Heves Megyei Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-10 / 238. szám

HEVESHÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY y PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1991. október 10., csütörtök A Nap kél: 5.54 órakor, nyugszik: 17.09 órakor. A Hold kél: 8.59 órakor, nyugszik: 17.54 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon GEDEON nevű kedves olvasóinkat GEDEON nevünk eredete az ősi mondák ködébe vesz. Időszámítá­sunk előtti 13. században Gideon volt Izrael ötödik bírája, aki népét megszabadította a madianiták el­nyomásától. Ezért hálából felaján­lották neki a királyságot, de ő azt elutasította. Jelentése annyi, mint „Baál áll­jon bosszút”, és ezt a nevet a ha­gyomány szerint a már véghezvitt tette után ruházták rá a bíróra. Ajz ókori sémita népeknél ugyanis á Baál nem egy isten nevét jelentet­te, hanem a törzsek helyi istenei­nek hosszú sorát. Átvitt értelem­ben a néphit szerint tehát Gideont az Isten hatalmazta fel arra, hogy népéért bosszút álljon. {időjárás Várható időjárás ma estig: Bár a legtöbb helyen napsütéses, derült időre kell számítani, azért szórványos felhősödés és eső is előfordulhat. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 18 és 20 fok körül alakul majd. Múltidéző... Az Egri Dohánygyárral közösen Magyar festmények aukciója Első ízben rendeznek mai ma­gyar festőművészek képeiből aukciót Párizsban. A vezető francia művészeti szakértők által kiválogatott anyag 54 művész 130 alkotását tartalmazza, köz­tük Bak Imre, Bukta Imre és Zámbó István, Gábor Áron, Szirtes János, Szurcsik András és mások műveit. Az aukció anya­gát hétfőtől mutatják be a Dé- fense-negyed kiállítási központ­jában. Warhol­múzeum Kelet-Szlovákia északi csücs­kében, a lengyel határ közelében fekvő Mezolaborcon (Medzila- borce) a napokban megnyílt a Warhol-múzeum. Az 1987-ben elhunyt Andy Warhol Ameriká­ban, amerikaiként tett ugyan szert sajátos képzőművészeti al­kotásaival világhírre, ám a család gyökerei a Mezőlaborc közelé­ben fekvő Mikova falucskából eredeztethetők. Lesz-e megbánás? Kecsegtető ajánlatot kaptak a sanghaji bűnözők városuk rend­őri, bírói és ügyészi szerveitől: ha november 30-ig feladják magu­kat a rendőrségen, megvallják és töredelmesen megbánják csele­kedeteiket, elnéző ítéletre szá­míthatnak. Ha nem, a törvény legnagyobb szigorával lesújta­nak arra, akinek ez a másfél hó­nap is kevés a megj avulásra. Esnek majd az autóárak? Az autópiacokon világszerte erősödő verseny következtében az elkövetkező években várható­an esni fognak a gépkocsiárak Európában — jósolta Carl Hahn, a Volkswagen egyik vezetője az AP-DJ hírügynökségnek. Hahn egyúttal felszólította az autógyárakat, hogy törjenek erőteljesebb szerepkörre Kelet- Európa és a Szovjetunió segélye­zésében. Az üzletember szerint ugyanis „a nyugati tőkére és szak­értelemre vár az a feladat, hogy megtisztítsa a kelet-európai tér­séget a kommunizmus összeom­lása nyomán ott maradt kőtör­meléktől”. A Szovjetunió és pia­cai ugyanakkor óriási üzleti lehe­tőségeket is rejtenek magukban, ezeket nem szabad kihagyni — tette hozzá Hahn. ( mozi ) EGRI amerikai URÁNIA film vígjáték Du. 3 és 5 