Heves Megyei Hírlap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-10 / 212. szám

HÍRLAP, 1991. szeptember 10., kedd SPORT 7. Megyei labdarúgó-bajnokság „Egri” gólok Novajon A megyei labdarúgó-bajnok­ságban rendületlenül menetel a Füzesabony, a harmadik fordu­lóban idegenben is győzni tudtak a Sírok ellen. A kitűnően bemu­tatkozott újonc Pétervására ez­úttal kénytelen volt fejet hajtani a Novajnak, s ezzel a házigazdák két pontjukkal a második helyre léptek előre. Egyébként „egri” gólokkal nyert a Novaj, hiszen a korábban az ESE-ben játszó Horváth és Fegyvemeki talált a péterkeiek hálójába. Elkönyvel­te első vereségét az ESE II., a Selyp és a Gyöngyöshalász is, ami két hely csúszást jelentette mindhárom együttesnek, csak­úgy, mint a már említett Pétervá- sárának. A sereghajtók mind­egyike — a Makiár, a Poroszló, a Kompolt — nyert, s így valame­lyest előrébb kerültek a tabellán. A harmadik forduló után is nye­retlen a Sírok, a Domoszló és a Heves, ez utóbbi még pontot sem szerzett. A mérkőzésekről a következő jelentéseket kaptuk: Sírok — Füzesabony 1-3 (0-2) Sírok, 400 néző. V: Petus /5/, (Mozgó, Tasi). Sírok: Horváth — Harmati, Szántai, Erdélyi B., dr. Jacsma- nik (Halász), Bujáki, Takács (Hossó), Szabó, Doktorcsik, Utasi (Horuczi), Erdélyi F. Edző: Abuczki Béla. Füzesabony: Varga — Polgár, Gál (Tamasi), Novák T, Bocsi, Novák Z. (Palkó), Sípos, Sima, Fehér (Baranyai), Nagy, Csóka. Edző: Pázmándi Gáspár. A jobb erőben lévő és felké­szültebb vendégcsapat rászolgált a győzelemre. Kiállítva: Bujáki. G: Erdélyi B., ill. Nagy P. 2, Bo­csi. Jók: Szántai, Erdélyi B., ill Sima, Nagy, Bocsi, Csóka. Ifik: Füzesabony-Sirok 6-0. Varga Tibor Kompok — Recsk 1-0 (0-0) Kompolt, 250 néző. V: Lán- czos ISI, (Szabad, Jenei). Kompolt: Hajdú — Klein Z., Parádi F., Ürmös, Báder F., Má- ga J. (Balogh R.), Báder J., Bar- tuska, Farkas, Bari, Rajnai J. Edző: Klein Ferenc. Recsk: Hegyi — Szabó L. (Molnár T), Kolozsvári (Ros­tás), Szabó, Bolyki, Bajkó, Koz­ma, Csomós, Lucza, Jánosi, Ma- ruzs. Edző:- Megyesi Ferenc. A kompoltiaknál edzőváltás volt, Bartuska József helyett Klein Ferenc vette át az irányí­tást. Küzdelmes mérkőzést ví­vott egymással a két csapat, a ha­zaiak több gólhelyzetet dolgoz­tak ki, s ezeket rendre kihagyták. Végül Farkas O. tizenegyesből szerezte meg a győzelmet. Kiál­lítva: Lucza. Jók: Farkas O. (a mezőny legjobbja), Ürmös, Kle­in Z., Mága, ill. Hegyi, Bajkó, Maruzs. Ifik: 3-2. Klein Ferenc Tenk — Selyp 1-0 (1-0) Tenk, 200 néző. V: Sulyok F. 15/, (Sebestyén, Iszmailovszki). Tenk: Somodi — Berecz, Ba­kos T. (Oszlánczi), Vinczepap, Bognár, Sasvári (Káló), Szabó, Maksó, Jónás (Kovács), Mud- riczki. Edző: Káló Mihály. Selyp: Nagy — Baranyi J., Ku- rucz (Smid), Pásztor, Molnár, Pádár, Szabó, Baranyi G., Krá- lik, Molcsán, Kerepesi (Slepp). Edző: Varga József. Küzdelmes mérkőzésen két rendkívül fegyelmezetten játszó csapatot láthatott a közönség. A játék képe alapján az eredmény megérdemelt. G: Mudriczki. Jók: Berecz, Vinczepap, Maksó, Szabó, ill. Molnár, Pásztor. Nagy Lajos Boldog — Eger SE II. 1-0 (1-0) Boldog, 300 néző. V: Márton /4/, (Dévai, Kocsis). Boldog: Vincze — Kovács J., Farkas, Imre, Dávid, Lukács, Kovács B., Fischer (Makádi), Ju­hász, Tordai, Őszi. Edző: Szántó György. ESE II.: Nagy P. - Tóth, Hajsz, Zahorecz, Nagy Zs., Fó­nagy, Képes, Hágen, Román, Husi, Palotás. Edző: Zsidai Jó­zsef. A tartalékosán felálló boldogi együttes küzdelmes mérkőzésen tartotta otthont a két bajnoki pontot. G: Őszi. Jók: Dávid, Őszi, ill. Nagy Zs. Ifik: 1-2. Farkas Ferenc Novaj — Pétervására 2-1 (1-1) Novaj, 200 néző. V: Jenei 151, (Szabó S., Molnár). Novaj: Vályi Cs. — Szűcs, Ba­ta, Fülep, Bartók L., Hegyi, Bó- ta, Horváth, Vályi A., Fegyver- neki, Lininger (Bartók Zs.). Edző: Barta János. Pétervására: Kovács — Papp, Árvái, Ivádi P., Ivádi, Fenyves, Ivádi A., Utassy, Ország, Buk- rán, Berki. Edző: Bocsi Barna­bás. A széltől támogatott vendé­gek az első félidőben még vezet­tek néhány veszélyes támadást, sőt vezetéshez jutottak. Időköz­ben a hazai csapat jobbnál jobb helyzeteket hagyott ki. A szünet után jobb erőnlétének köszön­hetően kapujához szögezte el­lenfelét a Novaj, valósággal fel­billent a pálya. A helyzetekből azonban csak egyet tudtak gólra váltani. G: Horváth, Fegyverne- ki, ill. Utassy. Ifik: 2-3. Gál János Makiár — Heves 1-0 (1-0) Makiár, 300 néző. V: Meny­hárt 131, (Répás (Polonkai). Makiár: Kiss — Csomós, Smuczer, Alter, Bőgős, Kerék­gyártó, Bagi, Molnár, Kővári (Schier), Nagyfejeő, Parádi. Edző: László István. Heves: Szarka — Szalmási, Réti L., Tóth T., Sági (Bódi), Kalmár, Dudás, Tóth J., Szabó Z., Balogh, Szabó Cs. (Réti Cs.). Edző: Ridegh József. Közepes színvonalú, küzdel­mes mérkőzésen a győzelmet jobban akaró, több helyzetet ki­dolgozó hazaiak megérdemelten tartották otthon a két pontot. G: Bagi. Kiállítva: Molnár és Tóth T. Jók: Csomós, Bőgős, Alter, Kerékgyártó, Bagi, ill. Szarka, Tóth J„ Réti L. Ifik: 5-4. Misz György Poroszló — Domoszló 4-1 (2-0) Poroszló, 250 néző. V: Nagy S. 151, (Gombos, Mezei). Poroszló: Szepesi — Eszenyi, Görbe (Nagy L.), Nyikes, Len­gyel, Birinyi, Himer, Nagy S. (Kiss Z.), Takács, Habóczki, Nagy I. Edző: Görbe Károly. Domoszló: Likker — Hor­váth, Juhász, Pál, Bekecs, Szől- lősi, Kovics, Labancz, Szabó, Szarvas, Bessenyei (Kiss), (Pász­tor). Jó iramú mérkőzésen a hazai csapat a kidolgozott helyzetei alapján még nagyobb arányban is nyerhetett volna az időnként jól és lelkesen küzdő vendégek­kel szemben. G: Nagy I. 3, Ha­bóczki, ill. Kovics. Jók: Nagy L., Nyikes, Takács, Nagy I., ill. Lik­ker, Kovics. Ifik: 7-0. Orosz Károly Tarnaörs — Gyöngyöshalász 1-0 (1-0) Tarnaörs, 300 néző. V: Boros /4/, (Aranyos, Hóbor). Tarnaörs: Sütő — Peredi, Ki­rály, Csömör, Esvégh, Tari (Ke­rek), Lőcsei, Mága, Bodonyi, Agócs, Varga (Sánta). Edző: Meleghegyi Béla. Gyöngyöshalász: Horváth — Gódor, Mádi, Szabó B., Huszár, László (Bódi), Jerem (Csőri), Asztalos, Komjáti, Szabó I., Im­re. Edző: Szabó Gyula és dr. Ör­dög István. Mindkét csapat nagy akarás­sal vetette bele magát a játékba. Kemény belemenések is történ­tek, de a játékvezetőnek két sár­ga lap kiosztásával sikerült meg­fékezni az indulatokat. Nagy ira­mú játék alakult ki, a halásziak többet birtokolták a labdát, ám a kapu előtt rendre hibáztak. A hazaiak zárt védekezésből indí­tott állandó veszélyt jelentettek a vendégek kapujára. G: Agócs. Jók: Király, Lőcsei, Bodonyi, Agócs, ill. a vendégek közül sen­ki nem játszott laemelkedően. Ifik: 2-1. Kovács István A bajnokság állása: 1. Füzesabony 3 3 — — 15- 1 6 2. Novaj 3 2 1 — 7- 2 5 3. Boldog 3 2 1 — 4- 1 5 4. P.