Heves Megyei Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-26-27 / 251. szám

<­% HEVES HÍRLAP EGER. GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY PÉTERVÁSÁRA VAROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA Bush és a hírszerzés A kommunizmus elleni harc sikere nem jelenti egyben a Cl A tevé­kenységének felszámolását. Nem készülünk a rendelkezésünkre álló felderítő kapacitás felszámolására, azt azonban az új körülmények­hez kell igazítanunk — jelentette ki egy washingtoni rendezvényen George Bush amerikai elnök. A hírszerzés feladata az lesz, hogy megerősítse és kiszélesítse a demokrácia vívmányait, harcoljon a ká­bítószer-kereskedelem és a terrorizmus ellen. Szappansegély Mongóliának 1991. október 26-27, szombat—vasárnap A Nap kél: 6.18 órakor, 6.19 órakor, nyugszik: 16.39 órakor. 16.37 órakor, A Hold kél: 18.21 órakor, 19.26 órakor, nyugszik: 10.01 órakor. 11.03 órakor, Szeretettel köszöntjük névnapjukon­DÖMÖTÖR, SZIMONETTA, valamint SZABINA nevű kedves olvasóinkat! A „jeles” napok egyike a mai DÖMOTÖR-nap: ekkor terelték be a nyájat a téli szállásra. Eredeti alakja Demetriosz, a Föld mitoló­giai istenasszonyának neve volt. Ebben az évben került e nap élé­re először a SZIMONETTA a kü­lönösen szép hangzású női név. Eredetére nézve a Simon női for­mája a Szimonával együtt, mely­nek mindegyikében a görög „szi- món” szó rejtőzik, a „pisze, pisze- orrú” jelentéssel. A mai SZABINA nevünk latin eredetű és annyit jelent, mint „sza­bin nő”. Ez a nép Közép-Itália ős­lakossága volt és i.e. 5-3. század­ba^ szívós harcot folytatott a ró­maiak ellen, akik végül is legyőz­ték. Névnapjukon a Szabinákat aranysárga krizantémmal lepjük meg. Várható időjárás ma estig: Továbbra is hideg marad az idő. Többnyire derült, száraz időjárás­ra kell számítani, noha egyes helye­ken eső is előfordulhat. A legma­gasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul majd. ( mozi ) Tízmillió dolláros gazdasági támogatást ígért a szöuli látoga­táson tartózkodó Punszalmágin Ocsirbat mongol államfőnek Ro Te Vu dél-koreai elnök. A támo­gatás kedvezményes kölcsönök­ből és olyan létfontosságú cik­Létrejött az első magyar — amerikai — japán vegyes válla­lat, a Univis Japan Kft. Megjele­nésével új szereplő lép a tollpiac- ra, amely igen jó jövedelemszer­zési lehetőségeket kínál. A Hun- garotex, a Naturtex mellett a Hungavis volt eddig a legfőbb közvetlen exportőr, ez utóbbi A csehszlovák kommunista párt 1970 és 1989 között 5,32 milliárd koronát tulajdonított el saját céljára az államkasszából — derítette ki egy, a Mlada Frontá Dnes című független, prágai na­pilapban közzétett bírósági vizs­gálat. Egy másik vizsgálat szerint kékből áll majd,- mint a rizs vagy a szappan. A mongol elnök or­szága számára követendő példá­nak nevezte Dél-Korea gyors gazdasági fejlődését. A két or­szág kereskedelme 1991 első nyolc hónapjában duplájára, 5,2 millió dollárrá nőtt. amerikai vállalata, az Univis In­ternational hozta létre most To­kióban az új vegyes vállalatot. Tizenötmillió jenes — mintegy 8 millió forintos — alaptőkével je­gyezték be az új céget, amelyben a másik két partner az ismert ja­pán vállalat, a Toshoku, ill. az amerikai United Feder and Bro­évente körülbelül félmillió dollár vándorolt illegális úton Moszk­vába — a kommunista párt köz­ponti bizottsága tagjainak két bőröndjében — hozzájárulás­ként „a nem kommunista