Heves Megyei Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-03-04 / 181. szám
4. SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1991. augusztus 3., szombat-vasárnap Merre, Magyarország? ,9... Együttműködni a megbékélésért folytatott küzdelemben” Pozsgay Imre és Bíró Zoltán a Nemzeti Demokrata Szövetség zászlóbontásáról „Hosszú készülődés, biztatás és némi politikai előcsatározás után 1991. május 17-én a Budai Vigadóban megtartották a Nemzeti Demokrata Szövetség alakuló gyűlését. Ezzel mintegy beteljesedett a múlt év ősze — Pozsgay Imre Szocialista Pártból és Bíró Zoltán MDF-ből való kiválása — óta napirenden lévő és egyre fokozódó várakozás: a kettőjük nevével fémjelzett nemzeti demokratikus mozgalom zászlót bontott.” — ezzel a bevezetővel nyújtotta át az érdeklődőknek a kiadó, dr. Püski Sándor azt a kis kötetet, amely az alakuló ülésen elhangzott gondolatokat, felszólalásokat, valamint az NDSZ Alapító Nyilatkozatát és Alapszabályát tartalmazza. A budapesti Püski Könyvesházban mód nyílt a szövetség két potenciális alapítójával való beszélgetésre is, amely — immár történelmi emlékezésként — a zászlóbontás felidézésével kezdődött. — Ez az összejövetel, mint kezdeményező, indító megbeszélés nem annyira az eredetiségével akar tündökölni — hiszen gondolatainkat eddig sem rejtettük véka alá, nézeteinket, törekvéseinket eddig is kifejtettük a nyilvánosság előtt —, inkább abban összegezhető a súlya, hogy elhatározásunkat megerősítjük. Megerősítjük abban, hogy Magyarországon ismét szükség van egy olyan politikai mozgalomra, kifejlődő, kiteljesedő politikai erőre, amely nélkül nem lehet néhány közmegegyezésre biztatott ügyet elintézni, amely nélkül a rendszerváltás sem lehet befejezett és eredményes, közmegelégedést kiváltó történelmi esemény — emelte ki programbeszédében Pozsgay Imre. — ...1987 őszen, szeptemberben Lakitelken mi valamit elkezdtünk... Akkor is azzal indultunk, barátaimmal együtt, hogy bajban van az ország; jó volna, ha ez az ország, ez a nép elkerülhetné, hogy egy újabb katasztrófával kényszerüljön társítani rendteremtő szándékát... Én úgy látom, hogy Magyarország most újra bajban van, ...és ennek a bajnak a legfőbb oka, vagy legalábbis egyik fő oka mindenképpen az, hogy nem dönthette el a történelem: lehet-e a XX. század vége felé a szegénységnek, a technikai, technológiai elmaradottságnak, a nemzeti és nemzetiségi ingerültségnek ilyen körülményei között demokráciát teremteni — idézte programbeszéde egyik fontos alaptételét Bíró Zoltán. — A zászlóbontás velejárója, hogy nemcsak a történelmi eseményt megelőző időszak elemzésére kerül sor, hanem felkerül a lobogóra az éledő mozgalom célja is... Pozsgay Imre: — Mozgalmunk nem kihívás a parlamentarizmus ellen, éppen hogy annak a megerősítései kívánja szolgálni. És nem kihívás a már létrejött intézmények ellen, sőt — azok tartalmát szeretnénk gazdagabbá tenni és a politikai stabilitást megerősítve a kormá- nyozhatóságot fenntartani... Nemzeti Demokrata Szövetségként hirdetjük magunkat, de a centrumjellegről is szólnom kell. A centrum itt egy dolgot jelent: elutasítunk minden szélsőséget, minden olyan próbálkozást, amely lázítással akar politikai bázist teremteni, felfordulást előidézni ahhoz, hogy a rendkövetelők bonapartista szándékai érvényesüljenek a szabadság rendje felett. Bíró Zoltán: — Megkérdezték korábban tőlünk: mit is akarunk mi? Nem az a fő kérdés itt, hogy mit akarunk: az a fő kérdés, hogy mit kell tennünk a saját lelkiismeretünk szerint... Nem azzal a szándékkal indítottunk el valamit, hogy abból majd kinek-kinek politikai vagy erkölcsi előnye származik. A kötelességérzet késztetett bennünket arra, hogy nem lehet kikerülni a feladatot... Nekünk — induló mozgalmunknak — minden vagyonunkra- kincsünkre, szellemiekre és anyagiakra egyaránt érvényes értékóvó és -gyarapító magatartást kell sugallmazni; a társadalmi átalakulásnak ebben a folyamatában