Heves Megyei Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-21 / 195. szám

BETYÁR-BANDA A DINNYÉSHÁTON — EGY IDEIG NEM KELL TŐLÜK TARTANI (3. oldal) HÍRLAP PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA II. ÉVFOLYAM 195. SZÁM ÁRA: 7,90 FORINT ITT a várva várt NOVELL legalizáló UPGRADE NOVELL.PR0GRAM augusztus 15-től szeptember 30-ig Szürke szoftveréből most jogtiszta lehet! EZT MOST MÁR NE HAGYJA KI! TRADER Kft., a hivatalos DEALER Eger, Bródy Sándor út 5. Tel/fax: 36/25-006 Súlyos belpolitikai válság a Szovjetunióban Puccsal buktatták meg Gorbacsovot Antall József televíziós nyilatkozata A magyar álláspont nem lehet más, mint az európai és az észak-amerikai államok, a világ bármely demokráciájának ál­láspontja. Azaz: minden politikai átalakulás csakis alkotmá­nyos módon, demokratikus eszközökkel történhet. Bárhogyan is alakul Gorbacsov életműve, s ezt ezekben a nehéz órákban is kifejezésre kell juttatni, Gorbacsov elnök szerepe kiemelkedő volt a kelet-közép-európai átalakulásban — mondta A ntall Jo­zefa. televízió 1-es csatornáján. Hangsúlyozta: Magyarország nagyságrendjének megfele­lően, határos országként, felelős külpolitikát folytathat azon alapelvek szerint, amelyek a párizsi charta alapján kötelezőek valamennyi országra. Megjegyezte: a Varsói Szerződés meg­szüntetésekor nem igazán örült, hogy nem Gorbacsov írta alá az okmányt, hanem Janajev. „Most ezt őszinte örömmel ve­szem tudomásul, mert ez azt jelenti, hogy ő sem gondolhat és ő sem gondolhatott mást, mint adott esetben Gorbacsov elnök vagy mi gondolhattunk”. A kormányfő végül szólt a parlamenti pártok vezetőivel folytatott hétfő délutáni konzultációjáról. Kiemelte: teljesen egységesek voltak a helyzet elemzésében. Hétfő hajnalban Moszkvában a szovjet konzervatív politikai és katonai vezetés pucs- csal leváltotta államfői tisztéről Mihail Gorbacsovot. A hatalmat átvevő csoport hat hó­napra szükségállapotot hirdetett ki. Az erről szóló dokumentumot Gennagyij Janajev, Gorbacsov alelnöke írta alá. A rendkívüli állapotot felügyelő bizottság tagja többek között Pavlov kormányfő, Krjucskov, a KGB elnöke, Jazov honvédelmi és Pugo belügyminiszter. A magukat vezetőknek kikiáltók a hírközlési eszközökben óránként beolvastatott fel­hívásaikban a szovjet nép érdekeire hivatkozva azt állították, hogy a teljes csődtől kívánják megmenteni az országot. Gorbacsovról elmondták, hogy beteg, s a Krímben ápolják. Ugyanakkor páncélos harcjárművek jelentek meg Moszkva stratégiai pontjain. Az elmúlt két nap eseményeinek összefoglalója lapunk 2. oldalán. Örökségünk: ezer év után is termő vetés Földijei között, Kálban ünnepelt az igazságügy-miniszter Országszerte több napon át tartott az idei Szent István-napi ünnep­ségsorozat. A hagyományos tisztavatásra a Parlament előtt hétfőn délelőtt került sor, az új tiszteket Für Lajos honvédelmi miniszter köszöntötte. Este Göncz Árpád köztársasági elnök mondott televízi­ós beszédet. Kedden az államfő, Antall József miniszterelnök és Dörnbach Alajos országgyűlési alelnök kíséretében megkoszorúzta a budai Halászbástyán lévő Szent István-szobrot. Este a televízióban a kormányfő üdvözölte az állami ünnepen hazánk lakosságát. Az ün­nepségeket tegnap este a fővárosban impozáns tűzijáték zárta. A sűjtólégrobbanás újabb áldozata Súlyos égési sérülései követ­keztében kedden reggel Pécsett a Honvéd Kórházban elhunyt Kiss József, 34 éves vájár, komlói la­kos. Ezzel hétre emelkedett az augusztus 9-ei mecseki sújtólég­robbanás halálos áldozatainak száma. A sérült bányászok közül még négyet ápolnak a Honvéd Kórházban; kettejük állapota válságos, kettőé pedig javul. Varga Béla kitüntetése A haza érdekeinek előmoz­dításában és az egyetemes embe­ri értékek gyarapításában