GYÖNGYÖSI órakor: PUSKIN Rocketeer Du. 4, este 6 és Színes, 8 órakor: szinkronizált Magas szőke amerikai film + két szőke Este 7 és 9 Színes, órakor: szinkronizált Földönkívüli francia film zsaru HATVANI Színes, APOLLÓ szinkronizált Du. 6 és 8 amerikai film órakor: EGRI BRÓDY Spionfióka Du. 5 és este 7 Szúies, órakor: szinkronizált Ne folytassa, amerikai film felség! PÉTER­Színes, VÁSÁRA szinkronizált Darkman ( színház ) Gárdonyi Géza Színház 17.30 órakor: Ketten félrebeszélnek (Stúdió-előadás) 19 órakor: Godot-ra várva (Bérletszünet) Biofilteres cigaretta? A növényi eredetű huminsavakból különféle biotermékek gyártá­sát kezdte meg a tatai Receptor Kft. A huminsavakat a tőzeg, a láp és a szén tartalmazza nagy mennyiségben. A tatai kft. elsőként egy fes­téket — bútoriparban használható faszínezőt — hozott forgalomba. A Biocolor elnevezésű termék — amely a kft. bejegyzett szabadalma — biojellegéből adódóan teljesen ártalmatlan az egészségre, nem tar­talmaz semmiféle egészségkárosító anyagot. Az Egri Dohánygyárral közösen kidolgozták a biofilteres cigaretta gyártási technológiáját is: a huminsawal átitatott filter semlegesíti a dohányban lévő káros anyagokat. A telelottó nyereményei A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint az illeték levonása után a telelottó október havi nyereményei a következők: 5 ta- lalatos nem volt. A 4-esekre egyenként 420.785, a 3-asokra 2855, a 2-esekre 113 forintot fi­zet. A közölt adatok nem végle­gesek. A 41. hétre átvitt 5 talála- tos nyereményalap nettó értéke: 44.544.086 forint. SZUPEREXPRESSZ 58 m2-es 3 szobás, tehermen­tes lakás eladó 1.100.000 Ft-ért. Érdeklődni: 36/26-914-es tele­fonszámon 18-20 óráig, Eger, Zalka M. u. 57. X/74. aj- tÓ.*18224/5K _______________ Va rrni tudó nők jelentkezését várjuk Gyöngyös és környéké­ről bedolgozásra, illetve mű­helymunkára egész évben. Je­lentkezni 37/13-647 vagy Gyöngyös, Püspöki u. 40. *18404/313_________________ B MW 520 i. 2 éves új típusú reális áron eladó. Esetleg ki­sebb kocsit beszámítok. Eger, Zólyomi út 2.*18465/2H ' Bérelnék hosszabb időre Egerben kertes, garázsos, gáz­fűtéses, korszerű családi házat, melyben van 4 hálószoba, 2 für­dőszoba, lehetőleg két nappali szoba és konyha. Telefon vagy telefon bevezetésének lehető­sége szükséges. Érdeklődni le- het: 36/20-453.*18497/2K Társasházat szervezünk Eger, Bethlen G. u. 59. sz. alatt. 80 m2-es lakásra vevő jelentkezé­sét várjuk munkaidőben az egri 20-189 telefonon.*18502/2K 56 db alig használt jogtiszta műsoros videokazetta vállalko­zónak eladó. Érd.: munkaidő­ben az egri 20-189 tel.*18503/ 2K Tihaméri lakótelepen 26 m2-es üzlethelyiség (raktárral, mosdó­val) — berendezéssel is — el­adó. Érd.: munkaidőben az egri 20-189 telefonon.*18504/2« Bérbe adó Felnémeten, Egri u. 39/A. sz. alatt egy 60 m2-es he­lyiség ipari árammal, külön tele­fonnal. Érdeklődni: 8-17 között a 36/20-189 telefonon.*18505/ 2K________________________ Platós ARO friss műszakival el­adó. Eger, Tízeshonvéd 25.*18512/2« _______________ ÚJ ÉS HASZNÁLT NYUGATI GUMIABRONCSOT AZ EGRI KISTÁLYAI ÚTI GUMIBÖRZÉ- BŐL!