-vására 3 2 — 1 8- 5 4 5. Tarnaörs 3 2 — 1 5- 4 4 6. ESE II. 3 1 1 1 6- 4 3 7. Selyp 3 1 1 1 3- 1 3 8. Gy.-halász 3 1 1 1 4- 3 3 9. Tenk 2 1 1 — 2- 1 3 10. Recsk 3 1 — 2 2- 3 2 11. Poroszló 3 1 — 2 5- 7 2 12. Makiár 3 1 — 2 4- 8 2 13. Kompolt 3 1 — 2 3-10 2 14. Sírok 3 — 1 2 5- 9 1 15. Domoszló 3 — 1 2 3-12 1 16. Heves 2 — — 2 1- 6 0 Johnnie Walker A Mágnes Áruház mellett Eger — Békéscsaba — A beküldő neve: ............................................................................ Címe: ............................................................................................... A lapból kivágott szelvényeket pénteken délig kérjük a Hírlap címére (Eger, Barkóczy u. 1.) eljuttatni. A helyesen tippelők kö­zött a Johnnie Walker ételbár 3 darab 300 forintos bonuszát sor­soljuk ki, melyet a helyszínen válthatnak be ételre, italra. Nyerteseinknek külön értesítést, nyereményszelvényt nem kül­dünk, az újságban adunk minden héten tájékoztatást arról, hogy kiknek kedvezett a szerencse. A Heréd-Apci Vasas — Nagyréde mérkőzés 0-1-es végered­ményét senki sem találta el. Női foci Győzelem Gyulán Gyula — Egri Lendület 0-2 (0-1) Országos női bajnoki labdarú­gó-mérkőzés. Gyula, 200 néző. Lendület: Kollár — Vajmi, Si­mon, Szepesházy, Szomolyainé — Lubai, Lőj, Török (Fejes) — Nagyné, Dudásné (Szabó), Gál. Edző: Fodor Pál. A két vidéki csapat rangadó­ján az egri együttes végig fölénye ben játszott, és lendületes játéká­val sorra dolgozta ki gólhelyzete­it. Igaz, a csatársor ezen a mécs­esén nagy hibaszázalékkal ját­szott, ám végül mégis biztos győ­zelmet arattak riválisuk felett. Az egriek góljait Lo/(ll-esből) és Gál szerezte. Teljesítményé­vel Vajmi, Szomolyainé, Lőj és Gál tűnt ki. Vasárnap a Lendület az FTC László Kórház II. együttesét fo­gadja az északi sporttelepen, 11 órakor. Sportrandevú Füzesabonyban A hét végén Füzesabonyban rendezték meg megyénk önkor­mányzatainak első közös sport­napját, amelyen 28 település képviseltette magát. Az egykori falusi spartakiádok örököseként rendezett vetélkedőn előbb dr. Mann László megbízott polgár- mester köszöntötte a résztvevő­ket, majd Bukta Tibor, a Közal­kalmazottak Szakszervezetének megyei titkára díszes vándorser­leget ajánlott fel a házigazda Fü­zesabonynak, amelyet a telepü­lés egy évig őrizhet. A küzdelem­sorozaton öt sportágban közel ezren mérték össze erejüket, ügyességüket. Az alábbi ered­mények születtek, 100 m-es sík­futás (30 év alatti nők): 1. Kaszás Edit (Hatvan), 2. Balázs Beáta (Heves), 3. Kovács Katalin (Hat­van). Férfiak (30 év alatti): 1. Laska Tamás (Hatvan), |2. Lik­tor Károly (Bükkszentmárton), 3. Oláh Péter (Heves). 30 év fe­lettiek: 1. Kozma Attila (Recsk), 2. Orosházy József (Hatvan), 3. Kuki Károly (Egerszalók). 800 m-es síkfutás, nők: 1. Kaszás Edit, 2. Gémesi Ildikó (Hatvan), 3. Vitéz Henrietta (Verpeléti. Férfiak(30 év alatti): I. Svetz Pé­ter (Hatvan), 2. Tóth Attila (Hat­van), 3. Bánik Eduárd (Füzesa­bony). 30 év felettiek: 1. Orosr. házy József, 2. Gadanecz György (Verpeléti, 3. Molnár Sándor(EgerszaloicV 2000 m-es gyaloglás, férfiak (30 év alatti): 1. Mészáros Zsolt (Hatvan), 2. Vindendorf János (Aldebrő), 3. Molnár András (Aldebrő) és Jakhus László (Hatvan). 