Heves Megyei Hírlap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-17 / 218. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1991. szeptember 17., kedd Látószög Iskolaügy Olvasom kedvenc hetilapomban, hogy az esztendeje működő Géniusz iskolába az idén is 130 hatéves aprósággal jelentkeztek szüleik a válogatásra. A gyerekeknek mindennapos tornaórát, teniszezést, két nyelv tanulását és zenei előképzést is ajánló budapesti intézetbe ugyanis — noha az évi 140 ezer forintos tandíjat, s ezen felül az ellátást szolgáló további havi négyezret is az anyu, apu fizeti — természetesen korlátozott a hely. A mostani ősztől például végül is csak 22 újabb lurkó élvezheti a nem mindennapi lehetőséget. A magamfajtának — megvallom — valósággal belekáprá- zik a szeme a számokba. Pénzünk gyors elértéktelenedésének ismeretében is meglehetősen iszonyú még az összeg, az áldozat nagysága. Nagyobb, mint egy átlagember egész évi nettó keresete, vagy talán teljes jövedelme! Amiből — ugye? — itt is, ott is, még mennyi a kiadás?! Bizonyos hát, hogy nem az átlagember lányának, fiának találták ki a Géniusz iskolát, legyen az még oly csodagyerek is társai között. Az átlagember apróságának még reménye sem lehet arra, hogy a benne rejlő szikrát amúgy igazából lángra is lobbanthatja. S ha hihetetlen energiával, igyekezettel, önmagára támaszkodva szerényebb körülményeinek legteljesebb kihasználásával megpróbálja is kibontakoztatni a képességeit, túlontúl sokra mai világunkban aligha viheti. Hiszen már most igen költséges az egyszerűbb tanulás is, a legkisebb pluszt elég keményen megfizettetik. S egyre kevesebb, vagy nincs is már, aki tud segíteni. Szegény a központi kormányzat, még koldusabbak a területi és helyi önkormányzatok, aki mecénás lehetne, többnyire mással van elfoglalva. Mi lesz így azokkal a tehetséges ifjakkal, akik már pöttömnyi korukban elütnek másoktól, rendkívüli tudás csíráját hordozzák magukban, s szeretnék azt szárba is szökkenteni, termőre fordítani — de hiányzik hozzá anyagi erejük? Akiknek úgyszólván csak a legnélkülözhetetlenebbekre jut a szülőktől, s a falu, a város sem könnyíthet, lendíthet sorsukon...? Elég-e ebben az országban, ha évente mindössze huszon- ketten kaphatnak rendkívüli képzést, s ezt is csak úgy, ha a szülők áldozatvállalása sem kevésbé rendkívüli? Aligha. Bizonyos, hogy a több is elenyésző. Akkor is, ha mind a 130 pénzes apuka, anyuka gyermekét felveszik a Géniuszba, csupán az elesettebbektől húzódoznak. Egy-egy tehetségből aligha csak önmaga s családja, szű- kebb köre profitál. Valamennyi az egész nemzetet, hazát is gyarapítja. Korántsem lehet hát magánügy a zseniképzés— ismerjen a kormányzat még annyi jómódú polgárt is e honban — az oktatáson a mostaninál jobban kell osztoznia az államnak. Bármilyen súlyos is napjainkban a helyzet, a tanításra kell, hogy jusson a pénzéből. S persze, nemcsak a zsenikére. Az átlagosnál éppen csak értékesebb ifjakéra is. Mert, ha csupán átlagembereket nevelnek iskoláink — sokra aligha jutunk. Gyóni Gyula Arcok Egerből Dr. Kovács András (Fotó: Szántó György) Orvos, nyolcvan éves, most is dolgozik. 1935-ben végzett Debrecenben. Klinikai, kórházi, tízéves körorvosi munka után 1950-ben elvégezte a tiszti-orvosi tanfolyamot, és ebbe a beosztásba nevezték ki Nógrád megyében. 1953-ban felszólították, hogy vállalja el a főorvosi állást Heves megyében. Az ajánlat elfogadását egy egri lakás biztosításához kötötte, megelégelte a különélést családjától a hét hónapos tanfolyam alatt. (A család várta őt a gyerekekkel!) Itt, Egerben a megyei tanács akkori elnöke, Pap József mindent megígért. El is jött a részletek tisztázására, de mikor munkába akart állni, nemzőit lakás. Az ígéretben bízva itt maradt dr. Kovács, de az elnök már szóba sem állt vele: ő ígért, megtette a magáét. Két olyan lakást is ajánlottak neki, amelyből kiteszik a lakókat, ha ő igent mond. Ebbe a kilakoltatásba nem volt hajlandó belemenni. Végül is ő fedezett fel a belvárosban egy háromszobás üres lakást. A megyei tanács elnökhelyettese utasította a városi tanács elnökét, Nagy Sándort, hogy ezt a lakást utalja ki az új megyei főorvos részére. Nagy Sándor mást gondolt, és az utasítás végrehajtása helyett aznap éjszaka beköltözött a lakásba, amit dr. Kovács fedezett fel. (Ilyen a hatóság olykor-olykor!) Az új Heves megyei főorvost pedig ezekben a hetekben még mindig a Nógrád megyei tanács fizette, mert ő addig nem volt hajlandó Egerben leadni a munkakönyvét, amíg itt valahol nem lakik. Decemberben hármas cserével sikerült a lakáskérdést megoldani a tanáccsal. De ez sem ment kacskaringók nélkül. Az ügy kapcsán az egyik lakót a jogerős kiutaló határozat ellenére egy újságíró nem engedte a lakásba, mert Nagy Sándor ugyanarra a bérletre neki is adott kiutalást. Az ügynek ebben a halmazállapotában az ügyészségre ment, de ott nem avatkoztak bele a folyamatba (ki tudja, miért nem?), végül a megyei pártbizottságon tettek pontot a huzavona végére. Mindez éppen 1953. nyarán történt, mikor a Szovjetunióban Sztálin személyével kapcsolatban folytak az orvosi perek. Nálunk is nyomban miniszteri bizottság szállt ki kivizsgálni, hogyan kezelik a magyar orvosok a párttagokat. 1953. végére a megyei tanács élére Lendvai Vilmos került, akkor kissé javult a helyzet, de az alacsonyabb beosztású kiskirályok a helyükön maradtak. Gyöngyösön például a kórházat át kellett adni a járástól a város kezelésébe. A hatalom fi- togtatása miatt — vagy más okok miatt is — a városi tanácselnök és a párttitkár a főorvos előtt verte az asztalt, utasítást adva — felfelé? -, hogy az átadás alkalmával mondjon fel a kórház köztiszteletben álló igazgatójának, a kitűnő szakembernek. Erre nem volt hajlandó, és így akkor a kórházat nem vette át a város. Pár hónapos huzakodás után, végre sikerült elérni a rendezést felsőbb nyomás sgítségével, — utána mondott le az igazgató, és kapott egy másik főorvosi állást. Akadt ellentéte a megyei párt- szervezettel is — az apácák kérdésében. Az volt a kívánság, hogy mondjon fel nekik. Itt azonban a minisztérium a főorvos oldalára állt, és az apácák maradtak kórházi szolgálatban. Módszerré fejlesztette idők során: ha valaki törvényellenes utasítás adott szóban, azt kérte, kapja írásba. Ezek az írásbeliségek rendszeresen elmaradtak. Munkáját szerette, munkatársai is szerették, célul tűzte ki az egészségügyi intézmények fejlesztését és a kollegiális szellem kialakítását. 1956. októberében titkos szavazással beválasztották a megyei tanácson működő forradalmi bizottságba, amelynek az élén dr. Korompai János állt. Itt is szakmai kérdésekkel foglalkozott, biztosította munkatársaival együtt az egészségügyi intézmények zavartalan működését. 1956. decemberében a kórházban tartózkodott, 12-én, amikor a Széchenyi utcai terror-cselekmények áldozatait, sebesültjeit vitték oda. Segédkezett a sebesültek ellátásában, szervezte azt. Mivel majdnem mindenkit hátulról lőttek le, az ottlévők memorandummal fordultak a szovjet parancsnoksághoz, a megyei tanácsi és pártszervekhez az ilyen eljárás ellen. Ezt ők öten vitték el a címzettekhez. 1956. decemberében vagy januárjában, a megyei tanácsnál az új pártszervezet megalakulását célzó gyűlésen olyan indulatosan, olyan értelemben szólt hozzá, hogy a gyűlést el kellett napolni. Ilyen előzmények után 1957-ben a megyei vb. olyan intézkedést hozott, hogy munkájával ugyan elégedettek, de több olyan kijelentést tett, amit írásban kell indokolnia. Felfogását nem tagadta meg, ezért felmentették főorvosi állásából. Körzeti orvosként működött tovább. 1957. júliusában házkutatás után letartóztatták, a bíróság bűncselekmény hiányában a vád alól felmentette, de nyomban le is tartóztatták. A városi kapitányság fogdájában tartották, majd intemálási végzést kapott. Szabadulása után még jó ideig rendőri felügyelet alatt állt, tiszti rangjától megfosztották. 1978-ban, hetven évesen ment nyugdíjba körzeti orvosi beosztásából. Azóta is folytatja az andrológiai szakrendelést. Megbecsült, köztiszteletben álló személyisége a városnak. Körzeti orvosként is inkább háziorvos akart lenni, a betegnek mindent megadni. Ebben a beosztásban is megbecsülték, Markhót-emlékéremmel, Pro Agriával tüntették ki. Havonta- kéthetente — mikor hogyan — meglátogatja hívás nélkül is körzete betegeit, mert tudja, hogy gyakran a jó szó, az együttérzés a legjobb patika. Felesége 1983. májusában meghalt, azóta egyedül él. Négy gyereke, nyolc unokája jelenti számára — a munka mellett — az élet örömét. Farkas András Van-e a diktatúráknak természetrajza ? Németországban — az egri 9-es iskolából A kölni dómban is fellépett az énekkar Könnyű .csábításnak ígérkezik a kérdésre egyszerű igennel válaszolni, hiszen egészen visszamenve az ókorig, már Arisztotelész is megírta: minden állam- és társadalomszervező ideológiának létezik demokratikusabb és diktatórikusabb változata. Miért lenne éppen ez alól kivétel az az eszmei-gondolati rendszer, amit átfogóan, de égy kicsit utópisztikus felfogással marxizmus-leni- nizmusnak nevezett a közgondolkodás? Igenis van a diktatúráknak természetrajza, csak éppen az nem mindegy, hogy milyen ideológiai és politikai alapállásból ítéltetik meg a rendszer. A szerzőhármas (Fehér Ferenc, Heller Ágnes, Márkus György) által írott Diktatúra a szükségletek felett c. könyv arra keresi a választ, milyen eszközökkel tartható fenn egy társadalom és politikai rendszer, mely nem történeti legitimációba gyökerezik, hanem szélesebb néprétegek társadalmi szükségleteinek nagyobb mérvű kielégítésével próbál társadalmi bázist kiépíteni. A könyv előszavának dátuma 1981-et mutat(!), így a hozzánk csaknem egy évtizedes késéssel eljutott könyv olvasásánál a legizgalmasabb kérdés szinte magatói értetődik: a szerzők mit sejtettek meg abból a viharos változásból, ami Kelet-Európábán a szocialista rendszerekben bekövetkezett? A könyv ugyan nem ennek tudatos szándékával íródott, de az elemzők jó néhány meglátása már akkor érzékeltette, a szocializmus rendszerének jól kitapintható működési zavarai a nagyobb katasztrófa eljövetelét sejtették. Az ilyen és ehhez hasonló politológusi elemzések leggyakoribb kérdésfelvetése, annak a gazdasági társadalmi és politikai rendszernek, amit egyszerűen szocializmusnak neveztek milyen volt a legitimációs bázisa, s hogy milyen tényezők következtében volt fenntartható hetven, illetve negyven évig? S a válasz is gyakran egy kérdéskör köré szorítható: pusztán erőszakrendszeri alapon, nem egyszer ténylegesen fegyverek erejével volt-e csupán fenntartható, vagy olyan gazdasági és politikai eszközök erőszakos átmeneti alkalmazásával, melyekhez a kedvező alapot sokszor a világpolitikai háttér is biztosította? A szerzők a gondolati elemzés során arra szorítkoztak, hogy bebizonyítsák, a szocializmus történetének fejlődési törésvonala ott húzódott: a társadalmi utópisztikában elméletileg megfogalmazott szocializmus-felfogás és a ténylegesen meglévő szocializmus-mo- dell között akkora szakadék keletkezett, hogy ezt semmilyen politikai gyakorlattal nem lehetett áthidalni. Az elméleti szocializ- mus-modell társadalmi felemelkedést,fogyasztói igényeket mesz- szemenően kielégítő, minden addiginál igazságosabban működő társadalom megteremtését ígérte, s ezzel szemben a tényleges szocializmus a tulajdonnal, a szabadsággal egyaránt visszaélő, a társadalmat szűk bürokratikus, a diktatórikusán vezérelt párt uralma által irányított társadalom létrejöttét eredményezte. A könyvben figyelemre méltó gondolatokat olvashatunk a szocialista gazdaság parancsuralmi jelleggel történő működtetéséről, a tulajdon másodlagos szerepének hangoztatásáról, a piaci formában működtetett gazdaság és társadalom elpolgárosodásá- nak hamis képletével riogató kommunista ideológiáról, stb. A térségnek csak egy országa volt, Jugoszlávia, ahol a szocializmus önerőből jött létre és kísérelt meg fennmaradni. Hogy milyen eredménnyel, azt talán napjainkban kell legkevésbé kommentálni! A többi országban, döntően külső nyomásra, feev- verek árnyékában s még a Szovjetunióban is kíméletlen pucs- csokkal tarkítottan, A bukások okait elemezve a szerzők élesen hangsúlyozzák, a parancsuralmi forma, a leküzdhetetlen gazdasági nehézségek járultak leginkább hozzá, hogy az ún. szocialista rendszerek nem szervesültek azokhoz a kelet-európai társadalmakhoz, mely maguk is sokáig nélkülözték a demokratikus tradíciókat. S a gazdaság végső célja nem a jólét megteremtése volt, hanem egy „új osztály” hatalmának a fenntartása. A piaci tényezők engedélyezése a politika által, csak a fogyasztás számára biztosított egyfajta liberalizálást s a szükségletek kielégítését egy sajátosan értelmezett lefelé szorított régióban kívánta megteremteni. Az ügyesen manipulált hiánygazdasággal pedig megteremtette azt a virágzó korrupciót, melynek eltérő mértékű haszonélvezője volt a társadalom csaknem minden egyede. Bűvös jelszava volt a rendszereknek az ún. „szocialista vívmányok” megvédésének hangzatos szólama. Ennek égisze alatt szinte ideológiai csomagolásba lehetett eladni a politikai elnyomás gyakorlásának szükségességét. Ne feledjük a hatalomra került rendszer Oroszországban a jakobinusok örökségét tudatosan is vállalta, s maga Lenin sem sokat teketóriázottakkor, amikora hatalom érdekében fegyverhez kellett nyúlni! Személyes véleményként a kötet ötödik fejezetére hadd hívjuk fel a figyelmet. Itt az elnyomás rendszerének megteremtéséről és eszközeiről értekeznek a szerzők. Ha a hatalom minden- hatósága érdekében korlátozzák a társadalmi kontrollt, akkor a társadalom irányítását egy minden akaratnak alávetett, önálló gondolkodást nélkülöző bürokratikus rendszer telepszik a társadalomra, mely legfőbb veszélyt az önálló gondoskodásban látja. Bölcsebben érídíHSZVé ez nemcsak a szocialista íársaáai= mák sajátja, leselkedő veszélye ez a hatalomra jutott politikai eliteknek, más rendszerekben Isi (Cserépfalvi kiadása 1991.) Szőke Domonkos Nem mindennapi élmény emlékével kezdte a tanévet az egri 9-es Számú Általános Iskola nyolcvanhat tanulója. Az intézmény énekkara tanáraik vezetésével Németországban, Siegen- ben járt a nyár folyamán. Hogyan is jött létre a külföldi utazás, vendégszereplés? — erről mesélt Bolla Károlyné, az iskola igazgatónője: — Tulajdonképpen az egri várbarátok körének köszönhetjük a kapcsolatot. Tőlük tudtuk, hogy a siegeni várbarátok keresnek városunkban olyan iskolát, ahol jóhírű ének- és zenekar van. Két éve, hogy az első levélváltás megtörtént a siegeni gimnáziummal, amelynek zenekarát az egész város magáénak vallja. Tavaly nyáron mi láttuk őket vendégül: az egriek még ma is emlegetik a Barátok templomában megtartott nagysikerű, szimfonikus koncertjüket. A szülők vállalták, hogy szállást és étkezést biztosítanak a német gyerekeknek, s már tavaly megállapodtunk abban, hogy az idén nyáron mi megyünk. Az énekkaron kívül vittük magunkkal a hangszeren játszó tanulókat, azokat is, akik már kikerültek iskolánkból. A gyerekeket, nevelőket az ottani családok látták vendégül. Ausztriában is megszálltunk utazásunk során — ezt a Soros Alapítványból tudtuk fedezni. Az ezer dollárt pályázat útján nyerte el iskolánk. Természetesen a kilenc napos út költségeihez a szülők is hozzájárultak. Fantasztikus vendéglátásban volt részünk. A gyerekek rengeteg fotót készítettek, igazán nagv élmény veit Számukra az út. ~ Műi lépett fel az énekkar ? — Négy hangverseny volt. Első alkalommal a siegeni kultúrpalota hatalmas hangversenytermében. Klasszikus és népzene egyaránt szerepelt a repertoárban. A második koncertre igen meghitt helyen került sor. Eredetileg a vízivár szabad parkjában tartóttuk volna, de mivel hűvös volt, a közeli templomban léptek fel a gyerekek. S talán jobb is volt, mivel egyházi zenét is vittünk. Zsúfolásig megteltek a széksorok, a környékbeli falvakból is jöttek a hangversenyre. Igaz, ötven-hatvan kilométeres körzetben, ahová csak kirándultunk, mindenütt ott láttuk a plakátokat a műsorról. Nagy siker volt, s a sajtóban is elismerő kritika jelent meg. Aziránt pedig el- ámulva érdeklődtek, hogyan lehet elérni ekkora kórusnál a tökéletes összhangot. Ez köszönhető Mervay Gézáné kórusveze- tőnek, s annak, hogy a gyerekek első osztálytól kezdve az énekzene tagozaton igen komoly felkészítést kapnak, s ez kemény munkát követel tőlük. Aztán volt egy jótékonysági hangverseny a siegeni kórházban: a járóbetegek az imahely melletti hangversenyteremben, a fekvők a szobákban, képernyőről élvezhették a zenét. Végül a negyedik fellépés koronázta meg a vendégszereplést: a kölni dómban adott koncert. — Ilyesmivel nem sok magyar iskola énekkara dicsekedhet. Egyáltalán hogy sikerült? — Már elutazásunk előtt megkaptuk a kölni apát meghívólevelét egy hangversenyre. Egyébként a legmerészebb álmaimban sem fordult elő, hogy egyszer az iskolánk gyerekei ebben a csodálatos gótikus épületben énekelnek majd. Á világ minden nációja megfordul itt a fellépés idején is rengeteg turista járt-kelt, s egyre többen ültek le, mígnem teljes lett a csönd, s a nagyszámú közönség feszülten hallgatta a műsort. A gyerekek nagyszerűen helytálltak, tudták, itt nemcsak iskolájukat, de városukat, egész országukat is képviselik. A kórus mellett a hegedűsök, a fúvósok, a zongoristák is mindenütt sikert arattak. A németországi fellépéseken kívül Salzburgban a főtéren Mozart tiszteletére is adtak műsort a gyerekek. — Feltehetően nem szakad meg a siegeni kapcsolat... — Teljes szívvel azon vagyunk, hogy folytatódjék. Jövőre ismét vendégül látjuk a siege- nieket, de már úgy szeretnénk, hogy ebben a város is támogasson. Ugyanis ott minket a polár- mestemő is fogadott, egy fél napot töltöttünk abban az ülésteremben, ahol az ottani képviselő-testület tanácskozik. A polgármesternő rajtunk keresztül megköszönte a magyaroknak azt, amit tettek Németország egyesítéséért. A polgármesteri hivatal fogadást adott tiszteletünkre, meginvitálta az egész társaságot ebédre. Ők is szeretnék, ha tartós kapcsolat fejlődne ki közöttünk, s hangot adtak annak: bebizonyosodott, hogy nálunk komoly, magasszintű a zenetanítás. Nyilván ezt nem egy iskolára vonatkoztatják, hanem következtetni tudnak... A következő lépés az lenne, ha az ügynek megnyernénk a várost, s ezáltal úgy tudnánk kapcsolatot tartani, hogy az Siegen és Eger között is legyen. Jövőre szeretnénk egy zenei tábort szervezni, ahol a német és a magyar gyerekek együtt lennének. S ez nemcsak a zene tanulását jelentené, hanem a nyelvi ism.eretek fejlesztését is. Mert nem elég az, hogy első-másodikban elkezdtük n néűlCÍCf oktatni, harmadikban pedig belép az angol — hanem a gyakorlási lehetőséget is meg kell teremteni. S ez a tábor már túlnőne a két iskolán, ez már Egeré lenne... Mikes Márta
