Heves Megyei Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-15 / 242. szám
VILÁGTÜKÖR HÍRLAP, 1991. október 15., kedd Kim titkos kínai körútja Kim ír Szeri észak-koreai pártvezető és államfő tíznapos hivatalos látogatása befejeztével Nankingból hazairidult Phenjan- ba. A látogatás eseményeit teljes titoktartás övezte, még külföldi újságírókat sem engedtek a phenjani vezető közelébe. A hír- ügynökségek ugyanakkor bizonyosra veszik: Kim ír Szén azon fáradozott, hogy a szovjet gazdasági összeomlás következtében támogató nélkül maradt koreai gazdaság számára Pekingtől kérjen segítséget. Kim ír Szén körútja Kínában hírforrások szerint valóban a legritkább események közé sorolható. Tíz halott Johannesburgban Vasárnap újabb tíz ember vesztette életét a dél-afrikai Johannesburg külvárosaiban a hét végén kiújult összecsapásokban. Az AFP jelentése szerint a sowe- tói feketegettóban két nő és nyolc férfi vált a feketék szervezetei közötti incidensek áldozatává. A szombati összetűzések is tíz emberéletet követeltek. A csatározások tovább folytatódnak. Haider a pártvezér Jörg Haider, az Osztrák Szabadságpárt elnöke megerősítette korábbi állítását, miszerint példamutatónak tartja a harmadik birodalom foglalkoztatási politikáját. A kijelentés néhány hónappal ezelőtt olyan nagy botrányt kavart, hogy Haidert menesztették a karintiai tartományi vezetői (miniszterelnöki) funkcióból. Pártjának karintiai szervezete vasárnap ezzel szemben ismét hatalmas többséggel (99,5 százalék) választotta meg tartományi pártvezérré. Haider továbbra is kitart amellett, hogy ő csak a könyvekből is ismert tényekről beszélt. Ausztria-lottó Az e heti nyerőszámok: 21, 22, 26, 28, 36, 40, a pótszám: 1, a Joker-szám: 712666. A Lottó Unió Kft. közlése szerint a 41. játékhéten 6 találatos szelvény nem akadt. A 3 darab'5 plusz pótszámos egyenként 1.871.329, a 286 darab 5 találatos egyenként 29.443, a 18.062 darab 4 találatos egyenként 621, a 353.467 darab 3 találatos A^4 darab Joker-szegényre egyenként 894.175 schillinget fizetnek. Sfl HOLDING KFT I NAGYRÉ DE Véget ért a szocialisták hatalma Új korszak Bulgáriában Véget ért Bulgária történelmének egy korszaka — jelentette ki hétfő hajnali szófiai sajtóértekezletén Filip Dimitrov, a vasárnapi parlamenti választásokon győztes Demokratikus Erők Szövetségének (DESZ) elnöke. Dimitrov kiemelte, hogy a Bolgár Szocialista Párt elvesztette a hatalmat, Bulgária első politikai erejévé vált a Demokratikus Erők Szövetsége. Megerősítette, hogy pártja nem lép koalícióra a Bolgár Szocialista Párttal. A különféle mintavételekkel készített prognózisok egyöntetű előrejelzései szerint a Bolgár Szocialista Párt néhány százalékkal alulmaradt a választásokon a DESZ nemzeti mozgalommal szemben. A nem hivatalos adatok alapján mindkét párt 30 és 40 százalék közötti eredményt ért el. Egyelőre csak annyi ismeretes, hogy e két párton kívül biztos parlamenti képviseletre számíthat a bulgáriai törökök pártjaként számon tartott Mozgalom a Jogokért és a Szabadságért szervezet, amely több mint 6 százalékos szavazatarányt mondhat magáénak. Bulgáriában a parlamenti képviselethez legalább 4 százalékos választási eredményt kell elérniük a pártoknak. Bulgáriában csak hétfőn hajnalban fejeződhetett be a szavazás, a