Heves Megyei Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-16 / 243. szám
TALAJVIZESEDÉS GYÖNGYÖSHALÁSZON — SÁRGA AGYAG A FÖLD HÁROM MÉTERIG (5. oldal) HEVES EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, MEGYEI 1991. OKTÓBER 16. SZERDA HÍRLAP PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA H. ÉVFOLYAM 243. SZÁM ÁRA: 9,60 FORINT Figyelő Mellékletünk a 7—10. oldalon Külföldi diákok demonstrációja Megközelítően száz külföldi diák tartott demonstrációt a Budapesti Műszaki Egyetem területén kedden. A diákok tiltakoznak a „bőrfej űek” — utóbbi két hétben megszaporodott — támadásai ellen. Mint Penninger Antal, az egyetem Külföldi Hallgatók Mérnökképzési Központjának igazgatója az MTI-nek elmondta: „a diákok szeretnének félelem nélkül élni Magyarországon, és megkapni az őket megilletővédelmet a rendőrségtől”. A hallgatók nem vesznek részt az egyetem keddi előadásain, és közös nyilatkozatot fogadnak el. Lángok a lakásban és a csirkenevelöben A BM Tűzoltóság Országos Parancsnokságától kapott tájékoztatás szerint az elmúlt 24 órában két jelentősebb tűzeset történt. Kecskeméten a Kőröshegy 72. szám alatti földszintes családi házban valószínűleg elektromos zárlat miatt keletkezett tűz, s így az épület belső berendezése kiégett és a tetőszerkezet is károsodott. Személyi sérülés nem történt. A Csongrád megyei Kü- bekházán egy családi ház mellett kiégett a 100x6 méteres fóliaborítású csirkenevelő, amelyet az állatok fogadására készítettek elő. A károk jelentősek. Újranyitják a ceredi határátkelőt Tavaszra startra kész állapotba hozzák a Nógrád megyei határszakaszon a cered-tajti határ- átkelőhelyet. Az 1949-ben lezárt átkelőhely űjranyitására a határ mindkét oldalán az infrastruktúra kiépítésével készülnek. A nyitásban érdekelt hat szlovákiai falu polgármestere nemcsak aláírásával adott nyomatékot a lakosság kívánságának, hanem megépíttette már az átkelőhelye hez vezető utat is. Magyar oldalról a vízvezeték kiépítésével, jó minőségű úttal, az áramellátás biztosításával járulnak hozzá az átkelőhely újranyitásához. Helikopter a Parlament fölött Honatyák és újságírók figyelték kedden délelőtt a Parlament ablakaiból, amint egy honvédségi helikopter lebeg — több mint egy órán át — az Országház előtti Duna-szakasz légterében. Tikos László, a HM sajtóosztályának vezetője nyugtatta meg az MTI érdeklődő újságíróját: a légijármű bérmunkát végzett, egy film készítéséhez ugyanis a budai Várról készült légifelvételekre volt szükség. Gyöngyös önkormányzata előtt a polgárok kendőzetlenül elmondták véleményeiket. Ezek megismerésén túl lapunk 5. oldáfűn a mát- raalji településről és körzetéről olvashatnak összeállítást (Fotó: Szántó György) Súlyos adóterheket nyögnek majd? Indulatos panasznap Gyöngyösön Közmeghallgatást hirdetett az elmúlt hét keddjén Gyöngyös város önkormányzata. Eredetileg a bevezetendő új adófajtákról beszélgettek volna, ám a többórás, néhol parázs vitává átalakult fórumon sok egyébről is szó esett. Kétféle adó bevezetését tervezik a mátraalji városban, mint erről már lapunkban is beszámoltunk. A kommunális adó szinte mindenkit érint majd, akinek lakása van: 2000 forintot fizet évente, függetlenül az épület nagyságától. Egy újabb ezrestől szabadítják meg azt, akinek garázsa van, és megint kétezertől azt, aki valamilyen üzlethelyiséggel, nyaralóval rendelkezik. Ha telek van — az megint kétezer forint. Érthető, hogy ezek az adóterhek morgolódást váltanak ki a városban. (Tegyük hozzá, csak így zárójelben, hogy Egerben 600 forint körüli összeget fizet „adóba” egy állampolgár, s ha kéri, akár két részletben is törleszthet.) Ehhez még hozzáve- hetjük az üdülőhelyi dijat — újabb adó —, és akkor már elkezdünk gondolkodni azon, hogy a máshol élők szeretnének-e a gyöngyösiekkel cserélni? A helybéliek persze nem válogathatnak: ők itt élnek, és ha az önkormányzat október 31-én megszavazza az adójavaslatot, szeretik, nem szeretik — fizethetnek. Mindjárt jön egy újabb kérdés: hol a sokat emlegetett vállalkozásbarát politika, ha az iparűzési adó bevezetése után most a vállalkozókat is sújtja a kommunális adó: minden alkalmazottjuk után 2000 forint. Ne hallgassuk el persze, hogy a régi adófajták egy része megszűnik ennek fejében. A javaslat előteljesztője egy nekiszegezett kérdésre elmondta: a kommunális adó fejében megszűnik a külön házadó, telekadó, telekhasználati díj, úthasználati díj, stb. Újabb kérdés: mennyi volt a megszüntetett adók összege a városháza bevételi oldalán, s mennyi lesz ez az újabb? Hát igen. A régi adókból 18 millió forint csörgött be egy évben, az újakból 35 milliót terveznek. Nem kell hozzá túl sok matematika, hogy megállapítsuk: ez majdnem kétszer akkora terhet ró a lakosságra, mint eddig. (Folytatás a 3. oldalon) Iránnal, Szíriával és Libanonnal Bővülő kereskedelem Irán, Szíria és Libanon a magyar vállalatok fontos, alternatív piacává válhat, az eladások bővítésével részben csökkenthető a kelet-európai kereskedelem összeomlásából származó veszteség. Major István külgazdasági államtitkár-helyettes elmondotta: Irán, Szíria és Libanon egyre fontosabb kereskedelmi partnerévé válik hazánknak. A térségben működő kereskedők fizetőképesek, és az állam Iránban és Szíriában jelentős olyan beruházásokat finanszíroz, amelyek piacot kínálhatnak a magyar gépiparnak. Az Iránba irányuló magyar export az idén megduplázódik, eléri a 220 millió dollárt. Szíria és Libanon kisebb piac, ám mindkét helyen adottak a lehetőségek a szállítások bővítésére. Szíriában több szerződést készítenek elő a magyar vállalatok. Ha ezek a megállapodások létrejönnek, úgy bekapcsolódhatnak energetikai, vízgazdálkodási fejlesztésekbe. A paksi atomerőmű fáradt üzemanyagának Kömyezetbiztos tároló A GEC Alsthom Engineering Systems, a legnagyobb francia és brit energiaipari gépgyártók vegyes vállalata tárgyalásokat folytat magyar cégekkel arról, hogy közösen környezetbiztos tárolót építenének a paksi atomerőmű fáradt üzemanyaga számára, ha a Szovjetunió esetleg nem venné vissza az uránrudakat. — Léghűtéses száraz tárolóépületről van szó, amely megfelel a nyugati környezetvédelmi előírásoknak — mondta Brian Cundill, a GEC Alsthom kereskedelmi igazgatója. Ez utóbbi fejében a brit-francia vállalat elfogadna magyar energiaipari berendezéseket — tette hozzá, s úgy vélte, londoni bankkörökben érdeklődés van az ügylet finanszírozása iránt. (MTI) A járőr vetett véget az üldözésnek Garázdák Eger belvárosában Menekülő cigányokra lett figyelmes október 14-én, hétfőn este hét óra tájban a rendőijárőr Eger belvárosában. A szolgálat- tevők szokásos ellenőrző kőrútjuk alkalmával épp a Katona István téren jártak, amikor észlelték, hogy a Belvárosi ABC-áru- ház udvaráról öt-hat cigány fiatal menekül, s őket