kifej­tett kimagasló, példamutató te­vékenységéért, augusztus 20-a alkalmából a miniszterelnök elő­terjesztése alapján Göncz Árpád köztársasági elnök kedden, a Parlamentben a Magyar Köztár­sasági Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést adományozta Varga Béla balatonbolgári plébános­nak, á Nemzetgyűlés volt elnö­kének, a Kisgazdapárt alapítójá­nak és örökös elnökének. Nyugalom a határon A Magyar Köztársaság ál­lamhatárán a hétfőről keddre virradó éjszaka viszonylagos nyugalom volt; a magyar — szov­jet határon semmilyen rendkívüli esemény nem történt, határsértő menekülő hazánk területére nem érkezett — összegezte az elmúlt 12 óra tapasztalatait Zubek Já­nos alezredes, a határőrség szó­vivője. A pápa máriapócsi, nyír­egyházi és debreceni program­jára érkezett szovjet zarándokok többsége még vasárnap este visz- szatért a Szovjetunióba. A délutáni programokra igazi ünnepi hangulat alakult ki Kál­ban, ahol a település népviselet­be öltözött erdélyi vendégei — a testvéri Székelykál ifjú és felnőtt képviselői — kedves-bájos mű­sorral köszöntötték a szentmise kenyérszegő hazatérőit. Balázs Sándor unitárius lelkész és hatá­ron túli „nyája” a székely dalok­kal, ízes szavú költőink verseivel mintegy „toborzója” volt annak a megemlékezésnek, amelyre a pártok házában került sor. Ide várták a helybeliek dr. Balsai Ist­ván igazságügy-minisztert, aki — mivel ma is szoros ősi családi szá­lak fűzik a községhez, s itt élő ro­konaihoz — szinte földiként vett részt a közös ünneplésben. A kormány tagját — az önkor­mányzat, a pártok és a lakosság nevében — Tompa Vilmos pol­gármester köszöntötte, majd egy rövid „hazai emlékekkel” tűz­delt beszélgetés után felkérte: emlékezzék meg államalapító Szent István király örökségéről. Balsai István mindenekelőtt arról szólt, hogy ez az érték — Szent István hite és tette — ezer év távlatából sem halványul. — Sorsformáló ereje lehetővé tette, hogy a magyarság örökre és visszavonhatatlnul megvesse a lábát e hazában. Itt ismerte fel legnagyobb királyunk a kor kihí­vását: megmaradni, vagy elsüly- lyedni. Megszervezni a modern államot, kiemelkedni, vagy el­veszni más hatalma alatt... Meg kellett felelni a kor kihívásának, parancsának, amely — miután a félmilliós magyarságnál na­gyobb népek is elsüllyedtek a tör­ténelem kohójában — nagy pró­batétel volt őseink számára. Beszédében ezután — erre a jelentős történelmi tényre utalva — kiemelte: a ma kihívása is a megmaradás kérdése, megvála­szolásában segít a Szent István-i örökség, az a vetés, amely ma is értékeket terem. S olyan tapasz­talatokat tár elénk, mint az, hogy: — ...Csak magunk értékelhet­jük dolgainkat, magunkra szá­míthatunk, mindennapi nehéz­ségeinket más népek, országok nem oldják meg helyettünk még akkor sem, ha megítélésünk jó is a világban. Ehhez mindannyi­unk összefogása, támogatása kell, erre számítani is lehet, mert a lakosság — a szavazásos véle­ményformálástól való mostani távolmaradások ellenére — nem ellensége a kormánynak, újon­nan fogalmazott céljaink megva­lósításának... Megemlékezését követően — megköszönve a helybeliek által sütött és átadott friss hazai ke­nyeret — a miniszter számos, fő­ként a kárpótlással kapcsolatos kérdésre válaszolt az immár falu­fórummá vált találkozón, majd Hevesre utazott. (Az augusztus 20-i megyei ünnepségekről a 3. oldalon adunk részletesebb beszámolót.) s \ A Vasvill Present Kft. ^ értesíti tisztelt vásárlóit, hogy .EHEL MINTABOLTJA elköltözött. Új címünk: Eger, Deák F. u. 49. sz. (volt Lenin út) Telefon: 36/11-494 Új helyen, változatlan színvonalon várjuk kedves vevőinket! ^ II. János Pál a Hősök terén Vasárnap II. János Pál pápa lelkipásztori látogatása az egri főegyházmegye területén, Mári- apócson