választási irodák közül a legutolsót csak hajnali fél háromkor tudták bezárni az elhúzódó voksolás miatt. A központi választási bizottság előrejelzései szerint hivatalos végeredményt legkorábban egy hét múlva tesznek közzé a vasárnapi általános választásokról. Néhány perccel vasárnap éjfél után az Európa Tanács megfigyelőcsoportjának vezetője a szófiai televízióban bejelentette, hogy értékelésük szerint szabad és tisztességes választásokat tartottak vasárnap Bulgáriában. (MTI) A demokrácia csúnya, de tanulságos arca Mondják, hogy Nagy-Britan- niában hatszáz éve művelik a demokráciát, a londoni Westminster a parlamentek anyja, van mit tanulni a brit demokráciától. Az elmúlt két hét a működő demokrácia egyik hagyományos kirakodóvására volt Nagy-Bri- tanniában. A két nagy párt, a Munkáspárt (most ellenzékben) és a konzervatívok (most kormányon) megtartották éves országos értekezletüket. Az is a demokrácia bevett játékszabályai közé tartozik, hogy a két párt nem csupán saját programját kínálta a választóknak, s nem csupán — mint egykor Muhammad Ali a ringben — tulajdon nagy- szerűségét és biztos győzelmét hirdette, hanem — mint a brit tévében mosóport és hajsampont hirdető cégek — a másik áruját is harsányan ócsárolta. íme, néhány keresetlen kitétel, amelyet a brit pártok egymás vezetőinek fejéhez vágták. „A konzervatívok gyáva kukacok” — mondta Neil Kinnock munkáspárti vezér. „Kinnock úr elmehet zenés dísztáviratnak a választások után” — így a konzervatívok tréfásabb vénájú elnöke, Chris Patten. És rövid válogatás a mindkét oldalról egyforma hévvel harsogott jelzők közül, ábécé-sorrendben: a másik párt, illetve programja, vezetője, tagja „aljas, ármányos, beteg, buta, csirkefogó, gazember, gonosztevő, hanyag, harácsoló, hazug, hozzá nem értő, irigy, lusta, mocskos, népbutító, népfojtogató, ostoba, paprikajancsi, rabló, romboló, szélhámos, terrorista, tökfilkó, tolvaj, útonálló, végromlásba döntő”. Satöbbi, satöbbi. Ha van a fejlett demokráciának csúnya ábrázata, ez nagyon csúnya volt. Csak egyvalami nem hangzott el a jelzők között. Senki sem tett sanda utalást arra, vajon az ellenfél jó angol, jó skót, jó walesi, netán jó északír-e. Nem firtatták, a rómaiakkal, a dán, vagy a norvég vikingekkel érkeztek-e ősei brit földre, most pedig turbánt visel- e, vagy göndör hajat barna bőrrel, vagy keménykalapot és krumpliorrot. Nem hánytorgat- ták, ki volt apja-anyja és miből élt tíz évvel ezelőtt. Csak keményen lehülyézték. Van mit tanulni a brit demokráciától. Mészáros György Hőforrások ringatják Magyarországot (Folytatás az 1. oldalról) És — most kapaszkodjunk meg — a hazai gyógyvizek hasznosításában nem kevesebb, mint 12 hatóság játszik szerepet. Mire ezeket egy külföldi érdeklődő végigjárja, nem lesz az üzletből semmi. Pedig — mint már idéztük a szakembereket — lenne mivel csábítani a befektetőket. Csak Hevesben — ahogy konferenciaköszöntőjében Molnár Miklósné dr., a megyei önkormányzat alei- nöke utalt Tá — számos hőforrás csordogál, avagy várja jobb sorsát, mint Egerszalók, Andornak- tálya, Ostoros, Kisköre, Tiszaná- na. S talán valamiféle előrelépés is van már: 18-20 érintett település együttműködése kezdődött meg, ez azonban akkor válhat teljessé, ha egy országos termálprogram bontakozik ki. Hiszen ezzel léphetne hazánk a gyógy- idegenforgalomban már elismert és sikeres országok sorába. A témában ezzel kapcsolatban — az idegenforgalom helyzetének elemzésével — adott részletes információkat a megjelenteknek dr. Kardos Kázmér helyettes államtitkár, az Országos Idegenforgalmi Hivatal elnöke, aki kissé magánjellegű kijelentéssel élve mondta: „Ha a gyógy-idegenforgalom támogatását és nemzeti propagandáját nézzük, s összehasonlítjuk külfölddel — s hogy ne menjünk messzire, csak a cseheket és a lengyeleket vegyük, akik mindenütt ott vannak ezzel a világélvonalban —, bizony a sárga irigység kerülget...” Annak ellenére, hogy a gyógy-idegenforgalmat még nem is érintette az utóbbi időszak „lemorzsolódása”, mint a turizmus egyéb területeit. A gyógyszállók — a Danubius-há- lózat hoteljei — az elmúlt évben 40 millió dollárt hoztak a költségvetésnek, holott — ha korábban ezt az ágazatot kellően fejlesztettük volna — többszörösét kamatozta volna. Ami az idegenforgalmunkat jellemzi: tavaly 824 millió dollár hivatalos bevételt könyvelhetett el az ország, az egyre burjánzóbb „feketegazdaság" jövedelmével együtt ez elérte a 2,3 milliárdot. A falusi turizmus megadóztatásának hírére 30-35 százalékkal esett a fizetővendéglátók száma, s ez nem használ az idegenforgalmi üzletágnak. Mint ahogy az sem, hogy eltűnt az úgynevezett magyar „image”, azaz: az olcsó szállodai szolgáltatás és vendéglátás, illetve a jó köz- és üzleti biztonság, amely most számos más országot jellemez. A hozzánk látogatók száma 13,6 százalékkal csökkent — ebben szerepet játszott a politikai és a környezetvédelmi helyzet is —, s 21,4 százalékkel kevesebben vették igénybe a kereskedelmi szálláshelyeket: a szállodák kihasználtsága csupán 83 százalékos volt. A nemzetközi összehasonlításban — a látogatók számát illetően — a világ „fogadóországai” között az 5. helyen állunk, megelőzve például Ausztriát. A hivatalosan jegyzett idegenforgalmi bevételt — a 824 millió dollárt — tekintve viszont csak a 47. helyen vagyunk, kétszer any- nyi turistával, mint az ország lakossága: jellemző, hogy előttünk á Dominikai Köztársaság áll — 1,3 millió látogatóval...! Van tehát mit tennünk — hangsúlyozta dr. Kardos Kázmér, aki feladataink között kiemelte: a minőségi turizmussal, a jobb szolgáltatással, valamint a gyógy-idegenforgalom fellendítésével nyolc-kilencszeresére lehetne emelni a bevételt. Az idegenforgalom megérdemli hát a támogatást, bár a mai költségvetési elvárások nem kedveznek ennek az elképzelésnek, sőt: úgy tűnik, a gyors „kasszasikerért" hajlandó a pénzügyi kormányzat feláldozni az idegenforgalom hosszú távú lehetőségeit. Ebben az a láncolat szerepel, hogy: turisták, szállás, gyógyászat — és az idegenforgalmi „értékesítés”. Tehát a komplex idegenforgalmi tevékenység... Az első előadásokat követő sajtótájékoztatón került szóba a kérdés: mi az ágazat teendője azután, hogy — várhatóan — végleg lemondhatunk a világkiállításról? Az Országos Idegenforgalmi Hivatalé lnöke sajnálkozását fejezte ki a döntés miatt, amely — érthetően — nagyon érzékenyen érinti a hazai idegen- forgalom jelenlegi és a jövőbeni helyzetét. — A konferencián megfogalmazzuk, s eljuttatjuk a kormánynak azt az igényünket, hogy a világkiállítás kapcsán idegenforgalmi fejlesztésre szánt összeget — az Expo elmaradása ellenére — ebbe az ágazatba fektesse, mert az idegenforgalmi infrastruktúra, s a szállodai kapacitás bővítése a legkedvezőbben térül meg. Kíváncsian várjuk, hogy milyen választ kapunk majd erre... Szilvás István Burmái nőé a Nobel-békedíj Első ízben ítélték oda burmai politikusnak, s negyedszer ázsiai személyiségnek a Nobel-békedí- jat — Áung San Suu Kyi hazája erőszakmentes demokratikus mozgalmának vezetője, sajnos, fogságban kénytelen értesülni a nemzetközi rangot jelentő kitüntetésről. Aung San Suu Kyi 1988-ban tért haza Burmába; hamarosan a véreskezű katonai junta ellen harcoló demokratikus erők egyik vezetője lett. Nemzeti Liga a Demokráciáért elnevezéssel pártot alapított, a junta távozását, ideiglenes kormány felállítását és szabad választások kiírását követelte, ezért 1989júliusában házi őrizet alá helyezték. Lesz-e a tolarból dollár? A bankban egy jugoszláv dinárért egy szlovén tolart adnak. Aki 50 ezernél több dinárral jelenik meg a pénztárnál, kiteszi magát annak a kényes helyzetnek, hogy rákérdeznek, honnan is van a pénz? Az illető visszakérdez: miért ez a kíváncsiság? A válasz kézenfekvő: tartani lehet tőle, hogy a spekulánsok a Németországban, Ausztriában és Jugoszlávia déli köztársaságaiban felhalmozódott dínármüli- árdokat Szlovéniába hozzák, hogy ott átcseréljék tolarra. Ha a ^ Gazdálkodó szervezetek figyelem! Kedvező befektetési lehetőség A KINCSTÁRJEGY-AUKCIÓ A legutolsó aukciókon elérhető éves hozamok az alábbiak voltak: 90 napos 30 napos maximum: 35,07% 33,12% átlagos: 34,74 % 32,99 % minimum: 21,35 % 30,05 % Az aukciókon bármely jogi személy részt vehet. Páros héten 30 napos, páratlan héten 90 napos aukciót tartunk. Az ajánlati lapokat minden héten szerdán 9-ig kérjük eljuttatni az MNB Heves Megyei Igazgatóság Közgazdasági Osztályára. További információ: a 20-127 vagy 13-444/113-as telefonon kérhető. dinár árfolyama tovább csökken, s a tolaré emelkedik, akkor a spekulánsok zsebre vágják a nyereséget, amivel jelentős kárt okoznak a szlovén devizának. Úgy tudják, hogy az új szlovén deviza fedezete mindössze 180 millió német márka, ám legkevesebb 700 millióra lenne szükség ahhoz, hogy a tolárt „keménnyé” tegyék — mondják szakértők. — A német márkát sem a jóisten teremtette, hanem maguk a németek. Többet kell exportálni, mint importálni, gondoskodni kell a társadalmi békéről, és takarékoskodni kell — véli Dusán Sesok szlovén pénzügyminiszter. Az emberek nagy érdeklődéssel mustrálják az új bankjegyeket, amelyeket nyolc címletben kapnak kézhez: egy, két, öt, tíz, ötven, száz, ötszáz és ezer talárosokban. A bankjegyeken azonban nem olvasható az új pénz neve — azt ugyanis csak két nappal ezelőtt határozták meg, a bankjegyeket ellenben már négy hónapja nyomták. Az „igazi” pénz majd csak hónapok múlva jelenik meg — rajta lesz a neve, szép lesz a rajzolata és messzemenően védve lesz a hamisítással szemben. SF - 7750 FÉNYMÁSOLÓ CSAK NÁLUNK! Most 30.000 Ft árkedvezménnyel! Irodatechnikai szaküzlet [Budapest XIII.,Váci út 6. |Tel.: 166-7032, 166-7449 Üj az elnök és a vezetés (Folytatás az 1. oldalról) Éjjel-nappal dolgoztak, kikérték az emberek véleményét. Nagy János köszöntő szavai és a napirendi pontok elfogadása után