Heves Megyei Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-02 / 231. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1991. október 2., szerda Széchenyi és Gyöngyös Még életében díszhelyre tették az arcképét Gr. Széchenyi István pesti ba­rátai között volt dr. Brüdern Jó­zsef is, akinek a Heves és Külső- Szolnok vármegyei Gyöngyösön is volt birtoka. Brüdern könnyen rávette Széchenyit, hogy útban Debrecenbe, látogasson hozzá. 1820. december 8-án indult Pestről Széchenyi üveges hintó­bán. Naplójában ekképpen írt az útról: „Az emberek bizonyára azt gondolják, azért van üveges kocsim, mert kényeskedem, pe­dig csak... amikor szakad az eső, ... szárazon maradva olvasha­tok...” Még aznap Gyöngyösre érkeztek. Brudem saját kasté­lyában vendégelte meg, amely az új kórházépület helyén állt. Széchenyi mindenre kíváncsi, és naplójában jegyzi, amit ta­pasztalt. Érdeklődve hallgatta barátjának főleg a gazdálkodás­sal kapcsolatos közléseit. Véle­ménye mindenről volt, de jel­lemző rá, hogy nem az egyest, nem a barátját bírálta vagy szólta meg, hanem hibáin keresztül a birtokosok gazdálkodásának el­maradottságát. Elismerte, ven­déglátója jól kezelteti a borait, ellenben a ménesével annál mos­tohábban bánik. „Szerettem vol­na tőle néhány akó bort és egy kétesztendős tenyészcsikót vásá­rolni, de ezt már nem volt hajlan­dó áruba bocsátani — jegyezte a naplójába. — Ilyen ostobák a bir­tokosaink, ha nagy ritkán sike­rült a gazdaságukban valami, a világért el nem adnák.” Széche­nyi keményen fogalmazott: „Ahogy a legtöbb birtokos ne­mes, Brudem is képes lenne ter­ményeivel becsapni, s bizonyára rossz visontait adna el (az orszá­gos hírű visontai borról van szó, M. L.) még nekem is, ha pince­mesterét külön meg nem jutal­maznám... Bizonyára hiába mondanám neki: Nézd, bará­tom, add el ezt a hordó bort amennyiért akarod, és küldd el haza, Cenkre — én bizony nem bíznék benne. Ennyire süllyedt még a nemesség is!” Amennyire ostorozta Bru- demben a rossz gazdát, annyire elismerően szólt ízléséről, szép kastélyáról, berendezéséről, la­kályosságáról. „Brudem háza aranyos — úja —, ilyet szeretnék én Cenken, amit kürtőkkel (kályhacsövekkel, M. L.) fűte- nek. A ház kandallói felejthetet­lenek, kürtösek, és közvetlenül az ablakok mellett épültek. Ha­sas ablakok ezek: az ablaktáblák kettősek, egymáshoz közel levő üvegtáblákkal.” Több újdonság is megragadta a figyelmét. Kis, spiritusszal világító, éjjeli lámpát látott, valamint szobahőmérőt. Bekukkantott a kamrába is, ahol hólyaggal fedett befőttesüvege- ken akadt meg a szeme. Ugyanis addig befőttet még nemigen is­mert a katonai konyhák étkeit fogyasztó Széchenyi. Széchenyi naplójának a Gyöngyösön eltöltött időről szó­ló sorai nemcsak a nézelődő em­ber, hanem a tapasztalatokat gyűjtő reform er személyiség gon­dolatait is tükrözik. Alkotásai országosan közismertté tették. Példáján lelkesülve Gyöngyö­sön, 1834-ben fiókkaszinót ala­pítottak, amelyet 1836. decem­ber 26-án önálló kaszinóvá szer­veztek át. Igazgatója, Kelemen István Széchenyihez írt levelé­ben számolt be az alakulás körül­ményeiről és a kaszinó díszes megnyitásáról. Gyöngyös azon kevés hazai városok közé tartozott, ahol Szé­chenyi arcképét még életében köz­épületben, a kaszinó dísztermé­ben ünnepélyesen elhelyezték, il­letve leleplezték. Ez 1837. au­gusztus 22-én történt. Az arckép alatti feliratokról és Széchenyi alkotásait bemutató kisebb fest­ményekről egykorú tudósítás tá­jékoztatott: „Középen ... Szé­chenyi mellképe vala látható ily aláírattál: A nagy hazafi. Jobb oldalon a Vaskapuszirtek közt egy iramló gőzös, s alatta: Vas­kapu zárta