orszá­gok munkás- és kommunista pártjainak támogatására létesült alaphoz”. A lottó nyerőszámai A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 43. héten a lottó nyerőszámai a következők: 21, 43, 56, 65, 66 Új szereplő a tolipiacon en. Sikkasztó kommunisták KÖZLEMÉNY Értesítjük Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy Egerben az alábbi utcákban és időpontokban hálózatszerelési mun­kák végzése miatt ÁRAMSZÜNET lesz. 1991. október 28-án 8-15 óráig: Újsor út, Vasöntő út, Kiskőporos és Homok úton, Újsor úttól a Kiskőporosig. 1991. október 29,30,31. és november 1 -jén 8-15 óráig: Makiári út 84. sz-tól és 89. sz-tól végig, Homok úton Kertész úttól az Újsor útig terjedő szakaszon. Az áramszünettel járó kellemetlenségért kérjük a lakosság megértését. ÉMASZ Vállalat Egri Kirendeltsége. (X) Ingatlanközvetítésre, értékbecs­lésre jogosító országos érvényű bizo­nyítványt adó tanfolyamot szervez alap- és középfokon a HÁÉV Oktatási Központ a FÜTI-OMEGA Kft-vel együttműködve. A 8/1990. (II. 1.) BM rendelet szerint ingatlanközvetítést ill, forgalmi értékbecslést 1992. janu­ár 1-jétől csak akkor végezhetnek, ha e rendeletben előírt alap-, középfokú tanfolyami képesítéssel rendelkez­nek, vagy ilyen képesítéssel rendelke­ző dolgozót foglalkoztatnak. Az alap­fokú tanfolyam 80 órás, kétszer egy teljes hét, egy hét szünettel. A közép­fokú tanfolyam 120 órás, háromszor egy hét, egy hetes szünetekkel. Je­lentkezési határidő: 1991. november 4. Érdeklődni, jelentkezni a HÁÉV-Ok- tatási Központban Debrecen Egyetem sugárút 113. III. emelet, vagy a 11- 017-es telefonszámon lehet. (X) A Hevesi Városgazdálkodási Válla­lat 1991. nov. 4-12-ig Heves város te­rületén lomtalanítást végez. A sze­métszállításba bevont utcákból nov. 4-8. között a szemétszállítás esedé­kességének napján. A be nem vont ut­cákból nov. 11-12. között történik a lomtalanítás. (X) / •—\ Olcsó háztartási és vegyiáru DISZKONTÜZLET nyílt Eger, Rákóczi út 46. garázssoron (Lada autósbolt mellett) J EGRI URÁNIA Du. 3, 5 órakor: Isten nem ver Bobbal Színes, szinkronizált amerikai filmvígjáték Este 7 órakor: Julianus barát MII. Színes, magyar film EGRI PRIZMA Du. 5 és este 7 órakor: Leningrádi cowboys menni Amerika GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. 4 és este 6 és 8 órakor: Tűzmadár akció Színes,. szinkronizált amerikai film HATVANI APOLLÓ Du. 4, este 6 és 8 órakor: Rocketeer Színes, szinkronizált amerikai film HATVANI KOSSUTH Este 6 órakor: L. A. Story - Az örült város Színes, szikronizált amerikai film FÜZES­ABONY Este 6 órakor: A hegylakó visszatér Színes, szinkronizált amerikai film PÉTER­VÁSÁRA 27-én: Tini boszor­kányok HEVES' 27-én: Go, trabi go! ( színház ) Gárdonyi Géza Színház 26-án, 18 órakor: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (Egressy-bérlet) J .. V Ipartestulet székháza Eger — belváros Csiky S. 32. FAIPARI SZERSZÁMOK és GÉPEK BENKEGÉP ­^ T. 06-36/56-159 SZUPEREXPRESSZ Koffer Barkas eladó. 150.000 Ft-ért. Tel.: 36/14-287. ________ 3 szobás gázfűtéses családi ház eladó Eger, Gyóni Géza út 21 /A. Érdeklődni lehet: hétköz­nap 14-től, munkaszüneti na- pon egész nap.