Demeter János, a jelölőbizottság elnöke emelkedett szólásra. Elmondotta, a tagság 9-ről 13-ra kívánja bővíteni a vezetőség létszámát, és helyet követelnek ebben a nyugdíjasok is. Ehhez alapszabály-módosításra volt szükség, amelyet egyhangúlag megszavaztak a jelenlévők. Azt is egyhangú szavazással hagyták jóvá, hogy két elnökjelölt — Antal Imre és Antal László (csak névrokonok) — kerüljön fel a szavazólapra, mert a harmadik jelölt, Frej Lajos menet közben meggondolta magát, visszalépett. Ugyanígy hagyták jóvá a 12 vezetőségi tag listára kerülését is. Csupán egy felszólaló, Pál Sándorné akadt, aki Nagy János érdemeit méltatva a vezetőségbe javasolta őt, de ezt az illető nem vállalta. Ezután sor került a két jelölt kétperces bemutatkozására. Ebből kiderült, hogy szinte azonos korúak, füzesabonyi születésűek, nősek, felsőfokú mezőgazda- sági végzettséggel rendelkeznek. Hosszú időt vett el a szavazás lebonyolítása, amikor végre Rát- kai József né, a szavazatszedő bizottság elnöke ismertette az eredményeket. Az elnökjelöltek közül Antal Imrére 83-an, Antal Lászlóra pedig 101-en voksoltak. Nagy volt a taps, s aztán meg a megütközés, amikor Rátkainé bejelentette: ezt a szavazást meg kell ismételni, mert nincs kétharmados többség— 45 és 55 százalékos volt az arány —, s a törvény ebben az esetben újabb fordulót ír elő az egyszeri többség eléréséig. A gazdaság jogásza megemlítette, nem szükséges a választást újrakezdeni, ha valamelyik jelölt visszalép. Ez nem történt meg, így következett a második forduló. A 180 szavazóból 114-en Antal Lászlót választották, 64-en pedig Antal Imrét. Két szavazat érvénytelennek bizonyult. Végül az új téeszelnök, Antal László mondott köszönetét a bizalomért, tett ígéretet arra, hogy minden tudását a gazdaság érdekeinek szolgálatába fogja állítani. Az első fordulóban egyébként vezetőségi tagok lettek: Antal János, Bocsi Józsefné, Godó József, Hegedűs László, Kerékgyártó Tamás, Padra László, Rátkai Józsefné, Stassék József, Tóth Józsefné, Szabó Imre, Hídvégi Jánosné (nyugdíjas) és Demeter János. Az ellenőrző bizottság elnöki székébe Pásztor Péternékerült. (fazekas) Lesz békekonferencia! Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel tárgyalt hétfő délelőtt, majd továbbutazott Ammanba James Baker amerikai külügyminiszter. Kairóban megerősítette eltökéltségét arra, hogy az októberre kitűzött közel-keleti békekonferenciát mindenáron összehívják a hónap vége előtt. Az értekezleten való palesztin részvételről — ennek tisztázatlan volta jelenti még mindig a konferencia előtt álló legfőbb akadályt — szerdán Tuniszban hozza meg döntését a PFSZ Központi Tanácsa. (MTI) Ford Már kapható! 92-es kivitelű Tranzitok — személygépkocsik kedvező áron, rövid határidővel, többféle kivitelben és többféle színben, vásárolható és lízingelhető! Érdeklődni: Xishi-Kaze BL Nyíregyháza, Géza u. 8-16. Tel: 42/12-622/12, 13. Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, ismerősökkel, sportbarátokkal, hogy SÓS ISTVÁNNÉ Turza Erzsébet hosszú szenvedés után 38. életévében elhunyt. Temetése 1991. október 16-án, szerdán 14 órakor lesz az Üjhatvani temetőben. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik BÓNUSZ JÓZSEF temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család