*18516/1 K_____________ A utósok figyelem, Ingyenes akció! Az egri Rákóczi úti ÁFOR-kúttal szemben lévő gu­mi- és autóvillamossági mű­helyben október 12-én 800 Ft- os egységáron kaphatók nyu­gati gumiköpenyek minden mé­retben. Ha itt vásárolja, ingyen szereljük fel és végezzük el au­tója fényszóró- és gyújtásbeállí- tását. *18528/1H ____________ 25 mázsa Szürkebarát szőlő eladó. Érdeklődni: 36/24-933 telefonon délután 5 óra után. *18547/1« 3,5 éves Lada Samara sürgő­sen áron alul eladó. Tel.: 36/25- 614.*18583/1«______________ Ford Escort 1,4-es 3 éves 580.000 Ft-ért eladó. Érd.: 36/ 16-998.*18588/1«___________ M unkanélküliek és virágked­velők figyelem! A FLÓRA SCHÓLA szervezésében 60 órás virágkötő-tanfolyam indul. Részvételi díj 3900 Ft. Beiratko­zás október 11-én pénteken 16 órától az Eger, Széchenyi út 23. sz. alatt lévő közösségi házban. Információ 36/12-319, 13-575, 11-849, 20-558 telefo­non.*18596/1K______________ Lada Niva sürgősen eladó! Érd.: Gyöngyös, Honvéd út 17*18600/1« _______________ S ürgősen eladó, nagyon ol­csón 120 kg import, jó minőségű vegyes bálás ruha. Érdeklődni: 36/25-255 egész nap.*18602/ 1« 2107-as Lada 2 éves olcsón el­adó. Érd.: 17 után 36/13- 082.*18603/1K Dobermann kiskutyák eladók. Eger, Vörösmarty u. 41. *18608/ 1H Cserszegi fűszeres 30 q ol­csón eladó. Érd: 36/12­058.*18619/1«______________ Ü zlethelyiség Mátrafüred köz­pontjában kiadó. Érd.: Gyön­gyös, Petőfi 47. Tel.: 37/13-886, ugyanott Kombi 1300 S Lada el- adó. *18622/1H_____________ E ladó tehermentes 55 m2-es távfűtéses 2 szobás lakás. Ér­deklődni: Eger, Rákóczi 75. II/9. Telefon: 36/12-795.*18295/ 3« Szakmai tanfolyamok, ív- és lánghegesztő 160 órás, CNC- gépkezelői 150 órás szakmásító a SZTÁV PROGRESS KFT.-nél Egerben. Érdeklődni: Dobó Ist­ván területi képviselőnknél 12- 166-os telefonon délutánon­ként. *18636/1H Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE Felelős szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán * Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ, az AS-M Heves megyei irodavezetője. * Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301. (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Telefax: 36/12-333 * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlap­kézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 245, negyedévre 735 forint. * Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9109 MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Út­közben 4.30: Hangszemle 8.20: Transzlogika 8.50: Külpolitikai figyelő 9.05: Napközben 11.05: Tipp 11.10: Népzenetár 11.25: A Szabó család 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Válaszolunk hallgatók­nak 13.05: Klasszikusok dél­időben 13.45: Hitélet 14.05: Könyvszemle 14.15: Déryné, Blaha Lujza és a többiek 14.51: Koszewsíci: A remény 15.05: Könyveim, barátaim 16.00: Délutáni Krónika 16.15: A két Lotti 17.05: Cigányfélóra 17.35: Szerelmi kettősök ope­rettekből 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvi­lág 19.15: Láttuk, hallottuk 19.30: Hol volt, hol nem volt 19.40: A Tekergő együttes fel­vételeiből 19.50: Hajszálgyöke­rek 20.05: Közvetlen kapcsolat 21.05: Mi a titka? 