Dunánk, jő Széche­nyi, s felszabadítja, s két föld­résznek nyit boldogulásra kaput. Balrul a buda-pesti állóhíd, jobbról a tiszt gróf katonai és írói pályája soknemű jelképei. Alat­tuk: Szó, toll, tett által oktatsz... Végre a negyedik... a lóverseny ábrázolatát mutatá következő aláírattál: Hogy a magyar lova ma már becsesb vagyon,, nagy férfiú, ez is csak általad vagyon.” (Széchenyi képe utoljára az 1948-as gyöngyösi centenáris ki­állításon volt látható, utána el­tűnt.) Még egy alkalommal, első ti­szai szervezőútja során járt Gyöngyösön Széchenyi. 1845. szeptember 27-én indult, ismét Pestről. Gyöngyösön az Orczy család vendége volt. Naplója er­ről az alkalomról nagyon szűk­szavúan, mindössze három szó­ban emlékezett meg. A forradalom és szabadság- harc leverése után Széchenyi al­kotásai tovább buzdítottak Gyöngyösön is. A Gyöngyösi Kaszinó kezdeményezésére 1858. április 8-án rendezett köz­gyűlésen a kettős megye birtoko­sai megalapították a Heves Me­gyei Gazdasági Egyesületet, hogy ebben is „az Ő cselekvései élénkítendjék tetteinket” — amint arra az egyesületi titkár is utalt. Megemlítem, hogy munkái közül a Hitel még 1830-ban, a könyv megjelenése évében beke­rült a ferencesek gyöngyösi ko­lostorának híres könyvtárába. A Hitel, Világ és a Stádium című könyvének egy-egy példánya pe­dig — saját névaláírásával — 1946 novemberéig megvolt a ka­szinó könyvtárában. Az 1860. április 8-i döblingi tragédia híre két nap múlva már Gyöngyösre is eljutott. Hasonló­an a vármegye más települései­hez, itt is gyászünnepséget ren­deztek. A kaszinó és a gazdasági egyesület tagjai egy hónapon át gyászoltak. Egyesületi székhá­zukra kitűzték a fekete zászlót. A kaszinó április 19-i közgyűlésén egyhangúlag elfogadták: négy hétre a helyiségekből minden za­jos mulatságot és zenét kitilta­nak. Halála évfordulóján gyász­misét mondatnak, amit 1872-ig minden évben meg is tartottak. Második arcképét is megfestetik, és a kaszinó olvasószobájában kifüggesztik. Bármely gyöngyösi vallásfelekezet által rendezendő gyászünnepélyen a tagok megje­lennek. Részvétlevelet írnak Széchenyi özvegyének. Széche­nyi emlékére alapítványt tesz­nek, amelynek kamatait a gyön­gyösi gimnázium egyik szegény sorsú, a magyar nyelvet és törté­nelmet kimagasló szorgalommal tanuló diákjainak adják. A ka­szinó előterjesztésére a gyöngyö­si képviselő-testület az Orczy- kastély előtti sétateret Széche­nyiről nevezte el. A Széchenyi tér 1898-ig megvolt, akkor épí­tették rá a gimnázium palotáját. (Ma a Zöld-híd utca részeg 1861. január 1-jén a Magyar Tu­dományos Akadémia elnökének felhívására Gyöngyös város is el­küldte pénzadományát Széche­nyi pesti fémszobrának felállítási költségére. A mai Széchenyi utca 1898 óta viseli a nevét. Dr. Misóczki Lajos A pákozdi csata emlékére A szerveződő és később nagy hírnevet kivívott magyar hon­védség első, diadalmasan kiállott próbája. A pákozdi csata politi­kai és történelmi jelentőségét a hadsereghez kiküldött ország- gyűlési biztosok a képviselőház­nak küldött jelentésükben így fo­galmazták meg: „Szeptember 29-e kiszámíthatatlan követke- zésű nap, e csata döntött hazánk sorsa felett,... folytatás a vízszin­tes 1. és a függőleges 30. sorok­ban található. Megfejtésül ezt kell beküldeni október 15-ig a Heves Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság pályairanyítási szolgálat címére: 3301 Eger, Pf. 104. A helyes megfejtők között könyvutalvá­nyokat sorsolnak ki. VÍZSZINTES: 15. Távolra mutató szó 16. Jókedvvel dolgo­zó 17. Női név 18. Személyes névmás 19. ... Derek (filmszí­nésznél 20. Töm 21. Töltőállo­más 22. Igerag többes számban 23. Szépségversenyeket szpon­zoráló cég 26. Tudott 27. Ha ... akkor ez Belgium, 28. „... — ha­tol” 30. Az argon vegyjele 31. Jól — olaszul 32. Nyer 34. Néma tu­sa! 35. Háziszárnyasoké 38. Hő­si betűi keverve 40. Kevert lövés! 