Heves Megyei Hírlap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-03 / 206. szám
HÍRLAP, 1991. szeptember 3., kedd HATVAN ÉS KÖRZETE 5 Ecséden Megnyílt az Edupol Délibáb Áruház Faluhelyen ma még meglehetősen szokatlan az a fajta vállalkozás, amelyet a közelmúltban koronáztak meg Ecséden. Az Edupöl Délibáb Kft. kebelén belül korszerű, minden igényt kielégítő áruházat nyitottak a faluban. A kft. 5,6 milliós törzstőkével alakult, amelyben az osztrák Bétám GmbH-nak 55 százalék tulajdonosi részaránya van, a fennmaradó rész pedig az ecsédi ön- kormányzaté. Ez utóbbi a pénz mellett tárgyi apportként a régi iskolaraktárt adta. Amint Mikola Zoltán kereskedelmi igazgatótól megtudtuk, több cél is vezérelte őket az áruház megnyitására. Ecséd viszonylag ellátatlan település volt — mindössze két bolt szolgálta eddig a falu lakóit —, s most az új áruház a szó igazi értelmében minőséget és választékot nyújt a vevőknek. Erről magunk is meggyőződhettünk, amikor megláttuk az ötmilliós árukészletet, amely a jövőben bővül. Az alapvető élelmiszereken kívül — csak kenyérből tizenegyfélét találni a pultokon — háztartási és divatáruk, hűtőládák, mikrosütők, színes televíziók várják a vásárlókat. Méghozzá az átlagosnál szerényebb árfekvéssel: a legtöbb cikk 5-6 százalékkal olcsóbb itt. Mindezek mellett az áruházban alapkövetelmény a kulturált, figyelmes, gyors kiszolgálás. Az áruház megnyitása munkahelyteremtő lehetőség is Ecséden: a tizenegy dolgozó közül hét munkanélküli volt. Egyébként harminchétén pályáztak, és sokszempontú volt a kiválasztás. Az Edupol Délibáb Áruház nemcsak a lakosság szolgálatában áll, ez az üzlet látja el élelmiszer-nyersanyaggal a helybéli iskolát, óvodát, öregek napközi otthonát. Már az indulásnál eleve gondoltak a fejlesztésre is: megépült egy nagykereskedelmi raktár, amely két héten belül megnyitja kapuit, s olcsó áron, nagy tételben is kínálja mindazokat az árukat, amelyek az áruházban megtalálhatók. Muzeális emlék Nagygomboson A nagygombosi Barokkmajor 1776-ban Grassalkovich Antal gróf uradalma kilenc gazdasági kerületének egyike volt. A birtokot 1864-ben vásárolta meg Deutch Bernát és József, a Brüsszeli Bank Rt.-tői. A Deutch család 300 hektár szőlőterületében 1872-ben kezdték meg a nagygombosi pince és földszinti rész építését. A jelenlegi nagytermet pedig 1907-ben építették rá, ott Ady Endre is megfordult. A nagygombosi Barokkmajor hajdani borfeldolgozójában és pincészetében manapság már nem foglalkoznak szőlővel. Csupán muzeális emlék az idetévedőknek. (Fotó: Perl Márton) — Sírtak, kiabáltak az asszonyok — mondta Balogh István termelő A felvevőhelyen százával selejtezik ki a ládákat A telepen léüzem is működik Paradicsomháború Horton Horton járva, Kassa László polgármestertől hallottuk a gondot: a község lakói nagy mennyiségben termesztettek az idén paradicsomot, s hiába szerződtek előzetesen a hatvani konzervgyárral, most mégis a termésnek csak elenyésző hányadát veszik át tőlük. Többféle kifogással élve, hol nem eléggé piros, hol túlérett a paradicsom... Holott ebben az évben nagyon is szép lett a termés — vélik a kistermelők. A községben — a gondok enyhítésére — létrehoztak egy felvevőhelyet, ám ez vajmi keveset segít a bajon. A gyár hor- ti telepén, ahol léüzem is működik, ugyanis százával selejtezik ki a ládákat. De amit még át is vesznek, azért sem fizetnek — majd csak akkor, ha a konzervgyár fel(Fotó: Perl Márton) dolgozta, s el tudja adni a terméket. A telepen a délelőtti órákban valamelyest csitultak a kedélyek, ám azért találtunk ott elégedetlenkedő termelőket. Ők igen keményen fogalmazva elmondták, hogy a gyár végül is felrúgta a már megkötött szerződéseket, nemcsak azért, mert kétszáz ládából jó, ha százhúszat felvásárol, hanem mert ezért sem fizet. — Reggel látták volna, mi folyt itt! — hallottuk Balogh István termelőtől. — Sírtak, kiabáltak az asszonyok. Teljesen kiszámíthatatlan, melyikre mondják azt, hogy jó minőségű. Megesett, hogy olyan paradicsomot vettek át, amit még augusztus 20-án szedtek le. Hogy az miért volt jó?! Igen