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Korkóstoló 23.00: Olasz operaest 23.00 URH-n: A BBC magyar műso­ra 23.45: URH-n: Mulgew Mil­ler dzsessztriója játszik 24.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI 4.30: Reggeli zenés műsoré.03: Reggeli csúcs 7.37: Sportreggel 8.00: Hírek. Időjárás 8.10: Ri­valdafényben 9.00: Hírek. Idő­járás 9.03: Útikalauz üdülők­nek 9.08: Könnyűzenei stúdi­ónk új felvételeiből 9.50: Nép­dalkörök pódiuma 10.15: Édes anyanyelvűnk 10.20: Operaslá­gerek 10.50: Peres, poros iratok 11.00: Hírek. Időjárás 11.03: A mi korunkban 11.23: Gramo­fonsztárok 12.00: Régi nóta, hí­res nóta 13.00: Hírek. Időjárás 13.03: Nosztalgiahullám 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Lelátó 14.30: Nagy ne- vettetők 15.00: Hírek. Időjárás 15.05: Kapcsoljuk a 22-es stú­diót 16.00: Találkozás a stúdió­ban 17.00-19.00: RádióMa. Benne: 17.00: Hírek. Időjárás 17.50: A-B/CD 18.10: Gordi- usz 19.00: Hírek. Időjárás 19.03: A rock gyermekei 19.30: Popregiszter 20.00: Garázs 20.30: Kapcsoljuk a 8-as stúdi­ót 21.00: Hírek. Időjárás 21.03: Daráló 21.33: Malév Interfolk ’91 Fesztivál 22.00: A Magyar Rádió Karinthy Színpada 23.00: Hírek. Időjárás 23.03: Sporthíradó 23.10: A magyar rock archívuma 24.00: Monte­verdi: Magnificat BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel 9.10: A Londoni Szimfonikus Zenekar felvételeiből 10.30: Akácos út 10.54: A Grimethorpe rézfúvó- segyüttes felvételeiből 11.20: Helen Donath operaáriákat énekel 12.00: Hírek. Időjárás 12.05: Francia kórusmuzsika 13.00: Akiskirályok 14.02: Ce­cilia Bartoli Rossini-dalhang- versenye 15.05: Muzsikus ABC 15.25: Romantikus nyitányok 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: Mario Del Monaco operaáriá­kat énekel 16.30: A kamaraze­ne kedvelőinek 17.44: A Tallis Énekegyüttes Tallis-motettákat énekel 18.00: V materinskom jaziku 18.20: In limba matemá 18.40: Na matemjem jeziku 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: In der Muttersprache 19.25: A London Baroque Együttes ját­szik 19.35: A Berlini Rádió szimfonikus zenekarának hang­versenye. Közben: 20.08: „Nem akartam több drótot lát­ni” 21.06: Operakettősök 21.49: Napjaink zenéje 22.50: A Rádiószínház műsora 24.00: Hírek. Időjárás 0.10-2.00: Éj­szakai dzsesszklub. Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi URH): 0.15-4.20: Az MR ze­nés műsora hajnalig MISKOLCI RÁDIÓ 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. A stúdió vendége. Tel.: 45-510. 6.30: Észak-ma­gyarországi krónika. Hírek, lap­szemle. 6.45: Közelkép mikro­fonnal. 7.45: Hegyi József jegy­zete. Reklám. 16.00-18.00: Ke­reskedelmi adás. RÁDIÓ EGER Adás: 16.00-19.00 óráig a 71 MHz-es URH-sávban, kábelen. ( televízió ) TV 1 5.45: Jó reggelt, Magyarország! Benne: 5.50: Falutévé 6.00: A Reggel 8.30: Verkli 9.00: Jóga 9.20: Képújság 16.34: Műsor­ajánlat 16.35: Román nyelvű nemzetiségi magazin 17.00: Ké­pújság 17.05: Szextetthely (francia sor.) 17.30: Gaia 18.00: Közlemények, előzete­sek 18.05: Pénzvilág 18.15: Gyereksarok 18.45: IS — „Légy jó mindhalálig!” 