423. Fordított női név 43. Ma­laclakok 45. Angyal-rang 47. Ősi keverve 48. Erotikus fr. film 51. Csacsihang 53. Kicsinyítő képző 55. Afrikai ország 56. Né­ma suták! 57. Pultszelek! 59. Magyar község 61. Gyilkolják 63. Atom magánhangzói 65. Föld alatti vasúti pálya 67. Lehár „özvegye” 68. Más vidékre köl­tözőket. FÜGGŐLEGES: 1. Észak­atlanti Szövetség 2. Közeire mu­tató szó 3. Jelenleg 4. Tüzet szüntet 5. Személyes névmás 6. Becézett női név 7. Általános, egyetemes (vallással kapcsola­tos) 8. Mézes-mázos 9. Kerti munkát végez 10. Téli útra jel­lemző 11. Tiltakozom 12. A „fo­lyékony kenyér” gyártásával kapcs. 13. Talmi 14. Boróka ízű rozspálinka 19. Német divatlap 21. Fordított csacsihang 23. Sze­mélyes névmás és kérdőszó 24. Doris Day 25. A múlt időjele 26. Angol 29. Kiagyaló 31. Egy fér­fi- es egy női név 32. Bártáncos­nő 33. Előd 36. Bárányhang 37. Rokon, jó barát 39. Csendes 41. Völgyhíd 44. A fordítottjával női név 46. Kémiai fogalom 49. Kecske mondja 50. Attila — másképpen 52. Kiejtett mással­hangzó 54. Réteg 58. Mazsola kistestvére 60. Táplálék 62. Az egyik szófaj 64. Takarékpénztár 65. Hiányos APEH! 66. Fele le­vegőt! 68. Végek nélkül rang! 69. ...olaj 70. Latin kötőszó 71. Személyes névmás. Diagnosztika — világszínvonalon Egyéves előkészí­tő munka eredmé­nyeként befejezésé­hez közeledik annak az orvosdiagnoszti­kai központnak a ki­építése, amely jelen­leg még szokatlan­nak tűnő színvonalas szolgáltatásaival fo­gadja majd nemcsak a fővárosi, de az or­szág bármely részé­ről érkező betegeket. Szerelik már a dollár- milliókat érő műsze­reket és berendezése­ket, indulnak az üze­mi próbák, s a beru­házók biztosak ab­ban: még idén októ­berben megnyithatja kapuit a Nemzetközi Egészségügyi Köz­pont, a MÁV Kórház Dózsa György úti új épületének földszint­jén. Az izraeli ELME- DIC cég magánintéz­ményeként, 100 szá­zalékos külföldi tu­lajdonban működő vállalkozás várható­an a magyar egész­ségügyi ellátás integ­ráns eleme lesz. A Nemzetközi Egész­ségügyi Központot műszerparkja külö­nösen alkalmassá te­szi a szív- és az ér­rendszeri betegsé­gek, az agyi elválto­zások és a terhesség korai szakaszában je­lentkező rendelle­nességek kiszűrésé­re, ill. vizsgálatára. Az új, nagy kapa­citású és világszínvo­nalú orvosdiagnosz­tikai központot keze­lőorvosi beutalóval mindenki igénybe veheti a társadalom- biztosítás terhére. A központ üze­meltetését végző or­voscsoport különle­ges szolgáltatásaival éjjel-nappal, azaz a nap huszonnégy órá­jában a rászorulók rendelkezésére áll majd. K, ecjtf A Doors S zemélyes élményeimmel kell, hogy kezdjem. A Doors együttest életemben először Vlagyimirban, Oroszországban hallgattam, egy nyeszlett Sanyo magnón. (Szóval semmi hangfal, effektus meg ilyenek.) Nagyon tetszett. És mit tudtam én akkor Jim Morrisonról, a rock királyáról, hiszen számomra a Beatles volt a nagyágyú, a min­den. De ott, reggelenként, a kopár kollégiumi szobában, a merülőfor- ralóval elkészített tea mellett és néhány „bulocski” társaságában (ez kelt tésztájú sütemény, némi porcukorral a tetején — ennyi jutott ak­koriban az orosz konyha remekeiből) ez a zene adott erőt felkelni, és bemenni a helybéli tanárképző főiskola aktuális előadásaira. Ma is emlékszem, ahogy a vassodronyos ágyban, reggel fél hétkor az első mozdulatom: bekapcsolni a magnót. Es az a szinte dallamtalan szö­vegmondás, az angol szavak a merő szláv környezetben otthonossá tették az ébredést. Nem tudom, Oliver Stone-nak, a rendezőnek mit jelentett a Do­ors. De úgy sejtem, majdnem annyit, mint Vietnam. És ahogy ez utóbbiból két filmet is csinált, úgy szinte törvényszerű volt, hogy megcsinálja ezt a harmadikat. Amiben persze — hiába, hogy egy együttesről, vagy egy messianisztikus figuráról van is szó — a háttér­ben mégiscsak ott lebeg újból: Vietnam. Igaz, csak annyira, mint egy muszlinfüggöny... De ettől a függönytől már nem lehet olyan kris­tálytisztán átlátni az ablakon, ez a néhány négyzetméternyi szövetda­rab épp elég, hogy árnyalatokat adjon, hogy a nap ne legyen vakítóan éles, és az eső se essen olyan vigasztalanul odakint. Itt ez a legenda, Jim Morrison legendája. Stone, szintén nem elő­ször, beleszövi magát is a történetbe: az egyetemi professzort alakítja, aki Morrison (itt még mint hallgató) első filmjét értékeli. Hogy ezút­tal se adta másnak a „résztvevő” szerepét — ez még inkább nyomaté­kosba a hitelességre való törekvését. Ő nem mesél, hanem elmesél. A filmes eszközök számára csak részben a művészetet szolgálják, na­gyobbrészt viszont alárendeltek az igazmondásnak. De sohasem vá­lik dokumentaristává egyetlen alkotása sem. Mint ahogyan utalások­ból — kétszer is kiejtik Godard, a francia rendező nevét — az is meg­sejthető: Oliver Stone nem amerikai rendező, vagy legalábbis nem akar az lenni. Nem látványos filmet akar csinálni, hanem őszintét. Nem az amerikai közízlést szolgálja, nem mutat példaképet, követni való hősöket. Egy kábítószeres, alkoholista, túlérzékeny, talán lelki­beteg zenésznek, költőnek, félistennek az életét meséli el — de aho­gyan elmeséli, attól mi feledjük minden előítéletünket, a kényelemre, a középszerűen boldog életre vágyásunkat, az egész kispolgári létün­ket. És ha magunk nem is vagyunk valami tehetségesek, nincs is ben­nünk semmi kivételes — bálványunk legalább van. Lett. Ha saját ma­gát elpusztította is, a vágyat, hogy őszintén éljünk, és kimondjuk, amit érzünk — milyen banálisán hangzik pedig ez... —, legalább a róla készült film megerősítette bennünk. Doros Judit Örökzöld téma Henri Daniel-Rops könyvéről II. János Pál magyarországi lá­togatásának emlékére már má­sodízben adta ki az Ecclesia Henri Daniel-Rops munkáját, Jézus és kora címmel. A mű ere­deti franciában Jésus en son temps — Jézus az ő idejében — felirattal jelent meg 1945-ben. Több mint húsz nyelvre fordítot­ták le eddig. Diadalútja ennek a történelmi munkának még soká­ig fog tartani. Tartalma és stílusa miatt az első helyre értékei kö­zött mégis azt a szemléletet ten­nénk, amely vezeti őt kitűzött célja, a lényeg feltárása felé. Amikor egy-egy történelmi tanulmányt, elemzést végigolva­sunk, akar regényes formában, netán a tudomány hűvös külső bontójában teszik is azt elénk, azzal az érzéssel éljük végig, hogy vitairatot olvastunk. Akar leleplezi a szerző eredeti szándé­kát, akár nem, valahonnan, a le­írt sorok közül előbúvik a hatás: ez az ember, ez az író arra szentel­te életét gyerekkorától kamasz­fiatalságán át erőteljes felnőttko­ráig és azon túl, hogy azt a világ­képet adja át másoknak, jegyezze le kortársainak, amit ő megis­mert. Vagy megismerni vélt. Azt már tudjuk, hogy az írott törté­nelem, az ismert dátumok, sze­mélyiségek hogyan felelnek egy­másnak, miként válaszolnak a feltett és fel nem tett kérdésekre. A történészek pedig belehallga­tóznak ebbe a nagy feleselésbe. Itt-ott helyeselnek, kiigazítanak, megmagyaráznak, nemegyszer ellentmondanak, vérmérséklet­től függően hadakoznak, kisebb- nagyobb tehetséggel, szenvedél­lyel „előadják” önmagukat, né­zeteiket arról, amit fontosnak tartanak, egészen addig, hogy ő, a forrásmunkák kutatója, az írói pulpitus mestere a szó művésze­tével, a felismert vagy felismerni vélt történelmi igazsággal, vagy a teljesnek hitt igazsággal, való­sággal, annak ábrázolásával visz- sza akar hatni a történelemre — a jövőt illetően. Mert azt Európá­ban senki nem tagadhatja, hogy a jó írás, a helyes szemlélet mesz- sze előre tud hatni az időben. Ez a francia tudós, Rops (1901-1965) életét annak a nagy kérdésnek, bizonyos mértékig és bizonyos értelemben alapkuta­tásnak szentelte, hogyan is érvé­nyesül a szellem és a lélek hatása a történelemben. Ha szűkebben szabnánk ennek az életnek a lá­tóhatárát, és csak arra gondol­nánk, hogy ez a katolikus író mi­lyen mélyre ásott a történelmi esendőségekben, hogy végül is kiderítse: az ember története — külső eseményeiben is — hűen rajzolja azoknak a folyamatok­nak az útját, amik ezen a sárgo­lyóbison a fejlődés ilyen vagy olyan fokán megeshettek. Azért estek meg, mert be kellett követ­kezniük. Rops méltatni kívánt művében is előbb a kialakult kort, ennek a létrejött kornak a kényszereit, lehetőségeit elemzi, széles horizonttá tolva a mindig is feltüremkedő kérdést: ki volt hát Jézus? Áttekintéséből, a római biro­dalom és a kis zsidó állam, Róma és Jeruzsálem hatalmi helyzeté­ből, a zsidó nép önérzetéből, a birodalom kereteiből összeol­vassa, elénk teszi a filmet: János­nak, az előfutárnak meg kellett halnia, Jézusnak a kereszten kel­lett végeznie akkor is, ha csak a történelmi kényszereket táplál­juk bele — és természetesen utó­lagosan — modem számítógépe­inkbe. De hát milyen matemati­kai képlettel kell es lehet azono­sítani, kifejezni, egyenértékűvé tenni azt, ami a nép lelkében forr? És főleg azt, ami a történe­lem felett is lebeg, az Isten terem­tő és irányító szellemét? Nagyon érthetően fogalmaz ez a francia, egyébként is kitűnő tollú tudós: „A skrupulózusosan törvénye tisztelő zsidók elkeseredetten küzdöttek a bálványimádásnak még a látszata ellen is: tiltakoz­tak az ellen, hogy zsidó földön emberi alakot ábrázoló pénzt veijenek, és megtiltották, hogy a megszállók felszegezzék a római sast a templom udvarának elő- kapujára. Egy legyőzött, de le nem igázott, s még kevésbé ke­zessé szelídített nép, mely értette módját, hogy még politikai sza­badságánál is jobban őrizze az örök értékekben való hit jogát — ez volt Izrael abban a percben, amikor János prédikálni kez­dett.” Ez a pármondatos idézet adja a meghatározást Isten választott népéről, az ő szövetségeséről, amely abban a pillanatban, hogy Jézus megjelent, időben és tér­ben már jövendölhető, de nem korlátozható szerepet kapott. Ettől a pillanattól másként iga­zodik a történelem. Még akkor is, ha éppen az adott évben, években mindebből semmi nem volt érzékelhető. A művet el kell olvasnunk ah­hoz, hogy újból elgondolkoz­zunk, töprenghessünk korsza­kokról, jelenségekről, amik bele­világítanak a vonuló századok mozgásába, éreztetvén mindazt, ami történhetik és aminek meg kell történnie. Meggyőző vitairat ez a két kötet. Az első részt, Az ember fiát Víz László, a másodi­kat, az Isten Fiát, Némedi And­rás fordította. Mindkét író-műfordító stílu­sában, az árnyalatokban, a mon­datok határozottan magyar hangsúlyaiban rajta hagyta egyéniségének jegyeit ezen a fon­tos történészi munkán, amelynek tömörségét, szellemes elemzéseit franciás könnyedséggel, de a ko­rokat összeolvasni és érteni tudó gall temperamentummal elő­adott állásfoglalásait nemcsak a pápalátogatás hatása alatt és után tartjuk időszerűnek és időt­állónak. Farkas András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents