Heves Megyei Hírlap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-24 / 224. szám
HÍRLAP, 1991. szeptember 24., kedd HATVAN ÉS KÖRZETE 5 Kényszerpihenőn a selypiek A nagy múltú selypi Zsófia- malom is nehézségekkel küszködik az elmúlt időszakban. A nyár közepétől hathetes pihenőre kényszerültek az itt dolgozók. Szeptember elején újra beindult a termelés, de a folyamatosságot nem tudják garantálni. Várhatóan szakaszos üzemeltetésre kell berendezkedniük a munkásoknak mindaddig, míg nem találnak állandó, biztos piacra az itt gyártott termékek. Temetőből kegyeleti park Lőrinciben a Szabadság téri köztemetőt már hosszú évek óta nem használják temetkezésre a helyiek. A régi sírok elhanyagoltak, épp ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy kegyeleti parkká alakítja a közterületet. A tervek szerint jövő év közepére készülnének el a parkrendezéssel. Fotómodell- és manökenképző tanfolyam A Hatvani Városi Művelődési Központ és a Stúdium Szervező- iroda a Magyar Divatintézet szakmai irányításával fotómodell- és manökenképző tanfolyamot indít szeptemberben. A kurzusra 16 és 24 év közötti fiúk, lányok jelentkezését várják. A sikeresen záróvizsgázók felsőfokú szakképesítést kapnak. Az érdeklődők részletes felvilágosítást kaphatnak a művelődési központban. Helyi adórendelet Zagyvaszántón A közelmúltban megtartott ülésén fogadta el a zagyvaszántói önkormányzat azt a helyi adórendeletet, amely 1992. január elsejétől lép életbe. Eszerint a lakóházzal beépített telkek adó- mentességet élveznek. Azok után a telkek után, amelyeken olyan épületek vannak, melyben üzleti tevékenységet folytatnak, 10 forintot kell fizetni négyzet- méterenként. Ez nem jelent majd túl nagy terhet a lakosságnak, mégis mintegy egymillió forinttal bővül az önkormányzat bevétele a jövő évtől. Útépítésre 7,4 millió Az idén nyáron Lőrinci öt utcájában építettek teljesen új utat. A munkára 7 millió 400 ezer forintot fordított az önkormányzat. Az új utcákban — a Tabán, a Rózsa Ferenc, a Gyergyó, a Csokonai és az Akácfa úton — október elsejétől megoldják az intézményes szemétszállítást is. Herédi változások A közelmúltban felújították Heréden a községi ravatalozót, s kiépítették a vízvezetéket is. A munkálatok 250 ezer forintba kerültek. Elkészült a községi gyógyszertár átalakításának, bővítésének terve is: az építkezéshez a jövő év elején látnak hozzá. Csontkovács Petőfibányán Petőfibányán a helyi művelődési ház immár harmadik alkalommal látja vendégül Igor Va- lentinovics orosz származású or- vos-csontkovácsot, aki az eddigi tapasztalatok szerint kezelésével jelentősen enyhíti a különböző eredetű fájdalmakat. Legközelebb ma délelőtt 10-15 óráig találkozhatnak az érdeklődők az orvossal. Mi lesz a hatvani Hangya Áruház sorsa? Játékokra már nem telik az óvodákban A hatvani önkormányzat a nyár folyamán tárgyalta egyebek között az idei felújítási tervjavaslatot is. A költségvetés tervezésekor az intézmények együttesen több mint 50 millió forintos felújítási igényt jelentettek be, ám ezen igények kielégítésére mindössze 10 millió 257 ezer forint maradt a költségvetés elfogadásakor. A fenti adat is jelzi, hogy csupán tűzoltó jellegű javításokra tellett jó néhány intézménye ben. A legkritikusabb helyzetben talán az óvodák vannak, amelyek a pótelőirányzatból jutottak szerényebb összegekhez. Ezek közül a Gódor Kálmán utcai (korábban Mező Imre utcai) óvodába látogattunk el, ahol a vezető óvónővel, Hatvani Fe- rencrtévWbeszélgettünk a szűkös időszak következményeiről. — Mivel én vagyok a város és a környező települések vezető óvónői munkaközösségének vezetője is, így a többi óvoda helyzetét is jól ismerem, és mondhatom, kivétel nélkül nehéz helyzetben vannak az intézmények. Itt szeretném azonban megjegyezni, hogy a költségvetés előkészítésekor meglepetten tapasztaltam, hogy milyen aránytalan volt a pénzek elosztása. Akadt olyan óvodai csoport, ahol 40 ezer forintos támogatást kaptak, míg nekünk 11 ezer forintból kellett gazdálkodnunk. Ez az összeg — mondanom sem kell — csupán a legszükségesebb dolgokra elegendő, vagy még azokra sem. Uj játékokat már régen nem tudunk vásárolni, s még szomorúbb, hogy lassan a szakmai fogyóeszközökre — ceruzákra, kartonra — sem telik. Ott tartunk, hogy az óvónők otthonról hozzák az anyagokat, vagy a saját pénzükből veszik meg azokat. — Ez nem túl szerencsés, különösen akkor, ha tudjuk, hogy az óvónők fizetése minimális... — Sajnos, így igaz. Az egyik kolléganőnk 35 évi munkaviszony után bruttó 17 ezer forintot keres, a technikai alkalmazottak bére (7300-7400 forint) pedig a létminimumot sem éri el a levonásokat követően. Egyetlen szerencsénk, hogy az eltelt évek alatt összetartó kollektíva alakult ki, s így az itt dolgozók rengeteg társadalmi munkát vállalnak a kötelező munkaidőn kívül. — Közeleg a tél. Nem kerül veszélybe az intézmény működtetése? — Ettől nem tartunk, ugyanis az önkormányzat biztosította az alapellátáshoz szükséges fedezetet, s ha szűkösen is, de ez elegendő lesz. A pénzhiánytól függetlenül el kell mondanom, hogy a város vezetése a lehetőségekhez képest támogat bennünket. Elismerik a munkánkat, és azt az ígéretet kaptuk a legutóbbi találkozón, hogy ha szerényen is, de megpróbálnak továbbra is segíteni bennünket. (b. k.) Iskola után... Egyre nehezebb a helyzete a hatvani áfésznek. Bolthálózatuk fejlesztésére, bővítésére nem sok pénz jutott az idén, s amint Józsa Béla elnökhelyettestől megtudtuk, a jövő képe még sötétebb. — Hovatovább arra kell összpontosítanunk minden erőnket, hogy egyáltalán talpon maradhassunk — mondta. — Az, hogy a körzetünkhöz tartozó falvak alapellátását biztosítsuk, egyre nehezebb. Ugyanis jelenleg a magánvállalkozók sokkal köny- nyebb gazdasági helyzetben vannak, mint mi. A fennálló jogszabályok keretein belül az áfész egyszerűen nem tud lépni: költségeink oly mértékben növekedtek, hogy nem tudjuk tovább csökkenteni az árakat. A fizetőképes kereslet mind kisebb, az elszegényedett lakosság a „kalózpiacokon” keresi az olcsó — s meglehetősen bizonytalan eredetű — árut. Természetesen ezt nem a magánvállalkozókra értem... A „lengyelpiacokon” jobb napokon milliós értékek találnak gazdára, s ez nem az állami vagy a szövetkezeti kasszába folyik. — Mégis, mire jutott az idén? — Vajmi kevésre. Hatvanban a volt AFÉSZ-áruház rekonstrukcióját fejeztük be, amelyet még az elmúlt évben kezdtünk meg. Egy papírboltot, szőnyeg- áruházát alakítottunk itt ki, s egy jármű- és alkatrészboltot is, ám ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Augusztusban az épület csarnokrészében lévő ABC-t bővítettük, korszerűsítettük, egy 230 négyzetméteres részt pedig bérbe adtunk egy kft.