Heves Megyei Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-12-13 / 240. szám
5 Vízmintát vettek Tarnaleleszen A közelmúltban már beszámoltunk arról, hogy Tarnaleleszen és a környező községekben kiépítik az ivóvízhálózatot. A költséges beruházás mára odáig jutott, hogy már a vízmintákat is levették, s így nemsokára az érintett településeken a kút meg a lajtoskocsi helyett elegendő lesz, ha megnyitják a lakásban a vízcsapot, mikor hozzá akarnak jutni az éltető folyadékhoz. Szüreti mulatság Balatonban Szüreti mulatságot rendeznek vasárnap reggeltől estig Balatonban. A programban szerepel többek között felvonulás, néptáncbemutató, s az est fénypontja valószínűleg a szüreti bál lesz. Pékség Verpeléten Friss házi kenyeret is vásárolhatnak ezentúl a verpelétiek községükben. Szombaton délelőtt tíz órakor adják át ugyanis azt a műhellyel egybeépített üzletet, ahol Katona Gábor vállalkozó süti a friss terméket. Parádsasvár — a falu legmagasabb pontjáról (Fotó: Perl Márton) Az apartman vendégei az ezüstlakodalmukat ülik. Az évforduló tegnap volt, nagy csokor virággal állított be a férj, pezs§ ősdugók durrantak az ejszaká- an, távol a világtól ünnepelt a házaspár. De ez a reggel borongós, köd- bevész a Kékes csúcsa, az eső is el-elered, reggeli közben tervezik a mai utazást: Párádra mennek, a Cifra Istállóba, meg Egerbe, egy kicsit szétnézni. — Lehet, hogy nem jövünk meg ebédre. Talán csak délután, de az is lehet, hogy este — mondják dr. Abroncsosné Tóth Évának, aki a parádsasvári 11A vendégház tulajdonosa, s mindenese is egyben, o készíti el a reggelit, az ebédet, a vacsorát, megveti az ágyat, főz és takarít, s emellett meg hasznos tanácsai is akadnak a programokhoz. Pedig néhány évvel ezelőtt még nemigen ismerte ezt a környékét. A kecskeméti Aranyhomok Szálloda vezetője volt, s férje is ugyanott, a „hírős városban” orvos. Ám egy idő után egyikük sem érezte jól magát akkori munkahelyén, s elkezdtek más állások után nézni. Több, rövi- debb-hosszabb kitérő után telepedtek meg Párádon, ahol a férje elnyert egy állást — azóta is csak úgy hívja a család: Brinkmann doktor. A feleség pedig vérbeli vendéglátósként felújíttatott egy házat Parádsasváron, egy olyat, ahol a kert végéből túrázni lehet indulni, hiszen a piros turistaút éppen keresztezi a birtokot. Régi ismeretségei révén külföldön es Magyarországon egyaránt ajánlani kezdte vendéghazát — s nem panziót, mert ezt az elnevezést utálja —, amelynek egyszerűen a 11 Á nevet adta, ugyanis a szálló a Kossuth utca 11/A alatt található. Óvták sokan. A Heves Megyei Idegenforgalmi Hivatal például kijelentette, hogy nem tartják jónak a vállalkozást, hiszen a környék telített vendégházakkal, újak már nemigen élnek meg. Csattanós cáfolatként Éva asszony a januárban megnyitott vendégházát szinte egész nyáron telt házzal működtette, s már visz- szatérő vendégei is akadnak. — Én nyugalmat tudok biztosítani a vendégeknek — beszél erről. — Még egy reggeli elkészítésén sem kell Fáradozniuk, s főleg nem az ennivaló beszerzésével, ugyanis itt, Sasváron nem olyan széles a választék. Sokan vadászni jönnek, s szinte egész nap az erdőt járják, mások csak pihenni szeretnének, ki sem mozdulnak a szobájukból, csak alszanak és esznek. Néhány közismert országgyűlési képviselő is szívesen jön ide, késő este érkeznek, hogy senki ne ismerje fel őket, s a házból nem nagyon