*19380/2K Téli mintás nyugati használt gumik és felnik kaphatók Eger- baktán a Gumijavítónál. Ugyan­ott 7 éves IZS furgon felújított motorral, sok alkatrésszel sür- gősen eladó. *19387/3K______ 2 és féléves sötétkék 3 ajtós Samara szgk. kifogástalan álla­potban reális áron eladó. Érd.: a 06-36/16-045 tel. *19403/1K Szakirányú egyetemi ill. főis­kolai végzettségű munkatársat keresünk PÉNZÜGYI VEZETŐ munkakörben. Elsősorban ex­port-import lebonyolításában, hitelezései és adóbevallási ügyekben jártas munkavállaló személyében. Angol és/vagy német nyelvtudás előnyt jelent. Szakmai önéletrajzot „Konfek­cióipar 19414” jeligére a kiadó- ba, Eger, Pf. 23. *19414/2K 4 éves Wartburg vonóhoroggal ellátva eladó. Szilvásvárad, Le­nin út2. Tel.: 36/55-160. *19468/ 1K Eladó az Eger, Remenyik Zs. úti Olcsó Áruk Boltja (közműve­sített faház). Érd.: 36/16-265 Szvorényi u. 44. *19469/3K Kékfrankos szőlő jövő heti szedéssel eladó. Érdeklődni: 16 óra után 36/57-183.*19480/1K Gyöngyösön a Kisvasútnál 16 m2 üzlethelyiség eladó. Érdek­lődni: Gyöngyös, Petőfi u. 70/1. vagy 37/13-562 telefo- non.*19525/2H Eger lajosvárosi 2 szoba + ét­kezős 56 m2-es lakás 1.150 eFt eladó. Érdeklődni: 16-20 között Berzeu. 11. 4/37.*19526/2K 1200 Lada Combi és Skoda mikrobusz, mindkettő nyolcé­ves, áron alul sürgősen eladó. Eger, Csákány u. 3. (Olcsó Áruk Boltja).*19547/1 K ____________ S koda Favorit sárga 0 km-es és flipper játékgép eladó. Tel.: 36/ 13-197. *19569/1K___________ E gerben építési telek eladó, nagyméretű, ára: 790 eFt. „Haj­dúhegy 19606” jeligére a kiadó- ba, Eger, Pf. 23. *19606/1K Erdélyből áttelepülő család Eger környékén olcsó albérletet keres. Érd.: 36/19-627*19614/ 1K_________________________ H orgászok, haltermelők! Őszi haltelepítésre tiszai halak kiskö­réről egynyaras nyurgaponty és süllő két és háromnyaras ponty és amúr, kárász. Érdeklődni: Kisköre, új halastó — Hatva- ni.*19635/3H________________ 1 200-as Zsiguli bontott alkat­rész, kis Polski és Wartburg 2 éves műszakival áron alul el­adó. Fülöp János Abasár, Aba tér 28. *19658/1H____________ Tökmagtermelők figyelem! 12 H belüli szárítást vállalok. Fü­zesabony, Nagyszohoda u. 6/A.*19659/1H______________ E ladó új vadászfegyver táv­csővel 8x57-esZasztava, 1 db 5 t. láncosemelő, 1 db Sirokkó kályha. Egerszalók, Széchenyi 38. *19661/1K_______________ T akarítónőt felveszünk heti 2x2 órás munkára. Érdeklődni: 36/13-175 munkaidőben, este 13-068. *19664/1K___________ 2 éves Dacia TLX eladó. Érd.: 36/19-149.*19665/1H________ E ladó egy 3 éves 3 ajtós fehér Samara 27.000 km-rel 93-ig vizsgáztatva 290.000 Ft-os irányáron. Érd.: Eger, Dobó u. 20. Tel.: 18-614.*19672/1 K Pince eladó, 60 m2. Andornak- tálya, Szabadság u. 14/2. *19675/1K__________________ S ürgősen igényesnek eladó többszintes társasházi 150 m2- es gázfűtéses kertes lakrész. Érd.: Gyöngyös, Bajza u. 16., 18 óra után. *19676/1H__________ Gyöngyösön 25 m2-es bútoro­zott lakrész kiadó. Tel.: 37/12- 080.*19677/1H______________ E rotikus segédeszközök, sze­xis női-férfi fehérneműk nagy választékban. Színes katalógu­sunkéra: 120 Ft + postaköltség. Diszkrét szállítás. Megrendel­hető: M+M Ámor Kft. 1399 Bu- dapest, Pf. 705.*19679/1H 80-as évjáratú Lada 1500-as, megkímélt állapotban, tartalék alkatrészekkel, 93-ig érvényes műszakival olcsón eladó. Érd.: Szajla, Táncsics út 48. *19680/ 1K _________________________ L udányi úti garázssoron teljes pincés garázs sürgősen eladó. Érd.: Kovács Eger, Cifrakapu út 122. vagy 18-19-ig 36/25-967- es telefonon. *19682/1K______ L egolcsóbban! Építkezők, hő­szigetelők figyelem! Hőszigete­lő ISOLYTH paplan (2-12 cm), TERRANOVA vakolat (nemes és lábazati), csemperagasztó, fehércement és macskaalom az ARC KFT-tői! Eger, Kertész u. 128. T: 11-551.