Heves Megyei Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-12-13 / 240. szám

HÍRLAP, 1991. október 12—13., szombat—vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 7. Kié a lovag múmiája? Friedrich von Kahlbutz, a né­hai nagyhatalmú, vasba öltözött lovag ma kifejezéstelen arccal fekszik egy riasztóberendezé­sekkel felszerelt, üvegtetejű ko­porsóban. A XVII. századi né­met főúr — ma igazi tudományos rejtély, olyan titok, amelyet a szakértők képtelenek megfejte­ni. Míg mások teste haláluk után elrohad, von Kahlbutz természe­tes kinézetű múmiává vált — ki­csit talán soványnak tűnik, de tö­kéletesen ép. A több mint három évszázada élt lovag nem is sejtette, hogy ha­lálában egy nagyon is modern harci játék tétjévé válik: Neu- stadtban, a kis keletnémet város­ban szembeállította egymással az egyházat és az államot. A város polgármestere és lutheránus papja egyaránt magáénak vallja a sok pénzt hozó múmiát, s har­cuk egyelőre eldöntetlen. Kahlbutz 1651-ben, branden­burgi nemesi családban született, s 1702-ben halt meg. Feleségétől 11, a birtokain élő parasztasszo­nyoktól 30 gyermeke született. Maradványait sok — a helyiek által ma is táplált — rejtély és le­genda övezi. Múmiájának gon­dozói halálos komolysággal állít­ják például, hogy minden héten le kell nyírniuk a körmét. Az egyik legenda szerint a lovag megölt egy pásztort, aki nem volt hajlandó átengedni neki szép fe­leségét. Kahlbutz tagadta a gyil­kosságot: — Soha ne oszoljon szét a testem, ha én követtem el — mondta, és lön... A lovag most egy hideg, nyir­kos kriptában nyugszik, melynek kőfalain sisakja, páncélja és lán­dzsája lóg. Üveglappal fedett fa­koporsóban fekszik, testéről ri­asztóberendezés vezetékei lóg­nak. Ha látogatók érkeznek, magnetofonról hallgathatják meg életének történetét. A nar­rátor beszámol a tudományos kutatásokról is, amelyekkel megpróbálták kideríteni, hogy belső szervei és bőre miért ma­radt épségben, s azokról az aján­latokról, amelyek a világ minden részéről érkeztek a kortalan arisztokratáért — egy amerikai milliomos például 3 millió dollá­rért vásárolta volna meg. A múmiát nem sokkal a II. vi­lágháború után tették közszem­lére, s azóta a Berlintől száz kilo­méterre északra fekvő körzet legnagyobb turistalátványossága lett. Tavaly több mint százezren tekintették meg, köztük egyre több (egykori) nyugatnémet, ámbár az ország egyesülése óta kemény márkában kell fizetni a — természetesen azóta felemelt — belépődíjat. Kahlbutzért akkor indult meg a harc, amikor bebizonyosodott, mekkora anyagi előnyökkel jár birtoklása. Az egyház hivatalo­san bejelentette igényét a múmi­ára, mondván, hogy az az egy­házmegye egyik kis templomá­nak kriptájában nyugszik. Peter Freimark, Neustadt harcos lut­heránus papja szerint egyedül az egyház alkalmas őrzésere. Leg­főbb érve egy 1946-ból szárma­zó dokumentum, amelyet a szov­jetek által támogatott branden­burgi kormány állított ki, s amely az egyháznak juttatja azt a terü­letet, ahol a lovag nyugszik. A tisztelendő ezenkívül megvádol­ta a városka vezetését, hogy el akarják adni a relikviát. Edmund Bublitz polgármester természe­tesen tagadta a vádat, s azt is hoz­záfűzte: az egyház a 60-as évek­ben lemondott a lovaghoz fűző­dő jogairól — de sajnos, ez a nyi­latkozat