mozdulnak ki. Most viszonylag nyugalmasak a hétköznapok, de a nét végén ismét telt ház lesz. Szilveszter idejére pedig már az egész hetet eladták, így a család egyelőre csak reménykedik abban, hogy majd egyszer eleget tehetnek a számtalan meghívásnak, amelyek rendszeresen érkeznek a volt vendégektől. (kova) ' Megjelent Juhász Pál verseskötete Játék Veszélyben a forrás Mi lesz a szilvásvárad! szennyvízzel? Lapunkban többször írtunk már a tolókocsihoz kötött, fiatal parádsasvári költőről, Juhász Pálról. Legutóbb — egy beszélgetés keretében — arról számoltunk be, hogy Juhász Pál — ha sikerül támogatást szereznie — egy verseskötetet szeretne kiadni. Nos, örömmel adjuk most hírül, hogy a szükséges pénz összegyűlt, a kötet pedig Játék címmel az elmúlt hét végén megjelent. A parádsasvári művelődési házban lehetett először megvásárolni, ahol egy héttel ezelőtt szombaton — nagy érdeklődés mellett — irodalmi estet is rendeztek a költő tiszteletére. Ezen Holló Henrik polgármester köszöntötte a jelenlévőket (egyébként az önkormányzat s maga a polgármester is sokat segített a versek megjelentetésében), majd Juhász Pál műveit olvasta fel az a négy falubeli, akik vállalkoztak a szereplésre. Némely vers, ifj. Kopcsik Lajos tolmácsolásában, megzenésítve hangzott el a közönség előtt, csakúgy, mint az, amelyet most közlünk. Elment Elment, révedez egy fénysugár, Elment, kiáltja egy kis bogár, Elment, suttogják a fák, Elment, sírnak a madarak, Elment, nevetnek az emberek, Elment, szavait felidézem, Elment, csókjára emlékezem. Tizenhetedik életévébe lép Szilvásvárad község szennyvíztisztítóműve Bertalan Imre, az ÉRV Heves Megyei Regionális Vízmüvének vezetője jól emlékszik rá, amikor 1975-ben átadták rendeltetésének, most mégis kérdőjel van mögötte: működ- het-e tovább, vagy más megoldást kell keresnie a falunak az egyre növekvő mennyiségű szennyvíz elhelyezésére. — Nem a jelenlegi üzemelés, hanem az esetleges további fejlesztésjelenti a gondot. Napi 300 köbméternyi kapacitásával a mű ugyanis ma teljesítőképességének határán van, vagy ha mégis, hát 40-50 köbméternyi szennyvizet, ha tud még naponta fogadni. — Márpedig sokan érzik a faluban a sajátos emésztőgödrök tarthatatlanságát, amelyek némelyikét éveken át nem szippantják... — Nyílt titok, hogy ezek a gödrök kivétel nélkül szabálytalanul — áttört oldalfalakkal, fenék nélkül — épülnek. Csak a tulajdonviszonyokon múlik, elszi- varog-e belőlük a szennylé a talajban, vagy sem. Akad, aki 30 éve itt lakik már, s nem volt még a portáján a tartálykocsi. Maga alá piszkít mind, aki csak így csinálja. Kénytelen vagyok bólintani. Hányszor facsarja hajnalonként orromat a bűz a kis patak mellett. Eredete túlontúl is egyértelmű. Természetföldrajzi adat: Szilvásvárad minden felszíni vize a láz- bérci ivóvíztározóba jut. S ezen nincs mit vitázni! Hetven lakás lehet a faluban, amit évek során rákötöttek a községi hálózatra. Meg a közüzemek es a kisvállalkozók a Szalajka-völgyi bejárónál. Kevés! Kevés, mert örülni kéne, hogy ilyen természeti adottságokkal áldotta meg a sors e lakhelyet, s hogy tisztításra még máig sem szoruló minőségű karsztvizet ihat — saját forrásból. — Mi lenne hát a megoldás? — Ha fejlesztésre szánja rá magát a lakosság, kettő is kínálja magát. Az egyik szerint — kihasználva a 100 százalékos bővítési lehetőséget — duplájára kellene emelnünk a tisztítómű