*19683/1K Egerben a TÜZÉP-telep és a vasúti pu. közötti Nagyréten ipartelepítésre is alkalmas, részben közművesített, azonnal elfoglalható 3600 m2 szántóföld eladó. Érdeklődni: 36/12-748 és 36/25-898.*19684/1K Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE Felelős szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán * Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ, az AS-M Heves megyei irodavezetője. * Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301. (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Telefax: 36/12-333 * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlap­kézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 245, negyedévre 735 forint. » Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9109 A paragrafusok birodalmában E heti összeállításunk — amelynek készítésében megint csak a me­gyei főkapitányság igazgatási osztályvezetője, Nagy László r. őr­nagy volt segítségünkre — elsődlegesen a közlekedés veszélyeire igyekszik felhívni a figyelmet. Nem maradhatnak el persze azok a bűntények sem, amelyek sajnos szinte már megszokottak: a lopá­sok, a garázdaságok. Spray a buszsofőr szemébe Az elmúlt hetekben talán sok­koló hatású is lehetett, hogy mi­lyen sok halálos közúti balesetről kellett beszámolnunk. Az az igazság, nagyon sokszor komoly veszélynek teszik ki nemcsak magukat, hanem a forgalomban lévő társaikat is azok a járműve­zetők, akik alapos toroköblöge­tés után ülnek motorra, vagy a volán mögé. Csak október 22-én a megye rendőrségein 12 ilyen esetben kellett nyomozást elren­delni. Például Szabó Antal 44 éves egri lakos október 9-én a megye- székhelyen személygépkocsijá­val közlekedett, s mint az igazol­tatásnál kiderült, ittasan kormá­nyozta autóját. A vérvételi ered­mény 3,43 ezrelékes alkoholtar­talmat mutatott ki. A szintén egri 41 esztendős Török István véré­ben 3,21 ezrelék volt ez a mérő­szám. A szihalmi 35 éves fuvaro­zó, Simon József ügy közleke­dett Egerben, hogy 3,34 ezrelé­kig töltötte fel magát szesszel. Nem mindennapi ügyben nyomoz egyelőre ismeretlen el­követő ellen a Hatvani Rendőr- kapitányság. Október 21-én az egyik városi buszmegállóban történt meg, hogy éppen indulni szándékozott az egyik helyijárat, amikor a még nyitott ajtón át egy ember gázspray-vel szembefújta az autóbusz vezetőjét. Ebben az esetben az alapos gyanú közle­kedés biztonsága elleni bűntett. Husángokat dobáltak a nő lakásába Ha már a gázspray-t szóba hoztuk, úgy tűnik, Hatvanban ez nagy előszeretettel alkalmazott „fegyver”. (Meg kell jegyezni: Svédországban már azt is meg­büntetik, akinél csak találnak gázspray-t...) Tehát a városban, a Teleky úti Strand-büfében szó­rakozott a 33 éves Raffael János helyi lakos. Egyelőre még nem tudni pontosan milyen okból, egyszer csak szembefújta spray- vel a szintén helybéli Gy. T.-t. Raffaellel szemben gazrázdaság alapos gyanúja miatt folytat a rendőrség eljárást. Garázdaság az alapos gyanú Lakatos László és Lakatos Já­nos hangonyi lakosok ellen. Az említettek október 22-én külö­nösfajta lumpolásra ragadtatták magukat: Terpesen betörték H. J.