siralmas a helyzetünk. Jó, ha a tsz-nek ki tudjuk fizetni azt a harmincezer forintot, nemhogy még hasznunk is legyen az idén. Nekem is ötszáz ládával van kinn a földön, elképzelhető, hogy ott fog megrohadni mind. Tegnap például harminc kocsit küldtek vissza. Öntsük ki? Az ember egyedül még nem is győzi szedni, annyi a termés. Napszámost kell fogadni, szombat-vasárnap esőben végig kinn dolgoztunk a földön. Az a legnagyobb baj, hogy most semminek nincs gazdája, fejetlenül megy minden! (mm) Útépítések Szűcsiben A közeljövőben újabb utak építéséhez, felújításához látnak hozzá Szűcsiben. A helyi önkormányzat az EKÉV osztrák-magyar Rt.-t bízta meg a munka elvégzésével. Korszerűsítésekre, parkolók építésére kétmillió forintot fordítanak. Még az ősz folyamán elkészülnek a Bajcsy- Zsilinszky utca egy kilométeres hosszával, valamint a Dózsa György utca portalanításával. Mindemellett másfél kilométer hosszú járdát építenek a községben, egymillió forint értékben. Üj tornaterem épül Horton Régi gondját oldja meg a helyi önkormányzat a horti általános iskolának. A tíz tantermes intézménynek eddig csak tornaszobája volt, hamarosan azonban hozzákezdenek egy új tornaterem megépítéséhez. A feladat megvalósítására ötmillió forintot szánnak. E héten születik döntés arról, hogy a vállalkozók közül ki lesz a kivitelező, s úgy tervezik, hogy a munkával még ebben az évben elkészülnek. Kismesterségek tanfolyama Tanszervásárlási segély — nagycsaládosoknak ( Tudósítónktól) „De nehéz az iskolatáska...” — dúdoltuk hajdan a fülbemászó slagért. A dolog mindmáig aktuális, nemcsak átvitt értelemben, hanem fizikailag is. Hogy így legyen, arról évről evre gondoskodnak a tanintézetek. E ténnyel nincs mindig egyenes arányban a szülők pénztárcája, főként akkor, ha több iskolás korú gyerek táskáját kell degeszre tömniük az okosodás- hoz szükséges kellékekkel. Tiszteletre méltó törekvés, és jó hagyománynak is nevezhető, hogy egyre több vállalatnál beiskolázási segéllyel sietnek a több gyermeket nevelő családok vagy az egyedülálló szülők segítségére. Ezek közé tartoznak a Mátra- vidéki Cukorgyárak hatvani és selypi gyárai is, ahol mintegy hétszázezer forintot oiztosítot- tak az idén a dolgozóknak, összesen ötszáz gyerek tanszervásárlásara a szakszervezethez befolyt tagdíj összegéből. Hasonló támogatásban részesülnek a konzervgyár dolgozói is. Az apci könnyűfémöntödében is már hagyománynak számít az. iskolaév megkezdése előtt a nagycsaládosok és az egyedülálló szülők segítése. Ebben az évben 150 ezer forintot biztosítottak erre a célra a jóléti alapból. Szűcs Ferenc A hatvani Ady Endre Városi Könyvtár és Közösségi Ház szeptembertől szervezi meg a kismesterségek tanfolyamát párhuzamosan a pedagógusoknak és a gyerekeknek. A résztvevők többek között megtanulhatnak szőni, fonni, agyagozni, gyéké- nyezni. Az elképzelések szerint a könyvtárban egy ellátóközpontot is létrehoznak, hogy az érdeklődők könnyebben hozzáférhessenek a különböző anyagokhoz. Hatvani kérdőjelek Mi lesz veled, ifjúsági tábor? „Ha születésnapi tortám volna, azon most tíz szál gyertya égne. Tíz pislákoló, fel-fellobbanó láng. Fényük jelezné és beragyogná az elmúlt évek jó és rossz emlékeit. Az első cölöpök leverésének, az első fák elültetésének emlékét. Nincs torta, csak a tíz év képei peregnek a szemem előtt. De milyen küzdelmes tíz évé! A múló idő mindent megszépít, ezeket is. Az utolsó gyertya is elég, kintről behallatszik a táborlakó gyerekek fel-felerősödő nevetése, zsongása. Es ez minden emléknél szebb, ezért érdemes volt dolgozni”— ezeket a sorokat írta a nagy emlékkönyvbe 1987 augusztusában Cserkuti Attila, a hatvani ifjúsági tábor vezetője, aki már a négy karó leverésénél is jelen volt. Bár momentan ez a titulus nem illik rá, hisz épp megkapta a munkakönyvét, felmondási idejét tölti... De ne vágjunk a dolgok elébe! Ahogy az elvadult parkban lépkedtünk, már szemmel is látható volt: kissé elárvult bizony ez a valaha oly szép napokat látott tábor. Egykor a városi tanács tulajdona volt, s aztán, hogy jött a fordulat, a polgármesteri hivatal lett a gazdája. Cserkuti Attila szerint akkor kezdődtek a bajok: — Végigéltem 16 evet... Itt bizonyítékok vannak, nemigen kell mesélni. Nagyon nehéz megérteni, hogy a hivatalnak nincs pénze az intézmény működtetésére. Hogy egyszerűen kiveszi a lakosság kezéből azt a létesítményt, amit a hatvaniak építettek a saját gyerekeiknek. Ha a végzett társadalmi munka értékét elosztjuk 25 ezerrel, a város lakóinak számával, kiderül, hogy 670 forintja van minden egyes hatvaninak ebben a táborban. A polgárok most jogosan tehetik föl a kérdést: miért ez a bánásmód? Mert amíg valamennyire is jobb anyagi körülmények voltak, logikus, hogy a hatvani gyerekek a Balaton mellé mentek üdülni. De miután csökken a pénz, most már jó lenne az itteni tábor is. — Ezek szerint pillanatnyilag csak feltételes módban lehet beszélni? — Tulaj donképpen jelenleg is üzemelünk, ám ezt óriási huzavona előzte meg. Tavaly december 20-án döntött úgy a város testületé, hogy az ifjúsági tábort meg kell hirdetni eladásra. Az ügy elhúzódott március 20-ig, amikor a művelődési bizottság arról döntött, hogy május 15-ig lehet benyújtani a pályázatokat. Közben az itt dolgozók közül, aki tudott, keresett magának helyet. No, most kit vegyek föl, és hogyan a teljes bizonytalanságra. Január óta kifejezetten rossz viszonyok között dolgozunk, de azért talpon maradtunk, s közel húsz nap híjával be is töltöttük a tábort. Egy budapesti cigánytábort szerveztünk, most pedig lengyel fiatalok vannak itt október 12-ig. — Mit kaptak mindehhez végül is az ön- kormányzattól? — Elmúlt évi költségvetésünket megfeleztük, s gyakorlatilag úgy nézett ki, hogy június 30-an le kell húzni a rolót, és nincs tovább. Most a saját gazdálkodásunkból eredően majdcsak az egykori tanácsi költségvetésből létezünk. Nem kell mondanunk, milyen nehéz ez, látszik is sajnos a táboron. — Arról tudunk, hogy volt néhány pályázó... — Többek között én is, más magánszemélyek mellett. Aztán a pályázati határidő lejárta után egy hónappal benyújtotta a Városgazdálkodási Vállalat a pályázatot, s ezt el is fogadták. Érdekes, szinte mesébe illő helyzet alakult ki, ugyanis nekem augusztus 2-ával felmondott a polgármesteri hivatal, kezembe kaptam a munkakönyvem. Mondhatnám, a tábor iránti szeretetemből vagyok itt, mert egyébként munkakönyvvel a zsebemben kellene nekem dolgozni? — De az új gazda mégnem vette át a létesítményt... — A VGV egyébként nagyon szép tervekkel rendelkezik... Feltétel volt az, hogy gyermeküdültetést is vállaljanak négy turnusban. Ha a hatvaniaktól nincs igény, akkor az ország bármely részéről. Az év többi időszakában pedig természetesen szabadon rendelkezik a táborral. S hadd áruljam el most, hogy az új gazda engem, mint táborvezetőt átvesz, szeretnék, ha én irányítanám továbbra is. — No és hogyan tovább? — Megfelelő kapcsolataink voltak már. Kialakult például az olaszokkal: egy nyáron ötven gyereket vittünk oda, ugyanannyi jött hozzánk. Erre az évre is megvolt a terv, hogy egy felnőttcsoportot cserélünk, s az idén kellett volna érintkezésbe lépnünk innsbrucki óvodákkal, iskolákkal. Sajnos, ezek mind felborultak. Vannak, akik ezért engem tesznek felelőssé, de ki az, aki ebben a lehetetlen, bizonytalan helyzetben alá mert volna írni konkrét megállapodást. Pedig ezeket a nexusokat én jó három év alatt építettem ki, most kezdhetünk mindent elölről. — Életképes lesz ez a tábor? — Lenni nem lesz, azzá kell tenni valamilyen módon. Hogy miképp, azt ma már nem tudom megmondani. Nyilván pénzt kell ráfordítani, profilt kell változtatni, illetve folytatni azokat a kiegészítő tevékenységeket, amiket mi már elkezdtünk annak idején. Tudniillik a tanácsi költségvetés csak a festésre, mázolásra volt elég. Ezért is foglalkoztunk virágpalánta-nevejessel, s ezért nyitottunk egy papírboltot Újhatvanban, amelynek bevétele szolgált a fejlesztésre, s bérbe adtunk helyiségeket. Volt olyan év, hogy pont hárommilliót hoztak mindezek, ameny- nyi az egykori költségvetés volt. Úgy vélem, a jövőben az egész tábort vállalkozási alapra kellene helyezni. Mikes Márta