kapacitását. Ez lenne csak képes fedezni azt az igényt, amit Szilvásvárad vízfogyasztása támaszt vele szemben. Nem kis munka, s főleg nem olcsó: nem mondok ugyan pontos árat, de 5-6 millió forinton alább nemigen úsznánk meg. — És a másik megoldás? Az talán jobb? — Föltétlenül kedvezőbbnek látszik. A nagyvisnyói és dédes- tapolcsányi szennyvizek befogadására most építenek egy víztisztítóművet, aminek napi kapacitása már ezres nagyságrendű. Ezt már eleve úgy tervezték, hogy akármit is ráköthetnénk; föltéve persze, ha kiépítjük a vezetéket Visnyó és magunk között. És hogy mennyivel olcsóbb ez, mint a sajátunk, a vak is láthatja! — ??? — Most jelent meg a törvény, hogy januártól minden olyan ivóvíz- és szennyvízmű önkormányzati tulajdonba megy át, ami egyetlen települést szolgál ki. Annak összes bajával, az üzemeltetés kötelezettségével. S ha az veszteséges lesz a falunak, bizony le kell majd nyelni a „békát’’ is. — Mindez azonban csak a víztisztítómű. A faluban azonban hiányzik a vezetékhálózat is! — Legalábbis a nagy részében. Erre ugyanis épp a napokban kaptuk az űrlapot: kívánja-e a lakosság a fejlesztést, s bár nem tudom az eredményt, én magam mindkettőt bekarikáznám: tízmilliókat megtakaríthatunk, ha egyszerre csináljuk a gázt meg a szennyvizet. — Nem rugaszkodik el ön nagyon a valóságtól? Hisz még kimondani is sok pénz, amibe mindkét dolog egyszerre kerül! — Az igaz! Csakhogy oly sokszor megtanulhattuk már, hogy az olcsó a drága. Ha a bekerülési összeg 60 százalékát sikerülne megpályáznunk, a visszamaradó pénzt pedig hosszúlejáratú hitelre felvennünk, tíz éven át havi ezer forintot se igen tenne ki, amiből gázvezetéke és szennyvízhálózata is lenne végre a falunak. Közös dolog ez, nekünk kell rólá döntenünk — ha akarunk valamit is egyáltalán... Hubai Grúber Miklós Kis Miiaós W*6I>Í0AS Jön a hideg... (Kénes György karikatúrája) Kiállítás Pétervásárán Vezekény 1987-1991 „Immár ötödik éve, hogy itt vannak, talán már meg is szokta a város a Vezekényi Környezet- formáló és Képzőművészeti Alkotótábor kis csapatát. Festőállványaikkal, mappájukkal járkálva, néha leültek vázlatozni valahol. Kiállításukat minden évben láthatták a művelődési házban, akárcsak a városka terein faragott oszlopaikat, játékaikat. Érdekes és izgalmas folyamat eredményét láthatja Ön is, ha betér a jubileum alkalmából rendezett kiállításukra. A születés az ember életében csodálatos pillanat, egy közösség születése néhány perccel több időbe telik. Veze- kényben az elmúlt évek nyarain érlelődve alkotóközösség született — frázis nélkül, a szó legnemesebb értelmében. Alkotásaikban megjelenik a Palócföld múltja és jelene, amely akár ars poeticaként is felfogható: a szülőföld a haza szűkebb és tágabb értelmezése, megfogalmazása önmaguk és a közönségük számára.” Egy bevezetőből idéztünk, amely azokat köszönti, akik felkeresik a vezekényi alkotótáborok ötéves jubileumi tárlatát Pétervásárán. A kiállítás a városi művelődési ház, illetve az ifjúsági és szabadidős egyesület rendezésében szeptember utolsó napjaiban nyílt meg, s összesen nyolc, a táborozásban rendszeresen résztvevő művész zsűrizett alkotásaiból áll össze. Molnár László, Matyikóné Valaczkai Erzsébet, Nagy Barta Péter, Ve- rebélyi Antalné, Kozma József, Kustor Gyula, Valyon László és Gáspár Emil szép olajfestményeit, akvarelljeit, grafikáit tekintheti meg az érdeklődő közönség, s aki kívánja, még az alkotótábor vEZEKény című lapjából is vihet magával. A kiállítás a művelődési házban október 15-ig — szombat kivételével — naponta 8 és 20 óra között látható. Kozma József: Vezekény III. Nagy Barta Péter: Pétervására Harminchét év a parádi óvodában „ Mindennapos segítőtársam: a gyermeki mosoly... ” Harminchét év után a közelmúltban búcsúzott hivatásától, munkatársaitól, picinyeitől Farkas Jánosné vezető óvónő — Irén óvónéni —, akinek 1954 óta szívügye a parádi óvoda. Ez alkalomból köszöntötték őt közvetlen munkatársai, barátai, s több évtizedes kitartó munkáját méltatva, az ÁMK igazgatója átadta részére a Pedagógus Szolgálati Érdemérmet. Egy testületi ülés keretén belül az önkormányzat, pontosabban Nagy Oszkár polgármester is megemlékezett néhány köszönő szóval a nyugdíjba vonuló óvónőről. Farkas Jánosnéval eddigi pályafutásáról beszélgettem: — Irénke néni, hol szerezte meg óvónői képesítését? — A Miskolci Óvónőképzőben végeztem 1954-ben. Emberségre és munkaszeretetre olyan tanárok tanítottak, mint Zétényi Elek, Sárközi András, Dr. Koppány Kálmánná. Ma is szeretettel és hálával gondolok rájuk. — Hogyan emlékszik vissza a pályakezdésre, vagyis az első parádi óvodára? — Egyedül kellett megtennem az első lépéseket. Hiányzott mellőlem egy tapasztalattal rendelkező kolléganő, akitől kétes helyzetekben tanácsot kérhettem volna. Szerencsére a szülők segítőkésznek bizonyultak, s így hamar átzökkentünk az apró bukkanókon. S itt volt kéznél mindennapos segítőtársam, a gyermeki mosoly, mely feledtette velem a gondok mélységét. Ma is elevenen él emlékeimben az az óvodának nevezett egyetlen szoba, melynek berendezését a kecskelábú asztalok és a hosszú lócák jelentették. — Mikor következett be jelentősebb változás az Ön és az Önre bízott gyermekek életében? — Az előbb említett egy szoba hamarosan kicsinek bizonyult. A túlzsúfoltság miatt egyre égetőbb kérdéssé vált az új óvoda, míg hosszas utánajárás, fáradságos munkák eredményeként 1984-ben birtokba vehettük Párád község szép, jól felszerelt óvodáját, melynek felépítésében és belső terének kialakításában sokat segítettek a szülők, valamint akkori munkatársaim, s a környéken működő egyes üzemek, mint például a Parádsasvári Üveggyár, a bodonyi tsz és a háziipari szövetkezet, a parád- fürdői erdészet és a kórház. — Hogyan összegezné a hivatásában eltöltött éveket? — Az eltelt idő során nem voltak látványos tetteim, de pályám követelményeinek igyekeztem a legmesszemenőkig megfelelni, a rám bízott feladatokat tudásomhoz képest teljesíteni. Munkatársaimmal jó kapcsolatok kialakítására törekedtem. Akadtak komoly gondjaim is, de ezeket a gyermekekből sugárzó szeretet segített megoldani. Szívesen adom át a stafétabotot a következő generációnak, hogy friss lelkesedéssel, új tudással és modernebb életfelfogással vigyék tovább a parádi óvodai nevelést. Kívánom nekik, hogy jó légkörben, eredményes munkával töltsék el a ráj uk váró éveket, és soha ne hagyják el ezt a csodálatos pályát. — Hogyan kívánja eltölteni nyugdíjas éveinek első napjait? — Reménykedem, hogy valóban évekről lesz szó. Pályafutásom közben lettem édesanyává, s amit fiatal anyaként nem volt módom megtenni, arra most megadatott a lehetőség. Minél hamarabb szeretném viszontlátni egyetlen leányomat, aki külföldön él, s szeretnék vele maradni addig, amíg csak lehet. Simon Sándorné