-né házának ablakait, majd két-három méteres fahusángo­kat dobáltak be a lakásába. Az Egri Rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérletének alapos gyanúja miatt jár el Kiss Zoltán 35 esztendős felsőtárká- nyi polgár ellen. Az illető októ­ber 23-án J.Zs. felsőtárkányi la­kost csavarhúzóval többször megszúrta. A sértett szerencsére nyolc napon belül gyógyuló sé­rülést szenvedett. Betörők: ki a bort, ki a tejet szereti Október 14-ére virradóan be­törőjárt a Gyöngyösi Sportegye­sület egyik öltözőhelységében. Kifeszítette a rácsot, majd az aj­tót, s úgy hatolt be. Onnan 32 üveg bort (!) és rengeteg filteres teát tulajdonított el. Ajtóbefeszítés volt ugyancsak a módszer azon bűntevő eseté­ben is, aki a rózsaszentmártoni polgármesteri hivatalt látogatta meg, korántsem dologidőben. Ha már arra járt, magához vett 13.820 forintot, továbbá 2.700 forint névértékű tejutalványt. Ha utóbbit beváltja, reméljük, azzal csak jót tesz... Október 17-én hajnalban be­törők látogatták meg Selypen a 3-as számú általános iskolát. Nem tanulni mentek, annyi bizo­nyos, ám különösebb értéket nem találtak. így mindössze öt légpisztollyal távoztak. A rend­őrség kéri, hogy akinek megvé­telre ilyen légpisztolyokat kínál­nának, vagy az esetről bármilyen információja van, legyen szíves jelezze azt a lőrinci rendőrőrsön. Verpelét is bekerült a rendőr­ségi jelentések közé. A települé­sen október 19-20-a fordulóján különös bűntény történt. A mű­velődési ház előtt parkíróztatta mikrobuszát V. L. helybéli lakos. A járműből — bejelentése sze­rint — elloptak egy női bőrtás­kát, benne 50 ezer forinttal és 500 német márkával, egy riasztó távirányítót, egy női fekete bőr­kabátot, 120 ezer forint érték­ben. Tiszanánán, a dinnyésháti csónakkikötővel szemben van egy sziget. Ott tartózkodott A. B. budapesti lakos, akinek kem­pingsátrából ellopták a horgász- felszerelését, egy menedzser- kalkulátorát, valamint 100 ezer forint (!) készpénzt. Október 20-án este Gyön­gyösön a Barátok templomában valaki úgy hihette, hogy a per­selybe dobott adományokat neki gyűjtötték össze. Ugyanis ezt a perselyt egy gyertyatartóval fel­feszítette, s a pénzt elemelte. Ugyanezen a napon a mátraalji városban a 14-es sz. óvodát ke­reste fel egy dühös ember. Az aj­tó üvegét egyszerűen berúgta, s egy 15 ezer forint értékű sző­nyeggel óhajtott elslisszolni. Nem volt szerencséje: egy állam- polgári bejelentés nyomán a helyszínre siető járőr elfogta, ne­vezetesen Valcsák János 45 esz­tendős kisnánai lakost, akivel szemben lopás miatt indult a Gyöngyösi Rendőrkapitánysá­gon eljárás. /. Cs. fővárosi lakos buta mó­don a 3-as számú főúton hagyta márkás személygépkocsiját. Is­meretlen tettesek annak ablakát betörték, a kocsiból elvittek egy Pioneer típusú rádiómagnót és az ablakemelő motort. A rongá­lással járó kár 70 ezer forint, a zsákmányé pedig 67 ezer. Az ügyben tart a nyomozás. Szalay Zoltán A POSTABANK ÉS TAKARÉKPÉNZTÁR RT. DEVIZAKAMATAI 1991. október 24-től P#STA BANK Látra szüld 1 havi 3 havi 6 havi 12 havi ATS 5,15 7,65 9,05 9,100 9,150 AUD 2,00 3,90 5,00 5,100 5,200 CAD 4,00 5,40 7,45 7,500 7,650 CHF 4,00 6,90 7,50 7,850 7,750 DEM 5,15 7,70 8,95 9,000 9,100 FRF 4,00 7,65 8,45 8,700 8,950 GBP 7,00 8,75 10,00 10,050 10,150 ITL 3,00 8,75 10,20 10,500 10,750 JPY 1,50 3,95 5,00 5,350 5,500 NLG 2,00 7,60 8,60 8,700 8,800 SEK 3,00 6,40 8,50 8,650 8,800 USD 4,20 4,25 5,10 5,200 5,300 Egri Fiók Gyöngyösi Fiók Eger, Fellner Jakab u. 1. Gyöngyös, Róbert Károly űt 19. Telefon: 36/10-422; 13-076 Telefon: 37/11-045; 13-160

Next

/
Thumbnails
Contents