nekünk jobban össze kell fogni, mert erőkoncentráció nélkül nem fogjuk győzni az elkövetkező néhány nehéz esztendőt. — Sarkalatos pontként említi a programbeszéd a közmegegyezésre tartozó ügyek kérdését... Pozsgay Imre: — Mi nem egyszerűen valamiféle politikai struktúra elvont képzeletében élünk és cselekszünk, hanem szeretnénk a régi kifejezést használva népben, nemzetben gondolkodva tenni dolgunkat. Á közmegegyezésre tartozó ügyek közül mindenekelőtt megemlítem az alkotmányozás dolgát. Az alkotmány csak akkor lesz működőképes, ha ehhez a nép egészének jóváhagyását sikerül megszerezni... A másik ilyen közmegegyezésre tartozó ügy: mi legyen a nemzeti vagyon sorsa?Ezt sem lehet tisztán és kizárólag pártpolitikai csatornákon csörgedeztetve és ilyen-olyan, főleg hatalmi szemPözsgay: „Mozgalmunk nem kihívás a parlamentarizmus ellen...” pontú osztozkodások tárgyává változtatni: a privatizálás elkerülhetetlen követelményének közmegegyezéses alapon kell nyugodni.. Ugyancsak a közmegegyezésre tartozó ügyek között kívánom megemlítem az iskola- rendszer és a közoktatás komplexumát. Ennek a kérdésnek a keretében kell eldönteni az iskolák világi és nem világi jellegét, piaci és nem piaci versenyhelyzeteit és piacorientációs képességeit, de az alapelvet a közmegegyzésbe kell vonni... S végül a nemzetközi kapcsolatok és a külpolitika rendjét és nemzeti elkötelezettségét említem. Óriási felelősség terhel egy egész nemzetet azért, hogy keservesen visszaszerzett szuverenitását miként és milyen módon foga alkalmazni saját perspektívája meghatározására, jövőképe kialakítására a nemzetközi kapcsolatokban. A Németh László-i elv szerint: egy kis országban a legjobb külpolitika a jó és eredményes belpolitika... — Ennek tükrében milyen mértékben és szemszögből foglalkozik a mozgalom külpolitikánkkal, ezen belül is a szomszédos országokkal? Pozsgay Imre: — Szeretnénk egy Közép-Eu- rópára kitenkinto, nemzetközi kapcsolatokat tartalmazó politikai programot kialakítani. Bizonyára észrevehető, hogy ez az a terület, ahol a legtartozkodób- bak voltunk az elmúlt időben: valahol a szavakért való felelősség és a más népek ügyeibe való beavatkozás kényes pontjainál kell meghúznunk a határt. Ami a határainkon túl élő magyarság kérdését illeti: ők tudják, tőlük kérünk tanácsot abban, mi a legcélszerűbb politikai forma es Balia Demeter egri kiállítása elé „Legyen mega te ...” Bállá Demeter új kiállításának fényképeit nézve, kérdések sora tolult fel bennem, melyek saját szemléletem, munkám kialakításában, legalább olyan fontosak, mint az ő képeinek megítélésében. Az első kérdés — és most a kérdésnek ezen a szintjén még elhanyagolható, hogy mozgóképről van-e szó — lehet-e, illetve hogyan lehet megszabadulni a lefényképezett, rögzített valóság esetlenségétől, és eljutni átszakítva a valóság konkrétságának burkát az igazságig, a valódin túli igazig, a mindenlore jellemzőig, a törvényrendjéig, a természetig, ahol semmi sem durva és esetleges hanem tiszta, logikus és szép, tehát költészet. A fénykép naturalizmusa, a lefényképezett valóság konkrétsága és az igazság költészete milyen kapcsolatban áll egymással? Hogy születhet meg egy esetle- gesen elkapott pillanat rögzítéséből az emberi, természeti vagy társadalmi igazság? A válasz e szemlélet, világítás kérdése, mely kompozícióban fények és árnyékok egymáshoz való viszonyában színek és formák egymásnak feszülő ellentétében jelenik meg. Ha a kép erős és pontos, a látásmód eredeti, megjelenik az igazság a valóság mögött. Ha a kép erőtlen, fénykép rögzítette pillanat marad, mely nem jelent mást csak önmagát. Újra és újra meg kell fogalmaznom magamnak mi a film, mit tud a filmművészet amit más művészet nem. Minden újabb munka előtt át kell gondolnom miben más a film mint az irodalom, a színház, a zene, a festészet. Úgy gondolom, az egyetíen dolog ami csak a mozgókép sajátja, az élő, állandóan változó emberi arc, a