pályatakarítási munkakörbe napi 8 órás munkaidőben, havi 7000 Ft munkabérrel. Jelentkezni a Testnevelési Tanszék vezetőjénél lehet.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents