Heves Megyei Hírlap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-19 / 220. szám
HÍRLAP, 1991. szeptember 19., csütörtök HEVES ÉS KÖRZETE 5. Másfél ezer fogyasztónak szolgáltatja a meleget Gázfűtés a városban Az alföldi városban ma már inkább áldják, mint kritizálják a gázfűtést. Heves komfortosítását segítve egy korábbi döntés alapján még tavaly munkához láttak, és november 1-jén már 350 lakásba az olcsóbb energiahordozó szolgáltatta a meleget. — Valóban így volt, — erősíti meg Nagy Veronika, a polgár- mesteri hivatal főmunkatársa, — és az idei fűtési idényre bízunk abban, hogy további 1150 fogyasztó juthat gázhoz városunkban. Tervezési okok miatt — noha mintegy kéthónapos késéssel — kezdte a munkát ebben az évben a kivitelező: az egri Rekord Közműépítő és Szolgáltató Kisszövetkezet, mégis ígérték, hogy májustól október 15-ig a vállalt vezetékrendszert megépítik. így a lemaradást pótolják. Az idén 29 utcában kötik be a gázt. Jelenleg három csoport dolgozik a Vöröshadsereg, a Szabadság és a Madách utcában. — Értesülésünk szerint további igényekkel is jelentkeztek Heves lakói. — Kétségtelen, fiatalok és idősek igyekeznek élni ezzel a lehetőséggel, miután jelenleg kedvező hitelfeltételek állnak rendelkezésre az építéshez. így a jövő évi bekapcsolásra is gondolva az újtelepi utcákból jelentkeztek igénylők, amely magában foglalja a negyedik ütemet. Ez egyébként 33 utcát érint. 1992-ben sem fejeződik be a munka, miután a Pusztacsászon lakók szándéknyilatkozatot tettek arra vonatkozóan, hogy néhány utcába vezessék be a gázt. Ez legalább tíz kilométeres szakasz épíMár hozzákezdtek a munkához... (Fotó: Perl Márton) tését teszi szükségessé, amely a tervek szerint 1993-ban készül el. A teljes program tehát úgy tűnik három év alatt megvalósul. Ez jelenleg Hevesen a legnagyobb fejlesztés. — Ezzel komfortosigák a várost. — Örülünk, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben közös erővel erre vállalkoztunk. A gázvezeték megépítése ugyanis városunk lakóinak, a családoknak a kulturáltabb élet feltételét jelenti. Nem beszélve arról, hogy akik hozzájutnak, a jövőben nem kell a Tüzépre járniuk fáért, szénért, elkerülhetik a mostanában gyakori sorbanállást. — Mennyire elégedettek a kivitelezéssel? — Tulajdonképpen eddig nem panaszkodhatunk, mert a Rekord kisszövetkezet megfelelő minőségű munkát végzett kedvezőbb áron, mint mások ajánlották. Bízunk abban, hogy ez a továbbiakban is megmarad. (mentusz) A vajdasági, horvátországi és szlovéniai magyarságért... Hunyadi Szövetség alakul Hevesen és környékén számos — főleg Erdélyből — áttelepült honfitársunk él. Nyilvánvaló tehát, hogy a kisebbségek problémája itt is elevenen foglalkoztatja a lakosságot. Nemrégiben kezdődött el országos szinten a Hunyadi Szövetség megalakulása, s információnk szerint nemsokára a hevesi tagok illetve pártolók megalakítják a helyi tagozatot is. Természetesen nemcsak ők, hanem megyénk többi polgára is érintett lehet ebben, ezért az alábbiakban beszámolunk az alakuló szövetség célkitűzéseiről, ars poeticájáról. Az ideiglenes alapszabályból kiderül, hogy a Hunyadi Szövetség mint független demokratikus nemzetközi magyar társadalmi szervezet, alapelvének tekinti egyfelől minden népnek — így a magyar nemzetnek is — oszthatatlanságát s jogát az önrendelkezésre. Másfelől határokkal elválasztott nemzetrészeknek az anyanemzettel és egymással való együvé tartozásának tudatosítását, s a kapcsolattartás elősegítését. Vallja továbbá, hogy a Duna- medence, a kelet-közép európai térség népei számára csak sorsközösségük tudatosítása, a nemzeti egyenjogúság következetes biztosítása, a beolvasztásra és a nemzet állami kizárólagosságra törekvés helyett a régiók és a határokon átnyúló nemzetek Európája az egyéni és közösségi jogok nemzetközi egyezményekben rögzített elveinek gyakorlatba ültetése jelentheti csak a békés jövőt. A szövetség síkra szálle célért, s nem követhet pártérdekeket, elítél minden olyan törekvést, amely a rész érdekét az ösz- szeség érdeke elé helyezi. Azon munkálkodik, hogy politikai, gazdasági, jogi kulturális, szociális és más alternatívákat kidolgozva védje a határon túli magyarság érdekeit. Tiszteletben tartva a szomszéd identitását, ám ugyanezt el is várja a környezetünkben élő más népektől is. A szervezet a hazai közéletben a vajdasági, horvátországi és szlovéniai magyar érdekek, értékek és problémák megismertetésének akar keretet biztosítani. Itt kell elmondani, hogy a kezdeményezést kedvezően fogadták az érintettek, a hazai közvélemény is, amit a napról napra visszaérkező jelentkezési lapok is bizonyítanak. Szeptember 21-én, szombaton az Országos Széchenyi Könyvtárban tartják meg a Hunyadi Szövetség első ünnepélyes közgyűlését, amelyre rangos hazai és külföldi vendégeket várnak. Délelőtt 10 órakor kerül sor Entz Gézának, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárának megnyitójára, majd Székely András Bertalan elnök tájékoztatója hangzik el a jugoszláviai magyarság helyzetéről és a szövetség célkitűzéseiről. Elhangzanak a meghívott testvérszervezetek köszöntői, majd délután — a tagok számára — a közgyűlés veszi kezdetét. Itt szövegezik meg az alapszabályt, s választják meg a tisztségviselőket. Aki érdeklődik a szervezet munkája iránt, illetve annak tagja szeretne lenni, az személyesen is felkeresheti a rendezvény helyszínét, ám több vidéken élő érdeklődő esetleg csak levélben létesíthet kapcsolatot a szövetséggel. Az ő számukra közöljük a szövetség pontos postacímét, amely a következő: H-1242 Budapest, Postafiók: 292. A Hunyadi Szövetség hevesi és megyei szerveződéseiről, eseményeiről természetesen a jövőben is beszámolunk olvasóinknak. Tizenhárom éves rabló A saját nagyanyját is meglopta... A bűnözés nem ismer határokat. Sajnos korhatárokat sem. Ma már nem is megy ritkaság számba, ha gyermekrablóval, betörővel találkozik az ember, mindez azt jelenti, hogy egyesek szerint a „szakmát” nem lehet eléggé korán kezdeni. Ezt bizonyítja az az eset is, amelynek színhelye Heves városa, és szereplői is ezen a településen élnek, illetve itt fejtik ki áldásosnak éppen nem mondható tevékenységüket. A Hevesi Rendőrkapitányságtól érkezett a hír, hogy a gyerekkora, hevesi G. L. — aki egyébként mindössze 13 éves — augusztus 20. és szeptember 9. között — társaival többrendbeli betöréses lopást követett el a környéken. Nem sokat válogattak: célpontjuk között szerepelt lakás, iskola, húsbolt, sőt piaci stand is. A házkutatás során a rendőrség több tárgyi bizonyítékot is lefoglalt, s kiderült az is, hogy G. L., aki nem bizonyult hálás unokának, még saját nagyanyját is meglopta. Az ifjú betörőt az egri Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetben helyeztették el. Kiskörén készül az öltözősor Kiskörén — különösen a nyár második felében — igen nagy forgalmat bonyolítottak le az idei szezonban, s ehhez valószínűleg hozzájárultak a gazdag kulturális és sportprogramok. A legnagyobb vonzerő azonban mégiscsak a Tisza, a víz és a napfény. Igaz, hogy az idény végére, de mégis elkészül a képen még építés alatt álló öltözősor, ami jövőre már „nagyüzemben” fogadhatja az ide látogató hazai és külföldi turistákat. A héten új állomásokat kapcsolnak be Minden harmadik család telefonhoz jut Nagy öröm volt 1986-ban, amikor megszólalt az első távhí- vásos telefon a hevesi lakásokban, és a várost összekötötték a világgal. Azóta is jó szolgálatot tesz az ezres központ, de a növekvő igények miatt már új előfizetőket nem tudtak bekapcsolni. Ezért már korábban elhatározták a bővítést, amely most valósággá válik. Amint Góbor Lászlótól a Heves Megyei Távközlési Üzem hevesi körzetmesterétől megtudtuk: újabb ezres, úgynevezett konténer- központtal bővítik a város távbeszélő hálózatát. Ez mindenképpen örömhír, ám ebbe némi üröm is vegyült, hiszen a központot a gyártó Belioannisz Híradástechnikai Gyár május helyett ígéretével szemben csak július végén szállította a berendezést. Ezután szinte éjjel-nappal szerelték annak érdekében, hogy mihamarabb megkezdődhessen a bekapcsolás. Ezzel párhuzamosan Heves utcáiban is hozzáláttak a vezetékhálózat fel- vételezéséhez, sőt miután anyagiakhoz is jutottak, így sor kerül a hálózatbővítésre. A költségek a műszaki lehetőségektől függően változnak. Ezért igyekeztek a várakozók arányában biztosítani a közös teherviselést, annak érdekében, hogy minél kevesebb legyen a kiadás. Bár ez meghosz- szabbítja a bekapcsolás időpontját. Aki viszont nem vállalja a közös költséget, annak hányada Augusztus végén Tóth Sándor, az önkormányzat tulajdonában lévő strandfürdő és kemping üzemeltetője arra kért lehetőséget, hogy tájékoztassa a városatyákat tapasztalatairól és fejlesztési célkitűzéseiről. Egyben meghívta a testület tagjait egy munkamegbeszélésre. Az elmúlt hét végén a képviselők el is látogattak a strandra, ahol meghallgatták a bérlő vállalkozó tájékoztatóját, s be is járták a területet. Tóth úr elmondta, hogy eddig mintegy 350 ezer forintot áldozott azért, hogy az ellátás színvonala növekedjen. Mindezért úgynevezett vizes és villanymunkákat végeztetett el. A vállalkozó ugyanakkor kérte a képviselők támogatását egy leendő rekonstrukcióra. Még az áthárul az ezt vállalókra. Egyébként a központ a Magyar Távközlési Vállalat 18 milliós, illetve a hálózatépítés négy és fél milliós beruházása. Azt is megtudtuk, hogy a lakótelepeken a héten megkezdték az első bekapcsolásokat, amely 150-200 előfizetőt érint. Azokon a helyeken, ahol a műszaki állapot megengedi, ott úgynevezett ikerállomásokat is létesítenek annak érdekében, hogy minél több igénylő telefonhoz juthasson. A központ szerelésének időbeni eltolódása miatt félő, hogy a vállalt határidőt, idén év végéig nem sikerül teljesíteniük. Ugyanis mindössze tizenhatan végzik ezt a munkát, és Hevesen kívül a városhoz közeli Boconá- don és Tarnamérán is hasonlóval foglalkoznak. Szeretnék azokon a településeken is bekapcsolni a crossbaart szilveszterre. így érthetően szombaton és vasárnap is dolgoznak, és mindent elkövetnek, hogy a hevesi központot gyártó Belioannisz Híradástechnikai Gyár hibája miatti lemaradást pótolják. Ezáltal várhatóan 780 várakozó juthat telefonhoz Hevesen, akiknek igényét egyébként írásban visszaigazolták. Ezzel megteremtik a lehetőségét annak, hogy minden harmadik család telefonhoz jusson. Jövőre ameny- nyiben meglesz a műszaki lehetőség, további előfizetőket is bekapcsolnak. idén szükség lenne szerinte arra a fejlesztésre, amelynek lényege, hogy a fürdőt téliesítsék. A kisméretű termálmedencéhez például szélfogót építenének, valamint fedett bejáratot, amely az öltözőből egyenesen a vízhez vezetne. Tóth úr arra gondolt, hogy az általa fizetett bérleti díj egy részét erre a célra lehetene felhasználni. Indoklásul elmondta, hogy mindez maradandó beruházás lenne. A látogatók egyébként elégedettek voltak a látottakkal, a fenti ötletet pedig a városfejlesztési és üzemeltetési bizottság tárgyalja majd meg. A szeptember 30-i képviselő-testületi ülés visszatér majd a strandfejlesztés témájához. A kormány segítsége is kell Mint már lapunk hírül adta, hamarosan kihelyezett kormányülésre kerül sor Borsod- Abaúj-Zemplén és Heves megyében. Éltek bizonyos aggodalmak, hogy a két megye nagyságában és problémáiban eltér egymástól, ezért Hevesre kevesebb figyelem irányul majd. Ettől függetlenül elkezdődtek az előkészületek. Az előtelj esztés tervezetéből kiderül, hogy Heves városban és körzetében az országos átlag háromszorosa a munkanélküliség. Éppen ezért dr. Hegedűs György, a település polgár- mestere javasolta az előkészítő megbeszéléseken, hogy külön figyelmet fordítsanak a térség fejlesztésére és új beruházók megnyerésére. Ehhez a kormány segítsége is szükséges. A megyei önkormányzathoz kerül Hat esztendővel ezelőtt, 1985-ben hozták létre Hevesen a nevelési tanácsadót. Az idén májusban a városi önkormányzat úgy döntött, hogy működtetését átadja a megyei önkormányzatnak. Nemrég arról értesültünk, hogy 1992 január l.-jétől ez utóbbi át is veszi, és működési feltételeit a két testület közösen alakítja ki .Egyébként a tanácsadó szeptember elején az új tanév elején megkezdte munkáját. Ezen a héten már foglalkozásokat tartanak, beszéd és ol vasásja - vitást, illetve különféle szűrő- vizsgálatokat végeznek a rászoruló gyerekeknek. Evezősök randevúja A vízisportoknak hódoló fiataloknak rendezett találkozót a napokban a hevesi Gyermekház. Az evezős utánpótlás nevelését szolgálva Kiskörére vittek egy csoportot, hat csónakkal. Az egész napos program során vízre is szálltak, és a vízlépcsőtől a ti- szanánai Dinnyéshátig, illetve vissza nyolc kilométeres túrát tettek. A Közép-Tisza lapjain Nemrég megjelent a Közép- Tisza augusztusi száma. Immár tizennégy esztendeje havonta kézbe kapják az olvasók a Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság dolgozóinak nyolc oldalas lapját. A legutóbbi számban olvashatnak a II. Magyar Ökológus Kongresszusról, amelyet júliusban rendeztek Keszthelyen. Emellett összeállításban szám ólnak be a Tisza-tó idegenforgalmának 1987-1990 közötti időszakáról, az üdülőkörzet vendég- forgalmáról. Érdekes írás tájékoztat Hevesről a városban levő kútfúrás történetéről is. (h.) Iparosok, kereskedők, szolgáltatók Az idén megnőtt az érdeklődés a vállalkozások iránt Hevesen is. Főként az iparosok, kereskedők és szolgáltatók körében sokan kértek engedélyt különböző újdonságok létrehozásához. Szepesi Bélá- nétól, a polgármesteri hivatal kereskedelmi főelőadójától megtudtuk, hogy az esztendő eddig eltelt részében 131 vállalkozói engedélyt adtak ki. Mindezek az alföldi város gazdagításához járulnak hozzá. Példaként említette, hogy megnyílt a Góbis Áruház az Egri úton, a Kereskedőház Kft. keretében. Ugyancsak elkészült a felújított Ofo- tért, ahol ajándéktárgyakat, ékszereket, fotó- és optikai cikkeket vásárolhatnak. Értesülésünk szerint a közeljövőben gyógynövény szaküzlettel és drogériával is gyarapodik Heves. Pongrácz Csabáné gyógyszerész a Fő úton nyit üzletet. Sőt, a füzesabonyi Ramovill is arany-ékszer üzletet létesít hamarosan a városban. A vállalkozó támogatást kér... Képviselők a strandon