fiatalokból álló csoport kergeti. Amikor az üldözők megpillantották a hatósági személyeket, hamarjában szétszéledtek. Ezután a menekülők elmondták, hogy baráti társaságukra a Széchenyi utcán 15-20 ifjúból összetevődő csoport támadt rá. Egyet — aki nem tudott elfutni idejében — közülük bántalmaztak, mint később kiderült, az illető könnyű sérüléseket szenvedett. Amint azt Nagy László r. őrnagy, a Heves Megyei Rendőrfőkapitányság tájékoztatásért is felelős osztályvezetője lapunkkal közölte, a rendőrök intézkedésük során több személyt előállítottak még hétfőn este. Közülük egy fiatalt bűnügyi őrizetbe vettek. Az Egri Rendőrkapitányság csoportos garázdaság bűntettének alapos gyanúja miatt intenzív nyomozást folytat az ügyben. Az Expo-ügy még nincs lezárva! — mondja a szóvivő A kormány döntése nem végleges A kormány még nem zárta le véglegesen a világkiállítás ügyét, e heti ülésén alaposan mérlegelni fog minden rendelkezésére álló információt, s ennek során nyilván az esetleges gödöllői Expo gondolatát is megvitatja —- mondta Juhász Judit szóvivő az MTI érdeklődésére kedden délelőtt a Parlamentben. Hozzátette: az Expo megrendezésének kérdésében nem is a kormány jogosult dönteni, a miniszterek a költségvetési garancia mértékére vonatkozó javaslatot tehetnek az Országgyűlésnek. A világkiállítás ügyében a végső szót a fővárosi ön- kormányzat és az Országgyűlés mondhatja ki. A kormány több alkalommal hangsúlyozta, hogy a budapestiek által megválasztott önkormányzat akaratával szemben nem kezdeményezi az Expo megrendezését, mert sehol nem volt még sikeres olyan világkiállítás, amelyet a házigazda város szándéka ellenére valósítottak meg. A múlt heti, csütörtöki kormányülésen a testület újólag ezt az álláspontját juttatta kifejezésre, de végleges, megváltoztathatatlan döntést nem hozott az Expo ügyében. Ezt bizonyítja az is, hogy a világkiállítás megrendezéséről benyújtott törvény tervezetét mindmáig nem vonta vissza, meghagyva annak lehetőségét, hogy új fejlemények esetén módja legyen igazodni az új helyzethez. • • Öten kaptak sportsegélyt A legtöbb magyar embert büszkeséggel tölti el, amikor olimpián, világbajnokságon, más világversenyen a himnusz akkordjait hallhatja, és sportolónk sikerének örülhet. Sokukról azonban korábban méltánytalanul megfeledkeztek. Ezért jóleső olvasni a hírt: öt egykori sportembernek szavazott meg támogatást a Sportsegély Alapítvány vezetősége. Gedó György (ökölvívó), Kőszegi György (súlyemelő), Kovács Judit, dr. Gulrich József és Sárosné Ör- dögh Éva (úszók) egyaránt 100.000 forintos segélyben részesült. Az állami költségvetés szeptember végén A hiány: 87,4 milliárd Az állami költségvetés hiánya szeptember végén 87,4 milliárd forint volt, az egész évre tervezett 78 milliárd forinttal szemben — hozta nyilvánosságra a Pénzügyminisztérium kedden a legfrissebb adatokat. A minisztérium tájékoztatása szerint az első 9 havi deficit 520,8 milliárd forint bevétel és 608,2 milliárd forint kiadás egyenlegeként keletkezett. A hiány szeptemberben 18,2 milliárd forinttal növekedett, s ez az augusztusihoz képest 10,3 milliárd forintos.deficitemel- kedés, és nagyobb az éves átlagos havi deficitnél is, mégpedig 9,5 milliárd forinttal. A gazdálkodószervek befizetései továbbra is a vártnál lassabban növekednek. Kevesebb a bevétel a nyereségadóból, s ezt közel sem ellensúlyozzák — a