-nek. Elkészült a borkóstolónk, az óraszaküzlet és a videotéka is. A teljes beruházás mintegy hétmillió forintba került. Annak örülünk, hogy az épület nem vesztette el áruházi jellegét, sokszínűvé vált a kínálat. — És a falvakban...? — Sikerült Heréden egy minden igényt kielégítő ABC-áru- házat megvalósítani, Ecséden pedig a ruházati boltunkat újítjuk fel, csaknem 800 ezer forintért. De hangsúlyozom, mindinkább kiszorulunk a perifériára. — Mit remélnek az új szövetkezeti törvénytől? — Szeretnénk, ha a szövetkezeti rendszerben működő vállalkozásokat nem sújtanák jobban, mint a magánszférában lévőket. Ha azonos feltételekkel, adóterhekkel léphetnénk piacra, idővel aztán eldőlne, ki az életképesebb. Addig azonban a szövetkezeti kereskedelem csakis leszálló ágban lehet. S attól függően, ki mennyire adósodott el, előbb- utóbb utoléri a teljes pénzügyi, gazdasági csőd. Amíg korábban ez elképzelhetetlen volt, az utóbbi két-három évben a gazdasági környezet olyan rosszra fordult, hogy nagyon sokan a csőd szélére sodródtak. A tragikus az, hogy a szövetkezeti kereskedelem évtizedekig nem rendelkezett működötökével, s most az eladósodás ijesztő méreteket öltött. A kamatok is az egekig rúgnak. Tisztában vagyunk azzal, hogy a nem titkolt cél az, hogy az e szférában működő gazdasági egységek előbb-utóbb felszámolódjanak, csakhogy azzal senki sem számol, milyen óriási veszteséggel történik mindez. Merthogy a tartozásukat nem lehet behajtani tőlük. Mi is olyan helyzetben vagyunk, hogy szó szerint futunk a pénzünk után: csaknem 70 millió forint a kintlévőségünk. A legnagyobb baj az, hogy akik az utóbbi két-három évben nagyobb horderejű beruházást valósítottak meg, a lehető legrosz- szabb helyzetbe kerültek. — A hatvani áfész is ebben a cipőben jár? — Nem kevesebb, mint százmillió forintba került a Hangya Áruház. Ez a pénz nagyon hiányzik ott, ahonnan elvontuk. Talán nem túlzás, ha azt mondom, ez az áruház a mi tragédiánk. A forgalma korántsem olyan nagy, mint amire számítottunk. Most itt állunk a csődtömeggel, s ha lenne is rá vevő, csak a vagyonügynökségen keresztül tudnánk eladni. Patthelyzetben vagyunk, mert árura, ellátásra már nincs pénzünk. Az egyetlen lehetséges megoldásnak az látszik, hogy felparcellázzuk, s bérbe adjuk magánvállalkozóknak. Csakis így lehet valamennyire is gazdaságossá tenni az áruházat. Mikes Márta Az áruház, amely nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket (Fotó: Perl Márton) Korszerű technika Referenciaterület Szűcsiben Korszerű telefon- és számítógéprendszerrel látták el Szűcsiben a polgármesteri hivatalt, s az új technika megismerése céljából az ország távolabbi részeiből is jönnek ide tapasztalatcserére hivatali dolgozók. A Panasonic telefonrendszerüknek nyolc alállomása van, s a községházán több AT-s és XT-s számítógép segíti a munkát. A korszerű technika használatával elérték, hogy közel ötezer lakos ügyesbajos dolgát három előadó és egy adminisztrátor látja el. A Bolt BT-EC0TEX KFT. német és svájci begyűjtésű vegyes és 40 féle fajtára válogatott, normál és extra minőségű 20-150 kg közötti csomagolásban használt ruhát értékesít Szolnokon. Cím: 5000 Szolnok, Jókai út 3. Telefon: 56/34-455 Fax: 56/34-743 k. ______________________-A A Verpeléti Takarékszövetkezet Igazgatósága meghirdeti az Eger, Dobó tér 8/a. szám alatti 96 m2 alapterületű tetőtéri lakást megvételre. Irányár: 35.000 Ft/m2. Érdeklődni: Verpeléti Takarékszövetkezet Verpelét, Szabadság tér 8/a. szám alatt lehet, vagy a 36/59-181-es telefonon. L_______________A E mber az embertelenségben Hatvanban Papp László nyugdíjas vasutast igen sokan ismerték, legalább látásból, mert mindig olyan helyen dolgozott, ahol sokan megfordultak. Már a nagy háború előtti években hordár- volt a vasútállomáson, nyugdíjasként pedig éveken át a kerékpárokra vigyázott a kórház előtti megőrzőben. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy milyen mozgalmas élete volt ennek az apró termetű, idős embernek. Megjárta az első világháborút, volt nemet katonai fogda lakója, járt Lembergben, Berlinben, Bécsben. Szolgált 1919-ben a magyar Vörös Hadseregben, harcolt a román intervenciósok ellen, besorozták a román hadseregbe, onnan megszökött vissza Magyarországra, bujkált az ellenforradalmi terroristák elől. írástudatlan volt, de megtanult németül és románul. Akármilyen nehéz volt azonban a sorsa, a fasizmus embertelenségének poklában is mindig emberséges emberként viselkedett. Ennek legszembetűnőbben akkor adta tanújelét, amikor történelmünk legsötétebb időszakát éltük: a német megszállás idején. A vészterhes hónapok eseményeire így emlékszik visz- sza: „Hordárként dolgoztam a felszabadulás előtt a hatvani állomáson, amikor a zsidóüldözés bekövetkezett. Sok szörnyűséget láttam. Amikor például a zsidókat deportálták, többször előfordult, hogy a vonatok beérkezése után egyik-másik vagonban halva találtak valakit. Ilyenkor bennünket, hordárokat hívtak a hullák elszállítására. A legszörnyűbb az volt, amikor halott gyereket láttam. A zsidók helyzete már a gettóba zárás és a deportálás előtt is nagyon nehéz volt, amikor még csak a sárga csülagot kellett a ruhájukon viselni. Nem volt köny- nyu élelmiszerhez jutni abban az időben másoknak sem, de különösen nem a Pesten lakó zsidóknak. Engem gyakran kértek meg a tehetősebb hatvaniak, hogy vigyek Pestre élelmiszert a rokonok számára. Én ezt könnyebben megtehettem, mert volt szabadjegyem. Szívesen eleget tettem a kérésnek, pedig ha a nyilasok ezt megtudják, nemigen mondtak volna köszönetét érte. Sokszor mentem például Hirsch- né megbízásából a báró Hatvány család Nádor utcai házába. Ott lakott akkor többek között Hatvány Ferenc festő is, akit Feri bárónak emlegettünk. Elvittem az élelemcsomagot, megfizették, de meg is köszönték a fáradozásomat. Többször küldött még csomagot velem a pesti rokonainak dr. Gáspár Mihály hatvani orvos. Segítettem az üldözött zsidókat is, amikor munkaszolgálatosak voltak. A feleségek kérésére élelmet, tisztálkodási eszközöket, tiszta ruhát vittem a munkaszolgálatos táborba, többek között Földes István doktornak, Gáspár doktornak, Belier rőfös- nek és Bonta ügyvédnek. A deportálás idején a cukorgyár területén rendeztek be gettót. Ide hajtották be a hatvani zsidókat, de a környékbelieket is. A német SS katonák Zöldi Márton parancsnoksága alatt ebben az időben többször rendeztek razziát a Hatvanba érkező vonatokon. Igazoltatták az utasokat, hogy elfogják a szökevény zsidókat vagy azokat, akik a munkatá- borbóT szabadságra utaztak. Ezeket leparancsolták a vonatról, azután vitték őket a cukorgyári gettóba. A razzia alkalmával nem mindenki tűrte a sorsát, volt, aki megpróbált elmenekülni. Ezek a vágányok között bujkáltak. Én nemegyszer megtettem, hogy — a zűrzavart kihasználva — beengedtem néhány szerencsétlent a hordárszobába, és amikor az SS- ek elvonultak az állomásról, segítettem nekik, hogy továbbutazhassanak. Ha a nemetek ezt észrevették volna, engemet is elvisznek, mint a zsidók bújtatóiát. A háború után többen megköszönték a segítést. Kaptam néhány igazolást is ezekről. Egy igazolást még ma is őrzök, amelyet a hatvani zsidó hitközség titkára és elnöke út alá.” Papp László nem büszkélkedik azzal, amit tett. Nem érzi hősnek magát, hiszen csak azt tette, amit minden embernek meg kellett volna tennie az embertelenség közepette. ő nem Hajtott végre hőstettet — csak az életét kockáztatta másokért. Németi Gábor