azóta elkallódott. Az ügyet most a városi ügyész vizs­gálja. Ha az egyház nyer, a belépődí­jakból származó összeget a neu- stadti templom felújítására fog­ják felhasználni — a város vi­szont parkolót akar építeni a múmia megtekintésére érkező turisták számára. Üdvözítő-e az Iszlám Üdvfront? Az algériai ostromállapot be­vezetését, a választások elhalasz­tását és a kormány leváltását okozó véres zavargások szerve­zője, az Iszlám Üdvfront (FIS) alig két éves legális múltra te­kinthet vissza. A fanatikus isz­lám hívők 1989. márciusában je­lentették be pártjuk megalakulá­sát — öt hónappal a (minden va­lószínűség szerint szintén általuk szított) 1988. októberi összecsa­pások és alig néhány nappal a többpártrendszer bevezetését ki­mondó új alkotmány elfogadása után. A hivatalosan 1989. szeptem­berében bejegyzett párt igen in­tenzíven mozgósította híveit, olyannyira, hogy az 1990. júniusi többpárti helyhatósági választá­sokon már 4,3 millió szavazatot kapott, s ezzel a helyi tanácsok 55 százalékában, a tartományi tanácsoknak pedig a kétharma­dában szerzett többséget. Ezzel a FIS nemcsak az addigra már több mint negyven szervezetet számláló ellenzék legerősebb pártja lett, hanem csúfos veresé­get mért a függetlenség kikiáltá­sa (1962) óta kormányzó Nem­zeti Felszabadítási Frontra (FLN) is. A pártot a Főtanács (Medzs- lisz) és a kollektív vezetőség irá­nyítja, melynek több tagja — köztük Abasszi Madani sejk, a párt elnöke és helyettese, Ali Belhadzs imám — tevékenységé­ért korábban már a börtönéletet is megismerte. Legfőbb törekvé­sük, hogy minél nagyobb szerep­hez jussanak a politikai és társa­dalmi életben, s kizárólagos el­lenőrzésük alá vonják az ország több mint tízezer mecsetjét és az egyházi iskolákat. Tavaly április­ban a FIS először szervezett pár száz fős felvonulást a Nemzet- gyűlés épülete előtt, a kizárólag FLN-tagokból álló parlament feloszlatását és Sadli Bendzsedid elnök távozását követelve — idén május 27-én viszont, két nappal azután, hogy általános sztrájkot hirdetett, már százezres tömeget tudott felvonultatni Al­gír utcáin. Az iszlám állam megteremté­sét hirdető párt az algériai nagy­városok szegény kerületeiben a legnépszerűbb, a kereskedők és a kézművesek túlnyomó többsé­gét maga mögött tudhatja, s egy­re nagyobb sikert arat a fiatalok körében — ami cseppet sem leki- csinylendő abban az országban, ahol a lakosság háromnegyede 30 évesnél fiatalabb. Ez a rend­kívüli dinamizmus és az iszlám eszmék erőszakos hirdetése ag­godalmat kelt számos szomszé­dos országban, s más földrésze­ken is. Az Iszlám Üdvfront feltűnése és viharos erősödése még figye­lemre méltóbbnak tűnik, ha fel­idézzük, kik éreznek közösséget az algériai iszlám fundamentalis­tákkal: választási győzelmüket a teheráni vezetés és az éppen csak megtűrt egyiptomi Iszlám Test­vériség mozgalom üdvözölte leg­melegebben. S a FIS vezetői az Öböl-háború idején számos ro- konszenvtüntetést rendeztek Szaddám Húszéin mellett, mondván, hogy „vallási szem­pontból ő sem rosszabb a legtöbb arab vezetőnél”. UFOlesen _____________________________________________________ A „fényember” Ufonauták egymás között: — Te, engem itt a Földön inkább hülyének néznek, mint földönkívülinek.. Két ufonauta beszélget a galaxisban: — Mit gondolsz, ezek után már gondolkodnak odalent? — Kérdés, hogy hol van az a lent... — Mi történt néhány nappal A következő történetnek van egy óriási ellentmondása: a kép­telenség határát súroló, hihetet­len elbeszélés, becsületes, meg­bízható emberektől származik. Már csak ezért is érdemes részle­tesebben foglalkozni vele. Az Egerben élő. N.