30 év felettiek: 1. Gadonecz György. Nők: 1. Laczik Adrienn, 2. Ba­ranyi Lívia, 3. Dénes Ildikó és Berkes Erika (mind a négyen hatvaniak). Rönkdobó verseny, férfiak: 1. Liktor Károly, 2. Vass Zoltán (Besenyőtelek), 3. Csu­hái József(Füzesabony). Nők: 1. Kovács Jozsefné (Füzesabony), 2. Csontos Zsuzsa (Füzesa­bony), 3. Lipcsikné Kiss I. (Al- debro). Sakk, férfiak: 1. Gál Pé­ter (Füzesabony), 2. Domán Mi­hály (Erdőkövesd), 3. Hajnal Gyula (Füzesabony). Nők: 1. Tóth Adrienn (Heves), 2. Tóth Szilvia (Heves), 3. Kladiva Lívia (Pétervására). Kézilabda, férfi­ak: 1. Heves, 2. Füzesabony, 3. Gyöngyös. Nők: 1. Hatvan, 2. Heves, 3. Recsk. Röplabda, fér­fiak: 1. Bükkszék, 2. Recsk, 3. Egerszólát. Nők: 1. Egerszólát, 2. Bükkszék, 3. Pétervására. Kispályás labdarúgás, férfiak: 1. Tiszanána, 2. Heves, 3. Bükk- szenterzsébet. Nők: 1. Hatvan, 2. Heves, 3. Pétervására. Fodor Pál — mégsem A múlt héten adtuk hírül, hogy a Heves Megyei Labdarúgó Szö­vetség utánpótlás-bizottságának vezetésére Fodor Pált kérte fel a HELASZ elnöke. Tegnap vi­szont a bélapátfalvi labdarúgó­szakosztály vezetője felhívta szerkesztőségünket, s közölte, hogy sportbeli elfoglaltságai mi­att — a szakosztályvezetés mel­lett két csapat edzője — mégsem tudja elvállalni a megbízatást. Totó­nyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a totó 36. játékhe­tére 2.732.681 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 1 darab, nye­reményük egyenként 4.155.424 forint, 13 találatos szelvény 2 da­rab, nyereményük egyenként 1.605.505 forint, 12 találatos szelvény 127 darab, nyeremé­nyük egyenként 25.284 forint, 11 találatos szelvény 1863 darab, nyereményük egyenként 1724 forint, 10 találatos szelvény 14.542 darab, nyereményük egyenként 331 forint. A Hírlap és az Eger SE közös játéka Mesterlövészek, figyelem! Ilyen még nem volt! Kihasználva a hazai NB Il-es labdarúgó-mér­kőzések szünetét, lapunk, a Heves Megyei Hírlap és az Eger SE lab­darúgó-szakosztálya tizenegyesrúgó versenyt hirdet. A vállalkozóknak csupán az a teendőjük, hogy a jelentkezési lapot kitöltve eljuttassák a Hírlap címére (Eger, Barkóczy u. 7.) legkésőbb a hazai meccset megelőző csütörtökön délig. Vagyis első alkalommal szeptember 12-e a határidő. Ä jelentkezők közül sorsolással választjuk ki azt a kettőt, aki pró­bára teheti a két tartalék kapust. A szabályok szerint öt-öt büntetőt rúgnak a mesterlövész-jelöltek, illetve addig folytatják a párbajt, amíg valamelyikőjük el nem hibázza a 11-est. Gondolunk arra is, hogy váratlanul közbejön valami, és az egyik résztvevő lemondja a megméretést. Ezért mindig lesz egy tartalék „játékos” is. A három nevet mindig a pénteki lapban, a sportoldalon tesszük közzé. Akinek kedvezett a szerencse, a mérkőzés előtt kell majd je­lentkeznie a stadionban, Káló 7oz.se/technikai vezetőnél. A büntető párbajra természetesen megfelelő sportruházatban kerül sor, amiről a résztvevők maguk gondoskodnak. A díjról sem feledkezünk meg. A győztesnek a Hírlap negyedéves előfizetést ajánl fel, és az ESE is minden alkalommal kedveskedik va­lamilyen ajándékkal. Büntetőpárbaj Jelentkezem a 11-es rúgó versenyre: Név: ......................................................... C ím:.......................................................... Tel efonszám: .....................................

Next

/
Thumbnails
Contents