Heves Megyei Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-17 / 244. szám
HÍRLAP, 1991. október 17., csütörtök PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖRZETE 5. A rádiókabaré Pétervásárán Ihos József, a rádiókabaré humoristája és Lehr Ferenc, a régirégi Gúnya együttes egyik tagja lesz a napokban Pétervására vendége. A helyi művelődési házban rendezendő vidám est október 18-án délután 18 órakor kezdődik. Afrikából Verpelétre Távoli politikusokkal, gazdasági szakemberekkel is szeretné megismertetni választókörzetét Kelemen József országgyűlési képviselő, aki az MDF jelöltjeként Pétervásárán és vidékén szerezte meg annak idején a szavazatok többségét. A közeljövőben ugyanis egy japán delegáció érkezik Egerbe, akik a tervek szerint Verpelétre is ellátogatnak majd. Emellett a honatya már korábban megismerkedett Egyiptom budapesti nagykövetével, aki várhatóan még az idén szintén meglátogatja a környéket, s a nevezetességek megtekintésén kívül a gazdasági kapcsolatfelvétel lehetőségét is latolgatja majd. Beszámoló az iskoláról A helyi általános iskola munkájáról számol be az igazgató a következő képviselő-testük • ülésen Egerszóláton, október huszonnegyedikén délután. A napirenden más témák nem is szerepelnek, mivel a falut ez idő tájt leginkább a szüret foglalkoztatja, s az ehhez kapcsolódó gondok, amelyektől most valameny- nyi magyar bortermelőnek fáj a feje. Akár frissítőnek is kitűnő a parádsasvári hegyből folyó csevice, s gyomorpanaszokra is megfelelő gyógyír. Külön előnye, hogy a helyszínen is palackozzák, így a szállítás során sem veszít az aromájából, vagy ahogy a rosszmájúbbak megjegyzik: „bűzéből”. Aki pedig igazán friss parádit kíván, a helyszínen olyat is ihat, ami egy-két órával azelőtt még a hegy mélyéből csörgedezett. Felvételünkön a palackozás folyamata látható, s bemutatunk egy kuriózumot is: a képen látható oklevél az első diploma, amit ez a palackozó egy nemzetközi zsűritől kapott, ám ezt az értéket már nem a helyszínen őrzik. (Fotó: Perl Márton) Mátraderecskén folytatódik a vita Helyi SZDSZ, kontra önkormányzat— ez is lehetne a mottója annak a vitának, amely Mátraderecskén zajlik már jó ideje. A párt a testületen a szociális érzékenységet kéri számon, míg az önkormányzat ezt visszautasítja, s arra hivatkozik, hogy nincsen elegendő keret a segélyezésre. Az SZDSZ helyi csoportja most újabb levelet juttatott el szerkesztőségünkbe, amelyben így írnak: „A testületi ülésen elhangzott az is, hogy nagyon magasak az óvodai térítési dijak, viszont a nagycsoportos korosztály egyáltalán nem fizet térítést. A mi javaslatunk az 50 forintos térítési díj 30 forintra történő csökkentése minden gyereknél. A 30 forintos alapdíj a szülő jövedelme alapján csökkenthető, illetve 50 forintig növelhető legyen. Levelük további része a „szűk keretre” utal: 1990 októberétől 1991. február végéig a polgár- mesteri hivatalban dolgozók csaknem hatvanszázalékos béremelést kaptak, ez tartalmazza a kötelező harminc százalékot, amelyet az Országgyűlés írt elő. 1991 első fél évében minden közintézményben kétheti bruttó bér került jutalomként kiosztásra. 1991. június 24-én előterjesztettek 448 ezer forint bérmaradványt, plusz 193 ezer forint tb- járulékot, amelyet „1991-ben az intézmények és a polgármesteri hivatal dolgozói között jutalmazásra kell fordítani”. Ezt a testület el is fogadta. Ez így csak nagyságrendben számolva: egymillió forint huszonöt, harminc emberre. Az egész éves szociális keret pedig kétmillió 172 ezer forint ketezei emberre. Ezekhez még lehetne egyéb pénzeszközöket is átcsoportosítani. Természetesen nem mondjuk azt, hogy ne legyen a közintézményeknél jutalmazás, csak szerintünk nem jól mérték fel a helyzetet a testület tagjai. Ugyanis most már abban a szerencsés helyzetben vannak az önkormányzatok, hogy át lehet csoportosítani a pénzösszegeket egyik helyről a másikra. Természetesen, ha ezt nem akarja megtenni valaki, akkor hozzáfoghat sajnálkozni, és elvetni egy koncepciót anélkül, hogy bármiféle információt hajlandó lenne befogadni. Szűk keret?— teszik fel a kérdést a végén a mátraderecskei szabad demokraták, amire bizonyosan választ is várnak. Ennek megérkezése és közlése után a vitát a továbbiakban a falura bízzuk. Önkormányzati gondok Egyenjogúság (Rénes György karikatúrája) Tartozik Párád (Tudósítónktól) Nemrégiben maratoni testületi ülést tartottak Parádsasváron, ahol a község szinte minden gondja-baja szóba került. Beszéltek például a vagyonmegosztásról, miután a település csak nemrégiben vált el Párádtól. Az egykori anyaközség — véleményük szerint — még mindig hatmillió forinttal tartozik nekik, s ezt nem kívánják annyiban hagyni. Szó esett a segélykérelmek elbírálásáról is, s természetesen ez kavarta a legnagyobb port. A képviselők és egy igénylő fiatal házaspár között szópárbaj is kialakult, lévén a kérelmezők kevesellték a kapott összeget. Megoldásra egyelőre nem jutottak, ugyanis a „községatyák” közül négyen a házaspár mellé álltak, a másik négy jelenlévő képviselő viszont az eredeti határozat mellett kardoskodott. Nagy gond a településen, hogy nem megoldott a szennyvíz elvezetése. A közeljövőben azonban pályázatot írnak ki, s versenytárgyaláson döntik majd el, hogy melyik cégé a legelőnyösebb ajánlat. A kevés örömteli határozat egyike volt, hogy minden sasvári iskolásnak nyolcszáz forint segélyt adtak, függetlenül attól, nogy helyben jár-e, vagy esetleg mar elkerült onnan közép- vagy főiskolára, egyetemre. Összesen száztizennégyen kaptak ilyen pénzbeni támogatást. A parádsasvári önkormányzati ülésen szokás, hogy a helybeliek közül is sokan megjelennek, s a napirendek végeztével kifejtik nézeteiket. így például sokan érdeklődtek arról, miképpen nyújtottak támogatást az üveggyárnak, s nagyra értékelték, hogy nemrégiben a televízió is bemutatta Sas várt. Kékesi Iván '"»>»l"»l<*i ipi„ m:v íi!'i»ii<'ii»iii»mim.^‘ y , 0 ^ ' í V ' ■ '. \ ,T (Fotó: Perl Márton) Három ügyben már segítettek Egyéves a polgárőrség Nagy viták zajlanak országszerte arról, hogy vajon kelle- nek-e a polgárőrségek? Sokan vélik azt, hogy a rendőrség nem áll a helyzet magaslatán, s éppen ezért elkelnek az ilyen önkéntes alakulatok, mások viszont úgy érzik, hogy ez alkalmat adhat visszaélésekre is. Pétervásárán most mindenesetre megalakulásának első évfordulóját ünnepelte a polgárőrség. A polgármester ebből az alkalomból tizenkét önkéntesnek adott át pénzjutalmat, s megköszönte az egész testület munkáját. Eldöntötték, hogy a hetven- tagú polgárőrség ezentúl egyesületként működik majd, s a közeljövőben be is jegyzik őket. A tapasztalatok jók, a városban semmiféle visszaélés nem történt, s a polgárőrök három ügyben konkrétan is segítették a rendőrség munkáját. Emellett rendszeresen járőröznek, intézkedési joguk ugyan nincs, de minden esetben értesítik a rendőrséget, amikor gyanús eseményeket észlelnek. Pétervására már intézkedett Rég megváltoztak az utcanevek Ismeretes, a belügyminiszter a napokban körlevelet juttatott el a városok önkormányzataihoz, hogy felhívja a figyelmüket, közeledik az ünnep, október 23. Kéri a testületeket, hogy változtassák meg erre az alkalomra a még meglévő, a régi rendszerre emlékeztető utcaneveket, s távolítsák el a hasonló emlékműveket. Ezzel valószínűleg nehéz helyzetbe hozta azokat a testületeket, amelyek ezt mégnem tették meg, ugyanis a rendelkezésre álló néhány nap nem tűnik elegendőnek — mondjuk — egy szobor új elhelyezéséhez. Ezért is nyilatkozik megkönnyebbülten Pál László, Pétervá- sara polgármestere, hiszen az ottani testület még tavaly decemberben megváltoztatott olyan utcaneveket, mint például a Vöröshadsereg és a Lenin út. Áll a városban egy szovjet hősi emlékmű, azonban ott elesett katonák nyugszanak, éppen ezért azt nem bolygatják. Kisvasút Október 19-től 23-ig nem közlekedik a szil- vásváradi erdei kisvasút, mert a vágányokat újítják fel. A hír csak ennyi. De nekem a „kisvasút” szóról gyermekkori emlékeim tolulnak elő, amikor még magam is ebben a kis hegyi faluban éltem, és nem turistaként csodálkoztam rá a zöld csühösre, hanem része volt az ottlétemnek. Laktam tőle néhány méterre is, akkor naponta láttam az eldöcögő szerelvényeket, hallottam a rövid sípolást, figyeltem a hozzám hasonló gyerekeket, akik valóban „ vígan integettek”, akárcsak a mozgalmi dalokban hajdanán. Hétköznapi rácsodálkozás volt ez már akkor is, mert a kisvasút tényleg kicsi és valóban olyan meseszerű, ahogy kígyózik fel a Szalajka-völgyfelé, magas szálfák, súlyos fenyők között. Ha én is ráültem — egészen más jelentőséget kapott az utazás. Először is mindig a nyitott kocsiba igyekeztünk, onnan lehetett jókat szórakozni, kinyúlni a bokrok levelei után, s nagyokat köpni a vágány melletti talpfákra, és sikítani, hogy valamivel legyőzzük a zajos zakatolást. Aztán a pisztrángok... Amikora vonat elhaladt a halászat mellett, az az izgalmas nyüzsgés a mesterséges medencékben, a kavargó szürkeség, feketeség. Meg a róka, amikor még volt, egy fa odvából tákolt lakóhelyen, szóval, hogy bent van-e a róka vagy kint, már ezért is lehetett szorongom a felszállásnál, hiába tudtuk, hogy el van kerítve, azért mégiscsak ott volt a lehetőség, hogy kitör, ésüldö- zőbe veszi a kisvonatot. És a végén a megérkezés. A nagy mező, háttérben a magas sziklákkal, oldalán a patakkal, amiben néha ott úszkáltak az ebihalak (hogy ezekből lesz a béka, sose hittem el...), és itt-ott füst szállt fel, szalonnát sütöttek vagy bográcsost főztek, mindegy volt, a szagok természetes egységet alkotva szinte megálltak a rét felett, gasztronómiai égbolt a föld és a menny között, amit néha kilyukaszt a tollaslabda. Régen utaztam már a kisvasúton, és most hiányozni kezdett. Vagy lehet, hogy csupán a gyermekkorom hiányzik, az, hogy már sohasem leshetem ugyanúgy a fákat, nem félhetek olyan ártatlanul- valóságosan a rókától, és nem köphetek a talpfákra, mert tudom, hogy nem illik. A zakatolást is csak távolról hallom már, alig-alig. De arra a kisgyerekre nagyon tisztán emlékszem, aki ott állt a baromfiudvar kerítésrácsaiba kapaszkodva, és leste, hogyan rohamozzák meg mások a nyitott kocsikat... Doros Judit Parácli víz Sasvárról Szentdomonkost magány