megszülető érzelem és gondolat megjelenése a tekintetben, a változó fény, az előző érzelmet, gondolatot elfedő új érzelem vagy gondolat, az új születése és erősödése közben az előző elhalványodása és mindez együtt tehát az élő emberi arcon intenzív mozgásban fénylő emberi lélek és a környezet, természet, táj, társadalom, a távoli kép egymáshoz való viszonya. Ez a gondolatsor dönti el a fontossági sorrendet, tehát azt, hogy mikor és mit mutatunk közelről és mit távolról és ez határoz meg minden mozgó képet. Feltettem tehát magamnak a kérdést, hogy mit tud a fényképészet, amit más művészet nem tud. Amit csak a komponált fénykép tud kifejezni. Azt hiszem, a valóság a lefényképezett konkrét, megtörtént valódi — megtörtént, mert hiszen lefényképezhették — és a művészi, költői igazság izgató ötvözete. Nem művészi fantázia szülte kép, a festő ízlése, világa szerinti szm és fényárnyalatokkal, formával, hanem a valóság, de nem a mindennapi naturális esetlenség, hanem a szemlélettel, kompozícióval, fénnyel kiemelt igazsággá sűrített valódi mozgásból, igazsággá merevített pillanat, titkokat rejtő kettőssége. Bállá Demeterképp is ezt teszik. Korunkban, mely szexualitássá degradálta a gyengédséget, a szerelmet, megkeresi a kép erejével, tehát fénnyel és kompozícióval a szépséget, hogy a szexualitást ismét érzelemmé nemesítse. A megmerevített valóságtöredékek változó fénytöredékekkel megvilágítva és egymásra íródva rítussá, megszenteltté emelik az eseményt. A vágy, hogy a művész megszüntesse a tabut, a harc, hogy megmutassa, amit akar, új techBíró: „...Magyarország most újra bajban van” együttműködési lehetőség, hogy az államok közötti béke és szövetség és a népek szabadsága megvalósuljon. Szervezetünk intézményesített formája nem a párttörvény, hanem az egyesülési törvény szerinti, s ez azt is jelenti: külfödi állampolgárok is tagjai lehetnek. Ebből fakadóan Felvidékről, Erdélyből, Svájcból, de a világ más részeiben élő magyarságból is érdeklődők sokaságával találkoztunk, akik kifejezték belépési szándékukat a Nemzeti Demokrata Szövetség- be. így egyszerűen a személyes jelenlétük is garancia lehet arra, hogy általuk foglalkozzunk a határainkon kívül élő magyarsággal. Bíró Zoltán: — Komoly politikai erő nem létezhet Magyarországon, amely ezzel a kérdéssel ne foglalkozzék, természetes hát, hogy foglalkoznunk kell vele. Legfeljebb a foglalkozás módja a kérdés: minél kevesebb deklarációra lenne szükség és minél több cselekedetre...! A deklarációkkal a mai nemzetközi helyzetben egyrészt nem sokra megyünk, másrészt veszélyes vizekre evezhetünk. Inkább arra kell törekednünk, hogy munkacsoportok — konkrét munkát végző szakértők — foglalkozzanak elkötelezetten ezzel az üggyel... Ami pedig általában a külpolitikai tevékenységet illeti: addig, amíg kormányzati, tényleges hatalmi eszközök nincsenek a szervezet kezében, addig természetesen csak mozgalmi eszközökkel segíthet, s bizonyos hatást gyakorolhat a kormányzati politikára. Annak a helyzetnek — erre igyekszünk rábeszélni a kormányt —, hogy osszuk meg a munkát, előbbutóbb el kell érkeznie. Tehát: amit nem végezhet el a kormányzat, miért ne végezhetné a mozgalom, s amit nem végezhet el a mozgalom, végezze el a kormányzat, mert az ő kötelessége. Ezt a gyakorlatot el kellene végre kezdeni, ehhez a Parlamentben vannak jó erők, hiszen volt egy politikai időszak, amikor a magyar külpolitika kitűnő volt az adott körülményekhez képest. Gondolok itt Szűrös Mátyás erőfeszítéseire, s ő sem volt ezzel egyedül. Tehát, ez bizonyosság, hogy Magyaroszágon vannak külpolitikai készségek, s vannak készségek a határainkon kívül élő magyarság ügyeinek gondozására is... Pozsgay Imre: — ...Ehhez még annyit: nem vagyunk oly naivak, hogy a viszony megromlásáért kizárólag a magyar kormányt tegyük felelőssé. A viszony megromlása mögött érdekütközések, érdek- különbségek húzódnak meg és másutt is meglévő nagyon rossz politikai törekvések is ott vannak. Tehát, sokkal bonyolultabb viszonyról van szó, mint ahogy néha azt leegyszerűsítjük... Miközben nekünk a magunk mulasztásainak korrekciójával kell foglalkoznunk, aközben látnunk kell: nem csupán akaratunkon és elszántságunkon múlik, hogy milyen sikeres a kapcsolatépítés. A külpolitika dolgát — mint említettem — a közmegegyezéses ügyek világába kellene utalni. Azaz elérni, amit a legtöbb jogállam is gyakorol, hogy egy ország nemzetközi kapcsolatait és kül- poltikai érdekeit olyan pártok fölötti közös ügynek tekintik, amely nem lehet színtere pártvi- askodásoknak, mert abban a pillanatban majdnem a hazaárulás határait súrolják... — A hazai politikai élet megosztottságát, s a Parlamentben folyó pártcsatározást ismerve adódik a kérdés: körvonalazó- dik-e a törvényhozásban a manapság sokat emlegetett „hetedik frakció”? Pozsgay Imre: — Az elmúlt hetekben történt parlamenti események után ez újra eleven kérdéssé vált. Korábbi álláspontunkon nem változtatunk — nem változtathatunk —, ha felelősségünket tekintjük: nem szervezünk hetedik frakciót. Elsősorban a társadalomban óhajtunk „megszerveződni”, s e szervezet politikai erejére támaszkodva hatást gyakorolni. Változatlan abban is a véleményem, hogy ha ez a Parlament ezt a ciklust végig akarja élni, s törvényhozóként akarja végigélni, akkor elébe kell mennie saját belsőátalakításának. Ebből viszont már nem zárható ki egy „hetedik frakció” létrejötte sem. Nem bánnám, hogy ha az elmulasztott lehetőségek közül — mint például annak idején egy alkotmányo- zó nemzetgyűlés összehívása volt — valamit kihasználna a Parlament, s visszanyerné a bizalmat. De Bíró Zoltánnak — mint kívülállónak — erről lehet, hogy autentikusabb véleménye van... Bíró Zoltán: — ...Az látszott már az elején, amikor az új Parlament még nem ült össze, hogy ez a törvényhozás a demokráciának legfeljebb az első lépcsőjét jelentheti. Természetes, hogy sokkal érettebb Parlamentre és kormányzati munkára lesz szükség a jövőben: hajó politikai erők segítenek abban, hogy gyorsabban „megéljen” a magyar politikai intézmény- rendszer, akkor az szerencse lesz. Ha rossz politikai erők működnek közre ebben, akkor az nagyobb lesz minden eddigi bajunknál, mert egy rendkívül válságos kül-, s egy igen-igen nehéz belpolitikai helyzetben kell majd helytállnia a Parlamentnek. — Mielőbbi válaszokra késztető nemzeti sorskérdések ezek. Ám, az immár ezres taglétszámú szövetség előtt is megfogalmazásra vár a zászlóbontáskor felvetett probléma: „Merre, Magyarország?” Bíró Zoltán: — Nekünk csak egy utunk van, s ez pedig a magunk útja. Nem emelhetünk át kész, mégoly bevállt modelleket sem, mert ez a modell itt nem fog működni. Mert mások a feltételek minden tekintetben... Pozsgay Imre: — Mi a nemzeti megbékélést akarván nem azt keressük, hogy ki-kivel számoljon le, hanem azt, hogy ki-kivel tud együttműködni ebben a megbékélésért folytatott küzdelemben. S ha nem a ki-ki- vel számol le kérdését vetjük fel, akkor azt kell hangsúlyoznunk, hogy nem a honnét jössz, hanem a hová mész kérdésre kell a feleletet megadni... Szeptemberben kész programmal állunk elő, mert hiszünk abban, hogy e válságos esztendőben is lehetséges demokratikus megoldás Magyarország ügyeire, ellentmondásaira, van esély a demokratikus megoldásra — arra, hogy újjáépüljön Magyarország. Szilvás István nikát is szül, amiből bárki kedve szerint tovább indulhat, tovább fejlesztheti azt. De a mi dolgunk nem az elemzés, nézzük a képeket és ha kifejezi egy-kettő közülük azt, amit megfogalmazatla- nul néha magunk is gondolunk vagy érzünk, már nagy örömünk lehet a kiállításban.” Elhangzott 1988. február 8-án, a Váci utcai Fotóművészeti Galériában rendezett tárlatnyitón. Szabó István filmrendező • * * (Balta Demeter fotóművész „Legyen meg a te akaratod” című kiállítását augusztus 7-én, szerdán délután 5 órakor az egri Ifjúsági Házban nyitja meg Mezei András úró).