folytatódott. A nap ese­ményeiről tudósítóink részletes beszámolóját olvashatják a 4. ol­dalon. Hétfőn Szombathelyen tartott szentmisét, illetve délután Budapesten, a Mátyás-templom­ban kispapokkal, a Népstadion­ban fiatalokkal találkozott. A betegségben sínylődőkért imádkozott könyörgést kedden reggel, magyarországi látogatá­sának utolsó napján a Szent Ist­ván-bazilikában II. János Pál. A nehéz sorsú embereket biztosí­totta arról, hogy az egyház mel­lettük áll szeretetszolgálatával, és tagjain keresztül ott van min­den ember, különösen a szegé­nyek és elnyomottak mellett. Zsúfolásig megteltek a Hősök terén és a Dózsa György úti fel­vonulási téren kialakított szekto­rok és a környező utcák, mire a Szentatya a bazilikától megérke­zett a szentmise színhelyére. Az államalapító ünnepének tisztele­tére az oltáremelvényen felállí­tott feszület tövében helyezték el a Szent Jobbot. A katolikus egyház feje mél­tatta István király érdemeit, aki — megfogalmazása szerint — rendkívül bölcs ember és az egész nemzet közös javának első szolgája volt. A közelmúlt törté­nelmi változásaira utalva han­goztatta: — Ma Magyarországon új helyzet állt elő, az országot most nem fenyegetik külső ellensé­gek. Ez egyedülálló lehetőséget nyújt az ősök építette ház meg­erősítésére. Magyarország fel­szabadult a külső elnyomástól. Eljött az óra, amikor meg kell A pápa látogatásának utolsó napján is óriási tömeg előtt misézett (Fotó: Perl Márton) szabadulnia a lelki rabszolgaság különféle formáinak belső köte­lékeitől is — hangsúlyozta, majd az új evangelizálás megkezdésé­re szólított fel. Ezzel összefüg­gésben a pápa az egyház felada­tát elsősorban az egyes emberek és a közösség javának alázatos szolgálatában határozta meg. A szentmise záróakkordja­ként II. János Pál ismét időszerű világi kérdésekkel foglalkozott. Röviden reagált a Szovjetunió­ban bekövetkezett változásokra is. — Hálásan emlékezem vissza találkozásaimra Gorbacsov el­nökkel, aki két alkalommal meg­látogatott engem — mondotta. — Különösen becsültem az őt vezérlő őszinte szándékot, és azokat a nemes törekvéseket, amelyek őt áthatották az ember jogainak és méltóságának elő­mozdításában, valamint elköte­lezettségét országa és a nemzet­közi közösség javára. Az általa megkezdett folyamatnak nem szabad megszakadnia. II. János Pál pápa magyaror­szági lelkipásztori látogatásának utolsó programjaként a Magyar Katolikus Püspöki Kar tagjaival találkozott. A budai várban lévő bíborosi rezidenciához néhány perccel negyed kettő után érke­zett meg a Szentatya a pápamo­billal. A püspöki kar ülésén Seregély István egri érsek, a Magyar Ka­tolikus Püspöki Kar elnöke kö­szöntötte Őszentségét. A ma­gyar püspökök és a magyar egy­ház nevében köszönetét mon­dott a Szentatyának a lelkipász­tori látogatásért. Beszédének elején kijelentette: „ma is nem­zeti hibánk a belső egyenetlen­ség. Minket is pusztít napjaink tragédiája, az európai liberális életfelfogásból származó nemzet­irtás. Ránk maradt a kommu­nizmus utáni torz és zavaros gon- dolkozásmód. Mindez méltat­lanná tesz minket Isten előtt”. Azért imádkozunk, hogy „jöjje­nek hitelesebb keresztény napok hazánk életébe” — mondotta az érsek. A pápa díszes kíséretével dél­után öt órakor érkezett a Feri­hegy 1. repülőtérre, hogy ötna­pos látogatását befejezve búcsút vegyen Magyarországtól. Őszentségét Göncz Árpád köz- társasági elnök, Antall József miniszterelnök és Szabad György házelnök búcsúztatta. Ezen az utolsó aktuson jelen volt Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek és Seregély Ist­ván egri érsek, a püspöki kar el­nöke is. II. János Pál különrepülőgépe 17 óra után nem sokkal hagyta el Budapestet. Meg kell erősíteni az ősök építette házat

Next

/
Thumbnails
Contents