tervezettnél jobban növekvő — vám- és import- befizetések. Szeptemberben a gazdálkodó szervezetek támogatásai 0,7 milliárd forinttal növekedtek, rontva a költségvetés egyensúlyát. Ezek a támogatások alapvetően a mezőgazdaságnak jutnak, mégpedig korábban folyósított hitelek kamatkedvezménye révén. Nem segít a költségvetésen a kincstári vagyon hasznosítása sem. Szeptemberben ugyanis ilyen tétel címén csak jelentéktelen összeg folyt be. így várhatóan az éves előirányzat valósul meg e téren. (MTI) Heves megyeiek a Compfair ’91 -en A világ élenjáró számítástechnikája Már a tegnapi nyitónapon nagy érdeklődés kísérte a kőbányai vásárvárosban a Compfair ’91 elnevezésű, negyedik alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi számítástechnikai szakkiállítást és -vásárt. Reprezentatív a kiállítás, hiszen három nagy pavilonban, 12 ezer négyzetméteren mutatkoznak be a hazai és külföldi cégek, egészen szombat estig. Közülük a legnagyobb területet az amerikai IBM, továbbá a hazai Központi Fizikai Kutatóintézet, a Kontrax és a Számaik bérelte. A kiállítás célja, hogy felvonultassák a világ élenjáró számítástechnikai eszközeit, berendezéseit, illetve az ezekhez kapcsolódó programokat, s a korszerű irodatechnikai eszközöket. Jelen vannak élenjáró termékeikkel az Egyesült Államok, Németország, Franciaország, Szingapúr — hogy csak a legjelentősebbeket említsük —, reprezentálva törekvésüket, elképzeléseiket a szakmában. A bemutatkozók sorában látható a Hatvanban tevékenykedő IBIS Osztrák-Magyar Számítás- technikai és Kereskedelmi Kft. Ez a cég szoftvereket, egyedi igényű speciális programokat, titkársági rendszereket készít, emellett számítástechnikai és irodatechnikai szervizzel is ellátja az érdeklődőket. Egerben is van irodája az ugyancsak bemutatkozó miskolci székhelyű Szin- va Comp Szervező és Számítás- technikai Szolgáltató Kft.-nek. A különféle gazdasági folyamatokhoz, ügyviteli munkákhoz ajánlanak rendszereket, elszámolási információkat. Emellett bemutatják az amerikai Packard Bell cég kiváló minőségű számítógépeit, amelynek kizárólagos forgalmazói. Emellett az egész országra kiterjedő szervizükről is információt szolgáltatnak. (Folytatás a 2. oldalon) Roszik Gödöllőt ajánlja... Szétveri magát a Parlament? A tiz óra után megkezdődött plenáris ülésen Jeszenszky Géza külügyminiszter beszámolója után valamennyi frakció vezérszónoka kifejtheti véleményét, majd egy újabb körben mindenki ismét szót kapott, így tényleges vita jöhetett létre a külkapcsola- tok alapelveiről, s a magyar külpolitika gyakorlati lépéseiről. Napirend előtt Roszik Gábor (MDF) bejelentette: a gödöllői önkormányzat egyhangú szavazással kezdeményezi, hogy a világkiállítás helyszíne Gödöllő legyen. Az Országgyűlés kedd délutáni plenáris ülésén a BTK módosításáról Zétényi Zsolt és Takács Péter által beterjesztett törvény- javaslatának általános vitája során Orbán Viktor, a Fidesz frakcióvezetője felkérte a beterjesztőket: vonják vissza törvényjavaslatukat, valamint a parlamenti pártokat, egyeztetéseken tisztázzák, hogyan óhajtják a múlt lezárását, mert a vita ilyetén folytatása, az egymás múltját felemlegető számos felszólalás azzal fenyeget, hogy az első szabad Parlament szétveri saját magát, megfosztódik hitelétől és lejáratja magát az ország előtt. Az MSZP nevében Gál Zoltán frakcióvezető csatlakozott Orbán Viktor javaslatához.