19.15: Mini klip-mix 19.30: Híradó 20.00: Telesport 20.05: Közlemények 20.15: Egészséget mindenki­nek! 20.50: San Francisco utcá­in 21.40: Budapesti Művészeti Hetek 22.10: Uj világ 22.55: Menedzser Magazin 23.40: Ké­ső esti híradó 23.45: BBC-híra- dó TV 2 6.00: Napkelte. Műsorvezető: Kudlik Júlia és Dombóvári Gábor 16.20: Hírek. Műsorelőzetes. Időjárás 16.30: Ötről hatra 17.30: Torpedó 17.45: Gyere­keknek: Jetson család 18.15: Telesport Műsorvezető: Kertész Zsuzsa 18.35: Műsorelőzetes 18.40: Esti egyenleg 19.00: Moselb- rücki történet (NSZK sor.) 19.50: Van 5 perce? 20.00: Körzeti tévéstudiók műsora 21.05: Ennyi! Ötven perc film­ről 22.00: Híradó 22.25: Nap­zárta előtt 22.45: Rossellini-so- rozat: Az igazsággép (olasz film) MUSIC TV 19.30: Tárcsázz! 20.00: Ray Cokes 22.00: Az MTV slágerei 23.00: Riport 23.15: Újdonsá- ok a moziban 23.30: Hírek 3.45: Háromból egy 24.00: Pip Dann L00: Kristiane Bac­ker 3.00: Éjszakai videók TELE 5 12.25: Hírek 12.30: Magazin 13.00: Vadmacska 18.05: A mélák 18.30: Hírek 18.35: A mélák 19.00: Ruk-cuk 19.30: Hírek 19.45: Hopp vagy kopp 20.15: Kari Dall-show 21.05: Lány az irodában (am. film) 22.50: Hírek 23.05: Szórakoz­tató magazin 23.35: Mozifil­mek kritikája 0.35: A mélák SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat 9.10: Egyveleg 15.00: Videoválogatás 16.00: Élő videoshow 18.00: Dráma 18.30: Wyatt Earp 19.30: Bel­földi kiadás 20.00: Sport 21.00: Dók. film 21.30: Szovjetunió 22.00: BBC-híradó 22.45: Lát­hatatlan kísértet (am. film) 24.00: Kék éj 0.30: Egyveleg PRO 7 6.50: Ház az Eaton téren 7.25: Nyersbőr 8.25: Rajzfilmek 9.10: Mister Ed 9.40: Barátom, Ben 10.05: Waltonék 11.00: Nyersbőr 11.50: Mi tízen 12.15: Alice 13.30: Szabad a pálya! 15.10: Rajzfilmek 16.00: Mister Ed 16.30: Rosszhírű medvék 16.55: Mi tízen 17.20: Hírek. Időjárás 17.35: Caulfield özve­gyei 18.30: Rajzfilmek 20.15: A mi nénénk az utolsó (NSZK víg­játék) 22.15: Hawk 23.05: A kegyetlenek (olasz-spanyol western) 0.50: Spenser 1.35: Morant, a pusztító 3.15: Szür­kület 3.40: Barringék RTL PLUS 6.00: Halló, Európa, jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik 9.00: Versenyfutás a halállal 9.45: Gazdag és szép 10.10: Az Angyal visszatér 11.00: Telebu­tik 11.35: Vad Rózsa 12.10: A1 Mundy 13.00: Hírek 13.W: Hammer 13.30: Kalifornia klán 14.20: A Springfield-sztori 15.05: Farkasok klánja 15.50: CHIP’S 16.40: Rizikó 17.10: Forró nyeremény 17.45: Játssz velünk! 18.00: A vad Rózsa 18.45: Híradó, időjárás 19.15: Jump Street 21. 20.15: Mini Playback Show 21.15: Kastély a Wörthi-tónál 22.15: Eltűntnek nyilvánítva III. (am. akciófilm) 24.00: Hírek. Időjárás 0.10: Éj­szakai játék (am. thriller) 1.45: Farkasember SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.35: Szomszédok 9.05: Köz­kórház 9.50: Teleüzlet 10.10: Csak a szél tudja a választ 12.00: Műsorism. 12.05: Szerencseke­rék 12.45: Telebörze 13.35: Bingo 14.00: Thunderai macs­kák 14.25: Közkórház 15.10: Szomszédok 15.35: Teleüzlet 15.50: Hazzard megye lordjai 16.45: A rendőrnő 17.45: Há­rom fiú, három lány 18.15: Bin- go 18.45: Híradó. Időjárás 19.20: Szerencsekerék 20.05: Időjárás 20.15: Mike Krüger- show 20.10: Hírek, sport 21.15: A keresztapa II. (am. film) 23.00: Hírek, sport 23.10: A ke­resztapa II. 0.50: A rendőrnő 1.40: Sport 2,10: Műsorism.

Next

/
Thumbnails
Contents