-né és le­ánya — aki az események idején 16 éves volt — izgalmas éjszaká­kat élt át 1990 utolsó heteiben. Nemrégiben velük beszélgettem. — N. (anyuka): „A karácsony előtti héten három éjszaka, nagy­jából mindig ugyanabban az idő­ben pillantottam meg az előszo­bafalnál álló zöldes fényességet. Magam sem értettem, mindhá­rom alkalommal valami megma­gyarázhatatlan ok miatt feléb­redtem. A „fényalak” egy embe­ri alak benyomását keltette. Any- nyira megijedtem, hogy teljesen mozdulatlanná merevedtem az ágyban. Sárgás-zöldes színű volt. Talán néhány másodpercig lát­hattam, majd hirtelen eltűnt. Egy kis idő múlva, amikor már valamennyire megnyugodtam, kimentem az előszobába és a konyhába széjjelnézni, de nem láttam semmi különöset. Kint az utcán köd volt, az utcai lámpák fényei haloványan világítottak. Ide, a harmadik emeletre egyéb­ként sem világítanak be az utcai lámpák. Ez a „fényalak” néhány napon belül még kétszer megje­lent. Még kétszer meggyőződ­hettem arról, hogy az első alka­lommal nem halucináltam, de arról is, hogy a fény nem az utcá­ról szűrődött be. Tehát ennek a fényteremtménynek határozott emberi alakja volt, bár kezei és lábai kissé elmosódottak voltak. Arcrészleteket már nem lehetett kivenni.” — Te, ezek a földiek már megint nem bírnak magukkal. Nem kellene őket átprogramoz­ni, mielőtt bajt hoznak ránk is? — De. Tehát leszálláshoz fel­készülni... később? — „Karácsony után néhány nappal — már a szokásos időben — úgy fél 12 körül megint csak felébredtem. A „fényember” megint ott állt az előszobafalnál. A következő pillanatban már in­dult is felém, befelé a szobába. Egy hengerszerű, fehéres fény­csóva vette körül a „testét”. Szörnyen megijedtem, remeg­tem a félelemtől. Először még ar­ra gondoltam, hátha nem igaz az egész, de minél jobban figyeltem őt, egyre inkább arra a meggyő­ződésre jutottam, hogy valamifé­le halucinációról van szó. Má­sodpercek alatt ott volt az ágyam mellett. Tudom, hogy butaság­nak hangzik, amit most állítok, de mégis ezt mondom, mert ez történt! Két alaktalan „fényke- zével” a vállamhoz ért, majd érezhetően megszorított. Ekkor már úgy remegtem, mint egy nyárfalevél. Nem tudom, hogy az ijedségtől-e, vagy attól, hogy hozzám ért. A remegést és rán­gatózást főleg a kezemen és a lá­bamon éreztem. Képtelen vol­tam megmozdulni, csak remeg­tem és remegtem, ki tudja, med­dig. A másik szobában — ekkor még hallottam — kiabált a na­gyobbik lányom. Nagyon szeret­tem volna felkelni és megnézni őt, de valamilyen ismeretlen erő nem engedett felkelni. Szinte biztos, hogy nem halucináltam, ugyanis az erős fogást a vállamon éreztem. Ebből a remegésből egy hosszú, álomszerű állapotba zu­hantam. Csak hajnal 2 órakor tértem magamhoz. Az első em­lékképeim arról vannak, amikor elkezdtem ébredezni. Egy kis ovális ablakra emlékszem, me­lyen kipillantva fényes, sziporká­zó csillagokat láttam szabályos alakzatba tömörülni. Talán öt­vagy hatszögű lehetett. Lassan- lassan kezdtem magamhoz térni, a csillagképek is elhalványultak, de még hosszú percekig nem bír­tam felkelni. Pedig nagyon meg akartam nézni a lányomat a má­sik szobában. Hosszú percek tel­tek el, míg fel tudtam kelni. Haj­nali két óra volt. Benéztem a lá­nyom szobájába, s végigjártam a lakást, de ekkor már semmi kü­lönöset nem tapasztaltam. Hó­napok teltek el a nevezetes éjsza­kák óta, de nekem sokszor meg­fordul a fejemben, vajon miért a következő gondolat jutott azon­nal eszembe felébredés után: mi­ért ebben a kopott pizsamában vittek el? A történtekre ma is ke­resem a választ. Soha nem hittem az UFO-kban, no, meg abban, hogy embereket „térítenek”. De most érzem, valami rendkívüli történt velem. Az eseményt kö­vető napokban erős szorongá­som és hányingerem volt. Fájt a szívem. Pedig egy nyugodt em­ber vagyok. Soha nem is voltak semmiféle lelki problémáim, ami miatt izgulnék vagy félnék.” — Mi történt még azon a neve­zetes reggelen? — Lanyomat felköltöttem, és mindjárt felfigyeltem arra, hogy remeg, mintha félne. Az arca is ijedtséget tükrözött. Akkor rög­tön el is mesélte, nem tudja, mi volt éjszaka, de nagyon furcsát „álmodott” vagy látott. Legna­gyobb elképedésemre — mert ez már túl volt a csodálkozáson — elmesélte éjszakai látomását, ami nagyon hasonlított az enyémhez. Teljesen meg vagyok zavarodva a történtek után, és tudom, hogy mindez lehetetlen ugyan, de mégiscsak a saját sze­memmel láttam.” N. leányával is beszéltem, bár meglehetősen nehezen lehetett szóra bírni. J: — „Már régóta figyelek meg éjszaka az ágyam mellett ilyen zöldszínű fényalakokat. Valami különös állapotban látom őket. Ügy érzem, nem alszom, de nem is vagyok ébren. Egy elmosódott emberalak, ami csak fényből áll. Ezt a furcsa állapotot még a kö­vetkező tény is alátámasztja: amikor nyitva volt a szemem, nem láttam semmit, de amikor becsuktam, akkor megjelentek. Ezen az éjszakán ketten voltak. Közvetlen az ágyam mellett áll­tak, kezükben valami hosszú, kb. egy centiméter átmérőjű fémpál­caszerűséget tartottak. Néztek. A következő pillanatok még kö­dösebbek. Valahol egy udvaron állok, néhány méterre előttem egy fehér, boltíves „ajtó”, ami lassan kinyílik. Két zöld alak ki­lép. Világít a szemük. Én borzal­masan felek. A következő pilla­natban az ijedtségtől összees­tem.” — Ezekről a dolgokról miért beszélsz ilyen nehezen?-... (Erre a kérdésre nem ka­pok választ.) — J: — „Meggyőződésem, hogy valamiféle földönkívüli ér­telem már régóta figyel bennün­ket. A legkülönösebb az, hogy mindig előre megérzem a fénylé­nyek megjelenését. Karácsony előtt és alatt olyan feszült vol­tam, hogy nem találtam a helye­met. Valószínűleg előre meg- éreztem, hogy történni fog vala­mi. A következő napokban már tökéletesen nyugodt voltam, de a mindennapi életben is sokszor előre megérzek dolgokat. Más­kor egy erős kényszer miatt le kell ülnöm, és írnom, írnom kell. Csam ömlenek, folynak belőlem a szavak, a mondatok. Egy-egy alkalommal oldalakat is képes vagyok írni. A téma mindig a környezetvédelem” — fejezi be a történetet a 16 éves nagylány. (Továbbra is várjuk a témával kapcsolatos leveleket: Címünk: Uránia Csillagvizsgáló UFO- adatközpont: Pf: 323. 3301. Eger.) V. Tana Judit

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents